A következő címkéjű bejegyzések mutatása: humoros. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: humoros. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. január 27., csütörtök

Gill Sims: Hát ​persze, hogy iszom!!!

január 27, 2022 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Mummy Drinks (2017.)
Kiadta: Partvonal (2018.)
Oldalszám: 358
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:

Nem is gondoltam volna, hogy emögött a szörnyű, sárga borító mögött, ilyen klassz történet lapul! Tanulság: sose a borító alapján ítélj! Volt, hogy csalódás lett emiatt, most viszont ez a csalódás nagyon kellemes volt.
Gill Sims története nem kicsit emlékeztetett a Sz@ranyura, lényegében ugyanarról szól. Hogy nem vagy attól rossz anya, ha nem érzed magadat tökéletesnek, a legjobb anyának és az sem az, akit annak tartanál a külsőségek alapján.

Ellen 39 éves, két gyermekes, dolgozó édesanya. A férjével, a gyerekekkel és a kutyájukkal egy kertvárosi övezetben laknak. Mindig eltervezi, hogy holnaptól milyen tökéletes lesz az életük, hogy minden a tervek szerint fog működni: reggelente szépen elkészíti a gyerekeknek a reggelit, nem késnek el az iskolából, munka után boldogan tanulnak együtt, viszi őket az ilyen-olyan szupi foglalkozásokra, tökéletes vacsorát rittyent a férjének, alvás előtt boldogan ölelik a gyerekek magukhoz őt, hogy milyen fantasztikus anya, aztán a férjével lepedőakrobatikázik, mert tökéletes anya, feleség és így tovább. Szóval ezeket többször elképzeli, aztán reggel arra ébred, hogy már megint elaludt, kutyafuttában elkészülnek, a gyerekeket bedobja az iskolába, lohol a munkahelyére, épp, hogy odaér az iskolába a gyerekekért, vacsorára a szokásosat készíti, amit a férje már un, a gyerekei közlik vele folyamatosan, hogy mennyire rossz anya, a szexhez meg kb annyira van kedve egy-egy ilyen nap után, mint a macskának a kutyához. 
Szóval Ellen egyáltalán nem tökéletes. Sokszor magamra ismertem benne és szerintem emiatt tudja ez a történet a többi olvasót is megnyerni magának. Mert ilyenek vagyunk. Még ha  nem is mindenben, de biztos találunk olyan pillanatot, olyan helyzetet, amikor magunkra ismerünk benne.
Aztán ott vannak a Tökéletes Anyukák az iskola előtt. Akik mindig tökéletesen festenek a tökéletes gyerekeikkel. Az életük megkomponáltan folyik, minden úgy, ahogy kell és mindig lesajnálóan néznek a zilált, állandóan rohanó, szétszórt és DOLGOZÓ Ellenre. Gondolom sokan találkoztatok már ilyen anyukákkal. 😉
Na de a történet. Ellen szétszórt, nem tökéletes, szinte minden este meghúzza a borosüveget, néha kiruccan a barátnőjével és egy meleg apukával bulizni, de néha maximálisan megértettem, hogy elege van.
Mint pl akkor, amikor a sógornője, a férje és a 6 gyerekük megszállta az otthonukat. Koszosan, Földanyával, különös váladékos turmixot reggelizve, nem épp szobatisztán és még sorolhatnám.
Vagy Karácsonykor, amikor eltervezte, hogy idén pihenni fog, aztán mégsem úgy jött össze. 
Nagyon sok vicces, humoros jelenet található a könyvben, nagyon sokszor nevettem és annyira hétköznapi az egész!

Nagyon tudom minden anyuka figyelmébe ajánlani, akiknek néha elegük van már mindenből, rossz anyának érzik magukat és kikészítik a Tökéletes Anyukák az ovi, iskola előtt. Olvassátok el, hagyjátok, hogy magatokkal ragadjon, fogjatok esténként egy pohár bort a kezetekbe, olvassátok ezt a könyvet és kacagjatok vele együtt magatokon (is)! Nem vagyunk tökéletesek és higgyétek el, ez így van jól.

"Az összes anyuka ténylegesen megvallotta, hogy soha nem érezte magát elég jónak, és hogy rengeteget aggódik, hogy talán rosszat tesz a gyerekének azzal, hogy dolgozik, vagy épp azzal, hogy otthon van vele. Mind-mind arra jutottak, hogy akármennyire is szeretik a gyerekeiket, szülőnek lenni bizony néha agyzsibbasztóan unalmas és rettentően kemény feladat.
Ki gondolta volna, hogy mindegyikünk így érez? Hogy néha még a Tökéletes Lucy Atkinson Tökéletes Anyukája is legszívesebben ráordítana a tökéletes kislányára, hogy húzzon már el, és fogja már be? Hogy Fiona Montague időről időre bezárkózik a fürdőszobába sírni, mert képtelen végignézni még egy részt a Peppa malacból? Vagy, hogy a szuper sikeres filmes Alicia a múltkori fontos tárgyalásán azon kapta magát, hogy hangosan énekli az egyik gyerekműsor főcímdalát?"

Amiért 1 csillagot mégis levontam az azért volt, mert a végére nagyon zavart az állandó borozgatás és a gyerekek gépfüggősége. 
Értem én, hogy Ellennek nehéz napjai voltak, kivolt, de nekem fura volt, hogy minden este menetrendszerűen megitta a borocskáját és sokszor nem 1 pohárkával, hanem fél vagy egy egész üveggel. (Mondjuk nem olyan rég én is erre biztattalak titeket fentebb, de azért ne rendszert csináljatok belőle és ne húzzátok el emiatt a könyv olvasását egy évre, hogy minden este borozgathassatok a tanácsomra hivatkozva!😂). Néha elmegy az alkohol, de hogy minden nap? Ez fura volt.
A gyerekek gépfüggősége meg, ha nem bírtak magukkal egyből a kezükbe nyomott valamit, amit nyomogathattak, szintén elment 1-2X, de folyamatosan ez volt a problémájukra a megoldás. Nem mondom, hogy nem, velem is volt, hogy bekapcsoltam a gyereknek a mesét, csak csend legyen végre. Nem is 1X, ezt is elismerem. De Ellen szinte mindig ezt alkalmazta. Sose volt arról szó, hogy leült volna a gyerekekkel játszani. Ha meg is próbálta (elvitte múzeumba), katasztrófa lett belőle, de azért, mert a gyerekeknek idegen volt a helyzet.

Egyrészt nagyon megértem a történetet, jó rajta nevetni, ugyanakkor volt, ami zavart benne. És nem azért, mert Tökéletes Anya vagyok, hanem azért, mert minden tökéletlenségem ellenére tudom, hogy ez így nem volt jó.

Sarah Turner: Sz@ranyu ​naplója

január 27, 2022 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Unmumsy Mum
Kiadta: Művelt Nép (2019.)
Oldalszám: 300
Forrás: könyvtár
Értékelésem:
A mai világban mindenki a tökéletességet próbálja mutatni a külvilág felé. Elég ha csak felmegyünk az Instára és egyből hülyén érezzük magunkat, ahogy szembe jönnek velünk a leginkább külföldi Instamamik képei. Mindig ledöbbenek, hogy képesek az 5-6 gyereküket szépen növekedési sorrendbe tenni a kép kedvéért, mindegyik gyerek egyszerre mosolyog, patyolattiszták, nem túrják az orrukat, nem sírnak, az anyuka 38 hetes terhesen mintha csak akkor lépett volna ki egy szépségszalonból, tökéletes, tökéletesen áll rajta az XS-es gatyója, minden csili-vili, boldogság és még a kép körítésére is képes odafigyelni. Szóval ámulok és bámulok ilyenkor, főleg ha arra gondolok, nekem csak két gyerekem van, de sose sikerült elérnem egy képen sem, hogy egyszerre mosolyogjon mind a kettő. Na jó, az orrukat nem túrják, de a Kicsi már a tízórai körül leeszi a felsőjét és megmondom őszintén, ha nem megyünk sehová, engem nem zavar a folt a pulcsiján, majd este a Vanish kiszedi. Magamról meg hát, XS-es mérettől messze állok, de a tökéletességtől is. Néha örülök annak, ha sikerül reggel kivasalnom a hajamat és egy kis sminket feltenni.
De ha felmegyünk a Facebookra, hasonló tökéletességet próbálnak néha az ismerősök is sugallni. Apuci ölelgeti anyucit, gyerek k@va boldog, Dubaiban nyaralnak épp és így tovább. 
És a néző hajlamos arra gondolni, hogy b@sszus, mit rontott el, hogy az ő élete nem ilyen. Holott nem látunk a képek mögé. Nem látjuk, hogy mivel sikerült elérni a külföldi Instaanyunak a csoportos kép tökéletességét. Nem látjuk, hogy igen, ismerősék Dubaiban süttetik magukat, de mondjuk reggel úgy összeveszett a férjével, mert a büdös zokniját a földön hagyta, hogy válóperrel fenyegette. Ezekről nem tudunk, ezekről nem készülnek képek és elhisszük, amit látunk.
És bevallom, hogy szeretem nézegetni a tökéletes Instamamik képeit. Mert szépek, aranyosak, vidámak. A Facebookot nem bújom, sose volt a szíve, csücske. 

Na de akkor ez a könyv!
Sarah Turner egy külföldi blogger anyuka, aki könyv formájában is összeszedte a gondolatait, érzelmeit az anyasággal kapcsolatban. Amolyan jól megmondom a frankót stílusban, de ez aranyos volt, kedves, humoros és egyáltalán nem bántó. Szerettem olvasni a könyvet már csak azért is, mert nagyon magamra ismertem benne. Sok-sok hasonló szituációba kerültem gyereknevelés során és oldottam meg ugyanúgy vagy épp nem, de lehetett volna így is.

Mi is a Sz@ranyu? Mint ahogy a fülszövegben is olvasható, nem gyerekneveléssel foglalkozó könyv, hanem egy hétköznapi anyuka emlékei a gyerekei kicsi korszakáról. Sarah a 20-as évei második felében lett várandós az első kisfiával, aztán rá nem sokra jött a második is. Sokszor fáradt, sokszor szétszórt, sokszor elkeseredett. Sok minden nem úgy alakult az életében, mint az képzelte a gyerekei megszületése előtt. Tipikusan az a szitu, amikor még nincs gyereked, állsz a boltban a sorban, gyerek hisztizik, anyuka ráordít, te meg megjegyzed magadban, hogy a te gyereked sose fog hisztizni és milyen szar anya a másik! Aztán de, majd a te gyereked is fog hisztizni! Lehet, hogy te nem ordítasz majd rá, de meg fogod érteni a szituációt.

A könyv humoros, aranyos, mindennapi. Ajánlom olyan anyukáknak, akik néha úgy érzik, hogy sz@ranyuk! Elolvasva a könyvet rájönnek majd arra, hogy egyáltalán nem azok és nincsenek egyedül! Olvassátok el! Amiért nem 5 csillagra értékeltem az azért volt, mert a végén elmaradt a hűha érzés. Jó volt tényleg, de inkább csak elmosolyodtam, amikor befejeztem az olvasását, nem fogott el semmilyen extra érzés.

A borítóra kitérnék még egy pillanatig. Szörnyű! Annyira egyszerű, cukormázas! Lehetett volna szebb is, ez a könyv megérdemelné!

2019. január 17., csütörtök

Sarah Andersen: Felnőni ​kiábrándító

január 17, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Adulthood Is a Myth (2016.)
Kiadta: Fumax (2016.)
Oldalszám: 112
Sorozat: Sarah's Scribbles-gyűjtemény 1.
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:

Nagyon el voltam kalibrálva, de teljesen abban a hitben voltam, hogy ez a könyv gyerekeknek szóló képregény. Egyszerűen megrekedtem a borítónál (ami szerintem egy kislányt ábrázol, de mindegy) és el se olvastam a fülszöveget.

Szóval EZ A KÖNYV NEM GYEREKEKNEK SZÓLÓ KÉPREGÉNY! 
Igen, felnőtteknek szól, kifigurázva a felnőtt-lét nehézségeit. Aranyosan, kellemes humorral, őszintén és lássuk be jól, mert tényleg ilyen. 
Amikor nem akarunk kikelni az ágyból, amikor hárpiák leszünk ha menstruálunk, amikor csak hízunk és hízunk Karácsonykor, amikor pechesek vagyunk, amikor végre kézen fogva sétálunk valakivel és közben azon agyalunk izzad-e a kezünk (velem ez megtörtént, igaz 14 évesen) és remekül megmutatja a párkapcsolatok változásait is. Tudjátok, amikor megismerkedünk valakivel akkor tipi-topik vagyunk, aztán eltelik X idő és szőrös lábbal bújunk hozzá. 😂 (Tudom, már aki.)

Aranyos képregénykönyvecske. Egyszerű, humoros és olyan igaz.
Olvassátok el!
Forrás


2017. november 25., szombat

Liz Fenton- Lisa Steinke: Ha ​lett egy másik életed

november 25, 2017 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Your Perfect Life (2014.)
Kiadta: Lettero (2017.)
Oldalszám: 344
Forrás: kiadó
Értékelésem:
Vajon milyen lehet egy olyan történet, melyet két olyan barátnő írt, akik már 25 éve állítólag a legjobb barátnők és maga a történetük főszereplőire is ugyanez igaz? Mennyire vették az ötletet a saját életükből? Egyáltalán mit kell tudni róluk és mit a történetről?

Liz Fenton és Lisa Steinke 1973-ban született. Lisa az idősebb, Liz fél évvel fiatalabb nála.
1988-ban találkoztak először a gimnáziumban és azóta is elválaszthatatlan barátok. Együtt érettségiztek és diplomáztak is le. A diploma megszerzése után két évre elváltak egymástól, de aztán újra fellendítették a barátságukat. 
Liz férjhez ment és gyermekei születtek, Lisa pedig Oprah Winfrey-nél dolgozott producerként. 
Aztán Lisa feladta az állását és nekiálltak annak, hogy megvalósítsák egy régi fogadalmukat: könyvet írnak közösen. 2011-ben álltak neki a "Ha lett egy másik életed"-nek, mely 3 évvel később meg is jelent. Azóta még 3 könyvet írtak közösen.

Nézzük akkor, hogy miről szól a könyv.
Casey és Rachel ugyanúgy a gimiben barátkoztak össze, mint ahogy Liz és Lisa is. A két lány együtt érettségizik le, majd együtt tanulnak tovább is. Rachel viszont nem diplomázik le, mert a tanulmányai során teherbe esik és úgy dönt, hogy vállalják a babát a szerelmével és otthon marad a picivel. Aztán jön a második baba, telnek az évek, Rachel otthon marad és jön a harmadik is. Az élete nem szól másról, mint a gyerekek neveléséből, gondozásából, a háztartás vezetéséből. Közben a két nagyobb lánya tinédzser lesz, a legkisebb 1 éves és a férjével eltávolodnak egymástól.
Casey viszont "világsztár" lesz. Híres műsorvezető, aki állandó mozgásban van, celebekkel ismerkedik, gazdag, soha egy szabad perce sincs. Magánélete nincs, megállapodni nem tud senki mellett, közben pedig az idő elrepül felette és egyedül van a luxuséletében, mint a kisujja.
Aztán a 20 éves érettségitalálkozójukon minden a feje tetejére áll és másnap a másik testében ébrednek.
Casey lesz Rachel, Rachel pedig Casey. Persze azonnal pánikba esnek. Rachel retteg attól, hogy tudná Casey a 3 gyerekét nevelni, amikor semmit se tud az anyaságról, a gyerekekről, a háztartás vezetéséről. Casey pedig retteg, hogy Rachel tönkre teszi a munkáját. Hisz mit tudna egy otthon ülő anyuka a showbizniszről és arról, hogy a kora miatt mennyit kell güriznie azért, hogy a fiatalabbak ne taszítsák le a trónjáról?
Miközben a barátnők próbálnak a másikért helytállni az új életükben a másikért, egyre inkább úgy érzik, hogy még se akarják visszacsinálni az egészet. De vajon eljön-e majd az a perc, amikor hiányozni kezd a múltjuk? És hogyan fognak tudni visszaváltozni? És egyáltalán, mennyiben fogja ez a kaland megváltoztatni az életüket?

Az egész testcserés sztorit, már sokan feldolgozták könyvben és a filmvásznon is, kíváncsi voltam, hogy a szerzőpáros fog-e tudni újat nyújtani. Őszintén szólva nem, de ennek ellenére nagyon szerettem olvasni a történetüket. Mert hiába csak egy szórakoztató, néhol humoros, bájos történetről van szó, a maga módján erősen elgondolkodtató is.

Rachel abban a pillanatban, hogy megtudta anyuka lesz, lemondott az álmairól. Hogy megbánta-e? Egészen addig, amíg nem tapasztalja meg Casey bőrében, hogy milyen is lehetett volna az élete, ha nem adja fel, úgy érzi, hogy boldog. Kiszolgálja a családját, eligazítja a 3 gyereket, küzd a kamaszodó lányaival, a kisbabát gondozza. Saját maga pedig szépen háttérbe húzódik. Ő lesz a praktikus anyuka és szép fokozatosan a kapcsolata is leépül a férjével.
Az ő karakterén keresztül kapja az olvasó azt az üzenetet, hogy hiába vagy édesanya, az álmaidat ne add fel. Tegyél, küzdj érte, mert az anyaság nem zárja ki a sikert.

" - Casey, magáról nem sokat tudtam meg. Mintha olyan ...
- Üres lenne?- mondom gondolkodás nélkül, aztán lesütöm a szememet, hogy ne lássam Casey éles tekintetét.
- Igen, az üres meglehetősen jó leírás [...]"

Casey lépésről lépésre küzdötte fel magát a csúcsra és úgy érzi, hogy a kora miatt közeledik a vég, emiatt pedig retteg. Próbálja felvenni a harcot a huszonévesekkel, tán ezért is hempereg fiatalabb férfiakkal. Nincs normális párkapcsolata, egyszerűen élete sincs, csak a munkája. Igazából nem értettem, hogy a munkája miért zárta ki azt, hogy normális kapcsolata legyen és miért csak fiatal pasikkal jött össze egy-egy éjszakára, de aztán a történet vége felé megértjük. Casey múltja bonyolultabb, mint amire az olvasó számítana. Ő az, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy persze, a karrier, a siker jó és szép dolog, de ehhez kell a támogató család is, mert e nélkül az élet magányos és sivár marad.

Bár összességében a Ha lett egy másik életed egy nagyon könnyed olvasmány, szerintem mindenki bele tudja magát élni Rachel vagy Casey szerepébe és tanulni a hibáikból.
Ha szórakoztató, könnyed, olvasmányos, tingli-tangli sztorira vágytok, akkor tudom a figyelmetekbe ajánlani!

2017. november 13., hétfő

Rhys Bowen: Holttest ​a fürdőkádban

november 13, 2017 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Her Royal Spyness (2007.)
Kiadta: Lettero (2017.)
Oldalszám: 416
Forrás: kiadó
Értékelésem:

#1 Királyi Háztartási Ügynökség rejtelmei

Amikor először elolvastam ennek a könyvnek a fülszövegét, izgatottan felcsillantak a szemeim. Minden adva volt az alapján ahhoz, hogy egy igazán szórakoztató, könnyed krimit olvashassak és nem is csalódtam.

A fülszöveg:

"Ha ​Agatha Christie és P. G. Wodehouse együtt írna detektívregényt, ilyen lenne. 1932, London. A trónöröklési sorrendben Lady Victoria Georgiana Charlotte Eugenie az esélytelen harmincnegyedik helyen áll, és szegény, mint a templom egere. Miután lelécel a skóciai családi kastélyból, és ezzel megússza, hogy férjhez kelljen mennie Halpofához (Siegfried herceghez), Londonba költözik. A fővárosban meglepő kalandok várnak rá:
életében először saját magának kell begyújtania egy kandallóba,
belezúg egy házasságra alkalmatlan, nagyon szexi ír nemesbe,
inkognitóban házvezetőnői szolgálatot alapít, hogy ne kopjon fel az álla,
a Királynő felkéri, hogy kémkedjen a szoknyapecér trónörökös után.
De élete akkor vesz igazán új fordulatot, amikor holtan talál a fürdőszobájában egy férfit. Lady Georgiana pontosan tudja, ki az illető: ez a francia idegen nemrégiben megzsarolta a családját, és azzal fenyegetőzött, hogy megszerzi a skóciai kastélyt.
Lady Georgiana egyetlen módon tisztázhatja a helyzetet – ha mielőbb kideríti, ki volt a gyilkos."

Hogy tetszett?

Amikor kézbe vehettem végre a könyvet, kellemesen megdöbbentem. Kemény fedeles, nagyon szépen illusztrált borítója van. Olyan érzésem volt kinyitva, mintha egy régi, igazán komoly detektívregényhez lenne majd szerencsém, egy Agatha Christie-hez például.

A történet főszereplője Georgina, aki 21 éves és az angol királyi család tagja. A nagymamája Viktória királynő egyik lánya volt és mint ahogy olvasható a fülszövegben is, elég távol áll a tróntól. Ettől függetlenül meg kell felelnie a rangjának akkor is, ha a kastélyban zsíros kenyeret eszik és arra sincs pénze, hogy szobalányt fogadjon. 
1932-ben járunk időben, de Georgina teljesen modern nézeteket vall, ami nagyon mulatságossá tette az ebben a korban játszódó történetet. Ugyanis a fiatal nő úgy dönt, hogy elege van a bátyjából és annak feleségéből, na meg a szeles Skóciából is, a kockás tapétás skóciai kastély mellékhelyiségéről nem is szólva, ahol az ablaknak mindig nyitva kell lennie, fogja magát és Londonba utazik. Igaz, hogy bár ott is van egy rezidenciájuk, de pénze nincs arra, hogy szobalányt fogadjon. Az is annak köszönhető, hogy nem hal éhen, hogy felkeresi a polgári származású nagyapját és felbukkan a színen egy volt osztálytársnője. Illetve megismerkedik egy izgalmas férfival, aki beleviszi a "jóba". 
Természetesen a királyné előtt semmi se marad rejtve, amint Georgina Londonba érkezik, már hívatja is magához és egy kis munkával bízza meg. Miközben a lány próbál valamit kitalálni, hogy a saját lábára tudjon állni és ne kelljen valamelyik idős hölgy rokona mellett udvarhölgyeskedni, a rezidenciájuk fürdőkádjában egy férfi holttestére bukkan. Hogy került oda a férfi? Ki ő? És van-e a gyilkossághoz bármi köze a családjának? 
Ahogy számítani lehet rá, Georgina nyomozni kezd. 

Bowen nagyon szimpatikus karaktert hozott létre a főszereplőjének. Georgina kicsit esetlennek tűnik az elején, de amúgy nagyon talpraesett és kellemes humora van.
A cselekmény számomra néhol már kicsit unalmas volt, de úgy érzem, hogy igazán nem is a krimi szál a hangsúlyos, hanem valahogy a történet összessége. Az adott történelmi kor, Georgina rangja, hogyan próbál önállósodni, a humora és a kalandjai. A gyilkosság és a nyomozás csak egy plusz adalék a történetben.
A krimi szál felépítését tekintve -Wodehousetól nem olvastam még- kicsit tényleg emlékeztetett Agatha Christiere. A történet végére ugyanis mindenki összegyűlik egy helyen, mint ahogy Christie történeteiben is és akkor derül ki a tettes kiléte. Hogy az olvasó gondolna-e az illetőre? Az biztos, hogy nekem meg se fordult volna a fejemben, hogy az lesz a gyilkos, aki. Ráadásul csak a végére kapjuk meg a magyarázatot is, mint ahogy Christie történeteiben is lenni szokott.

A sorozatnak a 10. része 2016-ban jelent meg angolul, úgyhogy a kiadó felkötheti a nadrágját, ha az összes eddigi részt szeretné itthon is megjelentetni, márpedig úgy gondolom, hogy igény lesz majd erre. 
A Holttest a fürdőkádban ugyanis egy könnyed, humoros, szórakoztató krimi és hozzáadva a történelmet, számomra egyedi is a műfajában. Így nagyon tudom ajánlani nem csak a műfaj kedvelőinek.

És piros pont azért, hogy nem az eredeti borító maradt meg, mert az egyszerűen szörnyű. Ahogy néztem a Goodreads-en a borítókat, a miénk lett a legszebb.😋





2017. október 13., péntek

Bihari Viktória: Tékasztorik ​és egyéb vikuságok

október 13, 2017 0 Hozzászólás
Kiadta: Libri (2017.)
Oldalszám: 326
Forrás: saját
Értékelésem: 5
Kb. hat évvel ezelőtt egy ajánlás miatt kezdtem el olvasni a Tékasztorikat, ami akkor még teljesen más volt, mint az a blog, amivé végül 2015-ben vált. Egyből megfogott Viki humoros, könnyed, szókimondó stílusa. Egyedi megmondóembernek tartottam, a bejegyzésein pedig azt éreztem, hogy zsigerből jönnek, nem pedig erőltetettek, műek, mint amilyenek a vége felé lettek, amikor már tétje volt egy-egy bejegyzésének (szóba került a könyvmegjelenés).

