Könyvesem

Nem sokan olvasták ezt a könyvet a molyon egyenlőre, velem együtt négyen. És én értékeltem a legrosszabbra.

Igazából nem is tudom, hogy miért kezdtem el olvasni, de magával sodort, olvastatta magát, reményt adott az elején, hogy egy igazán jó kis sztori lesz.

Kezdődött minden azzal, hogy a női főszereplőnk épp vajúdik és a baba apja nincs mellette, mert valószínűleg épp egy nővel hempereg. Persze az olvasó egyből a szívébe zárja szegény csajt, hogy így kifogta. Aztán amint kibújik a pici fiú, betoppan az apuka is, rúzsfoltos nyakkal és kocsmaszaggal. A csaj pedig eldönti, hogy betelt a pohár.

Aztán ugrunk az időben egyből 10 évet. Egyedül maradt a csajszika a fiával, az apuka nem nagyon tartja velük a kapcsolatot. Ráadásul ők Angliában élnek, a pasi meg Franciaországban. Az olvasó egyre jobban megveti a pasit, magunkban szitkozódunk is, hogy az ilyennek az Ég minek ad gyereket. 

Na de a lényeg. A csaj édesanyja nagyon beteg és azt szeretné, ha javulna a pasi kapcsolata a fiával. (Igen, nem tudom kinek mi volt a neve, ezért csajszikázok, pasizok, meg gyerekezek.) Így a csaj elutazik a 10 éves fiával nyári szünetben az apjához. És itt egy picit minden a feje tetejére áll.

Úgy érzem, hogy be lettem hülyítve a sztori elején. Miért is? 

Mert adva van szerencsétlen csaj, aki egyedül neveli fel a fiát, mert a pasi félrelépeget és ezt a csaj megunta. 

Aztán ott van szegény gyerek, aki igazán nem is ismeri az apját, de nagyon vágyik erre. 

Na meg a léhűtő apa, aki olyan sűrűn cserélgeti a nőit, mint más a bugyiját, de a fiára igazán nem kíváncsi. 

Mire is számítottam, amikor eljutottam odáig az olvasásban, hogy elutaztak Franciaországba? Röviden arra, hogy összejön a szomszéd pasival a csajszika. Egész jó sztori lett volna ez is. De nem így történt.

Kiderült, hogy a csaj komoly titkot hordoz magában az egészségével kapcsolatban. 

Kiderül, hogy nem csak az anyja, hanem ő is arra vágyik, hogy a pasi igazi apja legyen a fiának, csak mert csak. 

Aztán kiderül az is, hogy nem közömbösek egymásnak. 

Aztán kaptam egy nagy pofont és a történetet kudarcként könyveltem el.

Miért is? Mert a pasi balfasz. És a titka, nevetséges, szánalmas, dühítő. Értem én, hogy teszünk egy ígéretet valakinek, de ha a kapcsolatomról van szó, a családomról, akkor mi a fontosabb? Az adott szó vagy a családom, a gyermekem? És mire mindez megfogalmazódott bennem, rájöttem, hogy csalódtam a történetben és dühít a végkifejlete.

Ajánlanám-e elolvasásra a könyvet? Közepesre értékeltem, szóval nem az elégetős kategória. De csalódtam benne. Nagy csattanóra számítottam, a szálak máshogy való vezetésére. Hát van ilyen. 

Tamás Zsuzsa "Kicsi Mimi" sorozatának sokadig része, amikor a kis nyuszilány iskolás lesz.

A kötetecske két mesét tartalmaz. Az elsőben Mimi az óvodai ballagására készül és ajándékot szeretne adni az óvó néninek, de mi legyen az; a másodikban pedig az első iskolai napját mutatja be.

Kettősséget érzek a két kis mese olvasása után.

Egyrészt az van benne, hogy aranyos két történet van a kötetben. Kimondottan olyan, ami az ovis korosztálynak tetszhet. Sok kis állat szerepel benne, Kicsi Mimi aranyos, megvan a "kaland" is benne.

Ugyanakkor, amiről szól: ovis ballagás, első nap az iskolában, ez már a nagycsoportosoknak szólna. Igen ám, de szerintem a 6-7 éveseknek viszont ezt a történet már kevés és túl babás.

Úgyhogy lényegében nem tudom eldönteni, hogy mely korosztálynak is szól a kötet. A könyv hátulján az van, hogy 3+ és ez így rendben is van, de nem tudom, hogy egy 3-4-5 éves gyereket mennyire hoz lázba az ovis ballagás és az iskola, hisz számukra ez még olyan távoli.

Ha viszont a nagycsoportosokat szerette volna az írónő megszólaltatni, nekik viszont szerintem már kevés, amit ez a mesék nyújtanak. Visszaemlékezve, hogy a Nagy milyen meséket igényelt ebben a korban, hát már nem ilyeneket.

Visszanézve a sorozat előző köteteit a címek alapján, nekem ez a rész egy kicsit kakukktojás. Sokkal jobb lett volna egy Kicsi Mimi ovis lesz rész.

