2011. augusztus 2., kedd

Scott Westerfeld: Csúfok

augusztus 02, 2011 0 Hozzászólás
Már a kezemben volt Scott Westerfeld-től a Szépek, amikor rájöttem, hogy nem a sorozat első részét tartom a kezemben. Fogtam is a fejemet, hogy íme egy újabb sorozat, amit már megint nem az első részével fogok kezdeni, de aztán volt olyan szerencsém, hogy Mónika kölcsön adta a Csúfokat, köszönet érte. ;o)

A 48 éves író a sci fi műfaját részesíti előnyben az írásaikor. Az Uglies széria 4 kötetes lett, aminek az első része 2005-ben jelent meg Amerikában, az utolsó pedig 2007-ben és film is készül az elsőből.
Magyarul a második rész (Szépek) 2009-ben jelent meg, a harmadik (Specials- Különlegesek) pedig idén.



A jövőben játszódik a történet, amikor elég csak bekapnod egy fogmosó tablettát és nem kell bajlódnod a fogmosással, na meg nem kell félned a toronyházakból való leugrásoktól sem, mert a bungeedzseki megvéd a leeséstől és amúgy egy deszkán tudsz repülni a levegőben, szóval sétálni nem muszáj. Izgalmasnak tűnik ez a világ ugye? De persze itt sem minden jó és szép. A társadalom 2 részre oszlott, a csúfokra és a szépekre. Minden 16 év alatti lakos csúf, akiket a születésnapjuk után széppé plasztikáznak. Értsd úgy, hogy mindenkinek olyan külsőt varázsolnak, amilyet szeretnének. Dús haj, csillogó fogsor, nuku zsírpárna, egyenes orr, teljesen szimmetrikus arc, egyszerűen minden tökéletes rajtuk. Ki ne akarna így kinézni? Természetesen a csúfok többsége alig várja, hogy végre átessenek a beavatkozáson és elkezdhessék a teljesen új életüket szépként. Hisz a szépeknek minden sokkal könnyebb. Boldogak, buliznak, mindenki elfogadja őket és nem érik sérelmek a kancsalságuk, pattanásaik miatt.
Tally a főszereplő, akinek a legjobb barátja átesik a beavatkozáson. A lánynak még 3 hónapot várnia kell, de addig se unatkozik. Először is megismerkedik Shay-el, aki furcsa módon nem akar szép lenni és egy teljesen más világról mesél a lánynak. Végül úgy adódik, hogy Tally kénytelen felkerekedni és jobban megismerni ezt a másik világot, ahol felnyitják a szemét.

A történet vége elég ütős, így nagyon örülök neki, hogy a "Szépek" már vár rám itthon, mert különben ehetne a fene, hogyan folytatódik a lány és társai élete.


"Ez a legrosszabb, amit veletek tesznek. Mindannyiótokkal. Bármit okoz is az az agysérülés, a legnagyobb kárt már megtették, mielőtt késhez nyúltak volna: mindannyian agymosáson mentek keresztül, hogy azt higgyétek, csúnyák vagytok."

Nagyon tetszett a könyv üzenete. A mai világ túlságosan a külsőségekre épül, túlságosan a művi szépség került középpontba és nem a természetesség. Megdöbbenve hallottam nem olyan rég, hogy a mai fiatalok jelentős része érettségi ajándékba mellnagyobbítást, orrplasztikát, zsírleszívást kér a szüleitől kis hazánkban. Egészen addig a percig úgy éreztem, hogy ez külföldön előfordulhat, de itthon biztos nem. Aztán mikor szakemberek nyilatkoztak, hogy bizony nem ritka akár a 16-17 éves páciens sem, akin plasztika műtétet hajtanak végre, rendesen összeszorult a szívem.
Mit tett a világ, a média ezekkel a gyerekekkel? Miért érzik úgy, hogy csak az lehet szép, akin egy gramm felesleges zsír sincs, a mellei természetellenesen nagyok, a szájuk egy békáéra hasonlít, a hajuk meg pótolva van? Miért ez lenne a követendő példa? Hol lett elrontva minden? Az első nagyon vékony modellel, aki a kifutóra lépett vagy hol?
Tally élete nem sokban különbözik a mostani fiatalokétól. Csúfnak érzi magát, vágyik arra, hogy szép legyen és nem látja magát tisztán. ... Szomorú. ...

Olvasmányos történetet, könnyeden, jó stílusban, igényesen megírva.

Megjelenés: Uglies (2005.)/ Csúfok (2007. Könyvmolyképző Kiadó)
Oldalszám: 364
Ára: 2499
Az író oldala ITT.

Harry Potter és a Halál ereklyéi 2.- film

augusztus 02, 2011 0 Hozzászólás
Eljött az idő, hogy lezáruljon egy fejezet, megnéztük a Harry Potter és a Halál ereklyéi második részét. Jó pár papírzsepit elhasználtam, szerintem nagyon jó és megható lett a második rész. Főleg Piton jelenetén bőgtem jó nagyot a "végén".
Tetszett, szerintem méltó lezárása a sorozatnak. Egyedül a végét találtam furának, az valahogy szerintem nem sikerült annyira.

A hazai mozik július 15-én kezdték el vetíteni.



És a wikipédiáról egy kis infó, amiket az írónő elárult, de nem lettek beleszőve a könyvbe:
  • Harry auror lett, az Auror Parancsnokság vezetője. Arthur Weasley megjavította Sirius motorkerékpárját, melyet így most Harry birtokol. Ginny-vel összeházasodott. Mivel Voldemort lélekdarabkája már nincs Harry-ben, Harry nem tud párszaszóul.
  • Ronból is auror lett. Csatlakozott testvéréhez, George-hoz a csodabazáros üzletben. Felesége Hermione.
  • Hermione a minisztériumban a Varázslény-felügyeleti Főosztályon kezdte karrierjét és nagyban hozzájárult a házimanók életszínvonalának javításához. Később a Varázsbűnüldözési Főosztályra ment át, ahol már igen magas rangban van. Ronhoz ment feleségül. Megtalálta szüleit és levette róluk az emlékmódosító bűbájt.
  • Ginny a Holyhead-i Hárpiákban játszott egy darabig, majd visszavonult az aktív sporttól, hogy felnevelje Harry-vel közös 3 gyereküket. Később a Reggeli Próféta Kviddics levelező rovatának fő válaszadója lett.
  • Voldemort bűnei túlságosan súlyosak voltak ahhoz, hogy szellemként visszatérhessen. A szerencsétlen alak, akit maga Harry is látott a King's Cross pályaudvaron, ő volt.
  • George folytatta a viccbolt vezetését. Később összeházasodott egykori évfolyamtársával, Angelina Johnsonnal, akitől két gyermeke született; Fred, akit a fiú ikertestvére után neveztek el, valamint Roxanne.
  • Draco Malfoy is megházasodott: feleségül vette Astoria Greengrasst, majd később egy fiuk született, akit Scorpiusnak kereszteltek.
  • Luna Lovegood egyfajta természettudós lett, aki körülutazta a világot, furcsa és egyedi élőlényeket keresve. Házas, férje Rolf, Goethe Salmander unokája.
  • Percy Weasley feleségül vett egy Audrey nevű lányt, akitől két gyereke született: Molly és Lucy.
  • Dolores Umbridge-ot letartóztatták, majd bíróság elé állították a mugli születésűek ellen elkövetett bűncselekmények miatt. Életfogytig tartó Azkaban-fogságra ítélték.
  • Neville Longbottom a Roxfortban kezdett dolgozni: miután Bimba professzor nyugdíjba vonult, McGalagony professzor felajánlotta neki a megüresedett gyógynövénytan tanári posztot. Neville feleségül vette egykori hugrabugos évfolyamtársát, Hannah Abbottot, aki a Foltozott Üst tulajdonosnője lett.
  • Billnek és Fleurnek három gyereke született: Victoire (akit a roxforti győzelem emlékére neveztek el), Dominique és Louis.
  • Voldemort uralmának megdöntése után Kingsley Shacklebolt lett az új mágiaügyi miniszter. Kingsley nem engedte, hogy dementorok legyenek az Azkaban őrei.
  • A Mardekár-ház meglehetősen felhígult, már nemcsak és kizárólag aranyvérűek járnak ide (ez persze korábban sem volt így: például Tom Denem és Perselus Piton sem voltak aranyvérűek).
  • Voldemort sötét varázslatok kivédése tanári állásra kimondott átka halála után megtört, immár egy állandó tanár tölti be posztot évek óta. Harry számos alkalommal ellátogatott az órákra, hogy előadásokat tartson a tanulóknak a sötét varázslatokról.
  • Harry és Ron nem mentek vissza az iskolába, a háború utáni tárgyalásokban és a varázslótársadalom újjászervezésében vettek részt, míg Hermione visszatért befejezni az utolsó évet.

Harry Potter és a félvér herceg- film

augusztus 02, 2011 2 Hozzászólás
Ó, hiába telnek-múlnak az évek, én még mindig odáig vagyok a Harry Potterért. Legyen szó a könyvekről, vagy a filmekről. Pl. teljesen mindegy, hogy a TV-ben már 120-adjára adják le A bölcsek kövét, én ugyanolyan izgatottan nézem meg 121-edjére is. :o)

Nem is tudom igazán miért, de először a 7. rész első feléhez volt szerencsém és csak utána néztük meg a 6 részt. Odáig vagyok!
Hogy megnőttek Herryék!
És bár olvastam az adott kötetet, mégis reménykedtem abban, hogy valami csoda történik és mégse hal meg az, aki meghalt. Nekem bizony potyogtam a könnyeim. ... Nagyon tetszett ez a rész.

A Harry Potter és a félvér herceg hazai bemutatója 2009. július 23-án volt. 154 perces.

Roxfort körül egyre szaporodnak az árnyak. Pedig a hatodik osztályba lépő Harry Potter és barátai számára a Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola mindennapjai is bőven elég izgalmat jelentenek nekik: Harry különleges titkokat hordozó bájital tankönyve, Ron barátnője és Hermione szerelme is épp elég titokzatos és ijesztő. De Harrynek egyre több oka van a félelemre. A halálfalók már mindenütt ott vannak, a dementortámadások szaporodnak, és az iskola fölött megjelenik a Sötét Jegy. Dumbledore abban reménykedik, hogy védence megerősödhet, ha jobban megismeri a múltját. De van veszély, amelyre ő sem készülhet fel.



















szereplő(k):

Daniel Radcliffe (Harry Potter)
Emma Watson (Hermione Granger)
Rupert Grint (Ron Weasley)
Jim Broadbent (Horace Slughorn)
Michael Gambon (Albus Dumbledore)
Alan Rickman (Perselus Piton professzor)
Helena Bonham Carter (Bellatrix)
Robbie Coltrane (Rubeus Hagrid)
Tom Felton (Draco Malfoy)
Maggie Smith (Minerva McGalagony)
Hero Fiennes-Tiffin (Tom Riddle 11 évesen)
Frank Dillane (Tom Riddle 16 évesen)
David Thewlis (Remus Lupin)
forrás: port.hu

"Érdekesség, hogy a Lavender Brownt alakító Jessie Cave-et és a 16 éves Tom Denemet alakító Frank Dillane-t a rajongók közül választották ki, a 11 éves Tom Denemet alakító Hero Fiennes Tiffin pedig a Voldemortot játszó Ralph Fiennes unokaöccse."
forrás: wikipédia

Vincent Cuvellier: Amikor életemben először megszülettem

augusztus 02, 2011 1 Hozzászólás
"Amikor életemben először láttalak, a te szemed volt csukva és én voltam a zúgó tenger."

Ezen a könyvön én annyit bőgtem!
Láttam magam előtt, amikor először pillantottam meg a 2 csíkot a terhességi teszten. Amikor először láttam Gyerkőcöt az UH-n. 3 mm-es pötty volt és tessék. Amikor először láttam mosolyogni a monitoron, mintha integetett is volna, "Hahó anya itt vagyok!". Amikor először éreztem a kis lepkeszárny rebegtető érzést a hasamban. Amikor először csuklott a pocakban, én meg nem tudtam mit tegyek, hogy elállítsam neki. Amikor jöttek az első igazi fájások és tudtam, hogy eljött az idő. Amikor először pillanthattam meg, rám nézett és tudtam, hogy nála szebb nem létezhet. Amikor először mosolygott rám, amikor először indult el felém, amikor először mondta ki, hogy mami. Amikor először mondta, hogy "szeretlek". És amikor először hagyott ott a játszótér közepén, hogy egy kislányt megpuszilgasson és úgy éreztem darabokra hullok, de mégis örültem. ...
Mennyi először.

Hogy kiknek is szól igazán a könyvecske? A gyerekek végigkövethetik a sok "először"-t a születéstől kezdve a második születésükig. Bemutatja, hogyan lesz a kisbabából anyuka/apuka, milyen út áll addig előtte és mi kezdődik utána. A felnőttek meg? Ők meg sírhatnak rajta, mert nagyon jól össze van benne foglalva minden. Mint egy óra, amit visszapörgettek és az idő múlására emlékeztet.
"Amikor életemben először megszülettél, én másodszor is megszülettem, kicsim."

Charles Duterte illusztrációi egyszerűek, nem túlbonyolítottak, kedvesek, maximálisan harmonizálnak a szöveggel.
Ne gondoljatok "kisregényre", nem hosszú könyvecske. Egyik oldalon szöveg, másikon kép, de mégis benne van minden.

Amikor életemben először olvastam, zokogtam.
Amikor másodjára, már nevettem.
Amikor harmadjára, láttam magam előtt, ahogy egyszer a Gyerkőcöm is megérti a mondandóját.
Amikor negyedszer, akkor arra gondoltam, hogy eljön majd az az idő, amikor az örömtől én is 20 évet fiatalodok és megszületek harmadjára is.


Megjelenés: La Premiére fois que je suis née (2006.)/ Amikor életemben először megszülettem (2007. Vivandra Könyvek)
Oldalszám: 96
Ára: 2940

2011. augusztus 1., hétfő

"Barátnőm, Bori" sorozat 2.

augusztus 01, 2011 0 Hozzászólás
Tavaly novemberben már írtam a Barátnőm, Bori sorozat 6 kötetéről, most újabb 3-at szeretnék bemutatni nektek.
Már akkor is megjegyeztem, hogy leginkább azzal nyerte el a sorozat a tetszésemet, hogy mindegyik rész történetét egy-egy olyan esemény köré építették fel, amik hétköznapiak és amiknek a felolvasásával segíthetünk megértetni a gyerekekkel az őket körülvevő világot. A történetet rövidek, az illusztrációk nagyon bájosak, színesek és az óvodás korosztálynak szólnak maximálisan. Mindegyik rész lehetőséget nyújt a kicsikkel az esetleges félelmekről való elbeszélgetésre vagy épp komolyabb témák felvetésére, az ismeretek bővítésére.
A tavaly megemlített 6 kötet közül ilyen volt pl. a kistestvér érkezése, az ovi kezdete, a kis háziállatért való rimánkodás, a félelem a doktornénitől/bácsitól és a Karácsonyra készülődés.
Az újabb 3 részben Bori már ovis.

A Bori úszni tanulban, Bori szeretne úszni járni és az anyukája be is íratja egy tanfolyamra. A könyv szépen levezeti, hogy tanítják meg a gyerekeket úszni. Bori napról napra egyre ügyesebb lesz, míg a végén átveheti a csikóhaljelvényt.
Mivel szeretnénk a későbbiekben mi is Gyerkőcöt úszásra járatni, ezért nagyon érdekesnek találtuk a kis könyvecskét. Amiről tán lényeges elbeszélgetni és segítséget nyújt hozzá, az a 4. oldal volt, amin egy kisfiút és egy kislányt is megmutatnak meztelenül zuhanyozás közben. A képen nagyon jól látszik a különbség a 2 nem között, lehetőséget ad az illusztráció az elbeszélgetésre.

A Bori a strandonban Bori és a szülei a tengerhez mennek nyaralni. A csomagok közül nem hiányozhat Bori nagy, zöld, felfújhatós gumikrokodilja, ami elszabadul a tengeren.
Nyaralásra készülve vagy már a pihenés alatt kedves kis olvasmány lehet a gyerekeknek.




A Bori a tanyán pedig Gyerkőcöm kedvence lett a 3 könyvecske közül. Ebben a részben Bori és anyukája meglátogatják az anyuka egyik barátnőjét, aki tanyán él a családjával. A kislány megismerkedik sok-sok állattal és hazaérve egészen másképp látja még az étkezést is.
Gyerkőcömnek nagyon tetszett a sok állat felvonultatása, akár kisebbeknek is nagyon jó gyakorlás lehet, hogy milyen állatokat látnak a képeken.

Kisebbeknek is bátran beszerezhető, a képek biztos tetszeni fognak nekik, lehet mutogatni és magyarázni, hogy mit látnak, de inkább a történetek aktualitása miatt az ovis korosztálynak szólnak. És plusz pont még mindig, hogy 690 Ft egy-egy könyvecske, szerintem ennyit ne sajnáljunk áldozni érte, ha van rá lehetőségünk. Maximálisan megéri.

Vedd meg a 2 könyvet és nyerj 2 jegyet a film premier előtti vetítésére!

augusztus 01, 2011 0 Hozzászólás
Mely film premierjéről van szó? A Hupikék törpikék 3D-ről, amit augusztus 25-étől kezdenek el vetíteni a hazai mozik. Ahogy nézegettem a képeket, szerintem nagyon cuki mesefilm lesz, kihagyni tuti nem fogjuk. A Hupikék törpikék gyerekkorom egyik nagy kedvence volt. :o)



A filmből készült 3 könyvet a Manó Könyvek fogja kiadni augusztus 10-én, ezekről lenne szó:

"A törpök majd elkékülnek a sok bajtól, ami egyszerre rájuk szakad: Hókuszpók nem adja fel régi tervét, kézre akarja keríteni ősi ellenségeit, és egy sajnálatos balesetnek (meg Ügyifogyi kétbalkezességének) köszönhetően a nyomukra is jut. A törpcsapat csapdába kerül, és csak egy váratlanul megnyíló vészkijáraton keresztül menekülhet. Ám az a járat egy ismeretlen, távoli világba vezet: New Yorkba…" (Ára: 1990 Ft)


"Aprajafalván minden törp izgatottan várja az év legtörpösebb éjszakáját, a Hupihold ünnepét. Ám amint feljön a Hupihold, megjelenik a faluban Hókuszpók, a gonosz varázsló, és elüldözi Törpapát, Ügyifogyit, Okoskát, Vitézt, Dulifulit és Törpillát egy átjárón keresztül egy olyan világba, ahol törp még sohasem járt. Vajon sikerül a törpöknek feltalálni magukat ebben a furcsa világban? Vajon sikerül elkészíteniük a Hupihold varázsitalt, mielőtt Hókuszpók lecsap rájuk? Vajon sikerül visszajutniuk a falujukba?" (Ára: 790 Ft)


"A csúf, gonosz Hókuszpók New Yorkig kergeti a törpöket. Ügyifogyi megpróbálja épségben hazajuttatni Törpapát, Törpillát és a többieket Aprajafalvába. Vajon Ügyifogyi tényleg olyan ügyetlen? Vagy végre sikerül megmutatnia, hogy belőle is lehet hős?" (Ára: 990 Ft)


És akkor a nyereményjáték:
Vásárolj A nagy törpkaland mellé egy Fantörpikus kalandot vagy egy Ügyifogyi meséjét augusztus 14-éig. Ha az első 30 vásárló között vagy, akkor 2 mozijegyet nyersz a 3D-s film premier előtti, augusztus 17-ei vetítésére az Aréna plázába. Bővebb információ ITT.

Júliusi összegzés

augusztus 01, 2011 0 Hozzászólás
@Francicától kölcsönözve az ötlet. (Köszi!) ;o)

Amikről júliusban írtam

Csajos, könnyed:


A Csokoládéimádók Klubja (4 *) kellemes kis olvasmány volt, de semmi extra.
A mennyország várhatra (3*) nagyon kíváncsi voltam, de nem nyerte el annyira a tetszésemet, jobbat is ki lehetett volna hozni belőle. Aranyos volt, de elég kiszámítható, amolyan egyszer elolvashatós.
Az Angyalokról (4*) meg kiderült, hogy a Görögdinnyében szereplő Claire húgának a története. Utólag nem is értettem, hogy miért vártam ennyit az olvasásával.
A Ki nem mondott szavaink (3*) megjelenését nagyon vártam. Hasonló élmény volt, mint A mennyország várhat. Jobb történetre számítottam, nem volt szerintem kerek és hiányérzetem maradt a végén.

Erotikus:


Nagyon kíváncsi voltam a Hamis gyönyörre (1*), hisz hosszú ideig vezette az Alexandra sikerlistáját. Csalódtam? Igazán nem, számítottam arra, hogy egy jól meglovagolt téma lesz. Ami bosszantott, az egyrészt a stílus és a főszereplő arroganciája.

Krimi:


A kitaszított (4,5*) Alvtegen új regénye és tán jobban kiforrott, mit az Árulás. Pörgős, izgalmas.
Tasha Alexander Gyöngyként hulló könnyek (4*) c. regényét csak "ízig-vérig női krimiként" tudom jellemezni.

Szépirodalom/Kaland/Történelmi:


A könyvtolvajról (4*) sok jót olvastam, így nagyon örültem, amikor csere révén sikerült szert tennem rá. Tán, túl nagy elvárásaim is voltak feléje, maximálisan nem nyerte el a tetszésemet.
A Jumurdzsák gyűrűjéért (5*) viszont odáig voltam, kedvenc született. Azoknak, akik szerették az Egri csillagokat, kihagyhatatlan. Na de persze ettől függetlenül, akik nem szerették, azok is tegyenek vele próbát, hátha.

Ifjúsági:


A szellemidézőre (4*) sokan lettünk kíváncsiak, tán, túl nagy elvárásaim voltak. Jó volt, jó volt, de a többiek értékelése alapján jobbra számítottam.
Az Üvegváros (5*) viszont tarolt. A sorozat eddigi legjobb részének tartom.

Gyermekirodalom:


Gyermekirodalomról mindig nehéz írnom, hisz nyilván mást látok én bennük, mint egy gyerek, így próbálok a Gyerkőcöm reakcióira hagyatkozni. A Szegény Gombóc Artúr napokig a választott esti mese volt, míg A Nagy Ho-ho-ho horgász a nappali alvásánál volt a kiválasztott. A Filc és az Öreg Kút titka inkább nagyobb gyerkőcöknek való felolvasásra vagy önálló olvasásra, Gyerkőcömnek kis részleteket olvastam csak fel belőle, Filc anyukájának pöszés utánzása nagyon elnyerte a tetszését. ;o) Az Öcsi és Bátyó szintén bejött neki. Rövid kis történetek, bár, egyre jobban érzem, hogy a szövegnek inkább a képek alatt lenne a helyük. A Halálkönyv nekem egy kicsit morbid volt, de szerintem az idősebb gyerekek biztos megértik a mondanivalóját, a kisebbeknek másképp kéne azért adagolni. A kékpöttyös elefánt kellemes emlékeket ébresztettem bennem, szerintem 80-as évekbeli hangulata van és nagyon jó ötletnek tartom, hogy a Vivandra Könyvek előszedte a 60-as évekbeli Marék Veronika meséket. A Pötty könyv pedig egyszerűen zseniális, szerezzétek be! :o)

A július többnyire a gyermek- és ifjúsági irodalom hónapja volt és szerencsére többnyire jó könyveket olvastam, olvastunk Gyerkőccel. A legnagyobb kedvenc a Jumurdzsák gyűrűje és a Pötty könyv lett. A legrosszabb olvasmány pedig a Hamis gyönyör.

És amiket júliusban kaptam, cseréltem, vettem, vagyis egyszer majd ezekről is írok (bár a Gyöngyként hulló könnyek már sorra került):



Ami meg a "blog életet" illeti, a szokásos hónap eleji itthoni megjelenéseken kívül lesz bejegyzés a külföldi megjelenésekről és könyves hírek is várhatóak.
Az olvasás 7 hete esemény is kezdetét vette, eddig 4 bejegyzésem született. Ezekről a témakörökről írtam:
Hogy mi várható augusztusban? Mesekönyvek biztos lesznek, de már elolvastam A csíkos pizsamás fiút, a Kémnőket, a Csúfokat Westerfeld-től, így bejegyzések ezekről is várhatóak. Most az Adrian Mole és a tömegpusztító fegyvereket ill. A szamarkandi amulettet olvasom.