A következő címkéjű bejegyzések mutatása: romantikus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: romantikus. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. szeptember 18., hétfő

Maggie Fenton: Erényes ​gazember

szeptember 18, 2023 0 Hozzászólás

A pajkos régensség 2.


A trilógia első része után azonnal nekikezdtem a második kötetnek. Az első részben volt egy leheletnyi utalás Sebastian és Katherine lehetséges románcára, így amikor olvasva a fülszöveget biztos lettem abban, hogy igen, a második kötetben ők fognak összejönni, kíváncsian kezdtem neki az olvasásnak. Nagyon kecsegtetőnek tűnt a fülszöveg alapján az egész.


"Vajon ​a sötét múltú, javíthatatlan gazember meg tudja olvasztani a jégkirálynő szívét?

Sebastian Sherbrook – a királyság egyik legzüllöttebb alakja, egy igazi gazember – a gyűlölt nagybátyja halála után megörökli a Manwaring márkija címet. Így azzal a céllal tér vissza Londonba, hogy egyszer és mindenkorra rendbe hozza az imázsát. Arra nem számít, hogy önhibáján kívül szinte azonnal a szezon legnagyobb botrányába keveredik, és ezzel régóta titkolt terve, hogy udvarolni fog az egyetlen nőnek, akire valaha vágyott, dugába dől.

A fiatal Lady Katherine Manwaring, bár régóta vonzódik a férfihoz, hisz a néhai férje unokaöccséről szóló pletykáknak. Ezen az sem változtat, hogy a Times „London legszebb férfija” címmel illette Sebastiant, jogosan. Viszont amikor a sors Katherine kegyeire bízza a férfit, a nő két megdöbbentő igazságra jön rá: Sebastian talán mégsem annyira züllött, mint azt a híre sugallja, és hogy reménytelenül szerelmes… belé.

Egy feldühödött apa, egy végtelenül mogorva kutya, egy kis zsarolás, jó néhány pirkadati párbaj és minden lében kanál barát csupán néhány a problémák közül, amik a szerelmesek boldogságának útjában állnak. Vajon Katherine végül képes lesz elfogadni Sebastian szerelmét – és a férfi azután is akarja majd őt, hogy megismeri a nő sötét titkát?"


Csakhogy a történet nem váltotta be a reményeimet. 

1. A főszereplők karakterei nem voltak rosszak. Adva van a nőcsábásznak titulált Sebastian, akit a legvonzóbb férfinak kiáltanak ki és a kicsit szürke Katherine, aki nem mellesleg a férfi nagybátyjának a felesége, akit Sebastian mélyen gyűlöl.

2. Aztán ott van egy elég fura fordulat, amikor kiderül, hogy a nőcsábász nem is nőcsábász, sőt ellenkezőleg. Azt hittem, hogy ez valami morbid humor akar lenni, mert piszkosul elképzelhetetlennek találtam még így sorokon keresztül is, de mindegy.

3. Aztán ott a 2 titok. Mert van 1 titka Sebastiannak, ami kurta-furcsa és van 1 titka Katherinnek is, aminek lázba kellett volna hoznia engem, mint olvasót, de nem jött össze.

4. A kapcsolatuk meg olyan semmilyen. Van benne huza-vona, de ez különösebben nem izgalmas. Olyan elmegy kategória.


Az viszont tetszett, hogy többet megtudhattunk arról, hogyan alakult Astrid és a herceg kapcsolata. De túlságosan nem jött meg a kedvem a trilógia 3. részének az elolvasásához. .... Bár még úgy se jelent meg magyarul. 

2023. szeptember 13., szerda

Maggie Fenton: A ​herceg liezonja

szeptember 13, 2023 0 Hozzászólás

A pajkos régensség 1.


Be kell vallanom, hogy 2 részletben olvastam a könyvet. Az első kb. 150-180 oldalt hónapokkal azelőtt, hogy folytattam volna. Akkor egyszerűen nem tudott lekötni és a tetszésemet se nyerte el maradéktalanul. Aztán az Auschwitz lánya után az olvasatlan könyveim közt keresgéltem, amikor bevillant, hogy befejezhetném ezt a könyvet. És milyen jól tettem!


Folytatva teljesen magával sodort. Aranyos, bájos, kellemes humorú és annyira szorítottam, hogy végre összejöjjön Astrid a herceggel! 

Klisék voltak benne bőven, hisz Astrid nem a kor szokásos nőideálja, de ezt megszokhattuk a hasonló történetekben már. Vörös a haja, telt idomú, a szemei különböző színűek, arról nem is szólva, hogy makacs, be nem áll a szája, kenterbe veri a férfiakat ... szóval nem tipikusan egy hercegné jelölt.

Aztán ott van a karót nyelt herceg, akiről aztán kiderül, hogy csak addig karót nyelt, amíg Astrid fel nem idegesíti őt és ez bizony a történetben nagyon sokszor megtörténik. Izzik köztük a levegő elég rendesen.


"Egy ​mindent irányítani akaró herceg.

Egy éles eszű kékharisnya.
És egy őrjítő vonzalom.

A hűvös, szőrszálhasogató montfordi herceg elvárja, hogy minden úgy legyen, ahogy ő akarja: szép rendben, szigorúan a szabályok szerint. Ezért feldühödik, amikor megtudja, hogy az egyik hercegi birtok bérlője már egy éve meghalt, de valaki mégis irányítja, pedig egy ősi szerződés szerint az már a Montfordokat illeti. Amikor a herceg megérkezik Yorkshire-be, hogy utánajárjon a helyzetnek, rádöbben, hogy a birtokot egy vadóc nő vezeti – aki ráadásul még kékharisnya is.

A tűzvörös hajú Astrid Honeywell talpraesett és tanult. Évek óta ő irányítja a Honeywell család gazdálkodását. És nincs szándékában senkinek – még Montfordnak sem – átadni valami elavult szerződés miatt.

Montford és Astrid között azonnal fellobban a gyűlölet… és valami tagadhatatlan, leírhatatlan vonzalom. Ám ellen kell állniuk helytelen vágyaiknak, elvégre a hercegnek Londonban menyasszonya van. Viszont amikor Astrid élete veszélybe kerül, Montford azon kapja magát, hogy kész lenne mindenét kockára tenni, hogy megmentse a lányt.

Mélyedj el üdítő románcukban!"


Ha szeretitek a történelmi romantikus történeteket, akkor bátran ajánlom a figyelmetekbe! Én azonnal be is szereztem a második kötetet és már neki is estem az olvasásának. A kedvenc párosomról lesz benne szó, remélem izgis lesz, ahogy az írónő összehozza majd őket. 😉


2022. február 16., szerda

Januári olvasmányok

február 16, 2022 0 Hozzászólás

Januárban nagy lendületet vettem az olvasásban, szinte faltam a könyveket. Ez egyrészt meglepő volt, hisz épp vizsgaidőszakom volt, de lehet, hogy pont épp ezért volt arra szükségem, hogy kikapcsoljak ebben az időszakban. 😅

