Könyvesem

Nagyon izgalmas a könyv fülszövege, eléggé kacifántosnak tűnt és biztos voltam abban, hogy nem egyszerűen arról van szó, hogy egy apa megölte a feleségét és a gyerekeit. Végülis igazam lett, de akkor se vagyok maradéktalanul elégedett.

A történet azzal kezdődik, hogy Olivia értesíti a rendőrséget, eltűnt a férje és a gyermekei. Mindenki tiszta ideg, mert mi van, ha gyerekrablásról van szó. Aztán megjelenik a férj a gyerekekkel és azt állítja, hogy a felesége tudott arról, hogy elviszi őket egy kicsit lazítani. A feleség pedig hallgat. Most akkor mi is van?

Ráadásul kiderül, hogy anno Olivia környezetében már volt egy eltűnés. A legidősebb gyermekének az apja eltűnt, amikor a kislányuk még csecsemő volt és azóta se került elő.

Aztán eltelik a történetben két év és most Olivia tűnik el a gyerekekkel.

Ahogy haladuk előre a történetben, egyre inkább biztosabb abban az olvasó, hogy a férjjel hatalmas gikszer van, ugyanis állandó felügyelet alatt tartotta a nőt. Vajon meggyilkolta vagy emberrablás történt? Mindeközben nagyon úgy tűnik, hogy a pasi eszét veszti a felesége eltűnése miatt. Aki ráadásul biztos eltűnt? Mert egyre inkább olyan érzése lesz az olvasónak, hogy a nő egyszerűen csak lelépett az újra felbukkanó exével. 

Fordulatos volt a történet, mert első körben tényleg gondol valamire az olvasó, hogy mi történt, aztán ezt megcáfolja a folytatás, aztán újra visszatér a gondolat, hogy biztos nem az történt?, majd jön az újabb információ és teljesen elveszíti a fonalat. Inkább csak hagyja, hogy sodorja az ár.

Nem lenne rossz a sztori, ha nem emlékeztetne nagyon egy másik könyvre, aminek a címe egyszerűen nem ugrik be, de nagyon hasonló volt, csak a vége lett egy kicsit más. Ugyanakkor nagy meglepetést az sem okozott.

Az Aludj jól számomra egy közepes sztori, DE fordulatos és izgalmas volt. Ami zavart, hogy koppintás szagú volt számomra végig. Na meg valahogy a karaktereket se éreztem kereknek. Tudtam, hogy agyafúrtságról van szó, de így utólag erősebb női karakterre számítottam volna, aki jobban fel van építve, jobban ki van dolgozva. Inkább a cselekmény volt hangsúlyos és szerintem ez hiba volt. Mert izgalmas a könyv, de ehhez kellett volna két jól felépített karakter, akiknek a bőrébe bele tud bújni az olvasó. Lényegében két távolságtartó szereplőt alkotott az írónő, akik beleillettek a könyvbe, de hiányérzetem maradt. Ha bele tudtam volna olvasás közben bújni a bőrükbe, éreztem volna a gondolataikat, ütött volna a sztori. De így csak közepes maradt számomra. 

Mi az a moly TOP10?: Elhatároztam, elkezdem vezetni hónapról-hónapra, hogy a molyon mely 10 könyv volt a legolvasottabb. Biztos érdekes lesz majd visszanézni a polcokat alkalomadtán, hogy mely könyvek voltak itthon a legnépszerűbbek.

 

Tavaly már volt egy ilyen bejegyzés és mivel rendszeresen visszatértem elolvasni, így gondoltam most is összehozok egy hasonló szösszenetet.

Nem fogok fogadalmakat tenni, mert úgy se fogom tudni betartani őket (tapasztalat), sőt, még saját magam által kreált kritériumok szerint se hozok össze egy 12-es könyvlistát ... ugyanis ebbe is majdnem belebuktam. Az év vége előtt pár nappal keresgéltem, hogy volt-e az olvasmányaim között olyan könyv, amilyen valamilyen díjat nyert. Már majdnem feladtam, de ekkor jött a Nebula-díj. Életemben nem hallottam róla, de áldassék a neve, így sikerült a saját kihívásomat teljesítenem. 😂

Szóval nem teszek fogadalmakat, nem hozok létre saját magamnak kihívást az új évre, inkább csak azt írom le, hogy milyen terveim vannak (újra).

Tervek 2019-re ... 

könyves, nem könyves, vegyes

💥Új év nem kezdődhet "most lefogyok" sztori nélkül, de az enyém egyszerre muris és szomorú. Történt, hogy 2018-ban +3 kg-mal kezdtem az évet a szülés előtti súlyomhoz képest. Ezt másfél hónap alatt sikerült is leadnom, sőt volt, amikor a szülés előtti súlyom alatt voltam 2 kg-mal. Minden jól is haladt, de aztán jöttek az ünnepek, én pedig elcsábultam. És hát most ugyanott tartok lényegében, mint 2018-ban ilyenkor. +3 kg-mal többet nyomva. Úgyhogy a tervem az, hogy megszabadulok ettől pár hónap alatt, hogy aztán decemberben legyen mit visszahíznom újra. 😂
💥Szeretném valahogy különválasztani a blogot, a Facebookot, az Instát, de ugyanakkor mégis egységesnek maradni. A Twitterrel ez már sikerült, az Instával is úgy ahogy, mert nem csak könyves képeket teszek ott közzé, de a blog-Facebook oldal kapcsolata még nem az igazi. Szeretném, ha a Facebook követőknek az ottani oldalon lennének majd olyan bejegyzések, melyek csak ott olvashatóak majd. Mint mondjuk a Twitter esetében sikerült már megvalósítanom.
💥Továbbra is tartom a 30 oldalnyi esélyt a könyveknél. Ha ennyi idő alatt nem vesz rá arra, hogy tovább olvassam, akkor ennyi volt.
💥Aktív spórolásba kezdek, nem szeretnék idén könyvet vásárolni. Úgy gondolom, hogy az elmúlt évben elég sokat költöttem könyvekre és most szeretném ezt befejezni. Éljen a könyvtár és a kölcsönkönyvek!
💥Szeretnék az Instán is aktívabb lenni az évben és legalább hetente 1 képpel frissülni. Az a baj velem ilyen téren, hogy az ilyen-olyan beállított képek nekem nem mennek. Nem tudom megragadni a pillanatot, nem tudok úgy dekorálni, de szeretnék idén fejlődni majd és ezt az Insta követőimnek meg is mutatni.
💥Idén szeretnék többet foglalkozni magammal. Mióta megszületett a Kicsi, eléggé anya-üzemmódba kapcsoltam és valahogy elveszítettem az "én"-t. Pedig megfogadtam, hogy második gyerkőcnél tanulva a múltból ez nem így lesz, de mégis így lett. Szeretnék idén minden hónapban legalább 1 olyan napot, ami az "én időm". Vagyis amikor elmegyek egyedül vásárolni, nézelődni vagy épp nem kutyafuttában kell lerendeznem a fodrászt, a kozmetikust, hanem tényleg van időm, akár kezelésekre is járni. És sportolni! Szeretnék idén aktívan sportolni és egészségesen élni. Nem azért, hogy fogyjak, hanem valahogy most jutottam el arra a pontra, hogy idén 35 éves leszek már. Basszus, szeretnék sokáig élni, de annyi szart eszek össze-vissza, hogy a fene se tudjak nem-e emiatt halok meg 10 évvel hamarabb.
💥Nagyon erősen gondolkodom azon, hogy tanuljak valamit, de még nem körvonalazódott teljesen bennem, hogy mi is legyen az. De a késztetés megvan.
💥Fontosnak tartom, hogy visszatérjek a napló vezetéséhez és ezt egy Bujo formájában szeretném idén megvalósítani. Szeretném leírni, hogy mikor mi történt velünk, mint ahogy tini koromban is. Igaz, hogy nem olvastam újra azokat a naplókat sem vagy 15 éve, de úgy érzem, hogy eljön majd az idejük, amikor jó lesz kinyitni majd ezeket a füzeteket.

Most így más nem is nagyon jut eszembe. Jöjjön akkor könyves téren a legfontosabb. 2018-ban 64 könyvet olvastam el, az idei tervem így

Remélem sikerül majd.

És majdnem elfelejtettem! 2019-re a legnagyobb célkitűzésem az ELENGEDÉS. Túlságosan sok mindent veszek magamra és cipelem a hátamon. Sok olyan dolgot, ami felesleges és nem is nekem kellene cipelnem. De lelkis vagyok és hülye. 😅 Úgyhogy a célom az, hogy megtisztuljak lelkileg.
Búcsút tudjak venni gondolkodás nélkül olyan emberektől, akiknek nem vagyok fontos.
Búcsút tudjak venni olyan dolgoktól, melyek nem segítik az előrejutásomat.
Idén 35 éves leszek és furán érzem magamat ettől. Pont félúton vagyok a 30 és a 40 között és nem épp kellemes abba a 40-be belegondolnom jelenleg. Leginkább az öregedésbe és az elmúlásba. Úgy érzem, hogy az elmúlt évek során nagyon sok felesleges dolog stresszelt, kötötte le az energiáimat és ennek szeretnék véget vetni.
Már tavaly apró lépésekkel elkezdtem ezt a folyamatot. Először pont könyves téren, hisz bevezettem a 30 oldalas szabályt. Ha egy könyv az első 30 oldala során nem vesz rá arra, hogy tovább olvassam, akkor ennyi volt. Megtanultam gondolkodás, lelkifurdalás nélkül búcsút venni a könyvektől. Aztán folytatódott ez a folyamat a Szilveszterrel. És idén pedig szeretném, ha jövő ilyenkor ilyen bejegyzést írok majd, azt tudjam írni, hogy sikerült megtanulnom ELENGEDNI.

Forrás

Nagyon el voltam kalibrálva, de teljesen abban a hitben voltam, hogy ez a könyv gyerekeknek szóló képregény. Egyszerűen megrekedtem a borítónál (ami szerintem egy kislányt ábrázol, de mindegy) és el se olvastam a fülszöveget.

