2020. június 24., szerda

William R. Forstchen: Egy ​másodperccel később

június 24, 2020 0 Hozzászólás
Eredeti címe: One Second After (2009.)
Kiadta: XXI. Század (2016.)
Oldalszám: 464
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:
A könyv megjelenésének az évében olyan érzésem volt, mintha rajtam kívül mindenki olvasta volna a könyvesblogosok közül, de nálam mégis elmaradt. Az ilyen világvége elméletes sztorikhoz nekem hangulat kell és most eljött.

Miután befejeztem a könyvet több gondolat is cikázott a fejemben, de leginkább az, hogy milyen eltunyult társadalomban is élünk. Gondoljatok csak bele abba, hogy manapság a legtöbb család nem rendelkezik élelmiszer tartalékkal, mert ami hiányzik, azt holnap megvesszük a boltban. Ha körülnézünk a legtöbb konyhában, kamrában, max 1 hétre elegendő élelmet találunk benne vagy csak pár napra. Nem tartalékolunk, nem tervezünk. És akkor gondoljatok bele, ha ma beüt a krakk, mit eszel 1 hét múlva? Nos igen, amit éreztem a könyv olvasása végén és közben is, az a pánik volt, hogy élelmiszert, gyógyszert, a túléléshez szükséges dolgokat fel kell halmoznom, mert te jó ég, ha jön a krakk, mit adok enni a gyerekeknek? Döbbenetesen lehengerlő volt ilyen téren a könyv hatása.
Aztán ami a felhalmozáson kívül végigfutott még bennem, hogy nem csak ilyen téren vagyunk eltunyulva, hanem az élet terén is. Sokan azt se tudnák mihez kezdjenek áram nélkül. Lehet, hogy én sem. Hogy kell tüzet gyújtani? Mi az ami ehető és mi nem? A legalapvetőbb egészségügyi ellátások és még sorolhatnám. Az  internet világában élünk, amikor ha szükségünk van egy információra, pillanatok alatt megtaláljuk a neten. De mi van, ha nincs net? Mi van, ha nincs telefon és anyu mérföldekre lakik, tőle se lehet kérdezni? Tanulni kell és nem belekényelmesedni a jóléti világba, mert tényleg bármikor vége lehet!

"Mi vagyunk a történelem legelkényeztetettebb generációja, és mára teljesen elfelejtettük, mennyire függünk a vezetékekben futó áramtól, és a műanyag gomboktól, amiket nyomogathatunk."

A könyv az EMP köré épül. Hallottatok már róla? Nem nagyon lehet hallani róla, még se szabad nem tudni arról, hogy bekövetkezhet, mert teljesen elképzelhető. Az EMP az elektromágneses lökéshullámot jelenti, ami tönkre vág mindent, aminek a legkisebb mértékben is köze van az elektromossághoz. Most sokan biztos megrántjátok a vállatokat, nagy dolog, nem lesz TV, nem lehet tölteni a mobilt, túléljük. De gondoljatok egy kicsit jobban bele! Igen, az evidens, hogy nem lesz TV, nem tudjuk tölteni a mobilokat, nem lesz számítógép, mosógép, hűtő, árammal működő tűzhely sem, de nézzük még mélyebbre!
Ha nincs áram, nem tudunk hűteni, egy idő után megromlik az étel. Nem tudjuk hűteni a gyógyszereket sem, megromlanak egy idő után. De pótolni se tudjuk őket, mert az előállításához szükség van áramra és a szállításához is. Nagyon sokan élnek napi szinten gyógyszeren. De gyógyszer kell a műtétekhez is. És nézzük akkor a szállítást! A mai autókban van olyan kütyü, ami áramot használ. Ergo megszűnik a közlekedés, hacsak valakinek a garázsban nem pihen egy 50-60 éves járgány. És még sorolhatnám.
Emberek milliói halnak meg a gyógyszereik nélkül.
Emberek millió halhatnak meg, mert nem tudják megműteni őket.
Emberek milliói halnak bele olyan bagatell betegségbe, amit ma kiröhögnénk.
Emberek milliói halnak éhen.
És csak azok maradnak életben, akik rendelkeznek a túlélés tudásával.

"– Ez messziről bűzlik nekem – szólt közbe Kate. – Megint az Állatfarmot juttatja eszembe. Egyes állatok egyenlőbbek a többinél."

A könyv főszereplője John, aki 4 éve elveszítette a feleségét, egyedül neveli a 12 és 16 éves lányát, a helyi egyetemen pedig történészprofesszorként dolgozik. Régen amúgy a pasi katona volt, szóval van némi múltja. Kisvárosban élnek, viszonylag eldugva a nagyobb városoktól. 
A közösség próbál összefogni és kitartani, hogy túléljék a katasztrófát, de nagyon hamar a lakosság 80%-a meghal. Sokan éhségben, sokan öngyilkosok lesznek, sokan betegség miatt, sokan pedig háborúban. Mert ahogy számítani lehet rá, az éhség ráveszi az embereket a harcra.

Izgalmas és olvasmányos volt a történet, igazából nem is tudom hol volt az a pont, amikor számomra hanyatlani kezdett. Mert olvasmányos, figyelemfelhívó, teljesen elképzelhető és jól van ábrázolva benne, hogyan is lehetne túlélni egy ilyen katasztrófát. De egy idő után számomra az egész eltunyult, odalett a varázs és annyira már nem olvastatta magát.

Ennek ellenére nagyon ajánlom a figyelmetekbe, mert teljesen elképzelhető, hogy mindez egyszer megtörténhet. 

2020. június 20., szombat

Nina Laurin: Megsebzett ​lelkek

június 20, 2020 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Shine Like Scars (2016.)
Kiadta: Tericum (2016.)
Oldalszám: 284
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:
Újabb olyan könyv, ami miatt úgy is kezdhetném a bejegyzésemet, hogy "Hát ...". 😕 Nagyon nem azt kaptam, amire számítottam. 

Laineyt 10 éves korában elrabolták és 4 évvel később került elő terhesen, teljesen összezavarodva.
Azóta eltelt újabb 10 év, az élete romokban hever. Sokként éri a hír, hogy a kislányát, aki születésekor örökbe adott, elrabolták. Úgy érzi, hogy a két elrablásnak köze lehet egymáshoz.
Felbukkan a rendőr, aki anno megtalálta őt és kapcsolatba lép vele újra. Illetve kapcsolatba kerül az örökbefogadó szülőkkel is, hogy minél előbb a kislány nyomára bukkanjanak.

Mire számítottam az olvasása előtt? Először is arra, hogy rápillantást kap az olvasó arra, hogyan élte meg a fogságban tartott 4 évét, mi történt vele, stb. Néha van egy-két visszaemlékezése, de a könyv inkább azt hangsúlyozza, hogyan tette tönkre az életét a vele történtek, mi történt vele, miután kiszabadult. 
Lainey természetesen nem tudja magát túltenni a történteken, ami teljesen érthető. Ki tudná elfelejteni azt, hogy elrabolták, megverték, megerőszakolták és életet kellett adnia a fogvatartójának a gyerekének? Nyilván kevesen. De ennek ellenére rettentően nyomasztott a fiatal nő állapota, a hangulata, a drogozása, hogy ennyire kilátástalannak érzi az életét és legszívesebben meghalna. Biztos, hogy sok áldozat ezt érzi, de ez teljesen odavágta a hangulatomat. 
Néhány furcsaság is volt számomra a történetben, ami miatt az egész nem volt teljesen hiteles. És innen SPOILER található a bejegyzésben!

"Mindnyájan a saját eszközeinkkel küzdünk meg a traumával. Az elme egy okos készülék. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy biztosítsa, hogy a rossz dolgok elzárva maradjanak, és ne bánthassanak minket, és tovább tudjunk működni."

① Először is furának tartom a kislány örökbefogadásának a körülményeit. Lényegében úgy szakították el Laineytől, hogy bele se egyezett. Miért kellett egyáltalán elvenni tőle? Ha ő szerette volna megtartani? Hol vannak a lemondási nyilatkozatok? Eléggé zavaros az egész.
② A másik, hogy titkos örökbefogadás történt. Ennek ellenére az örökbefogadó szülők tudták, hogy ki a kislány édesanyja. Hogyan? És egyáltalán hogy került pont ehhez a családhoz a kislány? (Nyilván ezt a kérdésemet az fogja érteni, aki olvasta már a könyvet.)
③ A nyomozás szála. ... Harmatgyenge volt. A vége felé meg annyira felgyorsult, hogy csak kapkodtam a fejemet, mi is történik és hogyan. Azt nem írhatom, hogy kiszámítható volt, de ugyanakkor mégis, mert éreztem, hogy valami nagy furcsaság van a színfalak mögött.
④ Van egy harmatgyenge szerelmi szál is a történetben. Igen, Lainey összejön a rendőrrel, aki anno megtalálta őt és most a kislánya után nyomoz. Hát ... ez is elég nyomasztó volt, mint maga a történet is. Már eleve az se normális, hogy egy 14 éves lány beleszeret a megtalálójába. Semmi szikra nem volt köztük, de ennek ellenére egyszer csak azon kaptam magamat, hogy már hancúroznak, utána meg a pasi fel van háborodva.
A vége pedig? Valahol sejthető volt, miután kiderült, hogy ki a tettes.

Ha egy szóval kellene jellemeznem a könyvet, akkor azt írnám, hogy nyomasztó. Vagy hangulatromboló. Vagy csalódás. Vagy gyenge
Többet is ki lehetett volna hozni belőle.

2020. június 18., csütörtök

Thierry Cohen: Jobb ​lett volna élni

június 18, 2020 0 Hozzászólás
Eredeti címe: J'aurais 
préféré vivre (2007.)
Kiadta: Ulpius (2013.)
Oldalszám: 302
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:
Hát ... nem is tudom. Ez a könyv olyan, mint egy modern Karácsonyi ének, csak épp a "nem is tudom tetszett-e" kategóriából.

2001-ben, az akkor 20 éves Jeremy öngyilkosságot kísérel meg, mert nem szereti viszont a lány, akibe szerelmes.
Aztán az öngyilkossági kísérletéből magához tér, de azon kapja magát, hogy eltelt 1 év és a lánnyal párkapcsolatban él. Teljesen összezavarodik, mert semmire se emlékszik az elmúlt évből.
Aztán hopsz, egy reggel újra a jövőben ébred, megint semmire se emlékszik és ezek az időugrások jó párszor megismétlődnek addig, amíg meg nem öregszik.

Sok könyv, sok film feldolgozta már a szituációt, hogyan kellett volna jól élni, megbecsülni az életet, majd amikor eljön a halál ideje, előrepillanthatunk a jövőbe. Még jó is kisülhetett volna ebből, de sajnos nem sült. 

Jeremy unszimpatikus volt. Nyavajgó fiatal, aki egyből öngyilkos akar lenni, mert nem szeretik viszont. Nyeszlett kis ürge, szánalmas, gyenge, nincs benne semmi tartás. És ez meglátszik azon is, ahogy a jövője alakult. Rettentően sajnáltam a nőt, hogy ezt az ürgét választotta. Menekült volna inkább el egy másik kontinensre, amikor szerelmet vallott neki!

Mi is a könyv tanulsága?:
- na akarj öngyilkos lenni, mert ha nem sikerül, szarabb lesz az életed!
- ne akarj öngyilkos lenni egy lányért, mert szegény lány nem érdemli meg!
- ha arra ébredsz, hogy ugrálsz előre a jövőbe, keress fel egy dilidokit!
- és legvégül: ÉLJ!

"Ott, ahova most készülsz, az ember már csak annyit ér, amennyi szeretet és gyűlölet, jóság és bűn, nemesség és aljasság marad utána. Az ítélet napján egyedül küzdelmei és imái szólhatnak az ember mellett."

A történet vége pedig? Úgy gondoltam a vége felé haladva, hogy két eset lehetséges:
A) kiderül, hogy az egész egy álom volt és minden ott folytatódik, ahol elkezdődött.
B) meghal és ennyi volt.
Ha gondoljátok olvassátok el a könyvet, hogy rájöjjetek melyik verzió lett igaz.


2020. június 14., vasárnap

Gary Chapman · Ross Campbell: Gyerekekre ​hangolva

június 14, 2020 1 Hozzászólás
Eredeti címe: The Five Love 
Languages of Children (1997.)
Kiadta: Harmat (2019.)
Oldalszám: 228
Forrás: könyvtár
Értékelésem:
Gary Chapman több könyvében is kitárgyalta már az 5 szeretetnyelvet, most sorra került a gyerekneveléssel kapcsolatban.

De lássuk először azt, hogy mi az a szeretetnyelv és mi az 5 féle verziója?
Chapman szerint minden embernek van egy fő szeretetnyelve, amolyan érzelmi "tank". Ha ez fel van töltve, akkor az illető boldog, kiegyensúlyozott ember. Mivel minden ember más, más teszi az embereket boldoggá. A szerző szerint 5 szeretetnyelv van és ezek közül minden embernek 1 nagyon-nagyon fontos:
- testi érintés
- elismerő szavak
- szívesség
- minőségi idő
- ajándékozás

Chapman szeretetnyelvével már találkoztam a 12 ​dolog, amit jó lett volna tudni az esküvőm előtt c. könyvében, ami elég érdekes és elgondolkodtató olvasmány volt. Erre a könyvre pedig azért voltam kíváncsi szülőként, hogyan alkalmazza gyerekek esetében.

Mint ahogy fentebb említettem, az 5 szeretetnyelv nem változik és 5 éves kor után érzékelni lehet, hogy melyik lesz a legfontosabb a gyerekeknek. 5 éves kor előtt mindegyik szeretetnyelv kielégítésére elég időt kell fordítani, hogy a kisgyermek kiegyensúlyozott legyen.
A szerzőpáros tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogyan lehet rájönni a gyerek fő szeretetnyelvére - ha nem lenne egyértelmű, mert bizony nem minden esetben az - és persze részletezik is, hogy mit kell tudni róluk, hogyan lehet kielégíteni azokat.

"Minden gyermeknek feltétel nélküli szeretetre van szüksége ahhoz, hogy érzelmi tankja folyamatosan tele legyen, s ez egyben az eredményes fegyelmezés alapja is."

Ez egy olyan könyv, amit minden szülőnek tudok a figyelmébe ajánlani. Érdekes, jó, tanulságos volt.

2020. június 6., szombat

Marceline Loridan-Ivens: És ​te nem jöttél vissza

június 06, 2020 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Et tu n'es 
pas revenu (2016.)
Kiadta: XXI. Század
Oldalszám: 126
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:
"Egy lány szerelmes levele az apjának." Olvasható a fülszövegben. Mi a franc? Szerelmes? Egyáltalán nem értem hogyan kerülhet összefüggésbe a "szerelem" szó az egész történettel. 😠
Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, nem is figyeltem fel erre a szövegre a borítón, molyos értékelésekben bukkantam rá és utána néztem meg, hogy te jó ég, tényleg! Szó sincs a történetben apakomplexusról, a lány nem volt szerelmes az apjába, de még másba sem!

És te nem jöttél vissza nagyon rövid, szinte egy szuszra elmondott visszaemlékezése egy idős nőnek, aki a II. vgh. alatt elveszítette az édesapját.
A lány 16 éves volt, amikor őt és az édesapját is deportálták Franciaországban, mert zsidók voltak. Egy ideig együtt éltek a táborokban, de aztán elszakadtak egymástól. A lány megjárt több haláltábort is, míg végül felszabadult és visszatérhetett a megmaradt családjához. De az édesapja nem tért vissza.

Ennek a rövid történetnek pedig ez a lényege. Az, hogy az édesapa nem jött vissza, ez hogyan változtatta meg a család életét és persze visszaemlékezés is, hogy mit tapasztalt a koncentrációs táborokban, hogyan sikerült túlélnie. Lényegében egy emlék az édesapának.

Szerelem? Nem is értem az egészet. ...

"Nem félek a haláltól, nincs bennem rettegés. Nem hiszek Istenben, sem abban, hogy a halál után még lenne valami."

Nagyon rövid történet, egy kis novella. Ami kicsit fura, hogy kiadásra került egyedül, egy kötetben. Tán jobb lett volna, ha mások rövid történetével együtt került volna nyomtatásra. Mert így eléggé olyan szagú, amikor egy kis semmiségért elkérnek egy vagyont. 😒 De ajánlom a figyelmetekbe! Keserédes, megható történet. Az életről, a halálról, az elmúlásról, az önmagunknak való megbocsátásról.