Carolly Erickson: Joséphine- Napóleon kis paradicsommadara

Eredeti címe: The Secret Life of Josephine (2007.)
Itthon kiadta: GABO Kiadó (2010.)
Oldalszám: 427
Ára: 2990
Forrás: könyvtár

Kinek ajánlom a figyelmébe?: azoknak, akiket
érdekel az adott történelmi kor ill. Napóleon és
Josephine élete.

Amikor megtudtam, hogy megjelent az írónőnek egy újabb regénye A cárné lányán kívül, nagyon kíváncsi lettem rá. Főleg, amikor olvastam, hogy Josephine-ről szól, Napóleon kis paradicsommadaráról. Nagyon szeretem ezt a történelmi kort, több regényt is olvastam már Napóleon első feleségéről, kíváncsi voltam Erickson munkájára is.

A szerző utószavában kitér arra, hogy vannak olyan dolgok a történetében amik kitalált elemek, de nagyjából szerintem sikerült neki korhűen ábrázolnia az adott kort és a történteket is.

Miközben olvastam Josephine életéről, többször is olyan érzésem volt, mintha a leírt cselekményeket olvastam volna már valahol, de egyszerűen nem tudtam rájönni, hogy hol. Aztán volt egy jelenet, ami igazából csak 2 mondat volt és abban a pillanatban beugrott. Annemarie Selinko Désirée c. regényével több hasonlóságot is érzek.

Érdekes, hogy Josephinet eddig minden általam olvasott könyvben amiben csak szerepelt, pozitív szereplőnek ábrázolták, most se lett ez máshogy. Ugyanakkor Bonaparte érzelmei most más színezetet kaptak. Eddig csak arról olvastam, hogy a férfi rajongásig szerette a nőt, még a válásuk után is őt tartotta igaz szerelmének, de ebben a könyvben meg pont az ellenkezőjébe botlottam bele.
Nagyon sokszor megalázta Josephine-t. Szinte darabokra szerette volna törni a nőt lelkileg. Milyen férfi az, aki arra kényszeríti a feleségét, hogy hallgassa végig melyik nővel hol és hogyan hentergett az ágyban és ha az asszony a fülét szeretné betapasztani, akkor a kezeit hátrakötözi? Milyen férfi az, aki gyomron vágja a nőt egy tintatartóval (vagy mi a fene volt már, nem emlékszem)?
Josephine beletörődőnek, kedvesnek volt ábrázolva, akinek a szeretőinek a száma fölött ugyanúgy nem lehet elsiklani, de ugyanakkor mindig az első szerelmét szerette és várta.

Valahol döbbenetes volt végig kísérni Európa egyik leghatalmasabb asszonyának életét 15 éves korától haláláig.
Olvasni az első szereleméről, a romantikus érzelmeiről. Látni, ahogy férjhez megy egy olyan férfihez, aki sose szerette és aki ezt közölte is vele, majd erőszakkal tette magáéval. Szinte kívántam is neki, hogy szabaduljon meg a férjétől, holott tudtam a történelmi tanulmányaimból, hogy ez így lesz, hisz Josephine elvált nőként lett Napóleon férje.
Aztán persze a sorsa elkerülhetetlen, Bonaparte belé szeret és feleségül veszi. Arra számítanának a romantikus lelkületű olvasók, hogy innentől kezdve minden szép és jó, hisz Josephinet szerette a nép, szép, divatos nő volt, Napóleon rajongott érte, de ez csak a látszat.
Josephine szenvedett a kora miatt, mindenféle szépítőszerekkel igyekezett magát hamvas fiatal nőnek látszani, de az igazság az, hogy nagyon korán meglátszott rajta a kora. Fogai kihullottak, elfeketedtek, mosolyogni csak csukott szájjal, legyező mögött mert. Haját festette, arcát fehérre púderezte, hogy fiatalosan hamvas legyen, parfümös vízben fürdött és még sorolhatnám, de a kor egy idő után mindenkin meglátszik.
Ráadásul nem tudta megadni a császárnak a várt trónörököst, így elkerülhetetlen volt a válás. De ahogy Napóleon a könyv lapjain viselkedett vele néha, az nem méltó egy férfihez. ...

Olvasmányos, jól megírt történelmi regény. Ami zavart az az, hogy valahogy nem volt lelke a könyvnek. Rengeteg érzelemről lehetett olvasni, de nem jöttek át.