A következő címkéjű bejegyzések mutatása: letye-petye-lepetye. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: letye-petye-lepetye. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 5., vasárnap

Letye-petye-lepetye 38.

november 05, 2017 0 Hozzászólás
Forrás

2017. november

Pár pletyka itthonról és külföldről

Itthonról

Október 31-én jelent meg Bíró Szabolcs Anjouk-sorozatának 4. része. November 25-én 16 órakor a Lurdy Házban, a Líra-Móra Könyvesboltjában könyvbemutató és az Irodalom, rakendról c. road movie vetítése lesz. A belépés a programra ingyenes. 
A könyv fülszövege:
"1326. Anjou Károly úgy érzi, a három évvel korábbi tengermelléki hadjárattal lezártnak tekintheti a belháborúk korszakát, és fényes visegrádi udvarából nekifoghat egy erős birodalom felépítéséhez. Felesége már a második egészséges fiúgyermekkel ajándékozza meg, piacain végre értékálló, erős pénz cserél gazdát, Erdélyben és a Felvidéken egymás után tárják fel a zsíros ezüstbányákat, ő pedig a keresztény királyok közül elsőként saját, világi lovagrendet hoz létre, amely Szent György nevét viseli.
Ám ahogy negyedszázados uralkodása során újból és újból mindig, úgy ezúttal is felüti fejét a baj: Dalmáciában belháború tör ki, a Kőszegiek és a Babonicsok saját szakállukra nyugat felé settenkednek, Havasalföldön pedig Basarab vajda kezd sötét ténykedésbe, miután függetleníti magát a magyar királytól.
Visegrádon eközben egyre erősebbé és befolyásosabbá válik a Bátor Attila örökségét őrző Lackfi István, de ott van az udvarban az az ember is, akit túlontúl nyomasztanak a múlt árnyai, és aki maga sem tudja, bírhat-e szabadulni régi esküje terhétől: Zách Felicián.

Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regénysorozatának negyedik része egyben egy új trilógia első kötete is, benne régi és új szereplőkkel, fénnyel és árnyékkal, sárral és ezüsttel, nyílt háborúval és udvari intrikákkal. Az aranyliliom szebben virágzik, mint eddig valaha, árnyékában pedig lassan felnő egy új nemzedék, hogy megvesse lábát ebben az erőre épülő, szép új világban. "

Lakatos Levente új fába vágta a fejszéjét az erotikus sorozata után/közben, ugyanis november 17-én megjelenik az első mesekönyve, melyet nem más ihletett, mint az Instagramon is híressé vált kutyusa, Tomo.
A mesekönyv fülszövege:
"Sziasztok,
Ha azt hiszitek egy kutya élete csak csupa játék meg velőscsont, azt kell mondanom, hogy tévedtek. Pedig én még egész jó gazdit választottam. Persze nem kiabálom el, mert még csak az elején járunk ennek az együttélősdinek, de már most elég sok vicces dolog esett meg velünk. Elmesélem, milyen az élet Leventével, és megígérhetem, nem szépítek semmin.
Egy jó tanács: soha se éljetek együtt egy íróval! Nektek is ilyeneket kéne hallgatnotok: "Nagyon ügyes kutya ez a Tomoka, Olyan bölcs ő már most, mint egy vén róka." Mondjuk, ebben pont igaza van.
Na, figyeljetek csak miket vakkantok én nektek!"

A Partvonal gondozásában megjelent Roxy Dillon: Természetes anti-aging c. könyve. Sose gondoltam volna, hogy ez velem meg fog történni, de bizony ahogy telik az idő és túlléptem a rettegett hármassal kezdődő és kétjegyű utálni való évszámot, én is egyre jobban vonzódom a természetes szépségápoláshoz. 
A könyv fülszövege:
"A szeme alatt ráncokat fedezett fel? Ez nem az öregedési folyamat elkerülhetetlen velejárója, hanem a sejtszintű és hormonális hanyatlás eredménye. Harmincéves kor után a hormonszintek gyorsan csökkenni kezdenek, s ez számos változást idéz elő a testünkben, amely hajvesztés, megereszkedett bőr és nem kívánt arcszőrzet formájában jelentkezhet. A jó hír viszont az, hogy bizonyos eljárásokkal nemcsak megállíthatjuk, de teljesen vissza is fordíthatjuk ezeket a kellemetlen elváltozásokat.

Annyi évesek vagyunk, amennyinek érezzük magunkat! – ezt az állítást Roxy Dillon most tudományos bizonyítékokkal is alátámasztja.

A biokémiai gyógyszerészetből diplomázott, neves anti-aging szakértő jól követhető kúrát ajánl, amely természetes módszerekkel segíti elő az öregedési folyamat megállítását és visszafordítását. Fedezze fel azokat az élelmiszereket, gyógynövényeket, táplálékkiegészítőket és esszenciális olajokat, amelyekkel visszaszerezhető a bőr rugalmassága, csökkenthető a magas vérnyomás, helyreállítható az elvékonyodó haj struktúrája vagy akár finomítható a ráncok kontúrja."

Külföldről:

A Goodreads-en még lehet szavazni 2017 legjobb könyveire ITT. Mikor ezt a bejegyzést írom, jelenleg 1.015.250 szavazat érkezett eddig.

Emlékeztek még Melissa de la Cruzra, akinek a Kékvérűek sorozata még a Kelly Kiadó gondozásában jelent meg itthon 2010-ben? 2012-ben írtam is az első részről ITT. Október 17-én angolul megjelent a legújabb története, Pride and Prejudice and Mistletoe címmel. 

És Jay Asher neve ismerősen cseng? A Tizenhárom okom volt itthon is nagy olvasótáborra tett szert (ITT írtam is róla). Az írónak október 31-én jelent meg a legújabb könyve angolul Piper címmel. Most egy kicsit mintha meseszerűre vette volna a figurát a szerző.

Dan Brown Robert Langdon sorozatának is megjelent a következő kötete Origin címmel. Az Inferno magyarul is megjelent, így gondolom számítani lehet majd az ötödik rész hazai megjelenésére is, mely az emberi lét két alapvető kérdését boncolgatja.

2017. október 4., szerda

Letye-petye-lepetye 37.

október 04, 2017 0 Hozzászólás

2017. október

Pár pletyka itthonról és külföldről

Itthonról:

Október 4-én Heltai Jenő Négy fal között című kötetének bemutatója lesz 20:30-kor a Radnóti Színházban. Heltai Jenő 1944. március 19. és 1945. márciusa között írt naplójáról Bálint András színművésszel és Ungváry Krisztián történésszel Szegő János fog beszélgetni. A kötet bemutatóján a részvétel ingyenes. A könyvbemutató előtt, 19 órakor látható Bálint András Heltai naplója című estje a színházban. Az előadásra jegyek a Radnóti Színház honlapján válthatók. (forrás: Magvető Kiadó hírlevél)

A napokban jelent meg Pataki Éva - Mészáros Márta - Törőcsik Mari: Aurora Borealis – Északi fény című beszélgetőkönyve. A könyvben két művész a felvillanó északi fényben, túl a nyolcvanon a pályáról, a színház- és filmművészet múltjáról, jelenéről, halhatatlan emlékű pályatársakról, kalandokról csevegnek felszabadultan. Október 4-én 19 órakor Mészáros Márta legújabb, immár 26. alkotása, az Aurora Borealis – Északi fény premier előtt látható a Puskin moziban. A vetítés után a könyvbemutatón Kolozsi László beszélget Pataki Évával és Mészáros Mártával.
További részletek, jegyvásárlás itt: https://www.facebook.com/events/425649464498448/ (forrás: Athenaeum Kiadó hírlevél)

Pár napja több hazai blogon (pl.: Pupilla, Könyvlelő) is belefutottam a hírbe, hogy itthon is megjelennek hamarosan az úgynevezett Subscription Box-ok. Nos, először nagy szemekkel néztem, hogy miről is van szó, de aztán ahogy egyre jobban belemélyültem a témába úgy lettem egyre lelkesebb. Szerintem ez egy fantasztikus kezdeményezés és kíváncsian várom, hogy itthon hogyan fog megvalósulni, mik lesznek a dobozokban, na és persze mennyibe fog mindez kerülni. ;) De ha ti se lennétek képben, hogy mik is ezek a Subscription Box-ok, íme egy kis infó róluk vagy látogassatok el a hivatalos oldalukra.
"Külföldön már nagy sikerrel működő, úgynevezett Subscription Box-ot szeretnénk meghonosítani Magyarországon is. Reméljük a fogadtatás pozitív lesz, hisz sok fórumon, social media felületen találkoztunk már eddig is erre utaló igénnyel, várakozással. Első körben egy Könyves dobozzal jelenünk meg, ami tartalmazni fog minden hónapban egy könyvet és az olvasás élményét megjobbá tevő meglepetéseket. Regisztrálj a fenti formon és elsők között értesülhetsz a szolgáltatás beindításáról. Előreláthatólag az első dobozok Decemberben mennek ki, amire majd November közepéig lehet jelentkezni, de időben kiértesítünk minden érdeklődőt. Fontos, hogy az előregisztráció nem kötelez titeket semmire, viszont könnyebbé teszi számunkra az értesítéseteket."

Külföldről:

Várhatóan október 5-én jelenik meg angolul J. R. Ward Fekete Tőr Testvériség sorozatának 15. része The Chosen címmel. Magyarul se vagyunk nagyon lemaradva, a 13. rész Az árnyékok címmel jelent meg itthon. Igaz, azóta eltelt 2 év.

Eddig nem tudtam, hogy Tom Hanks írói babérokra is tört, pedig így van. Október 24-én jelenik meg Uncommon Type: Some Stories címmel a kötete. 12 rövid történetet tartalmaz majd.

Pár várható hazai megjelenés:

Könyvmolyképző Kiadó (10.10.)
"Szelídíts meg!
Róka kilencedikes lány, és nem akar mást, mint rajzolni, pusztítani az ellenséget a kedvenc számítógépes játékában, és nem törődni azzal, hogy frissen elvált szülei még mindig felette csatároznak. Az új osztálytársai az idegeire mennek, ráadásul a tanárok a nyakába varrják Kisherceget, ezt a bosszantóan tökéletes tizenegyedikest is, hogy korrepetálja matekból. Róka mindent megtesz, hogy elijessze a fiút, de az nem hagyja magát, és lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Csakhogy tavaly történt valami, amiről eddig nem beszélt senkinek...
Kisherceg kitűnő tanuló, próbál megfelelni a szüleinek, és a barátnőjének, Rozannának, és eddig minden akadályt tökéletesen vett, ám most úgy érzi, elakadt az élete. Nem elég, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen az érettségi után, még korrepetálnia is kell a bukásra álló Rókát. A lány ellenséges, arcpirítóan szabad szájú, és mindent elkövet, hogy a fiú kudarcot valljon... Mire elég heti egy különös óra? Képesek lesznek meglátni a szívükkel azt, ami a szemnek láthatatlan?
Merülj el a történetben és hagyd, hogy a te szívedhez is szóljon Róka és a Kisherceg új, mai üzenete."


Pokoli-Angyali Kiadó (10.15.)
"Világgá ment... és ami azóta történt. Különleges könyvet tart kezében az olvasó. Vujity Tvrtko egyszer csak úgy döntött, hogy fiaival nekivág a nagyvilágnak. Elutazott diktatúrákba, dolgozott árvaházban, bejárta Ázsiát és a Karib-tenger szigeteit, s mindenhová magával vitte gyermekeit is, akik így vele együtt fedezték fel a Föld gyönyörű csodáit és nyomor sújtotta területeit. Jön az egyéves kalandozás Naplója Haititől Kaliforniáig, a Fehér Háztól Srí Lankáig.
Sokan és sokszor kérdezték, hogy a riporter miért nem beszél a kezdetekről, háborús „gyerekkoráról”. Nos, kevesen tudják, de Tvrtko 25 évvel ezelőtt írt egy könyvet. Tűzvonalban ...ami a haditudósításokból kimaradt..., ez volt a kötet címe. A könyv jó részét a szerző a bombázások közben egy óvó- hely mélyén, kézzel írta. Most, negyedszázaddal később ebben a kötetben újra megjelenik a Tűzvonalban, méghozzá változtatás nélkül.
Mi veszi rá egy Oscar-díjas film ünnepelt főszereplőjét, hogy már a díj- átadó másnapján rohanjon haza, hogy az őt alkalmazó temetkezési vál- lalkozásban holttesteket mosson? Mi volt a lelki háttere a Saul ának? Tvrtko kicsi kamerája előtt az év egyik legtöbbet idézett és egyben legfelkavaróbb interjúja készült. A kendőzetlenül őszinte beszélgetés során Röhrig Géza mesélt álmairól, vágyairól, szívéről és lelkéről, ezenkívül pedig közkincsé tette egyik legfontosabb költeményét.
Mi történt azután, hogy 96 évvel az aláírása után Tvrtko első magyarként felkutatta a trianoni békediktátum egyetlen eredeti példányát, majd ellátogatott egyetlen korabeli gyarmatunkra? Van-e folytatása a Fekete- tenger partján, a színes napernyők árnyékában megbúvó magyar falu történetének? Minderre választ kaphat a könyvből, melyben egy különleges fejezet is helyet kapott. Egy tehetséges oknyomozó újságíró, Kirády Attila Tvrtkóval közösen feltárta a csernobili robbanás idején a térségbe küldött magyar kamionsofőrök döbbenetes történetét. Most megismerhetik a sokáig titkolt drámai részleteket.
Olykor torokszorító, néha megható, vagy éppen kacagtató, ám minden esetben erőt adó történetek a világ megannyi tájáról, ez a Világgá ment igaz meséje.
Világgá ment... és ami azóta történt... A nagy felfedezések most önre várnak."


Libri (10.19.)
"Tágra nyílt szem. A száj mintha szólni akarna. Jégbe fagyott holttest... Nem ő az egyetlen.
Egy fiú munkába menet egy dél-londoni múzeum kerti tavában, a vastag jégpáncél alatt felfedez egy holttestet.
Az áldozat egy előkelő családból származó gyönyörű lány, aki látszólag tökéletes életet élt. Erika Foster nyomozó kezd vizsgálódni az ügyben, akinek egy korábbi esete személyes tragédiával végződött. Az asszony most bizonyítani akar, és meglepő nyomokra bukkan. Mind mélyebbre ás, annál szövevényesebbnek tűnik az eset.
Mit keresett a lány egy rossz hírű külvárosi kocsmában?
Mi dolga volt alvilági alakokkal?
Mi köze három meggyilkolt prostituáltnak a vízbe fojtott lányhoz?
A szálak magasabb körökbe vezetnek, és minél közelebb jut Erika a megoldáshoz, a gyilkos egyre közelebb jut hozzá..."

2017. szeptember 9., szombat

Letye-petye-lepetye 36.

szeptember 09, 2017 0 Hozzászólás
Pár pletyka itthonról és külföldről.

Itthonról: 

A General Pressnek köszönhetően Nicholas Sparks októberben kis hazánkba látogat.
forrás: Facebook

Szeptember 1-je és 24-e között Könyvek Diadalíve címmel könyves programsorozat lesz a WestEnd City Center Millennium Udvarában. A programsorozatot a Supka Géza Alapítvány szervezi.
Bővebben a programról ITT.

Külföldről: 

Augusztus 24-én a 70. születésnapját ünnepelte Paulo Coelho, akinek sok-sok könyvét olvastam már, de a blogon eddig csak kettőről írtam. Méghozzá a Szerelemről és a Házasságtörésről.

J.R.Ward magyarul is megjelent A ​bourbon királyai szériájának harmadik kötete augusztus 1-jén megjelent angolul Devil's Cut címen.

Everything Under the Sun címmel.

2014. február 1., szombat

Letye-petye-lepetye 34.

február 01, 2014 2 Hozzászólás

Várható februári megjelenések

A teljesség nélkül


Várható megjelenése: feb. 14.
"Az 1900-as évek első évtizedének New Yorkjában egy téli reggel Athansor, a csodálatos képességű fehér ló megmenti a rokonszenves csirkefogó, Peter Lake életét. A jobb sorsra érdemes betörő, aki mindemellett a modernkor gépeinek mestere, szakadatlanul menekülni kényszerül a Kurtafrakkosok bandája elől. A Téli mese szövevényes története átível az egész huszadik századon. A filozófikus szépségű regényben bármi megtörténhet - s meg is történik egy apokaliptikus hóvihar után.
Helprin végigkalauzol minket a zajos huszadik századon, háttérben a folyton változó, delejesen vonzó, nyüzsgő New Yorkkal. Szereplői szinte mindannyian egy jobb világ megteremtésének szentelik az életüket. Várva, hogy az ezredfordulón pusztító tűzvész után beköszönt az aranykor az Igazságosság Városában…
A Téli mese 1983-as megjelenése óta méltán vált kultuszkönyvvé szerte a világon.
A Téli mese kalandos története megihlette a filmkészítőket is. A csodálatos regényt Jennifer Conelly, Will Smith, Colin Farrell és Russel Crow főszereplésével mutatják be a mozik világszerte. Mark Helprin (1947) amerikai író, esszéista, újságíró. New Yorkban született művészcsalád gyermekeként. Szolgált a brit kereskedelmi flottánál és az izraeli hadseregben. A Wall Street Journal, a The New Yorker és a The New York Times újságírója. Novelláskötetek, regények és gyermekirodalmi művek szerzője."

Várható megjelenése: feb.3.
"Egy hajnali órán holtan találják a kölni kereskedőasszony, Alyss férjét, Arndt van Doornét. A holttest mellett öntudatlanul ott fekszik a köszörűsmester, Mats. A nyomozással megbízott, sajátos eljárást követő ülnök szerint egyértelmű, ki követte el a gyilkosságot, noha a gyanúsított nem emlékszik semmire. Alyss és testvére, Marian azonban hisznek barátjuk ártatlanságában, ezért elhatározzák, hogy kiderítik az igazságot. A nyomozás előrehaladtával egyre több a megválaszolatlan kérdés és a lehetséges gyanúsított. Vajon mi dolga volt Kölnben a városból kitiltott Arndtnak? Hogyan került az elkábított Mats a gyilkosság helyszínére? Miért áll az ülnök érdekében, hogy több bizonyítékról tudomást se vegyen?
Mindeközben Alyss háznépének élete tovább bonyolódik: új szerelmek szövődnek, eljegyzések és házasságok köttetnek, egyesek útra kelnek, mások hazatérnek... És végre az asszony előtt is felsejlik a boldog jövő reménye.
Andrea Schacht (A kölni rejtély, Hozomány, A sólyom visszatér) regényfolyamának negyedik részében Alyss váratlan eseményekkel, saját érzelmeivel, sőt egy titokzatos hódolóval is kénytelen szembenézni."

Várható megjelenése: feb. 6.
"Észak-Norvégia, az 1800-as évek közepe. Dina Gronelv sorsa megpecsételődik, amikor gyermekkorában egy tragikus baleset során saját édesanyja halálát okozza. Fájdalmában és dühében apja egy tanyára száműzi, ahol nem részesül megfelelő nevelésben, ezért évekkel később teljesen elvadulva tér vissza a családi birtokra. Apja barátját, Jacobot azonban megbabonázza a lány ellenállhatatlan erotikus kisugárzása. Az öntörvényű és különc Dina tizenhat évesen férjhez megy a nála jóval idősebb férfihoz, aki azonban rejtélyes körülmények között nem sokkal később meghal. Az újabb tragédia után Dina megnémul, de gyermeke születése visszahozza az életbe, és hamarosan a gazdaság irányítását is kezébe veszi.
A Dinából áradó nyers erő mindenkire hatással van: vágyai és ösztönei irányítják, de igazságot tesz a körülötte élők között. Már érett nőként ismeri meg az orosz utazót, Leo Zsukovszkijt, akibe életében először szerelmes lesz. Vajon megtalálja-e végre a boldogságot?
A regényből 2002-ben azonos címmel nagy sikerű film készült Maria Bonnevie és Gérard Depardieu főszereplésével, melyet a hazai mozik is bemutattak."

Várható megjelenése: feb. 10.
"Izzó szexualitás és erotika.
Egy fiatal nő története, akinek egyetlen emléke sincs, amelyre öröm volna visszagondolni. Mígnem a múltjából érkező fuvallat életre nem kelti vágyakkal teli képzeletét.
Janey Mackay nem akar mást, mint végre maga mögött hagyni fájdalmas múltját. Itt az ideje, hogy a saját lábára álljon és nővé váljon, de a bátyja, Natches a széltől is óvja. És nem ő az egyetlen...
Amióta látta a lányt bikiniben, Alex Jansen őrnagy igyekszik elfojtani magában a tüzet, amelyet Janey gyújtott benne. Ha csak megérintené a lányt, halál fia lenne - ezt a Mackay fiúk garantálják. Álmainak és szenvedélytől izzó képzeletének lányalakja mind ez ideig szerelem nélküli légüres térben élt, tartott a férfiaktól, akikről úgy vélte, veszélyt hoznának rá. Alex eltökéli, hogy bebizonyítja neki az ellenkezőjét, méghozzá hosszú - gyakran kínzóan lassú - ölelésekkel.
Mindenki biztos benne, hogy Janey végre szabad, hiszen kínzója már alulról szagolja az ibolyát. Aztán valaki hátborzongató üzeneteket kezd hagyni a lánynak, és Alex nem nyugszik, amíg végképp biztonságban nem tudja. És amíg teljesen az övé nem lesz - testestül-lelkestül..."

