Szubjektíven könyvekről, adaptációkról és miegymásról

In My Mailbox (4.)- A postás mindig kétszer csenget

Ebben a hónapban olyan dolog fordult elő velem, ami még sose: elfelejtettem visszavinni határidőre a könyvtári könyveket. De olyan szinten elfelejtettem, hogyha nem lapozok vissza a naptárban, hogy mikor fog lejárni a kölcsönzés (mert mostanság kéne, viszont még nem olvastam el a könyveket), már csak a felszólításkor esett volna le. Így elbattyogtam Gyerkőccel az egyik délután és duplán szerencsém volt. Ugyanis még előtte megérkezett két előjegyzett könyvem, amikért bár határidőre nem tudtam elmenni, viszont szerencsém volt, mert még nem adták át az utánam következőnek a listán, így azokat is haza tudtam hozni. A még nem elolvasottakat pedig meg tudtam hosszabbítani. ☺

No de akkor nézzük, mikre tettem szert ebben a hónapban:
Először is a hónap elején 1 évvel idősebb lettem ;oP (azok a fránya évek!), így az Ethan Frome-ot egy barátnőmtől kaptam. Még nem olvastam, de hamarosan sorra fog kerülni.
Aztán a Könyvhét után megérkezett az AGAVE Kiadótól Az ember könyve, erről már írtam is.
Pár nappal később eljutottam a könyvtárba, ahol meghosszabbításra került még az előző hónapból a Jégviráglányok, Josephine, most pedig kivettem Trussonitól Az átkot -amire már a megjelenése óta kíváncsi vagyok- és egy SEP regényt, a Mindent a szerelemért.
A hónap második felében megkaptam a nagyon szeretett Angyali vadász sorozat 4. kötetét a kiadótól, az Angyalkardot, majd pár nappal később az Animus Kiadótól 4 meglepetés könyvük is befutott. A falon túl, A vadnyugat, Hegek és a Kristálytemplom -amit már el is olvastam, hamarosan várható a bejegyzés róla-.

0 megjegyzés: