Könyvesem

Eredeti címe: Until Harry (2016.) Kiadta: Könyvmolyképző (2017.) Oldalszám: 360 Forrás: saját Értékelésem:

"– Az élet alaposan megtépáz mindenkit (…). Mindig jön valami váratlan. Annyit tehetünk, hogy felszedegetjük megtépázott darabkáinkat, és újra összerakjuk magunkat."

Eredeti címe: Stepbrother Dearest Kiadta: Könyvmolyképző (2017.) Oldalszám: 312 Forrás: saját Értékelésem:

Eredeti címe: Bastard Kiadta: Művelt Nép (2018.) Oldalszám: 500 Forrás: saját Értékelésem:

Rohadék #1

"Vicces, hogy egy futó pillanat mennyire megváltoztathatja az embert. Mennyire meghatározhatja egyetlen ostoba, őrült, elbaszott szó."

"... ha az ember nem érez, akkor nem tudnak neki fájdalmat okozni."

Eredeti címe: The Paper Swan Kiadta: Könyvmolyképző (2016.) Oldalszám: 376 Forrás: saját Értékelésem: 4

Kiadta: Libri (2016.) Oldalszám: 336 Forrás: kiadó Értékelésem:

Gábriel-duológia 1.

Miről szólt?

"Van ​​egy srác, akit bármikor felhívhatsz. Egy srác, akinek sok lány tudja a számát, aki egyetlen éjszakára a Tiéd lehet, és egyszeriben megváltozik az életed. Tudja, ki vagy, mit szeretsz, hová tartasz. Szigorú szabályokat kell betartanod, ha vele akarsz lenni. Soha többé nem találkozhattok, nem hív, nem válaszol, egyszerűen eltűnik az életedből. Egyetlenegyszer lesz csak a Tiéd. De teljesen soha nem kaphatod meg.

Egyértelműen ez a könyv nálam az ÉV KÖNYVE az eddigi olvasmányaim alapján. Egyszerűen gyönyörű volt. Annyira szívfacsaró, szép, elgondolkodtató, fájdalmas és ugyanakkor romantikus, hogy szerintem lehetetlen visszaadni mindezt egy blogbejegyzésen keresztül. Ha bíztok az ízlésemben, akkor higgyétek el: ezt a könyvet olvasnotok KELL! Egyszerűen kihagyhatatlan.

Mint egy modern kori Szépség és a Szörnyeteg, csak aztán a történet közepe felé minden összekuszálódik. Ki az igazi Szépség és ki a Szörnyeteg?

Fern amolyan "Isten áldásaként" született egy idősödő lelkész családba. Csúnyácska, de a szíve aranyból van. Az a fajta Szépség, aki egyszerűen nem veszi észre, hogy az igazi gyönyörűség nem a szép külsőből fakad, hanem a lelki jóságból, azzal pedig bőven meg van áldva.
Ambrose édesapja modell volt, így gondolni lehet, hogy látványra nem utolsó a srác. Tökéletes test, de mindehhez mély érzelmek is társulnak, csak mindezt elrejti magában. Ambrose a középiskola sztárja, sikeres birkózó, az edzője pedig nem más, mint Fern nagybátyja.
Fern már kislánykora óta reménytelenül szerelmes Ambroseba. De aztán történik valami és minden megváltozik.
2001 szeptembere. Az akkor már végzős középiskolások -köztük Fern és Ambrose is- végignézik, ahogy összeomlik a Word Trade Center. A látvány elindít valamit a fiúban.
Miután leérettségiznek Ambrose és a barátai jelentkeznek a hadseregbe, majd Irakba küldik őket.

Míg a fiúk Irakban megtapasztalják a poklot, addig otthon az élet megy tovább. Fern a rút kiskacsából hattyúvá változott, de a jósága továbbra is megmaradt. A szerelme Ambrose iránt semmit se csillapodott, titokban továbbra is teljesen odáig van a fiúért és bízik abban, hogy épségben hazatér majd.

Eközben Ambrose és a barátai merénylet áldozataivá válnak. A barátok meghalnak, de Ambrose életben marad. Az arca véglegesen megsérül, az egyik szemét elveszíti és a hallása is megromlik. Hazaküldik. Ahogy számítani lehet rá a fiatalok újra találkoznak, de most felcserélődtek a szerepek. Fern a szép, Ambrose a csúnya. De számít bármit is? Fern próbálkozik, nem adja fel az álmát, harcolni kezd Ambroseért. Vajon győzni fog a végén?

"Szerinted lehetséges, hogy valaki, aki olyan, mint Ambrose, beleszeressen valakibe, aki olyan, mint én? – Fern elkapta Bailey tekintetét a visszapillantó tükörben. Tudta, hogy a fiú érteni fogja a kérdést.
-Hát, ha elég nagy szerencséje van a fiúnak, akkor igen."

Eredeti címe: Making Faces (2013.) Kiadta: Twister Media (2016.) Oldalszám: 368 Forrás: kiadó Értékelésem:

A történetben nagyon fontos szerepet kap Fern unokatestvére, Bailey (Ambrose edzőjének a fia), aki izomdisztrófiás betegségben szenved. Gyermekkori álma volt, hogy ő is híres birkózó legyen, de a betegsége erre nem adott lehetőséget. Így abban éli ki a vágyát, hogy apja csapatával utazik versenyről versenyre és az edzéseken is ott van. Ambrose szemében a hős, a példakép, mindig ott van, hogy buzdítsa őt.
A másik fontos szereplő még Rita, Fern barátnője. A lány teljesen Fern ellentéte, gyönyörű kislánykora óta. Bailey világ életében szerelmes volt Ritába de tudta, hogy a betegsége miatt esélye se lenne a lánynál, így lemondott a szerelemről. Rita pedig annak ellenére, hogy szívből kedvelte a fiút, sose bátorította őt. Helyette megbízott egy állatban, akihez feleségül ment.

Mi is a történet szépsége? Maga Fern.
A kislány, aki tisztában van azzal, hogy ő csúnya, Rita pedig szép, de mégis barátkozik vele, mellette áll, soha egy percig se féltékeny rá.
Fern, aki mindig ott áll Bailey mellett, segít neki, támogatja őt. És ahogy a mesékben is lenni szokott, a rút kiskacsából hattyú lesz, de a lány még se veszi észre, hogy széppé változott. Ő továbbra is csúnyának gondolja Önmagát.
Megható volt Bailey karaktere is. Ahogy a fiú életbölcsességeket mond, ahogy a háttérből segíteni akar, ahogy felfogja a betegségét, az ezzel járó korlátjait, ahogy lemond a szerelemről, de mégis van egy pillanat amikor csak egy pillanatra, de enged a vágyának. Csak belekóstolhasson, hogy milyen lehetne ... ami sose lehet. ...
Könyvön tán még soha ennyit nem szorult össze a szívem, mint az Arcatalan szerelem olvasása közben. ...

"A valódi szépséghez, ahhoz, amely nem kopik, és nem fakul, idő kell. A valódi szépséghez nyomás kell. A valódi szépséghez hihetetlen állhatatosság kell. A víz lassú csepegésének köszönhetjük a cseppköveket, a földkéreg lassú mozgása hozza létre a hatalmas hegyeket, a tengerek és óceánok fáradhatatlan hullámverése tördeli apró darabokra a sziklákat és simítja el a durva éleket. És az erőszakból, a tébolyból, a szelek üvöltéséből és a hullámok bömböléséből megszületik valami jobb, valami, ami addig nem létezett. És mi tűrünk. Hisszük, hogy van cél. Hisszük, hogy a világ több, mint amit látunk belőle. Hisszük, hogy tanulhatunk a veszteségeinkből, hiszünk a szeretet erejében, és hiszünk abban, hogy ott rejtőzik a szépség, amely csodálatosabb annál, mint amit a szemünk képes meglátni."

És ott van akkor Ambrose is. Bár tisztában van azzal, hogy jóképű, de hidegen hagyja. Tanul, birkózik keményen és segít az apukája pékségében. Majd elmegy a háborúba, ahonnan nem tud egész emberként visszatérni. Szembe kell néznie a háború rémségeivel, a barátai elvesztésével. Azzal, hogy van aki őt okolja a barátai halála miatt. A túlélőknek tán nehezebb.
Ambrosenak fel kell építenie újra önmagát. Ki kell bújnia a csigaházából, amiben Fern a segítségére van. El kell hinnie, hogy a lány szereti őt. Mindegy számára hogyan néz ki a fiú, őt szereti úgy, ahogy van. Ilyen az igaz szerelem. Arctalan.

Maga a történet több idősíkon játszódik. Hol a jelenben vagyunk, hol pedig a múltban. A múltból össze-vissza felugró emlékeket kapunk, de mégis valahogy a végére minden összeáll és így még jobban megismerjük a szereplőinket.

Nem rég volt 09.01-nek 15. évfordulója. A netet az évforduló miatt ellepték az azon a napon készült fényképek. A tornyokba csapódó gépek, a tornyokból kizuhanó emberek. A füst, a por, a menekülés, a reménytelenség, a halál.
Vajon hány Ambrose lehet, akik akkor úgy gondolták, hogy tenniük kell valamit és hátrahagytak mindent?
Vajon hány Ambrose tért vissza olyan emlékekkel, mint a fiú?
Vajon hány Ambrose van, aki testileg, lelkileg sose lesz már olyan, mint előtte?
És vajon hány Fern van, akik várták hazatérni a szerelmüket?
És hány szülő, akik engedték elmenni a gyermeküket és reménykedtek abban, hogy épségben térnek haza?
És hány szülőt értesítettek gyermekük elvesztéséről?
És hány ember él arctalanul?