Várható megjelenése: feb.6.
"Megan,a legkisebb lányát, Emmát a harmadik születésnapján látta utoljára. Azóta két év telt el, de ő még most is valamennyi szőke kislány arcában a saját lányát véli megpillantani - az élelmiszerboltban, autók ablakában, az orvosnál. Mindenáron meg akarja találni, csakhogy eltökéltsége lassan rögeszmévé válik.
Ugyanabban a kisvárosban él a nyugdíjas Jack, aki bolondul kis unokájáért, Emmie-ért. Ám örömét megzavarja felesége, Dottie viselkedése, titkolózása Emmie-vel és a gyermek édesanyjával, Maryvel kapcsolatosan. Dottie-n az időskori elbutulás egyre jobban elhatalmasodik, és Jack képtelen nem gondolni arra, hogy felesége valami sötét titkot rejteget előle.
Jack és Megan története a kisvárosban évente megrendezett vásár alkalmával fonódik össze, ahol Megan véletlenül lefényképezi a kislányt és a nagyszüleit - és lehet, hogy tette katasztrófához vezet, mindkét család számára."

Várható megjelenése: feb.14.
"A fiú a hosszú utat választotta. A lány azt, amelyik sehová sem vezet. De a véletlen úgy hozta, hogy mind a kettő ugyanoda vitt...
Amikor minden darabokra hullik, a szerelem akkor is megmarad...
Camryn Bennett soha nem volt még boldogabb, mint most. Öt hónap telt el azóta, hogy egy távolsági buszon megismerkedett lelki társával, Andrew Parrish-sel - és nem az esküvő lesz az egyetlen különleges esemény az eljövendőkben. Camryn idegesen, mégis izgatottan várja, hogy leélhesse az életét Andrew-val - azzal a férfival, akiről a szíve mélyén tudja, hogy örökké szeretni fogja. Oly sok minden áll még előttük - mígnem váratlanul bekövetkezik a tragédia.
Andrew nem érti, hogyan történhetett velük ilyesmi. Próbál továbblépni, és azt hiszi, Camryn is ezt teszi. De amikor rájön, hogy Camryn titokban iszonyatosan szenved, és a fájdalmat önpusztító módszerekkel igyekszik elnyomni, kész bármit megtenni, hogy visszahozza a lányt az életbe. Be akarja bizonyítani, hogy a szerelmük mindent legyőz. Andrew úgy dönt, hogy újabb, reménnyel és szenvedéllyel teli utazásra viszi Camrynt. Már csak arról kell meggyőznie a lányt, hogy vágjanak bele..."

Várható megjelenése: feb. 18.
"A századfordulós Bécs pezsgő, dekadens világában járunk. Minna Bernays, az éles eszű, tanult társalkodónő hirtelen munka nélkül, az utcán találja magát. Bécs az avantgárd művészek és a forradalmi gondolatok otthona, ahol azonban egy ifjú hölgy számára még mindig a házasság jelenti az egyetlen biztonságot. Minna azonban ennél jóval többre vágyik, és kétségbeesésében nővéréhez, Marthához fordul segítségért.
Ám Marthának is megvan a maga gondja: hat gyermeket nevel, túlhajszolt, közönyös férje pedig nem más, mint a zseniális, ám zsarnoki természetű Sigmund Freud. Freud ebben az időszakban sokat küszködik, kollégái kerülik, szexuális késztetésekkel, ösztönökkel és perverziókkal foglalkozó elméletei pedig támadások kereszttüzében állnak. Martha megdöbbentőnek és visszataszítónak találja férje "pornográf" munkáját, Minnát azonban lenyűgözik Freud korszakalkotó felfedezései.
Minna mindenben Martha ellentéte: intellektuális kíváncsiság hajtja, vonzó és szenvedélyes. Freud szellemi társa lesz, ám a felszín alatt valami ennél sokkal mélyebb is lappang. Valami, amitől egyikük sem menekülhet.
A szerzőpáros a szerelem, a hűség és az árulás e lenyűgöző történetében egy kivételes nő portréját rajzolja meg. Egy nőét, aki gyötrődött a testvére iránt érzett szeretet és a pszichoanalízis megteremtője iránt érzett elsöprő szerelem között."

Várható megjelenése: feb.5.
"A tizenkilenc éves Cheyenne megpróbálja tökéletesnek mutatni az életét, hogy elfedje múltja emlékeit. Amikor első főiskolás évében belefut a barátjába, aki egy másik nővel van, e tökéletes kép veszélybe kerül. A huszonegy éves Colt sosem akart főiskolára menni, és sose számított rá, hogy viszi valamire az életben, de mivel haldokló anyjának az a kívánsága, hogy végezze el a főiskolát, nincs más választása, mint úgy tenni, mintha ezt szeretné. Cheyenne-nek szüksége van egy álbarátra, hogy visszaszerezze volt fiúját, Coltnak pedig pénz kell, hogy gondoskodjon a mamájáról, úgyhogy alkut kötnek, amely mindkettőjüknek előnyös. De mi van, ha Cheyenne múltja nem olyan, amilyennek gondolja? Nemsokára már egy másik játszmát játszanak - belegabalyodnak egymásba, hogy elfeledjék fájdalmukat. Minél jobban játsszák a játszmát, annál inkább érzik az egyetlen valóságos dolognak. Cheyenne is, Colt is tudja, hogy az élet sosem könnyű, de egyikük sem számít a tragédiára, amely azzal fenyeget, hogy véget vet játszmájuknak, és örökre elválasztja őket."

