A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szerzők. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szerzők. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 10., péntek

Interjú Renata W. Müllerrel

november 10, 2017 0 Hozzászólás
Ritkán szoktam interjút készíteni, de már a TestVÉR olvasása közben elhatároztam, hogy amint befejezem, fel fogom kérni erre az írónőt. Hisz annyi kérdés, gondolat cikázott közben a fejemben, miközben olvastam a történetét.
Örömömre igent mondott a kérésemre, amit ezúton köszönök még egyszer. És azt is, hogy gyorsan válaszolt a kérdéseimre.

❶ Mi ihletett meg, mi adta az ötletet a TestVÉR megírásához? 
➤ Folyamatosan támadnak, mindenféle vad ötleteim. Nagyon élénk a fantáziám. Rengeteget olvasok, így megihletnek más írók könyvei, filmek, de olyan is volt, hogy álom alapján jött egy ötlet. A TestVÉR esetében ezeknek a keveréke motivált. 

❷ Mennyi ideig dolgoztál rajta? Hogy képzeljük el a történet megszületését? Esténként ültél egy asztalnál a gép fölött és pötyögtél vagy cipeltél mindenhová magaddal egy füzetet és lopott percekben folytattad benne a történet írását? 
➤ A TestVÉR a harmadik regényem, és kb. egy év alatt íródott. Nagyon rövid idő alatt tehát, ha tekintetbe vesszük, hogy az első sorozatomon (7 év után) négy éven keresztül dolgoztam. 
Amint egy cseppnyi időm van – legyen az délelőtt, délután vagy este – és a körülöttem lévők is békén hagynak, 😊 azonnal leülök a laptop elé, és elkezdek pötyögni. Lehetetlen időpontokban jutnak eszembe ötletek a sztori menetével kapcsolatban. Van, hogy már az ágyból kell kikelnem, csak hogy felvegyek a telefonra egy hangüzenetet saját magamnak, amiben rögzítem az ötletet, hogy másnapra el ne felejtsem. 

❸ Kik voltak az előolvasóid, akiknek először mutattad meg az elkészült történetet? 
➤ Nincsenek előolvasóim. 

❹ Miért épp ott játszódik ahol? Illetve miért épp az a foglalkozásuk ami? Vonz esetleg téged is a divattervezés? 
➤ Mivel magam is éltem egy ideig Londonban, imádom a várost, és a nyelvet is. Van valami megmagyarázhatatlan kapocs köztünk, és folyamatosan úgy érzem; nekem ebben az életben még lesz ott dolgom. Valószínűleg ezért is lehet, hogy az eddigi összes könyveim helyszíne Anglia. 
A karaktereim foglalkozása pusztán a fantáziám szüleménye. A szempont az volt, hogy olyasmit csináljanak, amiben örömüket lelik, valamit, amiben jók. Rengeteg ember lenne sokkal kevésbé frusztráltabb a mindennapokban, ha megadatna nekik, hogy olyasmivel keressék a kenyerüket, amit szívesen is csinálnak. 

❺ Hannahnak nagyon szoros a kapcsolata a nagymamájával. Neked is ilyen?
➤ Ezt nem állíthatnám. A nagyszüleim már meghaltak, és korábban sem igen volt köztünk túl szoros kapcsolat, mivel nagyon távol laktunk egymástól. Nem tudom… talán tudat alatti vágyódás az író részéről? 😃

❻ Az egyik szereplőd Asperger-szindrómás. Van Asperger-szindrómás ismerősöd esetleg? Miért döntöttél úgy, hogy Jamie autisztikus zavarral fog küzdeni?
➤ Anélkül, hogy ebbe túl részletesen belemennék, egy időben gyanítottam, hogy esetleg velem nem stimmel valami. Vannak ezek a kétes hasznosságú, öndiagnosztizáló fázisaink, amikor az ember azon agyal, hogy „Mi a bánat nem stimmel velem?” Nagyon izgalmasnak tartom egyébként ezt az egész kérdéskört, és elolvastam pár életrajzi ihletésű könyvet aspergeresektől. Pont nyakig voltam az egyik ilyen autobiográfiában, amikor kezdett kirajzolódott bennem Jamie karaktere.

❼ Hannah és River a nászútjukon sokat utaztak. Szeretsz te is utazni? Jártál esetleg azokon a helyeken ahol ők is?
➤ Szeretek utazni, de ebben a dologban tökéletesen megegyezik az ízlésem Hannah-éval. Aki elolvassa a sztorit, meg fogja érteni, mire gondolok. Külföldön élek már nagyon rég óta, úgyhogy bizonyos szempontból folyamatosan úton vagyok. 

❽ Ha csak Hannahra, Rachelre, Riverre és Jamie-re koncentrálunk, akkor neked ki a kedvenced és miért? Tudom, egy anya nem tesz különbséget a gyermekei között és neked ők azok, de akkor is, próbálj meg választani kérlek. 😊 
➤ Ó, ez nem fair! 😊 Most komolyan áruljam el, hogy totálisan, nyakig, és reménytelenül beleestem a saját magam alkotta, nem létező karakterbe? Jamie kimondomamitgondolok Hailey! Kell ennél tragikusabb? De talán van esély rá, hogy kigyógyulok belőle. Ha nem előbb, akkor a következő regényem férfi főszereplőjének a megformálásakor. 😀

❾ Mi a kedvenc erotikus történeted? Egyáltalán szoktál ebben a műfajban olvasni? 
➤ Minden műfajban olvasok. Erotikusban is, de az utóbbi stílusban csak angolul. Victor Hugotól kezdve, Jane Austinen keresztül átolvastam magam E L James, Sylvia Day, és Jody Ellen Malpas sikerkönyvein. Nagy kedvencem egy Új-zélandi írónőnek, Tracey Alvareznek a könyvei. Az utóbbi időben pedig Alana Sapphire; Death Dealers c. sorozata volt az az erotikus kategóriában, amit nagyon izgalmasnak és szexinek találtam. Bár az is igaz, hogy tervbe vettem, elkezdek magyar kortárs műveket is olvasni ebben a kategóriában. Már csak szakmai szemszögből is izgat, mit írnak mások manapság Magyarországon. 

❿És így a végére. Hogyan ajánlanád elolvasásra a könyvet olyasvalakinek, aki nem hallott még a TestVÉR első kötetéről és a fülszöveget nem szeretné elolvasni? 
➤ Szívből szeretem ezt a sztorit. Majdnem úgy, mintha nem is én írtam volna. 😃 Ez egy modern szóhasználatú, erotikus, érzéki történet, amibe viszont a puszta, nyers szexjeleneteknél sokkal többet akartam beleszőni. Milyen érzés az, ha valaki más, ha valaki kilóg a sorból, és nem illik bele a ’normalitásba’. Vigyázat! Ez a sztori képes rá, hogy magával ragadjon, és ha olyan típus vagy, akit el lehet varázsolni, akkor garantáltan bele fogsz zúgni a férfi karakterek egyikébe.

2013. május 29., szerda

Reflektorfényben: Lakatos Levente

május 29, 2013 0 Hozzászólás
 "Lakatos Levente Csaba Budapesten született 1986. február 11-én. Pályafutása igen sokszínű hiszen egykoron keresett férfi modell volt de jeleskedik, mint író, újságíró, és műsorvezető. Kiadott sikeres könyvei közé tartoznak a "Legyél Sikeres Fiatal!" 2008-ban megjelent "lifestyle kötet" illetve első regénye a Barbibébi ami a modern magyar tini-regények kiemelkedő része, 2010-ben került kiadásra. Még az adott évben csatlakozott a Drogmentes Magyarországért Klubhoz."
forrás
 
Hivatalos oldala | Facebook


A legfrissebb könyve

Kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2013.) | Műfaja: krimi/thriller
Oldalszám: 442 | Ára: 3499
A bejegyzésem a könyvről

"Kalandozások a szexuális tabuk és sokkoló gyilkosságok világában. Egy feltörekvő írónő és egy férfi prostituált bizarr munkakapcsolata. Hol a határvonal a túlfűtött szenvedély és az abnormalitás között? Élvezhető-e a megalázottság? Mi történik a felső tízezer asszonyaival a hotelszobák zárt ajtajai mögött? Az események középpontjában a sikeres kriminálpszichológus, dr. Lengyel áll, akinek amellett, hogy egyszerre két gyilkossági ügyet kell megoldania, meg kell küzdenie élete egyetlen, ám csillapíthatatlan démonával: a szexuális vággyal. Az amerikai erotikus thrillerek erős idegzetű rajongói véres és buja regényt kapnak kézhez, modern mesét szexről és halálról - szigorúan 18 év feletti olvasóknak"


Az interjú 

Miről szól a Bomlás és mit jelent neked?
Ha nem a regény cselekményéről – hiszen az a fülszövegben olvasható –, hanem a Bomlásról, mint az életem egy jelentékeny részéről kérdezel, akkor azt mondom, ez a kötet számomra a megújulás jelképe. És nem túlzok azzal, hogy öngyógyító terápiaként is használtam. Az írási folyamat elején ért véget a biztos bevételt garantáló munkaviszonyom, és szakítottam életem egyik – ha nem a legnagyobb – szerelmével. A gond olyan, mint a lavina, ha elindul, mindent visz. És mi lehet egy férfi számára idegőrlőbb, mint amikor az élete anyagi és párkapcsolati területe egyszerre válik ingoványossá?! Ráadásul mindkettő rettentő „felnőttes”, számomra addig ismeretlen probléma volt. Aztán döntöttem: nem a mindent elnyelő önsajnálatba, inkább egy új életvitel kialakításába fektetek energiát. Gyökerestől alakítottam át az életem, és nem túlzás azt állítanom, a Bomlás írása során váltam férfivá. Igaz, megjártam közben a poklot, hiszen a bizonytalanság nem elhessegethető. Ha beette magát az emberbe, csak a sikerélmény űzheti ki onnan, addig pedig kegyetlenül gyötör. És leginkább magamnak kellett bizonyítanom, hogy ha lemondásokkal is, de túl tudom élni a hullámvölgyet.

Honnan jött az ötlet?
A cselekmény egy részét a saját életemből származtattam. Pontosabban az imént említett, már véget ért párkapcsolatomból. Számos hajmeresztő apróság megtörtént velem, illetve körülöttem. Az exem egyébként olvasta a regényt, és sérelmezte is a pontosságát. Tudom, hogy a te torkodon például megakadt Flórián ördögi énje, pedig az „valós” alapokon nyugszik. A korábbi párom állította, megjelent előtte az Ördög, és… A többit tudod, a Bomlás-szüzek előtt pedig nem szeretnék spoilerezni.

Mikor kezdted el írni és mikor fejezted be?
Tavaly március-április környékén kezdtem el írni a regény. A tervek szerint karácsonyra jelent volna meg, de elcsúsztam vele – egyszerűen annyira leterhelt lelkileg, hogy képtelen voltam a szokásos tempómban haladni vele. Elég kellemetlen érzés úgy csalódást okozni az olvasóimnak, hogy közben a saját korlátaim miatt tehetetlen voltam. Végül idén februárban adtam le a kéziratot, ami tehát gyakorlatilag egy évig készült. Többször írtam át részeket, sőt, az egyik jeleneten jócskán finomítottam is, pedig ez aztán abszolút nem jellemző rám. Fölöslegesnek éreztem azonban az ott leírt durvaságot.


Van kedvenc karaktered/szereplőd benne, aki valamiért közelebb áll hozzád, mint a többiek?
Dr. Lengyel karaktere áll hozzám a legközelebb. Mármint a Bomlásból. De, ha az eddigi regényeimet kérdezed, akkor a LoveClub egyik főszereplőjét, Lilit említeném. Vele a jövőben, valamilyen formában szeretnék is majd foglalkozni.

A LoveClubban már feltűnt Fényes Laura nyomozónő és Lengyel Dávid pszichológus, akik ebben a nyomozásban is részt vettek. Elképzelhető, hogy a skandináv krimik mintájára sorozatban gondolkodsz, aminek a főszereplői a nyomozónő és a pszichológus lesznek?
Ez nem feltétlenül skandináv minta, ahogy a Bomlás sem skandináv „stílusban” íródott. Nyilván értek hatások, de hozzám például az angolszász krimik sokkal közelebb állnak, mint a skandinávoké. Igyekeztem kialakítani a saját hangom, és folytattam a LoveClubban megkezdett utamat. Igaz, sorozatban gondolkodom, de csak egy biztos főszereplőt említenék: dr. Lengyelt. A következő, a tervek szerint még az idén megjelenő regényemben is ő a központi figura. A többi karakter sorsáról egyébként még én sem döntöttem, nem szeretek előre tervezni, és nem félek főszereplőnek tűnő figurákat a legváratlanabb helyzetben kiiktatni a történetből.

Szerepet kapott a történetedben a kemény erotika. Mi a véleményed a mostanság divatos erotikus regényekről, amik szinte elárasztják a hazai könyvpiacot?
Őszinte legyek? Egyetlen erotikus könyvet sem olvastam. Még A szürke ötven árnyalatának is csak a negyedéig jutottam. Éppen ezért minősíteni sem szeretném az erotikus irodalmat. Annak azonban örülök, hogy már a magyarok sem pironkodnak, illetve méltatlankodnak a szexuális töltetű jelenetek miatt. Mert a testiségről igenis beszélni kell! Ha valaki ismeri a korábbi regényeimet, pontosan tudja, hogy mind az erotikával, mind a tabu-témákkal kiemelten foglalkoztam. Ez a Bomlásban sincs másképpen, és a következő regényeimben sem kívánok ezen változtatni. Hozzám igazodott a trend. (nevet)

A Barbibébit sokan csalódottan fogadták. Hogyan élted ezt meg?
Megjelenésekor a Barbibébi egy nagyon újszerű vállalkozás volt. Valóban vegyes kritikák értek, de azt gondolom a „csalódás”-kifejezés erős túlzás. Abban igazad van, hogy az „olvasó közösség” fanyalgott, ám eközben a Barbibébi olyan fiatalokat ért el, akik – nem túlzok – korábban egyetlen könyvet sem vettek a kezükbe. Azt gondolom, ha több ezer, a könyvektől addig elhatárolódó, és egyébként lázadókorú fiatalt olvasásra bírtam, akkor már sikeresnek tekinthető a projekt. Elsőkönyvesként – illetve első regényesként – nyilván felkészületlenül, és ezáltal kellemetlenül érintettek a negatív kritikák, de legalább időben megedződtem. Az már más kérdés, hogy mai fejjel nem feltétlenül mutogatom büszkén a regényt. Ennek azonban nem a köré gyűlt kritikahalom az oka, hanem, hogy teljesen máshogy nyúlok már a szöveghez. De hát eltelt azóta négy év.

A Bomlásról eddig pozitívabban nyilatkozott az olvasóközönség, mint a már fenn nevezettről. Szerinted miért?
Szerintem nem lehet, és nem is szabad összehasonlítani a Bomlást a Barbibébivel. Már csak azért sem, mert más korosztályhoz szólnak, a Bomlás az első, kifejezetten felnőtteknek íródott regényem. Azaz én a LoveClubot is már a felnőtt köteteim közé sorolom… Az évek során a stílusom, a nézőpontjaim és a fontossági sorrendem is alakult, azt hiszem beértem. De nem szeretem túlelemezgetni a köteteimet, hiszen ahány ember, annyi vélemény van róluk. Mindenkinek magának kell megítélnie, mitől jobb, vagy rosszabb a felnőtt Lakatos Levente.

Ahogy láttam, az Ulpius-ház Könyvkiadó hazai szerzői közül, te vagy a második legtöbb Facebook-os követővel rendelkező írójuk. Jelenleg több, mint 20.000-en like-olták az oldaladat. Legközelebb hol találkozhatnak veled a rajongóid? Legyen szó író-olvasó találkozóról, dedikálásról, stb.
A következő dedikálás a 84. Ünnepi könyvhéten lesz, mégpedig június 8-án, 17:00-tól az Ulpius-ház Könyvkiadó standjánál. Tessék, csak tessék! (nevet)
https://www.facebook.com/events/535183359879571/

2013. március 25., hétfő

Kálmán Jenő

március 25, 2013 0 Hozzászólás
Többször írtam már a Sicc sorozatról, így úgy éreztem, hogy egy külön bejegyzésben is meg kell említenem a mesesorozat íróját, Kálmán Jenőt, aki 1885. dec. 27-én született Szakcson (Tolna megyében, Dombóvártól kb. 21 km-re északra) és 1968. ápr. 12-én hunyt el Budapesten.
Pályafutását a Független Magyarság c. lapnál kezdte, de dolgozott a Borsszem Jankó, Fidibusz c. lapoknak és a Színházi Életnek is.
1916-ban sorozták be, 1920-ig hadifogoly volt Nyikolszk-Uszuriszkiben.
1945 után karcolatai jelentek meg a Magyar Nemzetben és az Esti Hírlapban.
A Sicc kalandjait 1956–1969 között írta. A könyvecskék illusztrátora Tankó Béla volt.
forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 

Sicc kötetek:
Sicc összes kalandja
Kálmán Jenő: Sicc a hóban
Kálmán Jenő: Sicc az iskolában 
Sicc a szaharában
Sicc kalandjai
Sicc a vadonban
Sicc Afrikában
Kálmán Jenő: Sicc a cirkuszban
Kálmán Jenő: Sicc a slamasztikában
Sicc Meseországban
Sicc Aranykönyv
és színezőkönyvek

2013. január 14., hétfő

Ismerd meg az Összetört glóriák írónőjét, A. O. Esthert!

január 14, 2013 3 Hozzászólás
Nem sokára írnok fogok a hazai könyvpiacon nem olyan rég megjelent Elveszett lelkekről, de előtte szeretném, ha egy kicsit megismerhetnétek az írónőt. Ugyanis A. O. Esther az Összetört glóriák első részével felírta a nevét a kedvenc, mai magyar szerzőim közé.
De ki is ez az első könyves írónő, akinek még csak most jelent meg az első kötete, de már több, mint 1000 példányt adtak el belőle?

Interjú az írónővel


Mit lehet tudni A. O. Estherről? 
Aszódi-Ordódy Eszternek hívnak. Szerkesztő-újságíróként dolgozom immáron több, mint egy évtizede. Hazánk legnagyobb lapkiadójánál töltöttem ezen évek jó részét, és számtalan (online és print) női magazinban jelentek meg az írásaim. Hét éven keresztül vezettem az első gasztroblogok egyikét, a Morzsálót, és a férjemmel, Ádámmal megalapítottuk a saját magazinunkat, a decens.hu-t. A regényírás nagyon régóta foglalkoztatott, de sokáig nem láttam magam előtt kristálytiszán, hogy milyen műfajban tudnék a legjobban megmutatkozni. Aztán egy nap jött az isteni szikra, megszületett az első fantasy regényem alapkonfliktusa, és még aznap éjjel papírra vetettem az első húsz oldalt.

Milyen műfajú könyveket szeretsz olvasni? Vannak kedvenceid? Esetleg olvasol most is valamilyen könyvet?
Nem titkoltan fantasy rajongó vagyok, így a kedvenceim is e műfaj nagyjai közül kerülnek ki. (J.R.R.Tolkien, J.K.Rowling, Stephenie Meyer, George R.R.Martin és még hosszan sorolhatnám), de nagyon szeretem a régi klasszikus romantikus irodalmat (Jane Austennel az élen), Agatha Christie krimijeit, és az életrajzi könyveket. Nagyon sok Jeffrey Archer könyvem van, és a magyar irodalom minden jeles képviselője is helyet kapott a polcokon.
Jelenleg nem regényt, hanem egy antik szőnyegekről szóló szakkönyvet olvasok. Pontosabban kettőt. Az egyik Ian Bennet: A keleti szőnyeg, a másik Enza Milanesi: A szőnyeg (Stílustörténeti kalauz az ókortól napjainkig). Imádom ugyanis az antikvitásokat, ezen belül pedig rajongok a régi szőnyegekért, kiváltképp a kazak darabokért. Nem titok, hogy már a következő sorozatomat tervezem, és az első kötetben oroszlánrészhez jutnak majd az antik szőnyegek.

Mikor kezdted el írni az Elveszett lelkeket? És mennyi ideig tartott a megírása? 
A kisebbik lányommal, Izabellával voltam várandós, amikor nekiálltam a történetnek, és másfél hónap alatt elkészültem az első kötettel. Borzasztó gyorsan írok, ez talán az újságírói múltnak és a rengeteg gépelésnek köszönhető (amit gyermekkorom óta lelkesen művelek). Valójában, amikor írok, nem is látom a klaviatúrát, sem a monitort, csak a történetet, ami gyorsan fut a szemem előtt, az ujjaim pedig peregnek, mint a géppuska-ropogás, és igyekeznek lépést tartani az események sodrásával.
Szóval hamar elkészültem, utána viszont sok idő telt el, hiszen megszületett Iza, és utána gyermekágyas voltam, éjszakáztam a babával, közben el kellett látni a nagyobbik lányunkat, Dorkát és a háztartást is, így majd egy év telt el, mire újraolvastam és javítottam a kötetet, majd újabb három hónap ment el, mire a lektoromhoz, a tördelőhöz és a nyomdába került az első kiadás.

Már akkor is trilógiának tervezted amikor nekiálltál vagy csak az írása során alakult így?
Igazság szerint sorozatot terveztem, és valószínűleg az is lesz belőle, csak jelenleg a harmadik kötetnél járunk, ezért trilógiaként emlegetem. Negyedik részt mindenképp kell, hogy írjak, mert a történet megkívánja. Azt azonban, hogy a negyedik rész után továbbmegyünk-e, az olvasóközönségtől teszem majd függővé. Van a szereplőimben annyi, hogy akár beleférjen egy ötödik, hatodik, s befejezésképp egy hetedik rész is.

A folytatásokról mit lehet tudni? Mikor fog várhatóan megjelenni a Hívogat a fény?
A második rész, Hívogat a fény címmel 2013 februárjában fog megjelenni. Az angyalok - a szentekhez hasonlóan - úgy halnak meg, hogy a testük fénnyé válik, innen a cím. Ebben a részben a főszereplőm, Sophiel lesz az, akit elkezd magához hívni a fény. Újabb küldetést is kap odafentről, így megkezdődik a versenyfutása az idővel, hiszen nem elég megtalálnia a Mindenség Térképét, meg kell lelnie a gyógyírt is, ami megállítja a fénnyé válás folyamatát, különben meghal.

Honnan jött Sophiel és Elijah neve? 
Az angyalok nevei többségükben "-el" végződésűek: Gabriel, Michael, Raphael, Uriel, Ariel, Mizariel, Ramodiel… stb.
A "Sophie" avagy "Zsófia" névvel játszottam, így a név kapott egy "-l" betűt, és máris felvette a szép, angyalos, -el végződésű csengést. Ezzel "létrehoztam" egy saját angyal nevet, Sophielt.
Elijah ősi, bibliai név. Olyan nevet szerettem volna adni a számkivetett és egyben legöregebb angyalaim egyikének, ami más, mint a többi, de mégis illik a történethez. Elijah, Fagus és Bardo (utóbbiak kitalált nevek) ezért nem -el végződésűek, mint a többi angyal, mert ezzel is hangsúlyozni szerettem volna, hogy ők hárman mások, mint a társaik. Ősöregek, az Isten legrégebbi "jobbkezei", akik sajnálatos módon, a szemléletmódjuk miatt kiűzettek a Paradicsomból.

Van esetleg kedvenc szereplőd? 
Minden szereplőm egyben a kedvencem is, hisz' mindannyian az "én gyermekeim". Mindegyikükben ott vagyok én is… Sophiel az én szememmel lát, és én lelkemen keresztül vívódik, az én kételyeim gyötrik. Elijah és Gabriel a két legkedvesebb férfi karakterem, de nagyon szeretem a kis Joshuát és az összes Erdőlakót. Sahranfer az első kötetben gonosznak tűnik, de a második könyből kiderül majd, hogy ő sem ilyennek született, s a körülmények hatására vált olyanná, mint amilyennek az olvasó megismerte. Látni fogjuk, milyen volt gyermekkorában, ki volt az anyja, ki volt a világhírű apja, sőt felbukkannak - és jó sok zűrt kavarnak majd - a nővérei.

Honnan merítetted az ötletet? 
Olvastam egy tanmesét. Az ördög és az angyal, ez volt a címe. Nézd, itt el is tudod olvasni: http://decens.hu/az-oerdoeg-es-az-angyal.html
Nagyon nagy hatással volt rám ez a történet, és szinte abban a pillanatban megszületett bennem az elhatározás, miszerint épp ez az a konfliktus, amiről írni szeretnék. Hiszem, hogy nem a semmiből pattanti ki belőlem ez az ötlet, mint ahogy a tanmesére sem véletlenül bukkantam… szerintem az angyalok intézték úgy, hogy ihletet kapjak.

Ki olvashatta legelőször a történetedet? 
Kezdjük azzal, hogy senkinek sem mondtam el: nekiálltam könyvet írni. Szép nyári este volt, a lányokat lefektettem aludni, és beültem a szobájukba a laptopommal, majd nekiálltam írni. Nem volt vázlatom, sem koncepcióm, semmi, egyszerűen csak nekiálltam, és legnagyobb meglepetésemre azt éreztem, hogy ömlik a "kezemből" a történet. Beírtam az első tizenvalahány oldalt, majd kinyomtattam és a férjem kezébe adtam. Ádámról érdemes tudni, hogy nem olvas fantasyt, sem romantikus irodalmat. Ő egy műszaki érdeklődésű ember, akit nagyon nem mozgat meg az ilyen stílusú irodalom. Mégis, miután beleolvasott (én izgatottam lestem a kanapéról), többször rám nézett és azt mondta:
- Úristen, ez milyen jó… Honnan szerezted? Ki írta ezt?
Nem szóltam, hagytam, hogy végig olvassa az egészet. Akkor letette, és megrázta a fejét.
- Ez valami világsiker, igaz?
… és ez volt az a pillanat, amikor nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Mondtam neki, hogy ezt én írtam, most, fent, a lányok szobájában.
Mire ő: - Ha ez így van, többé semmi mással ne foglalkozz, csak a regényírással és tényleg világsiker lesz!

Kik segítettek az Elveszett lelkek megírásában? 
Senki nem segített. Az első kötetnél Ádámot, mint társszerzőt azért tüntettem fel a belső borítón, mert remek helyszíneket, ötleteket adott, ő találta ki például a Holdszirének legendáját, a denevérkutyákat, és egy csomó olyan misztikus elemet, amit nekem "csak" bele kellett szőnöm a történetbe. A második és a harmadik rész azonban saját "álom", és bár utólag azt mondta, bánja, hogy a munkája miatt nem volt ideje belefolyni az ötletelésbe, lenyűgözi a történetem (nekem pedig ennél nem kell nagyobb dicséret).

Gondolom volt elképzelésed arról, hogy miről fog szólni a könyv. Mégis volt benne olyan pont, amikor úgy döntöttél az írása közben, hogy változtatsz az addigi elképzeléseiden? 
Talán meglepő lesz, amit mondok, de az első kötetnél fogalmam sem volt róla, miről fog szólni a könyv. 100%-ig ihletből írtam. Leültem a gép elé minden éjjel / hajnalban, és képzeletben a helyszínre utaztam, ahol mintegy láthatatlan krónikás, eszelős tempóban jegyzetelni kezdtem. Nem én irányítottam az eseményeket, hanem a szereplőim - én csak elmeséltem, amit láttam. Néhány fordulat engem is meglepett, de a végén kerek egész lett a történet. Nyilván benne voltak az én érzéseim és Ádám ötletei is, hiszen sokat beszéltünk a konfliktusról, az érzelmekről, a morális kérdésekről, amiket felvet a könyv, de alapvetően ihletből született. Ehhez képest a második kötet vázlat alapján született meg, igaz, itt több szálat és idősíkot kellett összefonnom, ezért döntöttem úgy, hogy fegyelmezettebben írok eztán, mint az első nekifutásra. Ehhez képest így is előfordult, hogy letértem az "útról", és hirtelen a karaktereim egész mást csináltak, mint terveztem: szereplők haltak meg és keltek életre a semmiből. Szóval úgy tűnik, a történetem önálló életet él…

Hogy lehet elképzelni téged, milyen vagy amikor írsz? Egyáltalán mikor szoktál többnyire írni? 
Ha írok, nem vagyok itt. A testem ugyan látszólag a kanapén ücsörög, többnyire a gyerekszobában, de a lelkem messze jár. Láthatatlan mesélőként a történetem minden egyes pillanatát közelről kísérem végig. Ott állok a szereplőim mellett, és hallom, mit beszélnek, érzem a körülöttük paráholó esőt, a bőrüket simogató szelet, ahogy átérzem a csaták során érzett fájdalmukat. Velük nevetek az abszurd helyzeteken és velük sírok, amikor bánatuk van.
Többnyire éjszaka írok, amikor minden elcsendesedik és mindenki álomba merül, vagy hajnalban, amikor még senki sincs fent. Úgy hívom ezeket az órákat, hogy "írás-idő".

A borító nagyon szép. Honnan jött az ötlet, hogy ilyen legyen? 
Kezdetben - nyilván Twilight hatásra - szimbólumokban gondolkodtunk. Elijah lángoló ostora és egy fehér toll lett volna a borítón, utóbbi mintegy az angyalok jelképeként, de nem voltunk elégedettek a tervekkel. Aztán a semmiből merész ötlettel álltam elő, miszerint gondolkozzunk ragyogó, fehér borítóban, arany díszekkel, hiszen a Mennyországhoz és az angyalokhoz ez illik igazán. Egy gyönyörű szép lányra vágytam, aki olyan, mint egy angyal. Keresgélni kezdtem különféle fotó- és modellügynökségek honlapján, és egyszer csak rábukkantam egy csodaszép arcú, világosszőke hajú modellre. Megvettük a fotót, és arra kértem a művészeti vezetőnket, Dobosy Anikót, hogy "angyalosítsa" a lányt. Az ő keze munkáját dicséri, hogy az eredetileg napsütötte, hús-vér tinilányból angyalt varázsolt a borítóra. A vakító fehér háttér, az arany csillagok, az angyal ragyogó, világoskék írisze, a dombornyomásos borító csakúgy mint a csodaszép tördelés, a díszes iniciálék és és az oldaldíszítő elemek az ő munkájának az eredménye, nagyon büszkék vagyunk rá.

Nyitottál a könyves bloggerek felé is. Miért döntöttél úgy, hogy felveszed velünk a kapcsolatot? 
Szerkesztőként dolgoztam éveken át, így nagyon sok könyvajánlót olvastam, amik - nem meglepő módon - általában annyiból álltak, hogy bemásolták a könyv fülszövegét, esetleg írtak hozzá egy rövid, kétsoros bevezetőt, és ennyi. Számomra ez nem ajánló. A moly.hu-n rengeteg véleményt olvastam különböző témákban, száz meg száz könyvről, és meglepett, milyen részletes elemzéseket írnak a kötetekről, ezért rákerestem a legtöbbet író könyves bloggerek oldalaira, ahol még jobban meglepődtem. Láttam ugyanis, hogy nem csupán a történetről írnak véleményt, de osztályozzák a könyvek külsejét, borítót, tapintást, belső oldalakat csakúgy, mint magát, az írást. Szót ejtenek a szereplők karakteréről, az érzelmekről, párbeszédekről, cselekményről, fordulatról, dinamikáról, egyszóval mindenről, amitől az egész kritikának komoly, szakmai súlya lesz. Ez az, amiről úgy érzem, hogy értékes nem csak nekem, írónak, visszajelzés gyanánt, hanem az olvasóknak, akik épp ezek alapján fognak később egy könyvet megvenni vagy a polcon hagyni. Maximálisan elismerem és szeretem a könyves bloggerek munkáját.

Eddig milyen visszajelzéseket kaptál? 
Lekopogom, eddig csak pozitív kritikát kaptam mindenkitől. Optimista vagyok, de tudom, mindenki nem szerethet, így nyilván lesznek majd olyanok, akik más elvárásokat támasztanak majd a történettel szemben, de azért remélem, őket is sikerül majd "megpuhítanom". Nem nevezném negatív kritikának, de volt, aki azt mondta, a szerelmes és harci jelenetek jobban szórakoztatták, mint például a líraibb, meseszerűbb "Erdőlakós" fejezeteim, mások viszont épp az ellenkezőjét állították (a többség) - ebből is látszik, hogy ízlések és pofonok, eltérőek. Az egyöntetű visszajelzés azonban az, hogy a könyv letehetetlen, filmszerű és a valóságból kiszakítja azt, aki olvasni kezdi.

Milyen hosszabb távú terveid vannak? Nemzetközi könyvpiac esetleg? 
Tele vagyok tervekkel. Jelenleg számos műfordítóval is együtt dolgozunk az első három köteten, mert szeretnénk több országban megjelenést biztosítani a történetnek, de erről bővebben majd akkor szeretnék mesélni, ha kézzel fogható eredményeket  is fel tudunk mutatni az elért sikerekről. Így korrekt, azt hiszem.

Kiadta: Decens Magazin Média Kft. (2012.)
Oldalszám: 446
Ára: 3990
Üzennél valamit az olvasóidnak illetve a leendő olvasóidnak? 
Hogyne! Azt üzenem, hogy legyenek nyitottak a történetemre, mert meg fogják látni, hogy csodát tesz majd a lelkükkel, szebbé varázsolja az érzéseiket és az álmaikat. Hiszem, hogy egy könyv feladata nem csak az, hogy szórakoztasson, hanem az is, hogy egy más világba repítsen, kikapcsoljon, elfeledtesse veletek a gondjaitokat és jó érzéssel töltsön el. Az Összetört glóriák ilyen könyv, és amennyiben bizalmat szavaztok nekem, meglátjátok, nem fogtok csalódni bennem, mert a következő két kötet (a Hívogat a fény, illetve az Életfa), még sokkal, de sokkal izgalmasabb, mint az első rész volt. Szeretném, ha szeretnétek az angyalaimat.

Ajánlom a könyvet a figyelmetekbe! :o)

2012. május 30., szerda

"Waiting On" Wednesday (12.)- Várólistára ...

május 30, 2012 2 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.

Finy Petra neve eddig inkább gyermekkönyveken tűnhetett fel (ezeken kívül 1 verseskötete van amúgy), de hamarosan megjelenik az első felnőtteknek íródott regénye. Így a fülszöveg szerint nem is tűnik szerintem rossznak. ;o)

Kiadja: Libri Könyvkiadó
Várható megjelenése: június 7.
Oldalszám: 320
Ára: 2980
"Linger Lea anyja különleges nő volt: megszállott madarász, aki súlyos depressziója elől a természet világába menekült. Az asszony öngyilkossága után Lea végigjárja a rokonait, hogy az emlékeiken keresztül felgöngyölítse családja történetét, miközben maga is épp az anyaságra készül. Ám a nyomozás során önmagáról és a rokonairól is többet tud meg, mint amire valaha is számított.
Finy Petra első regényében a hazai növény- és állatvilág soha nem látott gazdagságban tárul az olvasó elé. A magyar irodalomban egyedülálló vállalkozás, mely a természet nyelvén mesél el egy nagyon is emberi történetet."

