2017. december 11., hétfő

A tényleg gyorsan elkészülő mézeskalács, ami tényleg puha marad


Nálunk a karácsonyi készülődés legelső pontja a mézeskalács sütése, méghozzá még a Mikulás érkezése előtt. Ugyanis a mézeskalács az, amit ki kell készíteni egy bögre tejjel szegénykének, hogy így köszönjük meg a fáradozását. Igaz, hogy idén a Nagynak másnap jutott eszébe, hogy nem készítette ki a sütit, halálra is rémült rendesen, amikor reggel magához tért, de gyorsan megnyugtattam, hogy nyugi, én gondoskodtam természetesen erről is, ha már időben elkészültünk a sütéssel. 😊

Idén Margó mézeskalács receptjét választottam. Megfogott benne, hogy nem kell egy éjszakát a hűtőben állnia vagy órákig pihentetni, csak összekeverni a hozzávalókat (a vajat picit olvasszuk fel, de ne nagyon, mert a meleg vajtól nehezen fog összeállni), szaggatni és már mehet is a sütőbe. És a pozitív vélemények is meggyőztem arról, hogy nekünk ez a recept tökéletes választás lesz most. Nem is csalódtam benne. Tényleg gyorsan elkészült és tényleg puha maradt, nem keményedett meg.

Mivel a bejegyzésben ki van emelve, hogy a teljes adagból kb. 100-150 db lesz és én ennyit nem szándékoztam sütni, lévén, akármennyire is finom, egy idő után herótunk lesz tőle és nem fog elfogyni, így csak fél adagot készítettem. De még ez is sok lett, napokig ezt hordta a Nagy az iskolába nasinak magának.

Annyit hozzáfűznék a recepthez, hogy nekem nagyon folyékony maradt a tészta, így jóval több lisztet kellett hozzáadnom, mint fél kg. Ha esetleg ti is így járnátok, akkor ne ijedjetek meg, bátran adjatok hozzá annyit, hogy rendesen dolgozni lehessen vele, de azért lágy is maradjon valamennyire. 
Az 1 evőkanál mézeskalács fűszerkeveréktől kellemesen, enyhén fűszeresek lettek a kalácsok. Ha valaki erősen fűszeresen szereti, akkor szerintem bátran tehet bele többet, nekünk így tökéletes volt a recept.
Díszíteni nem is díszítettük, így is már csak kb. 5-6 db maradt belőle.

Ami még fontos lehet, hogy sok receptnél ki van emelve, hogy sütés előtt kenjük le tojásfehérjével a formákat, így lesznek szép fényesek. Ez tényleg így van, de én most nem kenegettem. Az ízén és az élvezetén nem rontott semmit sem. 😉


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése