2011. június 9., csütörtök

Theresa Révay: Párizs fehér fényei

június 09, 2011 6 Hozzászólás
"- Mindannyian felelősséggel tartozunk saját boldogságunkért. Ez nem valami születési kiváltság. Szerintem mindenki csak annyi boldogságot érdemel, amennyiről le is tudott mondani."


Volt már veletek úgy, hogy írni szerettetek volna egy könyvről, de egyszerűen nem találtátok a szavakat? Éreztétek már úgy, hogy nem lehet megfogalmazni mennyire tetszett és minden szót félve pötyögtetek le, mert éreztétek, hogy valahogy mégsem a megfelelő szavak jönnek? Benned minden olyan jól összeáll, de amikor gépelni kezdesz, valahogy minden gondolat, minden mondat átalakul és nem cseng már olyan jól? Így vagyok én ezzel a könyvvel. ...
Már az első oldalakon megfogott, elrepített egy olyan korba, amit szerencsére én nem éltem át. Mesterien sikerült elém festenie az írónőnek a helyszíneket, a szereplőket, mintha filmet néztem volna, úgy peregtek előttem az események. Theresa Révay fantasztikusan fogalmazott. Játszott a szavakkal, mint egy festő, aki a színekkel játszik és valami csodálatosat alkotott.

1917-ben veszi kezdetét a történet, amikor a 15 éves Xénia a születésnapját ünnepli. De a boldogsága hamar rémálomba fordul, amikor egy éjszaka rájuk törnek a bolsevikok és el kell menekülniük Oroszországból. A fiatal lány nagyon hamar arra kényszerül, hogy felnőjön.
Utuk Franciaországba vezeti őket, a gazdagság után megtapasztalják milyen
a nélkülözés. Pár évvel később egy híres divattervező felfedezi őt és az egyik legelismertebb modellévé válik.
Az egyik divatbemutató során Berlinben megismerkedik Max-al, azonnal szerelem szövődik közöttük, de a szerelmükre Hitler árnyéka vetül.

A szerelmesek elszakadnak egymástól, Xénia egy hatalmas titkot cipel magával, Max pedig részt vesz a zsidók kijuttatásában Berlinben.
Mikor találkoznak újra? Mi lesz velük?


1917-től 1945-ig követhetjük nyomon nem csak a szereplők sorsának alakulását, hanem Hitler rémuralmát is. Rápillantást kapunk arra, hogyan próbáltak a külföldiek beilleszkedni Franciaországban, majd hogyan próbálták a németek ellehetetleníteni a zsidókat Németországban.
A történetnek igazán 2 főszereplője van Max és Xénia, de nagyon sok mellékszereplő sorsát is nyomon követhetjük. Az én kedvencem Sara volt, az elejétől a végéig. Nagyon a szívemhez nőtt, jobban, mint Xénia.

A korábrázolása hihetetlen, odacsöppentem az 1920-40-es évekbe. Valahogy a lelki szemeim előtt mindig az lebegett, hogy főleg az 1920-as években az emberek lovas szekerekkel utazgattak, láttam magam a bajszos bácsikat, sok rétegű szoknyás, fejkötős néniket díszbe öltözve, dédikém ekkor még csak csecsemő volt. Bele se gondoltam igazán, hogy a városi élet teljesen más volt, mint a falusi. A nagyvárosokban hatalmas áruházak álltak, ahol divattervezők árulták a ruháikat, ahová a tehetősebb nők betértek vásárolni, cigarettáztak, majd a hatalmas dobozokkal automobilba ültek és hazatöfögtek. Vagy szállodákba mentek teázgatni és ott csevegtek az ismerőseikkel. Divattervezők kreációit viselték, nem pedig kis kötényként piros szoknyával és hímzett kendővel. Annyira szélsőséges lehetett a városi és a falusi élet, mint két véglet. És Párizs már akkor is a divat központja volt.

Rengeteg történelmi szereplőt is felvonultatott Theresa Révay és bizony híres magyar fényképészek se maradhattak ki a sorból.
A könyv elég részletes, nem aprózza el a történteket az írónő, fokozatosan haladunk a végkifejlet felé, de valahogy a vége mégis túl gyorsan került lezárásra. Olvastam volna részletesebben a vége felé történteket is, ráadásul olyan, mintha a legvége egy hatalmas kérdőjel lenne.
Igazán csak az utolsó oldalakon értettem meg, hogy nem is maga a történet fogott meg, hanem leginkább a hangulata, a korábrázolása az, hogy lényegében nyomon lehet követni a világháború előzményeit és a kitörését, egészen a befejeztéig.

Olvasva a fülszöveget kicsit aggódtam, hogy túlságosan is divatközpontú lesz a történet és ez nem áll hozzám olyan közel, de szerencsére nem ilyen lett. A divaton keresztül csak korábrázolást kapunk, valós szereplőket tudott az írónő belecsempészni a történetébe, nem ez van a középpontban.

Az elején kicsit olyan Az orosz szerető érzetem volt. Ugyanúgy fiatal orosz lány a(z egyik) főszereplő, erős, kitartó, stb., de aztán kinőtt a történet "Furnivall árnyékából".
Amin ebben a regényben is megdöbbentem, hogy Xénia szőke. Valahogy az van bennem, hogy az oroszok csak sötét hajúak lehetnek. :o)

Csak reménykedek abban, hogy sikerült a megfelelő szavakat megtalálnom, hogy érzitek, kedvenc született. Egy nagyon lágy, finom regény, nagyon jól megírva, döbbenetesen élethű korábrázolással, kidolgozott karakterekkel. A szereplők a szívedbe költöznek, így még baljóslatúbb a sorsuk előre tudván, hogy alakult a történelem. A nagybetűs REGÉNY maga, minden sorát élveztem. Ezek után rettentő kíváncsi vagyok az írónő másik magyarul is megjelent regényére A muránói üvegműves lányára.


Megjelenés: La louve blanche (2007.)/ Párizs fehér fényei (2010. Athenaeum Kiadó)
Oldalszám: 565
Ára: 3990

Az olvasása közben többször is eszembe jutottak ezek a regények is, szintén a II. vgh-t dolgozzák fel:
Csipkerózsa

A felolvasó
Búcsú Liverpooltól
Magda lánya
Noé gyermeke
Krumplihéjpite Irodalmi Társaság
Leon Uris: Exodus

2011. június 7., kedd

Juliette Benzoni: Marianne V.

június 07, 2011 0 Hozzászólás
Ha nem olvastad a negyedik részt, SPOILERt találhatsz az alábbi bejegyzésben!

A Válaszúton ott ér véget, hogy Marianne-nak döntenie kell, a szerelmével marad vagy pedig teljesíti Napóleon küldetését és Törökországba utazik, hogy rávegye a szultán édesanyját- aki mellesleg rokona a fiatal nőnek-, tartsák fel Oroszországot a háborújukban, így addig Napóleon csapatokat indíthat Oroszország elfoglalása ellen.
Az egész kötet Törökországban játszódik, egész jól bemutatja az országot, de egyre inkább érezni lehet, hogy a sorozat leszálló ágba helyezkedett. Nem tudott annyira megfogni, magába szippantani és Marianne igazán nem volt szimpatikus ebben a részben.
 
Ugyebár Velencében történt vele egy szörnyűség, aminek a "terhét" cipeli magával, ez pedig egy magzat a szíve alatt. Elutasítja az anyaságot, úgy néz a benne növekvő gyermekre, mint egy utálatos teremtményre, aki csak gonosz és csúf lehet. Ez nálam kiverte a biztosítékot. Elhiszem, hogy szörnyű lehet, ha valakit többször is megerőszakolnak, majd gyermeke fogan és a terhessége csak az átélt borzalmakra tudja emlékeztetni, de én egyszerűen nem tudtam az ő szemszögéből nézni az eseményeket, csak az ártatlan picikéből, aki nem tehet arról, hogy milyen körülmények között fogant meg, aki nem kérte, hogy megszülethessen. Engem a sírógörcs kerülgetett, ahogy magam elé képzeltem az újszülöttet, sír, remeg a hirtelen hidegtől, ismeretlentől, vágyik az édesanyja ölelésére, melegségére, szeretetére, aztán még csak egy pillantást se vet rá. Majd, mint aki jól végezte dolgát, a gyermekét magával viszi a férje, ő pedig éli világát és az útját Oroszország felé veszi.

Már megint ott tartok, hogy nem értem ennek a kötetnek sem az értelmét. Van egy 410 oldalas könyvünk, aminek a lényege igazán az lenne, Marianne hogyan éli meg azt, hogy édesanya lesz. Úgy érzi az olvasó, hogy ennek a kötetnek nagyon fontosnak kéne lennie, hisz ez hatalmas fordulópont a főszereplő életében, de mégis olyan, mintha csak mellékszál lenne. "Marianne édesanya lesz, na bum." és ennyi. Mindez persze kiegészítve a küldetésével.

Kíváncsi leszek a VI. kötetre, a befejező részre, ami történelmi szempontból az 1812-es oroszországi hadjárat idején fog játszódni. Remélem, hogy fog szó esni a kisbabáról és a titokzatos (jobban mondva annyira már nem is titokzatos) toszkán férj is nagyobb szerepet fog kapni, mert nagyon megkedveltem. Ellenben Marianne szerelme viszont egyre inkább közömbös karakter számomra. Arról nem is beszélve, hogy míg eddig Marianne is pozitív szereplő volt a kötetekben, most amolyan nyafka kislánynak tudnám jellemezni és ez nem nagyon nyerte el a tetszésemet.


Megjelenés: Les Lauriers de flammes/ Marianne V.- Lángoló babérkoszorú (2005. Geopen Könyvkiadó)
Oldalszám: 410
Ára: 2490

2011. június 4., szombat

Nalini Singh: Vonzódás

június 04, 2011 6 Hozzászólás
Nalini Singh elég nagy magyar rajongótáborra tett szert, miután megjelent magyarul is az Angyali vadász sorozata első (majd második) kötete. Aztán jött a hír, hogy megjelenik a Psy Changeling első része is. Többnyire olyan véleményekbe botlottam, melyek szerint az Angyali vadász 1.-2. nagyobb sikereket ért el, mint az Egy világ-két faj-állandó küzdelem 1. (elviekben hamarosan megjelenik a sorozat 2. része is magyarul).
Kíváncsian vártam, hogy a kezeim közé kerüljön valamelyiknek az első kötete, végül csere folytán a Vonzódással kezdhettem. :o)

Igazán vegyesek az érzelmeim és nem is. Ha összességében nézem a 34 éves írónő történetét, akkor azt kell írnom, hogy nagyon jól felépítette, Sascha karaktere maximálisan ki van dolgozva, az egész világképe emészthető, sikerült úgy átadnia, hogy lássam magam előtt ezt a jövőt.
De ha részletekben nézem, akkor voltak mélypontjai, amikor kicsit el is veszett a könyv felé az érdeklődésem.