Az Arctalan szerelem egyik hatalmas pozitívuma, hogy egy olyan háborút mutat be, ami tényleg "kézzel fogható", átérezhető a mai olvasónak. Ami ott van a "közelében", amit át tud érezni. Nem pedig évtizedekkel, évszázadokkal korábban történt eseményről van szó.

Olvassátok el ezt a történetet! Nem fogtok csalódni benne.

Stage Dive #1 

Túl sok jót olvastam erről a könyvről és hagytam magamat befolyásolni -sajnos-. Nem értem mire fel a nagy szerelem a Taktus iránt, mert én azon gondolkodtam az olvasása végén, hogy 2 vagy 3 csillagra értékeljem. Még mindig nem vagyok abban biztos, hogy a 3 csillaggal jó döntést hoztam.

Nagyon röviden össze tudnám foglalni a véleményemet a könyvről: nem tetszett.
De először akkor nézzük azt, hogy egyáltalán miről szól.

Evelyn egy reggel arra ébred, hogy egy baszottnagy gyémántgyűrű van az ujján és fogalma sincs arról, hogy ki az a pasi aki mellette fekszik de az tuti, hogy bejön neki.
Aztán persze magához tér a jóképű idegen, aki nem kicsit csodálkozik, hogy a lány semmire se emlékszik az előző estéből már csak azért is, mert összeházasodtak. 
Evelyn fogja magát és hazatér a szülői házba, de baromira nem érti, hogy mi a nagy felhajtás körülötte, majd rájön, hogy nem akárkihez ment feleségül: egy rockzenekar egyik szexis tagjához.
Elmenekül a válás miatt az ügyvédekkel történő megbeszélésről, végül maga a férje menti meg és "szökteti" el, hogy egy kicsit át tudják gondolni  a történteket. Persze sejthető, hogy ennek az átgondolásnak mi lesz a vége: természetesen a nagy happy end.

"– Nem gondoltam volna, hogy ennyit ittál! Úgy értem… azt persze tudtam, hogy nem vagy színjózan, de… basszus! Most komolyan? Arra sem emlékszel, hogy elmentünk a Venetianbe és gondoláztunk?
– Gondoláztunk?
– A rohadt életbe! Ööö… na és az megvan, hogy meghívtál hamburgerezni? Arra emlékszel?
– Ne haragudj!
– Na, várj csak egy percet! – mondta, és a szeme gyanakvóan szűkült össze. – Ugye most csak szívatsz?"

Eredeti címe: Lick (2013.) Kiadta: Könyvmolyképző (2015.) Oldalszám: 384 Forrás: saját Értékelésem:

Lássuk először a történet pozitívumat:
Tetszett az elképzelés, hogy egy mindennapi csaj kifogja az egyik legszexisebb halat az óceánból. Melyik tini lány nem volt szerelmes egy banda valamelyik tagjába? ;o) Naná, hogy tizenévesen én is voltam, buktam a Backstreet boys (tudom, mára már ciki, de bevallottam az egyik nagy titkomat. ;o) Gondolom a fiatalabb olvasók azt se tudják, hogy kik voltak a srácok, de mindegy.) egyik tagjára és naná, hogy én is ábrándoztam arról, hátha szerelemre lobban irántam. Ami már csak azért is csoda lett volna, mert nyilván sose találkoztunk. :oP
Szimpatikus volt, hogy David nem szállt el túlzottan a népszerűségtől, meg tudott maradni a realitás talaján.
Tetszett Evelyn mindennapisága.

És mi nem tetszett:
Ennek a történetnek valahogy se füle, se farka. Persze, van eleje, meg közepe és vége, de valahogy akkor se kerek.
Túl sok volt az olyan pillanat az olvasása során, amikor mérgemben a szemöldökömet húzogattam, "Nem hiszem el ezt a baromságot már megint!" felhorkantásokkal. És legyen szó abszurd cselekményről, vulgáris kifejezések tömkelegéről és normális emberi érzésekről, melyeknek át kellett volna jönniük a sorokon keresztül, nem csak leírva olvasni tudni.

Összességében a Taktus nagyon nagy jóindulattal egy közepes történet. Egy kis langyos semmiség, ami nálam sokszor verte ki a biztosítékot. Gyengék a karakterek, kiakasztó a cselekmény, az érzelmek totál nem jönnek át és az NA történetek esetében már megszokott lelki mizéria beleszövése meg annyira erőltetett, felesleges, nevetséges megoldás volt, hogy verni tudtam volna a fejemet a falba. Nem értem a moly.hu-n a jelenlegi 84%-ot, megközelítőleg se ér ennyit szerintem.

molyos értékelésem

részlet az olasz megjelenésű borítóból

Teljesen odáig voltam az Árnyalatnyi reményért amikor olvastam, de akkor valamiért nem jutott eszembe, hogy olvasható egy másik könyve is az írónőnek már magyarul. Aztán sétálgattam a könyvtár polcai között és hirtelen megpillantottam a szerző nevét. Akkor és ott tudatosodott bennem, hogy a Kalitkába zárt álmokat is ő írta. Nagyon nem gondolkodtam, hogy a kosaramban landoljon-e avagy sem a könyv. ;o)

1950-es évek Amerikája, francia negyed, prosti édesanya? És mindez egy olyan fiatal lány szemén keresztül, aki könyvesboltban lakik és tovább szeretne tanulni?
Először nagyon távolinak tűnt a történet számomra, de mégis nagyon hamar rá tudtam hangolódni. Rettentően megkedveltem a főszereplő lányt, aki mázsás súlyként cipeli a hátán édesanyja múltját és jelenlegi életét, ami megbélyegzi a városban, ahol él. Egy kalitkába zárt madár, aki messzire szeretne repülni, de a kalitka nem engedi. Így maradnak az álmok, a tervezgetés.


Josie 17 éves, gyermekkora óta az anyja prostituáltként dolgozik a város bordélyházában, ő pedig egy könyvesbolt fölötti kis szobában lakik. Reggel a bordélyban takarít, utána a könyvesboltban dolgozik. Mindenki ismeri őt az édesanyjának "köszönhetően" és sokan tisztelik, amiért egyáltalán nem hasonlít rá.
Josie kedves, barátságos, segítőkész, tanult, nagyon olvasott és semmi áron se szeretne az anyja nyomdokaiba lépni. Gyermekkori barátság köti össze a könyvesbolt tulajdonosának a fiával (imádtam ahogy különböző történetek főszereplőivel "játszottak", ahogy licitáltak egymásra, ahogy tippeltek arra, mely vásárlójuk milyen könyvvel fog távozni), majd egy nehéz titok tudója is lesz ennek a kapcsolatnak köszönhetően. 

 "– Darcy vagy Gatsby – vetette fel Patrick.
– Ugyan már, ennél jobbat nem tudsz? – gúnyolódtam. – Nyilvánvaló, hogy Darcy."

Egy napon elegáns, gazdag fiatal lány toppan be a boltba, aki semmit nem tud Josie múltjáról. Meglátja benne a tudást, a tanulni akarást és próbálja rávenni, hogy jelentkezzen arra a főiskolára, ahol ő is tanul. Messze onnan, ahonnan él. Csakhogy Josie-nak nincs pénze és lehetősége sem útra kelni. Ráadásul az anyja nagy bajba keveri, az élete is veszélybe kerül. ...

Josie karaktere példaértékű. Tiszta, ártatlan, de ahogy lenni szokott ilyen esetben is, megjelenik a "kígyó" és meglebegteti az orra előtt a "tiltott gyümölcsöt". A kérdés csak az, hogy Josie mit tesz meg az álmaiért, mikre képes? 

Eredeti címe: Out of the Easy (2013.) Kiadta: Maxim (2013.) Oldalszám: 332 Forrás: könyvtár Értékelésem:

Tetszett, hogy betekintést nyerhet az olvasó ennek a történetnek köszönhetően egy 50-es évekbeli bordélyba. Kedveltem Williet is, olvastam volna részletesebben is az életéről, szerettem volna jobban megismerni ezt a híres és elismert madame-ot.

És a két fiú főszereplő, akik fontos szerepet kapnak Josie életében? Az egyik a könyvesboltos fia, a másik pedig egy hasonló módon szerencsétlen sorssal megáldott szépfiú. Vajon melyik fogja elnyerni a lány szívét? Igen-igen, egyfajta szerelmi háromszög található a Kalitkába zárt álmokban, aztán a történet vége felé az írónő "érdekes" módon oldja meg ezt a problémát, nem számítottam a fordulatra egyáltalán.

A vége pedig? Szomorú, ugyanakkor mégis annyira szép és megható.

Teljesen más ez a történet, mint az Árnyalatnyi remény, hiba lenne a kettőt összehasonlítani. Ez könnyedebb, de ugyanolyan valóságos, felkavaró, de mégis könnyedebb, megemészthetőbb, lendületesebb. Gyors folyású történet, nem olyan, ami fölött az olvasó gondolkodni kezd inkább olyan, aminek köszönhetően hagyja magát elsodorni. 
Olvassátok el!