A könyv fülszövege:

Bihari ​Viktória humorista, blogger és internetes szökevény. Nem szereti a címkéket, főleg a bloggert és a humoristát nem, szereti viszont a szórakoztató irodalmat és a jól átsütött sertésoldalast. A szerző nem nyert proccos díjakat, nem tanult külföldön, és nem is a férje farvizén ért el sikereket ha a sok-sok lájkot sikernek lehet nevezni.
A könyv, amit a kezedben tartasz, nem regény, nincsenek benne hatalmas életbölcsességek, sem szerelmi szál, bőgés vagy dráma. Van benne egy videotékás csaj, számos elmebeteg, piálás, némi párkapcsolati mizéria, sok káromkodás, politikai inkorrektség, az évezred legjobb arca, Fater, lúzerkedés, menősködés, szex és annak hűlt helye, és annyi hülye szitu, hogy el sem hiszed.
A könyvet leginkább az amolyan litera-gasztronómiai disznósajt kedvelőinek ajánljuk, akik szeretnek minden tálba belekóstolni, nem bánják, ha zsíros lesz a kezük, és úgy általában nem veszik komolyan az életet, cserébe az élet sem veszi őket komolyan.
Fater azt mondta, az igazi nő táskájában mindig van egy pakli magyar kártya, egy laposüveg és egy bicska, valamint az igazi nő hűtőjében mindig van egy liter pálinka, egy fél kiló csécsi szalonna és egy nagy adag pörkölt.
Nos, egy adag pöri híján igazi nő vagyok.

Hogy tetszett?

Mielőtt nekikezdtem a könyv olvasásának ugyanazt a kellemes humort vártam, mint a blog kezdeti időszakában. Megkaptam-e? Igen!

"Mai levelezés a társkereső oldalon:
»Szia, nem akarom magam fényezni, de 195/24.
»Ejha! Magas vérnyomás alacsony pulzussal?
» Jaj, dehogyis! A magasságom meg a hosszúságom…
» Mármint állva 195 centi vagy, de ha lefekszel, akkor csak 24? Mi vagy te, transzformer?"

Nagyon tetszett annak ellenére, hogy a blogból már ismert bejegyzések köszöntek vissza. 
Imádtam Viku szerencsétlenségeit, Fatert meg pláne! Annyira kíváncsi lennék, hogy milyen lehet a valóságban!

Szóval szívből tudom a figyelmetekbe ajánlani a könyvet, ha jókat szeretnétek nevetni. A Tékasztorik biztos, hogy nevetésre gerjeszt majd. :D

2017. szeptember 29., péntek

David Safier: Happy ​Family – Szörnyen boldog család

szeptember 29, 2017 0 Hozzászólás
Kiadta: Dinasztia Tankönyvkiadó (2017.)
Oldalszám: 272
Forrás: kiadó
Értékelésem: 4
Bár David Safier neve nem volt ismeretlen előttem a Pocsék karma és a Jézus szeret engem olvasása után, ennek ellenére amikor megláttam a könyv borítóját azt hittem, hogy új vizekre evezett és mesekönyvet hozott létre. Kicsit megtévesztőnek találtam, de higgyétek el, a Szörnyen boldog család egy humoros szórakoztató regény, nem pedig gyermekmese.
Megszoktam már az előzőleg olvasott két regénye alapján, hogy elég abszurd történeteket tud kitalálni a szerző, amit nem hazudtolt meg a Szörnyen boldog család esetében sem.

A "boldog" családunk 4 tagból áll. Van az anyuka és az apuka, valamint a két gyerek. (Emma, Frank, Fee, Max) A család lényegében eléldegél egymás mellett, de mindannyian külön utakon járnak.
Emma és Frank a munkába temetkezik és teljesen elhidegültek egymástól.
Fee a lázadó kamaszlány, aki leginkább Emmaval szeret mostanság harcolni.
Max a visszahúzódó "kis zseni", aki úgy érzi, hogy senki se törődik vele.
És akkor jön egy boszorkány, aki "átkot" szór rájuk. Így változik Emma vámpírrá (akit Drakula meg akar szerezni magának), Frank Frankensteinné (akinek a rajzai dobják fel a történetet), Fee múmiává (aki irányítani tud másokat), Max pedig vérfarkassá (akiről kiderül, hogy kitől fél a legjobban az iskolában és hogy igazából nem is kellene). A család üldözni kezdi a boszorkányt, hogy változtassa vissza őket. Vajon sikerrel járnak? Tanulnak-e valamit a történtekből?

A történet nagyon kellemes és humoros volt, bátran merem a figyelmetekbe ajánlani. 
A már jól megszokott Safier humor itt is megcsillogtatásra került, nem egyszer és nem kétszer jókat nevettem a szereplők beszólásain, megjegyzésein.

"-Imhotep vagyok!- mondta újra.
[...]
- Háromezer éve vagyok itt a Földön!
- Nem csoda, ha ilyen csúcsöregen impotens vagy. ..."

Bár a történet nagyon kis könnyed, tipikusan szórakoztató irodalom kategória, ennek ellenére azért érezni lehet benne a "kis pofont". A család igazi értékét és kincsét. Olvassátok el!

2016. augusztus 17., szerda

Keri Smith: Nyírd ki ezt a naplót

augusztus 17, 2016 0 Hozzászólás
Forrás
Az elmúlt hetekben olyan sokat olvastam, hallottam erről a könyvről, hogy úgy éreztem számomra is kihagyhatatlan. Hazudnék ha azt állítanám, hogy nem szorult össze a szívem amikor kézbe vettem, megláttam a hibátlanságát és tudatosodott bennem, hogy nekem meg kell rongálnom, tönkre kell tennem -képes leszek-e rá-, de egyszerűen be akartam állni a napló rongálói táborába. Feszegetni akartam a határaimat és rongálni.

Nagyon sok blogos bejegyzést, videót néztem meg, mind hazai oldalakon, mind a külföldieken és azt kellett megállapítanom, hogy mindenki másképp értelmezi a napló kinyírását, mindenki másképp valósítja meg önmagát. Mert az biztos, hogy a napló kinyírása közben a tulajdonosa önmagával szembesül.
Vannak, akik szó szerint értelmezik a könyvbéli utasításokat és ténylegesen kinyírják a naplót. Firkálják, rongálják, vagdossák.
Eredeti címe: Wreck This Journal (2007.)
Kiadta: Maxim (2016.)
Oldalszám: 224
Forrás: kiadó
Értékelésem:
Vannak, akik nem szeretnék tönkre tenni, ezért a rongálást másképp értelmezik, kreatívkodnak a feladatok elvégzése közben. Rajzolnak, ragasztanak, de semmiképp se rongálnak.
Biztos voltam abban, hogy én a két tábor közt fogom megtalálni a saját utamat. Egyrészt azért, mert szó szerint rongálni valószínűleg nem tudnám a könyvet. Amikor megláttam az egyik feladatban, hogy "Törd meg a könyv gerincét", egyből nagyot nyeltem. Nem, egyszerűen nem vagyok rá képes és másik megoldást kerestem. Így jön képbe a kreatívkodás. A kézügyességem egyenlő a nullával. Én vagyok az a harmincas, akinek a 7 éves gyereke jobban tud rajzolni, mert én megragadtam a pálcika embereknél, a fánál, napocskánál és a felhőnél.
Aztán nekiálltam az első feladatnak (Dokumentálási idő indul) és azon gondolkodtam, hogyan is értelmezzem a feladatot. Majd pár perc gondolkodás után, mintha fény villant volna a fejemben: ez egy napló. Legyen akkor napló, néhol kreatívan, néhol tényleg kinyírósan. Felírtam annak a napnak a dátumát, amikor nekiálltam a naplónak és rajzolni kezdtem köré. Ott ültem este Gyerkőcöm íróasztalánál és rajzoltam. És tudjátok mi volt a legmegdöbbentőbb: baromira élveztem. Precíznek próbáltam lenni, nem kapkodtam, próbáltam kihozni a legtöbbet a rajzomból és tetszett a végeredmény, elégedett voltam magammal. Én, aki nem tudok rajzolni, igenis számomra szépet alkottam! És ha már napló, akkor elhelyeztem olyan apró kis elemeket is a rajzon, melyek amolyan kreatív napló elemként funkcionálnak. Olyan kis tárgyak, életem "elemei", amik eszembe fogják juttatni, hogy a napló kitöltésekor mi történt velem, hol tartott az életem. (Fogok majd képeket is mutatni, nyugi.)

Forrás

Mi is akkor a Nyírd ki ezt a naplót lényege?
Lesznek, akiknek ténylegesen abban segít, hogy rongálni tudjanak, mert rongálni akarnak.
De lesznek, akik a rongáláson túl látnak majd és alkotni akarnak. Kibontakozni, dolgozni rajta, gondolkodni, rajzolni, festeni.
A feladatokat mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja. Teljesen jó az is, ha valaki szó szerint veszi a feladatot, hogy "Dörzsöld a lapot egy koszos kocsihoz" és kezében a naplóval elrohan a legközelebbi parkolóba, megkeresi a legkoszosabb kocsit és jól tisztára takarítja a naplójával. De az is teljesen jó, ha valaki gondolkodni kezd a feladaton és a végén teljesen másképp oldja meg. Nem törnek pálcát a napló kedvelői a rongálók, de a kreatívak fölött sem. Sőt, ahogy egyre több oldalt olvasok kezdem úgy érezni, hogy egy hatalmas csoportosulás jön létre, melyben lényegtelen, hogy hol laksz, milyen nemzetiségű vagy, milyen a bőrszíned, a vallásod, egy dolog a tagság lényege: rendelkezz a naplóval és rongálj vagy alkoss! Úgy, ahogy neked tetszik, ahogy téged boldoggá tesz! Mert az biztos, hogyha szaggatni akarod, lehúzni a lépcsőn, kocsit takarítani vele, boldoggá fog tenni, hisz EZT AKAROD. De ha rajzolni akarsz belé, festeni, ragasztani, maszatolni, akkor is boldog leszel, mert EZT AKAROD tenni.
A Nyírd ki ezt a naplót kikapcsol, boldoggá tesz, előhozza belőled a gyermeki énedet és fejleszti a kreatívkodásodat. A napló te magad vagy. A belső vágyaid, önmagad. Vedd meg a könyvet és hagyd kibontakozni! Légy újra gyermek, akár rongálósan, akár alkotósan. :o)

Hamarosan jövök majd egy bejegyzéssel melyben megmutatom majd nektek, hogyan értelmeztem én a feladatokat. :o)

2016. április 29., péntek

Kerstin Gier: Keresztanya

április 29, 2016 0 Hozzászólás
Részlet az egyik német megjelenésű borítóból

Anyák maffiája #2

Nem épp most volt, amikor olvastam Kerstin Gier Anyák maffiája c. könyvét, de most végre eljött az a pillanat, amikor kézbe vettem a folytatását, a Keresztanyát.
Joggal kérdezheti bárki is, ha annyira tetszett az első rész, mégis miért vártam éveket a folytatással és hát igen. Nem ez az első olyan könyv, ami sajnos erre a sorsa jutott. Folyamatosan jönnek a friss, figyelemfelkeltő, újabb megjelenések, én pedig hajlamos vagyok elcsábulni irányukba, így nem ritka, hogy bár érdekel egy régebbi könyv, de mégis hátrébb kerül a listámon. Na de aztán jött a Várólista csökkentés, feltettem a polcomra a könyvet és most végre nekiálltam. Hála az égnek, mert imádtam! :o)

"Hogy lehet egy kislányt Mollynak nevezni? Egy vízilóbébit talán, de egy gyereket? Soha! A névválasztás nyilván bosszú volt a három hónapos kólikára. Eredetileg bizonyára Izabellának vagy Letíciának hívták Mollyt, de három hónapos folyamatos üvöltés után úgy határoztak, hogy átkeresztelik. „Na, Izabella, elég volt! Mostantól Molly a neved. Így járnak azok a gyerekek, akik nem tudnak viselkedni. Jól jegyezd meg!” Gondolom, Molly ekkor összeszedte magát, különben ma Waltraudnak hívnák."

Sokaknak az írónő neve egyet jelent az Időtlen szerelem trilógiával, meg a nem olyan rég magyarul is megjelent Silberrel, de vannak ám más történetei is, melyek szintén nagyobb figyelmét érdemelnének. Pl. az Anyák maffiája széria, melynek sajnos eddig csak az első két része jelent meg magyarul. :o(

Eredeti címe: Die Patin (2006.)
Kiadta: Trivium (2010.)
Oldalszám: 274
Forrás: saját
Értékelésem:
A címben szereplő Keresztanya nem más, mint az első részben már megismert Constanze. A nő egyedül neveli a lányát és a fiát, miután a férje dobta őt egy tündi-bündi csajért. Costanze 3 jóbarátnővel is meg van áldva, akik eléggé megszínesítik a mindennapjait. ;o) Az egyiknek a házassága a végét járja, miután nem tudja feldolgozni, hogy nem tud teherbe esni; a másik megismerkedik egy titokzatos férfival, aki eléggé felforgatja az életét; a harmadik nős, a férje évek óta csalja, de most az ő életében is felbukkan valaki, aki elősegíti azt, hogy Constanze-ból a címben szereplő Keresztanya váljon. És mindeközben természetesen ne feledkezzünk el róla sem. Végre szerelemre talált, de a pasi lánya nem fogadja őt el és nagyon úgy tűnik, hogy a családja sem szívleli őt. Ráadásul egyre csak húzódik az a bizonyos éjszaka. :oP
Ja, és akkor még ott van az első részben megismert tündi-bündi-szupi anyuka klubb, akiknek a fórumos bejegyzéseik még jobban feldobják a történet hangulatát.

Imádtam olvasni a könyvet, nagyon olvasmányos, kellemes humora volt, néha jókat tudtam kacagni rajta.
Mind a 4 nő a szívemhez nőtt a maga történetével és szorítottam nekik, hogy az életük jóra forduljon.
Csak ajánlani tudom a figyelmetekbe és nagyon bízom abban, hogy valamely kiadó minél előbb meglátja a lehetőséget a szériában és olvashatjuk a folytatásokat is! 

2015. december 21., hétfő

Hercsel Adél: AnyukaLand

december 21, 2015 0 Hozzászólás
Kiadta: Athenaeum (2015.)
Oldalszám: 100
Forrás: kiadó
Értékelésem: ****
Akik már régebb óta olvasnak azok tudják, hogy nagyon szeretem a babavárós könyveket főleg, ha a humorosabb fajtából valóak. Ez nyilván abból fakad, hogy a mai napig csak áradozni tudok a saját babavárásomról, az átélt humoros szituációkról és olvasva az ilyen történeteket újra átélhetem az én kilenc hónapomat, ami nem épp ma volt, hanem lassan 7 éve már.

Hercsel Adél neve valahogy ismerős is volt a borítót nézegetve, de valahogy nem is. Tudjátok, amikor ott motoszkál a fejetekben a gondolat, mintha valahol már hallottam volna a nevét, de nem ugrik be hogy hol, aztán vagy utánanéztek a neten vagy ezt elfelejtitek. Na, én elfelejtettem. Majd befejezve a rövid kis könyvecskét akkor esett le, hogy a nem olyan rég megjelent Magyar szeretőket is ő írta és több helyen belefutottam ebbe a könyvébe.
Az AnyukaLand viszont valahogy a háttérben maradt, nem olvastam róla annyi értékelést, véleményt a blogokon, mint amennyit szerintem érdemelne.

Kézhez kapva a könyvet, első pillantásra az jutott eszembe, hogy ez egy mesekönyv. Kicsi keményfedeles négyzet -gyorsan végigpörgettem a lapokat-, színes illusztrációkkal. Első pillantásra nem az volt, amire számítottam.
Aztán egy éjszaka lefekvés előtt nekikezdtem az olvasásának. Kinyitottam és egyből azzal találtam szembe magamat, hogy "Fergeteges bébinapló mókás kedvű szülőknek". Elégedetten nyugtáztam: igen, most erre van szükségem. Nevetésre, mókázásra, kacagásra, babavárós sztorikra. És hogy mindez valóra vált-e?

"- ... És kisfiú lesz vagy kislány?
- Hát, már megint lány. A tiéteket hogy hívják?
- Róza Sarolta.
- Nekünk már van egy Saroltánk. Egy igazi kis ribanc. Ezel a Sárik már csak ilyenek. Meglátod, az lesz a tiéd is."

Az biztos, hogy a babavárós sztorik 100%-ban megvalósultak az oldalakon. Ismerős helyzetekkel találtam szembe magamat a lapokon és ami különösen tetszett, hogy valóságosak voltak, olyan információkkal, melyek hasznosak lehetnek azoknak, akik még a babavárás előtt állnak és ez szerintem fontos. Fontos, hogy az ilyen történetek ne csak szórakoztassanak, hanem megfelelő információt is nyújtsanak az olvasóknak és ez a kis 99 oldalas történet megadja ezt.

Nem a regényekben megszokott történetfelépítésről van szó a könyvben. Fejezetenként találjuk szembe magunkat egy-egy kis rövid visszaemlékezéssel, melyek néha időben, térben is teljesen máshol történnek.

És hogy megvalósult-e a móka, kacagás? Nekem ez volt az egyetlen problémám vele, számomra nem jött össze. Aranyos volt, néhol kellemes humorú, de nem kacagtam végig, sőt, úgy igazán egyszer se nevettem fel az olvasása közben, max mosolyra húzódott a szám. Kellemes humorú volt, de nem fergeteges.

