2012. december 31., hétfő

Szoktál új évi fogadalmakat tenni?

december 31, 2012 0 Hozzászólás

Kérdezz! Felelek! (31.)

Az új év mindig magában hordozza a megújulást, a bizakodást a jövő irányába. Ebből adódik az e heti kérdésem
Szoktál új évi fogadalmakat tenni?
Őszintén szólva én nem vagyok a fogadalmak híve, de szinte minden évben mégis eljátszom a "jó lenne, ha leadnék X kg-ot" gondolattal, olyan 16-17 éves korom óta. Aztán persze ez sose jön össze, sőt, az évek elteltével az X-ből Z lett. :oS
forrás: weheartit.com
Szóval én nem szoktam fogadalmakat tenni, úgy se tudnám betartani, helyette kb. 10 éve kialakult nálunk a kívánságcédula mizéria. Ennek az a lényege, hogy nem sokkal éjfél után mindenki kap egy kis papírfecnit, amire felírhat 3 ésszerű kívánságot az új évre (nyilván nem azt, hogy idén ő vigye el a legnagyobb Lottó nyereményt vagy kőolajat találjon a kertjében). Ezeket a kívánságokat elárulni senkinek nem szabad, össze is kell utána gyorsan hajtani a fecnit, leragasztani celluxal és eltenni egy biztonságos helyre. Majd a következő évben ki lehet bontani és megnézni, hogy mi vált belőle valóra. Ami fura, hogy eddig egy olyan kívánságunk nem volt, ami ne teljesült volna. ;o)

2012. december 30., vasárnap

In My Mailbox (10.)- A postás mindig kétszer csenget

december 30, 2012 0 Hozzászólás
Nézzük akkor, hogy mikkel gazdagodtam decemberben.

könyvtárból
Ebben a hónapban szokásomtól eltérően csak egyszer jártam meg a könyvtárat. Jobban mondva kétszer kellett volna, ugyanis 27-én kellett volna visszavinnem a könyveket, de a várólista csökkentés miatt, meg amúgy is, hosszabbítottam, így majd 17-én zarándokolok el.
Ekkor landolt a kosaramban a World War Z, amiről már írtam is a blogban, a másik 3 könyvhöz még nem volt szerencsém.
A Tripla koktél igazán annyira nem hoz lázba még ma sem, de mivel a Kelly 2+2 akciójában többször is megakadt a pillantásom a borítóján, így gondoltam, ha már megvan a könyvtárnak, inkább onnan vegyem ki, mint megvegyem. A Kapzsiság és az És alszom, alszom el ... pedig pótlistásak a várólista csökkentésben. A Changeless után a Kapzsiságnak tuti nekiállok, így remélhetőleg már januárban 1 könyv lekerül majd a listáról, de az És alszom, alszom el ...-el még nem tudom mi lesz a helyzet. Most annyira nem vagyok ráhangolódva, na meg ugyebár 17-én vissza is kell vinnem a könyveket, addig végeznem kéne azokkal, amikkel szeretnék.

recenziók
Recenziók tekintetében ebben a hónapban aztán el voltam látva rendesen, amit ezúton is köszönök még egyszer a kiadóknak. Sok könyvre nagyon vágytam és még szebbé tették az ünnepemet, hogy meg is kaptam őket.
A Könyvmolyképző Kiadótól a nagyon-nagyon várt Smaragdzöld, A vonzás szabályai és a Changeless futott be. Az első kettőt már olvastam és beváltották az elképzeléseimet -nagyon tetszettek-, az utóbbit pedig jelenleg olvasom és ebben se kellett csalódnom.
A GABO Könyvkiadótól Hidasi Judit újabb regényét kaptam meg, amire szintén nagyon kíváncsi voltam és nem kellett csalódnom. Ráadásul a Kilenc a jelenlegi élethelyzetemben olyan volt, mintha csak nekem írták volna.
A Corvina Kiadótól a Családom naplóját és a Háztartás könyvet kaptam. Mind a két kötetecske gyönyörű kivitelezés. Tán legjobban a Háztartás könyvért vagyok oda, nagyon hasznos könyvecske, jobban átláthatóbbá teszi az anyagi helyzetet minden hónapban, szerintem.
Az Amit csak ő akar a Hangoskönyv Kiadótól érkezett és sajnos csalódnom kellett benne, nem is kicsit. :oS
A Véráldozat és a Rico, Oscar és a nagy nyomozás pedig az Animus Kiadó meglepetéskönyvei. Még nem olvastam őket, de hamarosan sorra fognak kerülni.

