Könyvesem

A Szelídíts meg! kapcsán

Antoine de Saint-Exupéry legismertebb regénye A kis herceg, mely 1943-ban került kiadásra. A világ legolvasottabb könyvei közé tartozik és eddig több, mint 300 nyelven és dialektusban jelent meg.

Magyarul legelőször 1957-ben adták ki Zigány Miklós fordítása alapján, de a legismertebb fordítása - az 1970-es - Rónay György munkájának köszönhető. Azóta számos verziója megjelent más-más kiadók gondozásában.

A történet az emberiség alapvető kérdéseit boncolgatja. 

Maga Saint-Exupéry is pilóta volt (akár magáról is mintázhatta a pilóta karakterét, aki lezuhan a sivatagban, ahol találkozik a kis herceggel) és a sivatag is ismerős terep volt számára, ugyanis a Cape Juby repülőtér igazgatója volt egy időben a Nyugat-Szaharában. 

A történetben a pilóta lezuhan a sivatagban, mintegy előrevetítve Saint-Exupéry halálát. Az író a világháború alatt felderítőként szolgált. 1944. július 31-én (44 évesen) utolsó küldetésre indult, melyről sose tért vissza. Tisztázatlan okok miatt a gépe lezuhant (miután megtalálták 2004-ben a roncsokat kiderült, hogy nem lövés miatt zuhant le a gép és azóta folyik a találgatás, hogy öngyilkosságot követett-e el vagy baleset történt) és az író elhunyt.

A könyv a szerző 7. története, mely 17 évvel később született, mint az első - mely szintén nagyon híres - A pilóta.

forrás: wikipédia

Origamizni jó, bár ezek a könyvjelzők még az egyszerűbb hajtogatási elvet képviselik. Ide hajtom, oda hajtom, ezt kihajtom, áthajtom és már kész is vagyok. Egy kicsit díszítek, ragasztok, színezek, rajzolok és hoppá, ugyanabból az alapból születik egy Spongyabob vagy épp egy emoji. 

Újabb Red Ted Art ötlet, mint ahogy pl. az állatos könyvjelzőknél is volt. Tényleg sajátítsátok el az alapokat és kísérletezzetek, tervezzetek, alkossatok! 😉

Bár már többen is felköszöntötték a blogot (vagy jobban mondva engem, mint a szerkesztőjét) a születésnapi nyereményjátékról szóló bejegyzésben - amit még egyszer köszönök (aki még nem játszott, az jöjjön!) -, de hivatalosan ma ünnepli a 8. születésnapját az oldal. 8 év! Leírni, kimondani olyan könnyű, de ha visszatekintek erre a 8 évre, nagyon érzem a súlyát magamon. 😆

Amikor belevágtam 25 éves voltam és a Nagy akkor ünnepelte az első születésnapját. Elképzelni se tudtam, hogy milyen lesz az életem 8 év múlva, mi minden fog velünk történni. Milyen lesz ő, milyen leszek én, milyenek leszünk mi közösen.

Sok mindent tanultam ezalatt az idő alatt, kaptam nagy pofonokat az élettől (de legyünk optimisták, kaphattam volna nagyobbakat is), de nyilván, ha ez a 8 év nem lenne mögöttem, nem lennék ma az, aki vagyok. 

Fura, de ha így vissza kéne emlékeznem, hogy milyen mérföldköveim voltak ez idő alatt, lényegében kettőt tudnék kiemelni, mert ezek az események voltak azok, amik kibillentették az életemet az addig biztosnak hitt kis mélyedéséből. 

Kezdődött minden az édesapám betegségével, majd a halálával. Már jó pár év eltelt, az emlékek is sajnos megkoptak, de a fájdalom valahogy még se akar múlni. Vajon eljön majd az a nap, amikor nem lábad egyből könnybe a szemem, ha eszembe jut? Annyira fura belegondolni, hogy az ő halála indított el egy lavinát az életemben.

A második esemény pedig az, amikor egyedül maradtam a Naggyal. Ez egy olyan fordulat volt, amire egyáltalán nem voltam felkészülve. Tipikusan az, amikor olvasunk egy könyvet és azt mondjuk becsukva, hogy ez velünk nem történhet meg, csak mással. Aztán tessék! Hirtelen azon kapod magadat, hogy te vagy az a más. Egyedül maradni egy kisgyerekkel olyan volt, mintha hirtelen csupaszon kellene az emberek közt mászkálnom. Rémisztő, félelmetes, borzongató. Kiszolgáltatottnak, gyámoltalannak érzi magát a nő, mert kiesett a biztosnak hitt fészkéből és hirtelen nem tudja, hogy mit is csináljon. De nincs idő arra, hogy megpróbáljunk visszakapaszkodni a fészekbe, de arra sem, hogy sírva csipogjunk a földön, hátha valaki megment attól, hogy más összetaposson, hisz ott van melletted a fiókád. Nincs időd gondolkodni, nincs időd merengeni a múlton (max éjszakánként, mikor már mindenki alszik), nincs időd gyászolni, mert meg kell tanulnod repülni. Meg kell állnod csupaszon az emberek előtt, igen tessék, lássatok és felemelt fejjel tovább lépni köztük. Megerősödve (látszólag, aztán ténylegesen erősen).

Ez a két esemény volt az elmúlt 8 évben, mely gyökeresen megváltoztatta az életemet. És ez idő alatt vezettem a blogot, olvastam, írtam. Már amikor a legnehezebb időszakban épp nem szünetelt, de akkor is igyekeztem jelentkezni hébe-hóba.

És aztán tessék. Itt vagyok. Látom magam előtt a 25 éves, friss édesanyát, az 1 éves Gyerkőcével, ahogy belevágott ebbe a blogba. Látom a Nagyot magam előtt, pöttöm volt még, kis pufók és feszt kipakolta a konyhaszekrényt, hogy be tudjon mászni. Nem is tudom miért ez a pillanat jutott most eszembe! Sose gondoltam volna arra, hogy 8 évvel később lesz egy kislányom is. Azt pedig pláne nem, hogy egyedül maradok a Naggyal, majd megismerkedek valakivel, összeházasodunk és jön majd a Kicsi is, aki jelenleg egy 7 hónapos kis gézengúz. 😊 És most megállva egy pillanatra és belegondolva, hogy újabb 8 év múlva mi minden vár rám. ...

41- 42 éves leszek. Ó te jó ég! A Nagy 17 éves lesz (mint amennyi én voltam, amikor megismerkedtem az édesapjával), a Kicsi majdnem 9 (annyi, mint most a Nagy). ... És ha a blog működni fog még, akkor a 16. születésnapját ünnepelhetjük majd. ...

Forrás

De nagyon elmerengtem most, ahogy öregszem egyre picsogósabb leszek a születésnapokon is, hová fajul a Világ, már a blogszülinapon is! 😁 Egyenlőre a 8. születésnapnál tartunk.

Nem tudok statisztikával jönni, mivel csak a blogger statisztikája működik az oldalon, más nincs beállítva, az pedig minden időpontot figyel, ha úgy nézzük. Így ez alapján tudok néhány kis érdekességet megosztani veletek:

↪ összesen 977.056 látogatás történt az oldalra a mai napig (hihetetlen, de hamarosan elérjük az 1 milliósat!)

↪ TOP3 könyves bejegyzés: Natascha Kampusch: 3096 nap (közzétéve: 2011. febr. 8., megtekintés: 13.819), E. L. James: A szabadság ötven árnyalata (közzétéve: 2013. jan. 8., megtekintve: 6287), Jay Asher: Tizenhárom okom volt (közzétéve: 2010. okt. 1., megtekintve: 4681)

↪ TOP3 keresési kulcsszó: natascha kampusch (5260X), tudorok (2684X), leiner laura (530X)

↪ 2451 rendszeres követő a Facebookon, 181 a Twitteren, 289 az Instagramon és 280 feliratkozott rendszeres olvasó

↪ TOP3 ország, ahonnan a legtöbb látogatás érkezett: Magyarország (726.862), USA (57.825), Oroszország (32.805)

↪ 952 könyvről írtam az oldalon a mai napig, de 15 receptet, 17 DIY ötletet is megosztottam, valamint 44 filmről és sok más dologról is pötyögtem

És hogy milyen volt ez a 8 év könyves blogosként? Úgy érzem, hogy szerencsésnek mondhatom magamat, mert megtapasztaltam a szárnyalást, a mélyrepülést is, a könyvesblogolás pozitív és negatív oldalát is, de nagyon szeretem az oldalt. Ezt látni lehet abból a majdnem 2 évből is, amikor lényegében szünetelt az oldal, de még se tudtam bezárni, abbahagyni. És utólag visszanézve a statisztikát, ti akkor is jöttetek, olvastatok.
Nem tartom magamat szuper bloggernek, mert látom, hogy sokan jóval kevesebb idő alatt nagyobb látogatásra és rendszeres olvasótáborra tettek szert, de mivel nő a rendszeres olvasók száma, nő a látogatás, ez számomra egyfajta visszajelzés arról, hogy annyira rosszul nem csinálom ennek ellenére sem. Érdekel titeket, hogy mit olvastam, mi volt róla a véleményem vagy épp csak miről pötyögök. Köszönöm ezt nektek!
És természetesen a könyvkiadókat se lehet kihagyni a sorból, akiktől recenziós könyveket kaptam az elmúlt évek során. Az egyik legnagyobb blogos sikeremet is az egyik hazai könyvkiadónak köszönhetem, akiknek külsős munkatársként két éven keresztül olvastam elő a könyveket és véleményeztem őket, hogy ajánlanám-e megjelenésekre. Ezt tekintem jelenleg a legnagyobb sikeremnek. Hisz egyrészt rendszeres kiegészítő jövedelemre tettem szert ezalatt az idő alatt, másrészt nagyon élveztem, hogyha egy kicsit is, de részt vehettem abban, hogy jó történetek jelenjenek meg.

A blog anno szórakozásként, kikapcsolódásként indult. Itthon voltam a Naggyal (aki akkor még a Kicsi volt), sokat olvastam, így adott volt az írás is az olvasmányélményekről. Az évek során úgy érzem, hogy sokat fejlődött az oldal, mind tartalmilag, mind látványra. Finomodott, tán öregedett is velem együtt. 😋
És hogy milyen hosszútávú terveim vannak? Szeretnék továbbfejlődni. Nem csak könyvekről és a megszokott kis pötyögéseimről írni. Szeretnék szélesebb körben írni, több rendszeres olvasóra szert tenni. Szeretném, ha minél több embernek azonnal eszébe jutna az oldal, amint meghallja, meglátja a szót, hogy Könyvesem.
 

Elég hosszúra nyúlt ez a bejegyzés és elég merengős is lett, de néha kell ilyen is. 😊 Tudnék még miről pötyögni most, de úgy érzem az sem jó, ha túl sokáig húzom a lezárást, így hát gyorsan befejezem.
Köszönöm, hogy itt voltatok velem ezalatt a 8 év alatt és remélem, hogy továbbra is maradtok majd. 💗

Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.

Ha kérdeznétek, akkor bátran írjatok nekem ERRE az e-mail címre.

Uh, ez nehéz kérdés. Mindenképp egy olyan pasit választanék, aki nagyon okos, szexi, érzéki, titokzatos, illedelmes. Aki a tenyerén hordoz, romantikus, de nem a nyámnyila, nyálas verzióban. Legyen férfias, szexi kisugárzása, erős. Mondjuk olyan, mint az Arctalan szerelemben Ambrose némi csiszolgatással. 

Forrás

Lássuk be, hogy valamilyen szinten meg lehet érteni azokat a szülőket, akiknek esténként sem energiájuk, sem idejük, kedvük nincs az esti meséhez, miután hajnalban felkeltek, lehúztak 8 órát a munkahelyükön, robotoltak, rohantak a gyerekért az oviba, otthon gyorsan elvégezték a ház körüli feladatokat, próbáltak játszani is a gyerkőcükkel, majd jött is a vacsoráztatás, fürdetés és alig várja azt a pillanatot, hogy elaludjon a kicsi és végre beeshessen az ágyba és aludhasson, mert hamarosan újra csörög az óra és veszi kezdetét minden elölről. 

Én bevallom, bevállalom, hogy nálunk amíg nem voltam itthon GYED-en a Kicsivel, volt jó pár olyan esti lefektetés, amikor a Nagy reménykedve kérdezte, hogy lesz-e esti mese, de olyan fáradt voltam, hogy magamat is szégyellve, de bizony könyörögtem, hogy ma ne, majd holnap, csak végre aludhassak, mert olyan rég volt már reggel 4:30.

A gyerekek pedig megértőek (többnyire) és elfogadják, hogy nem lesz ma este felolvasás.

A szülő szíve pedig vérzik, önmagát marcangolja, amikor hullaként vonszolja magát az ágyig, de hát csak egy mese lett volna, pár oldal ... és mire eljut idáig gondolatban, már alszik is. Hamarabb, mint a kb. 3 perce lefektetett gyerek.

Hosszan lehetne elemezgetni, hogy mik folyásolják be azt, hogy a gyerekeknek való felolvasásra egyre kevesebb időt tudnak fordítani a szülők. Persze vannak olyanok is, akik alapjáraton ezt nem tartják fontosnak, maguk se olvasnak. De most azokra a szülőkre koncentráljunk, akik tudják, hogy a felolvasás fontos a gyerekek fejlődéséhez. Csak aztán ez vagy összejön vagy nem.

