Milyen volt a 2017-es évem?

Forrás

Újabb év telt el és már-már sokkhatásként ér a tény, hogy 1 évvel újra öregebb lettem. Emlékszem, amikor tizenéves koromban jót nevettem anyukámon, aki minden Szilveszterkor elsírta magát azon, hogy megint öregebb lett 1 évvel, hisz tizenévesen hol tudtam volna ezt átérezni. (Fura abba is belegondolni, mintha ezek a sírások előre vetítették volna azt, hogy pár évvel később pont Szilveszterkor fogja elveszíteni az édesapámat.) Hát már tudom. Ahogy rohannak az évek, nőnek a gondok, nő a félelmek száma és míg fiatalabb korban az emberben meg se fordult a Mennyi időm van még? gondolata, ma már ha ránézek a két gyerkőcömre, rémülten fut néha végig bennem néha. 

De váltsunk vidámabb gondolatokra. Hamarosan elbúcsúztatjuk ezt az évet és elkezdünk egy újabbat. 

"Kinyitjuk a könyvet. A lapok üresek. Magunk írjuk a szavakat. A könyv címe "Lehetőség" és az első fejezete "Újév". "
Edith Lovejoy Pierce 

Szóljon akkor ez a bejegyzés ennek az 1 évnek az összegzéséről, a vidám pillanatokról.

Amikre örömmel emlékszem vissza

󠀤💓 A Nagy születésnapi bulijára, amin az egész osztálya jelen volt. Elfáradtam, szétszedték a lakást, ... de olyan boldog volt, akkora élmény volt neki.

💓 Az érzésre, amikor tudatosodott bennem, hogy lesz egy LÁNYOM.

💓 A pillanatra, amikor ezt közöltem a férjemmel, aki kislányt szeretett volna. A hangjára, ami szinte felragyogott.

💓 Az érzésre, amikor először megmoccant.

💓 Debrecenre, ahová először mentünk el Húsvétkor, pocakosan.

💓 A pillanatra, amikor közösen mentünk el 33 hetesen babamoziba és a Nagy elkezdett magától énekelni, mert annyira mocorgott a Kicsi, hogy nem tudtak róla jó felvételt készíteni. A Kicsi nyugton maradt és elmosolyodott, ahogy meghallotta a Nagy hangját.

💓 Az érzésre, amikor a Nagy az első évzáróján volt és egyszer csak elhangzott a neve, mint az osztály 2 kitűnő tanulója közül az egyiknek. Mint egy gyerek ugráltam a hatalmas pocakommal az örömömben, tapsoltam és boldogan mondtam a mellettem állóknak, hogy az Én fiam! Határtalan volt a büszkeségem.

💓 A nyárra, amit nagy pocakkal, szenvedve töltöttem. Mint egy partra vetett hal (bálna). Ó de meleg volt!

💓 A percre, amikor elfolyt a magzatvizem és tudtam, hogy eljött az idő, amire már napok óta vártunk.

💓 A pillanatra, amikor életemben másodjára mentem be a szülőszoba ajtaján és végigfutott bennem, hogy innen ha törik, ha szakad, de nem egyben jövünk már ki a Kicsivel.

💓 A fájdalomra, amit a 19 óra vajjúdás okozott. Amikor megszűnik az idő és a tér, a hangok, az érzések és csak a fájdalom van.

💓 A pillanatra, amikor megszületett, felsírt, én pedig magamhoz ölelhettem másodpercekkel később.

💓 Arra a percre, amikor a férjem megjelent az ajtóban a bebugyolált kislányával. Az arcára, arra a földöntúli örömre és büszkeségre, ahogy tartotta őt. A nagy mackó és a pici porcelánbaba.

💓 Arra a két órára, amit eltölthettünk hármasban a szülőszobában még. Amikor percenként mondta valamelyikőnk, hogy Olyan szép! Közben meg tudtuk, hogy igazából nem is.

💓 A pillanatra, amikor a Nagy bejött a kórházba és odatoltam a Kicsit az ablakhoz, hogy meg tudja nézni. Ő pedig rátette a kezét az üvegre. Minden megváltozott abban a pillanatban, ő lett a nagy tesó.

💓 A percre, amikor először néztem végig, ahogy megkapja élete első oltását a Kicsi. A fájdalomra, ami akkor tudatosodott bennem, hogy nem tudom megvédeni, túl kell esnie rajta.

💓 A napra, amikor végre elhagyhattuk a kórházat és hazamentünk négyesben. Betettük a kiságyba, a Nagy pedig odatolta mellé a széket és úgy nézte őt, a pici húgát.

💓 Az első mosolyára.

💓 A négyesben eltöltött pótnyaralásunkra Hajdúszoboszlón.

💓 Az arcára, amit az első pépes ételnél vágott.

💓 A fogadó órára, amikor agyon dicsérték a Nagyot. Olyan büszke vagyok!

💓 Az első négyesben eltöltött Karácsonyra.