Forrás

Tíz apró lélegzet #1

Nálunk a könyvtárban a Könyvmolyképzős könyveknek külön polcuk van, nem a megszokott könyvespolcok soraiban találhatóak meg ABC sorrendben.
Amikor ellátogatok a "szent helyre", amint leadtam a visszaadandó könyveimet, első utam az újdonságok polchoz vezet. Miután jól átnéztem, folytatom az utamat a Könyvmolyképzős könyvekhez és csak utána kezdem átrágni a sorokat.
Ez akkor is így történt, amikor kivettem a Tíz apró lélegzetet. Hallottam már a könyvről, bár nagyon nem mélyedtem bele a róla írt blogbejegyzésekbe, értékelésekbe, de nem volt ismeretlen előttem. Megfogott a borítón is olvasható "Megható, gyönyörű olvasmány. Nevettem, sírtam, olvadoztam, és én is vettem tíz apró lélegzetet!" ajánlója a Szakítópróba írónőjének, így hát vágytam erre a megható, gyönyörű olvasmányra, ami számomra nem jött össze. :o(

Eredeti címe: Ten Tiny Breaths (2013.) Kiadta: Könyvmolyképző (2014.) Oldalszám: 352 Forrás: könyvtár Értékelésem:

Négy évvel ezelőtt Kacey egy autóbalesetben elveszítette a szüleit, a legjobb barátnőjét és a szerelmét, egyedül ő élte túl. Valamint szerencsés módon aznap a húga otthon maradt, így már csak ő maradt neki. A két árva a nagynénjükhöz és annak a férjéhez került és addig ott is maradtak, amíg Kacey nagykorú nem lett és dobbantani nem tudtak. A dobbantás pedig sürgető lett, ugyanis a nagybácsi egy éjszaka belopódzott a gyönyörű és nagyon ártatlan 15 éves Livie szobájába. Ezt követően a testvérek titokban összecsomagoltak és Miamiba utaztak.
Kacey mindent megtesz annak érdekében, hogy fel tudja nevelni a húgát, iskoláztatni tudja, meg tudjon neki adni mindent. Az egyik szomszédjuk segítségével csaposként kezd dolgozni egy bárban. Aztán ahogy lennie kell, feltűnik a színen a végzet is, egy szomszéd srác szerepében.
A gubanc se maradhat ki természetesen a történetből. Kacey nem tudja 4 év elteltével se feldolgozni szerettei halálát, így folyamatosan szenved. Ez pedig megnehezíti a kapcsolatát Trenttel is, aki nem rest bonyolítani a dolgokon. És hogy jó-e a vége mindennek? Nem gondoltam volna, de igen. ...

"– Csak lélegezz! – mondta mindig anyu. – Tíz apró lélegzet… Ragadd meg őket!
Érezd őket! Szeresd őket! – Valahányszor csak ordítoztam, vagy dühömben
toporzékoltam, vagy a tehetetlenségtől kisírtam a két szemem, vagy rosszul
lettem az idegességtől, anya csak nyugodtan elismételte ezeket a szavakat.
Minden egyes alkalommal. Mindig ugyanúgy."

A történetben igazán két szimpatikus szereplő volt. Livie az ártatlanságával és a jóságával, valamint a szomszéd édesanya, Ciklon. Tipikusan a ne ítélkezz elsőre kategória. Nagyon kedveltem mind a két karaktert és nagyon örülök annak, hogy a sorozat következő része Livie-ről szól.

De miért is érzem úgy, hogy számomra nem jött össze a megható, gyönyörű olvasmány?
Nos, ha csak azt nézem, hogy Kacey min ment keresztül és mindezek ellenére mennyi mindent megtesz a húgáért, küzd érte, anyja helyett anyja lett neki, akkor azt kell mondanom, hogy igen, ez egy nagyon megható történet. Csak hogy nem ennyiből áll.
Kacey beteg. Küzd a démonaival, ami a maguk módján szintén meghatóak lennének. A problémám az volt, hogy egyszerűen nem bírtam már, hogy 300 oldalon keresztül másról se olvastam, mint arról, hogy vagy a csaj ugrik rá a pasira, majd ugrik le róla, mert nem szabad vagy a srác veti rá magát a csajra, majd löki el magától, mert a csaj beteg és nem szabad. Izgis lehet a macska-egér harc, de 300 oldalon keresztül ez már nem sok, hanem sokk. Nálam maximálisan ez tette be a kaput. Ha nem civódtak volna ennyit, akkor az értékelésem is jobb lett volna, mert nekem ez ment az agyamra a történetben csak, de az nagyon.
Ugyanakkor a vége felé bekövetkezett egy változás bennem, amikor elgondolkodtam azon, lehet, hogy ebben a történetben mégis csak ott van a gyönyörűség. De ha összességében nézem az egészet, akkor ez egy közepes történet, rengeteg felesleges nyűglődéssel és pár szép gondolattal. Egyszer elolvashatós, de néhol számomra falhoz vágós volt.

Eredeti címe: When It Rains (2013.) Kiadja: Könyvmolyképző Várható hazai megjelenése: 2015. dec. Forrás: kiadó Értékelésem:

Eső #1.

Nagyon örültem annak, hogy a várható megjelenése előtt lehetőségem adódott a kiadó révén elolvasnom ezt a könyvet. Nagyon bíztam abban, hogy tetszeni fog.
Megfogott a borítója első pillantásra.
Megfogott a fülszövege első olvasásra. Annyira fájdalmas, annyira titokzatos volt, titkok tudója akartam lenni, reményt akartam látni.
A történet viszont olvasva, sajnos nem fogott meg. ....

Az Amikor esik... tipikus YA/NA történet, semmi újdonságot nem nyújtott. Adva van egy középiskolás főszereplő lányunk, akivel 17 évesen egy esős éjszakán, valami szörnyűség történik. Addig az élete az elmondása szerint maga volt a cukormáz, a rózsaszín habos-babos tündérmese, de az az éjszaka mindent tönkretett. Megsebzett, rémült, magába forduló fiatal lány vált belőle, aki csak egy valakit volt hajlandó magához közel engedni, a szomszéd fiút, akivel gyerekkoruk óta a legjobb barátok voltak. Igen ám, de még neki se merte elmondani, hogy mi is történt vele, miközben kint kopogott az eső az ablakon.
A fiú főiskolára megy, a lányunk pedig egyedül marad a magányában. Nem tanul tovább, vár még valamire. De aztán egy napon betoppan a munkahelyére egy titokzatos új fiú, aki első pillantásra leveszi a lábáról.
A fiú más, nem ismeri őt, vajon képes begyógyítani a sebeit? És ha igen, akkor minden jó, ha jó a vége?

Jól indult a történet. Az írónő nem sokáig lacafacázott, gyorsan belevágott a sűrűjébe és már a legelején kiderül, hogy mi is történt a lánnyal. Aztán még a folytatása is jó volt, de amikor eljutottam odáig az olvasásban, hogy Beau (legjobb barát) elment a főiskolára, majd hipp-hopp betoppant a képbe Asher, valahogy nem éreztem megfelelőnek a cselekmény vezetését. Nem csinálok titkot abból, hogy én végig Beaunak szurkoltam és igazán nem értem miért csavart az írónő nagyot a cselekményen és hozta be a képbe Ashert. Én máshogy írtam volna meg, máshogy alakítottam volna a szálakat. ;o)
Már csak azért is feleslegesnek tartom az egészet, mert amikor végre minden jó és szép lehetne, a fiatalok együtt vannak, szerelmesek, naná hogy kiderül Asherről valami, ami mindent tönkre tehet. Nem kellett volna ez a fordulat sem. Túl sok volt, túl megemészthetetlen. Túl lehangoló, túl boldogtalan. Hiába valóságos, de nem, nem illett bele a történetbe, nem így kellett volna alakulnia a dolgoknak.
Aztán az újabb fordulat -ami a szívemnek kedves lehetett volna- más annyira sok volt, annyira sok a fordulat ebben a történetben, hogy igazán már örülni se tudtam neki.

"Arra is rájöttem, hogy különbség van a lelki társ és az igaz szerelem között. A felszínen hasonlóak, de ha mélyebbre ásunk, valójában nagyon is különbözőek. (….) Jobb-e az egyik fajta szeretet a másiknál? Nem tudom, de szerencsés vagyok, hogy én mindkettőre rátaláltam."

Mi is a baj ezzel a történettel szerintem? A túl sok fordulat. Túl sokat akart az írónő belepréselni a sztoriba, túl sok(k) lett.
A Kate-el történtek, az üzenete az egésznek fontos dolog, ami fölött nem szabad szemet hunyni. Fel kell hívni a fiatal lányok, nők figyelmét a veszélyre, de azt is hangsúlyozni kellett volna, hogy a magunkba fordulás, a hallgatás nem megoldás.
És itt jön a képbe az édesanya. Nagyon furának tartom, hogy egyszerűen hagyta a lányát, nem faggatta. El akarta hinni, hogy minden rendben van még akkor is, amikor szemmel látható volt, hogy valami probléma van. Annyira a háttérben maradt a történet legvégéig, hogy ezt egyszerűen nem értettem. Kate támaszának kellett volna lennie, észre kellett volna vennie, hogy baj van, segítenie kellett volna a lányának!
Valahogy az Amikor esik ...-ben semmi sincs a helyén. Maga a cselekmény, de a szereplők, karakterek sem. Nem úgy alakulnak a szálak, ahogy az olvasó számít ezekre és nem épp jó értelemben.