Ajánlom a könyvecskét babavárás előtt állóaknak, babát váróknak vagy épp nosztalgiát kedvelőknek. ;o)

2014. december 23., kedd

Timo Parvela: Ella Lappföldön

december 23, 2014 0 Hozzászólás
Nagyon kedvelem Timo Parvela "Ella" sorozatát, így ciki avagy sem, de amikor Gyerkőcnek böngészgettem a könyvtár gyerekrészlegén mesekönyveket és megpillantottam az általam még nem olvasott újabb részt, hát bizony azonnal belekerült a kosárba. Aztán persze mosolyogva nyugtázta a könyvtáros néni, hogy reméli ez a könyv is tetszeni fog a Gyerkőcnek a Gőgös Gúnár Gedeon mellett, mire én kicsit félve vallottam be, hogy az Ellát bizony magamnak vettem ki, mert nagyon bejöttek az előző részek is. ;o)
És hát most se csalódtam.
Persze hozzátartozik a történethez, hogy gyermekirodalomról van szó, így a cselekmény, a humora is ennek megfelelő, de ha sikerül a felnőtt olvasónak újra gyermeknek lennie, akkor Parvela humora szerintem mindenkit magával tud sodorni.Úgyhogy én felnőtt olvasóknak is ajánlanám a figyelmükbe ezt a sorozatot. Kisiskolásoknak meg aztán pláne. ;o)
________________________
Kiadta: Pongrác Kiadó (2013.)
Oldalszám: 136
Ára: 2600
Forrás: könyvtár

2013. május 14., kedd

Julia Quinn: Ami Londonban történt

május 14, 2013 0 Hozzászólás
"- Mit mondott?- kérdezte Olivia várakozó mosollyal.
- Csak azt, hogy ön szebb, mint az óceánok, az ég és a köd.
Vagy másféle fordításban: úgy megfoglak dugni, hogy sikoltozni fogsz."
 
Miután befejeztem az első részt, már számoltam is össze a könyvekre félretett kis megtakarításomat: vajon elég lesz-e a másik két részre? Rendesen remegtem az izgalomtól, a fejemben már mindenféle képtelen gondolatok születtek a maradék kipótlására, ha esetleg nem lenne elég -kezdve a bankrablástól, a szökőkutak kirablásáig. Na jó, csak vicceltem.-. De szerencsém volt, ugyanis kiürítve a tartalékaimat, be tudtam szerezni az Ami Londonban történtet és a Tíz dolog, amit szeretek magábant is.
Amint kézhez kaptam, már tettem is félre az épp olvasott könyvemet (Vörös Hold) és neki is estem a második résznek.

A történetről röviden: Nem olvastam annyira utána a trilógiának, arra számítottam, hogy folytatásosak a kötetek, így meglepődtem amikor kiderült, hogy nem.
Az Ami Londonban történt, Olivia kötete. Akik olvasták a Miss Miranda Cheever titkos naplóját, azok biztos képben vannak, hogy ki is a kisasszony, de azoknak, akiknek még nem volt hozzá szerencséjük (pótolják mindenképp!), csak röviden: Rudland őrgrófjának 3 gyermeke van. A legidősebb Turner, aki az előző részben megismert Mirandát vette feleségül, aki amúgy Olivia legjobb barátnője gyermekkoruk óta. Utána pedig az ikrek születtek meg, Olivia és Winston. Időben pedig Turner és Miranda házassága után vagyunk két évvel.
Vagyis 1821-et mutat a naptár, Olivia 21 éves és még mindig nem találta meg az alkalmas férjjelöltet. Pedig jelentkező van bőven, pusztán csak nem sétált még vele szembe az igazi.
Na de ugyebár nyilvánvaló, lévén, hogy ez egy romantikus trilógia, szükség van a másik nemből is valakire, akivel össze fog majd jönni. Ez a valaki pedig Harry Valentine. Volt katona, jelenleg pedig fordító, aki az Oliviáék melletti házat bérelte ki magának. Szörnyű pletyka kering róla, hogy megölte a menyasszonyát, így Olivia se rest, az ablakából elkezdi figyelni a férfit, hátha rajta kapja valamin, ami alátámasztja ezt a híresztelést. Persze a férfi ezt azonnal kiszúrja és azt is, hogy a szomszédja milyen csinos. Tovább nem is csűröm-csavarom, a lényege úgy is az lesz, aminek lennie kell, de az addig vezető út nagyon olvasmányos. ;o)

A véleményem:

A Miss Miranda Cheever titkos naplójában Miranda naplóbejegyzései, ebben a kötetben Olivia szöszei kaptak kisebb szerepet, amik még jobban feldobták a történet hangulatát.

"Óda a pestishez
Olivia Belvelstoke verse
Biblikus
Bubópestis
Jobb, mint a lepra"

 Jókat tudtam nevetni rajtuk, ráadásul az első kötet alapján, valahogy Oliviát másképp képzeltem el. Azt hittem, hogy amolyan 19. századi szőke plázacica, csak nem az annyira butuska fajtából. Erre meg kiderült, hogy a látszat megcsalt.

Maguk a szereplők nem kerültek hozzám közelebb, mint Miranda és Turner párosa, de a történetük viszont izgalmasabb volt. Nagyon tetszett, hogy megint lassan bontakozott ki a főszereplők kapcsolata annak ellenére, hogy az érzelmek már az elejétől felfedezhetőek. Izgalmas volt ez az ártatlan szerelem. Igaz, a vége felé belevett egy olyan fordulatot az írónő (Olivia elrablásáról beszélek), amit annyira nem értettem, kicsit összekuszálta a dolgokat. Számomra rontott is az olvasás élményén, de ettől eltekintve majdnem tökéletes lett a kötet.
Ráadásul Harry nagyon élénken megjelent előttem. Akárhányszor őt láttam magam előtt, mindig A kőszívű ember fiaiból, Jenő jelent meg előttem. ;o)

Összességében továbbra is azt tudom írni, hogy egy nagyon könnyed, bájos, ártatlan, romantikus, humoros történet. Ebben a részben is lassan bontakozik ki a kapcsolat a főszereplők közt, ami néhol idegesített, néhol meg olyan jó volt. Csak ajánlani tudom a trilógiát a figyelmetekbe!


Eredeti címe: What Happens in London (2009.)
Kiadta: GABO Könyvkiadó (2012.)
Oldalszám: 398
Ára: 2290
Sorozat: Belvelstoke trilógia #2
#1 Miss Miranda Cheever titkos naplója
Forrás: saját
Értékelésem:


Julia Quinn 1970-ben született Amerikában, Julie Cotler néven.
Álnevét Amanda Quick ihlette.
Eddig 16 alkalommal szerepelt a New York Times bestseller listáján, műveit pedig 24 nyelvre fordították le.
A Belvelstoke trilógia első része 2007-ben jelent meg, a második 2009-ben, a befejező rész 2010-ben.
Az írónő hivatalos oldala ITT.

2013. április 30., kedd

Julia Quinn: Miss Miranda Cheever titkos naplója

április 30, 2013 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Secret Diaries of
Miss Miranda Cheever (2007.)
Kiadta: Gabo Könyvkiadó (2012.)
Oldalszám: 400
Sorozat: Belvelstoke trilógia #1
Ára:  2290
Forrás: saját
Értékelésem:
"- Tudja, Miss Miranda Cheever, mit gondolok?
- Mit?
- Azt, hogy csak bele kell nőnie a testébe."


Már a megjelenése előtt nagyon kíváncsi voltam a Miss Miranda Cheever titkos naplójára. A címéből kiindulva azt hittem, hogy az egész könyv egy napló lesz, az ilyen fajta regényeket pedig nagyon szeretem. Kicsit olyan kukkolósdi fílingje van. ;o) Persze most nehogy úgy képzeljetek el, mint aki egész nap az erkélyen lóg és onnan sassolja, hogy mikor, melyik szomszéd jön haza vagy épp kivel megy el, egyszerűen csak a napló formátum közel áll hozzám.
Lehet, hogy azért, mert én magam is vezetek naplót, 13 éves korom óta. Igaz, az első füzetecskéket a tárgyi bizonyíték miatt tűzbe vetettem (komoly, elégettem sajna) -tudjátok: szerelmi bánat, most megszakadt a szívem, összetörök mindent amiről ő jut eszembe, mert piszok volt, meg amúgy is fáj, na szóval emiatt-, de 15 éves koromtól, mindegyik el van rakva. És igaz, hogy manapság már nem nagyon firkálgatok, max. ha Gyerkőcömmel valami nagyon fontos dolog történik -mint pl. pár napja, ugyanis szerelmes lett a Drágám és lagzira készül-, de azért néha jó visszaolvasgatni.
Tudom, jól elkanyarodtam a témától, lényeg a lényeg, hogy szeretem a naplós regényeket és arra számítottam, hogy ez is ilyen lesz. Aztán sorra botlottam bele a pozitív véleményekbe róla, így elkönyveltem magamban, hogy a Kívánságlistámon a helye és kész, és be is szereztem ebben a hónapban.