Persze, lehet mondani, hogy a szülőség ezzel jár, kapja össze magát mindenki és bírja ki azt a napi 5 percet a gyerekéért, majd utána aludhat, de amikor mi magunk vagyunk benne ebben a szituációban, akkor kicsit már más helyzet.

Eltekintve attól, hogy nálunk is voltak az elmúlt években mese nélküli esti altatások, a The Guardian cikke azért lelombozott. 

Egyrészt azért is, mert nem mélyedt bele abba, hogy miért is nem fordítanak a szülők több időt a felolvasásra. Ez annyira összetett dolog, gondoljunk csak pl. abba bele, hogy fizetni kell a nem kevés lakáshitelt annak, akinek van; de megélni is; féltjük a helyünket a munkahelyünkön; a munkáltató kizsigerel; öregszünk, jön a fiatalabb utánpótlás és rettegünk attól, hogy az utcára kerülünk; és így tovább ... nem csak arról van szó, hogy a szülőnek NINCS KEDVE felolvasni. Van ilyen is, de sok esetben EREJE nincs már felolvasni.

Forrás

De nézzük akkor egy kicsit a cikket. 

Állítólag a kisgyermekeknek napi szinten felolvasók száma ötödével csökkent az elmúlt 5 év során. Míg 2013-ban az óvodás korosztály szüleinek 69%-a olvasott napi szinten a gyermekének, mára már csak 51%-a.

A szülők 19%-a a miértre azt válaszolta, hogy nincs erejük hozzá.

16%-uknak pedig más dolguk van.

A cikkből nem derült ki, hogy a többiek mivel magyarázták ezt, pedig kíváncsi lettem volna rá.

Én úgy gondolom, hogy a problémát jóval komplexebben kellene kezelni, mint hogy van-e kedv/erő hozzá, stb. Nem vagyunk egyformák. Lehet, hogy Jolánka is hajnalban ébred, ugyanott dolgozik, mint Gizike, az egyik mégis felolvas a gyerekének, másik meg nem. Pálcát törni nem szabad senki felett sem, de valami megoldást találni kell rá, mert a mesék nagyon fontosak a gyerekeknek.

Már maga a felolvasás is egy nagyon különleges, meghitt kapcsolatot teremt. A gyerkőc fekszik az ágyban, anya felolvas egy rövid mesét/fejezetet. Majd jön a puszi, villanykapcsolás. Holnap újra. Egy olyan rituáléról beszélünk, amikor a gyerek tudja, hogy az a perc csak érte van. Ez szerintem főleg akkor fontos, amikor több testvér van és több gyereknek kell osztoznia a szülők kevés szabadidején. 

Én pl. különösen odafigyel arra, mióta a Kicsi megszületett, hogy lehetőleg ne menjen úgy lefeküdni a Nagy, hogy nem volt esti mese. Ha én nem tudok, akkor legalább apa meséljen. Mert az a pár perc csak az övé.

Ugyanakkor a mese remekül fejleszti a gyerekeket. Hisz új információkat nyerhetnek a meséből, amikről lehet beszélgetni. Nő a szókincsük. Az emlékezőtehetségük is fejlődik, főleg, ha egy kis regényt olvasunk fel nekik fejezettől, fejezetig. Mit is tudunk eddig? Mi történt eddig?

Ha nincs erőtök, kedvetek, időtök egy hosszú munkanap után mesélni a gyerekeknek este, próbálkozzatok meg a hétvégi meséléssel.

Tudom, hétvégén mindenki bevásárol, aztán főz, mos, takarít, vasal, tanul a gyerekkel és hopp, már Vasárnap este is van, de próbáljátok legalább a hétvége estéit úgy alakítani, hogy legyen pár perc egy esti mesére. Higgyétek el, idővel meghálálódnak ezek a pár percek!

Havi szavazást indítok, amit itt oldalt láthattok is. Névtelen az egész, csak kíváncsi lennék arra, hogy ti mennyi időt tudtok fordítani a felolvasásra. Köszönöm mindenkinek, aki kattint egyet! 😊


A szavazás véget ért, íme az eredmény:
 Köszönöm azoknak, akik szavaztak. 😊
 

Miközben délutánonként az iskola előtt várunk a Gyerkőcökre, vajon egy idő után miről kezdenek el beszélgetni az anyukák? Természetesen a sütésről-főzésről. 

Az egyik anyuka napokig emlegette a házi készítésű kakaós csigát, amit addig-addig mondogatott, amíg annyira megkívántam, hogy végül nekiestem az elkészítésének. 

Természetesen Margó blogján kezdtem a  böngészgetést, ahol rá is találtam a receptjére. Én lényegében annyit módosítottam rajta, hogy a tészta hozzávalóiból fél adagot készítettem - mondván, nem kell nekünk 16-18 db tenyérnyi csiga, nem eszünk mi annyit, hát hiba volt -, minden más maradt annyi, mintha teljes adag sült volna.

Nos akkor a tapasztalatom.

A recept egyszerűen mennyei! Ne ijedjetek meg a 16-18 db tenyérnyi csigától, mert hiába feleztem el az adagot, nem lett belőle 8-9 db tenyérnyi csiga, pedig rendesen megkelt a tészta. Inkább olyanok lettek, mint a Fornettis csigák szoktak lenni, csak magasabbra nőve, pufibban és tartalmasabban. Úgyhogy nyugodtan készítsétek el az eredeti recept alapján a tésztát. Itt most az illusztráción a féladagot találjátok kiszámolva.

A tésztával dolgozni kellemes lesz, szépen kel.

Hiába féladag a tészta, töltelékből teljes adagot vettem. Jó sok kakaót és porcukrot szórtam rá, de kevés volt. Pedig rendesen megszórtam, de lehetett volna kétszeresen is, hogy olyan igazán kakaós és édes legyen. Szóval tényleg porcukrozzátok és kakaózzátok rendesen, ne ijedjetek meg tőle!

Először nem értettem, hogy mi értelme van a vaníliás tejnek a végén, de aztán megértettem. Szépen felszívta a tészta és amikor még melegen nekiestünk, érezni lehetett, hogy sokkal puhább, nedvesebb a tejtől.

Tényleg nagyon klassz recept! Ha édesre vágytok, tudom a figyelmetekbe ajánlani. 😃

Valószínűleg ezt a könyvet sose olvastam volna el, ha nem ez lett volna a decemberi BASC dobozban. 

Egyrészt azért, mert Leiner Laura óta nem nagyon vonzanak a hazai YA szerzők munkái.

Másrészt maga a műfaj is egyre távolabb kerül tőlem, a 33 évemmel nem épp én vagyok a célközönsége a nagyon YA történeteknek.

Harmadrészt bár egyre több mai hazai szerző IGAZÁN JÓ munkájába botlok, de ennek ellenére mégis van egyfajta tartózkodás, szkepticizmus velük szemben.