Karácsonyra kaptam őket
A karácsonyi örömködéseimről már ITT írtam, de akkor egyben, hogy miket kaptam.
A szabadság ötven árnyalatával a párom lepett meg. A Kapzsiság után tervbe van véve, hogy neki is esek. ;o)
Az Éjszakai cirkusz és a Delírium, Móni meglepetése volt.
A Mária Terézia és kora, valamint Joanne Rowling életrajza pedig egy barátnőmé.
A Könyvfalós ajándékozás során Timi kapott engem, aki a Szonyecskával lepett meg.
A molyos ajándékozás során pedig @Kati81 lepett meg a Lotti örökségével.
Még egyik könyvet se olvastam a 7-ből, de ami késik, az nem múlik ugyebár. ;o) Ráadásul Móni mind két könyvét feltettem a várólista csökkentésbe is, szóval nem menekülhetnek.

vettem
Venni ebben a hónapban csak a Menedéket vettem, de nem bántam meg, hogy a Részben ember helyett ez landolt a kosaramban. Ugyanis, mint írtam, aközött a két könyv közt gondolkodtam, de a Részben ember is tuti jövőre a kosaramban fog landolni. ;o)

A tervek pedig januárra? Őszintén szólva így Karácsony után nem szándékozok könyvet venni, főleg, hogy még Gyerkőcöm születésnapja is abban a hónapban lesz, de tervezek egy kis összesítést majd, hogy miknek a vásárlását terveztem be jövőre, szóval nem fogok ezzel a kérdéssel se adósotok maradni. :o)


2012. december 29., szombat

Amiket 2012-ben olvastam

december 29, 2012 4 Hozzászólás
Én nem az év végén szoktam összesítést készíteni, hanem a blogszülinapkor, de most megmutatom nektek egyben, hogy miket olvastam 2012-ben. A gyermekirodalom kivételével minden könyv rajta van a listán, max. 1-2 hiányozhat csak. (Illetve jelenleg Gail Carriger-től olvasom a Changeless-t, de ezzel úgy is csak jövőre fogok végezni, így a listáról lemarad.)
No de akkor lássuk, íme az idei könyvespolcom:



Ez 107 könyv lenne, összesen kb. 39.990 oldallal.

Nagyon örülök a moly eme funkciójának, remélem ezen jövőre se lesz változtatás, mert fantasztikus így egyben látni az idei olvasmányaimat. Mennyi jó könyv! És szerencsére kevesebb a mellényúlás. ;o)

* igen, tudom, hogy a Mentőcsónakos sor kétszer van a polcokon, de lusta vagyok átszerkeszteni a képeket, így hagyjátok figyelmen kívül. ;o)

2012. december 28., péntek

Max Brooks: World War Z- A zombi világháború története

december 28, 2012 0 Hozzászólás
Eredeti címe: World War Z (2006.)
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó (2011.)
Oldalszám: 401
Ára: 2999
Forrás: könyvtár
Kategória: zombis, világvégés
Korhatár: 18 éves kor fölött

Kiknek ajánlom?: azoknak, akik szeretik a
zombis történeteket, valamint szeretnének
beagyalni azon, hogy vajon mi lenne, ha
kitörne egy járvány, az emberek pedig
zombikká változnának.
"A zombiháború kis híján elpusztította az emberiséget. 
Az ENSZ háborús vizsgálóbizottságának munkatársaként Max Brooks találkozott a győzelem kulcsfiguráival. A világszervezet hivatalos jelentésébe végül csak statisztikai adatok kerülhettek, Brooks azonban úgy döntött, hogy a túlélők elé tárja mindazt, ami a jelentésből kimaradt. 
Az interjúkötetből megismerhetjük Kuang Csingsu doktort, aki megvizsgálja a nulladik beteget, és találkozhatunk Paul Redekerrel, az Oránia-terv atyjával is. A zombiháború veteránjai, az apokalipszis haszonélvezői és elszenvedői is nyilatkoznak a kilátástalannak tűnő harcról, a kormányok ballépéseiről, az emberi gyávaságról, ostobaságról, és a derengő fényről az alagút végén. 
E személyes hangvételű beszélgetések hű képet festenek a járvány borzalmas történetéről, pontosan dokumentálják a társadalmi és politikai változásokat, mégis megmarad bennük a legfontosabb: az emberi tényező. 
Brooks természetesen tisztában van vele, hogy a leírtak talán túlságosan felkavarják egyes olvasóit, de vállalja a kockázatot, mert úgy véli, nem rejtőzhetünk zsibbasztó statisztikák mögé. Mindenkinek tudnia kell, milyen volt valójában a zombiháború."

2012. december 27., csütörtök

Karácsonyi örömködések #2

december 27, 2012 2 Hozzászólás
A kedvenc ünnepem az évben a Karácsony, a baj csak az vele, hogy olyan hamar véget ér ahhoz képest, hogy mennyit készülődik rá az ember.
Már a hónap elején feldíszítettük a lakást, előkerültek a gyertyák, girlandok, hópelyhek az ablakba, kidekoráltuk Gyerkőc szobájának ablakát, elkészítettem az adventi koszorút, adventi naptárt, nekiálltam a karácsonyfadíszek gyártásának -mivel tavaly a macskánk sorozatban követte el a merényleteket ellenük- és persze eljött a karácsonyi sütik gyártása, majd az ajándékok megálmodása, beszerzése.
Amit már előre elterveztük: az idei Karácsony különleges lesz. Tán idén várta először úgy igazán-igazán az ünnepet a Gyerkőcünk, készültek rá az oviban, írta serényen a levelet a Jézuskának, számoltuk a napokat. Hosszú-hosszú évek óta, idén igazi fenyőfát vettünk. És hihetetlen, de én már teljesen el is felejtettem, hogy tényleg van illata! :o) És hát tényleg különleges lett ám az idei ünnep, ugyanis rekord idő alatt díszítettem fel a fát.
Történt, hogy Gyerkőcöm jó ideje nem alszik már nappal. Szerencsére 23-án esett nálunk a hó, így a Párom ebéd után elvitte szánkózni. Szépen nekiálltam a díszítésnek, elterveztem mi hol fog a legjobban mutatni, még csak az égők és pár dísz volt fenn a fán, amikor csörgött a telefonom és közölte velem a Párom, hogy Gyerkőcnek pisilnie kell. :oS Komolyan mondom, 5-10 perc alatt kész is voltam a díszítéssel, de épp hogy csak. A szaloncukrok pl. repültek a fára csak úgy lazán. Amelyik fenn marad az jó, amelyik leesik az úgy járt. Az ajándékok meg csúsztak alá. Én még életemben nem pörögtem így, az hétszentség. :oD ...
Az év fénypontja volt, amikor Gyerkőcöm kibontotta a csomagját és örömében ugrált, ujjongott, agyba-főbe puszilgatott minket, alig tudta elhinni, hogy a Jézuskától megkapta a hőn áhított ajándékot. Az a pillanat valahogy mindent vitt és bármi rossz és nehézség is volt az évben, abban a pillanatban minden kitörlődött, csak a boldogsága létezett. Csodálatos pillanat volt. Annyira ártatlanul, teljes szívből tudnak örülni a gyerekek, hogy szinte irigylem őket ezért az adományért.
De azért nekem se lehetett okom a panaszra. Amikre vágytam, a fa alá kerültek, így például könyveket is leltem ott, ráadásul többet is, mint amennyire számítottam.
Elsőként Móni csomagja futott be az ünnep előtt.
Viszonylag rendszeresen tartjuk immár 2 éve a kapcsolatot, így izgatottan készültem neki a saját csomagommal idén is és vártam az övét, nem hiába. ;o) Már eleve a csomagolása gyönyörű volt, na de amit benne találtam! Hát az tuti, hogy a Delíriumról mindig eszembe fog jutni az a pillanat, amikor megpillantottam.
Hozzátartozik a történethez, hogy részt vettem a molyos karácsonyozásban is és teljesen abban a hitben voltam, amikor a Kívánságlistámon a könyv mellett megpillantottam a kis ajándékdoboz ikonját, hogy a molyos angyalkámtól fogom majd kapni. Mónira egyáltalán nem gondoltam, sőt, még meséltem is neki, hogy milyen dinka vagyok, hogy megnéztem a Kívánságlistámat, így lelőttem saját magamnak a molyos meglepimet. Ő meg gondolom serényen, vigyorogva bólogatott a monitor túloldalán. :oP Szóval először a kis csomagocskát bontottam ki, amiben mindenféle finomság volt (ó az a csoki!) és a pomponos könyvjelző (azóta is azt használom, olyan pihe-puha a pompon). Aztán felemeltem a könyv méretű csomagot és nagyra kerekedett a szemem, ugyanis találtam alatta még egyet. Bontom ki a kezemben levő csomagot, épp a hátuljával néztem farkasszemet, "Hát te meg ki vagy?". Fordítom meg és ott volt a Delírium, amit ugyebár a molyos angyalkámtól vártam. Leírni se tudom, hogy milyen hangokat adtam ki magamból, képzeljétek el a vihogás és a nyerítés kettősségét, de szerintem úgy se fogjátok tudni. ;o) Miután kivihogtam magamat, izgatottan bontottam ki a második csomagot és tátva maradt a szám. Egyrészt nem számítottam az Éjszakai Cirkuszra, másrészt élőben még nem láttam, így fogalmam se volt arról, hogy ennyire szép a kivitelezése.
Úgyhogy Móni gondoskodott arról, hogy az idei karácsonyi ajándéka felejthetetlen legyen számomra. ;o)

Pár nappal később pedig egy régi-régi barátnőm csomagja futott be, mindenféle szépséggel-jósággal és két könyvecskével.
A Mária Terézia és kora amolyan önvédelmi fegyveres könyv, de nagyon kíváncsi vagyok rá. Szeretem a történelmi dokumentumregényeket, már ha persze jól vannak megírva. Remélem ez a könyv sem lesz túl száraz.
Joanne Rowling életrajza- És megteremtette Harry Pottert... pedig eddig kimaradt az életemből, de lévén, hogy imádom a HP-t, ez pótlásra fog kerülni immár.

A harmadik csomagom a Könyvfalós angyalkámtól futott be.
Van ugyebár a közös könyves blogunk -ez lenne a Könyvfalók-, amit jelenleg 15-en vezetünk. Elhatároztuk, hogy szervezünk egy meglepizést, amolyan molyos ajándékozás módjára és ehhez 10-en csatlakoztunk is. A random.org szépen kisorsolta, hogy ki kit lep meg titokban, én meg a közvetítő szerepét osztottam magamra. Így természetesen tudtam, hogy a meglepimet Timitől várhatom majd, de nem számítottam azokra, amiket végül kaptam.
Először a kekszes dobozocskát pillantottam meg, benne minden földi jóval. Ó azok a diós kekszecskék! Mindegyiket elpusztítottam! ;o) Aztán megpillantottam a könyvet is, elolvastam a fülszöveget és nagyot dobbant pici szívem. Még nem olvastam az írónőtől semmit, de már előre érzem, hogy mi Szonyecskával jó barátnők leszünk. ;o)

A molyos angyalkám csomagját is minden nap izgatottan vártam. Ahogy teltek a napok és követtem az oldalon, hogy milyen sokan megkapták már, egyre izgatottabb lettem, vajon be fog-e futni időre vagy sem? Végül befutott és meghatódtam @Kati81 kedves mondataitól és persze a Kívánságlistámról választott könyvétől is.
Akik nyomon szokták követni az írásaimat, azok tudják, hogy nagyon szeretem Fábián Janka történeteit, gondolom @Kati81 is visszaböngészhette az olvasásaimat, értékeléseimet és ezért lepett meg pont a Lotti örökségével.
Nagyon jó választás volt, hamarosan neki is kezdek majd és remélem, hogy nem fogok csalódni. ;o)

Végül eljött 24-e és miután Gyerkőcöm kiörömködte magát a játékdoboz fölött, összeszerelhettük neki az ajándékát, mi is megkereshettük a magunk kis meglepetéseit. Így akadt a kezeim közé a Párom kicsit sete-suta csomagolása, de annál nagyobb szívvel becsomagolt meglepetése. Sejteni sejtettem, hogy könyv lesz a csomagolópapír alatt, a kérdés már csak az volt, hogy vajon melyik? :o) Mondanom sem kell: ismer, mint a tenyerét, nagyon jól választott, így végre hamarosan én is befejezhetem a trilógiát, ugyanis megkaptam tőle A szabadság ötven árnyalatát. (Én pedig EZZEL leptem meg, mert a Jumurdzsák gyűrűjéért is nagyon odavolt. Nagy sikert arattam vele és mivel ritkán vesz könyvet a kezébe, így külön öröm, amikor sikerül neki olyat találnom, aminek örömmel kezd neki és el is nyeri a tetszését.)

Hát ennyi lenne az örömködésem. Rég tehettem ennyi könyvet a fa alá és ennek nagyon örültem. :o)

Köszönöm szépen még egyszer a Páromnak, Móninak, a barátnőmnek, Timinek és @Kati81-nek, hogy még szebbé tették az ajándékaikkal az ünnepemet! :o)


* A blog létezése óta ez a második olyan bejegyzésem, ami a karácsonyi örömködéseimről szólhatott. A tavalyiról ITT írtam.

2012. december 22., szombat

Békés karácsonyi ünnepeket!

december 22, 2012 2 Hozzászólás
Személy szerint örülök annak, hogy Hétfőre esik 24-e, mert így szép nyugodtan el lehet mindennel készülni.
Mivel a hétvége során aktív süteménygyártásba (ma isler gyártás kezdődik, holnap következik a zserbó, hólabda, Hétfőre pedig marad a túrógombóctorta és a muffin), takarításba kezdek, majd főzésbe is, így előre szeretnék mindenkinek

Nagyon békés karácsonyi ünnepeket kívánni!


Kívánom, hogy legyen mindenkinek szép Karácsonya, teljesüljenek az álmok, vágyak és töltsétek szeretetben, nagyon boldogan az ünnepet! :o)


2012. december 20., csütörtök

Sara Fawkes: Amit csak ő akar

december 20, 2012 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Anything He Wants (2012.)
Kiadta: Hangoskönyv Kiadó (2012.)
Oldalszám: 277
Ára: 3990
Forrás: kiadó
Kategória: erotikus
Korhatár: csak 18 fölött
"Lucy Delacourtnak nem álmai netovábbja a mostani beugró állás, de legalább fizetni tudja a számláit… egyelőre. Napjai fénypontja a reggeli liftezés: sikerül mindig úgy időzítenie, hogy mindennap láthassa a jóképű ismeretlent
De minden megváltozik, amikor egyik reggel az idegen a liftben elcsábítja a meghökkent Lucyt. Rá nem jellemző módon a lány ellenkezés nélkül megadja magát, és még csak nem is sejti, hogy buja kalandja a titokzatos férfival, akinek még a nevét se tudja, érzéki élmények egész sorozatát indítja el és örökre megváltoztatja az életét."


2012. december 19., szerda

Mely 3 könyvet szeretnéd nagyon-nagyon a fa alá?

december 19, 2012 2 Hozzászólás

Kérdezz! Felelek! (30.)

Tudom-tudom, rég írtam már ebbe a rovatba, de most itt vagyok. A Könyvfalókat már kérdeztem, most rajtatok a sor. :o)
Ha választhatnál 3 könyvet, amik tutira a fa alá kerülnének számodra Karácsonykor, akkor mik lennének azok?
Tudom, hogy nagyon nehéz választani, de azért vérző szívvel biztos tudnátok dönteni három mellett. ;o)
Én is választottam, ezek lennének:
- A Hozzád kötvére a Szürke miatt vagyok nagyon-nagyon kíváncsi.
- A Szent Johanna gimi 6. részét nagyon magyaráznom nem is kell. :o) Imádom a sorozatot és végre bekövetkezett a nagy fordulat, szóval remélem, hogy hamarosan szerencsém lehet a folytatáshoz.
- A Halhatatlan szintén nagyon-nagyon, főleg, hogy eddig negatív véleménybe még nem botlottam róla.
Úgyhogy kedves Jézuska, nagyon jó voltam az idén. :oP

Barangolás 8.- Zsófia Sarolta bajor hercegnő

december 19, 2012 0 Hozzászólás
Mi is az a Barangolás?: a Könyves blogok oldalon Zsanó ötlete nyomán jött létre ez a rovat és csatlakoztam hozzá én is. A lényege az, hogy az olvasott valós vagy képzeletbeli helyszíneket mutatnak be a bloggerek egy-egy bejegyzésben. Én annyival egészíteném ki, hogy nálam nem csak helyszínek, hanem életrajzok, bemutatások is feltűnhetnek a bejegyzésben.

Sophie kapcsán

Sissi legkisebb húga volt Sophie hercegnő (1847.- 1897.), aki kilencedik gyermekként született a családba.
Unokatestvérével, Lajos bajor trónörökössel járt jegyben fél évig, de miután a férfi nem tudta magát rászánni a házasságra, a jegyességet felbontották. Pár hónappal később a hercegnő férjhez ment Alencon hercegéhez, Ferdinándhoz. Két gyermekük született.
Mikor a gyermekeik már nagyok voltak, beleszeretett egy nős orvosba, de a kapcsolatuk kitudódott. Ekkor el akartak szökni, de elkapták őket. Innentől kezdve a hercegné vallásos életet élt. Életét egy jótékonysági eseményen vesztette el, amikor is tűz ütött ki az épületben és ő benn égett.
forrás: wikipédia

Amik a fenti könyvben másképp szerepeltek:
- házassága Ferdinánddal egyáltalán nem volt boldog.
- nem egy orvosba szeretett bele, hanem egy fényképészbe, aki a könyv szerint ezt a fényképet készítette az akkor még jegyes Sophie-ról és Lajosról. Vagyis a nagy szerelem még a házassága előtt utolérte, nem pedig a házassága során.


2012. december 18., kedd

Hidasi Judit: Kilenc

december 18, 2012 9 Hozzászólás
Kiadta: GABO Könyvkiadó (2012.)
Oldalszám: 304
Ára: 2990
Forrás: kiadó
Kilenc név egy listán.
Kilenc színészé, akiknek az aláírására szükség van egy színdarab bemutatásához.
A feladat: megtalálni ezt a kilenc embert és rábeszélni őket, hogy írják alá a szerződést. Erre kap Pircsi két hetet megbízójától, a híres és titokzatos rendezőtől, Dénestől, aki nem sokat árul el a darabról, de annyit igen, hogy Kovács Vera írta.
Pircsi épp ráér, munkája nincs, a barátja Afrikában, naná, hogy elvállalja a lehetetlent. Véletlen segítsége is akad, mindjárt kettő: Lulu, az állásából épp elbocsátott, kicsit lökött barátnő, és Attila, a váratlanul előkerült volt barát.
Így hát hárman vágnak neki a nagy utazásnak. Az első színésznőt könnyen megtalálják, hisz tudják, hol forgat Erdős Mária...

2012. december 17., hétfő

Tari Annamária: Z generáció

december 17, 2012 4 Hozzászólás
Kiadta: Tericum Kiadó (2011.)
Oldalszám: 349
Ára: 3170
Forrás: könyvtár

Z generáció. Az Y generáció utáni korosztály. Gyerekek, kamaszok vagy kis felnőttek? Baj van, vagy minden a legnagyobb rendben? A felnőttek nagy része aggódik, mások homokba dugják a fejüket, és örülnek, hogy a gyerek a szobájában ül a számítógép előtt. Van, aki szerint nincs sok értelme generációkra bontani a világot, és nincsenek új problémák, csak rég megszokott jelenségek. Mégis azt látjuk, hogy a kamaszok mozaikszerű érettséget mutatnak, vagyis nagyon is érettek, míg más vonatkozásban még gyerekek. Egyre több agresszív hatás éri őket, egyre gyorsabban nőnek fel. Minden látszat ellenére nincs könnyű gyerekkoruk: értenek sok mindent, de feldolgozni nagyon keveset képesek ebből. A régi értékek, érzelmek és attitűdök folyamatosan változnak. Az Információs Kor és a fogyasztói társadalom hatásait sem kikerülni, sem megváltoztatni nem lehet, mert életünk részei. Ez érzelmileg is rugalmasságot és alkalmazkodást igényel felnőttől és gyerektől egyaránt. Azonban a felnőtteknek feladatuk is van ebben a folyamatban: tudatosan kellene vigyázniuk a Z generációra, megmutatni és átadni a legfontosabb értékeket. Tari Annamária gyakorló pszichológusként összefűzi az okokat és a magyarázatokat, hogy feltáruljon, milyen érzelmek mozgatják a mai világot és benne a kamaszokat. Értelmezésében a társadalom-lélektani és klinikai tapasztalatok segítenek abban, hogy megértsük az online személyiség szerepét, a társas agresszió mértékét, a kognitív folyamatok változásait, valamint a családi-iskolai érzelmi folyamatokat. Megannyi kérdés áll előttünk, amit az élet vet fel, és amire még időben kellene megtalálnunk a válaszokat.

Karácsonyi könyvajánló anyunak, apunak ...

december 17, 2012 0 Hozzászólás

... anyósnak, apósnak, nagymamának, nagypapának, a "nagyoknak"


Újra nem emelem ki, hogy miket miért, egyszerűen CSAK, ezeket ajánlom a figyelmetekbe. Van amelyiket már olvastam és tetszett, van amelyiket még nem, de kíváncsi vagyok rá. (Na jó, kivéve a horgászos könyvecske.)
A lista nem teljes, mindenkihez 3 könyvet illesztettem csak be.

Anyunak, anyósnak


Apunak, apósnak


Nagymamának


Nagypapának


Erotikus történetek kedvelőinek

Családom naplója

december 17, 2012 0 Hozzászólás
Kiadta: Corvina Kiadó (2012.)
Oldalszám: 128
Ára: 1990
Forrás: kiadó
Elárulok magamról két dolgot:
1. tizenhárom éves korom óta kisebb-nagyobb megszakításokkal naplót vezetek.
2. a családfakutatás mindig nagyon érdekelt és már évek óta gyűjtögetem a rokonaim emlékeit, főleg azokról az időkről, amikor én még nem éltem és a régi fényképeket róluk.
Amikor Gyerkőcöm megszületett, még fontosabb lett számomra, hogy valamilyen úton módon, de ezek a kis emlékmorszák fennmaradjanak. Neki, nekem, nekünk. 
Ahogy öregszem, sajnos egyre több olyan ember távozik a közvetlen környezetemből, akik kisgyermekként sokat jelentettek nekem. Nem marad hátra maguk után semmi más, mint az emlékek. Az emlékek pedig az idő elteltével a feledés homályába vesznek, hacsak nem írjuk le őket, hogy később elővéve felfrissíthessük őket. A Családom naplója ebben segít!

Ugyanolyan gyönyörű kiadás, mint a Háztartás könyv. Nem tudom rendesen megfogalmazni ennél a kötetnél sem, mint ahogy annál sem, hogy mennyire a hatásuk alá kerültem, mert nincs rá megfelelő szó. Gyönyörűek, részletesek, jól kidolgozottak.
A Családom naplóját kitöltve elég részletes emléket hagyhatunk magunk után.
Képeket ragaszthatunk bele, megírhatjuk a saját, a szüleink, a nagyszüleink, a testvéreink, a párunk, a gyermekeink, egyéb rokonaink történetét. Vezetni lehet a születéseket, házasságokat, halálozásokat, családfát lehet kitölteni.

Én már elhatároztam, hogy a kötetecske körbe fog járni a családban. Lehet, hogy évekig fog tartani, amíg mindenki kitölti a saját részét, de úgy érzem így lesz a leghitelesebb emlék Gyerkőcömnek. Mert a célom az, hogy ne tűnjünk el a feledés tengerében. Ha csak gondolatok, pár fénykép, de valami maradjon fenn mindannyiunkról az utódainknak.

Ajánlom a kötetet a figyelmetekbe! Akár saját magatoknak, akár ajándékba így az ünnepek előtt, csodálatos könyvecske. Annak, akit szintén érdekel a családfakutatás, szerintem kihagyhatatlan!