Várható megjelenése: feb. 3.
"Jack és Lexi kapcsolata igencsak rendhagyó. Két év hallgatás után a lány kap egy telefonhívást, s ez mindent megváltoztat.
Micsoda dolog, hogy Jack, az exvőlegénye arra kéri, egyengesse az útját az új nőjénél, Bekah-nál? Mindazok után, amit együtt átéltek? Ráadásul a férfi a közös múltjukra hivatkozik! Lexi nem akar hinni a fülének.
Vajon hogyan viselkedik Lexi ebben a szívszorító drámában? Szakít egykori jegyesével, de most már tényleg és igazán? És mit ügyködik Bekah meleg fivére, aki, úgy tűnik, mindig jó időben van jó helyen? Ki lehet-e bogozni egy elképzelhetetlenül gubancos, titkokkal teli múltat? Kész katasztrófa.
Lexi Atlantába utazik Jack után, hogy végre állásfoglalásra késztesse a férfit. Vajon az előttük sorakozó számtalan akadályt sikerrel veszik vagy elbuknak?"

2014. január 17., péntek

2013. december 1., vasárnap

Letye-petye-lepetye 32.

december 01, 2013 2 Hozzászólás

Várható decemberi megjelenések

A teljesség igénye nélkül

Várható megjelenése: dec. 5.
"Issy Randall, a Cupcake Kávézó büszke tulajdonosa szerelmes, és nem is lehetne boldogabb. Új üzlete virágzik, és jó barátok veszik körül, bár két kolléganője, Pearl és Calorine mintha nem nagyon lenne feldobva a hó és a vidámság közelgő ünnepétől. Ám amikor barátja, Austin eljátszik a gondolattal, hogy New Yorkba költözik, Issy kénytelen egy távkapcsolat kilátásával szembenézni. És amikor legnagyobb a karácsonyi forgalom a kávézóban, s egyre nagyobb a kereslet Issy ínycsiklandó süteményeire, a lánynak el kell döntenie, mit tart a legfontosabbnak az életben.
Ebben a decemberben Issynek minden erő-, jókedv- és fahéjtartalékára szüksége van, hogy így vagy úgy mindenkinek boldog karácsonyt teremtsen..."

Várható megjelenése: dec. 4.
"Hátborzongatóan realista, olykor sokkoló, mégis érzelmekkel, tanulságokkal, esendő emberi sorsokkal teli regényes életrajzot tart a kezében a kedves olvasó. Ez a könyv egy fülledt, számunkra ismeretlen világot mutat be keresetlen őszinteséggel.
A főszereplő K. Gy., a leghíresebb magyar madame, akit bűnösnek találtak kitartottság elkövetésében, és 2011 márciusában 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélték, 3 év próbaidőre felfüggesztve.
A leghíresebb magyar madame igaz és megkapó történet egy nőről, aki a fénybe születik, mégis megjárja a pokol legmélyebb bugyrait, és csak egyetlen, mindent elsöprő vágy tartja életben - a túlélés vágya.
Történet egy nőről, akinek életét átszövi a pénz, a hatalom, a politika, a sztárvilág és mindenekelőtt: az erotika."

Várható megjelenése: dec. 5.
"A Hétpecsétes titok a 19. századi Londonba kalauzolja az olvasót. A megtörtént eseményeken alapuló történet két hősnője a korabeli nőmozgalmak egyik élharcosa, Emily 'Fido' Faithfull, és a jómódban élő, házasságába belefásult szépasszony, Helen Codrington. A két nő hosszú évek után találkozik újra az angol fővárosban, s Fido egyik pillanatról a másikra Helen házassági válságának kellős közepében találja magát. A válság végül botrányos váláshoz vezet, amelyben nemcsak Helen, de Fido jó híre is kockán forog.
A viktoriánus Angliában nem nézik jó szemmel sem a házasságtörést, sem a női egyenjogúsági mozgalmakat, s végképp elutasítóak a válással szemben. Amikor pedig felmerül a gyanú, hogy a két asszony viszonya több is lehetett barátságnál, Fidónak nemcsak a társadalom súlyos ítéletével kell szembenéznie, de önmagával is, és mindazzal, amit önálló, független nőként képviselt.
Emma Donoghue színes tablót rajzol a korabeli angol társasági élet képmutató világáról, a nőket sújtó megkülönböztetésről, a feminizmus kezdeteiről, nem utolsósorban a pusztító szerelmi szenvedélyről."

Várható megjelenése: dec. 13.
"Az 1970-es évek elején Tony Durán, az egyesült államokban nevelkedett Puerto Ricó-i szerencsevadász alaposan felkavarja Buenos Aires tartomány kisvárosának eseménytelen életét. Mint rejtélyes idegen az érdeklődés középpontjában áll, van, aki csodálja, más gyanakodva figyeli minden lépését. Ő a gyönyörű és hozzá hasonlóan titokzatos Belladonna ikerlányok szeretője, az öreg Belladonnának, a vidék egyik leggazdagabb urának legfőbb bizalmasa. Aztán egyszer csak megöli valaki. A bűntényt követően mindenki a tettes után nyomoz. Az üggyel kapcsolatba hozható szereplőkön keresztül az olvasó előtt feltárul a korabeli argentin társadalom minden ellentmondásossága. Kiderül, hogy korrupció, földspekuláció, a feketegazdaság sötét ügyletei ágyaztak meg a gyilkosságnak. És hogy mi az igazság? Erre keresi mindenki a választ... Az igazság azonban sokarcú.
A több irodalmi díjat nyert és a hagyományos krimi műfaján túlmutató regény árulásokról és piszkos üzletekről, egy ártatlan és egy igazi bűnösről, szenvedélyekről és csapdákról szól. De leginkább az igazság viszonylagosságáról.
Ricardo Piglia a kortárs argentin prózairodalom legkimagaslóbb alakja, a Rómulo Gallegos-díj, a legrangosabb dél-amerikai irodalmi elismerés tulajdonosa. Kitűnő ábrázolásmódjával, karakterteremtő művészetével kiérdemelte, hogy a kritika Borges méltó utódának tartsa."

Várható megjelenése: dec. 6.
"Olyan egyszerű dolognak indult. Nathan Malone mindössze meg kellett volna, hogy mentsen három lányt egy kolumbiai drogbárótól. A terv szerint elfogják, amíg a drogkartellben tevékenykedő kémet, a kormány egykori ügynökét kimentik. Azonban a küldetése menthetetlenül zátonyra futott... Feleségének, Bellának azt mondták, hogy Nathan soha többé nem tér haza.
Bella három hosszú éven át gyászolta a férjét. Fogalma sem volt róla, hogy a férfi életben maradt. Új személyazonosságot kapott; a Nathan nevű férfi végérvényesen meghalt. Ha hazatérhetne a feleségéhez, megtarthatná-e előtte az inkognitóját? És, ha közben mindkettejüket felfalja a vágy? Sőt, az is lehet, hogy a veszély újra kiragadja Bellát Nathan karjaiból...
Lora Leigh a New York Times bestseller szerzője, az erotikus-romantikus irodalom koronázatlan királynője. Köteteit sok millióan olvassák éjjel-nappal..."

Várható megjelenése: dec. 5.
"Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb amerikai ifjúsági regénye. Akarnád pontosan tudni, mikor fogsz meghalni? Egy balul sikerült tudományos kísérlet miatt a világot élő időzített bombák népesítik be: a férfiak csak huszonöt, a nők pedig csupán húsz évig élnek. Genetikusok keresik az ellenszert, hogy az emberi faj újra erőre kapjon. Mindenközben a világon eluralkodik a szegénység és a bűnözés, gyerekek milliói maradnak árván, serdülő lányokat rabolnak és adnak el, hogy többnejű házasságban utódokat szüljenek. A tizenhat éves Rhine-nak már csak négy éve van hátra, amikor ő is erre a sorsa jut. Noha a kiváltságosok jómódú világába csöppen, és férje, Linden őszintén szereti, egyre csak a szökés jár a fejében. A varázslatos gazdagság közepette Rhine lassan ráébred, hogy a csillogó látszat mögött a valóság ridegebb, mint hitte volna. Miközben a génvírus miatt egye fenyegetőbben közeledik Linden éveinek vége, Rhine bizalmas barátra talál, akinek segítségével talán esélye lehet a menekülésre. De vajon a káoszba süllyedő világban csakugyan lehetséges a szabadság?"

Várható megjelenése: dec. 5.
"Az elfeledett kert és a Felszáll a köd szerzőjének újabb kitűnő regénye varázslatos romantikus thriller.
Mire képes egy nő, hogy megőrizze titkát? Titokzatos, fél évszázada feladott levél érkezik a Londonban élő Edith édesanyjához, aki a küldemény láttán könnyekben tör ki. A feladó helyén a kenti Milderhurst-kastély címe áll. Edie rádöbben, hogy anyja, Meredith szenvtelen távolságtartása mögött egy réges-régi titok bújik meg. Amikor néhány hónap múlva Edie Milderhurst közelében jár, hirtelen ötlettől vezérelve elhatározza, hogy megnézi a kastélyt.
Megismerkedik Milderhurst lakóival, a különc Blythe nővérekkel, és több meghökkentő felfedezést is tesz. Ezek nyomán úgy dönt, hogy kideríti, mi is történt pontosan édesanyjával a háború idején, valamint hogy rejtegetett titka miként kapcsolódik a kastélyhoz és a Blythe nővérekhez. Ám amint nekilát, hogy Milderhurst ódon falai közt kibogozza a történet szálait, a vártnál sokkal komolyabb titkok sejlenek fel előtte. Vajon megismeri-e végül az igazságot Edie, kikutatja-e, valójában mi minden történt azokban a távoli órákban?"


