Könyvesem

Utoljára ebbe a rovarba még 2015 nyarán írtam, de most olvasva a Bridget Jones naplója 3. részét kedvet kaptam a frissítéséhez.

Mélyen nem akarok belemenni abba, hogy miről szólt a történet -majd a könyves bejegyzésnél-, most csak arra térnék ki, hogy olvasva a könyvet, melyben Bridget úgy dönt, hogy beleveti magát a világháló rejtelmei, azon belül is a Twitterezésbe többek között, eszembe jutott, hogy hoppá, nekem is van Twitter profilom és társítva van hozzá a blog. Igen ám, de kb. akkor léptem fel utoljára, amikor létrehoztam. Rámenve az oldalra a jelszóra se volt egyszerű visszaemlékeznem, de végül sikeresen bejutottam. Aztán jött a pironkodás, hogy kaptam hozzászólásokat, amikről fogalmam se volt eddig. Ezer bocs mindenkitől, hogy nem válaszoltam!
Aztán ahogy tekergettem lejjebb, szembe találtam magamat ezzel és hát szavakat se találok! Fülig ért a szám örömömben.

A bejegyzésem ITT olvasható

Nem tudom, hogy a szerző ténylegesen lefordíttatta-e a bejegyzésemet vagy csak úgy vaktában köszönte meg, mindenesetre nekem feldobta a napomat. :) Fülig ért a szám még órákkal később is.

Aztán annyira megjött a kedvem az egész csiripeléshez, hogy én is belevetettem magamat a sűrűjébe, mint Bridget, csak Roxster nélkül. ;) Sőt, annyira belendültem, hogy még az Instagramra is tettem fel képet. Ámuljatok, bámuljatok. :D Elhatároztam, hogy rendszeresen fogok csiripelni és nem csak könyves dolgokról, hanem személyes gondolatokról is, az Instára pedig igyekszem majd képeket készíteni, bár nem vagyok nagy fotóművész.
Úgyhogy olvassátok a csiripeléseimet ITT és csiripeljetek velem együtt.
A képeimet pedig kövessétek ITT.

Jó rég írtam utoljára ebbe a rovatba, legutóbb még 2013 nyarán. Most viszont mindenképp szerettem volna megörökíteni és megpróbálni valahogy átadni annak a könyvnek a hangulatát, amit most olvasok. És mely könyvről is lenne szó?
Libba Bray Látók c. szériájának első kötetéről, A Látókról.

Igaz, hogy még eléggé a történet elején tartok, cselekmény szempontjából sok minden nem történt még, -inkább a rejtélyesség ami cselekmény szempontjából eddig jellemzi a történetet-, nem ez fogott meg, hanem a hangulata a történetnek, mert az fantasztikus!
Az írónő remekül elém tudja festeni olvasás közben a 20-as évek Amerikáját. Olvasva a könyvét, szeretnék én is egy flapper lenni, megbotránkoztatni másokat, bubifrizurát hordani, kivillantani illetlenül a "hosszú" szoknya alól a lábamat, alkoholt inni, szivarozni. És az egészben az a legnagyobb "poén", hogy én egyáltalán nem ilyen vagyok, de olvasva A Látókat, még is ilyen szeretnék lenni. Libba Bray úgy nyitotta ki előttem a 20-as évek Amerikájának a kapuját, hogy gondolkodás nélkül belépnék rajta.

Forrás

A "Mit olvasok most?" lényege az, hogy amikor úgy érzem egy épp olvasott könyv olvasása során, hogy muszáj pötyögnöm róla még azelőtt, hogy befejeztem volna, akkor jelentkezem ezzel a nem rendszeres rovattal.



Mit olvasok most? Sarah Addison Allen: Édes élet c. regényét.
A történet főszereplője a 27 éves Josey, akinek az élete nem áll másból, mint a zsarnok anyja kiszolgálásából. A fiatal nő magányos, egyetlen öröme az életében a kis gardróbszobája, ahol romantikus regényeket és édességeket rejteget. Aztán egy napon minden a feje tetejére áll. Ugyanis beköltözik a szekrényébe Della Lee Baker, akinek a felbukkanásával láncszerűen változni kezd Josey élete. Barátnőre tesz szert, végre szembe mer nézni a félelmeivel, nem titkolja tovább, hogy szerelmes valakibe évek óta. De vajon mindez hová fog vezetni? És kicsoda Della Lee?

