Félbehagytam őket 2.
Niki
szeptember 27, 2019
2 Hozzászólás
Megszavaztátok elsöprő többséggel a blog Facebook oldalán, hogy írjak azokról a könyvekről is, melyeket valamiért félbehagytam. Januárban már hoztam egy 3-as csomagot, hát most pedig egy 5-sel rukkolok elő. 😜
Amik halálra untattak
 |
Kiadta: Lettero (2017.)
Oldalszám: 400 |
Cindi Madsen: Hamupipőke, menj a búsba!
A franc essen ebbe a könyvbe, pedig annyira kecsegtetőnek tűnik a fülszövege! "Hangosan röhögős, pimaszul őszinte és fergetegesen szórakoztató női regény." Ráadásul a molyon se olyan rossz az értékelése és ilyenkor tudom tépni a hajamat: nekem miért nem jött be? Mondjuk ez a "nem jött be" kicsit túlzás, hisz kb. valahogy a 30. oldal környékén tettem félre, kezdtem neki másnak és azóta se folytattam az olvasását.
Egyszerűen nem tudott lekötni, Darby karaktere egyáltalán nem fogott meg. Ráadásul már a könyv elején felbukkan a "szexi Jake", ami baj nem lenne, hisz nem szeretem, ha egy szerző sokáig megváratja az olvasóját, de nem keltette fel az érdeklődésemet a köztük kialakuló kapcsolat, hogy mi is fog ebből kisülni.
Amolyan Bridget Jones humorra számítottam, amikor már pár oldal elolvasása után, ha nem is nevetek hangosan, de legalább a szám széle mosolyra kezd görbülni ... és hát ez nem így lett.
Lehet, hogy túl sokat képzeltem bele a fülszövegébe.
 |
Kiadta: Harlequin (2016.)
Oldalszám: 400 |
Lindsey Kelk: Egy koszorúslány naplója
Ugyanabba a hibába estem, mint az előző könyvnél. Kellemes, humoros kis tingli-tangli sztorira számítottam és bár lehet, hogy az, de sokáig nem jutottam az olvasásával.
Maga az alapötlet olvasmányosnak tűnik: adva van egy fiatal nő, aki mindig koszorúslány, de sose menyasszony, pedig nagyon szeretne már az lenni. Ez egyszerre szívbemarkoló, ugyanakkor egész jó alapötlet is, hisz a történet végére tuti megtalálja álmai lovagját és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Amúgy igen, mert mielőtt végleg félretettem volna nem bírtam ki és gyorsan odalapoztam az utolsó pár oldalra. Így kb ugyanazt értem el, mintha elolvastam volna ezt a 400 oldalt. Csajszika boldog lesz, férjhez megy, juhé!
Na de addig amíg jutottam az olvasásával, egyáltalán nem fogott meg. És a borítón virító "VICCES" felirat, szerintem túlzás. OK, nem tudhatom, hogy kb 340 oldalon keresztül mennyi poént nyomott el a csaj, de az elejéből kiindulva nem egy poéngyáros szerintem.
Na mindegy, lényeg a lényeg, hogy halálra untam magamat, félretettem, de elég volt a könyv kb utolsó 10 oldalát elolvasnom és megspóroltam magamnak 300valamennyi oldalt, mert így is összeállt bennem a sztoriról minden.
 |
Kiadta: Park (2017.)
Oldalszám: 488 |
Elena Ferrante: Az új név története
A Briliáns barátnőm rettentően dühített. Mármint nem a könyv, hanem az, hogy olyan sok embernek bejött és biztos voltam az értékelések hatására, hogy engem is teljesen magával fog sodorni, aztán a nagy fenéket. Annyira vontatott volt, annyira lassú, annyira untatott. Mégis egyfajta düh vezérelt és azonnal nekiugrottan a második kötet olvasásának. Aztán már a legelején le is tettem.
Amikor befejeztem az első rész olvasását, nekikezdtem a sorozat nézésének is. Az is eléggé vontatott volt, de mégis jobban le tudott kötni a 3-4. részig, de ugyanarra a sorsra jutott, mint maga a könyv. Valahogy nem tudom ... lehet bennem van a hiba, én vagyok kevés ehhez a történethez, de az is lehet, hogy a sztorival van a gubanc és nem bennem.
Nem szeretem a lassan folyó történeteket. A gyorsat szeretem. Nem a patakocskát, ami épp csak csörgedezik, hanem a vízesést, a zuhatagot, öntsön el a cselekmény, a sok fajta érzelem! Elismerem, hogy van amikor tetszik a lassú esemény, de az esetek többségében nem és ez így lett most is.
Amikor nekikezdtem a második kötetnek, egyből ez a lassúság fogott el és egyszerűen nem tudtam rávenni magamat a folytatásra.
Amik egyszerűen nem csúsztak
 |
Kiadta: Könyvmolyképző (2017.)
Oldalszám: 284 |
Sarah Addison Allen: A varázslat tava
Kedvelem az írónő stílusát és épp ezért kedvelni akartam ezt a könyvét is.
Eléggé egyedi stílusa van Allennek. Egyfajta búskomorság, ugyanakkor mégis ott a remény benne. Mintha végig felhő suhanna a történtet felett, ami az egész hangulaton nyomot hagy. Sötét, lassú, búskomor, szomorú. De mégis átsüt a Nap a felhőn, érezni lehet, ahogy melegszik a levegő és tudja az olvasó, hogy a vihar után a felhő elúszik majd és csak a Nap fog maradni az égbolton. Végig ezt éreztem, amíg olvastam a kötetet.
Lassú volt, szomorkás, hisz nem elég, hogy Kate elveszítette a férjét, ott van a lánya, aki apa nélkül maradt, ott van Eby is, aki szintén elveszítette a férjét és nem tudja mihez is kezdjen most magával, ugyanakkor ott van Lisette is, aki évtizedek óta egy fiatalkori szerelem álmát kergeti és közben elfelejtett élni. Szóval elég sok gyász, szomorúság van ebben a sztoriban.
Aztán felbukkannak a férfiak, mint a napsütés és a remény, hogy valami jó fog a végére kikerekedni.
Én viszont ezt nem tudtam megvárni. Többször félretettem a könyvet, hagytam neki időt, hátha pár nap, pár hét, pár hónap után jobban fog menni, de nem így lett. Nem tudott lekötni, nem tudtam igazán átérezni a benne kavargó gondolatokat, érzelmeket.
 |
Kiadta: I.P.C. (2016.)
Oldalszám: 480 |
Cynthia Harrod-Eagles: Goodbye, Piccadilly
Szeretem a történelmi regényeket és épp emiatt is tán, de szeretni akartam ezt a könyvet is. Nem is lenne rossz, de nem egy könnyű olvasmány. Tán máskor még folytatom, de most nem sikerült megnyernie magának.