De ejtsünk szót az illusztrációról is. Aranyos, bájos, színes. Nagyon kellemes volt a rajzok aránya, a kidolgozása. Azt kell mondanom, hogy az illusztráció jobban tetszett, mint a történetek. 

Miután befejeztem a Szívtipró pilótát, egyből nekikezdtem ennek a könyvnek is. Annak ellenére, hogy a másik könyv olvasásának kezdetekor eléggé szkeptikus voltam a szerzőpárossal kapcsolatban, a történet végére meggyőztek. Így kíváncsian, érdeklődve kezdtem neki ennek a történetüknek is.

Soroya munkába menet, reggel a vonaton pillantja meg először Grahamet, aki a nagyképű öltönyösünk lenne. Bár a pasit szexinek találja első pillantásra, a stílusáról azonnal megvan a véleménye. 

Aztán a sors úgy hozza, hogy Graham véletlenül a vonaton felejti a mobilját és azt Soroya találja meg. Természetesen vissza szeretné adni a nagyképű öltönyösnek és ezzel elkezdődik az évődésük.

Nem fogok köntörfalazni, véleményem szerint a Nagyképű öltönyös gyengébb sztori, mint a Szívtipró pilóta. Nem rossz, de annyira nem sikerült magával ragadnia.

Tán azért sem, mert különösebben a két főszereplő se került hozzám közel. Nem voltak számomra különösebben szimpatikusak, végig közömbösek voltak számomra.

Ráadásul, míg a másik könyvben kedveltem a férfi főszereplőt (ami szerintem nagyon fontos egy ilyen könyv esetében), Grahamtől irtóztam. Mondjuk alapjáraton nem szeretem az olyan embereket, akik ugráltatnak, parancsolgatnak másoknak és mindezt elég bunkó stílusban. 

Soroya meg. ...Hát nem is tudom.

Maga a történet nem volt rossz. Évődnek, húzzák egymás agyát, tipikus vonzás-taszítás, aztán happy end a végén és ennyi. Kicsit sablonos és uncsi.

Egy közepes sztori amit elolvasol, kikapcsol, holnapra elfelejted. Nekem pl már az se rémlik, hogy melyikőjüknek volt lelki mizériája és miért. Úgyhogy elég felejtős volt számomra a sztori. 

Ó, annyira, de annyira vártam, hogy olvashassam ezt a könyvet! Már a megjelenése óta vártam, azonnal felkeltette a figyelmemet a fülszövege. 

Sem filmben, sem könyvben nem találkoztam még az ágybérlős alapszituációval és nagyon kíváncsi voltam arra, mit fog ebből kihozni az írónő. Ráadásul romantikusnak is találtam és izgatott voltam, hogy vajon a főszereplők hogyan fognak végül összejönni.

Szóval meglett a könyv és még aznap este nekikezdtem. Izgatott voltam, ugyanakkor féltem is. Olyan sokszor előfordult már velem, hogy nagyon kíváncsi voltam egy történetre, majd hatalmas csalódás lett belőle! Féltem ettől, féltem a csalódástól. És örülök annak, hogy nem kellett csalódnom.

A szituációt fentebb már említettem, Tiffy és Leon ágybérlők. Mind a ketten rá vannak szorulva a pénzre, ezért Leon amolyan társbérlőt keresett maga mellé, akivel felváltva használják a lakást és így sose kell találkozniuk.

Tiffy nappal dolgozik, így ő éjszaka használhatja, Leon éjszakás, így nappal övé a lakás. 

Kezdetben csak post-iteken tartják a kapcsolatot, ami egyszerre nagyon aranyos és valahol romantikus is, pedig teljesen ártatlan az egész. Mivel sose találkoznak, valamit ki kellett találniuk, hogy jobban megismerjék egymást. Szóval üzengetnek egymásnak és egyre szimpatikusabbak is lesznek a másiknak. Aztán persze eljön a perc, amikor teljesen véletlenül összefutnak és ez mindent a feje tetejére állít.

Az ágybérlők egy nagyon kedves, aranyos, bájos történet, kellemes humorral. 

Nem csalódtam a cselekményben, tetszett a felépítése. A kezdeti üzengetés, a véletlen találkozás, majd a fokozatosan kialakuló kapcsolat.

Tetszett, hogy mind a két főszereplőnek megvolt a maga problémája. Tiffyé szerintem kicsit hangsúlyosabb volt, de lehet csak azért, mert én is nőből vagyok. Ugyanakkor megértem Leon titkolózását is.

Szimpatikus volt a két karakter és örülök, hogy minden jó lett a végén. Bár azt kicsit furának tartom, hogy Leon nem nyomozta le Tiffyt. Szerintem ez annyira alap, ha valakivel "együtt élek" és nem ismerem, előtte legalább a Facebookon lecsekkolom, hogy nem-e baltás gyilkos. De persze, akkor oda lett volna a történet egyik poénja!

Ha szeretitek a könnyed romantikus történeteket, akkor szívből ajánlom a figyelmetekbe ezt a könyvet!

Kiadta: Naphegy Kiadó (2019.) Oldalszám: 48 Forrás: kiadó

2014-ben a Naphegy Kiadó egy sorozat kiadásának állt neki. A céljuk az volt vele, hogy híres magyarok életét mutassák be a gyerekeknek meseként.
A sorozat első része A fiú, aki imádta a matekot volt, ami Erdős Pál életét dolgozta fel.
A második kötet A lány, aki orvos akart lenni pedig az első magyar orvosnőről szólt.
A harmadik pedig?

Vajon ki is lehet az a fiú, akit elvarázsolt a zene, akiről a mese szól? Nem más, mint Bartók Béla.

Mészöly Ágnes ebben a gyermekkönyvecskében szeretné a kisiskolás gyerekeknek bemutatni a világhíres zeneszerző életútját. 

Anno sok-sok évvel ezelőtt ének órán tanultuk Bartók Béla életét. Még emlékszem, ahogy körmöltük a füzetbe a száraz adatokat, évszámok, stb. Sajnálom, hogy akkor még nem volt ez a könyv, hogy kicsit emberibb alakot tudott volna ölteni a száraz tananyag.

A könyv végigveszi Bartók Béla életét a születésétől kezdve, a haláláig. Megtudhatjuk, hogy milyen volt a gyerekkora, miben volt már akkor is különleges, hova járt iskolába, hogyan alakult a felnőtt élete és lett belőle világhírű zeneszerző. És mindemellett színes, aranyos és nagy illusztrációk tarkítják a kötetet, ami Bertóthy Ágnes érdeme. Ő az a fiatal illusztrátor, aki 2017-ben az Aranyvackor pályázaton első helyezést ért el.

Szívből ajánlanám minden kisgyerekes család figyelmébe a könyvet! Zeneszerető családoknak a polcáról nem hiányozhat ez a kis mese. És ajánlanám zenetanároknak is, kisiskolások ének-zene órájának tananyagának kiegészítésére is. 

Eredeti címe: The Perfect Mother (2018.) Kiadta: GABO (2018.) Oldalszám: 364 Forrás: kölcsön kapott Értékelésem:

Hű, nagyon rég voltam kíváncsi ennyire egy könyvre, mint erre. Nagyon izgalmasnak találtam a fülszöveg alapján, ráadásul úgy éreztem, hogy nagyon könnyen bele fogom tudni élni magamat a sztoriba, lévén, hogy én is tagja voltam ilyen FB-s kismama csoportnak és kisgyerekem van. Féltem attól is, hogy lelkileg majd kicsit odavág, hisz azért elég parát tud okozni egy kisgyerekes anyának egy olyan történet, melyben elrabolnak egy kisbabát.

Na de a sztori. 

Májusi Anyák, magyar verzióban amolyan FB-s kismama csoport. Mi is ez a csoport? Olyan anyukák csoportja, akiknek a gyerkőce ugyanabban a hónapban született. Megbeszélik minden gondjukat-bajukat, jó vagy ép káros tanáccsal ellátják a másikat és persze frusztrálják egymást, hogy ki a királyabb anya. Ugyanilyenek a hazai csoportok is, nekem elhihetitek. 😂

Van a csoportban ilyen anyuka, olyan anyuka, de Winnie kicsit más. Félszeg, szótlan, titokzatos és egyedül neveli a kisfiát, Midast, akit a történetben el fognak rabolni. Ez pedig elindít egy lavinát, kiderül, hogy a csoport tagjai milyen titkokat dédelgetnek, mi Winnie titka és persze a történet végén kiderül, hogy ki és miért rabolta el Midast. Na, ez egy hatalmas pofon volt! Meg se fordult a fejemben ez a fordulat!

"A Májusi Anyák. A mamicsoportom. Sohasem tetszett ez az elmevezés. Mami. Olyan terhelt, olyan ideologikus. Mi nem voltunk mamik.
Anyák voltunk. Emberek. Nők, akiknek történetesen hasonló időpontra esett az ovulációjuk, és aztán ugyanabban a hónapban szültek."

Bevallom, meg vagyok lepődve, hogy a molyon jelenleg csak 71%-osra van értékelve a könyv, én ugyanis faltam minden sorát. Imádtam olvasni és mindig nagyon vártam, hogy leülhessek folytatni. 

Nagyon érdekelt és érdekes is volt a különböző anyukák sorsa. Mindenkinek más volt a problémája és ettől annyira hétköznapiak voltak. Volt persze, aki próbálta megjátszani a szuperanyut, de a felszín alatt mindannyian rettegtek attól, hogy valamit rosszul tesznek, ez pedig hatalmas szimpátiát keltett bennem.

Winniehez nem sikerült igazán közel kerülnöm, de szívből szorítottam természetesen, hogy előkerüljön a kisfia. Belegondolva is szörnyű volt a helyzet!

És ha már Winnie. A történet felépítése nagyon becsapós. Nem akarom lelőni a poént, de a történet végén csak fogtam a fejemet, mert az elejétől kezdve tévútra vezetett a szerző. És kivételesen ezért nem haragudtam rá, hanem csak mosolyogtam. Bár, ha nem lett volna ilyen kellemes olvasmány a könyv, lehet mérgemben most megmondtam volna itt a tutit. 😅

Egy szó, mint száz, szerintem egy nagyon olvasmányos, lájtos krimi-féleség a könyv, tudom a figyelmetekbe ajánlani. ... Tényleg nem értem ezt a 71%-ot. 😕

A Hatalmas kis hazugságok után nem volt kérdéses, hogy fogok-e olvasni még az írónőtől. Végül ez a könyve került a kezeim közé leghamarabb.

Amit azonnal megemlítenék, hogy rettentően tetszik a borító. Szépek a színek, lágy, nőies és megsúgom, nem véletlenül szerepel a borító közepén egy boríték.

A férjem valamit titkol. Ebből sok jó nem sülhet ki, de nézzük akkor a történetet.

Van egy tökéletesnek tűnő házasság. Minden csili-vili, boldogság a köbön. De egy napon a feleség egy levélre bukkan, amit a férje írt régebben és elrejtett előle. A lényeg, hogy bevallott benne egy régi titkot. És erről a titokról, ennek a felgöngyölítéséről szól a könyv.

Egyrészt.

Másrészt viszont 3 szálon fut a történet és a fent említett ezek közül csak az egyik. Egybefonódnak a szálak a történet végére, mindig mindennek oka van alapon. 

Tetszett a váltott nézőpont, Cecilia került hozzám a legközelebb. Olvasmányos, izgalmas volt a történet, de a végével egyáltalán nem vagyok kibékülve. Olyan fordulat volt, amit igazán még így fél évvel a könyv olvasása után se tudok helyretenni magamban. Miért kellett? Mi értelme volt? Ezért is adtam végül 4 csillagot. 

 

 

Hosszabban sajnos nem tudok írni erről a könyvről, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy nem emlékszem már rá túl részletesen. Nem szoktam várni fél évet az olvasás után a bejegyzések megírásával. Azonnal se szoktam nekiesni, de azért igyekszem 1 hónapon belül a piszkozatot elkészíteni, amíg friss még az emlék. Ennél a könyvnél viszont bekövetkezett az, amiről azt hittem sose fog: elfelejtettem, hogy olvastam és a molyon vettem észre, hogy hoppá, ez is megvolt, de írni még nem írtam róla. Fél év eltelt és annyira élénken nem él már bennem a történet, de nyomot szerettem volna hagyni róla a blogon. 😃

Ettől függetlenül nagyon ajánlom a figyelmetekbe, az írónő munkásságra nagyon oda kell figyelni!

Eredeti címe: Hollywood Dirt (2015.) Kiadta: Könyvmolyképző (2018.) Oldalszám: 472 Forrás: saját Értékelésem:

Ez a könyv még a tavaly júliusi TABOOX Reader dobozban volt és azóta várt az olvasására. Jobban mondva egyszer már nekikezdtem, de az első 10 oldalig jutottam kb., akkor nem sikerült magával sodornia. 

De nem olyan rég újra kézbe vettem és hamar azon kaptam magamat, hogy olvastatja magát.

Summer egy kisvárosban lakik és már a történet elején kiderül, hogy valamiért a kisváros lakói átnéznek rajta. A fiatal nő pedig elvágyódik innen, a kezei viszont meg vannak kötve: egyrészt nincs egy vasa sem, másrészt az édesanyja szeret itt élni.
Aztán ott van Cole. A híres hollywoodi színész, aki megvette egy könyv filmes jogait, amit aztán Summer kisvárosában szeretne leforgatni, természetesen a főszerepben saját magával. Summer pénzhez szeretne jutni, így segít az előkészületekben, majd legnagyobb döbbenetére Cole felajánlja neki, hogy legyen a film női főszereplője, lényegében az ő női párja.
Romantikus sztoriról van szó, szóval a kisvárosi, déli, nagyszájú lány összejön a híres szexistennel, aki épp akkor vergődik ki a félresikerült házasságából. Vajon ebből jó kisülhet? Egy kisvárosi lány megszerezheti magának a híres sztárt?

Summer és Cole is egyaránt "defektes" a sztoriban.
Először is Cole annyira naiv, hogy a saját feleségét se látta tisztán. Beképzelten, nagyzolóan érkezik a kisvárosba, tipikus sérült bikaként, aki aztán mindenkin próbálja levezetni a feszültségét. De elég hamar kiderül, hogy mindez csak a felszín. Mert aki képes egy kiskakasra úgy vigyázni, mint ő a sztoriban, az rossz ember már nem lehet. És ha már a kiskakas! A történet fénypontja minden olyan jelenet, amihez köze van. Vicces, aranyos és nagyon megható, ahogy Cole vigyáz rá, gondoskodik róla. Igen, egy kiskakasról.

"– Most kaptam egy kiskakast – kezdte Cole.
– Aztat látom – felelte a másik elnyújtva, aztán előrehajolt recsegő székén, és belesett a ládába. – Minek hozta magával?
– Nem tudom. Gondoltam, hátha meg kell nézni, vagy kérdezni akar valamit, vagy nem lehet egyedül hagyni… – Cole elhallgatott, mert rájött, hogy mennyire hülyén hangzik, amit mond.
– Ez. Egy. Baromfi. – A férfi szájából még a fogpiszkáló is kiesett, ahogy kiköpte a szavakat. – Nem házi kedvenc. Nem adnak neki nevet, és nem tesznek rá csicsás nyakörvet.
– Mit eszik? – kérdezte Cole, most már dühösen. Levette Cocky ládáját a pultról, és a földre rakta, aztán a lábával kicsit odébb tolta, biztonságos távolságba.
– Kukoricát.
Cole várta a folytatást. És csak várta.
– Csak kukoricát? Semmi mást?
Az eladó felvonta a szemöldökét.
– Ez egy csirke. Csirkékenek nincs előrecsomagolt Pedigree kilenc ízben. Ha fel akar vágni, vigye az FRM tápot. Kétszer annyiba kerül, és fikarcnyit sem jobb.
(…) – Másra nem lesz szükségem? Gyógyszerekre, vitaminokra, oltásra?
– Ez. Egy…
– Csirke – fejezte be Cole. – Értem."

Aztán ott van Summer, akivel valami történt a múltjában, amiért a többi lakó átnéz rajta. Sokáig nem derült ki, hogy mi is volt ez, aztán persze igen. És nem értettem, hogy miért pont ő lett az áldozati bárány, miért nem a másik oldal, az igazi bűnösök?

"Igen, huszonkilenc éves nő létemre az anyámmal éltem. Nem drogoztam, nem partiztam, nem szexeltem. Könyveket olvastam, néha söröztem a forró délutánokon, és vasárnaponta megfejtettem a Times keresztrejtvényét. Nem jártam főiskolára. Nem voltam különösebben vonzó, és időnként elfeledkeztem a lábam borotválásáról."

Na mindegy, szóval adva van a beképzelt majom, aki csak a felszínen az és a menekülni akaró fiatal, déli lány. Kedveltem mind a két szereplőt, igazán közel kerültek hozzám és szorítottam nekik, hogy összejöjjenek úgy igazán.

Miért is adtam akkor 4 csillagot? Nos, néha untam ezt a 472 oldalt. Több mélypontom is volt az olvasás során, amikor úgy éreztem, sokkal jobb lett volna, ha ezt a sztorit az írónő 300 oldalban hozta volna össze. De ettől függetlenül ajánlom a romantikus lelkületű olvasóknak és azoknak is, akik kislány korukban álmodoztak arról, hogy Brad Pitt (kinek ki volt a király) eljön majd értük.

Az Instán ajánlották ezt a könyvet nagyon és bár nem vagyok különösebben oda a hogyan neveljünk gyerekeket könyvekért, ennek ellenére gondoltam elolvasom. 

Nem dobtam különösebben hátast tőle. Okosabb se lettem. 

Nem tudom, hogy bennem van-e a hiba, de nekem az összes ilyen könyv sablonos, egy kaptafára épülnek és semmi okosat nem nyújtanak. Nem vagyok szuperanyu, ősanya sem, sok hibát vétek és kell helyrehoznom valahogy, nem vagyok tökéletes, de akárhány ilyen könyvet olvasok, a benne leírtak teljesen természetesek nekem és szerintem mindenkinek. Vagy tudja a fene, de nekem természetesek. 

A könyv lényege, hogy tegyünk különbséget a felnőttek és a gyerekek között. A gyerekek nem mini felnőttek, nem kell belevonnunk őket a felnőtt élet problémáiba, nem kell Híradót nézniük, tartaniuk a globális felmelegedéstől (persze tudhatnak róla, de csak a saját szintjüknek megfelelően, hogy ne alakítsunk ki bennünk felesleges stresszt. Arra ráérnek majd később.), részt venniük a komoly felnőttbeszélgetésekben csak azért, hogy büszkélkedhessünk, milyen okos a mi gyerkőcünk. Nem kell telepakolni a szobájukat játékokkal, mert azon vesszük észre magunkat, hogy semmivel se játszanak a bőség zavara miatt. Röviden összefoglalva ennyi a könyv lényege. Szülőként nyugodjunk le, lassítsunk, ne hajtsuk a gyereket, ne stresszeljük őt, fogadjuk el, hogy minden gyerek másképp fejlődik, adjunk neki időt és engedjük, hogy kiélvezze a gyermekkort, ne pedig mini felnőttet csináljunk belőle. Ennyi. De ezt szerintem mindenki tudja magától, könyv nélkül is. 

Azért ajánlom a figyelmetekbe, hátha ad új információt, mert nem ír benne hülyeségeket, azt el kell ismernem. 😉

"Einstein mondta egyszer: „Ha azt akarjuk, hogy a gyerekünk intelligens legyen, olvassunk neki sok tündérmesét. Ha azt akarjuk, hogy még intelligensebb legyen, olvassunk neki még több tündérmesét.”"

"Franciaországban 2008-ban megtiltották a szolgáltatóknak, hogy háromévesnél fiatalabbaknak szóló műsorokat sugározzanak, mivel „A tévénézés károsan hat a háromévesnél fiatalabb gyerekek fejlődésére, és kockázatok sorát jelenti; a passzivitás, a lassú beszédfejlődés, a felfokozott izgalmi állapotok, a koncentrációs és alvászavarok, illetve a képernyőfüggőség kialakulásához járul hozzá.”"

"A játékszerekkel zsúfolt gyerekszoba gazdája kielégületlenségre van kárhoztatva."

"Valahányszor szülőként úgy érezzük, hogy azért kell megvennünk egy játékszert, mert félő, hogy a gyerek különben „lemarad” a kortársaihoz képest, jó eséllyel nem ez az, amire szükségünk van. Nem azt akarom mondani, hogy az ilyen játékszer káros – az ilyen gondolkodásmód az. A játék nem verseny és nem előmeneteli lehetőség."

"A legtartósabb játékszerek gyakran a lehető legegyszerűbbek. (…) Minél kevesebbet „tudnak”, annál többé válhatnak a játék során."

"Amikor úgy tűnik, hogy a gyerek a legkevésbé érdemli meg a figyelmet, akkor van rá a legnagyobb szüksége."

"A túl sok szervezett elfoglaltság korlátozza a gyerekek lehetőségeit, hogy önmagukat motiválják és irányítsák."

"Szülőként mi vagyunk családunk mindennapjainak építészei."

Rég jelentkeztem havi összefoglalóval, legutóbb májusban. Nem most volt. 😅

A nyár gyorsan eltelt és azt figyeltem meg az évek során, hogy szeptembertől egészen Karácsonyig csak úgy repülnek a napok és ezt idén is így érzem. Ez a hónap szemhunyásnyi idő alatt elröppent. Hihetetlen, hogy már október van. Lassan november, december és hipp-hopp Karácsony, aztán újra nyári szünet. 

Az embereket hajtja egyfajta belső vágy, hogy megismerjék a jövőjüket és én se vagyok ezzel másképp. 

Jó lenne, ha néha előre tudnék pillantani, látnám, hogy egyes döntéseimnek mi lesz a következménye; tudnám, hogy a gyermekeimnek milyen élete lesz 5-10-20-30-40-50-60-stb. év múlva (minden rendben lesz velük? Boldogok lesznek?) és egyfajta "perverz" vágy is hajt, hogy megtudjam, mennyi időm van hátra. 

Nos, ezekre a kérdésekre ez a könyv nem ad választ, mégis nagyon érdekes olvasmány volt.

Van aki hisz a számmisztikában, más nem. Én egyfajta közömbösséget érzek iránta. Kb ugyanazt, mint a kártyavetés, tenyérjóslás esetén. Tudja a fene, hogy amit jósolnak be fog-e következni, de ugyanakkor mégis bennem van, hogy nevetséges az egész, hogyan is lehetne megjósolni a jövőt!

Dan Millman szerint minden ember sorsa meg van írva a születése pillanatában és ezt a számok segítségével ki is lehet deríteni. 

Nem akarok belemenni, hogyan is lehet kiszámítani, hogy kinek mi a bizonyos "száma", hisz ez a könyv lényege, mindenesetre nem túl bonyolult kiszámítani. Aztán már csak oda kell lapozni, ahol erről a számról ír és ennyi.

Tudjátok mi a döbbenetes? Hogy mesterien leírta, hogy milyen is vagyok. Mik az erősségeim és mik a gyengeségeim. Olyan dolgokat fogalmazott meg, amiket még magamnak se szeretek bevallani, de igen: ilyen vagyok.

Miután elolvastam, hogy mit ír rólam, gyorsan átfutottam a gyerkőceimről, a férjemről, a szüleimről és a testvéremről írtakat. És ekkor jött az újabb döbbenet.

A testvéremet olyan szinten pontosan jellemezte, hogy leírta, hajlamos a köhögésre, torokköszörülésre. És így van. Az agyamra megy vele!

Továbbra is szkeptikus vagyok, de nem tudok elsiklani afelett, hogy sok dologban nagyon pontosan megfogalmazta, hogy milyenek is vagyunk.

És ami még elgondolkodtató volt, hogy a szüleim, a testvérem és én a számaink tekintetében keretet alkotunk. Pl. anyukám az 1, apukám az 5, én a 2, tesóm a 4. (Nem ezek a számok, csak hogy értsétek.) Hiányzik a sorból a 3. Egy hiányzó testvér, aki nem született meg. És így is történt.

Ami még fura volt, hogy nekem és a tesómnak teljesen más a számunk, a gyerkőceimnek viszont ugyanaz. Ugyanaz a sorsuk a könyv szerint, csak más utat kell bejárniuk, hogy azt elérjék.

Ami poén, hogy a férjemnek és nekem minden számunk ugyanaz. Mintha ugyanazt az utat járnánk a közös sorsunk beteljesedéséig. Mintha ugyanazok lennék. ... És tényleg.

Ha egy picit hisztek az ilyen dolgokban, de akkor is ha nem, ajánlom a figyelmetekbe ezt a könyvet. 

Megszavaztátok elsöprő többséggel a blog Facebook oldalán, hogy írjak azokról a könyvekről is, melyeket valamiért félbehagytam. Januárban már hoztam egy 3-as csomagot, hát most pedig egy 5-sel rukkolok elő. 😜

Ha van könyv, ami nagyon tud ütni, akkor ez a könyv az!

Egyszerre néztem a sorozatot az HBO-n, vártam hétről hétre az újabb részeket és olvastam közben ezt a könyvet, ami egyrészt egyfajta átfedést nyújt a filmsorozattal, ugyanakkor sokkal mélyebben, részletesebben belelátunk a történtekbe és megértünk olyan dolgokat is a sorozatból, amit látva annyira nem lehetett. Így együtt a kettő döbbenetes, sokkoló, félelmetes és millió kérdés cikázik az ember fejében közben.

Szvetlana Alekszijevics 20 éven (!) keresztül írta ezt a könyvet, ami másokkal folytatott beszélgetésekből, emlékekből épül fel. Nagyon durván belepillanthat az olvasó abba, hogy mi történt az emberekkel Csernobil után.

Nagyon sok mindent tudnék írni erről a könyvről, mert rengeteg minden kavarog a fejemben. De leginkább harag és értetlenkedés van bennem. Értetlenkedés, ami leginkább az anno rendszer miatt van. ... Az a rengeteg ember! A rengeteg ártatlan ember! Akiket odaküldtek a romok eltakarításához mindenféle védelem nélkül, a lakosok, a nép, az ország, a környező országok, a sok titok és hallgatás. ... És mennyi mindent nem tudunk még a mai napig!
Ott vannak a bányászok, akik közül a legtöbben nem élték meg a 40 éves kort.
Azok, akiket felküldtek romokat takarítani a reaktor felé, kaptak egy kis plusz lóvét, majd azonnal rokkantnak minősítették őket és tengethették szegénységben a mindennapjaikat.
A lakosság, akiket evakuálták úgy, hogy fogalmuk se volt semmiről. És persze nem azonnal.
Az állatok, akiket aztán le kellett lőni.
A hazugság, hogy minden rendben van, Szovjetunió mindent kézben tart. A fenéket! Ezt nem lehetett kézben tartani.
Hogy később se világosították fel a lakosságot kellőképpen. Akik pedig nem tudták felfogni, hogy mit is jelent az atomkatasztrófa.
Hogy szétlopkodták a sugárfertőzött házakat, aztán felépítettél máshol, hogy eladták a lopott holmikat, amik sugároznak a mai napig is.
Hogy a sugárfertőzött állatokat éppúgy eladták, mint ahogy a zöldségeket, gyümölcsöket is. Mérhetetlen az emberi butaság! De ugyanakkor meg fogalmuk se volt arról, hogy mivel állnak szemben, hisz ilyen katasztrófa még nem történt az emberiség történelmében.
Vagy akiknek mondjuk az volt a dolguk, hogy a sugárfertőzött állatokat eltemessék. Ki volt adva utasításban, hogy mit kell betartaniuk és basztak rá, jó lesz az úgy, ahogy van. Hisz nem értették az egészet. 

Belegondolva, hogy közvetve illetve közvetlen mennyi ember halt meg! És még mennyi ember fog!
A sugárzás nem csak Ukrajnát érintette. Kisebb-nagyobb mennyiségben az egész bolygót bejárta. Magyarországot is.
Akik éltek akkor, azoknak észrevétlenül módosultak a sejtjeik. Akik pedig még nem, a szüleik szervezetében módosítás ment végbe, kinél jobban, kinél kevésbé. És ki tudja, hogy mindennek mi lesz a legvége.

Olvassátok el!

Nagyon kíváncsi voltam Corry újabb regényére A férjem felesége és a Vértestvérek után. Épp ezért elég szomorúan jegyzem meg: szerintem a 3 könyv közül ez volt a leggyengébb.

Ami a legbeszédesebb a könyvvel kapcsolatban, hogy csak 11 nappal ezelőtt fejeztem be az olvasását, de rendesen úgy kellett gondolkodnom, miről is szólt a történet. Pedig ilyen gyorsan nem szoktam elfelejteni egy-egy könyvet, sőt. Évek múlva is lazán fel tudom idézni a cselekményeket annak ellenére is, hogy több ezer könyvet olvastam már. Vagyis A halott ex nagyon felejthetős kötet.

Miről is szólt? Vicki elvált a férjétől, miután a pasi otthagyta őt egy másik nőért, így egyedül tengeti a napjait és aromaterapeutaként dolgozik. Aztán egy napon eltűnik az exe és a rendőrök kopogtatnak az ajtaján, őt vádolják az eltűnés miatt.

Persze nem ennyire egyszerű a sztori, hogy Vicki bűnös vagy ártatlan. Ugyanis amíg haladunk előre a végkifejletig kiderül, hogy mi minden történt a múltban, milyen betegséget próbál rejtegetni az emberek elől (nem értem miért, de mindegy).

Illetve, mint ahogy az előző két könyvben is megszokhattuk, az írónő szereti 2 szálon vezetni a történetet, egy másik szereplő történetének bemutatásával is. Ez így volt most is. Sokáig nem értettem, hogy Scarletnek mi köze is lesz Vickihez. Scarlet nevelőcsaládnál nőtt fel, miután az édesanyja börtönbe került. Kislány korától bukkan fel a kötetben, aztán hirtelen eltűnik és új néven, fiatal nőként újra felbukkan, de egyszerűen fogalmam se volt, mi fog ebből az egészből kikerekedni, mi köze lesz Vickihez. Aztán persze a vége felé kezdett minden kikristályosodni és nem ért meglepetés, amikor választ kaptam erre a kérdésemre.

Nem mondanám, hogy egy agyafúrt pszicho-thriller lenne a könyv, ennek ellenére olvasmányos volt és gyorsan haladtam vele, 3 nap alatt elolvastam. De mint ahogy fentebb is említettem, mély nyomot nem hagyott bennem. Egyszer elolvastam, nem volt rossz, közepes élményt nyújtott és ennyi. 

Maguk a cselekményszálak nem voltak rosszul összehozva, de nem értettem, hogy Vicki betegségét miért kell titkolni és miért szégyellni való. A férjem egyik munkatársának is van ilyen problémája, többször hallottam már, hogy emiatt milyen kellemetlen helyzetbe került és biztos nem egyszerű így az élet, de nem hiszem, hogy a társadalom ilyen szinten megbélyegezne valakit egy ilyen betegség miatt. Ennél jóval önzőbbek az emberek és inkább magukkal foglalkoznak, mint más "nyomorával". 

Ami meg a végkifejletet illeti. Nem lövöm le a poént, hogy mi a helyzet a halott volt férjjel, sokáig nem voltam biztos abban, hogy mi is történhetett. Ilyen téren a szálakat Corry a vége felé összekuszálta, de előnyére szóljon, hogy a legvégére ki is bogozta őket és mindent megmagyarázott.

Ha a 3 könyv közül ajánlanom kellene, hogy melyikkel kezdjétek az ismerkedést, akkor biztos nem ez a könyv lenne az, hanem vagy a Vértestvérek vagy A férjem felesége. Inkább az előbbi. Felépítés és a cselekményszálak vezetése miatt úgy érzem, hogy van hasonlóság az utóbbi könyv és e között. Lehet, hogy több is, mint komolyabb belegondolás nélkül gondolom. 

Kilenc éve kezdtem el olvasni a szériát és kisebb-nagyobb megszakításokkal folytattam. A negyedik részt 2 évvel ezelőtt olvastam és most eljött az ideje, hogy az ötödiket is kivégezzem. Így is vár még a sorára a 6. kötet.😉

A női főszereplőnk Chelsea Ross, aki próbálkozott kisebb-nagyobb sikerekkel a színészkedéssel, de többnyire asszisztensként dolgozik. Pici, törékeny, de hatalmas mellű nő, aki épp arra gyűjt, hogy a hatalmas melleit kisebbé tudja műttetni. Csúnya fintora a sorsnak. Van aki nagyobbat akar, más meg kisebbet. Van aki göndör hajat, más meg egyeneset. 😂

Mark Bressler súlyos autóbalesetet szenvedett, így kerékbe tört a karrierje a Seattle Chinooksnál. A felesége elhagyta egy másik pasiért, oda a karrierje, sorban csinál ki maga mellől mindenkit.

És itt jön a képbe Chelsea, ugyanis ő lesz Mark új asszisztense. A pasi persze mindent megtesz, hogy elüldözze szerencsétlen csajt, aki első körben rettentően irritálja, de mivel nagyon kell a pénz a nőnek, így kitart. Aztán Mark kezdi azt észrevenni, hogy egyre többet gondol a pici asszisztensére.

Aranyos sztori a Csak a baj. Chelsea egy cserfes, színes nő, aki foggal-körömmel kitart, hogy végre összegyűjtse a pénzt a mellműtétjére.

Mark kezdetben eléggé tuskó, de még se tudtam rá haragudni, inkább viccesnek találtam az évődésüket.

Aztán persze ahogy borítékolható, a két főszereplő összegabalyodik, majd beüt a krakk. A krakk, amit egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy miért is okozott ekkora problémát. Tipikusan, amikor bolhából csinálnak elefántot. Mondjuk a végére persze minden szép és jó lesz, értem azt is, hogy a krakkra szükség van az ilyen sztorikban, hogy izguljon az olvasó, végül egymásra találnak-e a szerelmesek, de most teljesen bugyutának éreztem az egészet.

Aki a negyedik részét a sorozatnak már kivégezte, ne hagyja abba, folytassa ezzel! Aranyos sztori a bugyutasága ellenére is. 😅