Igen, kicsit csalódott vagyok, mert jobbra, másabbra számítottam. Az elolvasását nem bántam meg, mert kellemes volt, csak egyszerűen túl sok. Mint amikor egy nő nőiesebb idomokkal van megáldva, de azért M-es ruhába próbálja beszuszakolni magát, mert az jól néz ki és szerinte neki is jól fog állni. Csak aztán feszül rajta és mások szemében valahogy nem az igazi. Jobb lenne az az L-es, XL-es méret, az is csinosan mutatna rajta, sőt, még csinosabban, csak épp a nőiesebb idomokkal rendelkező hölgynek kéne elfogadnia azt -ebben az esetben az írónőnek-, hogy ne szuszakoljuk bele a történetet olyan "ruhába", amibe nem illik, mert több lehetne belőle.

Tán a csalódás ebből is fakad. Több van ebben a történetben, mint egy szimpla YA/NA regény. Több benne a lehetőség. Kíváncsi vagyok, hogy a folytatásokban mi fog mindezekből megvalósulni.

Eredeti címe: Down to You (2012.) Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó (2014.) Sorozat: Rossz fiúk Oldalszám: 264

Amikor a főiskolás Olivia Townsend hazautazik, hogy segítsen édesapjának a munkájában, még nem is tudja elképzelni, micsoda bonyodalmakba keveredik majd. Cash és Nash Davenport, a két ikerfivér nagyon sokban különbözik egymástól, de egy dolog közös bennük: mindketten őrülten vágynak Oliviára.
Cash veszélyes és ellenállhatatlanul vonzó, igazi rosszfiú, akinek a csókjai elfeledtetik Oliviával, hogy a tűzzel játszik. Nash sikeres, megbízható és szenvedélyes… és foglalt. De egyetlen, lágy érintése elfeledteti Oliviával, hogy máshoz tartozik.
Ám Oliviára nagy meglepetés vár. A két fivérnek van egy titka, ami elől a lány jobban tenné, ha elfutna. Gyorsan és messzire… amíg nem késő.

Rossz fiúk #1.

Este volt már amikor nekikezdtem a könyv olvasásának, de annyira elkapott a láz, hogy másnapi korán kelés ide-vagy oda, több, mint 100 oldalt faltam be, egyszerűen nem tudtam letenni. 
Nagyon bejött Olivia vívódása a két teljesen különböző testvér között, kíváncsi voltam, hogy végül ki mellett fog dönteni. Bevallom nektek, én végig Cashnek szorítottam. ;o) Pedig nem vagyok oda a rossz fiúkért, sőt, engem inkább a tipikusan jó fiúk vonzottak mindig, lehet, hogy pont emiatt szorítottam a rossz fiúnak.

"Minden tyúknak kell egy kakas, de csak a nagyon különleges tyúk boldogul kettővel."

Aztán úgy alakult, hogy pár napig nem volt lehetőségem folytatni a könyvet és utána valahogy az olvasási láz is csillapodott. Izgalmas történet, de igazán csak addig tudta fenntartani az érdeklődésemet, amíg nem jöttem rá a „titokra” és hát bizony jóval korábban sejteni kezdtem az igazságot, mint ahogy erre Olivia rájött. Jobban belegondolva már az elejétől kezdve bennem volt a kérdés: biztos minden úgy van, ahogy látjuk? Így aztán amikor összeállt a kép, nem éreztem se döbbenetet, se semmit, annyira egyértelmű volt, hogy az lesz, ami.
Ami meglepetést okozott, az a vége. Kicsit furcsálltam is az olvasása során, hogy van folytatás, mert nem értettem mit lehet majd még ezen folytatni, de persze a szerző megoldotta, hogy legyen mit. ;o)

Olvasmányos, jól megírt történet, de számomra kb. a közepétől lefelé ívelt a cselekménye. Ettől függetlenül mindenkinek ajánlom, aki kedveli a romantikus-erotikus történeteket.