A történetről röviden: 1810-ben veszi kezdetét a prológussal a történet. Épp Rudland őrgrófjának az iker gyermekeinek, Oliviának és Winstonnak ünneplik a születésnapjukat egy party keretében. Miranda, Olivia legjobb barátnője is hivatalos az eseményre. A kislány teljesen átlagos, ami ebben az időben nagy szerencsétlenség. Beleolvad a tömegbe, semmivel se sikerül kitörnie onnan, és ráadásul az egyik kislánynak sikerül jól megbántani őt, ami miatt eléggé elkeseredik.
Hazafelé, Olivia 19 éves bátyja, Turner kíséri. A kislány első pillantásra beleszeret a fiatal fiúba, és évekig magában is tartja, dédelgeti ezt a titkát.

Aztán hipp-hopp, 1819. áprilisában találjuk magunkat, méghozzá egy temetésen. Turner feleségét temetik éppen, de a férfi egyáltalán nem gyászol. Vajon miért?
Miranda már 19 éves fiatal nő (Turner pedig 28 éves) és titokban még mindig szerelmes a férfiba. A temetés után Oliviáéknál marad, így elkerülhetetlen, hogy összetalálkozzon vele.
Miközben Miranda szíve egyre hevesebben dobog Turner közelségétől, és a férfi is kezd összezavarodni a lánytól, Olivia elhatározza -mivel eladósorba kerültek-, ideje lesz Mirandának párt találnia. Ki is szemeli neki az ikertestvérét, Winstont és megpróbálja őket összeboronálni. Turner maga is meglepődik, hogy féltékenyen követi ezt a tervet. ....

A véleményem: 

Mint ahogy már említettem, azt hittem, hogy nagy részben Miranda naplójáról fog szólni a könyv, de ez nem így lett. Néhol bele volt szőve egy-egy kis naplórészlet, de igazából elhanyagolható számban fordult elő.

"1810. március 2.
Ma szerelmes lettem."

A történet nagyon kedvesen indult. Elképzeltem a 19 éves Turnert, ahogy leguggol a 10 éves Mirandához, hogy megvigasztalja, és ebben a pillanatban belopta magát a szívembe. Teljes mértékben megértettem, hogy a kislány belé szeretett, valószínűleg velem is ez történt volna a helyében. Aki képes ilyen őszintén és ugyanakkor gyengéden megnyugtatni egy kislányt, az rossz ember nem lehet. (Meg az sem, aki a virágokat szereti, természetesen.)
Miranda, a fő-főszereplőnk egy hihetetlenül kedves és bájos karakter. Ártatlan, benne van a fiatal lányok sutasága, ugyanakkor már ott bimbózik a kitörni készülő nőiesség is, ami csak arra vár, hogy végre a férfi viszontszeresse. 
A szerelmük lassan teljesedett be. Sokáig azt hittem, hogy ebben a részben nem is fog köztük kapcsolat kialakulni, majd a folytatásban, de nagyon örültem annak, amikor ilyen téren felpörögtek az események.  

Aranyos, bájos, ártatlan volt a történet. Persze volt benne forróság is, de még akkor is azt éreztem, hogy az egész annyira rendben van. Nem sok, nem kevés és a tálalása is a helyén van. A humoráról pedig nem is szólva.

"Miranda lélegzete elakadt a férfi erekciójától.
- Ó, Istenem!
A férfi felnevetett.
- Nem, csak én.
Arcát a lány vállgödrébe temette.
- Mondtam már magának."

Igaz, néhol nehezen tudtam elhinni, hogy a XIX. sz. elején így beszéltek volna az emberek, de azt se éreztem, hogy annyira hangsúlyos lenne a történelmi szál. Inkább amiatt játszódik a múltban, mert a karaktereknek teljesen másnak kell lenniük, mint a mai fiatalok többségének. Ott van bennük az ártatlanság, a tartás, a merev szabályok szerinti élet, egy teljesen más világ. És ez adta meg a könyv hangulatát.

Két "problémám" volt a könyv olvasása során. 
Turner nagy sebet kapott az előző kapcsolatában, ami nyilván hatással lett az életére, de nekem mégis fura volt a hirtelen fordulat, amikor végre ráébredt az érzelmeire -és itt a hirtelenen van a hangsúly-. Ami persze addig is teljesen nyilvánvaló volt, csak neki nem esett le, de ennél nagyobb baja senkinek se legyen a történettel!
A másik, hogy Olivia nem vette észre 9 évig, hogy Miranda szerelmes a bátyjába. Hogy tudta egy ártatlan, fiatal lány eltitkolni az érzelmeit a legjobb barátnője elől? Legalább sejtenie kellett volna, vagy csak megfordulhatott volna a fejében a gondolat, de nem.

Összességében: nagyon könnyed, fiatalos, bájos, ártatlan, romantikus történet. Csak ajánlani tudom a  figyelmetekbe! Olvastatja magát, gyorsan lehet haladni vele, egyszerűen jól esett, jó volt olvasni, letenni se akartam! :o)

Julia Quinn 1970-ben született Amerikában, Julie Cotler néven.
Álnevét Amanda Quick ihlette.
Eddig 16 alkalommal szerepelt a New York Times bestseller listáján, műveit pedig 24 nyelvre fordították le.
A Belvelstoke trilógia első része 2007-ben jelent meg, a második 2009-ben, a befejező rész 2010-ben.
Az írónő hivatalos oldala ITT.

2012. november 15., csütörtök

Kiss Adam: Szütyiő

november 15, 2012 0 Hozzászólás
Kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2010.)
Oldalszám: 159
Ára: 3499
Forrás: könyvtár
Nem azért írtam könyvet, mert kijöttem a villából, és nem azért, mert most bevallok valamit, esetleg mindent. Nem vagyok író, költő, még csak Havas Henrik sem. Csupán egy humorista, akit rengetegen kerestek meg azzal, hogy látták/hallották a műsort, isteni volt, de szeretnének valami kézzel fogható kissádámot otthonra. Úgy gondoltam, ez a Szütyiő lesz az, amit a kezedben, esetleg válladon tartasz. Jobb, mint egy hűtőmágnes. Ebbe a szütyőbe dobáltam írásaimat, elmélkedéseimet, kalandjaimat, véleményemet, fantáziálásaimat, magamat, hogy Te, kedves olvasó, néző, fiú vagy lány, férfi vagy nő és a többiek kapj, kapjatok egy kiss darabot belőlem. Ami szintén én vagyok. Csak nem színpadon, hanem papíron, Nektek, otthonra. A könyv továbbá azért is született, hogy drága jó Anyukám ezentúl tudjon nekem mit venni karácsonyra, névnapomra! Akik nem tudnak olvasni, még mindig föltehetik a hűtőre!

2012. október 27., szombat

David Safier: Jézus szeret engem

október 27, 2012 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Jesus liebt mich (2008.)
Itthon kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2010.)
Oldalszám: 332 (a többi előzetes)
Ára: 3499
Forrás: molyon cserélt
"Marie csinos, kedves lány. Egyetlen hibája van csak: mindig rossz férfiba szeret bele, és erre mindig későn döbben rá. Mint legutoljára is, amikor csak az oltár előtt kap észbe és mond nemet vőlegényének. A botrány persze nem marad el, a megszégyenített Sven bosszút esküszik, Marie pedig kénytelen visszaköltözni a szülői házba. Ahol a tetőhöz hasonlóan az ott lakók élete is sürgős felújításra szorulna. Hamarosan meg is jelenik egy ács, aki nemcsak jóképű és vonzó, hanem megértő és önzetlen is. Marie úgy érzi, végre megtalálta álmai pasiját. De boldogsága ezúttal sem tart sokáig: a karizmatikus idegen azt állítja magáról, hogy ő Jézus, aki azért jött vissza, hogy megvívja végső csatáját a Gonosszal. 
Egy futóbolonddal hozta össze a balsorsa, netán egy szélhámossal? Vagy Isten fia valóban újra leszállt a földre, hogy ha nem is az egész emberiséget, de legalább Mariét megváltsa, és boldoggá tegye? A német David Safiernek, a Pocsék karma egy csapásra világhírűvé lett szerzőjének második könyvéből – amely éppoly könnyed, szellemes és élvezetes, mint az első – bizonyságot szerezhetünk, hogy igenis, vannak még csodák, csak hinni kell bennük." 