Szóval EZ A KÖNYV NEM GYEREKEKNEK SZÓLÓ KÉPREGÉNY! 

Igen, felnőtteknek szól, kifigurázva a felnőtt-lét nehézségeit. Aranyosan, kellemes humorral, őszintén és lássuk be jól, mert tényleg ilyen. 

Amikor nem akarunk kikelni az ágyból, amikor hárpiák leszünk ha menstruálunk, amikor csak hízunk és hízunk Karácsonykor, amikor pechesek vagyunk, amikor végre kézen fogva sétálunk valakivel és közben azon agyalunk izzad-e a kezünk (velem ez megtörtént, igaz 14 évesen) és remekül megmutatja a párkapcsolatok változásait is. Tudjátok, amikor megismerkedünk valakivel akkor tipi-topik vagyunk, aztán eltelik X idő és szőrös lábbal bújunk hozzá. 😂 (Tudom, már aki.)

Aranyos képregénykönyvecske. Egyszerű, humoros és olyan igaz.

Olvassátok el!

Mi is az A postás mindig kétszer csenget?: Ez az esemény külföldi blogok mintája alapján indult. A résztvevő bloggerek hetente, havonta -kinek, hogy- beszámolnak egy-egy bejegyzésben arról, hogy az adott héten/hónapban milyen könyveket vettek, kaptak recenzióra, kölcsön, cseréltek, kölcsönöztek a könyvtárból, stb.

A hónapban nem voltam sem könyvtárban, sem recenziót nem kaptam.

Saját szerzemény Az elveszett nevek füzete és az Alice hálózata. Mind a két könyvet olvastam már és szerettem őket, főleg Az elveszett nevek füzetét. Imádtam! Rengeteget bőgtem rajta. Az Alice hálózatában pedig kellemesen csalódtam, számomra a borító egy kicsit becsapós volt. Úgy tűnt, mintha egy tingli-tangli, könnyed sztori lapulna a lapokon majd, közben meg a fenéket!

Karácsonyra kaptam a két Rupáner-konyha kötetet, melyeknek nagyon örültem, ugyanis nagyon szerettem volna, ha mind a 3 könyve megvan Margónak. Úgyhogy most szépen ott sorakoznak egymás mellett a konyhapultomon. 😍

Nagyon figyelemfelkeltő a könyv fülszövege. Egy titok, koncentrációs tábor, Mengele, egy cigány lány, aki zsidónak adja ki magát .... Érdekelt és nem csalódtam. Annak ellenére sem, hogy miután befejeztem a könyvet, több hibára is felhívták a figyelmemet. De haladjunk sorjában.

Nagyon szeretem (jaj de furán fejeztem ki magamat, inkább azt mondanám, hogy érdekel, sokkol, tudni akarom és érteni, hogy mindez hogy történhetett meg, de mégis szeretem, mert falom ezeket a könyveket. Remélem értitek.) azokat a könyveket, melyek a II. vgh. ezen borzalmairól szólnak. Nagyon sokat olvastam is ezzel kapcsolatban, de olyan könyvet még nem, ami ennyire a cigányok (egyáltalán leírhatom ezt, nem romákat kellene inkább írnom?) helyzetére hívta volna fel a figyelmet és a velük történtekre. Szomorúnak tartom, hogy minden néptől elnézést kértek az elkövetett bűnökért, de tőlük nem. Mert ők bűnözők voltak és a kiírtásukért nem kellett elnézést kérniük. Bűnöző az a rengeteg gyermek, a sok ártatlan?

Na de a történet.

Kezdetben a jelenben vagyunk, amikor is Miriam épp a 85. születésnapját ünnepli. Vele van a nevelt fia (aki az apja nyomdokaiba lépett, csak hogy kisajtoljon a férfiből bármilyen érzést is az irányába), annak a felesége (a nő, aki mindig távolságtartó volt Miriammal és érezni lehet, hogy közel sem tökéletes a kapcsolata a férjével), a lányuk (a mai modern, egyedül gyereket nevelő, mellette robotoló anya) és a kisfia. Az ajándéka átadásakor elszólja magát, hogy ő nem Miriam. Majd egy séta alkalmával az unokájának elkezd több, mint 60 év után mesélni. 

Arról, hogy eredetileg cigány származású, de mielőtt megérkezett volna a koncentrációs táborba, elvette egy zsidó nő ruháit, mert az övé elszakadt. És onnantól kezdve a zsidó nő nevét használta végig. Hogy a menekülése után csak így maradhatott Svédországban, mert ott cigány nem maradhatott. Mesélt neki a koncentrációs táborban átélt élményeiről, majd a férjével való megismerkedéséről, lassú szerelembe esésükről. Arról, hogy a férje mindig távolságot tartott a fiától, akivel a terhessége során a felesége terhességi toxaemiát kapott és belehalt. Mesélt arról, hogy a szegény cigánylányból hogyan lett Miriam, az elismert fogorvos makulátlanul viselkedő, zsidó felesége. És a mesélése közben hol a múltban vagyunk, hol a jelenben.

A jelenben lényegében egy séta alatt játszódik le majdnem mindent. Reggel megtörténik az elszólás, pár órával később elmennek sétálni és közben Miriam mesél. Néha meg-megállnak, leülnek egy padra, ilyenkor visszacsöppenünk a jelenbe, hogy láthassuk milyen hatással van az unokájára a meséje és szembesülhessünk azzal, hogy elrepültek az évek Miriam felett.

Nagyon megkedveltem Miriamot a sorokon keresztül és örülök annak, hogy az ő története egy olyan népre hívta fel a figyelmet, akikre más könyvek nem nagyon szoktak vagy csak említésképpen. 

Természetesen sokkoló volt olvasni ahogy Mengele kísérletezett a kisöccsével, sokkoló volt megtudni, hogy a cigánytáborral hogyan végeztek egy éjszaka alatt, sokkoló volt újra szembesülni azzal, hogy az élet mennyire keveset ért és sokkoló volt megérteni, hogy értem Miriam tettét. A hazugságot, a félelmet a kitaszítottságtól. Szörnyű belegondolni, hogy milyen lehetett neki évtizedekig hazugságban, félelemben élni. Hogy már ő maga volt Miriam, egybeforrt vele, de még sem. És ezt nem tudta elmondani még a férjének sem, mert megvetette volna a származás miatt.

A könyv nagyon felhívja a figyelmet a származásokkal kapcsolatos előítéletekre. Legyen az akár cigány vagy más népcsoportba tartozó egyén. A megbélyegzést, a te is biztos olyan vagy szlogeneket. Hisz ha mindenki egyforma lenne, akkor a leírtak alapján Miriamnak is olyannak kellett volna lennie. ... De nem lett.

Miután befejeztem a könyvet, átolvastam a molyon a többi értékelést és ezekből derült ki, hogy sok fordítási hiba van a könyvben. Nem mondanám ezeket fontosnak és aki nem olvasta az eredetit, nyilván tudni se fog róluk. Számomra persze ez nem egy pozitív dolog, de nem rontott az értékelésemen. Tudom a könyvet a figyelmetekbe ajánlani!

Egy időben nagyon rákattantam, hogy legyen egy saját házi könyvtáram. A házunkban erre lehetőségem is adódott, már akkor elterveztem, amikor még ajánlatot se tettünk a megvásárlására. Aztán a költözés után a tulaj vagy 3 nagy IKEAS költöztető doboznyi régi könyvet hagyott is és nagyon elgondolkodtam. 

Először is azért, meg kb 200-300 könyvről volt szó és nem vitte magával. Minek költött rá egy valag pénzt, ha költözéskor nem akarta magával vinni?

Átnéztem a doboz tartalmát, a legrégebbi példány az 50-es évekből való volt, de leginkább a 70-es, 80-as évekből való szépirodalom volt benne. Nem olyan szörnyű állapotban, de azért az idő látszódott rajta. Olyan kötetek voltak, melyeket nálunk a könyvtárban árusítanak ki és 100 Ft/db áron a kutyának se kell, szerintem eltüzelik majd vagy papírgyűjtéskor felhasználják, a fene se tudja. A ház volt tulaja felvilágosított, hogy elvitte a könyveket a helyi könyvtárba, iskolába, óvodába és senkinek se kellett, mert hát nem a régi szépirodalmat olvassák manapság az emberek. Szóval ott álltam egy Petőfi összes felett és megvilágosodtam. Mi a fenének költsek egy vagyont 300-500 db könyvre, amikor ha meghalok a fenének se fog kelleni, eltüzelik vagy papírgyűjtéskor hasznosítják? Csak azért, hogy legyen egy házi könyvtáram? És akkor mi van? Lesz egy szoba, rengeteg könyvvel, amiket elolvasok, aztán évtizedekig a gerincüket fogom csak látni és porolgathatom? Mi értelme van kiadni akkor rá vagyonokat, ha költhetem olyanra, amit hosszabb távon élvezek, mint 1 vagy max 3 olvasás? Nincs értelme!

Így elhatároztam, hogy lesz házi könyvtáram, de csak olyan könyvekkel, melyekhez emlékek fűznek. Vagyis itt nem a könyv az érték, hanem az adott emlék. Egy könyv, melyet a nagymamámtól kaptam annó, aki már 20 éve halott. Egy könyv, amit a Nagy először olvasott el. Egy könyv, melynél szebbet még nem olvastam. ... Nem lesz így 500 db könyvem, kb 100-ra terveztem a polcot. És lehet, ha meghalok, a gyerekek így se fognak tudni vele mit kezdeni. De az a tervem, hogy mindegyikbe írok. Az emléket, amiért az a könyv megérdemelte, hogy felkerüljön a polcra. Így mielőtt megválnának tőle, belelapoznak, elolvassák az emléket és lehet, hogy nem a tűzben végzi a kötet ...

Boldogan írom le, de gyorsan le is kopogom: szeptember óta végre decemberben meggyógyultam! Hatalmas öröm számomra, hogy végre köhögés nélkül tudom lehajtani a párnára a fejemet, hogy nem akar kiszakadni a tüdőm a helyéről. 

A decemberem továbbra is a karácsonyi készülődésről szólt, majd az ünnepekről.

Összességében egy nagyon szép, csendes, meghitt ünnepünk volt. Ettünk finomakat, sokat voltunk együtt, a gyerekek örültek az ajándékoknak, stb. Olyan volt az ünnep, mint amilyet szerettem volna egy-két malőrt leszámítva, na de azért tökéletes semmi se lehet. 😋

A blog a hónapban eléggé háttérbe húzódott, valahogy most nem épp a pötyögős korszakomat élem. Elég sok olyan könyv van, aminek az olvasását hetek óta befejeztem, de a bejegyzéseknek még neki se álltam. Most inkább vagyok olvasó, mint blogger, de majd megjön az íráshoz is a kedv. 😊

 

Ezzel a könyvvel zártam 2018-at és kezdtem az új évet is. Eléggé lassan haladok vele, közben elolvastam azóta 2 másik könyvet is, de egyenlőre valami vonz benne. Ráadásul túl vagyok jócskán már a 30. oldalon (tudjátok, 30 oldalas szabály), így szerintem be is fogom fejezni majd.

Decemberben 6 könyvről tettem közzé bejegyzést az oldalon, ezek közül a Fogoly a sötétben volt a legnépszerűbb.

Látogatás tekintetében a TOP3 ország Magyarország, USA és Oroszország volt. De továbbra is ott figyel az Ismeretlen körzet, de jött látogatás az Egyesült Arab Emírségből is. 

Vicces keresőkifejezés se nagyon van, amivel az oldalra jutottatok, bár a "hatalmas emlők" elgondolkodtatott. Mikor írtam csak hasonlóról is?

Lezajlott az ígért nyereményjáték sorozat 2. köre a blogon. Regina választhatott a polcról szabadon 2 könyvet. Ígértem, hogy az Insta oldalamon januárban kezdetét veszi a harmadik kör, erre sor még nem került, de ami késik, az nem múlik. 😇

Aki olvasott már Könyvmolyképzős pöttyös könyvet, aztán elolvassa a Gyönyörű nyarat, az megérti, hogy miben különbözött az én fiatalságom ifjúsági irodalma a maitól és szó szerint sokkot kap. 

A Gyönyörű nyár egy fantasztikus YA (hogy haladjunk a korral) regény. Szinte látom is magamat fiatal tizenévesen, ahogy bújom. Egyszerű, gyengéd, aranyos. Itt lányszövetség van, a tanárok magázzák a diákokat, nincs benne csók, szex, még a szerelem is csak olyan könnyedén, szinte egy fátyol mögött nézve. Olyan ifjúsági történet, amire szüksége lenne a mai fiatal lányoknak is.

Amit fontos megjegyezni, hogy a könyv 1935-ben jelent meg. Így nyilván a leendő olvasó ne egy modern  világot képzeljen el. Ekkoriban még nem nagyon voltak mobilok, Facebook. A srácok nem egy Facebook ikonnal jelezték, hogy szerelmesek Vicuskába, hanem virággal, ajándékkal, szép szavakkal. És nem is SMS-ben szakítottak vagy hogy szokás mostanság.

A történet főszereplői egy iskola lány osztálya, akik hatodikosok. A nyári szünetet együtt töltik a Mátrában, az osztályfőnökük felügyelete alatt. Persze vannak a lányok között ellentétek, de a történet ennek az elsimításáról is szól valamint arról, hogy a lányok hogyan fogtak össze és segítettek ott, ahol kellett. Persze van pletykálkodás, titkolózás és röppke szerelem is, a nem messze táborozó fiúkkal.

Az életben egyszer mindenkinek olvasnia kell egy régi pöttyös vagy csíkos könyvet! Nem csak megismerni lehet azt a Világot, amiben a szüleink, nagyszüleink, dédszüleink éltek, hanem nagyon sok mindenre rá is tudnak világítani. 

Vajon mikor volt jobb fiatalnak lenni? Akkor vagy most?

Tizenhárom éves voltam, amikor a hercegné meghalt. 

Akkor még nem volt mobiltelefon, internet, ha valaki pletykára vágyott, akkor a bulvárlapok voltak csak. Itthon a Story. Emlékszem arra, hogy anyukám rendszeresen vette hétről hétre ezt az újságot a Tina (van még ilyen?) és a Meglepetés magazinok mellett. Minden csütörtökökön úgy jött haza a boltból, hogy ott lapult a kosarában ez a három lap, amit aztán felváltva olvastunk el. A Storyban pedig nem ritkán tűnt fel a hercegné. Ilyen-olyan rendezvények miatt vagy épp a ruhája volt hangsúlyos vagy épp a válása, aztán jöttek a fényképek a Dodival töltött nyaralásáról ... végül pedig jött a hír a szörnyű balesetről és a haláláról. Természetesen nem hagyták ki a lapok ezt a szenzációt, több oldalas mellékleteket adtak ki, hogy jobban el tudják adni a lapot, a nép pedig vette. Hogy is ne szeretettek volna többet megtudni arról a nőről, aki fellázadt a taposóaknák ellen, aki Teréz anya mellett mosolyoghatott, aki fellázadt a királyi család ellen és aki a jövendő angol király anyja? Vajon tényleg baleset történt vagy merénylet? Az elmúlt évek alatt annyi elmélet volt, annyian gazdagodtak meg ebből, annyi könyv jelent meg!

Kicsit szkeptikus voltam, mert úgy éreztem, hogy Caprarica vagy azt az elméletet fogja folytatni, hogy merénylet volt vagy azt, hogy baleset, de okosabb nem leszek a könyv végére. Nos, kellemesen csalódtam.

A könyv ténylegesen Diana utolsó nyarát mutatja be, de ugyanakkor vissza-visszatekint korábbi eseményekre is. Az egész folyamatot levezeti, ami lényegében a balesetig történt. A válás; aztán Diana félelme a magánytól; egy újra nem jól sikerült párkapcsolat, ami elől menekülni akart; véletlenek láncolata, amik végül oda sodorták, hogy elfogadta Fayedék meghívását (először nem is akarta); aztán a Dodival kapcsolatos fura kapcsolatuk (biztos szerelem volt, szó volt eljegyzésről, nem csak kaland volt az egész?), végül pedig a baleset.

Az író nem okol senkit a könyvében. Ő abban hisz, hogy szerencsétlen véletlenek láncolata volt az egész. Rossz döntések sorozata, amik a balesethez vezettek. Persze az olvasó joggal mondhatja, hogy ez is csak egy vélemény, az igazság úgy se fog soha kiderülni. És nem is. De mégis hihetőbb, hogy tényleg ennyi véletlen történt, mint az, hogy a királyi család merényletet valósított meg a hercegné ellen.
Hisz ha kiderült volna, hogy ők állnak az egész mögött, a monarchia összeomlásához vezetett volna.
Ugyanakkor meg ott motoszkál a fejemben a kérdés: ha biztos volt abban a királyi család, hogy Dodi el akarja venni feleségül Dianat és a hercegné igent mondott volna, vajon engedték-e volna, hogy a leendő angol király mostohaapja muzulmán legyen? Esetleg a féltestvérei is? ...
Igazából nem is tudom, hogy mit gondoljak, az igazság úgy se fog kiderülni. De az biztos, hogy a könyv szerzője egész komoly kutatást végzett és a Diana utolsó nyara visszaemlékezésekből, interjúkból áll össze, amiket Caprarica felgöngyölített, próbált a mondandójuk mögé látni, a hazugságokat megmagyarázva leleplezni.

Nagyon tudom a kötetet azok figyelmébe ajánlani, akik szeretnének még többet olvasni a hercegné életéről, érdekli őket, hogy mik lehettek a véletlenek láncolata, melyeket említettem és igazából nem keresnek bűnöst. Mert ez a könyv se okol senkit.

Olvassátok el!

Kiadta: Könyvmolyképző (2017.) Oldalszám: 192 Forrás: saját

Már a megjelenése előtt kíváncsi voltam erre a könyvre, mert nekem eléggé úgy jött le a fülszövegéből, hogy amolyan hazai Bridget Jonesról lesz majd szó. Nevethetünk majd együtt a főszereplő szerencsétlenkedésein és ahogy haladunk az olvasással egyre jobban megkedveljük majd őt. Hát ... nagyon nem így lett.

Lili harmincas, jó marketinges állása volt, jóformán csak annak élt, apránként a barátaival is megszakadt a kapcsolata egy valakin kívül. Sose gondolt volna arra, hogy egyszer búcsút intenek neki a cégnél, de ez bekövetkezett. Természetesen azt hitte, hogy a több éves tapasztalatával és a volt munkahelyének a hírnevének köszönhetően gyorsan talál majd munkát, de így nem lett. Fogynak a tartalékai, munka sehol, kényszerűségből hazaköltözik a szüleihez, elvállal egy olyan állást, amit utál, majd felmond és elkezd blogolni. Aztán maga is megdöbben, hogy ezzel milyen sikereket ér el.

A történetnek kb az első 1/3-a egész jó volt. Kíváncsi voltam arra, hogy Lilivel mi történt, hogyan éli meg a munkanélküliséget, mikkel próbálkozik. Úgy éreztem ekkor még, hogy ez a könyv igazi hiánypótló a könyvpiacon, jó ötlet, hogy a munkanélküliség nehézségeit próbálta összefoglalni az írónő. Ráadásul tetszett a napló formátum.

"Május 6., péntek
Két hete teszem a semmit, kilenc helyre küldtem be az önéletrajzomat. Valószínűleg túl jó lett, azért nem jelentkeznek. Épp egy új pozíciót hoznak létre miattam."

Még kb a második 1/3-a is elment, melyben elkezdte ecsetelni, hogyan kezdte el Lili vezetni a blogot, hogyan építette fel, stb. Érdekes volt olvasni ezt egy bloggernek és jó ötletnek tartottam az egészet. Nem tudom, hogy létezik-e tényleg hasonló blog, de nem lenne hülyeség ilyeneket is létrehozni.
Aztán jött az utolsó 1/3. Igen, elegem volt már a blogolásból és a rinyálásból. Valami újdonságra vágytam, egy fantasztikus álommunkára valamelyik világcégnél.
Aztán jött a történet végén a hatalmas pofon: olyan hülye vége lett.

Lili nem éppen egy Bridget Jones karakter. Nem volt humoros, nem volt szánalmas, teljesen semleges maradt számomra. Az elején együtt tudtam még érezni vele és szorítottam neki, de aztán csak untatni tudott. Kicsit olyan volt, mint egy idős szomszéd néni, aki csak mondja, mondja, hogy van egy zseni unokája, aki Pesten feltalálta a visszafelé folyó vízcsapot és ez milyen szuper már. A hallgatóság meg hallgatja, bólogat, tán az elején még érdekli is ez az egész, elhümmög egy nahátot, de szuper, stb., de amikor ez a beszélgetés 5 perc helyett 25 percig tart, bizony kezd odalenni az érdeklődés. Én is így voltam ezzel a könyvvel. Tán, ha a 2/3-nál kapott volna egy szép happy endet, akkor boldogabb lettem volna én is befejezve az olvasását.

Nézzük akkor a szereplőket. Senkit se kedveltem meg. És még egy fránya normális romantikus szál se volt benne. Ejnye.

A cselekményt részletesebben nem ecsetelgetem. Olyan volt, mint a fagyi. Az elején olyan biztosnak, finomnak tűnt, vajon lesz csokidarab a belsejében, hisz csokidarabosnak volt írva. De aztán csak elkezd a nyári melegben olvadni, egy ideig tartja még magát a halom, aztán csak pacává olvad. Ilyen volt ez a történet is. Az elején jónak tűnt, aztán szép fokozatosan leépült és ellaposodott. Unalmas lett, na.

Forrás

Újabb egy év repült el, pedig csak most írtam EZT a bejegyzést. ... Hihetetlen. ...

Édesapám 5 évvel ezelőtt pont Szilveszterkor halt meg, ráadásul a Himnusz alatt omlott össze, így számomra az elmúlt években a Szilveszter az emlékezésről és a hiányáról szólt. Pont emiatt azóta mindig át is aludtam magamat az új évre.
Idén viszont úgy alakult, hogy próbáltam nem gondolni arra, milyen nap is van. Este 10 után néha-néha lopva ránéztem az órára, de nem engedtem közel magamhoz a gondolatot. Nem akartam újra az álomba menekülni, hogy amikor megszólal a Himnusz, ne kelljen újra átélnem azt a bizonyos napot.

Ahogy állok a TV előtt mit sem sejtve, majd jön a telefonhívás, hogy siess, én pedig nem találtam sem a csizmámat, sem a kabátomat, semmimet. ... Papucsban, pizsamában (nyugis Szilveszterre számítottam akkor), kabát nélkül rohantam a szüleim 4 lépcsőházzal arrébb levő lakásába. A mai napig élénken él bennem az a pár másodperc, ahogy rohanok és hallom a lakásokból kiszűrődő zenét, látom a koccintó párokat, majd megérkezek a lakáshoz, feltépem az ajtót, berohanok a szüleim hálószobájába és abban a pillanatban azonnal felfogtam, hogy vége. ... Véget ért 1 év küzdelme és elveszítettük. 

Évekig nem akartam erre a pillanatra gondolni, mert féltem az újra élésétől. És bár ilyenkor mindig rokonoknál ünnepeltünk, én átaludtam évek óta ezt a napot. A férjem pedig hagyta. 

Most viszont úgy éreztem, hogy meg kell próbálnom kibírni és nem engedni az ágy csalogatásának. Hisz könnyű és jó lefeküdni, aludni, aztán reggel felébredni és túl lenni a pillanaton. De elhatároztam, hogy a 2019-es évem az elengedésről fog szólni. És itt kell elkezdenem. 

Úgyhogy éjfél előtt a hálószobánkban sétáltam fel és alá, próbáltam a gondolatokat be sem engedni a fejembe, de féltem attól, ha meghallom a nappaliból felcsendülő Himnuszt, összezuhanok az elfojtott emlékektől. Tán a férjem is érezhette ezt, ugyanis a legjobb időpontban, még a Himnusz előtt jött be. Csendben átölelt és szó szerint nem engedett. Moccanni se mertem és azok a fránya könnyek csak elindultak, amikből aztán zokogás lett. És ahogy simogatta a hátamat, úgy hagyott alább a zokogás és végül csak a csend lett belőle. A Himnusz pedig szólt közben. ... És túléltem. ....

Kívánok minden kedves rendszeres, nem rendszeres, csak véletlenül idetévedő olvasónak nagyon boldog új évet! 🎉 Alakuljon minden úgy, ahogy szeretnétek! 

A könyvmolyok pedig természetesen sok jó könyvet olvassanak az új esztendőben! 😊

Hamarosan jövök friss bejegyzésekkel. 😅

Amikor novemberben elkezdtem készülődni a Karácsonyra, már akkor bíztam abban, hogy az idei igazán különleges lesz. Hisz ez lesz az első Karácsonyunk a saját otthonunkban, ráadásul abban az otthonban, amiről én mindig is álmodoztam.
Az elmúlt kb. másfél hónapom újra nem szólt másról, mint a tervezgetésről, de most mégis úgy éreztem, hogy igazán különleges ünnep lesz. És az is lett.

24-én reggelre jött hozzánk újra a Jézuska. Csendes, meghitt pillanat volt. Előző nap már feldíszítettük a fát a tetőtérben (ugyanis ott tudtuk biztonságosan kikötni, biztos ami biztos, hisz van egy 17 hónaposunk), 24-én reggel pedig szépen, türelmesen megvárta a Nagy, hogy a Kicsi felébredjen, kialudja magát, meg is igya a reggeli tejitalát. Aztán felrohantam a fához, felkapcsoltam a fényeket és utánam bandukoltak a többiek.

A Kicsi, amint meglátta a fényeket, döbbentem állt meg a fa előtt és mutogatott rá. Az ide-oda cikázó színek jobban lekötötték, mint a számára becsomagolt két nagy csomag. 😍

A Nagy türelmesen várt továbbra is, amíg a Kicsi csodálkozása alább hagyott, de azért fél szemmel már pásztázta, hogy vajon melyik lehet az ő ajándéka majd. Emlékezetes pillanat volt, amikor kibontotta a dobozt és felfogta, hogy amit lát benne az az a valami, amire a legjobban vágyott, de kérni nem is merte a Jézuskától. Szerencsére pont sikerült a férjemnek megörökítenie azt a pillanatot, amikor elkerekedett szemekkel, két kezével az arcát fogja a döbbenettől, hogy mit is látnak a szemei. 😇 ... Igen, anya gondolatolvasó.

2017-ben ilyenkor még az albérletben ünnepeltünk és bár reménykedtünk abban, hogy 2018-ban megtaláljuk majd az otthonunkat, de ez nem volt olyan egyszerű menet azért. Ennek ellenére, hála az égnek, sikerült.

Tavaly ilyenkor a Kicsi 5 hónapos volt és el se tudtam képzelni, hogy milyen lesz majd 17 hónaposan. Nos, egy hihetetlen mozgékony kislány, aki akkor áll meg, ha alszik vagy épp eszik. Egész nap rohangál, pakol és vagy fülig ér a szája egész nap vagy épp morcoskodik. Az viszont biztos, hogy nagyon boldog kiscsajszi. ... De nem tudom elképzelni, hogy milyen lesz majd 29 hónaposan.

A Nagy akkor még csak majdnem 9 éves volt. Hihetetlen, ebben a hónapban 10 éves lesz! ... 10 éve született. .... Hihetetlen belegondolni. Nála nem is az okoz problémát, hogy elképzeljem milyen lesz vele 1 év múlva, hanem inkább az, hogy milyen gyorsan repül az idő és milyen lesz vele 3-4 év múlva, amikor elkezdődik a kamaszkorszak. 😅

Hálás lehetek mindenért, amit 2018-ban rám mért a sors. Még azért is, ami rossz volt.

Hálás vagyok a családomért, hálás vagyok az otthonomért és hálás vagyok a szeretteim egészségéért. 

De biztos leginkább az érdekel titeket, hogy lapult-e idén számomra könyv a fa alatt. És hát igen. Kimondottan ezt a két könyvet kértem a férjemtől (ha esetleg könyvvel szeretett volna meglepni) és meg is kaptam őket. Én pedig imádom! A könyveket és persze a férjemet is. 💋

Túl vagyunk a reggeli ajándékbontáson, aztán az ünnepi ebéd elkészítésén - majd természetesen az elfogyasztásán (még ha azt is hittem, hogy túl sok lesz, hát úgy tűnik, nem lehet túl sokat készíteni) -, aztán az ajándékok (leginkább persze a játékok) egész napos kipróbálásán, ... de most itt vagyok egy szusszanásnyi időre. 😊

Fura módon bízom abban, hogy ezt a bejegyzést minél kevesebben és minél később fogjátok elolvasni. Mert most mindenki legyen a családjával, töltődjön fel egész évre, egyen finomakat, játsszon a gyerkőceivel vagy csak kucorogjon le egy picit, nyugodjon meg és nézzen egy jó filmet. Most pihenni kell, feltöltődni, elfeledni a gondokat, hisz mégis csak Karácsony vagy. 

Kívánok a blog minden kedves olvasójának nagyon boldog ünnepeket! Sok boldog pillanatot, szép karácsonyfát, finom ételeket, finom sütiket, olyan ajándékokat, melyeket szeretett volna (könyvmolyoknak sok könyvet), de leginkább boldogságot! 🌲