Egyetlen #1

Nem vagyok az a fajta blogger, aki kész örömmel húzza le a könyveket, mert a vélemény szubjektív fogalom. Mindannyian mások vagyunk, így természetszerű, hogy nem lehet mindenkinek ugyanaz a véleménye egy-egy könyvről. Unalmas is lenne az élet, ha így lenne. Maximálisan elfogadom, ha valakinek bejön egy történet, másnak pedig épp ellenkezőleg.
Na de hogyan állok én ahhoz, ha egy könyvről negatívat olvasok? Felkelti az érdeklődésemet. Kíváncsivá tesz, érdekelni kezd, hogy vajon én is azt fogom-e érezni, mint a másik, engem is zavarni fognak-e azok a momentumok, mint a másikat? Vagyis engem a negatív kritika nem tántorít el, sőt, felkelti az érdeklődésemet. Persze ez nem azt jelenti, hogy azonnal rohanok beszerezni egy könyvet, amit lehúznak, de mégis elraktározom magamban a címét, és ha a könyvtárban épp rám kacsint, akkor nagy esélye van arra, hogy a kosaramban landol majd.
Az Egyetlenre visszatérve, pozitív véleményekbe botlottam bele vele kapcsolatban. Tetszett az olvasóknak, áradoztak róla. Ki ne akarna olyan könyvet olvasni, ami sokak szerint jó? Így hát kézbe vettem. Aztán Shanara a moly.hu-n jelezte, hogy kíváncsi lesz a véleményemre, mert neki nem tetszett és engem ismerve, szerinte nekem se fog. Elkezdtem olvasni a könyvet és kezdetben nem értettem miért is nem tetszik neki. Nem mondhatom azt, hogy azonnal magával sodort volna, de olvastatta magát és kellemesnek találtam. Olyan közepes történetnek, amit egyszer el lehet olvasni, mindenféle negatívabb visszhang nélkül. Aztán eljutottam kb. a 124. oldalig és minden megváltozott, hirtelen megértettem Shanarat.

A történet jól indult. Adva van egy elsős egyetemista lány, aki elveszíti a szüleit egy tragédia folytán és most készül kilépni abból a burokból, amiben addig nevelkedett. Aztán ott van a "férfi" is, egy végzős egyetemista srác Wes személyében, aki menő sportoló, szexis és kőgazdag, de állítólag megerőszakolt egy lányt, szóval mindenki rettegjen tőle, meg amúgy is olyan titokzatos. Nos, ahogy lennie kell, a Bárányka beleszeret a Farkasba és a Farkas is a Báránykába, összejönnek, de a srác valamit titkol. Lesz-e vajon happy end?

Nézzük a pozitív dolgokat akkor.
Hm. Max. annyit tudok felhozni, hogy az eleje jól indult, még jó is kisülhetett volna belőle.
És a negatívak?
1. nem értem mi a fenének van beleszőve a történetbe a megerőszakolós szál, ha egyszerűen szerepet se kap benne? Olvasod, hogy állítólag volt egy ilyen esemény és annyi. Akkor miért tért ki erre az írónő? Mi az értelme? Nem kellett volna nagyobb szerepet kapnia? Tán akkor izgisebb lett volna a könyv.
2. totál nem láttam magam előtt a karaktereket. Annyi maradt meg bennem, hogy a pasi szexi, na de ez mindenkinek más ugyebár. Lehet, hogy emiatt számomra Wes egy hatalmas deltás állat, más meg egy pocakos, köpcös pasiként képzeli el.
3. az emberi kapcsolatok egy hatalmas nullák. Van két mellékszereplőnk. A csajszi szobatársnője és annak az unokatesója. Az egyik paffot akkor kaptam, amikor egyik pillanatról a másikra, az uncsitesó és Wes kebelbarátok lettek, holott addig utalták egymást. A falat kapargattam az olyan szövegtől, hogy bárcsak inkább velem történne minden rossz, mind veled. Mondja ezt az uncsitesó Wesnek, holott eddig utálták egymást. Mi ez a hirtelen váltás és ez a hatalmas barátság? A valóságban nem így működnek a dolgok ismerjük már el ezt azért.
4. a történet nem kicsit szappanoperássá vált. Olyan érzésem van, hogy az írónő nekikezdett valaminek, de elfáradt, elege lett, viszont mindenképp be szerette volna fejezni, így megnézett pár brazil sorozatot és rittyentett ebből egy Egyetlent.
5. SPOILER! Wesnek van egy titka: haldoklik. Nos kérem, lehet, hogy egyedül vagyok a véleményemmel, de az én családomban több közeli hozzátartozóm is nézett már farkasszemet daganatos megbetegedéssel -és veszítettek sajnos vele szemben-, és épp emiatt a könyvet cafatokra tudnám tépni, ahogy az írónő Wes személyében próbálja megtestesíteni a daganatos megbetegedéssel küzdő embereket. Az egész nevetséges! Mű érzelmekkel, mű szereplőkkel, mű eseményekkel! 

Nem szeretek könyvet lehúzni, tényleg. De Isten lássa lelkemet, ezt a könyvet többször is a falhoz akartam vágni és nem ajánlanám elolvasásra, max akkor ha valakit kínozni akarunk vele.
______________________
Eredeti címe: Ruin (2013.)
Kiadta: Athenaeum Kiadó (2014.)
Sorozat: Egyetlen #1
Oldalszám: 296
Ára: 2990
Forrás: kiadó
Értékelésem: