2014. augusztus 29., péntek

Susan Donovan: A kitartott nő

augusztus 29, 2014 0 Hozzászólás
Komolyan, ne kérdezzétek miért vettem meg ezt a könyvet anno, tán valamilyen akció vonzhatott, de magam se értem így visszagondolva. Nyilván úgy gondoltam, hogy szórakoztatóan romantikus, hamupipőkés történethez lesz majd szerencsém ha elolvasom, és hát ... na igen.

Adva van egy 30-as egyedülálló családanya, 3 gyerekkel, lelépett férjjel, lestrapált élettel. Egy fodrászatban dolgozik, próbál lavírozni a gyerekek és a munkahelye között, kisebb-nagyobb sikerrel.
Jack az ilyen történetek többségében megismert főszereplő férfi karakter. Szexis, gazdag, szépfiú. 30-as, aki élvezi az életet és esze ágában sincs lekötnie magát. Igen ám, de pályázik a szenátori címre, és ekkor a kampánymenedzsere előrukkol a hatalmas ötlettel: szükség van egy átlagos nőre mellé, és akkor nyerhet. Gondolom kitaláltátok, ez az átlagos nő lenne az egyedülálló anyukánk, Sam.
Eddig minden szép és jó, ott a lehetőség a történetben. Naná, hogy a szereplők közt izzik a levegő, nem sokáig várunk az első forróbb jelenetre sem. És itt jön a bökkenő, amikor is valami nagyon elcsúszott az írónő tollával, mert hibákat hibákra halmozott.

Eddig a stílus teljesen befogadható volt, de bejött a szövegkörnyezetbe a furán oda nem illő vulgaritás.
Majd olyan fordulatok történtek, melyek annyira elcsépeltek már, hogy ettől siralmassá vált az egész.
A történet 1/3 egész jó volt, de utána nagyon leszálló ágba ereszkedett az egész.
Nincs azzal baj, hogy tucattörténet, attól még lehetne jó és izgalmas, csak pusztán jobban kellett volna megírni. Így felejtős, 1X olvashatós és teljes áron nagyon NEM megvevős kötet.
_____________________
Eredeti címe: The Kept Woman (2006.)
Kiadta: Kelly Kiadó (2008.)
Oldalszám: 286
Ára: 2980 Ft
Forrás: saját
Értékelésem: **

2014. augusztus 15., péntek

Katherine Webb: Homály

augusztus 15, 2014 0 Hozzászólás
Negyedjére is megrendezte Lobo a várólista csökkentést, én pedig nem maradhattam ki belőle. ;o) Most pedig jövök is, a harmadik olvasott könyvemmel a listámról.

Fülszöveg:  "Egy ismeretlen, első világháborúban elhunyt katona holttestére bukkannak Belgiumban. A férfinál két drámai hangvételű levelet találnak egy Hester Canning nevű asszonytól, amelyek felkeltik Leah, a szabadúszó újságíró érdeklődését. A lány elhatározza, hogy kideríti a halott férfi személyazonosságát, és felfedi a levelek mögött húzódó történetet. A nyomozás szálai egy vidéki parókiára vezetnek, 1911-be. A kutatás során Leah egyre jobban megismeri a történések középpontjában álló fiatal és naiv Hestert, akinek a nyugodt életét fenekestül felforgatja egy váratlan vendég érkezése. A megnyerő és jóképű Robin Durrant, az okkult tudományok szakértője azért érkezik a faluba, hogy tanulmányozza a környék szellemi lényeinek az életét, és örök halhatatlanságra tegyen szert azzal, hogy lefotózza őket. Célja elérése érdekében semmitől sem riad vissza, még a csalástól sem. Hester a Robin iránt érzett vonzalom és gyűlölet között vergődik, és egyre jobban eltávolodik lelkész férjétől, bár próbálja megérteni a férfi újkeletű lelkesedését az okkultizmus és furcsa rajongását Robin iránt. Miközben Leah szép lassan felfejti, mi is történt azon a forró, fülledt nyáron, egy rég eltemetett titokra és egy sötét bűnre bukkan. - Katherine Webb (Örökség) legújabb regénye egy asszony története, aki egy titkokkal és szenvedéllyel teli világban próbálja megtalálni a boldogságot."

Miért került fel a Homály a listára?: Többnyire pozitív értékelésekbe botlottam bele a könyvről, és ez felkeltette a figyelmemet. Másrészt érdekelnek a világháborús történetek.

Mire számítottam a könyv elolvasása előtt?: Könnyed romantikára, egy elfeledett titokra és világháborús élményekre.

És mit kaptam?: Az első oldalaktól kezdve magával sodort a történet, és nagyon sajnáltam, hogy nem volt arra lehetőségem, hogy hamarabb végezzek vele, mint ahogy. 
Két idősíkban játszódik, hol 1911-ben, amikor is felbukkan Robin Hesterék otthonában és ezzel felbolygat mindent, hol 2011-ben, amikor Leah nyomozni kezd a megtalált levelek után, a szálak pedig 1911-be vezetnek. A múltban még van egy mellékszál, Hesterék szolgálólányának története, aki nyilván azért kapott nagyobb szerepet, mert valamilyen szinten köze lesz a történtekhez.

Mi az, ami tetszett a történetben?: Lényegében minden. Bár, tán a vége felé nagyobb "ütésre" számítottam volna.

Mi az, ami nem tetszett a történetben?: Kicsit kiszámítható, és emiatt veszített a maximális érdekességéből.

Összességében milyen a Homály?: Kellemes, könnyed, kiszámítható olvasmány. Maga a világháború olyan értelemben szerepet nem nagyon kap. 
_______________ 
Eredeti címe: The Unseen (2011)
Kiadta: General Press Könyvkiadó (2012.)
Oldalszám:430
Ára: 3900
Forrás: könyvtár
Értékelésem:

3/12

2014. augusztus 11., hétfő

Margóra: Louisa Young- Drágám, tudatom veled...

augusztus 11, 2014 0 Hozzászólás
A Margóra kimondottan rövid szöszös bejegyzés! Nem tartalmaz bemutatást, hosszabb értékelést, csak pár soros véleményt.

Eredeti címe: My Dear I Wanted to Tell You (2011.)
Kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2013.)
Oldalszám:428
Ára: 3499
Forrás: a Könyvfalók blogon keresztül, a Bookandwalk.hu-tól
Fülszöveg: Tudatom veled, még mielőtt táviratot kapnál, hogy augusztus 21-én beutaltak a 36-os számú tábori kórházba egy kis sebesüléssel...
Most kényelmesen fekszem az ágyban, és a legjobb sebészek meg ápolónők megteszik értem mindazt, amire szükségem van.
Majd írok, hogy miként boldogulok, de innen már nem, mert arra számítok, hogy rövidesen elhagyom a támaszpontot.
Szeretettel,
Riley Purefroy

1917 augusztusa
Egy levél, két szerelmes, egy borzasztó hazugság.
Háborúban mindig az igazság az első áldozat...

A véleményem tömören:

kattintásra megnő!