2012. december 16., vasárnap

A karácsonyi nyereményjáték győztese

december 16, 2012 4 Hozzászólás
Véget ért a karácsonyi nyereményjáték, mely során a részvételetekkel két könyv közül választhattatok, hogyha ti nyernétek, akkor melyiket szeretnétek a fa alá.
Ma a random.org segítségével megtörtént a sorsolás.
A Menedékért 66 név szállt harcba és íme a győztes:
N. Annamária
Gratulálok! E-mailben megkereslek! :o)


A SzemTanú Lapkiadó és Szolgáltató Bt. által felajánlott, SzemTanú- Történelem napilapstílusban c. kiadványukért 20-an szálltak harcba és íme a győztes:
koalány
Gratulálok! A kiadónak megadom az e-mail címedet és ők felveszik majd veled a kapcsolatot és egyeztettek. :o)


Köszönöm a játékban a részvételeteket, ilyen sokan még sose játszottatok és ennek nagyon örültem. :o)

2012. december 15., szombat

Háztartás könyv

december 15, 2012 0 Hozzászólás
Kiadta: Corvina Kiadó (2012.)
Oldalszám: 152
Ára: 1790
Forrás: kiadó
Huszonhárom éves voltam, amikor saját háztartást kezdtünk el vezetni és már az első hónapban úgy éreztem, hogy fenekestül minden a fejemre omlik. Addig védett kis fészekben éltem, a számlákkal, bevásárlással, főzéssel, mit hova, mennyit, hova kell félretenni, na, ezekkel nem nagyon kellett addig foglalkoznom. Aztán amint különköltöztünk, már az első hónap végén fogtam a fejemet, hogy Te jó ég! Mi lesz velünk? 
Ekkor az anyukám a kezembe nyomott egy kis kockás füzetet, "Tessék lányom, ebbe szépen minden hónapban felírod legalább a számlákat, hogy vissza tudj bármikor lapozni, kalkulálni majd, hogy mire számíthatsz a hónapban!". És ezt a tanácsát a mai napig megtartottam. Még idén is ebbe a kis kockás füzetbe vezettem a kiadásokat, de aztán rábukkantam a Corvina Kiadó Háztartás könyvére.

Amikor először kézbe vehettem, teljesen elámultam. Gyönyörű a borítója és a kivitelezése is nagyon praktikus, részletes.
Egy évre való "könyvelés" fér el a könyvecskében. Hónapokra bontva a bevételek, kiadások. Nem csak a számlákat lehet vezetni, hanem bőven van hely felvésni a bolti kiadásokat és az alkalmi kiadásokat is.

Fantasztikus kötetnek tartom, minden háztartásnak kellene egy ilyennel rendelkeznie! Jóval átláthatóbbá, tervezhetőbbé válik tőle minden és nekem egy kis biztonságot is ad, hogy látom hol tartunk az adott hónapban. Szóval tessék beszerezni! Nem tudom milyen az élet az ilyen "kockás füzetek" nélkül, el se bírom képzelni, hogy mindent ne körmölnék le.
A Háztartás könyv nem csak szép, de nagyon praktikus is. Ajánlom a figyelmetekbe, így az ünnepek előtt remek ajándék lehet a háztartást vezetőknek, higgyétek el! ;o)

Karácsonyi könyvajánló tiniknek és fiatal felnőtteknek

december 15, 2012 0 Hozzászólás
Korom ellenére nagyon odáig vagyok az ilyen kategóriájú könyvekért, így tessék-lássék, miket ajánlok a figyelmetekbe! :o)
Nem térek ki külön arra, hogy melyiket miért, egyszerűen CSAK. Mert jók, mert jónak tűnnek, mert kihagyhatatlanok, mert én is kíváncsi vagyok rájuk, így nyugodt szívvel tudom ajánlani a ti figyelmetekbe és bevásárlókosaratokba is. ;o)
A lista persze nem teljes, tudnék még könyveket sorolni ide, de valahol gátat kellett ennek vetnem, így most ezek szerepelnek itt. Sorozatok esetében az első kötet borítóját biggyesztettem be, de persze vonatkozik az egész szériára. 
(Még valami: a kategória elég tág. Mielőtt pl. egy 12 éves gyereknek a kezébe adnátok a Menedéket, gondoljátok meg, hogy biztos neki való-e! Olvassátok el a fülszövegeket, olvassatok utánuk a blogokon! Ez a lista nem azt jelenti, hogy akár egy 12-13 éves gyereknek is bármelyiket szívből ajánlanám! Van köztük "kisebbeknek" szóló, mások inkább "nagyobbaknak" valóak. Vannak romantikusak, elgondolkodtató, humoros, de épp zizisebb kötetek is a sorban.)