Várható megjelenése: dec. 6.
"Qhuinn - ismeretlen apa fia - hozzászokott, hogy egyedül van. A családja kitagadta, az arisztokrácia hátat fordított neki, ő azonban végül megtalálta az útját: az Alantasok Társasága ellen vívott háború egyik legkegyetlenebb harcosa lett. Az élete mégsem teljes. Lehetősége nyílik rá, hogy saját családot alapítson, mélyen legbelül mégis ürességet érez, mert a szívét valaki másnak adta...
Blay a hosszú éveken át táplált viszonzatlan szerelem után kigyógyult a Qhuinn iránti érzéseiből. Itt volt már az ideje: Qhuinn rátalált a tökéletes párra egy kiválasztott nő személyében, akitől hamarosan gyermeke születik - épp úgy, ahogy mindig is tervezte. Blaynek nagyon fáj együtt látnia őket, de ha egy elérhetetlen álomra építi az életét, biztosan csalódik. Ahogy már meg is tapasztalta.
A sors különböző útra tereli ezt a két vámpír harcost... ám miközben fokozódik a faj trónjáért vívott harc , és új játékosok bukkannak fel Caldwellben, akik halálos veszélyt jelentenek a testvériségre, Qhuinn végre megtapasztalja, mi is az igazi bátorság, és a két szív, amelyet egymásnak szánt a végzet... végül eggyé válik."

Várható megjelenése: dec. 6.
"Scarlett imádja a filmeket. Vajon jegyesét, az érzékeny Davidet is szereti ennyire? Ideje lenne eldöntenie, hiszen a nagyszabású esküvő már a küszöbön áll.
Amikor Scarlett lehetőséget kap, hogy egyik kedvenc filmje forgatásának a színhelyén, Notting Hillben vigyázzon egy házra, azonnal lecsap a felkínált ajánlatra. De az élet a filmvásznon kívül is elég meglepetést tartogat számára, főleg az új szomszéd beköltözésével. Sean szörnyen idegesítő és szörnyen jóképű...
Scarlett hamarosan saját külön bejáratú romantikus komédiájának női főszerepében találja magát... de melyik férfihős nyeri el végül a szívét?"

Várható megjelenése: dec. 4.
"Romokban hever az életem. Így tudnám összefoglalni jelenlegi helyzetemet. A futballedzőm engem hibáztat a szezonzáró meccs kudarcáért, ahogy az egész csapatom is.
Két teljes hónapot töltöttem azzal, hogy a sebeimet nyalogattam, mint egy igazi lúzer. Elvesztettem a barátnőmet, Fable Maguire-t, az egyetlen lányt, aki igazán fontos nekem, mert azt gondoltam, hogy csak szenved mellettem.
Most rájöttem, én vagyok az, aki nem tud nélküle létezni. Ő hiába csinál úgy, mintha már túltette volna magát a dolgon, tudom, hogy legalább annyit gondol rám, mint amennyit én őrá. Túl jól ismerem. Annyira sebezhető... én csak segíteni szeretnék neki, átölelni és szeretni őt.
Csak annyit kérek, hogy adjon még egy lehetőséget.
Egymás nélkül elveszettek vagyunk, de együtt az örök szerelem vár ránk!"

Várható megjelenése: dec. 6.
"Timothy Kurek a nasville-i Bibliaövezet egyik szigorú, konzervatív, keresztény gyülekeztében nevelkedett, és korán megtanulta az elkülönülés evangéliumát. De Timothy útját egy szülei által kitagadott, leszbikus lány képében hamarosan keresztezi a világ. Timothyn zavarodottság lesz úrra, vallásos neveltetésével kapcsolatban kételyek és kérdések kínozzák. Timothy rádöbben, hogy csak akkor érezhet együtt a lánnyal, és értheti meg fájdalmát, ha azoknak az embereknek a cipőjébe bújik, akikről azt tanították neki, messziről kerülje őket... Elhatározza, hogy melegnek adja ki magát ország-világ előtt, hogy megtapasztalja, milyen hatással van a melegség bélyege az életére. A Black Like Me hagyományait követő Kereszt a szekrényben egy történet emberekről, hitről, és egy férfi megbotránkoztató kísérletéről, aki Jézust keresi a peremen."

2013. november 14., csütörtök

Letye-petye-lepetye 31.

november 14, 2013 0 Hozzászólás
Ahhoz képest, hogy milyen lendületbe jöttem a hírekkel, hát 1 hónapja nem is jelentkeztem ilyen bejegyzéssel. :oS Most igyekszem pótolni, íme pár rövidhír:

1.) Terjednek az e-könyvek kis hazánkban, az AGAVE Kiadó több kiadványa november 13-tól olvasható már így is. ► Minden, amit az e-könyveinkről tudnotok kell

2.) A General Press Kiadó közzé tette a jövő évi terveit. ITT megnézhetitek, mikre lehet számítani.

3.) Úgy tűnik, hogy a Victoria Kiadó is feltámadt poraiból, hála az égnek! Lett FB oldaluk, és jöttek egy szuper hírrel, várható tőlük egy új SEP regény, A nagy menekülés címmel. Annyira-de annyira örülök, remélem nem kell rá sokat várni. ;o)

4.) Divergent trailer. Mit szóltok? ;o)


5.) A netet pár napja elárasztották a Szürke ötven árnyalatának első karakterfotói. ITT megnézhetitek, hogyan is fognak kinézni a szereplők. A csajszi stimmel, de a pasi nagyon nem. Szerintetek?

6.) És így végezetül. Ma és holnap még tart a Könyvmaraton az Alexandra köteteire, tessék kihasználni, már csak 39 nap van Karácsonyig. ;o)