2011. szeptember 30., péntek

Krystyna Kuhn: A völgy 2.

szeptember 30, 2011 5 Hozzászólás
Nagyon tetszett Krystyna Kuhn sorozatának első része. A játék, bár lassan indult be, de izgalmas, rejtélyes és legfőképpen misztikus volt. Nekem amolyan "Lost" fílingje volt az egésznek. Nagyon vártam, hogy kézbe vehessem A katasztrófát, ugyanazt a hangulatot reméltem, mint az első részben.

A játék befejezte óta a történetben 3 hónap telt el. Inkább Kate a főszereplő, aki elhatározza, hogy megmássza a Ghostot és a 70-es években eltűnt 8 diák nyomába ered. A kis 8-as csapatból Robert, Rose és Debbie nem vesz részt az expedícióban, helyettük csatlakozik hozzájuk egy titokzatos szereplő, Paul és Ana, a hegyi vezetőjük.
Megszállnak egy menedékházban, ahol Julia furcsa hangokat hall és Kate is érdekes dologra bukkan. ...


A lassúság az most is jelen volt a történetben, de ez a rész túlontúl lassú lett. Arra tudok gondolni, hogy ez a amolyan átvezető kötet, amiben most rájöttek, az remélhetőleg a folytatásokban nagyot fog ütni és ezért volt rá szükség. Bár nyilván ha átmeneti, ha nem, lehetett volna izgalmasabb, fordulatosabb, pörgősebb is. Mint egy kis csörgedező hegyi patakocska, folydogált szép lassan magának.
A misztikum és a hangulat most nem jött össze. Amit az első részben az írónő nagyon jól felépített, itt egyszerűen nem lehetett már érezni. Van egy olyan érzésem, hogy az egész ügy megoldása jóval egyszerűbb lesz, mint amire az első részből számítani lehetett és szó sincs "Lost"-os fílingről.
A szereplők egyszerűen csak szereplők maradtak, nem tudtak kiemelkedni, nem láttam magam előtt őket. Olvastam, hogy mit csinálnak, mi történik velük, de arctalan pacák maradtak. Nem sikerült most Kuhn-nak úgy lefestenie őket, mint A játékban.

A katasztrófában inkább Kate az, akit jobban megismerhetünk, Robert, Rose és Debbie szinte teljesen kimaradtak a történetből, aminek az okát nem is értem.
A megoldáshoz közelebb nem kerültem.
Nagyon ígéretesen indult a sorozat, de egyáltalán nem úgy alakult a folytatás, ahogy reméltem. Ettől függetlenül kíváncsi vagyok a harmadik részre is, tudni szeretném, hogy mi miért történt, mi hova vezetett és ennek a résznek mi volt az értelme a történetben, ha összességében átlátjuk majd az egészet.
Könnyed a könyv stílusa, olvastatja magát, könnyen is lehet haladni vele, de másra számítottam. Amit leginkább hiányoltam, az a misztikus hangulat volt. Valahogy túlságosan "normális", átlagos lett ez a rész.
,5

Megjelenés: Das Tal, Season 1, Die Katastrophe (2010.)/ A völgy- 1. évad- A katasztrófa (2011. eMentor)
Sorozat: A völgy- 2. rész
Oldalszám: 263
Ára: 3490

2011. szeptember 29., csütörtök

Diana Rowland: A Démon jele

szeptember 29, 2011 2 Hozzászólás
Ezzel a könyvvel először akkor találkoztam, amikor nézegettem a Kelly 2+2 akcióját és már elő lehetett rendelni. Így utólag örülök annak, hogy nem vettem meg, pedig nagyon ígéretesnek tartottam.

Kara 30 éves rendőrnő és nem mellesleg démonidéző. *Az egyik döbbenet ekkor ért, amikor kiderült a kora. Én ugyanis végig abban a hitben voltam, hogy ez egy ifjúsági történet lesz, tizenéves szereplőkkel és hát nem.*
Szóval van egy Karank és van egy gyilkosunk a Jelfaragó, aki 3 évvel ezelőtt eltűnt, de előtte 4 éven át 13 gyilkosságot követett el. Most pedig újra feltűnik a színen, a nyomozást pedig a nő kapja meg, aki E/1-ben meséli el a történteket.
Kara démonok segítségét is szeretné kérni a nyomozáshoz mert érzi, hogy itt valami "másvilági" dolog lehet az ügy hátterében, de egy balul sikerült démonidézés következtében valaki teljesen mással találja szemben magát, aki ráadásul piszok szexi és kész a kielégítésére. *khm, khm, ez nekem meredek volt és nem jött be. Hiába olvastam, hogy a démonunk piszok szexi, akkor sem. Számomra egy démon csak piszok undorító lehet, amolyan zöldes, nyáladzó, váladékozó izé, egyszerűen máshogy nem tudtam magam elé képzelni. Arról nem is beszélve, hogy már az 58. oldalon forrósodik a helyzet. Na meg kicsit Karen Marie Moning: "Álom és valóság" fílingje volt az egésznek, csak ott tündérhercegünk volt.* És akkor, hogy még izgisebb legyen a dolog, feltűnik a színen egy FBI-os nyomozó is, akit hidegen hagy szegény kicsi Kara. ..

Nem volt rossz a történet sőt, összességében nézve jó volt, de mégis nagyon lassan haladtam az olvasásával, egyszerűen nem éreztem késztetést a folytatására. Pedig az írónő mesterien felépítette a regény világképét, jól fogalmazott, igazán nem volt baj a történettel, de valami plusz nekem hiányzott belőle. Ráadásul Kara néha nagyon az agyamra ment.

A szex manapság az ilyen történetekből nem maradhat ki, mint fent is írtam, itt is sor került rá. Szerencsére az írónő túlzásba nem vitte, valahogy ez a démon szexes dolog most elég érzékenyen érintett amúgy is. Joggal kérdezhetnétek, miért?, hisz amikor vámpírokról, angyalokról olvastam forróbb jeleneteket, azok nem keltettek bennem "felháborodást", de ez a démonos kiverte a biztosítékot most. Valószínűleg azért, mert számomra a démonok negatív lények, akiket csak visszataszító alakokként tudok elképzelni, így nyilván nem épp szexre alkalmas karaktereknek tartom őket.
Maga a krimi szál megoldására nem is gondoltam, váratlan fordulat volt, de ettől se dobtam hátast.
Kikapcsolt ha sikerült ráhangolódnom, de nem lesz a kedvencem. Kíváncsi vagyok a folytatásra, de nem fogom törni magamat érte, ha megjelenik magyarul is.

Az első két rész borítója nagyon jól sikerült, de a harmadik valahogy elcseszett lett szerintem.

Amúgy az írónő új vizekre evezett a démonok után, júliusban jelent meg egy zombis regénye.



Megjelenés: Mark of the Demon (2009.)/ A démon jele (2011. Kelly Kiadó)
Sorozat: Démonlátó sorozat 1.
Oldalszám: 351
Ára: 2980
Az írónő oldala ITT.

2011. szeptember 26., hétfő

Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája

szeptember 26, 2011 0 Hozzászólás
Egy olyan könyvről lesz most szó, amiről csak áradozásokat olvastam és épp emiatt, kicsit félve vettem kézbe.

Renée 54 éves és 27 éve egy párizsi magánpalota házvezetőnője, amiben luxuslakások vannak, nagyon gazdag családoknak. A nő egyedül él, kívülről azt mutatja, hogy tipikus házvezetőnő. Macskája van, Tv sorozatokat néz egész nap, Tolsztojról sose hallott. De ez csak a látszat. Renée nagyon művelt, olvasott, de úgy érzi, hogy ezt titkolnia kell, mert ha kiderülne, felhívná magára a figyelmet, amit pedig nagyon nem akar. Így, miközben bömbölteti a szappanoperákat, a maga kis kuckójában Mozartot hallgat.
Paloma 12 éves és ebben a magánpalotában él a szüleivel és a nővérével. A lány mindent megtesz, hogy átlagosnak tűnjön, de neki is van egy titka, mint Renéenek. Méghozzá az, hogy ő is kimagasló tudással rendelkezik. És ez a fiatal lány arra készül, hogy eldobja az életét.
Aztán színre lép Ozu úr, aki segítségével Paloma rájön arra, hogy ki is Renée valójában. De vajon mi lesz a történet vége? Egyáltalán mi lesz Renéevel, miután kiderül a titka?

Mintha 2 hosszú monológból állna össze az egész történet. Az egyikben Renée mesél, majd Paloma és így váltogatják egymást. Van egyfajta bája, nagyon elgondolkodtató mondatokkal.
Mikor elkezdtem olvasni, egyszerűen megszűnt az idő és nem tudtam letenni. Fájdalmas, ugyanakkor optimista is. A vége pedig számomra nagyon sokkoló lett, egyáltalán nem számítottam erre a végkifejletre, döbbenten néztem magam elé, amikor eljutottam az utolsó betűig is.

Na de mit is jelent "a sündisznó eleganciája"- ez egészen a válaszig ott motoszkált bennem-, mit jelent a cím? Végül Paloma adta meg a választ, aki így jellemezte Renéet. Vagyis kívülről tüskék borítják, de belülről kifinomult, mint a sündisznó

Elgondolkodtató, leginkább amiatt, hogy miért kényszerül ebben a világban bárki is álarc mögé? Miért kell a tudását elfojtania csak azért, hogy megfeleljen a társadalomban kialakult képnek? Egyáltalán miért vannak előítéletek, miért nem fordul meg az emberek fejében, hogy kivételek mindig vannak?

Ami pedig Paloma öngyilkosságra való felkészülését illeti. Igazán a szavakat se találom, egyszerűen nem értettem, hogy fordulhatott meg a fejében, hogy eldobja az életét.

Ránézve a borítóra, nekem olyan érzésem van, mintha az ajtó mögött egy mesevilág lenne és ha kitárul az ajtó, akkor majd belecsöppenünk a közepébe. De hol van a valóság? Az ajtó mögött vagy ott, ahol a kislány sétál? Figyeljétek meg, hogy az ajtó része sötét, ahol a kislány jár pedig világos. Elgondolkodtató.

Muriel Barbery fantasztikusan ír. Könnyed, gördülékeny a stílusa, olvastatja magát. Nem lehet rá azt mondani, hogy szenzációs, de mégis ad valami pluszt a gondolataival. Leginkább egy muffinhoz tudnám hasonlítani (jó hasonlat, tudom, bocsánat, de mégis). Ránézel és tömörnek érzed, de amikor beleharapsz, annyira könnyű, hogy igazán nem is érzed mennyire tartalmas. Majd amikor már megettél négyet, ötöt, akkor kezded érezni, hogy hű, ez sok volt. Valahogy ilyen. :o)
Nagyon megszerettem Palomát és Renéet is. Tán egy jobb világban, hamarabb egymásra találtak volna. És tán a vége is más lehetett volna. ...


Megjelenés: L'élégance du hérisson (2006.)/ A sündisznó eleganciája (2009. Geopen Könyvkiadó)
Oldalszám: 363
Ára: 3290

2011. szeptember 25., vasárnap

Dagmar Chidolue: Toni, te drága!

szeptember 25, 2011 0 Hozzászólás
A nagyszülők könyvespolca kész aranybánya, hihetetlen, hogy milyen kincsekre lehet bukkanni. ;o) Porosodott már szegénykém, szerintem utoljára akkor olvasták amikor megjelent, de amikor kinyitottam és megláttam, hogy 88-as kiadás, a gyermekkorom jutott eszembe. Igazán nem hozott lázba a kis idézet a könyvből, de úgy éreztem ha elolvasom, akkor visszarepülhetek az időben legalább egy picikét arra a pár órácskára. Igen, pár órácska, ugyanis 96 oldalas a kis történet, ami amúgy a Móra Könyvkiadó Piknik könyvek sorozatában jelent meg.

Na de miről is szól? Nagyon röviden lehet erre válaszolni: a legelső szerelemről. Amikor még csak felfedezi a gyerek, hogy valami mást, furát érez a másik fél iránt, igazán hova tenni se tudja, de mások leírásából felismerni, hogy ez a szerelem. Etta a húgával és a szüleivel az apukája munkatársának családjával költöznek egy házba. Egészen pontosan, a munkatárs épített egy nagy házat, aminek a felső emeletét kiadták Ettáéknak albérletbe. A kislány ötödikes, vagyis 9-10 éves lehet. Az új szomszédjuknak van egy vele egykorú fiúk, Toni, aki Ettában első látásra furcsa érzelmeket kelt. Természetesen senki ne gondoljon nagy szerelmi történetre, minden nagyon bájos és ártatlan, ez csak a legelső szerelem. Amikor a gyerekek szeretnének mindig együtt lenni és a legnagyobb boldogság nekik az, ha együtt mehetnek biciklivel az iskolába, mert együtt lehetnek.

Aranyos kis történet volt, semmi extra, 80-as évekbeli ifjúsági füzetecske. Teljesen más, mint a mostanság olvashatóak, de tán pont emiatt érdekes. Igaz, hogy nem izgalmas, nincs olyan jól megfogalmazva, érzed, hogy nincs minden a helyén, túl darabos, az érzelmek sem az igaziak, ugyanakkor meg mégis úgy ahogy van, elfogadod.
Kellemes volt olvasni, eszembe juttatta, amikor a legnagyobb boldogság olyan 8-9 évesen az volt számomra, amikor az osztály "szőke hercege" engem kergetett az órák közti szünetekben. :oD

Dagmar Chidolue nevéhez 51 könyv fűződik, a legutóbbi pl. tavaly jelent meg.
,5

Megjelenés: Lieber, lieber Toni, Erzählung (1984.)/ Toni, te drága! (1988. Móra Könyvkiadó)
Oldalszám: 96
Ára: 26 Ft. Ilyenkor mindig mosolyra húzódik a szám, 26 Ft. :o) Csak a viszonyítás miatt, ha jól emlékszem 88-ban olyan 3 Ft lehetett egy Tom & Jerrys rágó, és 7 Ft egy gombóc fagyi. De persze lehet, hogy nem jól emlékszem rá, mindenesetre valahogy nagyjából így lehettek. Ja, és imádtam a Cola-s nyalókát. Totál nem olyan, mint a mostaniak, az tényleg Cola-s volt. :o)

2011. szeptember 23., péntek

Madách Imre: Az ember tragédiája

szeptember 23, 2011 0 Hozzászólás
Az egyik legkedvesebb kötelező olvasmányom és a legemlékezetesebb is volt a gimis éveimből. Kíváncsi voltam, hogy 10 évvel az első olvasása után is ugyanannyira fog-e tetszeni, mint akkor.

Most biztos megfordult a fejetekben, vajon miért volt ez a legemlékezetesebb és egyáltalán mi tetszett benne? Nos, elég kemény magyar tanárom volt, amit így ennyi év távlatából jó dolognak tartok, akkor kicsit másképp gondoltam. ;o) Rendszeresen kellett fogalmazást írnunk a kötelezőkből és nem nagyon sikerült elérnem nála azt a színvonalat, amit ő szeretett volna. A 4 év alatt, Az ember tragédiája volt az egyetlen olyan házi dolgozatom, amire ötöst kaptam. :o) Bár, már maga az olvasása is emlékezetes volt, ugyanis épp otthon bárányhimlőztem, amikor vették az osztályban, így egyedül, otthon vettem át pöttyeim vakargatása közben.

Igazán nem is tudom, hogy mit írjak róla, mindenkit arra bátorítok, hogy próbálkozzon vele. Nem kimondottan könnyű olvasmány, tizenévesen valahogy a nyelvezetét jobban értettem fura módon, most néhol egy kicsit megszenvedtem vele. De ugyanannyira tetszett, Madách sorai elgondolkodtattak és néha pityergésre késztettek.

1862-ben jelent meg először, szóval a Kiegyezés után járunk történelmileg. A nép csüggedésének és optimizmusának kettőssége érezhető a dráma hangulatának kettősségében is. Ádám akár maga Madách is lehet, Éva viselkedésében pedig a feleségére utalhat, aki elhagyta őt.
15 színből áll a költemény. Az elsőben a mennyben vagyunk, ahol nem épp szimpatikus módon az Úr elvárja mindenkitől, hogy dicsérje a műve miatt. Lucifer erre nem hajlandó, majd egyfajta fogadást kötnek, aminek szereplői az első emberpár Ádám és Éva lesz.
A bűnbeesés majd a kiűzetés biztos mindenkinek ismerős. A csavar azzal kezdődik, amikor Ádám és Éva elalszik, majd Lucifer a jövőbe repíti őket.

A 4. színtől kezdődik az álom, ami egyfajta időutazás. Egészen a londoni színig Madách jelenéhez viszonyítva a múltban vagyunk és onnantól kezdődik a jövő. Nagyon tetszett, ahogy bemutatta az adott kor erényeit és tanulságait.
Az elképzelt jövője Fourier elképzelésére alapszik, ami szerencsére egyelőre még nem valósult meg, na de sose lehet tudni. És akkor ott a vége, ami meglepetést nagyon nem tudott okozni. Ádám végig a reményt keresi a jövőben, bele se gondolt igazán, hogy azt mindig magában hordozta.
"Mondottam ember: küzdj' és bízva bízzál!'

Egyszerűen imádom! Tetszik, hogy Madách merte az Urat fellengzősnek beállítani, Lucifert pedig "pozitívabb" szereplőnek. Úgy éreztem, mintha nem is lenne annyira rossz, csak a győzelem miatt olyan, amilyen.
Azt igazán sose értettem, hogy miért mindig a nők a gyenge láncszemek, de ezt hagyjuk is, már a második színben kiderül, hogy bár Éva hiú, de Ádám nem olyan bátor, mint amennyire elvárnánk a férfiak ősétől. :oP

Részletezni nem fogom a drámai költeményt, színeket levezetni sem, ennek a neten is bárhol utána tudtok nézni.
1883-ban kezdték először játszani színházban, majd 1947-ben 7 évre betiltották, mondván, hogy a jövőképe nem megfelelő az akkori eszménynek. Azóta kötelező olvasmány lett a középiskolákban, kinek örömére, kinek bánatára.


Megjelenés: Az ember tragédiája (2010. Európa Könyvkiadó)
Oldalszám: 210
Ára: 950
Én még az 1974-ben megjelent Magyar Remekírók sorozat egyik kötetét olvastam, ami a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában jelent meg akkor.

Külföldi megjelenések- szeptember

szeptember 23, 2011 2 Hozzászólás
Már megint sikeresen a hónap vége felé jutott eszembe ez a rovat, de íme, azért találtam pár jó kis megjelenést. :o)

I wanted to turn but I was held captive by the song on the wind. I’m coming, I told the voices. Please, wait for me.
When her sister becomes betrothed to a prince in a northern nation, Zeraphina’s only consolations are that her loyal animal companions are by her side – and that her burning hunger to travel north is finally being sated.
Already her black hair and pale eyes mark her out as different, but now Zeraphina must be even more careful to keep her secret safe. Craving blood is not considered normal behaviour for anyone, let alone a princess. So when the king’s advisor, Rodden, seems to know more about her condition than she does, Zeraphina is determined to find out more.
Zeraphina must be willing to sacrifice everything if she’s to uncover the truth – but what if the truth is beyond her worst nightmares?


Mara Dyer doesn't think life can get any stranger than waking up in a hospital with no memory of how she got there.
It can.
She believes there must be more to the accident she can't remember that killed her friends and left her mysteriously unharmed.
There is.
She doesn't believe that after everything she's been through, she can fall in love.
She's wrong.


Anyone who’s had something truly crappy happen to them will tell you: It’s all about Before and After. What I’m talking about here is the ka-pow, shake-you-to-your-core-and-turn-your-bones-to-plastic kind of crappy.
Sixteen-year-old Laurel’s world changes instantly when her parents and brother are killed in a terrible car accident. Behind the wheel is the father of her bad-boy neighbor, David Kaufman, whose mother is also killed. In the aftermath of the tragedy, Laurel navigates a new reality in which she and her best friend grow apart, boys may or may not be approaching her out of pity, overpowering memories lurk everywhere, and Mr. Kaufman is comatose but still very much alive. Through it all there is David, who swoops in and out of Laurel’s life and to whom she finds herself attracted against her better judgment. She will forever be connected to him by their mutual loss—a connection that will change them both in unexpected ways.
Jennifer Castle’s debut novel is a heart-wrenching, surprisingly witty testament to how drastically life can change in the span of a single moment.


A rapturous new novel of first love in a time of war-from the celebrated author of The Last Van Gogh.
In pre-war Prague, the dreams of two young lovers are shattered when they are separated by the Nazi invasion. Then, decades later, thousands of miles away in New York, there's an inescapable glance of recognition between two strangers. Providence is giving Lenka and Josef one more chance. From the glamorous ease of life in Prague before the Occupation, to the horrors of Nazi Europe, The Lost Wife explores the power of first love, the resilience of the human spirit- and the strength of memory.

2011. szeptember 22., csütörtök

Az Olvasók Viadala 1.

szeptember 22, 2011 0 Hozzászólás
Véget ért Az olvasás 7 hete, így csatlakoztam egy újabb nagyon izgalmas eseményhez, Az Olvasók Viadalához, ami szorosan kapcsolódik Az Éhezők Viadala trilógiához.

Az eseményről röviden:
"Az Olvasók Viadala tulajdonképpen egy visszaszámláló „ játék" melynek keretén belül 2012. márciusáig (a magyar és amerikai premierig) valamint az azt követő áprilisig, minden hónapban kaptok egy – egy témát amiről bővebben kell írnotok, véleményeznetek, érvelnetek és a többi…. természetesen Az Éhezők Viadala trilógiáról. Íme a Tématömb, amiből nyolc hónapon át dolgozhattok.
Minden téma véleményezésére, érvelésére és megfogalmazására pontosan 30 napotok lesz."

1. téma Aug. 23- tól – Szept. 22-ig.
Fejtsd ki bővebben, hogy mit tennél, ha Te magad lennél az egyik Kiválasztott Az Éhezők Viadalán. Feláldoznád -e magadat egy szeretted helyett, úgy ahogy Katniss is tette? Véleményed szerint képes lennél helytállni a Viadalon? Ha igen, miért? Ha nem, miért?
Milyen stratégiát követnél, hogy életben tudj maradni, és Te győzhess? Milyen eszközökkel harcolnál? ( Pl: kard, tőr, nyíl stb.) Írd le, hogy szerinted milyen esemény vezetett az egykori 13 körzet és a Kapitólium kialakulásához! (Tulajdonképpen előzménytörténet.)

2. téma Szept. 23-tól – Okt. 22-ig
Ha interjút készíthetnél Suzanne Collins-al, miket kérdeznél tőle? Írj egy képzeletbeli interjút, amit az írónővel készítesz. Melyik könyvbéli szereplővel találkoznál szívesen a való életben is? Tőle mit kérdeznél, és szerinted mit válaszolna? Készíts egy képzeletbeli interjút valamelyik karakterrel. Szerinted mi fog történni, milyen titkokra derül fény a 3. kötetben? Mit gondolsz, az írónő be merte-e vállalni valamelyik meghatározó szereplő halálát?

3. téma Okt. 23-tól – Nov. 22-ig
Ha Te lennél a rendező hogyan készítenéd el a filmet/ filmeket? Trilógiában jelentetnéd meg, vagy ( mint a felröppent pletykák szerint) az utolsó részt két szakaszra bontanád? A már meglévő, ismert színészekkel dolgoznál, vagy lenne akit lecserélnél, mert olvasás közben nem így képzelted el az adott karaktert, akit majd játszani fog? Ha csere történne, ki vagy kik lenne/ lennének a cseréd/ cseréid? Belevonnád -e az írónőt a forgatókönyv írásába? Konzultálnál -e vele bizonyos jelenetek végett? Melyek lennének azok a részek amiket semmiféleképpen sem hagynál ki a filmből? Melyek lennének azok a jelenetek amiket szíved szerint hanyagolnál?


4. téma Nov. 23-tól – Dec. 22-ig
Melyik a kedvenc THG könyved? Indokold meg, hogy miért.
Milyen tetszési sorrendet állítanál fel a kötetekből, és miért?
Hogyan folytatnád Te a sztorit, hogy ha erre lehetőséged adódna? Egyáltalán folytatnád -e? Szerinted angolul vagy magyarul jobb olvasni a trilógiát? Az örök kérdés: Team Peeta vagy Team Gale? Ki? és Miért?

5. téma Dec. 23 – tól – Jan. 22-ig
Ki vagy kik a kedvenc férfi és női szereplőd/ szereplőid, és miért ő/ ők? Jellemezd a karakterüket és a cselekményben betöltött szerepüket. ( akár átfogóan az egész trilógiában, akár kötetenként).
Szerinted melyik szereplő ment át a legnagyobb jellemfejlődésen, és miért?

6. téma Jan. 23-tól – Febr. 22-ig
Ki vagy kik az általad leginkább nem kedvelt férfi és női szereplő/ szereplők? Miért?
Jellemezd őket részletesen hibáikkal és ( ha szerinted akad neki(k)) erényeikkel együtt.

7. téma Feb. 23-tól – Márc. 22-ig
Ha Panem országának lakója lennél Te melyik körzetben élnél a legszívesebben, és miért?
Jellemezd az általad leginkább kedvelt körzetet vagy magát a Kapitóliumot.
Egyetértesz -e, avagy sem a Kapitólium politikai stratégiájával? ( Indokold!)
Ki vagy kik volt/voltak az/azok a szereplő(k), aki(k) nagyon a szívedhez nőtt/nőttek, vagy akit/akiket nagyon utáltál, és a Tizenkettedik Körzeten kívül élt(ek), valamelyik más körzetben?

8. téma Márc. 23- tól – Ápr. 23 -ig
A film vagy a könyv tetszett -e jobban? Melyik és miért?
Mely jelenet( ek) volt/ voltak a kedvenceid és melyek voltak azok amik kevésbé nyerték el a tetszésedet?
Szerinted könyvű lett a film? ( Indokold! )
Véleményed szerint Ki vagy kik voltak azok a színészek/ színésznők akik a legjobban megformálták az adott karaktert, és ki vagy kik voltak azok akik számodra kevésbé tűntek hitelesnek? Miért?
Átfogóan mi a véleményed a filmről?

És akkor az 1. témáról a véleményem:
Látom izgalmasan indul az esemény, jó kis kérdések egyből. :o)
Nos, először is szeretném leszögezni, hogy elég nehéz biztosra megmondani, hogy mit tennék egy adott szituációban, hisz ez csak elképzelés, egészen más, ha tényleg meg is történne, bár remélem, hogy ilyen a valóságban nem történhet majd meg sose.
Ha engem húznának ki, magamat ismerve első körben tuti sokkot kapnék, majd pedig bőgnék, aztán törnék- zúznék, végül magamba zuhannék. Aztán remélhetőleg igyekeznék mindent elrendezni, hogy nélkülem is minden rendben zajlódjon otthon.
Vannak olyan szeretteim, akik helyett természetesen gondolkodás nélkül jelentkeznék, mert az esetleges halálukat elképzelni se tudom és merem.
Képes lennék-e helyt állni a Viadalon? Jó kérdés. Itt ülve a monitor előtt, lazán azt mondom, hogy persze, amolyan harcos amazon lennék és tuti én nyernék, de jobban belegondolva, nem tudom. Remélem.
Mindenképp csapatba próbálnék tömörülni, hisz így nagyobb a túlélés esélye. Aztán mikor eljön az utolsó harc, hát nem tudom. Hiszek a sorsban. A lényeg számomra úgy is csak az lenne, hogy akiket otthon hagytam, azokkal minden rendben legyen.
Milyen eszközzel harcolnék? Én nagyon kétbalkezes vagyok, szóval az én kezemben egy egyszerű bot is hatalmas fegyver tud lenni, de komolyra fordítva a szót, azt hiszem valami lövő fegyvernek venném inkább hasznát vagy kard szerűségnek.
És hogy mi lehet az előzmény? Szerintem a hatalom iránti vágy vezetett idáig.

Játékok Mickeyvel és barátaival 1.

szeptember 22, 2011 0 Hozzászólás
Most egy csúcs szuper könyvet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani!
A cím lényegében mindent elmond: Játékok Mickeyvel és barátaival 1.- Kinti és benti játékok családdal, barátokkal
A könyv 3 részre van osztva. 12 játékötletet ad a szabadban való eltöltéskor, 12-őt a lakásban és 8-at ünnepekkor. Vannak köztük nagyon egyértelműek, gondolok itt pl. a "hulahoop"ra vagy az árnyékmutogatóra, de vannak nem annyira "alap" ötletek is. Nekem legjobban a szülinapi bulikhoz adottak nyerték el a tetszésemet. Hatalmas ötleteket azért ne várjatok!
Egyszerűek, könnyen megvalósíthatóak (különösebb kiadás nélkül) és végrehajthatóak, inkább az óvodás és a kisiskolás korú gyermekek számára.
Az illusztrációk színesek és a jól ismert Disney mesefigurák szerepelnek benne.

Megjelenés: Disney- Games with Mickey and his Big family (2008.)/ Játékok Mickeyvel és barátaival 1. (2011. Egmont Kiadó)
Oldalszám: 48
Ára: 2399

2011. szeptember 20., kedd

S. J. Watson: Mielőtt elalszom

szeptember 20, 2011 7 Hozzászólás
Számítottam arra, hogy ez a könyv amolyan "falhoz vágós" lesz mások beszámolója alapján, de azért arra nem gondoltam, hogy ennyire.

Christine 47 éves és egy baleset óta nem működik megfelelően a memóriája. Lényegében minden reggel úgy ébred, hogy nem tudja kicsoda, mi történt vele és egyáltalán hol van. Azt hiszi magáról, hogy a húszas évei elején járó egyetemista. Aztán minden nap szépen elmagyarázza neki a férje, hogy kicsoda és mi történt vele.
Történetünk kezdetének reggelén felhívja egy férfi, aki azt állítja magáról, hogy az orvosa és találkozniuk kell. A találkozásukkor visszaadja neki a naplóját, amit a nő titokban vezetett és minden nap leírta benne, amire rájött a múltjából.
Christine nekikezd az olvasásának és rájön, hogy semmi sem az, aminek gondolta
. ...

Olvasva a könyv ajánlását, két műfajjal találtam szembe magamat azonnal:" krimi", "thriller". Olvastam a történetet és nem tudtam rájönni, hogy mitől tartozna bármelyik műfajba is. ... A végén megértettem.

Az első gondolatom amikor nekikezdtem az volt, hogy mennyire emlékeztet a történet Az első 50 randi c. filmre. Igazán arra is számítottam, hogy ugyanolyan kis romantikus, megható történet lesz, aztán jött a nagy döbbenet, á nem.
Olvasmányos, azonnal magával sodort. Ráadásul nagyon szeretem a naplós formátumot, így nagyon tetszett, hogy olvashattuk a nő naplóját is.

Nem egy romantikus kis tingli-tangli, hanem a vérbeli thriller. Sokkoló, döbbenetes. Miközben írom ezeket a sorokat, szinte borzongok. Nagyon profi, nagyon jól van felépítve, kihagyhatatlan. Nem csak Christine jön rá arra, hogy semmi sem az, aminek gondolta, hanem az olvasó is rádöbben, hogy tévútra vezette őt a szerző. Játszik az olvasóval, egyfajta téves képzetet ültet el benned. Érzed, hogy valami nem stimmel, de nem tudsz rájönni, hogy hol van a probléma. Keresed, kutatod a megoldást a sorok között és tán tudat alatt érzed már a megfejtést, de aztán maguk a szereplők vétózzák meg, még csak a gondolatot is. Ezt nem is lehet így megfogalmazni spoiler nélkül, nekem nagyon tetszett!
A karakterek, a fogalmazás, a történtek olvasó elé való tárása, minden nagyon. El tudom képzelni, hogy ebből egyszer még film is lesz.
A könyv amúgy 37 nyelven világsiker már és ez a trailere:

BEFORE I GO TO SLEEP by SJ Watson - UK Trailer from S J Watson on Vimeo.


Nagyon remélem, hogy fogunk még találkozni S. J. Watson más regényével is a könyvespolcokon, nem "egykönyves" szerző lesz.


Megjelenés: Before I go to Sleep (2011.)/Mielőtt elalszom (2011. Athenaeum Kiadó)
Oldalszám: 462
Ára: 3490
Az író oldala ITT.

2011. szeptember 18., vasárnap

Szerb Antal: A Pendragon legenda

szeptember 18, 2011 4 Hozzászólás
Szerb Antal "A Pendragon legenda" c. regénye időálló mű. Teljesen lényegtelen, hogy pl. a 70-es években vagy pedig 2011-ben olvastuk/olvassuk, ugyanolyan szórakoztató.

Legelőször majdnem 10 évvel ezelőtt vettem a kezembe, de akkor az első pár oldalnál tovább nem jutottam. Majd mivel már nagyon a nyakamon van a Várólistacsökkentés 2011 vége és még 6 regénnyel le vagyok maradva, ráadásul ebből 3-hoz nem nagyon van jelenleg kedvem, így gondoltam cseréljük le az egyiket. Egyik este bóklásztam a könyvespolcok előtt, melyik is legyen a csere. Akadt a kezembe egy régi Jonathan Swift regény, majd egy csíkos könyv is, végül meglátva A Pendragon legenda viharvert állapotát éreztem, hogy nekem ezt MOST el kell olvasnom. Kinyitva egyből megcsapott a régebbi könyvek utánozhatatlan illata, félve pörgettem végig az ujjaimat a megsárgult lapokon, mintha hamuvá porladhatna össze a kezeim között.
Döbbenetes volt belegondolni, hogy amikor ez a példány megjelent, még a szüleim se ismerték egymást, tervbe se voltam véve és tessék. Ma már itt vagyok közel a 30-hoz és ez a könyv még mindig egyben van. Igaz, az idők alatt megkopott, de nincs elszakadva, nem esett darabjaira, mint sok mostanság megjelenő kötet, amik az első olvasások során már darabjaikra hullanak.

Na de a lényeg. :o) Olvastam a buszon, vonaton közlekedve, fürdőkádban, Gyerkőcöm nappali alvása során, éjszakánként. Magába szippantott, elvarázsolt. Így kell regényt írni! Egyszerűen lényegtelen volt, hogy a történet a 30-as években játszódik, mert akár most is játszódhatna, kortalan az egész.
Olvasva, nekem többször eszembe jutott Lőrincz L. László stílusa. Már említettem, hogy nagyon szeretem LLL-t és van egy olyan érzésem, hogy ő viszont Szerb Antalt szeretheti, mert nagyon emlékeztetett a Leslie L. Lawrence néven írt könyveinek stílusa A Pendragon legendáéra.
Bátky Jánost akár nevezhetnénk Leslie L. Lawrencnek is. Természetesen ő is szívdöglesztő, bomlanak utána a nők, meg is fordul pár ágyacskában, a pisztoly is elengedhetetlen kelléke, már csak azt hiányoltam, hogy ő is úgy mutatkozzon be, hogy "A nevem Bátky. Bátky János." De komolyra fordítva a szót, nekem van egy olyan érzésem, hogy LLL, Szerb Antal stílusából merített ötleteket.

Bátky János sok éve Angliában él és megrögzötten kutatja a rózsakeresztesek legendáját. Egy napon meghívják a Pendragonok kastélyába, így a kellős közepébe csöppen egy örökségi háborúnak. Gyilkossági kísérletek, szellemek, romantika, családi átok, mindez egy történetben.
Hemzsegnek a kis angol kifejezések, amik azért a vége felé már az agyamra mentek. Ha mást nem is lehet angolul megtanulni a történetből, a "Well"-t tutira, annyiszor szerepelt. :o)


Olvasmányos, izgalmas bűnügyi regény, ami a 30-as években íródott, amikor Szerb Antalon kicsit úrrá lett az irónia és a misztikum. Humoros megjegyzésekkel van tarkítva, néhol ironikusan már. Így utólag úgy gondolom, hogy egyszer mindenképp mindenkinek próbát kell vele tennie és sajnálom, hogy nálam csak most került sorra igazán.


Megjelenés: A Pendragon legenda (2010. Magvető Könyvkiadó). Én még egy 1977-es kiadást olvastam, ami szintén a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg.
Oldalszám: 450 (az enyém 255 volt)
Ára: 2990 (15 Ft szerepel az enyémen)

A könyvből 1974-ben 98 perces film is készült, Révész György rendezésével. Fantasztikus színészek kaptak szerepet benne, íme a főbb szereplők listája:
Latinovits Zoltán (Dr. Bátky János)
Darvas Iván (Earl of Gwynmedrl)
Bujtor István (George Maloney)
Timár Béla (Osborne Pendragon)
Schütz Ila (Jenny)
Moór Marianna (Lene Kretzsch)
Tábori Nóra (Mrs. Burt)
Tordai Teri (Eileen St. Claire)
Halász Judit (Cynthia Pendragon)
Kállai Ferenc (Dr. Rehmer)
Major Tamás (James Morvin)
forrás: port.hu

2011. szeptember 16., péntek

Mi miért nem tudunk ilyeneket?

szeptember 16, 2011 2 Hozzászólás
Néha úgy érzem, hogy vadászni kell a hazai megjelenések között az igazán szép borítójú könyvekre, külföldön meg hemzsegnek a jobbnál-jobbak. Most csak így hirtelen amikbe a napokban botlottam, leginkább a molyon:

Muffinos díj

szeptember 16, 2011 2 Hozzászólás
Díjat kaptam Könyvmolytól, az Olvasokkk blogtól és zenkától, köszönöm szépen még egyszer nekik!

10 blognak kéne tovább adnom, de mivel nagyon sokan megkapták már, igazán nyomon se tudom követni, hogy ki nem kaptam még meg, így mindenkinek jár, aki a Könyves blogoknál szerepel lent. Őket szeretem, őket szoktam olvasni, így megérdemlik. :o)