 |
| Eredeti címe: A Fair Maiden (2009.) Itthon kiadta: Európa Könyvkiadó (2010.) Oldalszám: 255 Ára: 2800 Forrás: könyvtár |
"A különlegesen termékeny amerikai írónő új kisregénye a tőle megszokott
módon kényes kérdésekkel foglalkozik: az eutanáziával és az ezúttal
inkább lelki, mint testi erőszakkal.
A regény főhőse, a tizenhat éves Katya megismerkedik egy kedves és
dúsgazdag öregúrral, az író és festőművész Kidderrel. Modellt ül neki,
eleinte csak felöltözve, de a férfi fehérneműben, aztán meztelenül is
meg akartja örökíteni. S az olvasó egyre inkább azt érezheti, hogy egy
pedofil öregember és egy kedves, ártatlan kislány történetét olvassa.
S ekkor egyre-másra következnek a meglepetések, a Lolita-történet
egészen más irányba kanyarodik, s zavarba ejtően új kérdéseket vet fel a
jó halállal és a halálra készülő ember felelősségével kapcsolatban. Ám a
maga hangsúlyozottan női módján Joyce Carol Oates mégiscsak az általa
szeretve gyűlölt zseni, Nabokov nagy történetét írja át vagy javítja ki:
olyan Lolitát alkot Katya személyében, akinek lelke minden rezdülését
érezzük."
SPOILER található az alábbi bejegyzésben!
Amikor megláttam a könyvtár egyik polcán ezt a könyvet, egyből beugrott, hogy többször is belé futottam a könyves blogokban, olyan 1-2 éve. Az már nem rémlett, hogy miről szólt, de valahogy a "döbbenetes" jelző villogni kezdett a fejem felett, mint egy villanykörte. Így ha már úgy adódott, a kosaramban landolt.
Aztán otthon átolvastam a fülszövegét: "pedofil öregember", "Lolita", "jó halál", de valahogy nem állt össze az egész.
Katya 16 éves és nem amolyan jókislány féle. Nem tipikusan Lolitás, de nem is ártatlan kislány. Inkább olyan volt, mint egy mini felnőtt, nem fedeztem fel benne semmi gyermekit a korán kívül.
Mr. Kidder 60valahány éves (ha jól rémlik, nem írtam fel). Gazdag, jó a kisugárzása és Katya érzi az első perctől kezdve, hogy a férfi biztos akar tőle valamit. Nos, ezzel szerintem egyedül volt, mert én inkább úgy éreztem, mintha egyfajta nagypapis gyengédséggel nézett volna a bácsi rá. Tudom-tudom, most aki olvastam már a könyvet, tuti egyből megrohamozna kérdésekkel, hogy ezt mégis, hogy gondolhattam, hisz itt van ez a mondat, meg az a szituáció, nos kérem nyugalom. Persze, amikor arra kérte a lányt, hogy vetkőzzön fehérneműre, akkor ez a nagypapis fíling megszűnt, de akkor pedig előtérbe került a művész szerintem. Nem éreztem, hogy pedofil lenne a bácsika vagy akarna tőle bármit is.
De amikor kiderült, hogy a férfinak igazából mi a terve a lánnyal, hirtelen összezavarodtam. Ez olyan fordulat volt, amire nyilván számítottam, hisz utána olvastam a történetnek, de ha nem tettem volna ezt, igazán nem számítottam volna rá. (Ezt már megint jól összehoztam, ugye?) ;o)
Az eutanázia elég kényes téma. Én úgy érzem, hogy annak nincs joga erről elutasítóan nyilatkozni, aki volt olyan szerencsés és nem nézte végig, ahogy egy szerette fájdalmak közt elsorvad hónapok/évek alatt vagy épp olyan hirtelen, hogy napok, hetek alatt kell elbúcsúzni tőle, miközben a fájdalomtól néha teljesen kivetkőzök önmagából.
Igazán nem mozgatott meg a történet. Nem döbbentem meg, nem volt sokkoló, nem sírtam, de még csak el se gondolkodtam komolyabban rajta. Márpedig én nagyon érzékeny vagyok és ez az egyik olyan téma, ami az esetek 99,99%-ban kiborít. Mivel ez most nem történt meg, ez bizonyítja számomra a legjobban, hogy az írónőnek nem sikerült megfelelően átadnia, érzékeltetnie előttem ezt a fontos témát. Rideg, hideg, távolságtartó volt, mintha csak arról lett volna szó, hogy Katya vegyen egy kiló csirkehúst vagy sem a hentesnél. Vagy lehet, bennem van a hiba, hogy mindig könnyekre számítok, ha a téma előtérbe kerül. Ez most nem jött össze és csalódott vagyok. Közepes volt számomra a könyv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése