2013. június 29., szombat

Brownie, házi eperszósszal

június 29, 2013 0 Hozzászólás

Mi sül a sütőben? 9.

A rovatról ITT olvashattok bővebben!

Browniet többnyire Mikulás és Húsvét után szoktam sütni, amikor összegyűlik jó adag Mikulás, nyuszi és tojás figura. Nos, a húsvéti időszak már jócskán elmúlt, elegem lett abból, hogy a "spájzban" pakolgattam ide-oda a szatyorban összegyűjtött csokikat, így ma elkészítettem a sütit, házi eperszósszal.
Eperszószról annyit, hogy ugyanaz, mint a lekvár, csak jóval hígabb. Én már túl vagyok az epres befőzéseken, virít a polcokon az eperlekvár, eperszörp és az eperszósz. Hamarosan jön a málna, aztán a befőttek, pár üveg lecsó és 1-2 üveg savanyúság. Juj de jó is lesz télen! :o)
Na de visszatérve a recepthez. Ez az alapreceptem, nagyon sok féle képpen lehet variálni. Meggyel vagy épp kókuszos habbal, stb.

Hozzávalók:
10 dkg felolvasztott vaj
25 dkg felolvasztott csoki
4 tojás- a fehérjéket kemény habbá verjük
25 dkg cukor
15 dkg liszt
1 csomag sütőpor

Az elkészítése:
Amikor mindent felolvasztottunk amit kell, és a tojásfehérje is kemény, akkor óvatosan összekeverjük a hozzávalókat (a tojássárgáját se hagyd ki!). Sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük a masszát. Először magasabb fokozaton sütjük pár percig, amíg kap egy kis kérget felül, majd utána alacsonyabb fokozaton addig, amíg már nem remegős, hanem masszívabb.
Van aki lágyan szereti, én akkor szoktam kivenni a sütőből, amikor már nem remeg, de nincs is túlsütve. Kiveszem, hagyom hűlni, hogy a csoki dermedjen benne, majd utána szeletelem.

Asa Larsson: Véráldozat

június 29, 2013 0 Hozzászólás
Asa Larsson nevével már a Kristálytemplom során találkozhattam, ugyanis azzal a könyvével vette kezdetét a Rebecka Martinson széria, aminek a második kötete a Véráldozat. Ezzel el is nyerte anno, a Legjobb Svéd Krimi díjat.

A fülszöveg:
"A messzi északon júliusban szinte sohasem bukik le a nap. E különleges napok egyikén lesz brutális gyilkosság áldozata egy lelkésznő. Halála az egész közösséget mélyen érinti, ám nem mindenki gyászolja őt. A férfiak között ugyanis bőven vannak olyanok, akik egyenesen gyűlölték. Csaknem két éve már, hogy Rebecka Martinsson ügyvédnő visszatért szülővárosába, a svédországi Kirunába, hogy végére járjon egy kísértetiesen hasonló esetnek. Az új ügy, amelyen már dolgozik egy elkötelezett nyomozónő, most ismét itt találja. Rebecka lelkére mázsás teherként nehezedik a világ, amelyet megismer: a fájdalmas lelki sebek, a bűn és a testi szerelem világa, és mindenekelőtt a szörnyű gyilkosságé. Az ügy újabb áldozatot is követel."

A véleményem: olvasva a széria első részét, már akkor is különlegesnek tartottam, hogy számomra nem a krimi szál volt a legjelentősebb, hanem Rebecka élete, a múltja. És ez most is így volt. Furának, másnak tartom ezt a többi skandináv krimi közt, ugyanakkor pont ezzel üt ki a tömegből. Asa Larsson valahogy másképp ír, mint az eddig olvasott skandináv krimiszerzők. Vele nem nyomozni akarok, hanem beleásni magamat a múltba. 

Tetszett a történet. Olvasmányos volt, de még se tudta mindig fenn tartani az érdeklődésemet. Ráadásul a vége felé, mintha már egy kicsit nyögve-nyelős is lett volna.

Összességében: Asa Larssont is csak ajánlani tudom a krimi kedvelők figyelmébe. A Véráldozat valahogy más, mint a többi skandináv krimi, és tán pont emiatt is jó.


Eredeti címe: Det blod som spillts (2004.)
Kiadta: Animus Kiadó (2013.)
Oldalszám: 301
Ára: 3290
Sorozat: Rebecka Martinson széria #2
#1  Asa Larsson: Kristálytemplom
Forrás: kiadó
Értékelésem:

2013. június 27., csütörtök

Marissa Meyer: Cinder

június 27, 2013 0 Hozzászólás
Csupa jót olvastam megjelenése óta a könyvről, a molyon is jelenleg 94%-os 102 értékelésből. Így tán joggal számítottam arra, hogy én is odáig leszek érte. Még a karácsonyi listámra is felkerült, de kész szerencse, hogy végül nem ezt kaptam, mert nem dobtam el az agyamat tőle.

"Az év ifjúsági bestsellere", olvasható a könyv borítóján. Hm.
No, miről is szól? Megfordítom a könyvet, fülszöveg, megakad a szemem ezeken: Hamupipőke, Terminátor, Star Wars. Ó anyám, mi lesz ebből?!
Hát lényegében az, hogy van egy 16 éves kiborg lányunk (Terminátor, de azért egyáltalán nem Schwarzeneggeresen, vagyis ne képzeljetek el a csaj kezében fegyvert, hogy aztán ő lesz a halálosztó) -Cinder-, és akkor jöjjön a Hamupipőkés rész. Meghaltak a szülei (igen, most kérdezhetitek, hogy egy kiborgnak hogy lehetnek szülei, nem megyek bele, ha kíváncsiak vagytok rá, olvassátok el a könyvet), egy új családhoz kerül, ahol az apuka meghal, anyuka neveli 2 lánytestvérével, szóval ő a mostoha árva, akit kizsigerelnek, dolgozhat látástól Mikulásig. Új-Pekingben vagyunk (vagyis persze a jövőben, 126 évvel a negyedik világháború után, de ne kérdezzétek mikor volt az, mert fogalmam sincs már), ahol császári bált rendeznek és ott lesz a haldokló császár fia is, akiért minden lány odáig van.
Miért is haldoklik a császár? A pestis felütötte a fejét, tizedeli a népet rendesen, és hát ő is megfertőződött.
De ott tartottam, hogy bál. Mindenki erre készül, de Cinder nem. Viszont megismerkedik a herceggel, mert a lány szerelő és a 19 éves fiú hozzá viszi el a robotját, hogy szerelje már meg. A lány megtetszik neki, elhívja a bálba, de Cinder nem meri neki elárulni, hogy egy kiborg, így visszautasítja őt. Aztán megfertőződik a húga, a mostohaanyja meg "eladja őt" kísérleti alanynak. És innentől kezdődnek a furcsaságok. ...

Bájos, aranyos, nagyon modern ifjúsági regény, de semmi extra. Olvastam, hümmögtem közben, de nem szórakoztatott, elálmosított és csalódott is voltam. Ez az a könyv, amit annyira vártam? Egyszerűen nem tudok róla azon kívül mást írni, hogy aranyos volt és ennyi. Nekem kevés volt, meg ráadásul valahogy fura is. Kiborgok, meg Holdbéli királynő, ráadásul pestis is ... nem-nem, nekem valahogy nem. Egyszer elolvastam, de igazából csak azért nem hagytam félbe, mert bennem volt, hogy mennyire vágytam erre a könyvre.

Amúgy egy sorozatról van szó, aminek a második része a Scarlet idén jelent meg angolul (magyarul is várható) és a Piroska és a farkast dolgozza fel. A Cress jövőre várható angolul (ha jól vettem ki, akkor Aranyhajas lesz), a Winter 2015-ben (Hófehérkés). Egyelőre nem tudom kíváncsi vagyok-e a többi részre. :oS

Eredeti címe: Cinder (2012.)
Kiadta: Alexandra Kiadó (2012.)
Oldalszám: 432
Ára: 3499
Sorozat: Holdbéli krónikák #1
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:

3 nap múlva megszűnik a Google Reader!

június 27, 2013 4 Hozzászólás
Pár nappal ezelőtt már belefutottam az Urban: Eve blogon a hírbe, hogy megszűnik a Google Reader, ha nem akarja valaki elveszíteni a rendszeresen követett oldalait, akkor még időben mentsen ki onnan mindent. Elolvastam a bejegyzést, de nem is foglalkoztam vele, el is felejtődött. Aztán tegnap a molyon újra felbukkant a hír, gyorsan utánaolvastam, hogy mégis mikor várható a megszűnés, szóval készüljetek: 3 nap és megszűnik az olvasó!

A bloglovin.com-ot ajánlom a figyelmetekbe, ahová egyszerűen és gyorsan át tudjátok konvertálni a jelenleg még a Google Readerben olvasott blogjaitokat. Pár kattintás és onnantól kezdve ha kíváncsiak vagytok a friss bejegyzésekre, erre az oldalra kell majd felmennetek, ahol ugyanúgy listában láthatjátok majd a frisseket, mint a Reader esetében is.


Könnyebb kezelni, egyszerűbb és szerintem szebb is, mint a Feedly. (Igen, kipróbáltam azt is.) És másrészt már csak amiatt is a bloglovint ajánlom, mert annak a buttonját ki tudom tenni az oldalra. ;o)

Ha követni szeretnéd továbbra is a Könyvesem blogot, akkor
  • vagy like-olj a Facebookon, ha eddig nem tetted meg, ott is linkelem a friss bejegyzéseket ► megteheted ITT
  • vagy pedig regisztrálj a bloglovinra. A követésért kattints a gombra!

Follow on Bloglovin

Ne feledjétek, július elsejével megszűnik a Google Reader! Ha addig nem váltasz, eltűnik minden követett blogod a listádról!

2013. június 26., szerda

"Waiting On" Wednesday (61.)- Várólistára ...

június 26, 2013 2 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez. 

Lehet, hogy tévedek, de remélem, hogy nem: ez a könyv valahogy kitűnt az Ulpius várható megjelenései közül. Nem tűnik erotikusnak, hanem szimplán csak romantikusnak. Remélem így is lesz, mert már kicsit elegem van az ömlesztett erotikából. :oS


Várható hazai megjelenése: júl. 7. | Kiadja: Ulpius-ház Könyvkiadó
Ára: 3499

"Sosem hittem volna, hogy rocksztár lesz belőlem. Az egész életem előre eltervezett volt. Futballozás a főiskolán. Bekerülni a Nemzeti Futball-ligába. Házasság a középiskolai szerelmemmel, majd boldogan élni, míg meg nem halok.
Mindkettőnk szívét összetörtem aznap, amikor közöltem vele, hogy elmegyek. Fiatal voltam. A magam szempontjából jó döntés volt, ám kettőnket illetően nem volt az. Lelkem bánatát zenében sírtam el, de őt soha nem feledtem. Az illatát... A mosolyát...
Most hazafelé tartok.
Tíz év telt el.
Remélem, képes leszek mindezt elmagyarázni neki ennyi idő után.
Még mindig utána sóvárgok. Ő az én örök szerelmem..."
És Te, mely könyv megjelenését várod? 

2013. június 25., kedd

Andreas Steinhöfel: Rico, Oskar és a nagy nyomozás

június 25, 2013 0 Hozzászólás
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de amikor kiderül egy könyvről, hogy XY irodalmi díjat nyert, akkor egyszerűen AKAROM fázisba kapcsolok. Kíváncsi vagyok arra, hogy miért kapta és szerintem megérdemelte-e. Nos, a Rico, Oskar és a nagy nyomozás borítóján, szépen virít az aranyozott díjacska, benne a "Német Gyermekirodalmi Díj" felirattal. Ezek után, kihagyhatatlanná vált számomra. Főleg, hogy ugyebár van egy Gyerkőcöm, így közel áll hozzám a gyermekirodalom. Igaz, a könyvecske azért a nagyobb korosztálynak íródott már, mondjuk olyan 10 éves kortól. És mivel az Animus Kiadó adta ki, aki a király a hazai krimi piacon, így azért sejteni lehet, hogy tán köze lesz a történetnek valamilyen bűntényhez.

A fülszöveg:
"A német gyerekek nagy kedvencei, Rico és Oskar igen különös fiúk. Rico például sehogyan sem képes megkülönböztetni a bal oldalt a jobbtól és gyakran összekever egyéb dolgokat is. Ugyanakkor olyasmit is észrevesz, amit mások nem, például a szomszédokkal kapcsolatos apró furcsaságokat. Hogy ez a képessége milyen hasznos tud lenni, az akkor derül csak ki igazán, amikor egyetlen barátját, a mindig bukósisakban járó, briliáns eszű Oskart elrabolják. Rico nyomozásba kezd, és a maga módján Oskar sem tétlenkedik..."

A véleményem: Rico egy nagyon különleges kisfiú, "mélyképességű". És ez adja a történet lényegét. Ő másképp gondolkodik, máshogy él, más dolgokat vesz észre és jegyez meg a Világból. Ő más. Miért is fontos ez? Mert a történet a maga módján arra tanít, hogy ne féljünk a másságtól, fogadjuk el. Rico ugyanolyan kisgyerek, mint a többi, egyszerűen csak kicsit más.
A kisfiú az édesanyjával él Berlinben és speciális iskolába jár. Egy napon megismerkedik Oskarral, aki pont az ellentéte, "magasképességű" és összebarátkoznak. Igen ám, de Berlint rettegésben tartja a titokzatos Mister 2000, aki gyerekeket rabol el váltságdíj fejében. A következő áldozata pedig nem más lesz, mint Oskar.

Maga a történet Szombattól Csütörtökig játszódik. Rico naplóját olvashatjuk, amit feldob az illusztráció és a beleszőtt kis megmagyarázó okosságok. Mi a gravitáció? Ki a járdajáró? Mi a prímszám? Nos, ezekre is választ kaphatunk, sok mással egyetemben. Így nem csak szórakoztató lehet a 10 év feletti gyerekeknek az olvasása, hanem közben észrevétlenül tanulnak is.
Jön a nyári szünet, ajánlani tudom a gyerekes szülők figyelmébe a könyvet. ;o)

Összességében: a Rico, Oskar és a nagy nyomozás egy nagyon bájos ifjúsági krimi. De nem csak szórakoztat, hanem tanít is.
Amúgy egy sorozatról van szó, de itthon még csak ez a része olvasható.

Eredeti címe: Rico, Oskar und die Tieferschatten (2008.)
Kiadta: Animus Kiadó (2012.)
Oldalszám: 207
Ára: 2390
Forrás: kiadó
Értékelésem:


A könyvet Peter Schössow illusztrálta.

2013. június 24., hétfő

A Csodák korát kötelező olvasmánynak!

június 24, 2013 2 Hozzászólás

Te miket ajánlanál kötelező olvasmánynak?


A "Te miket ajánlanál kötelező olvasmánynak?" egy blogos körút, melyben 19 blogos fogja 1-1 bejegyzésben kifejteni, hogy mely könyvet ajánlaná egy megreformált kötelező olvasmányok listájára, mely korosztálynak, és miért. Az esemény 10 héten át zajlik.
Íme, hogy mikor, mely blogban találhattok majd ajánlót:


aug. 19.-25. Papíron príma
aug. 26.- szep.1. Anna könyves blogja - Reelka's view

Tartsatok velünk, fejtsétek ki ti is a véleményeteket, ajánljatok könyveket és olvassátok az ajánlóinkat! Jó olvasást! :o)

Nem sokat kellett gondolkodnom azon, hogy mely könyvet ajánlanám kötelező olvasmánynak, mert számomra eddig az év olvasmánya volt. És miről is van szó? Karen Thompson Walker: Csodák kora c. disztópikus, ifjúsági regényéről.
Azon viszont sokat gondolkodtam, hogy mégis hanyadikosok listájára tenném fel. Úgy érzem, hogy 11-12 éveseknek még tán annyira szívből nem ajánlanám, de 13-14 éveseknek mindenképp.
Így a korosztály, iskolai osztály akiknek a kötelező olvasmányok listájára feltenném a könyvet: 7.-8. osztály

Fülszövege: "Amikor a Föld forgása lassulni kezdett, még sokáig nem lehetett érzékelni a napok peremén domborodó plusz időt. Egyre csak gyűlt, mint a rejtett daganat. Eleinte még nem látszottak a következményei: a felerősödő gravitáció, a sötét és világos napszakok meghosszabbodása, mely a növények kipusztulásához vezetett, vagy hogy a bolygót védő mágneses mező gyengülése felerősítette a napkitörések káros hatásait. De lassacskán már a kevésbé egyértelmű következményekkel is szembe kellett nézniük az embereknek. Családok estek szét, és új, lázas szerelmek szövődtek. Barátságok lettek semmivé, és sokan teljesen magukra maradtak. Lehet, hogy annak, ami Juliával és a családjával történt, semmi köze nem volt a lassuláshoz. Ám a tizenegy éves lánynak hirtelen muszáj volt felnőnie és megtalálnia a túlélés lehetőségét egy pusztuló világban." 

Miért is?: Mindenképp olyan könyvet szerettem volna erre az eseményre választani, ami olyan értéket képvisel, ami számomra fontos. Választhattam volna persze olyan történetet, ami kiemeli a barátság fontosságát, vagy az odafigyelést embertársainkra, a szüleink megbecsülését, stb., de én mégis egy olyan könyv mellett döntöttem, ami teljesen más értéket képvisel a szememben. Messziről nézve tán úgy tűnhet, hogy az egész annyira elvont, de amikor közelebbről is megvizsgáljuk, akkor rájövünk, hogy a középontban mi magunk vagyunk: az emberiség.

A Csodák kora olvasása közben, többször meg kellett állnom, félretennem, felsóhajtanom. Szinte lelassult az idő. Kinéztem az ablakon és csak néztem a téli tájat, a napfényt, ahogy utat tört a borús égbolton. Nem figyeltem semmi másra, csak a Földre. Bevallom, többször is előfordult velem azalatt a pár nap alatt, hogy megtorpantam az épület mögötti parkban, amikor hazafelé jöttem az óvodából, és csak néztem a hatalmas fákat. Kopaszak voltak akkor még, téli álmot aludtak. De tudtam, hogy aztán jön a tavasz, kihajtanak újra a levelek és nyáron már hatalmas lombkoronájuk lesz. Nem csodás ahogy a természet megújul? Nem gyönyörű, ahogy a madarak csicseregnek, ahogy hallod a bagoly huhogását, a fakopács kopácsolását? Hogy láthatod amikor a madarak V alakban útra kelnek, majd visszatérnek? Vagy azt, ahogy a Nap felkel, illetve lenyugszik? Hogy maga a Föld megad mindent, ami az életben maradásunkhoz szükséges? Hogy gondoskodik rólunk, védelmez minket?
És mi mit adunk neki cserébe? Vegyi anyagokat öntünk a vizekbe. Szennyezzük a levegőt. Írtjuk a természetet. Kizsigereljük a földet. Szennyezzük a környezetet. Állatfajokat írtunk ki. (A háborúkról nem is szólva.) Azt hisszük, hogy mindaz amit ad, az evidens. Hogy mindaz ami körbevesz minket, az holnap is így lesz. Hogy holnap is felkel a Nap. ... De mi lesz akkor, ha egyszer ellenünk fordul? Ha azt mondja: elég volt belőletek, nem érdemlitek meg a védelmemet, elpusztítalak titeket? Mintha csak sáskák lennénk, amik ellepnek egy mezőgazdasági területet. 
A könyv olvasása során ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben. 

Eltelt 5 hónap. Hajlamos vagyok az ilyen témákon beagyalni. Mi történt azóta? 
Hideg, hosszan elhúzódó tél. Hatalmas havazások. Viharok, tornádók. (Itthon!) Földrengés. (Itthon! Életemben nem volt még ehhez eddig "szerencsém", de amikor nem olyan rég megmozdult alattam este az ágy, hát azt hittem, hogy eljött a világvége.) Hatalmas árvíz. Most pedig a rekordokat döntő kánikula. Mi lesz a vége, mihez fog mindez vezetni? Megmondom. 
Eltűnik a 4 évszak. Elfelejthetjük a tavaszt, amikor kinyílnak a virágok (szép lassan), csicseregnek a madarak a hosszú hallgatás után. Elfelejthetjük az őszt, amikor lassan elsárgulnak a levelek és lehullanak. Lesz egy nagyon hosszú és nagyon hideg telünk. Amikor majd úgy áshatjuk ki magunkat a hóból, és a hideg levegő apránként befúrja magát mindenhová. És lesz egy nagyon meleg, de szélsőséges nyár, ami hirtelen köszönt majd be. Viharokkal, árvizekkel, kánikulával. Ami tönkreteszi a mezőgazdaságot, megemeli az árakat, munkahelyeket szüntet majd meg, és tönkre vágja az embereket. Lesz ez a 2 évszak és ennyi. Rendszeressé válnak a tornádók és a földrengések, egyre sűrűbben és egyre durvábban. Lehet, hogy mindez nem 1-2 éven belül fog bekövetkezni, de be fog.
Nem szoktam nagyon TV-t nézni, de belepillantottam a Revolution c. sorozatba. Ha láttátok, akkor emlékeztek arra a pillanatra, amikor a csaj előveszi a kincses bőröndjét és csak nézi-nézi a képeslapokat egy letűnt Világról? A hatalmas felhőkarcolókról, a fényekről? El tudom képzelni, hogy eljön majd az az idő, amikor nem fogjuk tudni milyen az íze a jégkrémnek. Milyen, amikor süt a Nap. Milyen az íze a dinnyének vagy akár a kenyérnek. Eltűnhet a Világunk. ... És persze, most lehet legyinteni, hogy ugyan már, ez nem holnap fog megtörténni, az meg mit érdekel minket, hogy mi lesz 100-200-1000 év múlva? De vajon ugyanígy megvonták a vállukat az emberek 100 évvel ezelőtt is? Vagy 200 éve? Amikor a jövő generáció szabadságáért harcoltak? Vagy épp 1000 évvel ezelőtt? Amikor I. István a magyar törzsekből létrehozta a magyar államot? Ők is vállat vontak? Nem. Ez csak a mai világ "vívmánya". És igen, jöhet az újabb kérdés: mit tudna változtatni ezen a folyamaton egy maroknyi ember? Nézzétek úgy a kérdést, hogy ez a maroknyi ember másképp tesz és ezzel már jót tett!