A lényeg a lényeg, hogy szinte biztos vagyok abban, hogy ez a könyv más helyzetben nem került volna a kezeim közé. De ha már így alakult, akkor adtam neki egy esélyt.

Miről is szólt a Szelídíts meg!?

Emlékeztek még A kis hercegre? Igen, Antoine de Saint-Exupéry 1943-ban megjelent történetére gondolok. Tudjátok, amiben a mai napig emlegetett örökigazságok vannak, mint pl.

"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan"

vagy a

"Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. "

Nos, fogta Róbert Katalin ezt a klasszikust és átvezette egy mai hazai tini életébe és hoppá, megszületett a Szelídíts meg! Az ötlet zseniális és a kivitelezése is egész jól összejött.

A történetünk Kishercege nem más, mint egy 11.-es fiú. Olyan, mint a mesében is, jószívű, csendes, visszahúzódó, ő soha senkinek rosszat nem akar.
Róka egy 9.-es lány, aki valamiért nagyon visszahúzódó, tanulni nem akar (vagy csak titkol valamit?). Kisherceg lesz az, aki matekból korrepetálni fogja a lányt, minek hatására szép lassan megnyílik a fiúnak, elmeséli a vele történteket és kinyílik előtte egy új világ is. Barátokat szerez, elkezd élni.
Rózsa is van a történetben, aki tényleg olyan, mint az eredetiben is a virág. Nyafka, kényeskedő, manipulálja a Kisherceget. Ő nem más, mint amúgy a fiú szerelme.
Pilótánk is van, aki a Kisherceg osztályfőnöke.
A kötetben a bolygók helyett a Kisherceg különböző foglalkozásokat űző felnőtteket látogatja meg. Ugyanis a fiú az érettségi előtt állók nagy problémájával küszködik: nem tudja, hogy mit szeretne kezdeni az életével, mi szeretne lenni, ha nagy lesz.

Kövess Instagramon is!

Róbert Katalin nagyon jól felépítette a történetét A kis hercegre és zseniális húzás volt tőle, hogy belevette a mai tizenévesek problémáit. Legyen szó arról, hogy sok érettségi előtt álló fiatal nem tudja mit szeretne tanulni; félnek attól, hogy kimaradnak valamiből és ezzel végzetes hibát követnek el; vagy csak arról, hogy szívesebben menekülnek virtuális világokba, minthogy a valódit éljék. A Kishercegen és Rókán keresztül beleláthatunk a mai tizenévesek életébe, az őket foglalkoztató dolgokba és így tán nem csak kimondottan tizenéveseknek szól a történet.

Féltem attól, amikor nekikezdtem az olvasásának, hogy hatalmas csalódás lesz számomra, amiért már nem vagyok tizenéves. Biztos nyafogni, hisztizni fognak a szereplők szerelmi bánatukban és nem fogom tudni átérezni már a problémájukat. De nem így lett. Egyrészt pont A kis herceg feldolgozás miatt élveztem. Kíváncsi voltam arra, hogy mikor bukkanok olyan elemre, ami a klasszikusra emlékeztet majd. Kíváncsi voltam a hasonlóságokra.

De a kíváncsiság ellenére elég hullámzó volt a kapcsolatom a könyvvel. Az elején teljesen beszippantott, szinte faltam. Aztán kb. a felénél valami megváltozott. Hirtelen nem vonzott már, hogy olvassam, unni kezdtem és egy idő után inkább félre is tettem. Aztán amikor pár nap után megint folytattam, újra elkapott a láz és immár végleg befaltam.

Egy szó mint száz, nem voltam oda azért, hogy ez a könyv volt a BASC dobozban (és tegyük hozzá, hogy a Téli romantika témához nem illik, max a romantika passzol rá), de mégis örülök neki, mert különben nem olvastam volna el.
Ezek után kíváncsi vagyok az írónő egy másik történetére is.

Mi az a moly TOP10?: Elhatároztam, elkezdem vezetni hónapról-hónapra, hogy a molyon mely 10 könyv volt a legolvasottabb. Biztos érdekes lesz majd visszanézni a polcokat alkalomadtán, hogy mely könyvek voltak itthon a legnépszerűbbek.

A Könyvmolyképző Kiadó épp úgy, mint decemberben, most is aratott. Sőt, míg decemberben 7 könyv került a TOP10-be tőlük, januárban már 8.

Kivételesen büszkélkedhetek, ugyanis 2 könyvet olvastam már a listáról.

Méghozzá a Velünk véget értet, amiről ITT írtam. Majdnem tökéletes olvasmány volt számomra, négy nap alatt befaltam. Azt hittem, hogy csak egy könnyed limonádé lesz, de amikor elkezdtek bedurvulni a dolgok akkor mát tudtam, hogy ennél jóval több.

A másik könyv a listáról a Rohadék. Hatalmas csalódás volt. Félrevezető a címe, a fülszövege, tipikusan Ulpiusos könyv.

Bizony-bizony, február 26-án már a 8. születésnapját ünnepelheti a blog. Hihetetlen!
Természetesen idén sem maradhat el a blogszületésnapi nyereményjáték és most valami igazán újat gondoltam ki. 😋

Mivel egyre népszerűbbek kis hazánkban is a könyves meglepetésdobozok, úgy döntöttem, hogy 1 nyertes egy általam összekészített meglepetésdobozt fog kapni. 😌

Ebben lesz 1 könyv (személyre szabottan majd, ezért is érdeklődöm majd, hogy ki milyen nemű, mennyi idős és milyen könyveket szeret olvasni. DE! Ha nem magadnak szeretnéd a dobozt, hanem mondjuk a barátnődnek/barátodnak/feleségednek/férjednek/gyerekednek/anyukádnak/stb. akkor értelemszerűen az ő nemét, korát, kedvenc műfaját és könyvének a címét add meg.) és pár kis apró meglepetés. Remélem, hogy az eredménynek örülni fog majd a nyertes. 😉 A dobozról teszek fel képet, ha az illető megkapta majd. Sőt, ha lehet, akkor várnám tőle is a képet akár e-mailben, akár FB-n, akár Instán vagy más felületen.

A feladat nagyon egyszerű, Rafflecopter doboz kitöltése. 

Látogass el a blog Facebook oldalára, de nem kötelező természetesen like-olni az oldalt. Csak tekints rá, nézz körül és ha úgy gondolod, hogy szeretnél hírt kapni a friss bejegyzéseimről, akkor kövess!

Aztán pedig válaszolj pár kérdésemre, hogy személyre tudjam szabni a doboz tartalmát.

Jó játékot kívánok! A nyertes nevét itt is közzéteszem majd, de a Facebookon is. Még annyi, hogyha 1 héten belül nem reagál az e-mailes megkeresésemre, akkor új nyertest hirdetek.
Csak magyarországi címre postázok!

Januárban elmaradtak a tematikus könyvborítók, így cserébe hoztam pár tetovált többnyire pasis képet. 😊

A történethez amúgy hozzátartozik, hogy én nem vagyok oda a tetoválásokért és nem is igazán értem valaki miért teszi ezt magával. Azt elismerem, hogy amíg fiatal az ember, feszes a bőre, szépen tudnak mutatni rajta, de amikor megöregszik és löttyedté válik az egész, már koránt sem úgy mutat, mint fénykorában. Mondom mindezt úgy, hogy apukámnak nagyon sok tetoválása volt a felsőtestén. Nagy a mellkasán és a karjain is végig. Kislányként nagyon szerettem nézegetni a képeket, a feliratokat, de 40-50 évesen nem úgy mutatott már rajta, mint ahogy kislány koromban láttam.

Dorka hívott meg az alábbi Book Tagra, amit ezúton is köszönök neki. 😊 

Cirkusz. Imádom. Tavaly és tavaly előtt szinte mindegyik új előadását megnéztük a Fővárosi Nagycirkusznak. Imádom a különböző zsonglőrmutatványokat, a kötéltáncosokat, az akrobatákat, a cirkusz varázsát, szépségét. Teljesen megbabonáz a sötétség, a hangok, a fényeffektek és hiába tudom, hogy amit látok, amit varázslatnak hiszek az nem az, ennek ellenére megbabonáz és szeretném megfejteni a rejtélyüket. Imádom a cirkuszt, újra kisgyerekké válok egy-egy előadáson. Nevetek a bohócon, kihagy a szívverésem egy-egy rémisztő mutatványon és tátva marad a szám a kötéltáncosok mutatványainál. 

De nézzük akkor a Book Taget.

1. Konferanszié 

Egy könyv, amit mikor először megláttál, tudtad, hogy olvasnod kell: 

Egyértelműen a Múzsa. Lényegében amikor megtudtam, hogy megjelent Jessie Burton újabb története magyarul,  sikkantottam egyet örömömben.  A babaház úrnője után nagyon kíváncsi vagyok erre a történetére, olvasnom kell.

2. Bohóc 

Egy könyv, amin végig nevettél: 

Egy időben rendszeresen olvastam Viku blogját és annak ellenére, hogy a könyvben a már ismert poénok köszöntek vissza, ettől függetlenül élveztem az olvasását. Humoros, tele szarkazmussal és valahogy annyira igaz is.

 

3. Akrobata 

Egy könyv, amin végig visszatartottad a lélegzeted: 

Ruta Sepetys újra egy nagyon megható történetet hozott létre a Tengerbe veszett könnyekkel. Imádtam olvasni. Egyszerre szerepel benne az élet és a halál, a veszteség és a remény.

4. Elefánt 

Egy könyv, ami megijesztett a méretével: 

Bár nem olyan vészes az 580 oldal, de azért nem is piskóta. A könyv amúgy nagyon bájos, varázslatos és szeretnivaló. 

5. Oroszlán 

Egy könyv, ami megrémisztett: 

Megrémisztett, hogy mennyi állat él álruhában, szabadon, akár a saját környezetünkben is. Senki se mondaná meg róluk, mert családapák vagy tanárok, orvosok, a szomszéd, stb. Rémisztő. A könyvről ITT írtam.

6. Zsonglőr 

Egy könyv, ami játszott az érzelmeiddel: 

A Forbidden tipikusan olyan könyv, amiről tudja az olvasó, hogy a témája miatt nem szabadna tetszenie neki, de b.sszus, mégis annyira megkedveli a szereplőket, hogy szorít a boldogságukért és reménykedik valamilyen megváltó csodában.

 

7. Illuzionista 

Egy könyv, ami nem az volt, amit reméltél: 

Itt nem is arról van szó, hogy nem az volt, amit REMÉLTEM, hanem egyszerűen pozitív értelemben ez a könyv több annál, aminek tűnik. Olvasva a címet valami szirupos, lagymatag romantikus sztorira számítana az olvasó, holott nagyon nem az.

8. Ágyúgolyóember 

Egy könyv, amin végig izgultál: 

Végig izgultam az olvasása közben, de nem azért, mert annyira akciódús sztori lenne, hanem azért, mert olyan hangulata van, ami végig feszültségben, készenlétben tartott. Olyan volt, mint amikor a vad ott áll egy tisztás közepén és arra számít, hogy a vadász bármelyik pillanatban előugrik egy fa mögül és lelövi. Folyamatosan készenléti állapotban van, hogyha ez megtörténik, akkor menekülni tudjon. Ilyen készenléti, feszültségi állapotban voltam a Ház a tó mélyén olvasása közben.

 

9. Kígyóember 

Egy könyv, sok csavarral: 

Ilyen könyv egyszerűen nem jut eszembe, pedig egészen 2013-ig visszanéztem az olvasásaimat. Aztán meguntam.

10. Idomár 

Egy könyv, amiből tanultál valamit:

Méghozzá különböző ruhahajtogatási praktikákat. Nagyon hasznos könyv, olvassátok el!

Miután egy olyan könyves blogos áradozott az Egy sötétebb mágiáról, akinek a véleményére nagyon adok, kihagyhatatlanná vált számomra is az elolvasása. És hogy én is ugyanannyira odáig voltam-e érte, mint ahogy ő? Legnagyobb döbbenetemre nem. Igazából nem is értem, hogy miért lett számára kedvenc ez a könyv. Jónak jó volt a történet, de valahogy engem nem sikerült megbabonáznia és őszintén szólva többször eljutottam arra a pontra, hogy a félbehagyását terveztem, mert nem tudott mindig lekötni.  

Lehet, hogy csak rossz időpontban kezdtem el olvasni a kötetet és ezért nem sikerült maximálisan ráhangolódnom, máskor meg lehet befaltam volna. ... Ki tudja. ... Most csak az biztos, hogy jóval jobb történetre számítottam, mint amilyen volt most számomra.

Egy olyan világban játszódik a történet, amikor párhuzamosan több London is létezik. Így van Szürke London, Vörös London, Fehér London és elfeledve, de van Fekete London is. 

Sok-sok évvel ezelőtt az emberek szabadon járkálhattak a Londonok közt, de aztán a mágia ami addig uralta őket, elkezdett átalakulni. Szürke Londonban a mágia elfelejtődött, Vörös Londonban virágzott, Fehér Londonban próbálták kiírtani és ott van Fekete London, amit elzártak, mert a mágia sötét uralomra tört ott.

Kell egy antari, vagyis egy olyan mágikus képességgel rendelkező emberek kevese, aki képes a Londonok közt utazni és ezzel az uralkodóknak ide-oda üzeneteket szállítani.

A származását nagy homály fedi, gyermekkorában Vörös London uralkodócsaládja fogadta maguk közé. Vajon miért? Honnan érkezett és kicsoda ő? Kik voltak a szülei? Ezekre a kérdésekre a trilógia első részében válaszokat még nem kapunk.

Aztán ott van Lina, aki Szürke Londonban tolvajlásból él. Nincs se kutyája, se macskája, egyik napról a másikra próbál túlélni. A sors úgy hozza, hogy Kell kezébe akad valami, ami nagyon veszélyes és az útjába sodorja a lányt is. Lina és Kell pedig együtt vág neki a feladatnak, hogy megsemmisítsék a gonoszt, de ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek első körben tűnik, ugyanis Fehér London uralkodói ügyködni kezdenek a nagyobb hatalomért.

Maga a történet nagyon izgalmas így összességében, de valahogy ennek ellenére mégis többször azt éreztem, hogy nagyon nyögve-nyelősen haladtam az olvasással. Ráadásul szinte a történet végéig kevertem a különböző Londonokat, hogy ki honnan is származik és amiben épp vagyunk az melyik is. 

Úgy érzem, hogy igazán sem Kell, sem Lina karaktere nem volt rendesen kidolgozva. Mintha még elég nagy homály fedné őket, amiket egyrészt értek én, hisz trilógiáról van szó, nem lehet már az első kötetben minden poént lelőni, de valahogy még csak kerekedni sem éreztem a karakterüket. Egyszerűen csak voltak, elvoltak, de valahogy nem voltak készek.

És ami picit még zavart - de lehet, hogy a következő kötetekben ez a problémám orvosolva lesz -, hogy nagyon számítottam arra, hogy Kell és Lina romantikusan összejönnek majd. Erre a történet legvégén Lina nem elsétált úgy, hogy még vissza se fordult! Ugyanakkor meg az a gondolat is cikázik bennem velük kapcsolatban, nem lehet, hogy rokoni szálak kötik őket össze?

Egy szó, mint száz, nem volt rossz a történet, de jobbra számítottam. Hogy el fogom-e olvasni a folytatást? Őszintén szólva nem hiszem. A róla szóló értékelésekre, blogbejegyzésekre kíváncsi vagyok, de magára a teljes könyvre nem nagyon. Az első kötet nem tudott meggyőzni arról, hogy folytatnom kellene a trilógia olvasását.

Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.

Ha kérdeznétek, akkor bátran írjatok nekem ERRE az e-mail címre.

A tökéletes könyv? Olyan, amit ha a végén becsukok úgy érzem, hogy megszakad a szívem. Nem akarok elválni a szereplőktől, azt szeretném, ha nem lenne még vége a történetnek. Szeretnék velük maradni, olvasni még tovább. Olyan könyv, ami nyomot hagy bennem. Ami napokig lefoglalja a gondolataimat, ami napokig motoszkál bennem. De leginkább olyan könyv, ami évek elteltével is eszembe jut, ha valahol meglátom, meghallom a címét egyből beugrik az érzés, amit az olvasása okozott. Ilyen számomra a tökéletes könyv.

Ez egy fantasztikus e-könyvecske, mellyel nagyon jól meg lehet előzni a testvérféltékenységet vagy csak a félelmet a kistesó érkezése miatt. 

Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog, sőt, elég szkeptikusan vágtam neki, amikor megláttam a csöppet sem hízelgő borítót. Az illusztráció egyszerűen szörnyű! Igaz, hogy egyszerű, amilyennek lennie kell egy bölcsis, ovis korosztály számára, de ez a malac! Tudom, egy szavam se lehet, mert én a mai napig pálcika emberkéket rajzolok, de ha mesekönyvről van szó, szerintem joggal lehet várni szép illusztrációt.

De térjünk ki a történetre.

A kistesó érkezése mindig hatalmas változás egy család életében. Lényegtelen, hogy a nagyobbik mennyi idős, max ez csak annyiban számít, hogy egy nagyobb könnyebben dolgozza fel az újdonságot és másképp áll az egészhez. Minél kisebb a nagy, szerintem annál jobban fel kell készíteni a pöttöm érkezésére. Ennél alkalmasabb könyvet pedig elképzelni se tudok!

Branczeiz Zsuzsanna remekül összefoglalta a gyerekek félelmeit az új jövevény érkezésétől és köszönhetően a Tündérnek, sikerül ezeket elhárítani is. Végül a történet végén természetesen minden jól alakul.

Ha bővül új családtaggal a családotok, tényleg meleg szívvel tudom ajánlani a figyelmetekbe ezt az e-könyvet!

Na végre! A Legdrágább mostohabátyám élő példa arra, hogy igenis lehet igazán jó YA-nak induló NA-t írni, nem úgy mint pl. a Rohadék volt. Pedig sok dologban hasonlít a két történet, de Wardnak sikerült az, ami Perrynek nem.

Gretát az édesanyja egyedül nevelte az édesapja halála óta, de a nő újra házasodott és történetünk kezdetekor megjelenik a mostohaapa fia - akit a volt felesége nevel -, hogy 1 évig velük éljen.

A 17 éves Elec igazi lázadó. Tetovált, piercing itt-ott-amott a testén, a szájára se tesz lakatot és nem fogja vissza magát, hogy megbántsa Gretát vagy épp a mostohaanyját.

Greta viszont Elec viselkedése ellenére próbál a fiúval barátságos maradni.

Persze az olvasó tudja, hogy a két tizenéves közt azonnal fellobbant valami és Elecnek szimpatikus a lány, hiába piszkosul undok vele. Aztán persze bekövetkezik az, amire számítani lehetett, a két fiatal ágyba bújik, de másnap Elec hazatér és 7 évig nem is néz a lány felé.

Hét év múlva pedig az apja temetésén találkoznak újra, ahol természetesen azonnal fellobban a szenvedély, végül kiderül, hogy mi miért is történt, hogyan is érez a valóságban Elec.

"A szívem még jó pár év múlva is belesajdult, amikor megengedtem magamnak, hogy egyetlen közös éjszakánkra gondoljak. Így mindent megtettem, hogy ne gondoljak rá – amit nem látsz, arról könnyű megfeledkezni, nem igaz? Ez a mottó azonban csak ideiglenesen igaz – amíg hirtelen szemtől szembe nem kerülsz azzal, ami elől addig menekültél. Ekkor a mentális falak, amiket felhúztál, hogy elrejtőzhess mögéjük, egyetlen hatalmas robajjal atomjaikra hullanak."

Aztán persze boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Egyszerűen nem tudok elvonatkoztatni a Rohadék és e között a könyv között, mert tényleg nagyon sok a hasonlóság, ezeket össze is foglaltam egy táblázatban:

De térjünk akkor vissza csak a Legdrágább mostohabátyámra. A Rohadék befejezte után nem sok jóra számítottam, de ennek ellenére mégis nekikezdtem az olvasásának, mert sok pozitív véleménybe futottam vele kapcsolatban. És nem csalódtam egyáltalán.