Megan Campisi "A Bűnevő"
c. könyvével kezdtem az évet. Annyira nagyon lázba nem hozott a történet, de mivel addig még csak nem is hallottam a Bűnevőkről, mégis kíváncsian kezdtem neki az olvasásának. Csakhamar rá kellett jönnöm viszont, hogy egy piszok vontatott és unalmas történetről van szó. Többször abba akartam hagyni az olvasását, egyedül a kíváncsiságom tartott vissza, hogy mi is fog kisülni ebből az egészből. Így utólag nem vagyok abban biztos, hogy volt értelme kitartanom, mert semmi extra meglepetést nem tartogatott a végére sem. 
Ami viszont pozitív, hogy eddig fogalmam se volt a Bűnevők létezéséről. Hát, most már tudom, hogy voltak akik ezt a munkát végezték és nem irigylem őket értük. 
Kik is a Bűnevők? Azok, akik meghallgatják a haldoklók gyónásait és a bűneiket étel formájában veszik magukhoz. Lényegében minden bűnnek megvan a maga étele. A Bűnevőt elhívják a haldoklóhoz, aki bevallja neki a bűneit, a halál bekövetkezte után pedig a Bűnevő megeszi a bűnökhöz tartozó ételt. Így szereznek mások tudomást az elkövetett bűnökről, ugyanakkor a bűnöket így a Bűnevők hordozzák tovább, a halottak pedig tisztaként távoznak a túlvilágba. ... Tudom, fura, de tényleg léteztek Bűnevők és egészen sokáig.
A történet főszereplője a 14 éves May, aki bűnt követ el, a büntetése pedig az, hogy ő lesz az új Bűnevő. A történet arról szól, hogyan sikerül beilleszkednie, milyen az élete így, mi történik vele. 
Persze gondolhatnátok így első gondolatra, hogy nagy dolog, egész nap finomakat eszik, milyen klassz neki, de nem így van. Egyrészt a finomságok mellett egészen undi dolgok is vannak. Másrészt akkor is ennie kell, ha nem akarja, nem kívánja, undorodik a bűntől, stb. Harmadrészt a Bűnevő kitaszított. Az emberek számára láthatatlan és hallhatatlan. Elkerülik őt, nem szólnak hozzá és ő is csak akkor szólalhat meg, amikor a bűnöket hallgatja. Szóval nem épp irigyelni való élete van.

Ezt követően Helen Russel "Egy év a világ legboldogabb országában" c. könyvével folytattam az olvasást. Nagyon tetszett a kötet, sokszor éreztem az olvasása során, hogy nagyon-nagyon szeretnék Dániában élni. Mert tetszik a gondolkodásmódjuk, ahogy élnek, majdnem minden. Azért persze voltak furcsaságok és kettősségek, melyeket nagyon nem is tudok hová tenni. Pl. a dánok a legboldogabb nemzet, mégis antidepresszánsokon élnek. Akkor miért is, ha annyira boldogok? Az nem túl vonzó, hogy elég agresszív nemzet a könyv szerint. 
Helen újságíróként dolgozik Angliában, majd miután a férje álláslehetőséget kap Dániában, gondolnak egy merészet és 1 évre odaköltöznek. A könyvében a tapasztalatait foglalta össze. Teljesen ismeretlenként költöztek Dániába, próbáltak beilleszkedni, ismerkedtek a nyelvvel, az ottani szokásokkal és sok különbséget tapasztaltak a két kultúra között. Szívből tudom ajánlani a figyelmetekbe ezt a könyvet, olvassátok el, nagyon érdekes és tanulságos is!

Utána Tom Perotta "Mrs. Fletcher"-jének álltam neki. Igazából pikáns történetre számítottam, tudjátok olyan Szürke 50 árnyalata Mrs. Robinson-os módján, de nem így lett. Gyorsan haladtam az olvasásával, mert könnyed és olvastatja magát, de egyáltalán nem volt nagy szám történet. Kicsit olyan, mint a nagymama kockás plédje, amit különböző anyagokból varrtak össze. Egy kicsi Milfezés, egy kis saját neméhez vonzódás, egy kicsit bunkó egyetemista fiú aki nem tudja hogyan is bánjon a lányokkal, egy kis hármas akció, aszexualitás, aztán meg a légből kapott hirtelen happy end, amiről azt se tudom honnan jött. Szóval volt a történetben minden.
A történet 2, néhol több szálon fut. Mrs. Fletcher fia megkezdi messze az egyetemi tanulmányait és így az elvált nő egyedül marad. Unalmában böngészget a neten, érdekes SMS rázza fel az életét, újra tanulni kezd, furcsa kapcsolatba kerül az egyik kolléganőjével és egy csoporttársával. Eközben a fia nem tudja hogyan zárjon le egy régi kapcsolatot, hogyan kezdjen bele egy újba, közben idegesíti az anyja, de hiányzik is neki. Őrlődik, szenved, nem találja a helyét. És pont emiatt hiányoltam a történet mélységeit. Hogy igazán nem láttunk bele az anya-fia kapcsolatba, csak a felszínt kapirgálta a szerző.
Különösebben nem ajánlanám a figyelmetekbe a könyvet, de ha épp nincs más, akkor azért adjatok nek egy esélyt, hátha.

Ezután egy kicsit zizisebb sztorira vágytam, így kezdtem neki Jasper DeWitt "A beteg" c. thrillerjének. 
Olvasmányos volt, már-már lebilincselő, mindig vártam, hogy folytathassam. De aztán a vége felé a szerző belevitt egy misztikus megoldást, amit egyszerűen nem tudtam hová tenni. Miért épp így kellett és honnan jött neki az ötlet? Komolyan nem értem!
Parker egy pszichiáter, aki egy blogon teszi közzé az egyik betegéről a tapasztalatait. A beteg 44 éves férfi és lényegében senki se kezeli őt, mert gyógyíthatatlannak tartják az állapotát, na meg fura dolgok történnek körülötte, az ápolók félnek tőle, az orvosok kerülik, szóval csak él a zárt szobájában és ennyi. Parker viszont elhatározza, hogy majd ő meggyógyítja. Érdekes dolgokat tud meg a betegről. Tényleg beteg? Vagy minden csak kitaláció és összeesküvés áldozata?
Eltekintve a sztori végétől, ajánlom a figyelmetekbe, mert nagyon izgalmas és olvasmányos.

A Beteg
után "A Romanov cárné"-nak kezdtem neki C.W.Gortnertől. 
Mindig nagyon érdekeltek a Romanov család végnapjairól szóló könyvek, így kíváncsian kezdtem neki az olvasásnak. A fülszöveg egy kicsit becsapós, mert úgy szól, hogy „Marija Fjodorovna, az utolsó orosz cárné élete méltán ihletett regényt.” és ez alapján szerintem joggal gondoltam azt, hogy Alekszandra Fjodorovnáról fog szólni, csak valami elírás történt a nevekkel, na meg amúgy is annyi volt nekik, mint égen a csillag. (Az utolsó orosz cárné nem Marija volt, hanem a menye, Alekszandra Fjodorovna, II. Miklós cár felesége.) Teljesen összezavarodva kezdtem neki a könyv olvasásának, azt se tudtam ki kivel van, mert jó ideig az volt bennem, hogy Marija=Alexandra, aztán persze leesett, hogy erről szó sincs, egy generációval II. Miklósék előtt járunk.
Szóval a könyv az anyacárné életéről szól. Milyen volt a fiatalsága, hogyan lett cárné, hogyan sikerült dán hercegnőként beilleszkednie Oroszországban, a családtagjaival milyen volt a kapcsolata (akik keresztül-kasul itt-ott mentek férjhez, uralkodtak, stb.) és később milyen kapcsolatot ápolt a cárrá koronázott fiával és annak feleségével, Alexandrával.
A két nő teljesen különböző volt és ez meg is látszott a kapcsolatukon. Marija érezte, hogy a cári birodalom veszélyben van, változtatásra van szükség, de II. Miklós nem hallgatott rá. Felmerült bennem a kérdés a könyv végére, ha II. Miklós hamarabb észbe kap, ha nem hagyja, hogy a felesége ennyire befolyásolja, vajon akkor is megtörtént volna a tragédia? Vagy ha nem II. Miklós került volna a trónra, akkor is megbukott volna a cárság az országban?

A Romanovok után egy ikon történetével folytattam az olvasást. Sophie Benedict "Grace Kelly és a szerelem eleganciája". 
Gyönyörű a borító és kíváncsian kezdtem neki a könyv olvasásának. Grace Kelly egy olyan korszak színésznője, ami teljesen más volt, mint a mai idők. Teljesen máshogy színészkedtek, mások voltak a filmek, … egy olyan korszak egyik fénylő csillaga, ami mára szinte teljesen eltűnt véleményem szerint. 
Számomra mindig maga volt a kifinomultság, a tisztaság, az ártatlanság, az egyszerűség volt a színésznő. Házassága a monacói herceggel pedig meseszerűnek tűnik – így kívülállóként -. A könyv igazából csak pár évet ölel át. Ott kezdődik amikor elhatározta, hogy színésznő lesz és emiatt elköltözött otthonról, elkezdte az iskolát; egészen odáig tartva, hogy hajóra szállt, hogy Európába költözzön az esküvője miatt. 
Összességében olvasmányos volt, de mégis csalódást érzek. Nem szeretném teljes mértékben elhinni, hogy Grace olyan volt, mint a történetben, de mégis nehéz rá másképp gondolnom ezek után. Ami pedig megelevenedett előttem a sorokon keresztül, az nem épp az ártatlanság, a szűziesség, a tisztaság volt. Lehet, hogy mindez tényleg igaz volt, … de kicsit most úgy érzem magamat, mintha összetört volna bennem valami.

Shari Lapena "Karnyújtásnyira a gonosztól"
c. könyvét 1 nap alatt befaltam. 
Az első kérdés, ami felmerült bennem a könyv befejezte után, hogy lesz folytatása vajon? Mert olyan hülyén lett lezárva, hogy ennek az okát csak egy folytatás tudná megmagyarázni. Egészen a történet 3/4-ig úgy gondoltam, hogy teljesen kiszámítható. Már a legelejétől kezdve sejtettem, hogy mi lehet a titok, ki lehet a tettes és miért. Aztán jött az a bizonyos utolsó 1/4, amikor minden a feje tetejére állt és már azt se tudtam, ki kivel van és ki mit csinált. A szerző hozta a műfajhoz szükséges fordulatot, ami jót tett az amúgy elég közepes, sablonos történetnek, de ettől függetlenül több csillagot nem érdemel meg szerintem 3-nál. Egy olvasmánynak elment, végülis olvasmányos volt, de holnapra már el is felejtem az egészet.
Adva van egy feleség, aki a könyv legelején autóbalesetet szenved. A kórházban tér magához, ahol elmondják neki, hogy autóbalesetet szenvedett egy olyan helyen, ahol egy magafajta háziasszonynak helye nem lenne. Na meg egy gyilkosság is történt a közelben, stb., de persze a nő semmire sem emlékszik. A férje kitart mellette, a legjobb barátnője már nem.

Folytattam a krimi szálat Sally Hepwort "A férjem anyja" c. könyvvel, ami ugyanúgy egy közepecske történet volt. 
Hirtelen felindulásból elkövetett olvasás volt. Nem is hallottam a könyvről addig a percig, amíg a kezembe nem akadt, különösebben lázba se hozott, de azért beleolvastam és ha már így alakult, akkor végig is olvastam.  Nem volt rossz, de eléggé hiányérzetem maradt a végére és egyáltalán nem kerek a történet. Jobban árnyalni kellett volna a szereplők személyiségét, jobban belemenni a múltba, jobban felépíteni, megismerni őket, mert igazán nem értem, miért olyanok voltak a szereplők amilyenek és hogy juthatott el a tettes odáig, amit tett? Valaminek lennie kellett volna még a falak mögött, nem tudom elképzelni, hogy csak úgy megteszi a történteket.
Adva van Lucy, aki beházasodik egy "jó" családba, de az anyósával nagyon vegyes a kapcsolata. Na meg amúgy is elég fura a nő, mert miközben a gyerekeit spártai módon nevelte és viselkedik velük, szívügye a menekültek segítése. Szóval elég kettős a nő személyisége. Aztán váratlanul valaki elteszi láb alól és megindul a gyanúsítgatás, hogy ki lehetett az. Az elején nagyon úgy néz ki, hogy Lucynak volt a legtöbb oka erre. Vajon tényleg ő a tettes? 

Két krimi után egy kis romantikára vágytam, így került a kezeim közé a rég óta tervezett J.L.Perry "Tizenkilenc levél" c. könyve. Hogy én miért nem olvastam ezt korábban?! Annyira szép, romantikus, szívet facsaró lett a történet, hogy kedvenc született vele. Imádtam minden oldalát! 
Egy fiatal feleség a nászútról visszatérve autóbalesetet szenved. A kórházban magához térve nem emlékszik semmire. Hogy ki ő, kik a szülei, hogy férjnél van, stb. Gondolhatjátok, hogy ez micsoda tragédia a férjének, aki tényleg odáig van a nőért, fülig szerelmes belé, stb. A csaj jobb híján hazaköltözik az anyukájához, mert a férjéhez nem akar, hisz nem ismeri - mondjuk a szüleit se ismeri fel, de valahová mennie kell- és elkezd a férfitól eltávolodni, aki viszont ezt nem hagyja. Leveleket ír neki, melyben elmeséli a megismerkedésük történetét. Jem pedig azon kapja magát, hogy várja ezeket a leveleket és másképp kezd nézni Braxtonra is. Persze egymásra találnak majd, meg röpködnek majd a szívecskék, de azért keserves út vezet eddig. Olvassátok el, tényleg nagyon szép!

2022. január 27., csütörtök

Jennifer Probst: Eltervezett ​házasság

január 27, 2022 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Marriage Merger
Kiadta: Libri (2014.)
Oldalszám: 384
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:

Amint befejeztem az Elhibázott házasságot, neki is kezdtem a 4. kötetnek. No nem azért, mert annyira odáig lettem volna a 3.-ért, hanem egész egyszerűen csak azért, mert tudni akartam, hogy az első két részhez képest csak a harmadik sikerült gyengébbre vagy tényleg leszállóágba ereszkedett a sorozat. És hát azt kell mondanom, hogy elkezdett süllyedni a mélyedbe és ezt nagyon sajnálom.

Egészen jól kezdődött a történet, szimpatikus volt mind a két főszereplő.
Ebben a részben a legidősebb lánytestvér, a munkamániás Julietta lett a főszereplő. A nő vezeti az olaszországi céget, csak a munkájának él. A férfi főszereplőnk az előző részben már megismert Sawyer, a nagymenő vállalkozó. A sors úgy hozza, hogy egy munka összeköti őket, de az első perctől kezdve szikrázik köztük a levegő.
Persze a fiatal nő is elvégezte a szerelmi varázslatot a testvérei unszolására. Juliettanak ugyanakkor nincs túl sok jó élménye a férfiakkal kapcsolatban, így vonakodik kapcsolatba kerülni Sawyerrel, de persze a sorsát nem kerülheti el. Sőt, mint ahogy a címből is sejteni lehet, még össze is fognak házasodni. A kérdés csak az, hogy ennek jó lesz-e a vége.

Mint ahogy említettem, jól indult a történet.
Szimpatikus volt Julietta, sajnáltam a félresikerült kapcsolatai miatt és megértettem, hogy a munkába menekült. Ugyanakkor átéreztem a nyomást is a vállán, hogy nő létére sokkal többet kellett teljesítenie az elismerésért, mint a férfiaknak.
Szimpatikus volt Sawyer is, az elejétől kezdve érezni lehetett, hogy valamikor a múltban nagyon megsérült és kíváncsivá tett, hogy mi történt vele.

"1. Olyan férfi kell, aki ki tud elégíteni.
2. Aki tisztel, és segít a munkámban.
3. Aki elég erős ahhoz, hogy megharcoljon értem.
4. Aki a legtitkosabb gondolataimat is megérti.
5. Aki magától vitte valamire az életben.
6. Aki adni tud magából."

Szóval jól indult minden, de aztán nagyon elment az egésztől a kedvem.
Az első problémám az volt, amikor kicsit Szürkésre akarta venni a figurát az írónő és ez nem állt jól neki.
A másik problémám pedig a nyavajgás. Rájöttem, hogy egyszerűen nem bírom! És itt volt bőven belőle, ettől pedig a falra másztam. Komolyan nem értem, hogyha két ember vonzódik egymáshoz, miért szúrnak ki saját magukkal és tartják a távolságot? Direkt kínozzák önmagukat, hihetetlen!

Egy szó, mint száz, nem lettem meggyőzve a negyedik kötettel sem. Pedig jól indult a sorozat. ... Vagy végülis tudja a fene. ... Évek teltek el, mire olvasni kezdtem a harmadik részt, lehet, ha most olvasnám az első két kötetet is, ugyanennyire negatívan nyilatkoznék azokról is.  

Jennifer Probst: Elhibázott ​házasság

január 27, 2022 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Marriage Mistake (2012.)
Kiadta: Libri (2014.)
Oldalszám: 348
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:

Milliárdosfeleségek #3


Nem épp most olvastam a sorozat második részét, de ennek ellenére élénken emlékszem arra, mennyire örültem annak, hogy ebben a részben Carina és Max fog majd főszerepet kapni. Ugyanis az előző részben feltűntek és nagyon szimpatikusnak találtam őket.

Nos, eltelt 5 év azóta, hogy olvastam az előző részt és most nagyon elégedetlen vagyok. Az egész sztori elcsépelt volt, inkább erotikus, mint romantikus és nagyon erőltetett.

Adva van Carina, aki gyerekkora óta szerelmes a bátyja legjobb barátjába, Maxba, aki szinte úgy nőtt fel, mint a testvérük. 
Carina a jelenben 25 éves, Max 9 évvel idősebb.
Max segít a cégvezetésben a nő bátyjának, Carina pedig most diplomázott és gyakornokként a bátyja, Max mellé osztja be.
Carina elhatározta, hogy többé nem fog Max után futni, megjátssza kezdetben, hogy hidegen hagyja a férfi, majd próbálja rávenni arra, hogy töltsenek együtt egy éjszakát, ami nagyon sül el.
Max próbál úgy tekinteni a nőre, mint tiltott tárgya, de azonnal feltűnik neki, hogy a kislányból dögös nővé serdült. Lopott csókok, majd jaj, nem szabad felkiáltások, kéreti magát, majd persze beadja a derekát. Ja és nem, most nem Carinaról volt szó, hanem Maxról!

A bejegyzésben SPOILER található!

Szóval összejön az a bizonyos éjszaka, majd megjelenik Carina édesanyja, aki hogy jóvátegye a lánya becsületén ejtett foltot, követeli, hogy Max vegye el feleségül. Mármint Carinat. A lagzi gyorsan meg is lesz, csak időközben a nő bedurcázik és elkezd lépéstávolságot tartani a férjétől. Aztán persze minden happy lesz a végén.

Mi is volt a bajom? Egy nagyon romantikus egymásra találásra számítottam, hisz szegény Carina kislány kora óta ezért a pasiért sóvárog. Erre megkaptam ezt az izét.
Az eleje még nem is volt rossz, na de amikor Max elkezdte kéretni magát! Most komolyan, milyen világban élünk! Aztán végre eljut az olvasó az ágyjelenig, erre betoppan a kedves mama? Most komolyan! Na meg össze kell házasodni, mert jaj mi lesz! Nem a XV. században élünk már! Aztán még az is röhejes, hogy ezek bele is mennek, nem lázadnak! Persze most lehet azt mondani, hogy szívük mélyén ezt szerették volna, de még ha így is van, azért nem lehet senkit erre kényszeríteni! Utána meg a csajszi durcázása, miközben mindig erre vágyott. Minek kellett? Majd az elköltözése, hogy meg kell találnia önmagát! Mi a franc van?

"– Az Isten szerelmére, térj végre észre! A bátyámnak semmi köze hozzá, kivel fekszem le, kivel nem. Úgy viselkedsz, mintha a középkorban élnénk, amikor még párbajoztak a nők becsületéért. Szegény nők, vélhetőleg sosem volt orgazmusuk ennyi lovagias balfék között!"

Túl sokszor vontam fel a szemöldökömet a könyv olvasása során. Teljesen másképp képzeltem el a történetüket és ezért csalódott vagyok. 😤

2020. október 24., szombat

Catherine Bybee: Feleség ​szerdára

október 24, 2020 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Wife by Wednesday (2011.)
Kiadta: Studium Plusz (2016.)
Oldalszám: 256
Forrás: könyvtár
Értékelésem: 
Kimondottan olyan hangulatba kerültem, amikor szükségem volt egy kis romantikus sztorira. Ez a könyv pedig rég óta kerülgetett a könyvtárban (mondjuk egyfajta előjel is lehetett volna, hogy elég sűrűn nem kölcsönzik ki), így adtam neki egy esélyt.
Megbánni nem bántam meg, egyszer elment, de nyilván nem lépett a kedvenc könyveim közé. Ahhoz kevés volt azért.

Sam egy kis vállalkozást vezet, mely arra épül, hogy feleségjelölteket mutat be az érdeklődőknek. És itt jön a képbe Blake, akinek sürgősen szüksége van egy feleségre, hogy átvehesse az örökségét. 10 millió dollárt ajánlj fel a nőnek (nyilván azért, mert bejön neki), hogy egy évig legyen a felesége. Samnak pedig nagy szüksége van a pénzre, hogy fizetni tudja beteg testvére gondozását, ezért elfogadja az ajánlatot. És ezzel hercegné lesz.
Igen ám, de a bibi ott van, hogy vonzódni kezdenek egymáshoz, csak hogy ott van a megállapodásuk: egy évig tart a kapcsolatuk, aztán elválnak.

Nem mondom, hogy nem találom furának Sam cégét, de teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy bizonyos férfiaknak szükségük lenne arra, hogy így találjanak maguknak látszatfeleséget. 

"Nekem feleség kell, Carter, méghozzá tegnapra."

A két főszereplő között egyből izzani kezd a levegő annak ellenére is, hogy Sam nem tipikusan az a nő, akikkel eddig Blake járt. A nő ugyanis teljesen hétköznapi, de most pont ez varázsolja el a pasit.

Az egész sztori olyan, mint egy gyenge, modern Hamupipőke. Ott van csóró csajszika, aki hozzámegy a herceghez és igen, Blake tényleg herceg a sztoriban, ami picit röhejes volt, elég lett volna ha egy gazdag vállalkozó, de nem, Blake egy herceg elsősorban. 
A levegő izzik körülöttük, aztán egy idő után úgy vannak vele, hogy élvezzék ki ezt az egy évet az ágyban is és ekkor jön a gubanc. Ugyanis az ügyvédek közlik Blake-el, hogy az öröksége átvételéhez még egy feltételt teljesítenie kell. Hát sz.r ügy, de megoldják. 

Ami nem kicsit zavart a történetben az az állandó nyavajgás, hogy jaj, csak 1 évről van szó, nem szabad kiélvezni és beleélni magunkat! Miért ne lehetett volna? Igen, az elején 1 évről volt szó, de a tervek mindig változhatnak, mit kell ezen feszt picsogni?

A Feleség szerdára egy könnyed romantikus sztori. Egy kicsit bugyuta, teljesen semleges szereplőkkel, akik semmilyen érzelmet nem váltottak ki belőlem. Olvasod, elvagy vele, kikapcsol, holnapra elfelejted. Kicsit olyan, mint anyum Romana, meg Bianca füzetecskéi a 90-es évekből. Kb ugyanaz a stílus, ugyanaz a történet és a karakterek felépítése is ugyanolyan gyenge. Mondjuk pont ilyen történetet is akartam kivételesen olvasni, de ettől függetlenül akkor is közepesre értékelem. 

2019. december 18., szerda

Amy Harmon: Homokból ​és hamuból

december 18, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: From Sand and Ash (2016.)
Kiadta: Libri (2019.)
Oldalszám: 518
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:
Amikor láttam, hogy meg fog jelenni az írónőnek ez a könyve is magyarul, azonnal kihagyhatatlanná vált számomra. Az Arctalan szerelmet imádtam, az év könyve lett számomra 2016-ban. És bár ugyanazt a hatást nem érte el a Homokból és hamuból, de azért nagyon szerettem olvasni.

Eva zsidó származású és Olaszországban él az üveggyáras édesapjával. A lány jómódban nevelkedik, sokáig mit sem sejt arról, hogy mit jelent Hitler hatalomra jutása Németországban.
Angelot a testi hiányossága miatt az édesapja Olaszországba küldte a nagyszüleihez, hogy ők neveljék fel. A fiú nagyszülei pedig Eva édesapjának a házát gondozzák. Így a két fiatal gyerekkoruk óta egymás mellett nő fel. És mint ahogy sejteni lehet, egymásba szeretnek. Igen ám, de Angelo pap lesz. Aztán Hitler hatalma eléri Olaszországot is és Eva élete fenekestül felfordul.

Nagyon szép szerelmi történet a Homokból és hamuból.
Kedveltem Evat és rettentően sajnáltam. Sajnáltam egyrészt azért, mert a származása miatt üldözött lett. Sajnáltam azért, amin keresztül kellett mennie csak azért, mert zsidó. Sajnáltam azért, hogy olyan férfiba szeretett bele, akit pappá szenteltek és erről még érte se akart lemondani. Kedveltem Evat és szorítottam a boldogságáért. Egy makacs, de őszinte szívű, gyönyörű fiatal nő, aki mindvégig kitart. Még akkor is, amikor más, már lehet rég feladta volna.
Kedveltem Angelot is. A kisfiút, aki elveszítette az édesanyját, az apja meg Olaszországba "száműzte" a "fogyatékossága" miatt. Sajnáltam, hogy azt hitte, emiatt csak egy út járható számára. Megértettem a felnőtt Angelo őrlődését a hivatása és az Eva iránt érzett szerelme miatt. Bíztam abban, hogy a szerelem győzedelmeskedni fog.
Mind a két karakter nagyon szerethető volt és teljesen kidolgozott. De a cselekményben se lehetett hibát találni. Harmon remekül ábrázolta, hogy mi történt a zsidókkal Olaszországban, min kellett keresztül menniük. Szinte ott voltam, láttam magamat a cselekmények forgatagában.

"Egy dolog megölni valakit, és egészen más dolog megalázni, lealacsonyítani, úgy hántani le róla a méltóságát, mintha a húsától fosztanák meg. Aki megteszi az elsőt, az gyilkos. Aki pedig megteszi a másodikat, az szörnyeteg." 

A vége pedig? Sejtettem, hogy ez lesz és így volt jó. 
Szerettem olvasni a könyvet, de még se volt igazi szerelem, csak szerelem. 
Olvassátok el!

2019. november 28., csütörtök

Julia Quinn: A ​másik Miss Bridgerton

november 28, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti cím: The Other 
Miss Bridgerton (2018.)
Kiadta: GABO (2019.)
Oldalszám: 392
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:

Az írónő a Rokesby család szériájával új családi krónikát kezdett megírni. Időben ugyanott vagyunk, mint a Bridgertonok idejében, sőt, a Rokesbyk kapcsolatban is állnak a családdal.
A sorozat második részéről 1 évvel ezelőtt ITT írtam, most pedig sorra került a harmadik kötet. 

Poppy Bridgertonnak nem sok kell, hogy vénlány maradjon, a jelenlegi szezonban sem járt szerencsével. Így elutazik az egyik barátnőjéhez, ahol nem kis kalamajkába keveredik. Az egyik sétája során kalózok rejtekhelyére bukkan, akik rajta is kapják, így mit tehetnének, magukkal cipelik a hajóra, ami ki is fut úgy, hogy a nő rajta marad. Egyenesen Portugáliába.
Persze Poppy nem könnyíti meg az elején a titokzatos kapitány helyzetét, de ahogy sejteni lehet, egymásba fognak gabalyodni. 

Aranyos volt a történet, de koránt se hoztam számomra azt, mint a Bridgerton család szériája. 
Poppy szimpatikus karakter volt, cserfes, bájos, okos, a kapitány se maradt le mögötte, izgalmas volt a titokzatossága, bár az elejétől kezdve az olvasó előtt nem volt nagy titok, hogy ki is ő. 
A cselekménnyel se volt probléma, izgalmas volt elképzelni, hogy szerencsétlen nőt mi várja majd otthon a kis kalandja után.

A történet végén megvolt a kis izgalom is, mert a szereplők elsodródnak egymás mellől, de természetesen minden jó, ha jó a vége.

Összességében aranyos volt a történet. Húzták a főszereplők egymás agyát, civakodnak, majd összejönnek. Izgalmas volt a várakozás velük együtt, hogy végre mikor csattan el az első csók és lesz-e komolyabb kapcsolat közöttük. De maradandó nyomot nem fog hagyni bennem a történet, ahhoz elég felejtős volt számomra. 

2019. november 15., péntek

Rachel Gibson: Az ​én pasim…

november 15, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Any Man of Mine (2011.)
Kiadta: Athenaeum (2018.)
Oldalszám: 318
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:

Kedvelem az írónő stílusát, olyan számomra, mint a fiatal SEP. Szeretem ezt a sorozatát is, sose okozott csalódást, de most nem is tudom. Számomra ez a rész a széria leggyengébb kötete.
Az 5. részről már írtam ITT.

Sam (aki természetesen a hokis csapat egyik tagja) 6 évvel ezelőtt egy átbulizott éjszakán, részegen feleségül vette a pár nappal azelőtt megismert Autumn-t. Az esküvő másnapjának reggelén kijózanodva, rémülten fogta fel, hogy mit tett, ezért gyáva módon se szó-se beszéd lelépett. Pár nappal később az ügyvédei vették fel az összetört nővel a kapcsolatot, hogy elválik tőle.
Igen ám, de Autumn teherbe esett és kisfia született a férfitól.
A jelenben a párosunk nem nagyon tartja a kapcsolatot. Sam rendesen fizeti a nem kevés gyerektartást, de nem nagyon foglalkozik a kisfiával. Hébe-hóba elviszi magához, de nem épp mintaapa.
Autumn egy kis vállalkozást kezdett felépíteni, esküvőszervezéssel foglalkozik. A munkáján és a kisfián kívül semmi mással nem foglalkozik. Nincs férfi az életében és megrögzötten haragszik Samra.
Aztán úgy alakul, hogy egy esküvőn újra összefutnak és miután a nő jól megmondja a frankót a pasinak, az kezd észhez térni és apa módjára viselkedni. Ahogy pedig ez a változás elkezdődik, a kapcsolatuk is kezd elmélyülni.

"Csak másnap reggel tudatosult benne, hogy milyen rettenetes dolgot művelt, és azóta is buzgón igyekezett kitörölni az agyából az esküvője emlékét. Kínosan kerülte, mint kurva az erkölcsrendészetet:"

Fura volt a többi történethez képest, hogy itt az írónő egy régi kapcsolatot próbál felmelegíteni. Nem nagyon vagyok híve az ilyen felmelegítéseknek. Tudjátok, a káposzta is úgy az igazi, ha frissen meleg. 😋

Szimpatikus volt Autumn és teljesen megértettem, hogy milyen nehezen viselte Sam lelépését. Gondoljatok bele, szerencsétlen nő gondozta a haldokló édesanyját, majd gondolta egy kicsit lazít, belefut egy szívdöglesztő dögbe, akivel ágyba is bújik, tinik módján összeházasodnak Vegasban, aztán másnap a pasi lelép! Még jó, hogy szerencsétlen összetört! Aztán még ha ez nem lenne elég kiderül, hogy terhes és csinálhatja végig az egészet egyedül az első perctől kezdve. Rettentően sajnáltam szegényt.
Ami Samet illeti, nagyon haragudtam rá. Nem csak azért, ahogy Autumn-nal bánt, hanem azért is, mert letojta nagy ívben a fiát.  

Persze minden jó, ha jó a vége, nyilván kibékülnek majd és minden happy lesz. Na igen. De a történet nem tetszett. Már eleve az alapötlet sem és akkor spékeljük meg ezt az egészet egy uncsi és idegesítő férfi főszereplővel. A fordítás meg, hát ... nem olvastam az eredetit, de nekem a fütykösről nem épp a férfiasság szimbóluma jut eszembe, hanem egy Viagrára szoruló fütyi. 😠

Ettől függetlenül ajánlom a sorozatot a figyelmetekbe, de ez a rész a többihez képest gyengébbre sikerült. Néhol humoros, van benne romantika és lepedőgyűrés is. De nekem kevés volt. Mármint nem a lepedőgyűrés, hanem úgy az egész sztori.

És egy kis plusz infó, Autumn bátyja, aki szintén feltűnik a kötetben nem más, mint a Ments meg! férfi főszereplője. Erről a könyvről ITT írtam már, 2013-ban. 

2019. október 27., vasárnap

Vi Keeland · Penelope Ward: Nagyképű ​öltönyös

október 27, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Stuck-Up Suit (2016.)
Kiadta: Könyvmolyképző (2018.)
Oldalszám: 360
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:
Miután befejeztem a Szívtipró pilótát, egyből nekikezdtem ennek a könyvnek is. Annak ellenére, hogy a másik könyv olvasásának kezdetekor eléggé szkeptikus voltam a szerzőpárossal kapcsolatban, a történet végére meggyőztek. Így kíváncsian, érdeklődve kezdtem neki ennek a történetüknek is.

Soroya munkába menet, reggel a vonaton pillantja meg először Grahamet, aki a nagyképű öltönyösünk lenne. Bár a pasit szexinek találja első pillantásra, a stílusáról azonnal megvan a véleménye. 
Aztán a sors úgy hozza, hogy Graham véletlenül a vonaton felejti a mobilját és azt Soroya találja meg. Természetesen vissza szeretné adni a nagyképű öltönyösnek és ezzel elkezdődik az évődésük.

Nem fogok köntörfalazni, véleményem szerint a Nagyképű öltönyös gyengébb sztori, mint a Szívtipró pilóta. Nem rossz, de annyira nem sikerült magával ragadnia.
Tán azért sem, mert különösebben a két főszereplő se került hozzám közel. Nem voltak számomra különösebben szimpatikusak, végig közömbösek voltak számomra.
Ráadásul, míg a másik könyvben kedveltem a férfi főszereplőt (ami szerintem nagyon fontos egy ilyen könyv esetében), Grahamtől irtóztam. Mondjuk alapjáraton nem szeretem az olyan embereket, akik ugráltatnak, parancsolgatnak másoknak és mindezt elég bunkó stílusban. 
Soroya meg. ...Hát nem is tudom.

Maga a történet nem volt rossz. Évődnek, húzzák egymás agyát, tipikus vonzás-taszítás, aztán happy end a végén és ennyi. Kicsit sablonos és uncsi.

"Néha a kimondatlan szavakat kellene a leginkább kimondani."

Egy közepes sztori amit elolvasol, kikapcsol, holnapra elfelejted. Nekem pl már az se rémlik, hogy melyikőjüknek volt lelki mizériája és miért. Úgyhogy elég felejtős volt számomra a sztori. 

2019. október 23., szerda

Beth O'Leary: Az ​ágybérlő

október 23, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Flatshare (2019.)
Kiadta: General Press (2019.)
Oldalszám: 456
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:
Ó, annyira, de annyira vártam, hogy olvashassam ezt a könyvet! Már a megjelenése óta vártam, azonnal felkeltette a figyelmemet a fülszövege. 
Sem filmben, sem könyvben nem találkoztam még az ágybérlős alapszituációval és nagyon kíváncsi voltam arra, mit fog ebből kihozni az írónő. Ráadásul romantikusnak is találtam és izgatott voltam, hogy vajon a főszereplők hogyan fognak végül összejönni.
Szóval meglett a könyv és még aznap este nekikezdtem. Izgatott voltam, ugyanakkor féltem is. Olyan sokszor előfordult már velem, hogy nagyon kíváncsi voltam egy történetre, majd hatalmas csalódás lett belőle! Féltem ettől, féltem a csalódástól. És örülök annak, hogy nem kellett csalódnom.

A szituációt fentebb már említettem, Tiffy és Leon ágybérlők. Mind a ketten rá vannak szorulva a pénzre, ezért Leon amolyan társbérlőt keresett maga mellé, akivel felváltva használják a lakást és így sose kell találkozniuk.
Tiffy nappal dolgozik, így ő éjszaka használhatja, Leon éjszakás, így nappal övé a lakás. 
Kezdetben csak post-iteken tartják a kapcsolatot, ami egyszerre nagyon aranyos és valahol romantikus is, pedig teljesen ártatlan az egész. Mivel sose találkoznak, valamit ki kellett találniuk, hogy jobban megismerjék egymást. Szóval üzengetnek egymásnak és egyre szimpatikusabbak is lesznek a másiknak. Aztán persze eljön a perc, amikor teljesen véletlenül összefutnak és ez mindent a feje tetejére állít.

"– Mindenki tudja, hogy a közös albérlet első aranyszabálya, hogy nem szabad együtt aludni a lakótárssal!"

Az ágybérlők egy nagyon kedves, aranyos, bájos történet, kellemes humorral. 
Nem csalódtam a cselekményben, tetszett a felépítése. A kezdeti üzengetés, a véletlen találkozás, majd a fokozatosan kialakuló kapcsolat.

Tetszett, hogy mind a két főszereplőnek megvolt a maga problémája. Tiffyé szerintem kicsit hangsúlyosabb volt, de lehet csak azért, mert én is nőből vagyok. Ugyanakkor megértem Leon titkolózását is.
Szimpatikus volt a két karakter és örülök, hogy minden jó lett a végén. Bár azt kicsit furának tartom, hogy Leon nem nyomozta le Tiffyt. Szerintem ez annyira alap, ha valakivel "együtt élek" és nem ismerem, előtte legalább a Facebookon lecsekkolom, hogy nem-e baltás gyilkos. De persze, akkor oda lett volna a történet egyik poénja!

Ha szeretitek a könnyed romantikus történeteket, akkor szívből ajánlom a figyelmetekbe ezt a könyvet!


2019. október 11., péntek

Alessandra Torre: Hollywoodi ​mocsok

október 11, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Hollywood Dirt (2015.)
Kiadta: Könyvmolyképző (2018.)
Oldalszám: 472
Forrás: saját
Értékelésem:
Ez a könyv még a tavaly júliusi TABOOX Reader dobozban volt és azóta várt az olvasására. Jobban mondva egyszer már nekikezdtem, de az első 10 oldalig jutottam kb., akkor nem sikerült magával sodornia. 
De nem olyan rég újra kézbe vettem és hamar azon kaptam magamat, hogy olvastatja magát.

Summer egy kisvárosban lakik és már a történet elején kiderül, hogy valamiért a kisváros lakói átnéznek rajta. A fiatal nő pedig elvágyódik innen, a kezei viszont meg vannak kötve: egyrészt nincs egy vasa sem, másrészt az édesanyja szeret itt élni.
Aztán ott van Cole. A híres hollywoodi színész, aki megvette egy könyv filmes jogait, amit aztán Summer kisvárosában szeretne leforgatni, természetesen a főszerepben saját magával. Summer pénzhez szeretne jutni, így segít az előkészületekben, majd legnagyobb döbbenetére Cole felajánlja neki, hogy legyen a film női főszereplője, lényegében az ő női párja.
Romantikus sztoriról van szó, szóval a kisvárosi, déli, nagyszájú lány összejön a híres szexistennel, aki épp akkor vergődik ki a félresikerült házasságából. Vajon ebből jó kisülhet? Egy kisvárosi lány megszerezheti magának a híres sztárt?

Summer és Cole is egyaránt "defektes" a sztoriban.
Először is Cole annyira naiv, hogy a saját feleségét se látta tisztán. Beképzelten, nagyzolóan érkezik a kisvárosba, tipikus sérült bikaként, aki aztán mindenkin próbálja levezetni a feszültségét. De elég hamar kiderül, hogy mindez csak a felszín. Mert aki képes egy kiskakasra úgy vigyázni, mint ő a sztoriban, az rossz ember már nem lehet. És ha már a kiskakas! A történet fénypontja minden olyan jelenet, amihez köze van. Vicces, aranyos és nagyon megható, ahogy Cole vigyáz rá, gondoskodik róla. Igen, egy kiskakasról.

"– Most kaptam egy kiskakast – kezdte Cole.
– Aztat látom – felelte a másik elnyújtva, aztán előrehajolt recsegő székén, és belesett a ládába. – Minek hozta magával?
– Nem tudom. Gondoltam, hátha meg kell nézni, vagy kérdezni akar valamit, vagy nem lehet egyedül hagyni… – Cole elhallgatott, mert rájött, hogy mennyire hülyén hangzik, amit mond.
– Ez. Egy. Baromfi. – A férfi szájából még a fogpiszkáló is kiesett, ahogy kiköpte a szavakat. – Nem házi kedvenc. Nem adnak neki nevet, és nem tesznek rá csicsás nyakörvet.
– Mit eszik? – kérdezte Cole, most már dühösen. Levette Cocky ládáját a pultról, és a földre rakta, aztán a lábával kicsit odébb tolta, biztonságos távolságba.
– Kukoricát.
Cole várta a folytatást. És csak várta.
– Csak kukoricát? Semmi mást?
Az eladó felvonta a szemöldökét.
– Ez egy csirke. Csirkékenek nincs előrecsomagolt Pedigree kilenc ízben. Ha fel akar vágni, vigye az FRM tápot. Kétszer annyiba kerül, és fikarcnyit sem jobb.
(…) – Másra nem lesz szükségem? Gyógyszerekre, vitaminokra, oltásra?
– Ez. Egy…
– Csirke – fejezte be Cole. – Értem."

Aztán ott van Summer, akivel valami történt a múltjában, amiért a többi lakó átnéz rajta. Sokáig nem derült ki, hogy mi is volt ez, aztán persze igen. És nem értettem, hogy miért pont ő lett az áldozati bárány, miért nem a másik oldal, az igazi bűnösök?

"Igen, huszonkilenc éves nő létemre az anyámmal éltem. Nem drogoztam, nem partiztam, nem szexeltem. Könyveket olvastam, néha söröztem a forró délutánokon, és vasárnaponta megfejtettem a Times keresztrejtvényét. Nem jártam főiskolára. Nem voltam különösebben vonzó, és időnként elfeledkeztem a lábam borotválásáról."

Na mindegy, szóval adva van a beképzelt majom, aki csak a felszínen az és a menekülni akaró fiatal, déli lány. Kedveltem mind a két szereplőt, igazán közel kerültek hozzám és szorítottam nekik, hogy összejöjjenek úgy igazán.

Miért is adtam akkor 4 csillagot? Nos, néha untam ezt a 472 oldalt. Több mélypontom is volt az olvasás során, amikor úgy éreztem, sokkal jobb lett volna, ha ezt a sztorit az írónő 300 oldalban hozta volna össze. De ettől függetlenül ajánlom a romantikus lelkületű olvasóknak és azoknak is, akik kislány korukban álmodoztak arról, hogy Brad Pitt (kinek ki volt a király) eljön majd értük.

2019. szeptember 10., kedd

Rachel Gibson: Csak ​a baj

szeptember 10, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Nothing But Trouble (2010.)
Kiadta: Athenaeum (2017.)
Oldalszám: 318
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:
Kilenc éve kezdtem el olvasni a szériát és kisebb-nagyobb megszakításokkal folytattam. A negyedik részt 2 évvel ezelőtt olvastam és most eljött az ideje, hogy az ötödiket is kivégezzem. Így is vár még a sorára a 6. kötet.😉

A női főszereplőnk Chelsea Ross, aki próbálkozott kisebb-nagyobb sikerekkel a színészkedéssel, de többnyire asszisztensként dolgozik. Pici, törékeny, de hatalmas mellű nő, aki épp arra gyűjt, hogy a hatalmas melleit kisebbé tudja műttetni. Csúnya fintora a sorsnak. Van aki nagyobbat akar, más meg kisebbet. Van aki göndör hajat, más meg egyeneset. 😂
Mark Bressler súlyos autóbalesetet szenvedett, így kerékbe tört a karrierje a Seattle Chinooksnál. A felesége elhagyta egy másik pasiért, oda a karrierje, sorban csinál ki maga mellől mindenkit.
És itt jön a képbe Chelsea, ugyanis ő lesz Mark új asszisztense. A pasi persze mindent megtesz, hogy elüldözze szerencsétlen csajt, aki első körben rettentően irritálja, de mivel nagyon kell a pénz a nőnek, így kitart. Aztán Mark kezdi azt észrevenni, hogy egyre többet gondol a pici asszisztensére.

Aranyos sztori a Csak a baj. Chelsea egy cserfes, színes nő, aki foggal-körömmel kitart, hogy végre összegyűjtse a pénzt a mellműtétjére.
Mark kezdetben eléggé tuskó, de még se tudtam rá haragudni, inkább viccesnek találtam az évődésüket.
Aztán persze ahogy borítékolható, a két főszereplő összegabalyodik, majd beüt a krakk. A krakk, amit egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy miért is okozott ekkora problémát. Tipikusan, amikor bolhából csinálnak elefántot. Mondjuk a végére persze minden szép és jó lesz, értem azt is, hogy a krakkra szükség van az ilyen sztorikban, hogy izguljon az olvasó, végül egymásra találnak-e a szerelmesek, de most teljesen bugyutának éreztem az egészet.

"Van az úgy, hogy egy váratlan esemény megváltoztatja az ember életét."

Aki a negyedik részét a sorozatnak már kivégezte, ne hagyja abba, folytassa ezzel! Aranyos sztori a bugyutasága ellenére is. 😅

2019. szeptember 7., szombat

Vi Keeland · Penelope Ward: Szívtipró ​pilóta

szeptember 07, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Playboy Pilot
Kiadta: Könyvmolyképző (2019.)
Oldalszám: 328
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:
Őszinte leszek: nem hozott lázba ez a könyv annak ellenére sem, hogy a megjelenése után egyszerűen ráröppentek a romantikus lelkületű könyvmolyok és mindenhol belebotlottam. Molyon, Facebookon, Instán, mindenki olvasta és csöpögött tőle. Szóval nem terveztem, hogy elolvasom, de mivel a kezem közé akadt, gondoltam csak a belekukkantás erejéig esélyt adok neki.
Nem néztem ki túl sok jót a szerzőpárosból. Egy sablonos, tipikus NA sztorira számítottam. Valamelyik szereplőnek lelki mizériája lesz, kufircolnak ahol tudnak, aztán a lelki sérült elmenekül, majd jön a happy end. Vi Keeland ráadásul nem lopta be magát a szívembe, eddig A beosztottat olvastam tőle, amiről nem is írtam, ami nálam elég ritka dolog és sokat sejtet. 😁 Penelope Warddal már más a helyzet, bár túl sok tapasztalatom az ő történeteivel kapcsolatban sincs, de a Legdrágább mostohabátyám nem sikerült rosszra, szerintem.

Na de a könyv.
A repülőtéren fut össze egyből a könyv legelején Kendall és Carter. A fiatal nő épp azon gondolkodok merre is utazzon, hogy egy kicsit kikapcsolódjon és döntést tudjon hozni valamivel kapcsolatban (igen, neki lesz a lelki mizériája), amikor Carter elé toppan, ad neki egy ötletet, majd el is tűnik. A lány pedig gondol egy merészet és követi a tanácsot. Aztán az út végén jól megdöbben, mert nem elég, hogy kiderül Carter pilóta, azzal a géppel utazott, amit a pasi vezetett. 
Leszáll a gép, Carter újra felbukkan a lány előtt és ha már így alakult elhatározzák, hogy azt a pár napot együtt töltik, amíg Carternek nem kell tovább repülnie. Aztán persze nem nem tudnak elszakadni egymástól, így a pár napra ráhúznak még pár napot és ide-oda utazgatnak, közben izzik köztük a levegő. De Kendallnak lejár az ideje és döntenie kell a lelki mizériájával kapcsolatban. És hát dönt is. ...

"Ha nem kötődsz senkihez, akkor nem is bánthat meg senki."

Nem akarom lelőni a poént, hogy hogyan is, de a két főszereplő egy időre elkeveredik egymás mellől, aztán persze boldogan fognak élni, amíg meg nem halnak, mert hát mégis romantikus sztori ez, kérem szépen.

Összességében nem olyan nagy szám a Szívtipró pilóta. Találkozik két fiatal, akik között működik a kémia. Pár napot együtt töltenek és szép fokozatosan bontakoznak ki az érzelmek az olvasó szeme előtt.
Kendall és Carter kimondottan szimpatikus volt. A srác nem a tipikus ősember típus, izgalmas, szexi. Kendall lelki mizériája nekem kicsit fura, de úgy érzem helyesen döntött. Bár azt is hozzátenném, hogy én a szerzőpáros helyében másképp szőttem volna a szálakat a vége felé, az lett volna csak az igazán "poén".

Mint ahogy láthatjátok, a csak "belekukkantásból" az lett, hogy már az elején beszippantott a sztori. Könnyed volt, bájos, humoros, évődő, szexi, erotikus és igen, jól esett a pici lelkemnek, be is faltam. Ha kedvelitek az ilyen történeteket, akkor tudom a figyelmetekbe ajánlani ezt a könyvet is!

2019. augusztus 27., kedd

Emma Chase: Felséged ​szolgálatában

augusztus 27, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe:  Royally Endowed
Kiadta: Álomgyár (2019.)
Oldalszám: 354
Forrás: kiadó
Értékelésem: 
Miután befejeztem a sorozat első részét, neki is kezdtem a másodiknak (amit amúgy még mindig nem fejeztem be), de közben lehetőségem adódott a kiadó jóvoltából elolvasni a harmadik kötetet.
Őszinte leszek, a fülszövegeket olvasva, a harmadik könyv sokkal jobban lázba hozott annak ellenére is, hogy Henryt kimondottan szimpatikusnak találtam az első részben. Így felrúgva a sorrendet, nekiestem a harmadik résznek.

Aki látta a Több, mint testőr c. filmet, az tuti odáig lesz ezért a kötetért is. Igaz, semmi akció nincs benne, egy könnyed, romantikus sztori, amibe a női olvasók elég könnyen bele tudják magukat élni.

Ellie - Olivia húga -, akinek a biztonsága kiemelt fontosságú lett a királyi családnak, miután a nővére hercegné lett. Az első kötetben már megismerhettük a fiatal, 17 éves lányt, aki ebben a részben a szemünk előtt nő fel. 
Már az első részben kitért arra az írónő, hogy a kis bakfis azonnal elpirult, amikor megpillantotta a herceg egyik fiatal testőrét, Logant. Nos, a herceg úgy döntött, hogy a fiatal testőrt Ellie mellé rendeli, ami egyikőjüknek sem lesz olyan egyszerű.
Ugyanis a fiatal lány az első pillantástól kezdve odavan a testőrért.
Logannak pedig bár tetszik a lány, de tudja, hogy nem lehet köztük semmi.
Aztán telnek az évek, Ellie felcseperedik, Logan pedig mindig ott van mellette. A vonzalom pedig csak nő közöttük, amikor is végre színt vallanak.
"Logan St. James mindennap egy szexi, lenyűgöző férfi. Na de ha nevet is?
Megáll tőle az ember szíve."

Könnyed, romantikus sztori, szerethető karakterekkel. Ellie bájos, okos, két lábon járó fiatal lány, akit a népszerűség egyáltalán nem változtatott meg. 
Logan pedig az a szegény, nehéz sorsú fiatal férfi, aki ki akart törni a nyomorból, de mégis tudja, hogy mi az a határ, amit nem léphet át.
Tetszett a köztük kialakult kémia, de mégis hiányérzetem volt. Szerettem volna több pikánsabb, viccesebb jelenetet, amikor igazán húzzák egymás agyát a főszereplők.
A másik pedig az, kicsit zavart, hogy nagyon gyorsan rohant előre az írónő az időben. Értettem, hogy Ellienek fel kell nőnie ahhoz, hogy a vele történtek befogadhatóak legyenek az olvasónak és ne egy young adult történetet olvassunk, de nekem fura volt, hogy X oldal után hirtelen előreugrottunk hol pl. 10 hónapot, hol mondjuk 19-et, stb. Nem volt elég időm ahhoz, hogy igazán felfogjam, mit is jelent egy fiatal nő személyiségének változásában a múló hónapok. Először Ellie 17 éves volt, majd hipp-hopp 20, teljesen más felfogással. 

Ennek ellenére úgy érzem, hogy ez a rész erősebb volt, mint az első. 
Az első amolyan Hamupipőke mese volt: a szegény lány beleszeret a hercegbe, fele királyság, stb.
Ellie története sem mondható hétköznapibbnak a testőrrel, hisz nem rohangál minden 17 éves mellett testőr, de mégis jobban megemészthetőbb volt, mint anno Olivia története.
És ha már Olivia. Ebben a kötetben ugyanúgy szerepet kap ő is, mint a férje vagy épp Henry és a felesége. Ennek pedig örültem, mert így még jobban meg lehetett őket ismerni, még többet megtudhattunk róluk. Az is igaz, mivel kihagytam a második kötetet, több "poént" is lelőttem magam előtt, de ez már az én bajom. 😅

Ha szeretitek a könnyed, romantikus történeteket, akkor mindenképp kezdjetek neki ennek a sorozatnak!