**************
Finy Petra 1978-ban született Budapesten. Első felnőtt könyve a 2006-ban megjelent "Histeria grandiflora" című verseskötet, 2008 óta kilenc nagysikerű gyerekkönyvvet írt. Ez az első felnőtt regénye.
forrás: alexandra.hu

2012. május 23., szerda

"Waiting On" Wednesday (11.)- Várólistára ...

május 23, 2012 0 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.

Emlékeztek még A sündisznó eleganciájáról szóló bejegyzésemre?
Nos, az írónőnek a jövő hónap elején megjelenik a másik regénye is magyarul, Ínyencrapszódia címmel.

Eredeti címe: Une Gourmandise (2000.)
Magyar kiadás: Geopen Könyvkiadó
Várható megjelenés: június 7.
Oldalszám: 160
Ára: 2490
"Pierre Athens a világ legnagyobb étteremkritikusa, a gasztronómia pápája, az ínyenc lakomák fejedelme. És negyvennyolc órán belül meg kell halnia. Ezt ő is tudja, de nem törődik vele, mert a halál kapujában egy ízlelőbimbói közt vagy inkább a szívében motoszkáló íz nyomába ered. Érzi, hogy ennek a gyermek- vagy kamaszkorból ismerős íznek többet köszönhet, mint élete összes pompázatos lakomájának. És emlékezik. Hol elandalodva, hol őrjöngő izgalomban kóborol az emlékek útvesztőjében, fejest ugrik a régmúlt fazekaiba, és vidékek és illatok, szagok és ízek, fűszerek, mártások, vadhúsok, halak és először ízlelt alkoholok között bejárja a gyermekkor tengerpartjait és kertjeit, séfek boszorkánykonyháit. S míg kutat, számot vet vele feleség, gyerek, barát, szerető, macska. Vajon marad-e idő, hogy meglelje, amit keres? A francia Muriel Barbery A sündisznó eleganciája című regényével vált világhírűvé, egyben a magyar olvasók egyik kedvencévé. Ínyencrapszódia című regényében is az élet egyszerű és fennkölt pillanatait ragadja meg, pálcát törve az erő és a hatalom gőgje felett."
 ********************

Muriel Barbery1969-ben született Marokkóban.
Író és a filozófia professzora.
A sündisznó eleganciája hatalmas siker volt Franciaországban is (ahol él) és több, mint egy millió példányban adták ki világszerte. 2009-ben film is készült belőle.

2012. május 16., szerda

"Waiting On" Wednesday (10.)- Várólistára ...

május 16, 2012 0 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.

Nem rajongok kimondottan a sci-fiért, de amikor megláttam ezt a könyvet az Agave várható megjelenései között, egyből kíváncsi lettem rá.
Embereket rabolnak el és egy teljesen új világba viszik őket, hm. Nem hangzik rosszul ugye? Amikor a szereplők nevei között rátaláltam egy budapesti kamaszra, gyorsan rásandítottam a szerző nevére, Hazai lennél? És hát igen.

Várható megjelenés: június 7.
Kiadó: AGAVE Könyvek
Oldalszám: 304
Ára: 2980
Műfaj: sci-fi
"Háromezer embert ragadtak el egyszerre a Föld különböző pontjairól. Köztük van Attila, a félénk budapesti kamasz fiú, Jurij Vitkov, a magabiztos orosz vállalkozó és annak lánya, a tízéves Aurora is. Háromezer ember, akik most egy élő űrhajó belsejében utaznak, és minden pillanatban egyre távolabb kerülnek a Földtől. Nyomasztó körülmények között élnek összezsúfolódva, erkölcsök nélküli, öntörvényű közösségbe szerveződve anélkül, hogy tudnák, miért kerültek ide, hova tartanak, és milyen sorsot szántak nekik elrablóik. Hamarosan egy számukra felfoghatatlan, idegen világba érkeznek, ahol az evolúció egészen más utat választott magának, és az érkezésük fajok és kultúrák százainak életét dúlja fel. Attila, Jurij és a többiek előtt csak a túlélés lebeg, de előbb-utóbb szembe kell nézniük egy sokkal fontosabb kérdéssel. Vajon sikerül-e megőrizniük az emberi mivoltukat?"
*****************

Markovics Botond -alias Brandon Hackett- 1975-ben született.
Az ember könyve a 10. munkája, ebből kettő könyve Zsoldos Péter-díjat is nyert.
Botond az SFmag.hu egyik alapítótagja.
forrás: wikipédia

2012. május 9., szerda

"Waiting On" Wednesday (9.)- Várólistára ...

május 09, 2012 0 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.

Újabb Nalini Singh könyv, méghozzá az Angyali vadász sorozat 4. kötete. Juj de várom! ☺

Eredeti címe: Archangel's Blade (2011.)
Várható hazai megjelenés: május 16.
Kiadó: Egmont Kiadó
Oldalszám: 440
Ára: 3999
Sorozat: Angyali vadász

"A folyóban talált vámpírfej ügye a Vámpírvadász Céh fennhatósága alá tartozna, de Raphael arkangyal jobbkeze, Dmitri ösztönei azt súgják, neki kell vezetnie a nyomozást. Van valami az áldozat bőrére tetovált, titokzatos írásban, ami régmúlt idők szörnyűségeit idézi fel benne.
A Céh Honort küldi, hogy segítsen megfejteni a jeleket, de a szörnyű támadás és kínzások során megtört vadász nem áll készen arra, hogy együtt dolgozzon a kegyetlenségéről és sötét embertelenségéről hírhedt vámpírral; még akkor sem, ha gyermekkora óta megmagyarázhatatlanul vonzódik a férfihoz.
A Honor elrablói és a vámpírfej eredete utáni nyomozás során feléled a múlt, pedig egyikük sem akarja újra átélni annak borzalmait. De a fájdalomba gyönyör is vegyül." 
***********************


Oldala
Nalini Singh Új- Zélandon született. 3 évig élt és dolgozott Japánban, de aztán visszaköltözött Új- Zélandra.
Az első könyvét 2002-ben vette meg az egyik kiadó. Jelenleg 2 sorozata van, The Psy/Changeling series és The Guild Hunter series. Mind a kettőt itthon az Egmont Kiadó kezdte el kiadni. Az első az Egy világ, két faj, állandó küzdelem, ami a mentálok világáról szól, a második pedig az Angyali vadász, főszerepben az angyalokkal.
Az írónő szereti a romantikát és a happy endet, így a történeteiben ezekre lehet számítani.

2012. május 2., szerda

"Waiting On" Wednesday (8.)- Várólistára ...

május 02, 2012 0 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.

Ki lehet ez a bizonyos E.L. James, akit beválasztottak a 100 legbefolyásosabb ember közé? A Time "kiadói jelenség"nek nevezte a listájukon, akinek a trilógiája felkavarta a kiadókat, Hollywoodot és sok édesanyát. És ennek a trilógiának az első kötete hamarosan olvasható magyarul is.

Eredeti címe: Fifty Shades of Grey

Magyar kiadás: Ulpius-ház Kiadó
Várható hazai megjelenése: jún. 29.
Ára: 3999
"A könyv, amelyről mindenki beszél...

Az erotikus, mulattató és mélyen megindító "Ötven árnyalat-trilógia" olyan történet, amely hatalmába keríti és birtokba veszi olvasóját, azután mindig vele marad.
Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem e világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana csendes szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt - de a saját feltételei szerint.
Ana, akit egyszerre ijeszt és izgat Grey szokatlan szexuális ízlése, habozik. Greyt minden sikere - multinacionális vállalkozásai, hatalmas vagyona, szerető családja - ellenére démonok gyötrik és az önuralom kényszere emészti. Amikor a pár vakmerő, szenvedélyes viszonyba kezd, Ana fölfedezi Grey titkait és tulajdon, sötét vágyait."
**********************************

E. L. James Nyugat-Londonban él a családjával.
Szinte berobbant A szürke ötven árnyalatával a könyvpiacra. Jelenleg még csak a trilógia 3 kötete olvasható tőle, de már dolgozik egy újabb szerelmi történeten.

2012. április 25., szerda

"Waiting On" Wednesday (7.)- Várólistára ...

április 25, 2012 5 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez, ami jelen esetben EZ.

Új Kinsella könyv megjelenése várható a Kelly Kiadótól! Igaz, hogy az utolsó tapasztalatom az írónővel annyira nem volt fényes, hisz A Boltkóros babát vár nem lett annyira jó, mint amennyire számítottam rá, de mégis amikor megláttam az írónő nevét, azért nagyot dobbant a szívem. ☺ Olvasva a fülszöveget pedig reménykedek, mert izgisnek tűnik. :oP Bízom abban, hogy most hozni fogja a formáját, romantikus és humoros is lesz kellőképpen.

Eredeti címe: I've Got Your Number (2012.)
Várható magyar megjelenés: május 4.
 Kiadó: Kelly Kiadó
 Oldalszám: 368
Ára: 2980
"Elveszítettem. Az egyetlen tárgyat a világon, amit nem lett volna szabad elveszítenem. A jegygyűrűmet.
Ha azt mondom, hogy ez a gyűrű különleges, az nem fejezi ki a helyzet súlyosságát. A gyűrű három nemzedék óta vándorol Magnus családjában. Három hónapja hordom az ujjamon, éjszakára szertartásosan egy porcelán tálba helyezem az ágyam mellett, napközben félpercenként ellenőrzöm, hogy megvan-e még... erre most, pont aznap, amikor Magnus szülei visszatérnek, elveszítem. Pont ma. Nyugi. Csak semmi pánik, Poppy. Gondolkodj pozitívan!!"
Poppy Wyatt élete legboldogabb napjára készül, alig egy hét van hátra az esküvőjéig, amikor barátnőivel pezsgőzni megy egy elegáns szállodába. De az álomból hirtelen rémálom lesz, amikor egy tűzriadó miatti kavarodásban a gyűrű eltűnik, majd Poppy telefonját is ellopják. Pánikba esve járkál fel-alá a szálloda halljában, amikor váratlanul eldobott mobiltelefont pillant meg a szemetesben. Hurrá, mégis van telefonszáma, amit meghagyhat a szálloda személyzetének arra az esetre, ha megtalálnák a gyűrűjét!
Egyetlen apró bökkenő van csak: a telefon tulajdonosa, Sam Roxton egyáltalán nem lelkesedik az ötletért. Vissza akarja kapni a telefonját, és annak sem örül, hogy Poppy olvasgatja az üzeneteit, sőt, némelyikre még válaszol is a nevében...

Sophie Kinsella ezúttal sem okoz csalódást rajongóinak, legújabb regénye fergeteges szórakozást nyújt mindenkinek, aki szereti a romantikus történeteket és a kacagtató jeleneteket.
------------------------------------------------------

Sophie Kinsella 1969-ben született Londonban és jelenleg is ott él 3 gyermekével és a férjével.
A "Sophie Kinsella" csak írói álnév, Madeleine Wickhamnek hívják.
Az első regénye 2000-ben jelent meg, ezzel kezdetét vette A Boltkóros sorozata, amivel több sikerlista élére is felkerült. Később, 2009-ben film is készült belőle.
A Boltkóros sorozata jelenleg 8 kötetből áll, továbbá 5 más regénye is van. Madeleine Wickham néven pedig 7 regénye jelent meg.
Hivatalos oldala

2012. április 11., szerda

"Waiting On" Wednesday (5.)- Várólistára ...

április 11, 2012 2 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez, ami jelen esetben EZ.

Amikor megláttam ennek a könyvnek a címét és a borítóját arra gondoltam, hogy biztos egy brutális férjről fog szólni, vagy lájtosabban összehozva vagy pedig "keményebben".
Aztán amikor elolvastam a fülszövegét, Jodi Picoult Törékenyje jutott eszembe. Szerintem ez a történet is nagyon felkavaró és elgondolkodtató lehet.

The Slap (2008.)

Hazai megjelenés: ápr. 19.
Kiadó: Alexandra Kiadó
Oldalszám: 488
Ára: 2699
"Melbourne egyik kertvárosi házában, egy napsütéses kerti partin a házigazda unokatestvére pofon vág egy kisfiút. A pofon szinte visszhangzik a rémült csendben. A szülők később feljelentést tesznek. Eljön a tárgyalás napja, és a kisfiút bántalmazó férfit felmenti a bíróság.
Christos Tsiolkas könyve néhány mondatban összefoglalható, de hiba lenne, ha csak a történetre koncentrálnánk, hiszen "A pofon" jóval több ennél. A szerző görbe tükröt tart elénk, miközben bemutatja, ki hogyan reagál az elcsattant pofon nyomán kialakult helyzetre. A regény valójában provokatív korrajz, amely őszintén szól generációk közötti ellentétről, hazugságokkal fűszerezett kapcsolatokról, rasszizmusról, elfojtott és nyíltan felvállalt szexualitásról, széthulló családokról, előítéletekről, toleranciáról, öregedésről, betegségről és halálról... azaz rólunk és mindarról, ami körülvesz bennünket. Nélkülözhetetlen olvasmány mindenkinek, aki hajlandó kritikusan szemlélni saját helyzetét a mai világban."

"Felforgató regény, melyet a szenvedély és a rosszindulat villanófénye világít meg." (The Sunday Times)

Christos Tsiolkas 1965-ben született Ausztráliában.
Jelenleg 6 regénye van, az utolsó A pofon, amiből egy 8 részes TV sorozat is készült, tavaly kezdték el vetíteni.
A pofon elnyerte 2009-ben a Nemzetközösségi Írószövetség Díját; ugyanabban az évben az Ausztrál Irodalmi Társaság Aranyérmét is és 2010-ben Booker-díjra jelölték.

2012. április 4., szerda

"Waiting On" Wednesday (4.)- Várólistára ...

április 04, 2012 3 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez, ami jelen esetben EZ.

Ahhoz képest, hogy múlt héten úgy éreztem nem fogok tudni választani a várható megjelenések között, most rendesen vadásznom kellett, hogy találjak olyat, amit szeretnék kiemelni, de megvan. ;o) Méghozzá nem is akármi! Nalini Singh új atológiája.

Az Angyali vadász sorozatot nagyon szeretem tőle, így amikor olvastam, hogy ebben a könyvben 4 novella található majd, amikben egy-egy mellékszereplőt mutat be jobban, nagyot dobbant a szívem: Vajon kik lesznek azok? Aztán amikor láttam, hogy Ashwini, Sara (igen!), Nimra (Az Angyal és farkasa olvasható A sötétség angyaliban is.), Jessamy (Sara után rá vagyok a legkíváncsibb. A tanár, aki csonka szárnnyal rendelkezik.), hát nem mondom, hogy könnybe lábadt a szemem a gyönyörűségtől, de az tény, hogy izgatottan várom a megjelenését. :o)

Nalini Singh: Angyali szárnyalás 

Eredeti címe: Angel's Flight
Várható hazai megjelenés: április 17.
Oldalszám: 376
Ára: 3990
Kiadó: Egmont Kiadó
"Az Angyali vadász könyvsorozat lenyűgöző, vad és gyönyörű világa még részletesebben tárul fel a regények mellékszereplőit bemutató négy novellában.
A pompás angyalok múltjának titkai, rideg játszmái és forró szerelmei; a vadászok emberpróbáló küldetései és emberi érzelmei; a veszélyes vámpírok félelmei… A négy történet feltárja a sok részletet, titkokat, amelyeket a regények csak sejtetnek.
Angyali játszmák
Sosem származik jó abból, ha egy vámpírvadász és egy vámpír együtt dolgozik. Pláne, ha a vámpírvadász egy nő, a szóban forgó vámpír egy tapasztalt, őrjítően csinos férfi, aki már többször kicsúszott a vadász markából. De vajon Ashwini képes lesz ellenállni Janvier-nak, miközben elsimítanak egy igen kényes ügyet, amelybe vámpírok, vámpírvadászok és angyalok is belekeveredtek?
Angyali próbatétel
Sara, a Vámpírvadász Céh egyik legjobb vadásza választás előtt áll: Simon, a Céh vezetője felajánlja neki az igazgatói széket. Vajon egy vérbeli vadász elfogadja-e, hogy a jövőben a diplomáciával kell foglalkoznia, és soha nem lehet magánélete? És mit tegyen, ha éppen ebben a kényes pillanatban találkozik a férfival, aki minden vágyát képes valóra váltani? Meg tud-e küzdeni a kísértéssel? Kell-e egyáltalán?
Angyal és farkasa
Egy megtört vámpír a veszélyes és vonzó angyal nő udvarába kerül. Új megbízatása látszólag a pályája és élete végállomását jelenti, de Nimra birodalmában semmi sem az, aminek tűnik. A pusztulás helyett talán mégis a gyógyulás és a boldogság vár a vámpírra..
Angyalszárny
A Tanár évezredek óta látja felcseperedni az angyalokat. A legveszélyesebb harcosok és arkangyalok is tőle tanultak mindent. Jessamy a hosszú évszázadok során csonka szárnyú, röpképtelen angyalból érett, nyugodt, sorsába beletörődő nővé vált. Az angyalvilág krónikása ellen azonban merényletet kíséreltek meg. Ki lehet az, akinek a nő útjában áll? Ki lehet az, aki megvédi nemcsak a támadók, hanem önmaga ellen is? Galen, a nyugtalanító, védelmező harcos nem köntörfalaz: Jessamy kell neki, úgy, ahogy van. De el lehet-e söpörni a nyers vággyal két és félezer év szenvedéseit?"
Oldala
Nalini Singh Új- Zélandon született. 3 évig élt és dolgozott Japánban, de aztán visszaköltözött Új- Zélandra.
Az első könyvét 2002-ben vette meg az egyik kiadó. Jelenleg 2 sorozata van, The Psy/Changeling series és The Guild Hunter series. Mind a kettőt itthon az Egmont Kiadó kezdte el kiadni. Az első az Egy világ, két faj, állandó küzdelem, ami a mentálok világáról szól, a második pedig az Angyali vadász, főszerepben az angyalokkal.
Az írónő szereti a romantikát és a happy endet, így a történeteiben ezekre lehet számítani.