Kép forrása

Nagyon izgalmasnak találtam a szituációt, ahogy megérkezik a mostohabátyó és Greta egyből odáig van érte. Tetszett, hogy Elec egyszerre volt vele bunkó, ugyanakkor meg mégis óvta és védelmezte. Nagyon szorítottam nekik, hogy kikössenek egymás mellett. Így nem kicsit vérzett a szívem, amikor Elecnek vissza kellett mennie az édesanyjához, de Pilar problémája miatt még se éreztem úgy, hogy cserben hagyta volna Gretat.
Aztán hét év múlva újra találkoztak és annyira, de annyira szorítottam nekik!

"Lélegzetelállítóan festett … főleg egy seggfejhez képest."

Egy percig se éreztem azt, hogy csöpögős lenne a sztori. Élveztem az olvasását, tetszett. Egy igazán jó romantikus new adult történet, amit csak ajánlani tudok a figyelmetekbe, ha szeretitek az ilyen könyveket.

Hát ... hát ez meg mi a szösz volt? Komolyan meg kellett néznem, hogy tuti ugyanaz a Simone Elkeles írta ezt is, mint aki a Tökéletes kémiát? Az rendben van, hogy a sztori YA, erre is számítottam, na de ... Ez valahogy most nem jött össze.

A történet főszereplője a 16 éves Amy, akit az édesanya nevelt egyedül. Az édesapjával lényegében csak egy futó kapcsolata volt, melyből Amy született, de az apja nem vett részt a nevelésében. Igaz, hogy évről-évre megjelenik a lány születésnapján, de ahogy Amy nő úgy lesz egyre dacosabb és az apja ellen fordul.

Aztán derült égből villámcsapás, az apja úgy dönt, hogy a nyárra magával viszi Izraelbe a lányát, hogy bemutassa a családjának és a beteg édesanyjának. Amy így hirtelen olyan helyen és kultúrában találja magát, ahonnan nagyon kirí. 

Mi is volt a bajom a történettel?

A Tönkretett vakáció 2006-ban jelent meg (2 évvel a Tökéletes kémia előtt) és hát érezni lehet rajta egyfajta kezdőséget. A karakterek egyáltalán nincsenek kidolgozva. Mintha bábok lennének. Tudjuk, hogyan néznek ki (Amy nagy mellű és narancsbőrös, Avi szexi 18 éves srác), de valahogy nem lehet a testük mögé látni. Egyáltalán nem szerethetőek.

A cselekmény meg elég lagymatag. Az írónő szeretett volna egy másik kultúrát megismertetni az olvasóival, de túlságosan erőltetettnek érzem és a romantikus szál se volt az igazi.

"Istenem, itt vagyok Izraelben, a Szentföldön. Te hol vagy?"

Mondhatni aranyos olvasmány, de gyenguska. Rendesen idegesített és vártam, hogy végre végezzek vele. Gyenge kezdet és egyáltalán nem vagyok kíváncsi a folytatásra.

Egyetlen előnye a történetnek csak annyi, hogy látni lehet miből lesz a cserebogár és mire képes egy író életében 2 év.

Mi is az Ajánlok egy könyvet a figyelmedbe?: külföldi minta alapján indult rovat. A lényege az, hogyha ajánlanál egy könyvet a figyelmembe/figyelmünkbe, akkor "ragadj tollat" és írj egy ajánlót róla nekem. Én pedig megosztom a gondolataidat a blogomon.

Bővebben ITT olvashatsz a hogyanokról és a rovatról.

A mostani könyvajánló ENNEK a bejegyzésnek köszönhetően futott be hozzám.

Mostantól kezdve a Várólistában változás következik be. Nem két hetente fog jelentkezni ez a rovat, váltakozva a Kitekintővel, hanem havonta 1X, akkor viszont azokra a könyvekre fogom felhívni a figyelmet, melyek az előző hónapban a Várólistámra kerültek. 

Nézzük akkor, hogy januárban mely könyvek kerültek fel erre a bizonyos listára és miért.

Amikor először megpillantottam a Viktória borítóját, nekem egyből Allison Pataki két részes regénye jutott eszembe. Sissi ugyanis hasonlóan egy ajtó előtt állt arra készülve, hogy belépjen valahová. De nem csak a borítók közti hasonlóság miatt keltette fel az érdeklődésemet hanem amiatt is, mert nem olyan régen láttam egy műsort Viktória királynőről a Historyn, ami szerintem nagyon jól sikeredett és szeretnék róla többet megtudni, olvasni. Az Európa Kiadó gondozásában tavaly megjelent könyv pedig nagyon ígéretesnek tűnik. 

Az Új Pompeji Jodi Taylor Egyik ​átkozott dolog a másik után c. könyve miatt került fel a listámra, ami szintén a kiadó gondozásában jelent meg és nagyon tetszett. Itt is egyfajta időutazásról van szó, amikor is a pusztulás előtti Pompejből szeretnék kimenekíteni az embereket. Nagyon izgalmasnak tűnik!

A Tűz és dühről nem is tudtam egészen addig, amíg valamelyik csatorna Híradója fel nem hívta rá a figyelmemet, hogy a könyv már akkor lényegében hiánycikk volt, amikor még meg sem jelent és hogy hiába próbálták megakadályozni a megjelenését, nem jártak sikerrel. Aztán jött a hír, hogy itthon várhatóan március végén az Athenaeum adja ki. Kíváncsi vagyok, hogy fog-e a könyv annyit nyújtani, amennyit ígér.

A Múzsára azonnal kíváncsi lettem, ahogy megtudtam, hogy megjelent. A szerző másik magyarul is megjelent története, A babaház úrnője is nagyon tetszett és egyszerűen kihagyhatatlanná vált számomra ennek a történetének az elolvasása. A babaház úrnője egyszerűen megbabonázott és ugyanezt az élményt várom a Múzsától is. Remélem, hogy nem fogok csalódni.

Igazából nem tudom megfogalmazni, hogy a Lányok csöndje mivel is hívta fel magára a figyelmemet, egyszerűen csak olvasni akarom.

A Garantált hepiend a Könyvutca bejegyzése miatt került fel a listámra. Egy könyvmolynak egy könyvmolyos könyv? Igazi csemegének tűnik.

Bár különösebben nem vagyok oda Fejős Éva könyveiért annak ellenére sem, hogy egy időben szinte faltam őket, de ennek ellenére a Bébi. Bumm! felkeltette az érdeklődésemet. Tetszik, hogy az írónő papírra vetette a gondolatait, érzéseit, hogyan élte meg a várandóságot, a babavárást 49 évesen. Akárhogy is nézzük, azért még nem olyan elterjedt, hogy valaki közel az 50-hez váljon először édesanyává.
A hatalom szerintem minden nő titkos álmának könyve lehet. Egy könyv, melyben a nők rájönnek arra, hogy különös erővel rendelkeznek? Ha a gyilkolászát elfelejtjük, ugye hogy ugye mindannyian elfogadnánk egy kis szupererőt. Kíváncsi vagyok, hogy Naomi Alderman hogyan hozta ezt össze.
A betű mágusának egyszerre babonázott meg a borítója és a fülszövege. Eleve, ha egy könyvet a Harry Potterhez hasonlítanak, egyszerűen akkor is olvasnom kell, hiába tudom, hogy az egész hasonlítgatás nem más, mint egy reklámfogás. De tegyük hozzá azt is, hogy Furia Faerfax a könyvek világában él, ami tele van különleges lényekkel és mágiával. Nagyon izgatott vagyok!
Látva a 13 percet nekem Picoult 19 perce jutott eszembe. Ott is döbbenten lehetett tapasztalni, hogy mi mindenre elég 19 perc. Hát most Pinborough révén kiderül, hogy mire elég 13 perc.


A Slammed-et Dorka ajánlotta a figyelmembe, miután felhívtam a figyelmet arra, hogy nem olvastam mást még az írónőtől a Velünk véget érten kívül.
A sehány éves kislány gyermekkorom egyik csodás mesekönyve volt. Annyira gyönyörűek voltak benne a rajzok! Nagyon szeretnék egy példányt belőle a könyvespolcomra.
Nagyon örülök annak, hogy a Manó Könyvek újra megjelenteti a Mesél az erdő sorozatot. Nekem annó az első rész volt meg és nagyon szerettem! Sokszor csak az illusztrációkat nézegettem benne, annyira szépek voltak. Így gondolom nagyon megmagyaráznom sem kell, hogy miért is szeretném, ha a gyerekek könyvespolcán lenne a Mesél az erdő az állatokról és a Mesél az erdő a törpékről.

Ezek kerültek januárban a Várólistámra. Ha valamelyiket elolvastam, írok majd róla.
De addig is: ti olvastátok valamelyiket? Ha igen, akkor hogy tetszett?

Nagyon szeretem Jo Frost könyveit, mert úgy írja le a véleményeit, tapasztalatait a gyerekneveléssel kapcsolatban, hogy nem akar rád erőltetni, tukmálni semmit, mint ahogy sok más hasonló szerző a témában. 

Még a Nagy születése előtt botlottam bele a műsorába a Viasat3-on, aminek lelkes nézője voltam. Mindig elszörnyülködtem látva az adásokat, ahogy a gyerekek földhöz vágták magukat, amikor hisztiztek vagy épp ütögették a szüleiket, csúnyán beszéltek velük, stb. Persze a szörnyülködéseim között biztosra vettem, hogy az én gyerekem ilyet nem fog csinálni!

Aztán megszületett a Nagy és köszönhetően akkor is a Park Könyvkiadónak, belevethettem magamat a Szuperdada könyveibe.

Először - 2011 februárjában - a Szuperdada első kötetéről írtam, mely leginkább a totyogós korosztállyal kapcsolatos problémákról szólt. A Nagy akkor volt 2 éves, úgyhogy aktuális volt számunkra a kötet.

Aztán - 2011 áprilisában -  a második kötet került sorra, mely pedig az ovisokról, kisiskolásokról szólt leginkább, de voltak átfedések. 

2013 júniusában pedig A kisgyerekkor nagy kérdéseiről írtam. Akkor 4 és fél éves volt a Nagy és nem egy könnyű időszakon mentünk keresztül. Ovis volt, vagánykodott, visszabeszélt, nem fogadt szót, úgyhogy őszültem rendesen. De megfogadtam Jo Frost néhány tanácsát átültetve a saját életünkre és hogy ennek köszönhető-e avagy sem, de túléltük ezt a nehéz korszakot is (lett nehezebb amúgy, amikor az apukájával külön váltunk, de azt is túl éltük) és hiába lépett a kiskamasz korba, kezdődik a kamaszodása, úgy érzem és gondolom, hogy nagyon jó alapokat sikerült teremtenünk közösen a kapcsolatunkban, mely remélhetőleg elég szilárd lesz egész életünk során.

A gyerekneveléssel kapcsolatos könyvekről az a véleményem, hogy igen, olvassák a szülők őket, de ne vegyenek mindent vér komolyan benne. Ne akarják szóról-szóra követni a benne leírtakat, ha problémáik vannak, ráerőszakolva egy statisztikai megoldást a gyerekükre. Fogadjuk el, hogy mint ahogy mi se vagyunk egyformák, úgy a gyerekeink sem. Ami bevált Jolánkának, nem biztos, hogy beválik Gizikének. Hisz mások a gyerekek génjei, más a vérmérsékletük, más a családi háttér, mások vagyunk mi szülők is és másképp működik a család mindenhol. 

Olvassuk ezeket a könyveket, gondolkodjunk el rajtuk és ültessük át változtatásokkal a saját életünkbe. És akkor sikerrel fogunk járni. De ami nagyon fontos: kitartás-kitartás-kitartás.

Amit Jo Frostban szeretek, hogy egyszerre gyerek és szülő központú. Add meg a gyermekednek azt az odafigyelést, törődést, szeretetet, amire szüksége van, de tartsd szem előtt azt is, hogy te is emberi lény vagy. Törődj magaddal, hogy törődni tudj a gyermekeddel! Ne azt mondd, hogy meghalnál a gyerekedért, hanem azt, hogy élnél érte!

Mivel megszületett a Kicsi és még nem olvastam a Szuperdada csecsemőkkel kapcsolatos kötetét, így a kiadónak köszönhetően sikerült szert tennem rá.

Imádtam újra! A könyv felépítése zseniális és újra nagyon hasznos ötletek, tanácsok vannak benne. Én már a harmadik három hónap szakaszában kezdtem el olvasni a kötetet, de ugyanolyan érdekes volt olvasni a kezdetektől kezdve.

Jo Frost először a baba születése előtti felkészülést veszi alapul. Milyen szülők szeretnénk lenni és ezt hogyan érjük el? Felkészülés a baba érkezésére, alapfelszerelések kivesézése. Aztán további 3 részre oszlik még a kötet.

A második részben 3 havonta veszi át, hogy mit kell tudni a babákról, hogyan fejlesszük őket, hogyan tápláljuk őket, mik az adott korszak nehézségei és hogyan oldjuk ezeket meg. Egészen a születéstől kezdve az első születésnapig. 

A harmadik részben a különleges helyzetekre tér ki. Az ikerszülésre, a koraszülésre, örökbe fogadott gyerekekre.

A negyedik részben pedig hasznos tudnivalók vannak összegyűjtve. 

A csecsemőkor nagy kérdései egy olyan kötet, mely szerintem minden ilyen korú gyerkőc szülőjeként az éjjeliszekrényen ott kell lennie, hogy fel tudja néha ütni az adott három hónapnál, át tudja olvasni az ötleteket, tanácsokat. Úgyhogy ne féljetek beszerezni, nem fogjátok megbánni!