Senki se értsen félre, nem vagyok fanatikus környezetvédő. De előbb törném le a saját kezemet, minthogy bármikor elhajítsak bármit is a természetben. És szörnyülködve sétálok, szörnyülködve veszem észre a játszótereken az elhagyott cigicsikkeket, sörös üvegeket, műanyag flakonokat vagy épp a használt óvszereket. A hányinger kerülget a gondolattól, hogyha így haladunk, akkor miben fogunk élni, járni 10 év múlva? Ti se akartok így élni, nem igaz? Ahhoz tán már késő, hogy erről le tudjuk szoktatni a fiatal felnőtteket, hogy változtatni tudjunk a hozzáállásukon, de ahhoz még nincs késő, hogy a most felnövő fiatal generáció, mentse a menthetőt. És ez rajtunk is múlik. Hogy milyen példát mutatunk, miket tanítunk meg nekik. Ebben pedig a kötelező olvasmányok is segíteni tudnak, mint sok egyéb másban is.


Miért ajánlanám kötelező olvasmánynak akkor a Csodák korát? Mert elgondolkodtat. Nem hinném, hogy innentől kezdve mindenki odafigyelne a környezete megóvására, mindenki másképp nézne a Földre, az életre, de legalább, ha már nagyon elgondolkodtatja a fiatalságot a témában, akkor már volt értelme.

_____________
Illusztrációk forrása:
kép
kép
kép
kép
kép
kép 

2013. június 22., szombat

Te miket ajánlanál kötelező olvasmánynak?

június 22, 2013 0 Hozzászólás
Három évvel ezelőtt már írtam arról, hogy vajon a kötelező olvasmányokat meg kéne-e reformálni, de most Juci bejegyzése újra elgondolkodtatott.

Bár én minden nyáron boldogan vetettem bele magamat az aktuálisan kiadott olvasmányba, írtam az olvasónaplókat -a kortársaim közül is csak 1-2-en trükköztek más olvasónaplójának a leadásával, vagy épp az adaptáció megnézésével-, manapság mást lehet tapasztalni. Nyűggé váltak a mai fiatalok körében (tisztelet a kivételnek persze), a többségük nem olvassa el, sőt, olvasni se szeretnek. Adódhat-e a probléma abból, hogy olyan könyveknek az olvasására "kötelezik" őket, amiket nem értenek meg, amik távol állnak tőlük, vagy épp nem is az ő korosztályuknak szólnak? Egy olyan generációról van szó, akik beleszülettek a technikai fejlődésbe, az internet, a Facebook, a mobiltelefonok korába és nem mellesleg a rendszerváltás után látták meg a napvilágot. Vajon segítene az olvasás népszerűsítésében, ha olyan könyvek lennének a kötelező, ajánlott irodalmak, amik modernebbek, jobban ebben a Világban játszódnak, jobban nekik szólnak?
Juci bejegyzésének az olvasása után, ezen kattogott az agyam. Majd arra gondoltam, milyen jó lenne, ha pár blogos összefogna és kifejtenék 1-1 bejegyzésben, hogy ők konkrétan milyen könyvet ajánlanának, egy megreformált kötelező olvasmányok listájára. Csak egyet, az egyetlent. És ez meg is valósult. :o)


A "Te miket ajánlanál kötelező olvasmánynak?" egy blogos körút, amelyben 19 blogos fogja 1-1 bejegyzésben kifejteni, hogy mely könyvet ajánlaná erre a listára, mely korosztálynak és miért. Az esemény 10 héten át zajlik, jövő héttől kezdődően.

Frissítve: utólag bővültünk több taggal! ;o)
Íme, hogy mikor, mely blogban találhattok majd ajánlót:

aug. 26.- szep.1. - Reelka's view - Cseppke könyvei

Tartsatok velünk, fejtsétek ki ti is a véleményeteket, ajánljatok könyveket és olvassátok az ajánlóinkat! Jó olvasást! :o)


A bejegyzések:

Haeven for the Books | Olvasónapló | Pillangó
Lilaboszi könyves blogja | Chutiwood
MFKata gondolatai | Világosvörösesbarna
eMBé virtuális könyvespolca | Icekid's world 
Papíron príma | Könyvország
Reelka's view - Cseppke könyvei 
_____________
A bannerért köszönet Mónikának! :o) 

Új sorozat magyarul: The Selection

június 22, 2013 0 Hozzászólás

A sorozat: The Selection/ A párválasztó


Könyv #1: A párválasztó | Műfaj: Young Adult
Itthon kiadja: GABO Könyvkiadó | Megjelent
ITT írtam róla

"Harmincöt lány. Egy korona. Egy lehetőség, ami az életben csak egyszer adódik. A Párválasztóban részt vevő harmincöt lány számára ez életük legnagyobb esélye. Egy lehetőség arra, hogy kiszabaduljanak abból az életből, amibe beleszülettek. Hogy belépjenek egy világba, amiben csillogó ruhákat és felbecsülhetetlen értékű ékszereket hordanak. Hogy palotában lakjanak és a csodás Maxon herceg szívéért vetekedjenek egymással. America Singer számára azonban kész rémálom Kiválasztottnak lenni. Azt jelenti ugyanis, hogy hátat kell fordítania titkos szerelmesének, Aspennek, aki egy alsóbbrendű kasztba tartozik. El kell hagynia az otthonát, hogy beszálljon az ádáz közdelembe egy koronáért, amire nem is vágyik. Egy palotában kell élnie, amit a lázadók erőszakos támadásai fenyegetnek állandóan. Aztán America megismeri Maxon herceget. Lassan megkérdőjelezi addigi terveit, és rádöbben arra, hogy az élet, amiről mindig is álmodott, talán köszönő viszonyban sincs a jövővel, amit korábban még csak el sem képzelt volna. "

A sorozatról

The Selection széria jelenleg 2 részből áll, továbbá egy novellából, ami csak e-bookban jelent meg. A harmadik kötet jövőre fog megjelenni angolul.
The Prince (The Selection #0.5- 2013.)
The Selection (The Selection #1- 2012.)
The Elite (The Selection #2- 2013.)
The One (The Selection #3- 2014.)

Könyv trailer


Az írónőről

Kiera Cass a 80-as években született Dél-Karolinában. Férjnél van és két gyermek édesanyja.
Az írás előtt a színház, a zene, az éneklés, a tánc és a történelem volt a "mindene".
Hivatalos oldala

2013. június 21., péntek

A tegnapi nap híre

június 21, 2013 0 Hozzászólás
A molyon keresztül tudtam meg a hatalmas, nagyon várt hírt, hogy végre az Ulpius-ház Könyvkiadó kiadja a MacCarrick fivérek- trilógia, utolsó kötetét. Íme:

"Égető bosszúvágy…
Ethan MacCarrick lélegzetelállítóan jóképű fiatalember volt, míg egy befolyásos nemes ember parancsára brutálisan össze nem verték. Az arcát örökre elcsúfították egy olyan bűn miatt, amit el sem követett. Ethan könyörtelenül bosszút állt. Tönkretette és száműzetésbe kényszerítette elcsúfítóját. Az elégtétel azonban nem töltötte el megnyugvással. Tíz évvel később egy talpraesett, titokzatos szépség bűvölte el a férfit. A gyönyörű hölgy nem más, mint egykori ellenségének a lánya. Eljött végre az igazi bosszú pillanata. Ethan pontosan erre vágyott. Házasság ígéretével elcsábítja a fiatal nőt, hogy azután egyszerűen félredobja."

Várható megjelenése: 2013.
Az előző két részről:
Kresley Cole: Szeress, ha mersz!  
Kresley Cole: Szeress, ha akarsz!

2013. június 20., csütörtök

Shayla Black- Lexi Blake: A rabul ejtett szűz

június 20, 2013 10 Hozzászólás
A Meztelenül után azt hittem, hogy ebben a műfajban nem lehet már überelni azt a könyvet, de tévedtem. A rabul ejtett szűz elérte nálam azt, amit eddig más könyv még nem: értékelhetetlennek nyilvánítom. Ez egy nulla, finoman kifejezve.

Ezer sebből vérzik, 1 pozitív dolgot nem tudok említeni róla. De rosszat annál inkább:
- a karakterek totál nincsenek kidolgozva. Van 4 szereplő, kaptak nevet és ennyi is. Nem derül ki hogy néznek ki, belső tulajdonságukról meg aztán főleg semmi. Ráadásul folyamatosan kevertem a pasikat. Bár személyiség nélkül, ezt amúgy se nehéz.
- a főszereplő csaj komplett hülye. Szerelmes mind a 3 pasiba, ő baromi értelmes, de ennek ellenére mégis olyan sötét, mint az éjszakai égbolt. Ártatlan pici kislány, aki rebegteti a szempilláját, tappancsain tűsarkú, fenekét meg miniszoknya takarja és első felszólításra szétteszi a lábát.
- a pasik így-úgy szerelmesek, de érdekes módon ez az érzelem mindig akkor fogalmazódik meg a fejükben, amikor a vér az agyukból a f*rkukba tódul.
- hármasban-négyesben szeretik a dolgokat, a csajt elölről, hátulról, orrba-szájba döngetni, de a legnagyobb poén: a csajszi még szűz! Na persze nem sokáig, mert tesznek ellene. :oS
- az erotikus jelenetek komédiák. Gyorsan lezavarja az írópáros. Kicsit így-kicsit úgy, majd valamelyik pasi elvakkantja magát, hogy "Élvezz!" (komolyan, nem értem miért ilyen menő mostanság vezényszóra elélvezni. Az egész olyan, mint amikor Uri Geller a Tv előtt kinyújtotta a kezét és kinyögte, hogy Múúúúúúkodj! Na, a csajjal is ugyanezt csinálják. Kinyújtják a kezüket, keresnek egy lyukat rajta, megcsavargatják a mellbimbóját, hátha az a bekapcsológomb ugyebár, aztán Műűűűködj!), a másik kinyögi, hogy "Basszus, olyan szűk, hogy hihetetlen!", a harmadik elröfögi, hogy siessen a másik kettő, mert nem bírja sokáig. Közben a csaj elöl, hátul, mindenhol foglalt, köpni-nyelni nem tud, de azért király az egész.
- aztán belevettek egy kis zaklatást is, olyan Buja fiúkosan.
- meg amúgy is, az egész történet a Buja fiúkra hajaz, de szánalmas verzióban, holott az olvasott 2 rész se piskóta.
- az izgisesség miatt belevettek még egy kis fenékpaskolást, análdugaszt, bimbócsipeszt is, de komolyan, olyan érzésem volt, mintha a szerzőpáros a neten megnézte volna, hogy miket is írjanak bele. Aha, ezt a kütyüt a fenekébe kell feldugni. Rendben. Írjuk akkor azt, hogy ez állati érzés. Nézd már azt a másikat, az meg a bimbócsipesz! Hű, ennek még ránézésre is fájnia kell, de írjuk azt, hogy ez a fájdalom felér az orgazmussal, mert hát azért érted, most erre van igény.
- meg valahogy az egész olyan, mintha ... nem is tudom. Komolyan, ha egy kicsit szexuálisan túlfűtött tizenéves írna egy erotikus történetet, szerintem az is jobb lenne, mint ez, főleg, ha tud is írni, mert hogy a két "írónő" nem tud, az hét szentség. Egyszerűen csak megnéztek egy pornófilmet, kiszínezték análdugasszal és próbálták papíron összehozni az egészet.
- az egész történet szánalmas, papírpocsékolás, komédia.

Nem hogy ne vegyétek meg, de el se olvassátok, mert megrövidítitek az életeteket!
Ja, és sorozat. De nem ugyanazokkal a főszereplőkkel, az édes-hármas viszont marad. Szerintem úgy voltak ezzel is, hogy már nem menő a korbácsolás, kifeszítés, legyen 3 pasi 1 nő felállás + még az análdugasz.


A fülszöveg: "Gavin és fivérei, Slade és Dex beleszeret a férfi új titkárnőjébe, a gyönyörű Hannah Craigbe. Az olajvállalat vezetői tudják, időt kell adniuk a lánynak, hogy jobban megismerhesse őket, mielőtt kiválasztja közülük azt, aki elcsábítja.
Egy veszélyes alak zaklatni kezdi a kisvárosi szépséget, és a testvérek összefognak, hogy megvédjék a lányt - elrejtik egy világtól elzárt helyen. És a fiúk képtelenek elfojtani izzó vágyukat. Míg Slade és Dex szívesen megosztoznának Hannah-n, Gavint tragikus múltja elszakítja a testvéreitől, akik remélik, hogy lány nem csupán viszontszereti őket, de talán a fivérük is visszatalál hozzájuk.
Miután legyőzik a lány kezdeti aggodalmait, a három férfi földöntúli gyönyörökben részesíti Hannah-t, rajongásuk feloldja minden gátlását. Ám a boldogságot rettegés váltja fel, amikor a zaklató a lányra talál.
"

Eredeti cím: Their Virgin Captive (2011.)
Kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2013.)
Oldalszám: 348
Ára: 3499
Sorozat: Az érzékiség mesterei #1
Értékelésem:
értékelhetetlen

______________
Tudom-tudom, az análdugasz igazából dugó, de nekem akkor is megmarad dugasznak. ;o)

Nyári Nalini Singh Olvasóklub

június 20, 2013 2 Hozzászólás
Tegnap szuper hírt olvashattam az Egmont Kiadó Facebook oldalán.
A nyáron, 2 hetente, 1-1 Nalini Singh novellát fognak közzétenni az FB oldalukon, jövő héttől! Kedvelem az írónő történeteit, így gondolhatjátok, hogy milyen izgatottan várom. ;o)

2013. június 19., szerda

Kitekintő 11.

június 19, 2013 6 Hozzászólás
Igen, első pillantásra szerelem volt az Alienated borítója, egyszerűen imádom! A színek, a két véglet, aztán pedig a cím, ... izgalmasnak tűnik, ugye? ;o)
Nos, már volt szó szerelmes vámpírokról, vérfarkasokról, angyalokról, zombikról, hát mos jönnek a szerelmes UFO-k.

Melissa Landers sorozata ugyanis arról szól, hogy két évvel ezelőtt az emberiség kapcsolatba lépett az idegen lényekkel. Most pedig a L'eihr bolygóról cserediák érkezik a Földre, Aelyx személyében. A gimiben nem fogadják kitörő örömmel az idegen fiút, de Cara a testőrévé válik. ...

Állítólag romantikus YA, sci-fi sorozat lesz majd. És igen, csak lesz, mert jövő februárban fog megjelenni angolul.

Magyar várható megjelenésről nem tudok, de ajánlani tudom a kiadók figyelmébe. Lehet, hogy kezdetét veszi majd a romantikus UFO láz? :o)

"Waiting On" Wednesday (60.)- Várólistára ...

június 19, 2013 4 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.

Lehet, hogy pofára esek majd, de a fülszövege alapján adni fogok neki egy esélyt.


Várható hazai megjelenése: jún. 28. | Kiadja: Lilith Könyvek
Oldalszám: 300 | Ára: 3295

"A NEW YORK TIMES, és a USA TODAY BESTSELLERE

Egy ambiciózus gyakornok. Egy perfekcionista igazgató. És rengeteg indulat. Ismerje meg a történetet, amelynek blog előzményét több mint kétmillióan olvasták el online!
Chloe Mills esze borotvaéles, mindent belead a munkájába, és éppen most szerzi az MBA-diplomáját. Egyetlen problémája van csak: a főnöke, Bennett Ryan, aki szigorú, korlátolt, tapintatlan - és teljes mértékben ellenállhatatlan. A Gyönyörű Rohadék.
Bennett Franciaországból tért haza Chicagóba, hogy fontos szerepet vállaljon a családi médiavállalkozásban. Nem gondolta volna, hogy az az asszisztens, aki oly sokat segített neki innen, Chicagóból, míg ő külföldön volt, egy káprázatos, ártatlanul provokatív - és végtelenül dühítő - lény, akit mostantól mindennap látnia kell. A pletykák ellenére Bennett sohasem csípett fel nőket a munkahelyén. De Chloe annyira csábító, hogy már hajlandó érte kijátszani - vagy akár nyíltan felrúgni - a szabályokat, csak hogy megkaphassa őt. Az irodaépület bármely zugában.
Mikor az egymás iránti étvágyuk eléri a kritikus pontot, Bennettnek és Chloének dönteniük kell, milyen áldozatot hajlandók hozni, milyen nyereségért.

A könyv egy ideig The Office by tby789 címen csak on-line volt elérhető, és kétmillióan olvasták a szórakoztatóirodalmi oldalakon. A Gyönyörű rohadékot, mielőtt könyv formájában is megjelent volna, alaposan átdolgozták.
A könyvből film is készül a közeljövőben.
Csak felnőtt olvasóknak."

2013. június 18., kedd

A Tarandus Kiadó újdonságai

június 18, 2013 0 Hozzászólás
A Tarandus Kiadó nagyon friss a hazai könyvpiacon, 2011-ben alapították, de már 47 megjelent kötetük van.  Elsősorban spirituális és ezoterikus irodalom, spirituális és ezoterikus szépirodalom - ezen belül ezoterikus mese - illetve történelmi regények és szakmunkák, Szintézis könyvek, továbbá ezoterikus e-könyvek megjelentetésével foglalkozik. forrás Tulajdonosa és ügyvezetője Réti Attila, akinek nem rég jelent meg a Bagolyvár c. novelláskötete.

Most a Könyvhétre megjelent újdonságaikat szeretném a figyelmetekbe ajánlani:

Réti Atilla: Bagolyvár

"Bő tucat novellát takar a Bagolyvár, ez a szellemi udvar, melyben egyszerre van jelen a hagyománytisztelet, a múltidézés, a magántörténelem és az írói elődök meg- és felidézése. Az elsőkötetes Réti Atilla nem tesz mást, csupán mesél. Mesél el- és letűnt dolgokról, eseményekről, tragédiákról, családi drámákról, melyek itt, Kelet-Közép-Európában estek és esnek meg velünk, esendőkkel, ősökkel, felmenőkkel, térben Erdélytől Mosonmagyaróvárig, Lengyelországtól Csallóközig, időben pedig a Monarchiától egészen napjainkig, nagyobb látleletben az ókori bölcsektől a jelenig, e kusza és sajátos, szintén kelet-közép-európai, rendszerváltozásunkig. Vagy módszerváltozásunkig?
Fikció és valóság, történetek és vallomások, családi legendáriumok és udvari pletykák: Bagolyvár kicsit (vagy nem kicsit) a miénk is, hiszen a történetek allegorizálnak, a történetek kitekintenek és összefüggenek és panorámaképpé rendeződnek. És tudjuk, történelem nincs, csak történetek vannak. Réti Atilla történeteit érdemes olvasni. Érdekes olvasni. Ezt bizonyítja a tucatnyi megjelenés rangos lapokban, novellapályázatok első helye (a mű benn a kötetben), és a megírt-megélt-megidézett múlt egyedi interpretálásnak nyelvi igényessége. A kötet ékes bizonyítéka a műfaji megújulásnak: tárcára (tárczára) már- és mégpedig szükségünk van!
"

Fábián György: Mária-fegyver

"Minden városnak vannak titkai. Olyanok azonban, mint Győrnek aligha!
A felszín alatt harcok dúlnak. Csak az összefogás segíthet.
A magyar katonai titkosszolgálat, a Vatikán, az MI6 is elküldi dörzsölt ügynökeit a négy folyó találkozásához, hogy megszerezzék a titokzatos Mária-fegyvert. Csatlakozik hozzájuk a minden lében kanál újságíró. Küldetésük sikerét már az első pillanatban gyilkosságok, gátlástalan hazugságok nehezítik.
A város alatti titkos labirintusban, a közeli Pannonhalmán is folyik a hajsza. Kiderül, a titkosszolgálatokat azért foglalkoztatja a fegyver megszerzése, mert attól tartanak, rossz kezekbe kerül. A Sötétség Lovagjai, akik már évszázadok óta készülnek arra, hogy lángba borítsák a Földet. Az ellenük folytatott harchoz segítőkre van szükség.
Kiderül, kik tartoznak Győrben a Titkos Fény Szövetséghez.
Az idővel is versenyt futnak az ügynökök, hiszen a NATO bombázó csak arra vár, gyilkos terhét mikor dobhatja a városra? Hajsza időn és téren át! Ki és miért hozta létre a Mária-fegyvert? A titkok megfejtésében nagy szerep jut az egyetemnek és kutatóinak, a volt és regnáló polgármesternek, a város püspökének, továbbá Pannonhalma főapátjának is.
A Mária-fegyver megtalálása kulcsfontosságú ahhoz, hogy Győr továbbra is élhető legyen!
"

Gárdonyi Géza: Amiket az útleíró elhallgat

"Gárdonyi kevésbé ismert, ám annál izgalmasabb kötete először 1927-ben jelent meg. Mindenki utazik, akinek hűs, leveles otthona nincsen, no meg akinek ideje, erszénye engedi. Mindig jólesik a lelkemnek, mikor fiatal embereket látok úton, akár vasúton, akár országúton. Ezek azért utaznak, hogy lássanak. Föl vannak szerelve földképpel, messzelátóval, kalauzkönyvvel, jegyzőkönyvvel s a szemükben az élet szeretete mosolyog. De vajon van-e köztük csak egy is, akit akár a szülők, akár a mesterek megtanítottak volna látni? Mert más a nézés, meg más a látás. Nézni mindegyike tud. Látni nem. S bizony az utazók közül nem mindig az tér a tapasztalatok legtöbb kincsével haza, aki a távolból leghamarabb megmondta, hogy a toronyóra mennyi időt mutat, hanem sokszor az a vaksi útitárs, amelyik szemüveg nélkül még az ajtón is alig tud kimenni.
Gárdonyi úti naplója Erdélybe, Bukarestbe, Konstantinápolyba, Velencébe, Madridba, Dél-Amerikába, Afrikába kalauzolja olvasóit, de ne várjunk tőle puszta leírásokat: e műben ugyanis az elemző-vizsgálódó író a történetek és események mögöttes tartalmára hívja föl a figyelmet, legyen az egy vasúti fülkében elhangzott párbeszéd, egy vonatjegy kálváriája, egy magyar vendéglő Sztambulban, avagy éppen a Szent Anna-tavat megidéző mendemondák valósága. Vagyis nem néz. Hanem lát. Az Amiket az útleíró elhallgat olyan bédekker, amelyet sem korábban, sem azóta nem írt meg más magyar író.
"

Kazanlár Áminollah Emil: Helvétius élete és munkássága

"Elveim egyedüli bírája az ész és a tapasztalat - írta hajdanán Helvétius, korának filozófusa, akinek megítélése, tanainak elfogadása majd száz évet váratott magára. Főművét nyilvánosan elégették, őt magát tanainak visszavonására kényszerítették, miközben egyaránt átkozta ki a Sorbonne, a francia király és az egyház is. Ki ez a férfi, aki könyvelőnek készült, végül költő és gondolkodó lett? Vajon miben rejlik tanainak lényege, amikor az enciklopédisták is befogadták, nemkülönben a szabadkőművesek? Valóban eretnek tanokat terjesztett? Miért fogadta be II. Frigyes és tagadta ki a francia trónörökös? Valóban Helvétius hirdette először a kultúra jelentőségét a nemzetállamok kapcsán? Mióta ismeri a magyar olvasó Helvétius gondolatait? Megannyi kérdés, amire választ kap az olvasó e rövid és precíz tematikus kiskátéban."
______________
A Kiadó hivatalos oldala
Facebook elérhetősége

2013. június 17., hétfő

Mi a véleményed a "könyv trendekről"? Befolyásolnak az olvasásban?

június 17, 2013 6 Hozzászólás

Kérdezz! Felelek! (44.)

Úgy érzem, hogy az első "trendi" hullám a könyvek terén a Harry Potter sorozattal vette kezdetét. Divat lett varázslós gyermek-, ifjúsági regényeket írni. Aztán jött a Twilight és olyan lavinát indított el, amire szerintem nem is számított Meyer.
Nyilván nem ő kezdte el foglalkoztatni a vámpírokat, vérfarkasokat a lapokon keresztül, mert előtte is jelentek meg olyan történetek, amikben ezek a mitikus lényeg kapták a főszerepet, de a Twilight saga sikere után, divathullám söpört végig a könyvpiacon. Jöttek a romantikus vámpírok, vérfarkasok, angyalok, végül még a zombik is. Aztán pedig megjelent E. L. James a porondon, akit szintén Meyer ihletett meg. Gondolta, hogy a kemény erotikával még jobban oda tud vágni a döglődő könyvpiacnak, és igaza lett. Jelenleg az erotikus trendi hullámot éljük.
Persze eddig is lehetett erotikus könyveket találni a könyvespolcokon, de az Ötven árnyalat trilógiával jobban az emberek szeme elé kerültek az ilyen könyvek, és most fű, fa, virág, mindenki erotikus regényt ír. Ez lett a divat.


Az már más kérdés, hogy ezzel a divattal a minőség is romlani kezdett, de ez szerintem az amúgy is haldokló könyvkiadásnak köszönhető.
Azoknak nem mondok újat, akik rendszeresen olvassák a blogomat: kedvelem az erotikus regényeket. Miért? CSAK. Ugyanakkor elismerem azt, hogy különbség van regény és regény közt.
Most leginkább az Ulpius-ház Könyvkiadó állt rá erre a műfajra itthon, minden háttérbe szorul miattuk, elárasztják az erotikus történetekkel a piacot. Rendben, megértem. Azt kell adni az olvasóknak, amire igényük van.
Döglődik a könyvpiac világszinten. Egyre kevesebb könyvet vesznek az emberek (mondjuk nem is csodálom, amikor itthon már 3.000 alatt nem is lehet új könyvet találni és az élet se olcsóbb. Tudom-tudom ördögi kör, mert a kiadóknak is nőnek a kiadásaik, fizetni kell az alkalmazottakat valamiből, stb., értem én, ördögi az egész), így érthető, hogy amikor van egy trend, akkor kapaszkodni kell ebbe a szalmaszálba, és addig ütni a vasat amíg meleg, mert ezeket legalább veszik és ki tudja meddig. Aztán persze így lesz pénz más könyvekre is.
Na de visszatérve igazából a kérdésemre, mert elkalandoztam.
Szóval, az erotikus divathullámot éljük jelenleg. Nincs vele problémám. Azzal már igen, hogy a sz*rt is ugyanannyiért adják el, mint a jót (és lehetne arról is beszélni, hogy vajon a jogdíja ugyanannyi-e, mint a már befutott könyveknek, de nyilván nem. És mégis ugyanannyiért adják). A töménytelen mennyiségű ilyen könyv közül, egyszerűen nem lehet válogatni, megtalálni az igazán jót. De legyünk pozitívak, legalább van miből válogatni.
És hogy befolyásolnak-e az olvasásban? Egyértelműen nem mondhatom azt, hogy igen, mert már a trend előtt is olvastam romantikus-erotikus történeteket és akkor is kedveltem őket. De valamilyen szinten mégis, hisz jönnek az új megjelenések, amikre felhívják a figyelmet a hírlevelekben, akciókban, nem lehet elsiklani felettük. Ha pedig az olvasó kedveli a műfajt, akkor nyilván hatással lesznek rá az újdonságok és olvasni is fogja őket. A lényeg az én oldalamról nézve pedig pont ez: csak akkor tud befolyásolni egy divathullám, ha amúgy is kedvelem az adott "hullámot". Lehetne a trendi az űrben röpködős love storyk, lehet, hogy elolvasnék 1-2-t, mert kíváncsi ember vagyok azért, de 4-5-6-7-et tuti nem. Mert nem szeretem az ilyen történeteket! Mindenki maradjon a Földön, ne röpködjön nekem. ;o)

Veletek mi a helyzet? Mi a véleményetek ezekről a trendekről? Befolyásolnak titeket az olvasásban?

_______________
* Az illusztráció forrása

2013. június 16., vasárnap

Jo Frost: A kisgyerekkor nagy kérdései

június 16, 2013 0 Hozzászólás
Szeretem Jo Frost gyermekneveléssel foglalkozó könyveit, így amikor megláttam, hogy ebben a kötetben a kisgyermekkorral foglalkozik majd -vagyis olyan másfél éves kortól 5 éves korú gyerkőcös problémákkal-, a szemem egyből elkerekedett: nekem ez kell!
Gyerkőcöm 4 és fél éves, alapjáraton egy tündéri kispasi és természetesen tökéletes. ;o) Ugyanakkor el kell ismernem, hogy mindig vannak nehéz időszakaink, vagy épp megoldásra váró problémáink.
Mikor megszületett, 9 hónapos koráig nagyon kemény alvásproblémáink voltak. Visszagondolva, rémálom volt az egész, nem tudom, hogy bírtuk akkor. Aztán ez a baj megoldódott, de jött az újabb. Megoldódott az is, jött egy másik probléma. Lényegében erről szól az életünk 4 és fél éve. Már óvodás, de ennek a kornak is megvannak a maga bukkanói. Jelenleg egy dacosabb korszakot élünk, amikor vagánykodik, visszabeszél, nem csinálja azt, amire kérem, én pedig sokszor csak dermedten állok, ülök.

"Amikor nehezen hozol meg egy döntést, tedd fel magadnak a kérdést:
Mi a legrosszabb, ami történhet?
Az, hogy rosszul döntesz! Na és aztán! Majd helyrehozod a hibát."

A könyv nagyon szép kivitelezésű és keményborítós. Képek, illusztrációk vannak benne, a fontos dolgok kiemelve, jó elosztású. A legvégén hasznos tudnivalókkal, mint pl. versecskék, mesekönyvcím gyűjtemény, elsősegély, gyakori betegségek listája, hasznos elérhetőségek. Szóval több mindenben nyújt segítséget, több minden található meg benne egy helyen.

Felépítését tekintve nagyon okosnak tartom. Kitér arra, hogy milyen amikor az édesanya visszamegy dolgozni, a gyerkőc meg megy bölcsibe. Érinti a szobatisztaságot, a táplálkozást, a házon kívüli programokat és az ebből adódó problémákat, az apa szerepét a családban (és persze az anya fontosságát is), valamint a helyes napirend kialakítását. Nézi mindezt 1 gyermek esetében, de testvérekkel, illetve ikrekkel is, sőt, kitér az örökbefogadott gyermek esetére is.