2012. március 28., szerda

"Waiting On" Wednesday (3.)- Várólistára ...

március 28, 2012 0 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez, ami jelen esetben EZ.

Bajban voltam ezen a héten, amikor a várható megjelenések között böngészgettem. Csupa izgalmas "reménységbe" botlottam és féltem, hogy nem fogok tudni csak egyet kiemelni. Aztán szembe találtam magamat ezzel a névvel:  
Sofi Oksanen 
és onnantól kezdve más nem is érdekelt.
Eddig csak a Tisztogatást olvastam az írónőtől, de az olyan szinten sokkolt, rejtett rabul, hogy ez a név szerintem örökre bevésődött a fejembe. ... Olvasva a Baby Jane fülszövegét, Oksanen újra nem könnyű témához nyúlt.
Kíváncsian várom a megjelenését!

Sofi Oksanen: Baby Jane

Eredeti címe: Baby Jane (2005.)
Várható magyar megjelenés:
ápr. 2. ?
Oldalszám: 200
Ára: 3250
Kiadó: Scolar Kiadó
"Mi történt Kormival? A magabiztos, mindenkit elbűvölő lány, aki körül csak úgy pezseg az élet, milyen valójában? Milyen akkor, amikor a pirulák és az alkohol mindent elrejtő gőze nem lengi körül? Mi zajlik a ragadós kacagás, a rummámoros éjszakák legmélyén?
Hogyan történhetett, hogy a város legmenőbb, feketebakancsos leszbije saját otthona rabjaként, az éhhalál szélére sodródva tengeti vegetáláshoz hasonlító "életét"?
A kötet elbeszélőjének nagy szerelme, Kormi elszigeteli magát saját lakásában. Nem vásárol, nem mozdul ki, még csak szemetet sem meri levinni, sőt már éjjel sem merészkedik emberek közé. Szorongástól szenvedve még a legegyszerűbb dolgoktól is visszariad. Kormi hosszú éveken át sikerrel rejtette el lelki betegségét - S AMIKOR MÁR FELTÁRULKOZNA, AMIKOR MINDEN IDEGSZÁLA KÖNYÖRÖGNE A SEGÍTSÉGÉRT, SENKI SEM ÉRTI... A SZAVAK ROSSZKOR, ROSSZ HELYEN HANGZANAK EL, ÉS SÜKET FÜLEKRE TALÁLNAK.
A világhírű finn írónő második regényében különös szerelmi háromszög bontakozik ki, és érzéki szerelmi dráma játszódik le a magával ragadó leszbikus lány, Kormi pánikbetegségének az árnyékában. Mámoros nevetés, elsöprő szenvedély, fojtogató féltékenység és könnyek vezetnek a megtörhetetlen magány és a végső lemondás felé.
Sofi Oksanen a "Baby Jane"-ben tabutémákhoz nyúl: az Oksanenre oly jellemző dühvel és szívbemarkoló átéléssel hívja fel a figyelmet a melegek zárt világának emberségére, illetve a lelki betegekről való gondoskodás csődjére, a kirekesztettségükre, a társadalom velük szembeni értetlenségére, az alkoholon, nyugtatókon, drogokon élő Prozac-nemzedék magára hagyatottságára."

"Sofi Oksanen (Jyvaskyla 1977 január 7.) finn írónő. Apja finn, anyja észt. A helsinki Színművészeti Akadámián tanult dramaturgiát. Először a Sztálin tehenei című regényével vált ismertté (Stalinin lehmät, 2003). Két évvel később jelent meg második kötete a Baby Jane (2005). Oksanen első színpadi művét, a Tisztogatás-t (Puhdistus) 2007-ben vitték színre a Finn Nemzeti Színházban. Ebből a műből készült Oksanen harmadik regénye azonos címmel (Tisztogatás, 2008). A kötet kiadása után a finn fikciós irodalmi művek bestseller listájának élére került. A Tisztogatásért 2008-ban megkapta Finnország legnagyobb irodalmi elismerését a majd 2009-ben a Runeberg-díjat és 2010-ben az Északi Tanács Irodalmi Díját." forrás

ITT pedig megnézhetitek, hogy más hazai könyves bloggerek mely könyv/könyvek megjelenéseit várják!

2012. március 21., szerda

"Waiting On" Wednesday (2.)- Várólistára ...

március 21, 2012 0 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez, ami jelen esetben EZ.

Amikor legelőször láttam meg ennek a könyvnek a borítóját, az Indiana Jones jutott eszembe. Legszívesebben azonnal "lapoztam" volna, hogy inkább a többi várható megjelenésnek tudjam szentelni a figyelmemet, de valami mégis visszatartott. Elolvastam a fülszöveget és már az első egy-két mondattal sikerült "szíven ütnie". II. vgh., titkos szöveg, ami bizonyítja valami létezését, ami mindennél hatalmasabb fegyver lehet, ...  hűűűűű. Izgalmasnak tűnik. ;o)

Tom Harper: Az elveszett
szentély

Eredeti címe: Lost Temple
Várható magyar megjelenés: márc. 28.
Oldalszám: 340
Ára: 2990
Kiadó: Ventus Libro Kiadó
Kategória: kalandregény
"Az izgalmas, pergő kalandregény 1941-ben, a második világháború alatt kezdődik Kréta szigetén, ahol a németek meggyilkolnak egy angol régészt. A haldokló egy kalandorra bízza azt a titkos ókori szöveget, amely egy évezredek óta elfeledett ősi tárgy létét bizonyítja. A háború után németek, oroszok, amerikaiak akarják megkaparintatni e tárgyat, mert mind azt remélik, hogy olyan anyagból készült, amelyből az atombombánál is hatékonyabb fegyver állítható elő. Az ősi titok nem hagyja könnyen felfedni magát: Homérosz szövegei vezetik a főhőst és az olvasót helyszíneken és történelmi korokon át egészen a döbbenetes felismerésig, majd a megnyugtató világunk békéjét megmentő végkifejletig."

Tom Harper 1977-ben született Németországban. Történelmet tanult Oxfordban, jelenleg Yorkban él a feleségével és a két fiával.
Edwin Thomasként történelmi sorozatot írt, ami a napóleoni harcok során játszódik.
Regényei:
- The Mosaic of Shadows
- Knights of the Cross
- Siege of Heaven
- Lost Temple- Az elveszett szentély
- The Book of Secrets
- The Lazarus Vault
Edwin Thomasként:
- The Blighted Cliffs
- The Chains of Albion
- Treason's River
Magyarul egyelőre Az elveszett szentély (lesz) olvasható tőle.
Oldala ITT elérhető.

ITT pedig megnézhetitek, hogy más hazai könyves bloggerek mely könyv/könyvek megjelenéseit várják!

2010. november 26., péntek

Interjú Carmencita Woolf-fal

november 26, 2010 3 Hozzászólás
Itt a megígért interjú Carmencita Woolf-fal. Remélem, hogy érezni fogjátok az írónőnek azt a kisugárzását, ami a könyvén keresztül is átjön. Hihetetlenül kedves, közvetlen, barátságos, amolyan angyalka-természet és szívből kívánom neki, hogy eljöjjön az a világsiker. ;o) Megérdemelné. ...

(Hú, rendesen izgulok, hogy fog nektek tetszeni, ez életem első interjú-félesége.)



Mit lehet tudni Carmencita Woolf-ról?
Szabó Karmencita a „becsületes” nevem, de anyukám lánykori nevét, a Wolf-ot angolosítottam kicsit. Szépen cseng, kiejteni is könnyebb egy külföldinek, de ami fontosabb, benne van az a hála és szeretet, amit anyu és az ő anyukája iránt érzek. Nekik köszönhetem, hogy teljes emberré cseperedhettem.
Pécsett élek, tanár volnék, ha nem író lennék, vagyis mindkettőt művelem. A tanításból van a pénzem (nyelveket tanítok), és rajongok a munkámért. Mindig is szerettem tanítani, de négy éve nyáron, teljesen kifordult az életem a megszokott menetéből, mert rám jött az írás, mint valami szellemi hascsikarás (csak pár verset írtam előtte, mást semmit), és három hét alatt megírtam az első könyvemet. „A szerelemtől meghajlik a tér” a címe, és varázslat volt a megírása az elejétől a végéig!

"A hollywoodi álompár álom nélkül” előtt, már megjelent 3 könyved. Azokról mit lehet tudni?
Az első négy könyvem a Hajlítás-sorozatom kötetei, ebből kettő jelent meg, és egy különálló történet, ami Mexikóban játszódik. A hajlítás meg azt jelenti nekem, ahogy két ember egymás felé nyújtózik, hogy középen összeérjenek. Ha csak az egyik nyújtózik, a gerince törik, annyira, abból maximum rabszolgaság lesz. Ha mindketten három szemmel nézik egymást, akkor mit sem számít, kinek mennyi pénze van, hogy néz ki, vagy mennyivel sikeresebb a másiknál. A hajlítás képessége minden emberben ott szunnyad, bátorság kell felébreszteni, hogy tiszta szemmel nézhessünk körül végre. Ha érdekel valakit, mi a sorozatom lényege ennél is pontosabban, a honlapomon (www.szerelemhajlitas.eoldal.hu) olvashat rólam és a hajlításról – ami ugyanaz! – többet is. Egy-egy teljes fejezetet is feltettem a könyvekből, hogy érzékeltessem, miről is próbálok gagyogni.

Kapcsolódnak ehhez a történethez?
"A hollywoodi álompár álom nélkül” a Hajlítás kerettörténete. A sorozat négy kötete már elkészült, amikor elkapott a Zzzihlet megint. Az Álompárban nincsenek is fejezetek, mert úgymond nem regény, hanem a „valóság”, az életünk meg egyre csak hömpölyög, nap, nap után.

Mennyi a hasonlóság közted és a könyvben szereplő Carmi között?
Carmi és én egyek vagyunk. Teljesen. Amikor elkezdtem írni az első kötetet, minden álmomat, vágyamat is kiírtam magamból. Így lettem én magam a főszereplőm is. Szokatlan életem volt, ilyen lapokat osztott nekem a sorsom. Megtanultam elfogadni, megtanultam egyedül lenni, megtanultam sokaknak odaadni magam, ha már keveseknek (egy férfinek és a gyerekeimnek) nem adhattam. Kívülről néztem mások életét, szemlélődtem, megláttam az összefüggéseket, ettől elfogadóvá váltam, hiszen nincs igazi különbség köztünk, és álmodoztam saját életről. Ezt írtam ki magamból. A türelmemet, az őszinteségemet, meg a képességet, hogy nagyokat tudjak kacagni a világon, úgy kaptam. Én ilyen vagyok. Mindnyájan okkal válunk olyanná, amilyenné.
Írom valahol az Álompár folytatásában – kész van, de csak a számítógépemen -, hogy
mindenkit csak magához szabad hasonlítani, nem másokhoz. Valaki szerint ez egy baromság. Szerintem, nem. Mert ki is érthetné meg, hogy milyen az életem, aki nem élte meg?
Az a lényeg, hogy voltam körülményeim, és voltak adottságaim, és én ezekből mit tudtam kihozni. A körülményeim adottak, de hogy kesergek-e, szidom-e a sorsomat, és alkoholba menekülve gyűlölködöm, vagy vigyorogva végigsétálok az életemen, megosztom magam másokkal, teljesen őszinte merek-e lenni… na, ez már rajtam áll. Én döntöttem. Tudatosan, és nem szándékozom letérni a vigyorogva sétálás ösvényéről. Aki sétálna mellettem, abba örömmel belekarolok, és szétdumáljuk a szánkat a séta közben.

Mi adta a történet ötletét?
Hollywood beteg világ. Vagy imádják, vagy mocskolják. Egyik sem jó. Amikor elkezdtem álmodni magamnak egy szerelmet, ösztönösen olyan nagy távolságot képzeltem közénk, hogy el tudjam mesélni, milyen érzés meghajlítani az előítéletek terét, hogy két ember összesimulhasson. Az első kötetem mottóját is én kreáltam:
„Két ember között a legnagyobb távolság éppen egy ölelésnyi. Nem több. De nem is kevesebb.”
Az ölelés elvileg könnyű mozdulat, még sincs nehezebb nála! Felszínes a világ, hazudunk állandóan, lazának és megértőnek hazudjuk magunkat, de az igazi hajlítás baromi nehéz! Gondoltam, ha Hollywood egyik szexistene tanulná meg nyögve, milyen igazi életet élni, három szemmel nézve, és ezt egy vigyorgó magyar tanárnő mutatná meg neki, ez aztán HAJLÍTÁS lenne a javából! Az is lett. Én meg gyönyörűeket álmodtam közben.
Nekem két életem van. A kinti valóság az, ahol most ütögetem a billentyűket, és tudom, hogy nem állnak sorban az ajtóm előtt szexistenek, és egyedül élve is boldog tudok lenni. Képességem van rá. És van a másik életem, ahol szerelemben élek. Igaziban. Csillagszeműnek neveztem el Őt. Nem Brad Pitt az illető. B. P. a modell. Vagyok annyira értelmes, hogy tudjam, ismeretlen szerzőként reklámra van szükségem. Mert se pénzem, se kapcsolataim, ezért előszedtem Brad és Angie figuráit, hogy rájuk kapja fel a fejét az olvasó. Aztán ha már felvett a könyvesbolt könyvkupacából, onnan a tehetségem az úr.

Meddig dolgoztál rajta?
Gyorsan írok. Négy év alatt írtam meg a nyolc könyvet, most dolgozom az önéletrajzomon, az lassan megy, mert le kell buknom a saját mélységem legmélyére, és ez pokoli nehéz! De az álmaimat leírni, meg azt, amit a világról megértettem a sok szemlélődés közben, az könnyű. Gyorsan megy. Amin tökölök, az csak néhány kifejezés. Hogy meg lehet-e fogalmazni még érzékletesebben valamit? Például amikor olyan fáradtak vagyunk, hogy elaludni se tudunk, arra kitaláltam, hogy „tele voltam valami furcsán fényes fáradtsággal.” Értitek? El lehet ezt mondani úgy is, hogy aludni se tudtam, annyira ki voltam purcanva. De így szebb. Nekem szebb.

Képes vagyok tizenkét-tizennégy órát írni egyfolytában, csak a húgyhólyagom és a szomjúság ránthat fel pár percre. És amikor a végén elolvasom, amit írtam, sose értem, miért pont azok a szavak buktak ki belőlem, amik végül kibuktak. Ez a része is varázslat, mint a benti életem szépsége.
Hát, ilyen az írás. Mármint nekem.

Mi is a hajlítás lényege?
Annyit rittyentenék hozzá ahhoz, amit már elmondtam, hogy mindenki hajlít. Állandóan. Csak kicsiket hajlítunk, aztán visszaállunk a kezdő pozícióba. Mert félünk.
Hajlítani azt jelenti, hogy bízunk abban, akihez oda akarunk simulni.
És az biztos, hogy néhányszor már belénk taposott az, akinek oda akartuk adni magunkat. Jogos, hogy félünk. Mégis újra meg újra meg kell próbálni, mert szerintem ezért kaptuk az életünket. A kockáztatásért. Mi a manótól lehetne többé válni, mint az állandó próbálkozástól? Valami bejön, valami nem. Így ér körbe az életünk…

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Amikor befejezem az életem papírra vésését, akkor írok tovább. Egy történelmi regényt is elkezdtem tavaly, de anyukám agylágyulást kapott, a paranoia és depresszió mellé, hogy még nehezebb legyen mindkettőnknek, felmondtam az állásomat, ápoltam egy évig, és a napi rettenet, ahogy a szemem láttára veszítette el ember mivoltának egyre nagyobb részét… ez lelassított. Most már öregek otthonában van, nővérkék vigyáznak rá, én meg megpróbálom elfogadni, hogy nem tudok többet tenni érte. Most kezdek újra visszatérni az életbe. Tele vagyok tervekkel. A történelmi regényem arról szól, hogyan élték meg a nők a trójai háború húsz évét? Nem a hősök, hanem a nők. Az anyák, akik nézik, hogy cseperednek a fiaik, és rettegnek, mikor kell őket is felküldeni a várfalakra? Feleségekről írok, akik a férjüktől naponta kell, hogy elbúcsúzzanak, mert lehet, hogy nem jönnek haza estére. Nőkről, akik gyűlölik a háborút, de nem mondhatják, mert a hazájukat meg szeretik. A régi történet egy új szemszögből, ez mozgatja a fantáziámat. Ez
is…

"A hollywoodi álompár álom nélkül" c. könyvről itt írtam.