A következő címkéjű bejegyzések mutatása: félbehagyva. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: félbehagyva. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. szeptember 27., péntek

Félbehagytam őket 2.

szeptember 27, 2019 2 Hozzászólás
Megszavaztátok elsöprő többséggel a blog Facebook oldalán, hogy írjak azokról a könyvekről is, melyeket valamiért félbehagytam. Januárban már hoztam egy 3-as csomagot, hát most pedig egy 5-sel rukkolok elő. 😜

Amik halálra untattak

Kiadta: Lettero (2017.)
Oldalszám: 400

Cindi Madsen: Hamupipőke, ​menj a búsba!

A franc essen ebbe a könyvbe, pedig annyira kecsegtetőnek tűnik a fülszövege! "Hangosan röhögős, pimaszul őszinte és fergetegesen szórakoztató női regény." Ráadásul a molyon se olyan rossz az értékelése és ilyenkor tudom tépni a hajamat: nekem miért nem jött be? Mondjuk ez a "nem jött be" kicsit túlzás, hisz kb. valahogy a 30. oldal környékén tettem félre, kezdtem neki másnak és azóta se folytattam az olvasását. 
Egyszerűen nem tudott lekötni, Darby karaktere egyáltalán nem fogott meg. Ráadásul már a könyv elején felbukkan a "szexi Jake", ami baj nem lenne, hisz nem szeretem, ha egy szerző sokáig megváratja az olvasóját, de nem keltette fel az érdeklődésemet a köztük kialakuló kapcsolat, hogy mi is fog ebből kisülni.
Amolyan Bridget Jones humorra számítottam, amikor már pár oldal elolvasása után, ha nem is nevetek hangosan, de legalább a szám széle mosolyra kezd görbülni ... és hát ez nem így lett.
Lehet, hogy túl sokat képzeltem bele a fülszövegébe. 


Kiadta: Harlequin (2016.)
Oldalszám: 400

Lindsey Kelk: Egy ​koszorúslány naplója

Ugyanabba a  hibába estem, mint az előző könyvnél. Kellemes, humoros kis tingli-tangli sztorira számítottam és bár lehet, hogy az, de sokáig nem jutottam az olvasásával. 
Maga az alapötlet olvasmányosnak tűnik: adva van egy fiatal nő, aki mindig koszorúslány, de sose menyasszony, pedig nagyon szeretne már az lenni. Ez egyszerre szívbemarkoló, ugyanakkor egész jó alapötlet is, hisz a történet végére tuti megtalálja álmai lovagját és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Amúgy igen, mert mielőtt végleg félretettem volna nem bírtam ki és gyorsan odalapoztam az utolsó pár oldalra. Így kb ugyanazt értem el, mintha elolvastam volna ezt a 400 oldalt. Csajszika boldog lesz, férjhez megy, juhé!
Na de addig amíg jutottam az olvasásával, egyáltalán nem fogott meg. És a borítón virító "VICCES" felirat, szerintem túlzás. OK, nem tudhatom, hogy kb 340 oldalon keresztül mennyi poént nyomott el a csaj, de az elejéből kiindulva nem egy poéngyáros szerintem. 
Na mindegy, lényeg a lényeg, hogy halálra untam magamat, félretettem, de elég volt a könyv kb utolsó 10 oldalát elolvasnom és megspóroltam magamnak 300valamennyi oldalt, mert így is összeállt bennem a sztoriról minden.
Kiadta: Park (2017.)
Oldalszám: 488

Elena Ferrante: Az ​új név története 

A Briliáns ​barátnőm rettentően dühített. Mármint nem a könyv, hanem az, hogy olyan sok embernek bejött és biztos voltam az értékelések hatására, hogy engem is teljesen magával fog sodorni, aztán a nagy fenéket. Annyira vontatott volt, annyira lassú, annyira untatott. Mégis egyfajta düh vezérelt és azonnal nekiugrottan a második kötet olvasásának. Aztán már a legelején le is tettem. 
Amikor befejeztem az első rész olvasását, nekikezdtem a sorozat nézésének is. Az is eléggé vontatott volt, de mégis jobban le tudott kötni a 3-4. részig, de ugyanarra a sorsra jutott, mint maga a könyv. Valahogy nem tudom ... lehet bennem van a hiba, én vagyok kevés ehhez a történethez, de az is lehet, hogy a sztorival van a gubanc és nem bennem. 
Nem szeretem a lassan folyó történeteket. A gyorsat szeretem. Nem a patakocskát, ami épp csak csörgedezik, hanem a vízesést, a zuhatagot, öntsön el a cselekmény, a sok fajta érzelem! Elismerem, hogy van amikor tetszik a lassú esemény, de az esetek többségében nem és ez így lett most is.
Amikor nekikezdtem a második kötetnek, egyből ez a lassúság fogott el és egyszerűen nem tudtam rávenni magamat a folytatásra.

Amik egyszerűen nem csúsztak


Kiadta: Könyvmolyképző (2017.)
Oldalszám: 284

Sarah Addison Allen: A ​varázslat tava

Kedvelem az írónő stílusát és épp ezért kedvelni akartam ezt a könyvét is. 
Eléggé egyedi stílusa van Allennek. Egyfajta búskomorság, ugyanakkor mégis ott a remény benne. Mintha végig felhő suhanna a történtet felett, ami az egész hangulaton nyomot hagy. Sötét, lassú, búskomor, szomorú. De mégis átsüt a Nap a felhőn, érezni lehet, ahogy melegszik a levegő és tudja az olvasó, hogy a vihar után a felhő elúszik majd és csak a Nap fog maradni az égbolton. Végig ezt éreztem, amíg olvastam a kötetet.
Lassú volt, szomorkás, hisz nem elég, hogy Kate elveszítette a férjét, ott van a lánya, aki apa nélkül maradt, ott van Eby is, aki szintén elveszítette a férjét és nem tudja mihez is kezdjen most magával, ugyanakkor ott van Lisette is, aki évtizedek óta egy fiatalkori szerelem álmát kergeti és közben elfelejtett élni. Szóval elég sok gyász, szomorúság van ebben a sztoriban.
Aztán felbukkannak a férfiak, mint a napsütés és a remény, hogy valami jó fog a végére kikerekedni.
Én viszont ezt nem tudtam megvárni. Többször félretettem a könyvet, hagytam neki időt, hátha pár nap, pár hét, pár hónap után jobban fog menni, de nem így lett. Nem tudott lekötni, nem tudtam igazán átérezni a benne kavargó gondolatokat, érzelmeket. 
Kiadta: I.P.C. (2016.)
Oldalszám: 480

Cynthia Harrod-Eagles: Goodbye, ​Piccadilly

Szeretem a történelmi regényeket és épp emiatt is tán, de szeretni akartam ezt a könyvet is. Nem is lenne rossz, de nem egy könnyű olvasmány. Tán máskor még folytatom, de most nem sikerült megnyernie magának. 

2019. január 28., hétfő

Félbehagytam őket 1.

január 28, 2019 0 Hozzászólás
Megszavaztátok elsöprő többséggel a blog Facebook oldalán, hogy írjak azokról a könyvekről is, melyeket valamiért félbehagytam. Gondoltam, hogy hármas csomagban fogjátok kapni őket. Így íme, az első ilyen bejegyzésem.

Eredeti címe: Come As You Are
Kiadta: Művelt Nép (2018.)
Oldalszám: 300
Forrás: kölcsön kapott

Lauren Blakely: Nagyot ​fogsz nézni 

Hát nagyon el vagyok keseredve mondhatom, de nem fogom megtudni, hacsak valaki el nem árulja, hogy mi is az a HATALMAS titok, ami a borítón olvasható. Bár bevallom pironkodva, látva a pasit, így betakarva azzal a lepellel az alsó testét, meglódult a fantáziám, hogy HATALMAS dolog-e, ez-e a nagy titok, de mivel eljutottam a történetben az első "ágyjelenetig" (faljelenetig) és a csaj nem alélt el, így rá kellett jönnöm, hogy nem ez a titok. Súgjátok meg: akkor mi?
A történetben egészen a 160. oldalig jutottam. Eddig bírtam, nem tovább.
Miért is kezdtem neki? Nem tudom. Tán a fülszöveg, mely egy mesés éjszakát ígér, a borító a szöveggel ... nem tudom. Kölcsön kaptam, adtam neki egy esélyt. És végülis elég sok esélyt kapott, mert a feléig elolvastam.
Miért is hagytam végül félbe? Ez a sztori annyira bugyuta. Van a csóró csajszika és a gazdag pasi, akik egy álarcosbálon találkoznak és azonnal le is csúszik a csajszi bugyija. Agyát nem dobja el, de azért elégedett az eredménnyel. Később megtudja, hogy a pasival munkakapcsolatban kénytelen állni, ha meg akarja szerezni az álom munkáját. Nos, eddig jutottam az olvasással.
Már megint csajszika csóró, pasika kőgazdag. Miért kell ilyen párosításnak lennie? A legtöbb ilyen sztorit az írónők szerint csóró csajszikák olvassák, akik arról álmodoznak, hogy eljön értük a kőgazdag pali? Na mindegy, elég esélyt kapott, nem győzött meg 160 oldalon keresztül az írónő, így kampec a sztorinak. 
Az SMS-ezések annyira nevetségesek, gyerekesek voltak, a kapcsolat a főszereplők között is hagy némi kívánni valót maga után, de hogy még szó se volt semmilyen titokról eddig, holott a borítón ott virít, felháborító. ....
Aki végig olvasta: hogy tetszett? Mi az a HATALMAS titok?

A most következő 2 könyv nem azért került bele ebbe a bejegyzésbe, mert annyira rosszak, kiakasztóak lettek volna. Hanem azért, mert eljutottam most arra a pontra MINDEN KÖNYVNEK MOSTANTÓL KEZDVE 30 OLDALNYI ESÉLYT ADOK. HA ENNYI IDŐ ALATT NEM SIKERÜL RÁVENNIÜK ARRA, HOGY FOLYTASSAM AZ OLVASÁSUKAT, AKKOR EGYENLŐRE ENNYI VOLT.  Ennek a két könyvnek most nem sikerült.


Eredeti címe: The Secret Daughter (2015.)
Kiadta: IPC (2017.)
Oldalszám: 368
Forrás: könyvtár

Kelly Rimmer: Kinek ​a lánya?

Kíváncsi voltam erre a könyvre, mert a fülszövege szíven szúrt. Egy nő, aki előtt 38 évig eltitkolták a szülei, hogy örökbe fogadták és pont akkor borul a bili, amikor ő is gyermeket vár. Szörnyű lehet a tudat, hogy valamiért eldobta az édesanyja, ugyanakkor mégis milyen jó, hogy nem árvaházban nőtt fel, hanem szülőkre talált, akik szeretetben felnevelték. 
Biztos vagyok abban, hogy Sabina nyomozni kezd majd az édesanyja után és mivel a történetben ide-oda ugrálunk a múlt és a jelen között, fogalmam sincs, hogy mi vette rá az édesanyát az örökbe fogadásra, mert örült ennek a terhességnek. Homály van bennem, hogy vajon mi fog kiderülni, emiatt kicsit hezitáltam, hogy ne folytassam-e inkább, de most valahogy nem megy. Napokig hevert az éjjeliszekrényemen úgy, hogy hozzá se akartam nyúlni. 
Van még egy dolog, ami egy kis izgalmat sejtet, az pedig Sabina apja (mármint a nevelőszülő). A nő férje tett arra célzást, hogy valami nem stimmel a szüleivel, csak a nő szinte elvakultan odáig van értük. Az apuka szerintem olyan, aki látszólag babusgatja Sabinát, de szerintem valami rejtegetni valója van. bevallom az is megfordult  fejemben, hogy nem lehet-e, hogy ő az édesapja valahogy?

Eredeti címe: The son-in-law (2013.)
Kiadta: Kulinária (2014.)
Oldalszám: 384
Forrás: könyvtár

Charity Norman: A ​lányunk férje

A  Luke ​Livingstone titkos élete nagyon bejött az írónőtől, de valahogy ez a könyve nagyon lassan csúszott. Igazából semmi nem történt ameddig eljutottam a sztoriba és nem jött meg a kedvem ahhoz, hogy folytassam.
Adva van az apuka, akit kiengednek a börtönből, ahová azért került, mert megölte a feleségét. Ugyanakkor itt ne egy eltervezett, hideg vérű gyilkosságra gondoljatok, hanem arra, hogy egy veszekedésük során pofon verte a nőt, aki elesett, beverte a fejét és meghalt. (Ez persze nem menti fel a pasit.) Van egy olyan érzésem, hogy a sztori végére kiderül, hogy a nő vagy félrement vagy valamilyen mentális betegsége volt és ez váltotta ki ezt a reakciót a pasinál.
Na de visszatérve. Pasi leülte a börtönbüntetését, addig a gyerekeiket az anyuka szülei nevelték. A legidősebb egy lány, a fiatalabbak két fiú. Van rá utalás, hogy a lánnyal se stimmel valami.
A pasi szeretne kapcsolatba kerülni a gyerekeivel, a nagyszülőknek ez nem tetszik, a csajnak sem és itt hagytam abban.
Gondolom lesz egy kis huza-vona, aztán persze mégis csak láthatja őket és szép lassan kiderül, hogy mi is történt a múltban.
Lehet, hogy egyszer befejezem ezt a könyvet, mert érdekelni érdekel, csak valahogy most nem kötött le.