Nagyon jól indult, letenni se tudtam, faltam a sorokat. Aztán olyan éles váltás következett be a stílusban (amikor sor került a szexjelenetre), hogy úgy éreztem, most két végletet olvasok. Az egyik oldal finom, olvasmányos, amikor úgymond húzza az agyát a férfi a nőnek, a másik pedig olyanfajta erotikát sugall, amire nem is számítottam a történet kezdeti finomságából. Úgy éreztem, hogy valahogy nem illik bele a történetbe. Mintha elkezdenénk olvasni egy egyszerűbb romantikus könyvet, aztán átvált fullasztóan erotikussá és hirtelen nem érted, mert annyira más, mint az eleje.
Aztán persze megszoktam ezeket a váltásokat, egy idő után ezek el is maradoztak, a történet újra olvasmányossá, könnyeddé vált.

A történet 2079-ben játszódik. Lényegében az emberek 3 fajba tömörültek. Vannak az alakváltók (leopárdok, farkasok, stb., akik át tudnak változni), az emberek és a mentálok. A mentálokról lehetne mondani, hogy a tökéletes emberi egyedek. Igen ám, a bibi az velük, hogy túl racionálisak, nincsenek érzelmeik, olyanok, mint az élő számítógépek.
A mentálunk a 27 éves Sascha, aki érzi, hogy más, mint a többi, az érzelmei kezdenek felszínre törni és ez rémülettel tölti el, mert ha ez kiderül, könnyen az életébe kerülhet.
Az alakváltónk Lucas, aki egy falka alfahímje, mellesleg leopárddá tud változni.
Ahogy lennie kell, Sascha és Lucas egymásba szeret, bonyolítja a történetet, hogy az alakváltók között egy mentál sorozatosan gyilkol. Igen ám, de a mentálok elviekben nem gyilkolnak. Akkor most mi a helyzet? Ki a gyilkos? Mi lesz Saschaval a "hibája" miatt?

A legjobban kidolgozott karakter Sascha. Az elejétől kezdve szimpatikus volt.
Lucas érzelmeibe, gondolataiba annyira mélyen nem lehet belelátni, ő olyan alfahímes végig. Játszadozik Saschaval, meg akarja hódítani, birtokolni akarja, miközben az elején a nő próbál a képességeinek megfelelően hidegnek, tartózkodónak mutatkozni, de a vibrálás az első pillanattól ott van köztük.
Lényegében egy erotikusabb (de ne durvára gondoljatok) fantasy, érdekes világképpel. Semmi extrát nem érzek benne, olvasmányos, kikapcsolt (eltekintve a mélypontoktól) és ennyi. Nincsenek benne harcok, vérengzések, inkább amolyan elmék, majd pedig szexuális vágyak csatája.

A borítóra kitérve, akárhányszor rá nézek, mindig mosolyra húzódik a szám, mert egyből beugrik, hogy mit írt @Nima, szerinte mit nézhet annyira a felhők között olyan elmélyülten a pasi. :oD De még mindig jobb, mint ez a rózsaszín-lilás, nem? ;o)

Megjelenés: Psy Changeling- Slave to Sensation (2006.)/ Egy világ-két faj-állandó küzdelem- Vonzódás (2011. Egmont Kiadó)
Oldalszám: 384
Ára: 3999
Az írónő oldala ITT.

2011. június 1., szerda

Könyvheti programok és újdonságok

június 01, 2011 0 Hozzászólás
A lista nem teljes. (Ennél azért több kiadó, több újdonsággal fogja képviselni magát a programon.) Bővebb információt találhattok a kiadók oldalain, Facebook oldalaikon és a hírleveleikben. Illetve a hivatalos oldalon.


"Egy mesegyűjtő kislány tündérek és manók nyomába szegődik. A várost járva Julijulit és Mackót olyan felnőttekkel hozza össze a véletlen, akikről előbb-utóbb kiderül, hogy különlegesek: remekül beszélik a mackónyelvet, és egy-egy csodálatos történettel gazdagítják a kislány mesekollekcióját. A tündéri Julijulit és a kedves, zsémbes Mackót Agócs Írisz ecsete kelti életre.
„Adva van Tasnádi Emese, mint anyuka, és adva van Julijuli, aki magát nevezi el ilyen kétszerkétszermondósan; aki tündér lesz, ha felnő, aki Mackójával társalog. És Emese felemeli magasra Julijulit, »hogy nagy, hogy óriás legyen«. Beemeli a mesék terébe, hogy azt tegye, ami neki a Nagykönyvben meg van írva.” – Lackfi János
Öt éves kortól ajánljuk."



"Filc, a hétéves zoknimuki családjával, a szöszt és kacatot végtelen mennyiségben fogyasztó apukájával, folyton idegeskedő anyukájával és vidám kistestvérkéivel a mukizugban, vagyis Félix, a tízéves kisfiú szobájának falában élnek. A muki-törvények ugyan szigorúan tiltják az ilyesmit, de Félix, az embergyerek és Filc, a zoknimuki mégis barátságot kötnek egymással. Mókás és nem egyszer veszélyes kalandjaikról a Filc, a zoknimuki című meseregényben már olvashattunk. A Filc és az Öreg Kút titka című kötetben a jó barátok egy bájos mukilány, Biberke megmentésére sietnek. Az árva mukilányt a zoknimuki-család fogadta be otthonába, ám alig telik el egy hét, Biberke az éj leple alatt útnak indul, hogy visszatérhessen titkokkal övezett távoli otthonába. Az út veszélyes és kalandos, és bár a mukilány igen bátor és vakmerő, a kissé mohó és esetlen mukifiú varázserejére és bizonytalannak tűnő, de annál önfeláldozóbb tervére is szükség van ahhoz, hogy a mukilány végre hazatérhessen."



"Itt a nyár, és Claude már megint unatkozik... Egy reggel azonban zseniális ötlete támad: irány a strand! Bepakolja kedvenc bőröndjét, és legjobb barátja, Bolyhos Zokni uraság társaságában elindul a tengerpartra. A kiskutya a városban sem unatkozott, de a fövenyen (és a vízben) még fergetegesebb kalandok várnak rá. Cápák és kalózok rettegjetek, itt jön Claude, a kincsvadász kiskutya!"




Dedikálások:
június 4. 14:00- Frank Júlia
15:00- B. Szabó János
16:00- Lengyel György
június 5. 14:00- Szvoboda Dománszky Gabriella
15:00- Lukácsy András


"Őseinek, az első magyar márványműgyárat létrehozó és évtizedeken át működtető Gerenday családnak állít emléket történetírói, szociográfusi és regényírói eszközökkel az ismert újságíró, Lukácsy András. A szerző – az egykori Magyar Hírlap kiváló újságírója – anyai ágon egy reformkori, 1847-es alapítású vállalat létrehozóinak leszármazottja. A család 250 évre visszamenőleg megőrizte a személyes okmányokat, a családi levelezés majdnem egészét, a cégtörténetre vonatkozó iratokat, számos helytörténeti dokumentumot. A szerző életre kelti a magyar polgárosodás hőskorának emlékezetes alakjait, a nemcsak üzleti haszonra, hanem személyes tisztességre törekvő, a becsületre, a szakmai hírnévre sokat adó személyiségeit a megélt, megtapasztalt családi légkör alapján. A regényszerűen izgalmas, irodalmi értékű családkrónikát sok száz eredeti dokumentum és fénykép illusztrálja."



"Magyar és külföldi szerzők világviszonylatban is egyedülálló tanulmánygyűjteménye különféle korok, országok, földrészek diktatúráinak és a diktatúrák béklyójában működő színházak viszonyáról. Egyedülálló mű a színházi irodalomban, amely adatok és tények impozáns tömegével vizsgálja a diktatúra és a színház birkózását, szűkebben a színház életben maradásért folytatott harcát."




Időpont: május 31. kedd, 19 óra Pixel – A Magvető Kiadó Ünnepi Könyvhétre megjelenő köteteinek hagyományos bemutató estje a Radnóti Színházban
Szereplők: Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Tóth Krisztina, Garaczi László, Kemény István,Varga Mátyás, Babiczky Tibor
Házigazdák: Bálint András, a Radnóti Színház igazgatója és Sárközy Bence, a Magvető Kiadó főszerkesztője
Közreműködnek: Martin Márta és Szombathy Gyula színművészek, valamint a Tóth Viktor és Weisz Gábor duó
Helyszín: Radnóti Színház (1065 Budapest, Nagymező u. 11.)
Jegyek válthatók a Radnóti Színházban:
Szervezés: VI. Nagymező u. 11. Tel: 322-1071
Pénztár: VI. Nagymező u. 11. Tel: 343-6792; 321-0600/112

Magvető napok a Puskin Moziban (június 3-5.)
Június 3. péntek
19.00 – Puskin, kávézó: Pixel – Tóth Krisztina új novellaregényének bemutatója
A beszélgetés után Tóth Krisztina dedikál.
Moderátor: Pikó András
20.30 – Puskin, Körhinta terem: Szerelemről és más démonokról (rendezte: Hilda Hidalgo), filmvetítés és könyvsorsolás (Gabriel García Márquez kötetei)

Június 4. szombat
16.00 – Puskin, Körhinta terem: Nem vénnek való vidék, filmvetítés és könyvsorsolás (Cormac McCarthy Magyarországon megjelent kötetei)
18.00 – Puskin, díszterem: Kémjelentés – Spiró György új novelláskötetének bemutatója
A szerzővel Sárközy Bence, a Magvető főszerkesztője beszélget.
A beszélgetés után Spiró György dedikál.
20.00 – Puskin, Körhinta terem: Kvartett (rendezte: Vecsernyés János), film

Június 5. vasárnap
15-18.00 – Puskin, kávézó: Szép Versek – Maratoni felolvasás a kötetben megjelent szerzők bevonásával
Közreműködnek: Acsai Roland, Ayhan Gökhan, Babiczky Tibor, Bajtai András, Csobánka Zsuzsa, Deres Kornélia, Dobai Bálint, Fehér Renátó, Géczi János, Gerevich András, Győrffy Ákos, Hartay Csaba, Juhász Ferenc, Kalász Orsolya, Kántor Péter, Karafiáth Orsolya, Kele Fodor Ákos, Kemény Lili, Krusovszky Dénes, László Noémi, Nemes Z. Márió, Payer Imre, Pollágh Péter, Sajó László, Simon Márton, Sopotnik Zoltán, Szabó Marcell, Szálinger Balázs, Szöllősi Mátyás, Takács Zsuzsa, Ughy Szabina, Vörös István és mások
18.30 – Puskin, Körhinta terem: El Kazovszkij felolvasóest
Résztvevők: Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója, Margócsy István irodalomtörténész
Moderátor: Király Levente, a Magvető Kiadó szerkesztője
20.30 – Puskin, Körhinta terem: Koccanás (rendezte: Török Ferenc), film

Dedikálások június 3-6-ig
Június 2. csütörtök
16.30 – Rakovszky Zsuzsa
17.30 – Parti Nagy Lajos

Június 3. péntek
14.00 – Térey János
15.00 – Varga Mátyás
16.00 – Cserna-Szabó András
17.00 – Kemény István, Bartis Attila

Június 4. szombat
11.00 – Győrffy Ákos
12.00 – Takács Zsuzsa, Kántor Péter
13.00 – Garaczi László
14.00 – Babiczky Tibor
15.00 – György Péter
16.00 – Boldizsár Ildikó
17.00 – Parti Nagy Lajos, Závada Pál
18.00 – Esterházy Péter

Június 5. vasárnap
11.00 – Darvasi László
12.00 – Dragomán György, Szabó T. Anna
13.00 – Varró Dániel
14.00 – Nádasdy Ádám
15.00 – Tóth Krisztina
16.00 – Grecsó Krisztián
17.00 – Spiró György
18.00 – Bodor Ádám, Krasznahorkai László


"Sándor gróf – ennek a rendkívüli érzékenységből, szeretetéhségből és Istent kísértő fájdalomból szőtt regénynek a főhőse. Sándorként éli az életét, lányokkal, nőkkel folytatott perzselő szerelmekben, és tragédiája, hogy a világ kegyetlen tükrében kénytelen újra és újra megpillantani valódi énjét: Saroltát, akinek őt a természet szánta – és talán csak a monogramja az, amelyben ez az őrjítő ellentét összebékíthető. A történet jelene az 1889 és 1901 közti időszak. V. S. „lelepleződése” után keletkező börtönnaplója, versei, feleségéhez írt kétségbeesett levelei, életének históriája és az őt vizsgáló orvos jelentései letehetetlen regénnyé fűződve mesélik el egy XIX. századi romantikus lélek hányattatott sorsát. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, majd a kiegyezés utáni vágyak, csalódások és mitikussá álmodott emlékek és remények, az eltűnő-félben lévő nemesi és a fénykorát élő színházi világ, valamint a pezsgő kulturális élet a történet háttere. A világban a tudomány és a technika, a filozófia és a teológia forradalma zajlik, az emberben a hús és a lélek kémiája és biológiája csap össze a társadalmi megítéléssel. Érezhet-e, élhet-e férfiként az, aki nőnek született? Szerethet-e nőket úgy, hogy teljessé váljanak a szerelemben? Rakovszky Zsuzsa érzékeny időutazásra hív és a szerelem nyelvén kalauzolja olvasóját Vay Sarolta/Sándor történelmünkre örökített sorsának kényes kérdéseihez."



"Nehéz műfaj a novella: egy-két oldalon teljes világot ábrázolni, a bonyolult emberi viszonyokat tömören leírni, az olvasó érzelmeire erősen hatni, s ehhez egyszerűen, képszerűen és drámaian fogalmazni. Nincs két egyforma novella, mindegyiknek saját szabályai vannak akkor is, ha a szerző történetesen azonos; minden egyes novellát addig kell kalapálni, amíg korábban nem sejtett törvényei napvilágra jönnek. A novella legyen igaz is, legyen mese is: essen egybe az olvasó tapasztalataival, de legyen csábítóan különös a formája, a cselekménye pedig – bármennyire rövid is – fordulatos. Legyen megjegyezhető a történet, mint egy-egy pontos verssor, és toluljon fel az olvasó emlékeiből, ha kilátástalan helyzetbe kerül. Nehéz műfaj, ezért is próbálkozik vele az ember újra meg újra. Nagy írók sokszor segítettek rajtam: magányomat és tanácstalanságomat enyhítette, amikor váratlanul felmerült bennem egy-egy rég olvasott, egykor talán csak félig értett novella látomása, és a szerzővel lelki közösségbe kerülvén beláttam, hogy más is megélte már ugyanezt."



"Napjaink egyik legolvasottabb írónőjének új könyvében az egymásra épülő fejezetek önálló pixelkockákként működnek: önmagukban is egész, egyedi színű, izgalmas fejezetek, de ha észrevesszük közöttük a kapcsolatok összetett rendszerét, valami új és lenyűgöző, nagy történetté állnak össze. Állandó közelítés és távolítás, kicsinyítés és nagyítás váltakozása rajzolja meg szemünk előtt ezt a sajátos és nagyon is élő szövegtestet."



Dedikálások június 2-5-ig
Június 4. szombat
16.00 – Pataki Éva
17.00 – Szlankó Bálint

Június 5. vasárnap
16.00 – Törőcsik József


"Michelangelo Merisinek vagy Amerighinek – akit Caravaggio néven ismert meg a világ – kalandos élettörténetét meséli el Passuth ebben a késői regényében. Legfőképp a 16–17. század fordulóján élt festő személyisége, természetének kettőssége érdekelte az írót, aki a korabeli Itálián és Máltán kalauzolja végig olvasóját, megismerteti az ispotályos lovagrend belső életével, és megkísérli megválaszolni a kérdést, hogy kortársai miért tekintettek oly gyanakvón a mára vitathatatlanul elismert festőóriásra."



"Légiforgalmi irányítók: ők azok a férfiak és nők, akik minden idegszálukat megfeszítve, hatalmas nyomásnak és stressznek kitéve vezérlik a földről a több száz tonnás repülőgépeket. Munkájuk sikerén nap mint nap, ezrek élete múlik. A kötetben a magyar légiforgalmi irányítók egyik nagy öregje, Törőcsik József mesél nem kevés humorral a szakma kulisszatitkairól, a kiképzés hol fárasztó, hol összekovácsoló mindennapjairól, a sikerekről és azokról a pillanatnyi malőrökről is, amelyek akár végzetes katasztrófához is vezethettek volna. Megtudjuk, hogy a szocialista katonai vezetés olykor hajmeresztő helyzetekbe sodorta a magyar légiforgalmi irányítókat, és fény derül arra is, amit repülős körökben már régóta rebesgetnek: hogy mi okozhatta a Malév 1975-ös ferihegyi katasztrófáját…"



"A nyugalmazott kisvárosi építészmérnök, Tornyai István 72 éves, jó egészségnek örvendő özvegyember éppen házasodni készül. Ám hirtelen agyvérzést kap, és egy kórházi ágyon találja magát, bénán, némán, magatehetetlenül. Lassan felgyógyul, és elhagyja a kórházat, hogy Anna lányáékhoz költözzön. Hamarosan kiderül, hogy Ármin, a legszeretettebb unoka drogozik, sőt nemcsak fogyasztja, de árulja is a kábítószert, és előzetes letartóztatásba helyezik.
Úgy tűnik, egyedül a beteg nagypapának nyílik meg a fiú, aki végül gyermekei ellenkezését félresöpörve megteszi azt, amire a család nem képes: nagyvonalú és hősies gesztussal unokája megmentésére siet. De miképp tudná a kamasz fiú meghálálni a nagypapa önfeláldozását, és vajon az idős ember nélkül hogyan tudja életét folytatni a család?"


Június 4-én dedikál:
11:00- Steven Saylor
16:00- Izing Róbert
18:00- Baráth Katalin



"1946 emlékezetesen forró nyarán véres merényletet követnek el a Teréz körúton, a rendőrség a Vörös Hadsereg segítségével, nagy erőkkel nyomozni kezd. Gordon Zsigmond közelről igyekszik követni az eseményeket, ez azonban nehezebb, mint gondolta volna. Mintha valaki mindig előtte járna egy lépéssel: halottak bukkannak fel körülötte, élők tűnnek el, miközben a rendőrség egyre-másra tartóztatja le Budapest legismertebb bűnözőit, akik ahányfélék, annyiféle bűnért felelnek, mégis van egy közös vonásuk: bűnös módon szerzett pénzük szőrén-szálán eltűnt. Gordon az eltűnt pénzek nyomába indul, nyomozásában pedig egy fiatal amerikai katona szegődik társául."



"A fekete zongora hatalmas sikere után nagy örömünkre szolgál bejelenteni, hogy Baráth Katalin elkészült a folytatással. A türkizkék hegedűben David Veron a Nő című feminista lap munkatársaként egy eltűnt kisfiú után nyomoz hű segítőivel. A gyanú egy ördögi alakra terelődik, aki vallásos lózungokkal - és persze sármos külsejével - vonzza magához a gyermek után áhítozó nőket. Balatonfüreden keresztül egészen Abbáziáig követik őt szereplőink, ott viszont olyan titkos üzelmekre bukkannak, amelyek az egész Osztrák-Magyar Monarchia jövőjére katasztrofális és végzetes következményekkel járhatnak. A regény ismét egy felejthetetlen kirándulás a Monarchia korába a szerzőtől megszokott élvezetes stílusban, fergeteges humorral és felejthetetlen szereplőkkel."



"Steven Saylor az új regényével óriási feladatot tűzött ki maga elé: túlszárnyalni a kirobbanó sikert aratott Rómát. A szerző maradéktalanul teljesítette a célt, és olyat alkotott, amely minden olvasónak egyszeri és feledhetetlen élményt fog nyújtani. A Birodalomban öt generáción keresztül követhetjük az arisztokrata Pinarius család sorsát, Augustus uralkodásától a Római Birodalom fénykoráig. A família tagjai tanúi lesznek Tiberius fondorlatainak, Caligula őrületének, Nero hanyatlásának, valamint annak, amint Domitianus gyilkos üldözési mániája előkészíti a terepet a Traianus- és Hadrianus-féle aranykor számára. Átélhetjük a Kr. u. 64-es év nagy tűzvészét, Nero keresztényüldözését és a Colosseum megnyitását kísérő döbbenetes bemutatókat."

Dedikálások:
június 3-án
16:00- Spirit Bliss

június 4-én
11:00- Böszörményi Gyula
13:00- Spirit Bliss
18:00- Szurovecz Kitti

június 5-én
11:00- Benina
13:00- Szurovecz Kitti
15:00- Bosnyák Viktória

Megjelenések:

Scott Westerfeld – Különlegesek
Barney Stinson – Tutikalauz Tesóknak
Bosnyák Viktória – Mantyusok 2. Ki van a zsebemben?
Andrew Fusek Peters – Deszkás detektívek – Védőháló nélkül
Andrew Fusek Peters – Deszkás detektívek 2: Nem mind gyémánt, ami fénylik
Terri Farley – Vágtázó fantom 3: Sötét napfény
Bruce Coville – Az igazmondó koponya
Elizabeth Chadwick - A legnagyobb lovag (kemény + puha)
Sebastian Fitzek - Ámokjáték - túszdráma egyenes adásban
Libba Bray - Az az édes, távoli harang
Cally Taylor - A mennyország várhat (kemény+puha)
Kelley Armstrong - Sötét erő trilógia 1: A szellemidéző (k+p)
Jessica Day George - Éjféli bál (k+p)
Lisa Jane Smith - Vámpírnaplók 7. A visszatérés: Éjfél (k+p)
Alyson Noel - Dark Flame: Sötét láng
Lauren Kate - Kitaszítva (k+p)
Alyson Noel - Lúzerek és bálkirálynők (k+p)
Ellen Schreiber - Vámpírcsókok (k+p)
Laini Taylor - Csókra várva (k+p)
Delphine de Vigan - No és én (k+p)
Emily Brontë - Üvöltő szelek
Stephenie Meyer - Eclipse zsebkönyv
Claudia Gray - Az életen is túl

Júniusi megjelenések

június 01, 2011 2 Hozzászólás
Tudjátok, a szokásos. ;o) (A lista nem teljes és minden csak akkor biztos, ha már a kezetekben van az adott könyv.) És nem szabad elfelejteni, hogy a Könyvhét miatt rengeteg újdonságra lehet számítani, de erről tervezek majd egy külön bejegyzést is.

"1946. emlékezetesen forró nyarán véres merényletet követnek el a Teréz körúton, a rendőrség a Vörös Hadsereg segítségével, nagy erőkkel nyomozni kezd. Gordon Zsigmond közelről igyekszik követni az eseményeket, ez azonban nehezebb, mint gondolta volna. Mintha valaki mindig előtte járna egy lépéssel: halottak bukkannak fel körülötte, élők tűnnek el, miközben a rendőrség egyre-másra tartóztatja le Budapest legismertebb bűnözőit, akik ahányfélék, annyiféle bűnért felelnek, mégis van egy közös vonásuk: bűnös módon szerzett pénzük szőrén-szálán eltűnt. Gordon az eltűnt pénzek nyomába indul, nyomozásában pedig egy fiatal amerikai katona szegődik társául. Az ostrom pusztításának nyomait még mindig magán viselő Budapestet bejárva Gordon a város legrettegettebb bűnözőivel, kivégzésükre váró elítéltekkel, cigarettacsempészekkel és fezőrökkel beszélget, bepillantást nyer a kommunista rendőrség és az Andrássy út 60. embertelen világába, míg végül ahhoz a kegyetlen és könyörtelen emberhez jut el, aki minden eszközt megragad ahhoz, hogy teljesítse a feladatot, amit rábíztak."

Megjelenés: június 2.

"Ki bírja ki ezt ép ésszel? Elszakították tőled a nagyapádat és egy idegen házba küldtek lakni, a csaj folyamatosan szívat, és ráadásul ott van még Jack is…
A titkos szerelmi légyottok csodálatos percei sem nyújtanak hosszú időre vigaszt, hiszen közben kínoz a bűntudat Oliver miatt is, a legjobb barátod, a Vezetőd miatt…
Kinek hazudj? Kit bánts? Egyáltalán: te mit akarsz? Közben egyre közeledik a nap, amikor Mimi és Jack újra megerősíti a kettejük közötti köteléket, és onnantól fogva az imádott fiú a nevedre sem fog emlékezni…"

Megjelenés: június 2.

"Bartos Erika legújabb gyerekverskötetét minden bizonnyal ugyanúgy szeretik majd a bölcsődések és óvodások, mint a népszerű szerző előző, nagy sikerű verseskönyveit."

Megjelenés: június 2.






"Újdonság a Bogyó és Babóca sorozatban - dupla méret kívül és belül!
Négy évszak, négy mese. A tavasz témája mi más lehetne, mint a virágültetés? De Babóca tulipánjai alig bújnak ki a földből, Baltazár máris végigszáguld a kiskerten gördeszkájával. Nyáron Bogyó palacsintájának örülhetnek a kis barátok, ősszel együtt szüretelik a Százlábú szőlőjét, télen pedig sok szép hóember épül a dombon!"

Megjelenés: június 2.

"Alyson Noël legsötétebben csábító Halhatatlanok-regényében Ever a saját teste és lelke irányításáért küzd – és az időtlen, igaz szerelemért, amelyet évszázadok óta üldöz. Ever segíteni akar Havennek, amikor halhatatlanként életre kelti. De Haven megrészegül új erejétől, és gátlástalanná válik. Elhangzik a végső fenyegetés: hogy felfedi titkukat a világnak. De Ever küzdelme, hogy titokban tartsa a halhatatlanokat, csak közelebb sodorja Havent az ellenséghez: Romanhez és gonosz barátaihoz. Ever egyre mélyebbre süllyed a fekete mágiában, hogy megszabadítsa Dament Roman hatalmától. De amikor a varázslata rosszul sül el, ahhoz a pasihoz köti őt, aki elszántan el akarja pusztítani. "

Megjelenés: június 2.

"A vámpírnaplók második ciklusának utolsó kötetében démonok foglalják el Fell's Church városát, és szállják meg szinte az összes lakosát. Az emberré változott Damon bármit megtenne, hogy visszaváltozhasson vámpír-önmagává, de ehhez vissza kell térnie a Sötét Dimenzióba, ahova egy véletlen baleset folytán Bonnie is vele tart. Mindeközben Elenát nem csak a két fivér iránt érzett vonzalma szaggatja ketté, hanem azt is nehezen tudja eldönteni, hogy szeretett városát védelmezze, vagy Bonnie és Damon után menjen, hogy visszahozza őket. Amikor az utóbbi mellett dönt, szó szerint meg kell járnia a poklot és a mennyeket is a kiszabadításuk végett. A kötet végére kiderül, hogy ki áll a gonosz rókadémon-ikrek mögött, megmenekülhet-e Fell's Church városa, milyen sötét titkot rejteget Meredith családja, és melyik fivért választja Elena a küldetésük után, ahova négyen indulnak, de ahonnan csak hárman térnek vissza."

Megjelenés: június 3.

"Van valami fájdalmasan ismerős Daniel Grigoriban.
A rejtélyes és zárkózott fiú azonnal felkelti Luce Price érdeklődését, amint a lány meglátja a Sword & Cross bentlakásos iskolában. Ő az egyetlen jó dolog az intézményben, ahol tilos mobiltelefont használni, a többi diák nehéz eset, és minden mozdulatukat biztonsági kamerák figyelik.
Csakhogy Daniel nem akarja, hogy bármi köze legyen Luce-höz és mindent megtesz, hogy ezt nyilvánvalóvá tegye a lány számára. De Luce nem képes lemondani róla. Úgy vonzza a fiú, mint az éjjeli pillangókat a tűz fénye, és muszáj kiderítenie, amit Daniel olyan elszántan szeretne titokban tartani..."

Megjelenés: június 3.

"Filmszerűen peregnek a képek a három barátnő életéből. Maggie, Candice és Roxanne ugyanannál a magazinnál dolgoznak. Havonta egy alkalommal kedvenc koktélbárjukban pletykálgatva szürcsölgetik italaikat. Mindhárman szépek, sikeresek és beérkezettek… Vagy mégsem?"

Megjelenés: június 6.




"MacKayla Lane már nem az a naiv, idealista, divatbolond lány, aki Írország földjére tette gondosan pedikűrözött lábát. A Dublinban töltött néhány hónap megváltoztatta, de még mindig hajtja a bosszúvágy. Tudja, hogy a nővére gyilkosa közel van, de a gonosz még közelebb."

Megjelenés: június 6.




"Amikor a fiatal rendőrnőt, Kara Gilliant ötévnyi utcai járőrözés után előléptetik nyomozóvá, azonnal egy brutális gyilkosság közepébe csöppen. Az áldozat holttestére a helyi víztisztítótelepen találnak rá, testén a kegyetlen kínzásokra utaló ezernyi seb között rábukkannak egy művészi tökéletességgel kidolgozott és hátborzongatóan ismerős jelre. A louisianai Beaulacban azt hitték, három éve véget ért a rettegett sorozatgyilkos vérengzése, most azonban minden jel arra utal, hogy a Jelfaragó visszatért."

Megjelenés: június 6.

2011. május 31., kedd

Májusi beszerzések

május 31, 2011 2 Hozzászólás
Múlt hónapban megfogadtam, hogy májusban nem veszek egy könyvet sem, sikerült is ezt betartanom. (De a könyvheti megjelenések miatt nem merem megígérni ugyanezt júniusra.) ;o) Ennek ellenére jó kis hónapot zártam, köszönhetően többek között 2 nyereményjátéknak, a molyos cseréknek és az Athenaeum Kiadónak.

Az Outlander nagy vizet zavart az olvasók között, természetesen nem hagyhattam ki. ;o) Cserének köszönhetően sikerült is megszereznem és egyáltalán nem bántam meg. Nekem tetszett és kíváncsian várom a folytatását is. ITT írtam róla.
A Karen Chance könyvet Angelika blogján nyertem, még nem olvastam.
A Válófélben és Az én Csernobilom (ITT írtam róla) szintén nyereménykönyv volt a kiadó egyik Facebookos játéka során. Szerencsés hónapom volt. :oP
A Katherine 1. és A könyvtolvaj szintén csere volt.
A Házirend és a Párizs fehér fényei pedig recenziós példányok az Athenaeum Kiadótól.



Legszívesebben egyszerre esnék neki mindegyiknek, de megfogadtam, hogy amint befejeztem a Vonzódást, a Párizs fehér fényeivel folytatom. :o)