2012. szeptember 27., csütörtök

Sophie Kinsella: Csörögj rám!

szeptember 27, 2012 2 Hozzászólás
Eredeti címe: I've Got Your Number (2012.)
Itthon kiadta: Kelly Kiadó (2012.)
Oldalszám: 366
Ára: 2980
Forrás: saját
"Poppy Wyatt élete legboldogabb napjára készül, alig egy hét van hátra az esküvőjéig, amikor barátnőivel pezsgőzni megy egy elegáns szállodába. De az álomból hirtelen rémálom lesz, amikor egy tűzriadó miatti kavarodásban a gyűrű eltűnik, majd Poppy telefonját is ellopják. Pánikba esve járkál fel-alá a szálloda halljában, amikor váratlanul eldobott mobiltelefont pillant meg a szemetesben. Hurrá, mégis van telefonszáma, amit meghagyhat a szálloda személyzetének arra az esetre, ha megtalálnák a gyűrűjét! Egyetlen apró bökkenő van csak: a telefon tulajdonosa, Sam Roxton egyáltalán nem lelkesedik az ötletért. Vissza akarja kapni a telefonját, és annak sem örül, hogy Poppy olvasgatja az üzeneteit, sőt, némelyikre még válaszol is a nevében...
Sophie Kinsella ezúttal sem okoz csalódást rajongóinak, legújabb regénye fergeteges szórakozást nyújt mindenkinek, aki szereti a romantikus történeteket és a kacagtató jeleneteket."

2012. szeptember 20., csütörtök

Kerstin Gier: Anyák maffiája

szeptember 20, 2012 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Die Mütter-Mafia (2005.)
Itthon kiadta: Trivium Kiadó (2009.)
Oldalszám: 293
Ára: 2990
Forrás: könyvtár
"A 35 éves, kétgyermekes Constanze jómódú, békés életét bombaként tépi szét férje bejelentése: válni akar. Nagyvonalúan neki ajándékozza elhunyt szülei házát, amelyről kiderül, hogy őskövület, a gyerektartásból pedig éppen kenyérre és vízre futja. 14 éves lánya a tinikor problémáival küzd, négyéves fiát viszont felveszik a kertvároska óvodájába. Constanze ennek köszönhetően hamarosan megismerkedik a település szupermami egyesületével, mely kezdetben segítőkész, összetartó csapatnak látszik. Lassanként azonban bepillantást nyer a felszín alá: valójában rosszindulatú, önző, irigy nők gyülekezete, akik nem mennek a szomszédba ötletért, ha mások életének megkeserítéséről van szó. Conny lassan felismeri az erőviszonyokat, és barátnőivel létrehozza kreatív ellenmozgalmát: az Anyák maffiáját. Idővel a szerelem is megjelenik Conny életében egy jóképű ügyvéd személyében."  

2012. június 26., kedd

Gail Carriger: Soulless- Lélektelen

június 26, 2012 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Soulless (2009.)
Itthon kiadta: Könyvmolyképző Kiadó (2012.)
Ára: 2999
Oldalszám: 356
Sorozat: A Napernyő Protektorátus 1. része
Forrás: kiadó (recenzió)

Kinek ajánlom a figyelmébe?: Hm. Igazából
mindenkinek, bár azt nem tudom férfiak
mennyire lennének oda a történetért, de próba
szerencse.
Ajánlom mindenkinek, aki nem zárkózik el
ettől a műfajtól vagy csak most ismerkedik vele.
Nagyon kellemes olvasmány, üdítő. Szerintem
már csak a humora miatt is érdemes elolvasni.
De akik amúgy is szereti a vámpíros-farasemberes,
lájtosan love storys történeteket, azok ne
hagyják ki!
Ha jól emlékszem, tavaly olvastam az első hazai bejegyzést a Soullessről. Akkor még csak tervbe volt véve a hazai kiadása, de én azonnal kíváncsi lettem rá.
Nem titkolom, hogy odáig vagyok a gyönyörű borítókért, a szép csomagolás képes akkor is az olvasás mellett döntenem, ha amúgy a fülszöveg nem hozott lázba.
A Soulless borítója azonnal megfogott és a fülszövege is. Vámpírok, dögös farkasember, egy lélektelen nő (az meg milyen lehet?- futott végig a fejemben) és mindez a viktoriánus korban. Már magában a korszakkal le lehetett volna venni a lábamról, de mivel kicsit odáig vagyok ;oP a vámpíros, angyalos, stb. történetekért, így nyert ügye volt azonnal.

Mielőtt neki állok egy bejegyzés megírásának, mindig utána szoktam olvasni egy kicsit a szerzőnek és magának a könyvnek is. Így botlottam bele egy teljesen új műfajba, a steampunkba. Néztem nagy elkerekedett szemekkel: az meg mi fán terem? Én azonnal rávágtam volna, hogy a Lélektelen fantasy.
Ebben igazam is lett volna, de kicsit tágabb ennél az a műfaj, ahová besorolták a könyvet.
A steampunk olyan műfaj, ami egy alternatív múltban játszódik. Pl. a viktoriánus kori Angliában vagy a "Wild West" kori Amerikában. Megtalálható benne a sci-fi, fantasy és akár horror eleme is lehet. Futurisztikus újítások fedezhetők fel az adott korban.
forrás: wikipédia

Na de ott tartottam, hogy utána szoktam nézni egy kicsit a szerzőnek.
Gail Carriger A Napernyő Protektorátus sorozatával (ennek az első része a Soulless) több díjat bezsebelt már és vezette a sorozat részeivel a New York Times Bestseller Listáját. Jelenleg 5 részes a sorozat, ezeket 3 év alatt hozta össze. Magyarul egyelőre még csak az első olvasható.

Alexia Tarabotti a húszas évei második felében járó kotnyeles vénkisasszony. Meg van áldva egy viktoránius kori szuperanyuval, aki a korát elfogadni nem képes és tiniként öltözik, viselkedik; két hugicával, akik vele ellentétben természetesen a megtestesült plázacica tökéletességek, csak mindez a XIX. sz. végi Angliában. Szóval Alexia Tarabottinak megvan az oka, hogy legszívesebben elmeneküljön ebből a világból, de ráadásul még lélektelen is.
Igen kérem. Ugyanis egy olyan alternatív múltban vagyunk, ahol bizony London utcáit vámpírok, vérfarkasok népesítik be az embereken kívül és Alexia személyében még egy lélektelen is.
A romantikus szál se maradt ki, a lovagunk pedig nem más, mint egy farkasember, (Ki más is lenne egy ilyen világban ugyebár?) akit nem meglepő módon egyszerre idegesít és vonz is a vénkisasszonyunk. A kapcsolatuk sok-sok humorral van fűszerezve, de hogy ne csak róluk szóljon a történet, szó van még egy halálesetről, elrablásról és a telihold se marad ki. ...

A Lélektelenben igazából minden benne van: történelem, humor, romantika, akció és fantasztikus lények. (Az angyalok és a tündérek azért hiányoztak a sorból. Értitek, ha már ..., akkor mindent bele.)
Az adott alternatív történelmi múlt teljesen emészthető. Egyáltalán nem találtam furcsának, hogy egyszerre olvashatunk Viktória királynőről és pl. vámpírokról. Az első perctől kezdve sikerült az írónőnek ezt úgy az olvasónak előadnia, hogy ne érezzünk tartózkodást, teljesen elfogadható, elképzelhető legyen.
A humora zseniális. Valahogy fanyar, néhol idegesítő, de mégis annyira kellemes, jól esik az olvasás során.

Alexia szerethető karakter minden idegesítő megmozdulása ellenére, Lord Maccon pedig olyan, mint egy házsártos úriember, aki a frakkja alatt izmokat rejteget. Gazdag, befolyásos, úriember, izmos is és még farkasember is, a tökéletes férfi receptje. ;oP De tényleg, kellemes karakter volt. ☺A kapcsolatuk pedig annyira könnyed, humoros, hogy egyszerűen jó volt olvasni.

Az akciós része igazából harmatgyenge, de mégis feldobta a történetet, ettől lett nem kimondottan romantikus irodalom.

A könyv olvastatta magát, letenni se akartam, gyorsan ki is végeztem és remélem, hogy a folytatása hamarosan olvasható lesz magyarul is.
A steampunk pedig úgy érzem, hogy az én műfajom lesz, keresem is a hasonló áldozatomat. ;o) 

a sorozat