Ha az alábbiak közül valamelyik téma érint téged, akkor neked szól a kötet:
- mióta szülők lettetek, a pároddal alig töltötök együtt időt
- egyedül neveled esetleg a gyermekedet
- az új párt nem akarja a kicsi elfogadni
- visszamentél dolgozni és emiatt lelkifurdalásod van
- baby sittert, bölcsödét, családi napközit keresel a kicsinek
- érdekel a kisgyermekkor fejlődési szakaszai
- ha fegyelmezni kell a gyereket, de semmi se vált eddig be
- hisztikorszakot éltek
- verekedés, gorombaság, harapás, nyafogás. Mármint persze mindez az ő részéről.
- érdekel, hogy a szülőnek milyen szerepe van a játékokban
- szeparációs szorongásotok van
- kistesó érkezik
- halálesetet kell feldolgozni
- szobatisztaság kérdése
- a frász: fodrász, orvos, fogorvos, hosszabb autó- vonatút, repülés
- ha nincs napirendetek, de tudod, hogy kéne

Bár, a könyvecske 5 éves korig szól a gyerekekről, én úgy érzem, hogy nagyobb szerepet inkább a 18 hónapos kortól 3 éves korig kaptak a tanácsok. Mindegyiket hasznosnak tartom és tanulságosnak.  
Jo Frostban azt szeretem, hogy nem merev, nem kőkemény, hanem gyerekközpontú, de ugyanakkor persze szituációtól függően nagyon határozott is.

Kitértem már arra az egyik könyvénél, hogy nem könyvből, nem könyv szerint nevelünk, mert úgy nem is lehet, hisz minden kisgyerek egyedi. De azzal nem ártunk és nem hibázunk, ha olvasunk gyerekneveléssel foglalkozó könyveket. Kevés az olyan pici, akivel nem adódik valamilyen probléma, nehézség, és nem mindig tudja ezt a szülő megfelelően kezelni vagy épp segítség nélkül megoldani. A mi szüleink is kértek segítséget, sőt, amikor ők voltak kicsik, az ő szüleik is segítségért fordultak az idősebbekhez, ha valahol elakadtak. Manapság lehetőségünk van arra, hogy könyveket is olvassunk az adott témában, bátran merjünk ezek után nyúlni! Ez nem azt jelenti, hogy ami le van írva, azt maximálisan be kell tartani, mert nem minden működhet minden gyereknél. De ad egy indulópontot, ahonnan el lehet indulni, esetleg a szülő a problémát meg tudja vizsgálni egy másik nézőpontból is, és ez adja majd a segítséget a probléma elhárításához.
Ha baj van, adj neki egy lehetőséget! Nem kell megfogadni ami benne van, de gondolkodj el rajta, lásd a szituációt kívülről! Akármennyire elfogultak vagyunk, hisz a mi gyerekünk, meg nem látjuk a hibáit, meg mi kibírjuk, mert szuperanyuk vagyunk, egyszer úgy is kiüt a baj. Adj neki egy esélyt, ha baj van!

Én szívből tudom ajánlani Jo Frost könyveit a szülőknek. Volt olyan tanácsa, amit megfogadtam és bevált. Ebben a könyvecskében is van olyan, amit meg fogok szívlelni és remélem, hogy sikerrel járok majd. Mert gyerkőcöt nevelni hatalmas öröm, de néha sok nehézséggel is jár.

"Lesznek nehéz pillanatok, de a kisgyermekkor éveit nagy becsben kell tartani. Olyan hamar véget érnek. Élvezd ki a pillanatokat!"

Kiadta: Park Kiadó (2013.)
Oldalszám: 366
Ára: 4900
Más még tőle:
Jo Frost: Szuperdada- Hogyan hozzuk ki a legjobbat a gyermekeinkből?
Jo Frost: Szuperdada 2- Amit minden szülő tudni szeretne
Forrás: kiadó
Értékelésem:

2013. június 15., szombat

Blogsuli 2.

június 15, 2013 6 Hozzászólás
Ott tartottunk, hogy nem az egyszerűbb sablont választottad, hanem olyat, amin van átállítani való.  Feltöltötted, az "Elrendezés" fül alatt, nagyjából a helyére raktad az oldalelemeket, de most jön a neheze. Most nyúlunk bele a HTML kódokba.
Ami fontos:
1.) mielőtt bármit is elmentenél, mindig először ELŐNÉZETTEL megnézed, hogy jól csináltad-e. És ha igen, csak UTÁNA mented.
2.) minden kódnak van eleje és vége. Ha nem az egészet törlöd ki, akkor a sablonod teljesen szétesik.
3.) minden sablon más-és más. Nem biztos, hogy ugyanúgy van nevezve a te sablonodban is az, ami nálam, és ugyanott van, de egy kis gyakorlással tudni fogod, mi hol van, mit hol találsz és fel fogod ismerni ennek ellenére is a megfelelő kódot. A lényeg meg mindig ugyanaz.

Ha törölni szeretnéd a mozgóablakot a sablonodból

Erről van szó:


A Sablonok fül alatt találod, hogy HTML-kód szerkesztése. Ezt nyitod meg és kikeresel belőle egy ilyen, vagy ehhez hasonló részt. Amiről fel lehet ismerni a mozgóablak kódját, azt piros vonallal jelzem. Ahol ilyen szerepel nálatok, na az a kódja. Már csak meg kell keresni a kód elejét és a végét, de ilyesmi lesz:

kód eleje
kód vége
Ha szeretnéd megtartani a mozgóablakot, akkor úgy tudod egyénre szabni, hogy az '#' rész alatt a bejegyzés linkjét teszed be. A két ' marad, csak a # törlöd!
A "This is...", ide írod a címét vagy amit alá akarsz írni a kép alá.
"Go to...." ez meg egy rövidebb szöveg lehet a kép alatt.
Lényeg: ha törölni szeretnéd, akkor a kód elejétől, a kód végéig töröld a teljes kódot! Előnézettel nézd meg, hogy jól csináltad-e, majd ha igen, csak utána mentsed!

Ha a képet széthúzza a bejegyzés elején

Erről van szó:

A legtöbb kész sablonban alapból így jelennek meg a képek, szóval nem épp könyvesblog barátak. De egyszerűen és gyorsan át lehet alakítani. A HTML kódok közt keresni kell egy ilyen részt, és a megfelelő méretre átjavítani a számokat:

Az "img" már eleve a képet jelöli. "Height" a magasság, "Width" pedig a szélesség.
Átírod, előnézettel nézed, majd utána mentesz.

Ha lenyíló oldalak vannak a sablonban

Erről van szó:

Egy ilyen részt keresel a kódok közt:

Ahogy látod, amik a "children" alatt vannak, azok vannak a lenyíló oldal alatt. Igaz, hogy a képen a Rovatokat látod, de a kódban pedig a Rólam ill. A lista alatt levőket, de mindegyik oldal ugyanúgy van átírva. A többit értelemszerűen látni lehet a képen.

A kapcsolat ikonok átállítása

Erről van szó:

Ilyen kódot keresel, majd a pirossal aláhúzott részeket átírod a saját elérhetőségeidre:


Ha 3 füles sávod van

Erről van szó:

Az "Elrendezés" fül alatt tudod szerkeszteni, hogy melyik sávban mik jelenjenek meg. Egyszerűen csak azokat az oldalelemeket oda pakolod, amelyik sávnál szeretnéd, ha megjelennének.
Aztán keresel egy ilyen kódot és átnevezed a sávokat arra, amire szeretnéd:



És akkor ezzel kész is vagyunk. :o)
A következő bejegyzésben apróságokra fogok kitérni.