Imádom ezt a könyvet. Lehet, hogy már mások is fogalmazták így meg, de szerintem minden olvasóban ugyanaz fut végig az olvasása során, hogy: ennek a könyvnek íze, illata van. Tele van színekkel, érzelemmel. Mintha minden vörös lenne, puha és nagyon édes. Látod a hóesést, érzed a hideget ahogy belemar a testedben. Vörös pulóvert szeretnél viselni, mert úgy érzed a könyv olvasása közben, tuti neked is ennek a színnek kell lennie a mágikus színednek. Szeretnél belemélyedni egy pihe-puha, kötött pulcsiba, szeretnél mamuszt húzni a lábadra, odaállni az ablakhoz és nézni a hóesést. Vágysz egy pohár forró csokira, érzed az illatát, látod, ahogy gőzölög. Még a pillecukrot is elképzeled a tetején. Vágysz a hófehér ágyneműs ágyadba, a meleg paplan alá. Vágysz a könyv folytatására, ugyanakkor szíved szerint húznád, minél később érj a végére.
Igazából pont olyan, mint ez a cupcake itt oldalt. Puha, omlós, habos, színes. Milyen klassz lenne beleharapni! Szinte érzed is, ahogy a tészta omlik a szádban, a krémtől pedig habos, édes lesz minden. Tuti krémes lenne a szád széle tőle. ;o)

Csodálatos ez a könyv, annyi minden van benne! Sarah Addison Allen hatalmas mesélő.
IMÁDOM minden sorát, minden gondolatát. Imádom Joseyt, imádom Della Leet, imádom Chloet. ... És már csak 40 oldalon keresztül lehetek velük. ...

"- A könyvek képesek hatalmukba keríteni az embert, ugye?"

Hát igen. ...
_____________
Kép forrása

Na igen, ez a bejegyzés se épp aktuális lesz, ez van. :o( Mániám, hogy nekiállok egy bejegyzésnek, megírom, de aztán piszkozatban hagyom mondván, kell majd még finomítani rajta, aztán szépen ahogy kell, el is feledkezem arról, hogy létezik. Így jártam ezzel a bejegyzéssel is.
Már napokkal ezelőtt befejeztem a könyvet, sőt, azóta már a 2. könyvemet olvasom. Viszont ha már megírtam, akkor íme, nem változtattam rajta semmit. Olyan, mint ahogy közzétettem volna akkor, amikor még nem értem a történet végére.


Még januárban jelentkeztem a rovat első bejegyzésével, most kapott el az ihlet a másodikra. ;o)

Mit olvasok most? Az Etetést.
A könyv a jövőben játszódik, amikor is a zombik a mindennapi élet természetes velejárói. Történt, hogy 2014-ben létrehoztak valamit, aminek "köszönhetően" a halottak feltámadtak és zombiként tengetik hátralevő "gyönyörűséges" életüket.
A történet 2039-ben veszi kezdetét. A bloggerek váltak a "sajtóvá", ők mondják meg az olvasóknak az igazat, teszik kockára az életüket, hogy másokat megmentsenek a tudósításaikkal.
Georgia és Shaun egy örökbefogadott testvérpár, akik ezek közé a bloggerek közé tartoznak. A nevelőszüleik se akárkik, így lényegében az egész életük a reflektorfényben játszódik, már a kezdetektől kezdve a szülők arra használták őket, hogy növeljék az értékeléseiket és őket is arra nevelték, hogy ez a legfontosabb. A fiatalok blogja olvasott, de nem tartozik az élmezőnybe. Aztán hirtelen minden megváltozik.
Elnökválasztás lesz és az egyik jelölt felkéri őket, hogy vegyenek részt a csapatában. Innentől kezdve elsőként tudnak tudósítani, olyan dolgokra látnak rá, amikre más bloggerek nem.
És ne felejtsük el, hogy mindeközben a zombik kinn éldegélnek. Nyilván jelentőségük lesz a történetben. ;o) (De mivel még csak a könyv kb. felénél tartok, erre nem térek ki, mert annyira még nem látom át a történteket információ hiányában.) ...

A könyv nagyon olvasmányos, igazából eltekintve pár unalmasabb oldaltól, letehetetlennek mondanám. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz az egészből, mi van az egész mögött, mi fog történni, mi lesz a testvérekkel, legszívesebben addig olvasnám, amíg be nem fejezem, minden kérdésemre választ nem kapok. Nem az amolyan véres, marcangolós, zizis zombis történet, de mégis hatalmas benne a feszültség és ott van a zizi elrejtve. Mint amikor tudod, hogy elbújtál egy biztonságosnak tűnő helyre, de azért benne van a pakliban, hogy bármikor rád törik az ajtót és akkor vége a mesének. Ilyen érzetet kelt a könyv.
De amiért ennek a bejegyzésnek nekiálltam, ami elgondolkodtatott, az a bloggerek fontossága a történetben.
A mai napig valamilyen szinten foglalkoztatja az embereket, hogy a növekvő blogger társadalom milyen hatással lesz az újságírásra. Rohamosan nő a bloggerek száma, tegyük hozzá, hogy a nyomtatott sajtóval szemben gyorsabban is tudnak közzé tenni, így az előnyük szerintem ebből a szemszögből hatalmas, de ott van a legfontosabb kérdés, hogy igazán kikre kíváncsiak az olvasók, kiknek a véleményére? Az újságírókéra vagy a bloggerekére?
Nyilván csak idő kérdése, de a nyomtatott sajtó át fog alakulni. Kicsit olyan ez a téma, mint a papír alapú könyv és az e-book, ugyanakkor nyilván még sem, hisz a hírek szemszögéből minél gyorsabb valaki, annál jobb és ezen az internet tud segíteni. Így ma már tán a netes felületek olvasottabbak, mint a nyomtatottak, a jövő is szerintem az övéké.
És akkor jön az újságíró kontra blogger. Az újságíró a szakember, a blogger az amatőr. De melyikre kíváncsiabbak az olvasók? Maradjunk a könyves ajánlóknál. Őszintén szólva, hamarabb és szívesebben olvasok el egy könyves blog bejegyzését, mint pl. egy újságban egy-két oldalas könyvajánlót. Vajon miért?
Hisz lehet, hogy az újságíró által írt cikk tartalmilag jobb. Jobban összeszedettebb, a háttérre jobban kitér, több mindent tudok meg a könyv keletkezéséről, magáról a szerzőről, meg alapjáraton mindenről, hisz az újságíró tudja, hogy kell megírnia úgy a cikket, hogy az kielégítő legyen. Szemben vele van a blogger. Aki ugyanúgy tájékoztatja az olvasókat, de ott van benne ő maga is. Persze, az újságíró is belecsempészi a személyiségét az írásába, de mégis van egyfajta gát, ami ő nem tud, neki nem lehet átlépnie. Míg a bloggernél ilyen nincs. Lehet, hogy nem tér ki mindenre, de a legfontosabbat mégis megtudom belőle: hogy neki mi a véleménye róla. Megismerem a bloggert és ez alapján be tudom azonosítani, hogy nekem tetszene-e az adott könyv avagy sem.
Ebből a szemszögből nézve, tán a bloggereké a jövő, ugyanakkor úgy érzem még se szabad a két területet összekeverni, mert mind a ketten a saját oldalukon maradnak és kiegészítik egymást. Persze lehet olyan bloggereket is találni, akik kenterbe vágnának sok nagyon profi újságírót, de egyelőre úgy érzem, hogy inkább kiegészítik egymást. Szükség van mind a kettőre, mert így kapunk kerek képet.
De hogy a jövő mit fog hozni? Nagyon kíváncsi vagyok rá, a könyvet olvasva még érdekesebb ez a kérdés. ...

2013. 01. 18. Péntek

Nem tudom meddig fog működni ez a rovat, de most egy olyan könyvet olvasok, amiről még a végezte előtt írni szeretnék nektek.
Szóval a "Mit olvasok most?" lényege az, hogy amikor úgy érzem egy épp olvasott könyv olvasása során, hogy muszáj pötyögnöm róla még azelőtt, hogy befejeztem volna, akkor fogok jönni ezzel a nem rendszeres rovattal.

És hogy mit is olvasok most? A Csodák korát.
A könyv arról szól, hogy a Föld lassulni kezd, a napok szépen kitolódnak, lassan ott tart már, hogy 48 óra is eltelik, mire újra lenyugszik a Nap. Vajon ez hogyan fog hatni az emberekre? Mi lesz az emberiséggel? Mi lesz a sorsuk? És minderről egy 11 éves kislány szemén keresztül olvashatunk.

Nem olyan rég egy molyos csere révén került a könyvespolcomra a könyv és áldom a szerencsémet, mert már megint az volt. Igazán annyira nem volt kedvem nekiállni az olvasásának, de aztán épp olvastam az oldalon egy dicsérő karcot róla és elkapott a vágy, hogy kézbe vegyem. Már a 20. oldalon végem volt, éreztem, hogy ez a könyv nagyon-nagy kedvenc lesz. Igaz, hogy vannak benne zavaró dolgok, felmerülő kérdéseim, de mégis annyira közel érzem magamhoz, hogy letenni se szeretném.
Teljesen magával sodort ez a világvége elképzelés és nagyon sokszor arra kényszerít, hogy megálljak az olvasása során. Ma is többször megpihentem, kinéztem az ablakon, hullt a hó és azon gondolkodtam, hogy tisztában vagyunk-e azzal, hogy mit is teszünk a Földdel? Meddig lehet szennyezni, kiszipolyozni? Mikor fogja azt mondani, hogy most már elég volt és ellenünk fordul? Vagy mikor fog a naprendszer ellenünk fordulni, pusztán csak azért, mert eljött az ideje? Mennyire elképzelhető egy ilyen világvége?
Tavaly különösen sok katasztrófa történt a Világon és ilyenkor mindig arra szoktam gondolni, hogy vajon miért? Mindez minek az előszele? Okuk biztos van. Mi lesz a vége?
Tudom, hogy rohanó Világban élünk, amikor sok embernek nincs ideje megállni egy pillanatra sem. Állandó pörgésben van, egyik naptól a másikig él, nem érdekli igazán, hogy mi van körülötte. Kicsit én is ilyen vagyok, bevallom. De mégis, miközben olvastam ezt a könyvet, nagyon sokszor úgy éreztem, hogy lelassul az idő. Majd amikor elindultam Gyerkőcömért az oviba, megálltam egy pillanatra a hóesésben és arra gondoltam, hogy igazából milyen csoda részesei is vagyunk.
A hatalmas naprendszerben itt van ez a kis bolygó, amin évmilliárdok alatt kialakult az élet. Olyanok vagyunk az univerzumban, mint a homokszemek (jobban mondva, még annál is kisebbek), de itt vagyunk. Élünk, városokat építettünk fel, a technikánk folyamatosan fejlődik, benépesítettük a Földet. Mi, emberek. És egyre jobban érzem azt is, amit a könyv sugall, hogy: tönkre is tesszük. Mi tesszük tönkre. Kaptunk egy lehetőséget. Élhetünk, boldogok lehetünk, megadott nekünk lényegében mindent. Mi pedig hálából tönkretesszük szerencsétlent és fel se fogjuk, hogy ezzel saját magunk alatt vágjuk a fát. ...

2013. 01. 19. Szombat

Befejeztem a könyv olvasását és nem találok szavakat.
Éreztétek már azt egy könyv olvasása után, hogy egyszerűen nem tudtok másik könyvet a kezetekbe venni? Hogy egyszerűen nem akartok mást olvasni, csak gondolkodtok-gondolkodtok rajta, nem tudtok elszakadni tőle? Így vagyok a Csodák korával.
Olvastam már pár disztópikus történetet, mindegyik tetszett valamilyen szinten, de ez valahogy mégis mindent vitt. Pedig nem kimondottan izgalmas, vannak bukkanói, de mégis. ... Annyira valóságosnak tűnt, annyira elgondolkodtató, annyira olvasmányos.
Befészkeli magát az ember tudatába és egyszerűen nem enged el. ... Kedvenc született!