Könyvesem

Bajban vagyok a Csontszürettel, ugyanis nem azt kaptam, amire számítottam, ráadásul lassan több, mint két hónapja ülök már a bejegyzésen, de még mindig nem tudom bővebben, épkézláb módon összeszedni a gondolataimat, vele kapcsolatban.

"2059-ben járunk. A világ nagyvárosai a Scion erőszakszervezet befolyása alatt állnak. Paige Mahoney a londoni Hét Pecsét fedőnevű bűnüldöző szervnek dolgozik. Feltöri mások elméjét, és a gondolataikban kutat fontos információk, összeesküvési tervek után. Paige ugyanis egy álomjáró, akit miután letartóztatják, egy még sötétebb és gonoszabb erő keríti hatalmába, mint a Scion. Oxford több évszázada lekerült a térképről, azóta titkos börtönváros, ahol a legmegátalkodottabb bűnözőket tartják fogva egy idegen faj felügyelete alatt. A Rephaimok álomjárókat toboroznak a hadseregükbe. Paige mentora és kiképzőtisztje egy Warden nevű alak, aki mestere és egyben halálos ellensége is lesz. Ahhoz, hogy szabaduljon, be kell törnie Warden elméjébe, és felfedni a titkát. A The Bone Season trilógia, akár a Mátrix és Az éhezők viadala, korunk nagy sagája. A könyveket immár 24 országban magas előlegért vették meg a legjobb ifjúsági-fantasy kiadók, a történetből készülő filmet a Hobbit stábja készíti, akár az új Twilight is lehet belőle."

A történet egy olyan jövőben játszódik, ami lényegében a mi múltunkra épül, pusztán csak volt egy pont, amikor másképp alakultak a dolgok, és ez vezetett ahhoz a jövőhöz, amiben 2059-ben, a könyvet olvasva csöppenünk. Ebben a korban, a különleges képességeket betegségnek tartják.
A Csontszüret főszereplője a 19 éves Paige, aki tisztánlátó és azon belül is az egyik legkülönlegesebb képességgel rendelkezik, ugyanis álomjáró. Vagyis gépekre kapcsolva, elszakad a lelke a testétől, és olyan dolgokat lát így, amiket egy átlagos látó nem. Fel tudja törni mások elméjét, akár gyilkolni is tud ezzel.
A könyv címe pedig arra utal, hogy minden 10. évben összegyűjtenek pár tisztánlátót, és elszállítják őket Scionból. A kérdés csak az, hogy kik és miért? Paige is köztük van. ...

Maga a történet olvasmányos, ugyanakkor volt egy nagyon-nagy problémám vele: az olvasása közben nagyon sokszor elveszítettem a fonalat. Túl sok minden van benne, az egész történet valahogy túl sok. Elismerem, hogy nagyon részletes munkát végzett az írónő, igyekezett részletesen, szépen bemutatni a felépített világát, de nagyon bonyolult lett, és emiatt számomra nem nyerte el annyira a tetszésemet, mint számítottam rá.

Az írónőre előszeretettel aggatják,"az új J. K. Rowling" jelzőt, ezt pedig már csak amiatt se értem: hogyan lehet egy kimondottan ifjúsági sorozat szerzőjét összehasonlítani, egy olyan írónő sorozatával, melynek a főszereplője, igazán már nem az ifi kategóriába tartozik? Lehet, elképzelhetőnek tartom, hogy Samantha Shannon sorozata is lesz olyan népszerű, mint a Harry Potter volt, de azért senki se azzal a vággyal vegye a kezébe a Csontszüretet, hogy majd azt kapja, mint Rowling köteteiben, mert a Csontszüret teljesen más! Ha nagyon hasonlítani akarjuk a két írónőt, akkor max. annyi a hasonlóság a munkájuk közt, hogy a Harry Potter is sorozat, ez is, és ebben ott a lehetőség, hogy megközelítheti, vagy elérheti, vagy netán túlszárnyalhatja a HP sikerét, és ennyi. Egyszerűen csak egy jó marketingszöveg "az új J. K. Rowling", és nem több.
Inkább érzek hasonlóságot Az Éhezők Viadala és a Csontszüret közt, mint a Harry Potterral kapcsolatban.

Milyen is akkor a Csontszüret? Egy olvasmányos történet, amiben megvan a kellő izgalom is, de számomra néhány dologban túl részletes, és emiatt azokon az oldalakon, nem tudta fenntartani az érdeklődésemet. Paige karakterén kívül, más szereplőket, igazán nem ismerünk meg.
__________________
Eredeti címe: The Bone Season (2013.)
Kiadta: Athenaeum Kiadó (2013.)
Oldalszám: 524
Sorozat: Csontszüret #1
Ára: 3990
Forrás: kiadó
Értékelésem:

 

Egy kis plusz

Az írónőről:

Samantha Shannon-Jones 1991-ben született. Jelenleg az édesanyjával és a mostohaapjával él együtt. Az édesapja nyugalmazott rendőr, aki szintén újraházasodott.
Négy féltestvére van, akik 2 és 9 év közöttiek.
Az Oxfordi Egyetemen diplomázott angol irodalomból.
2011 közepén kezdte el írni a Csontszüretet, és 2012 elején fejezte be. Azonnal kedvező fogadtatást kapott a története, és mára szinte bejárta a Világot.
Jelenleg 24 országban vették meg a könyv kiadási jogait, az írónő pedig járj a Világot a könyve bemutatásával.
A második rész első tervezetével, január 5-én készült el. 117.126 szóból áll a kézirata, ez kevesebb, mint a Csontszüreté volt, de azért vaskos. Új karakterekre, új beállításokra, és új problémákra lehet majd számítani a történetben.
A megfilmesítési jogokat pedig a Twentieth Century Fox és a Chernin Entertainment szerezte meg. 

+10 dolog az írónőről, amit jó tudni:

1. a könyvesblogokat nagyon üdítőnek és mélyrehatónak tartja.
2. a kedvenc, még ma is élő írója Margaret Atwood, de szereti Gaimant és Rowlingot is. 
3. Emily Dickinson az abszolút kedvenc költőnője, sok témát a Csontszüretben, az ő költészete inspirált.
4. a legjobb dolog az életében a Csontszüret megjelenése, de hatalmas élménynek tartja, hogy láthatta a Gízai Nagy Piramist.
5. a kedvenc évszakja a tél, amúgy akkor is született.
6. 13 évesen próbálkozott először az írással
7. 5 dolog amit szeret: könyvek, lemezlejátszó, kávéházak, XX. sz.-i zene, mozi; 5 dolog, amit nem szeret: folyékony szemhéjtus, szardella, vérvizsgálat, leégés, vezetés
8. sokszor éjszaka, az ágyában ír
9. a Csontszüret cím nem született meg azonnal. Kezdetben Third Eye Blind, majd Flux, Luna Moth és Aurora volt a munkacím.
10. a kedvenc könyve A szolgálólány meséje.

 Kiejtési útmutató:

És egy kis illusztráció, a Hét Pecsét tagjai

Az illusztráció és az írónővel kapcsolatos információk forrása a blogja, amit megtalálhattok ITT!

Pokoli szerkezetek trilógia #1

Konkrétan már nem emlékszem arra, hogy ki, vagy épp kinek az értékelése vett rá arra, hogy feltegyem ezt a könyvet a Várólista csökkentéses listámra, de így utólag visszagondolva nagy hálával tartozom neki -legyen az akárki is-, mert biza eléggé bejött. Igaz, voltak mélypontjaink, de összességében elnyerte a tetszésemet.

Mint ahogy a Tündérkrónikák 3. részénél már írtam, novembert mutatott a naptár, és már csak 2 könyvvel voltam lemaradva az esemény teljesítéséhez, így nem lacafacáztam, elmentem a könyvtárba és választottam két könyvet a listámról. Legutoljára, 12.-ként, ennek kezdtem neki.

Már az első oldalaktól kezdve magával sodort a történet. Tetszett, hogy egy alternatív múltban vagyunk, hogy nem csak fantasztikus kütyüket ismerhetünk meg, hanem vannak vámpírok, árnyvadászok, stb., hogy a Csontvárosban már megismert szereplőket most jobban megismerhetjük, ugyanakkor jött újabb, aki az olvasó szívéhez nőhet.

A cselekmény olvasmányos, izgalmas, akciódús volt, leheletnyi romantikával. A karakterek szépen ki voltak dolgozva, a világkép jól felépítve, összerakva, problémám ilyen téren nem lehetett a történettel. Ennek ellenére egy idő után mégis azon kaptam magamat, hogy lassan csúszik. A kezdeti lelkesedésem odalett. Már nem vártam, hogy esténként folytathassam az olvasását, sőt, ide-oda tologattam, hogy "majd folytatom". Végül eljutottam odáig, hogy csak azért vesekedtem neki, hogy az eseményt teljesíteni tudjam.
Kellett jó pár oldal, amíg újra ráhangolódtam, akkor viszont újra végem lett, újra magával sodort. A probléma csak az volt, hogy mire ezt újra éreztem, már vége is lett a kötetnek. :o)

Egy biztos (na jó, inkább kettő):
1. nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet
2. tuti, hogy folytatni fogom a trilógiát ;o)
__________________
Eredeti címe: Clockwork Angel (2010.)

Tündérkrónikák #3

Majdnem 3 év telt el, mire kézbe vettem a Tündérkrónikák 3. részét.
Mióta könyvesblogot vezetek, nagyon sok sorozatnak nekikezdtem, de igazából keveset folytattam, vagy épp olvastam végig, a magyarul már megjelent köteteit. A Tündérkrónikákkal is így voltam. Igaz, hogy már 2011-ben megjelent ez a rész, többször eszembe is jutott, hogy folytatnom kéne, de valahogy még sem került sorra. Aztán feltettem az idei Várólista csökkentéses listámra (hátha majd így nem "szökök" meg előle), és mivel már csak 1 hónap van hátra, és csak 2 könyvvel vagyok lemaradva, így gyorsan választottam a listáról, majd a könyvtári kölcsönzése után neki is kezdtem.

Őszintén szólva, nagyon nehezen sikerült ráhangolódnom a történetre. Az alap szálra emlékeztem, de mivel 3 év, az 3 év, nagyon nehezen kerültem képbe, megszenvedtem a történettel. Nehezen hangolódtam rá, de amikor végre ez sikerült, akkor nagyon olvasmányosnak, izgalmas találtam.
Moning nagyon jól fogalmaz és egy szuper világot épített fel, amiben aztán minden lény szerepel. A halált hozó szextündér egyszerre mosolyogtatott meg, ugyanakkor el kell ismernem, hogy remek ötlet volt tőle, feldobja az egyes jeleneteket.
Az egyetlen dolog amit hiányoltam -és mivel nem olvastam előre, hogy a folytatásokban mire lehet számítani-, az a lepedő összegyűrése Barronssal. Mármint nem én meg ő, hanem Mac és ő. ;o)
A vége pedig nagyon ütős lett, igyekezni fogok, hogy ne kelljen újabb 3 évet várnia rám a folytatásnak. Lehet, biztos ami biztos, felpakolom a jövő évi csökkentéses listámra. :oD
__________

Luxen #1 

Sejtettem én, hogy a zombik után az UFO-k fognak jönni, de akkor még csak poénra vettem az egészet, erre nem bejött a tippem! ;o) Hát kérem szépen, itt vannak a szerelmes UFO-k. Most tuti ilyen kis zöld, gülü szemű lényeket képzeltek el magatok elé, 

Forrás

és azon töritek a fejeteket, mi köze lehet a borítón szereplő srácnak hozzájuk, meg amúgy is, hogy eshet bele egy csaj ilyen zöld, nyálkás izébe? Ugye, hogy ugye? Hát akkor megnyugtatlak titeket, hogy az UFO-k, nem ilyen egy szemű, zöld micsodák, hanem igazából fényemberek, akik képesek lemásolni a legszexibb géneket, majd úgy járni köztünk, mint az emberiség élő szobrai (persze a legszebb fajtából), kiegészítve olyan kis apró képességekkel, mint hogy szupergyorsak, szupererősek, felveszik bárki alakját, szóval csak ilyen apróságokról van szó.

Na szóval a luxenek lennének a mi földönkívülijeink, vagyis a fényemberkéink. Már hosszú-hosszú ideje itt élnek köztünk, tud róluk a kormányzat, sőt, még pénzzel is támogatja őket, csak ne hívják fel magukra az emberek figyelmét, mert juj akkor mi lesz. Ezek a luxenek jó fejek, csupa szívek, nem bántanak senkit, tök jól elvannak. Csak hát, megvan nekik az ellenpárjuk, akik szintén itt élnek a Földön és vadásznak rájuk.
És akkor itt jön a képbe a főszereplő lányunk, Katy. (Nekem csak Kati.) Az édesanyjával most költöztek új városkába és mit ad ég, van pár luxen ott. Gyorsan össze is barátkozik a szomszéd lánnyal, akiről nem is sejti, hogy micsoda, de azt tudja, hogy a tesója bár irtó dögös, de azért utálatos is. Hát igen, itt azért lehet némi szerelmi szálra gondolni, de persze a dolgok bonyolódnak, mert a gonoszak vadásznak a luxenekre, közben Daemon (nekem csak Démon) próbálja magát távol tartani Katy-tól, de valamilyen oknál fogva nem sok eséllyel. És hogy minden jó, ha jó a vége? ...

Huh, hát. ... Röviden: bár nagyon sokan odáig vannak ezért a sorozatért, és izgatottan várják a 2. rész hazai megjelenését, én nem fogok beállni a sorba. Maga a sztori aranyos, de olyan semmilyen, meg amolyan már olvastam csak vámpírokkal dolog (utalva: Alkonyat). 
Katy kedves kiscsaj, nagyon tetszett benne, meg a történetben is, hogy könyves blogot vezet, többször szóba is került az egész, ez nagyon szimpatikus, újszerű volt, feldobta a történetet. A könyves blogos rajongóknál ez hatalmas piros pont lehet, számomra is az volt, bár rajongó kétlem, hogy valaha is lennék.
Daemont tucatpasinak tartom ebben a műfajban. Csilli-villi, tökéletes, szuperképességek, kezdetben bunkó, és itt jött az egyetlen különbség: nem változott át csöpögős, szerelmes lovaggá. És igen, kövezzetek meg, de nekem ez hiányzott. Jóval több ifis romantikára számítottam, és ez nem valósult meg. Érzi az olvasó, hogy valami van a két főszereplő közt, de az olyan lagymatag, hogy még a levegő se szikrázik. Többre számítottam ezen a téren.
Igazából nekem az Obszidián olyan, mint az Alkonyat, csak UFO-kal, és szimpibb főszereplő csajjal. A pasi karaktere viszont számomra gyengébb. Ez van.

Nem ájultam el egyáltalán, de nem mondom azt, hogyha úgy alakul, nem fogom elolvasni a második részt. Egy valami biztos: nem a listám élén szerepel. 
Ettől függetlenül nem az a kategória, amit nem ajánlanék elolvasásra. Nekem nem jött be, de ha neked a fülszöveg felkeltette az érdeklődésedet, akkor lebeszélni nem foglak róla, mert látom benne az esélyt, és el is fogadom, hogy másoknak meg nagyon bejön. Nem vagyunk egyformák, ez a könyv megint megmutatta. ;o)
______________
Eredeti címe: Obsidian (2011.)
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó (2013.)
Oldalszám: 422
Sorozat: Luxen #1
Ára: 2999
Forrás: könyvtár
Értékelésem: 

"Atticus O’Sullivan, a druidák utolsó képviselője, békésen éldegél Arizonában, és egy ezoterikus könyvesboltot vezet. Szabadidejében pedig alakot vált, hogy ír farkaskutyájával vadászatra induljon. Szomszédjai és vásárlói abban a hiszemben élnek, hogy ez a helyes, tetovált, ír srác egy nappal sem több huszonegynél – pedig éppen huszonegy évszázada él a földön. Azt már ne is említsük, hogy energiáját a földből nyeri, éles nyelve van, és egy még élesebb varázskardja: Fragarach, a Válaszadó. Csak az a probléma, hogy egy fölöttébb dühös kelta isten is szemet vetett kardjára, és évszázadok óta üldözi. Ez a kitartó istenség Atticus nyomára lelt, és barátunknak minden erejére – továbbá egy csábító halálistennő segítségére, vámpír- és vérfarkas ügyvédeinek falkájára, egy szexi csapos lányra (akinek fejét egy hindi boszorkány bérelte ki), és egy adag régimódi, ír szerencsére – szüksége lesz, hogy szétrúgjon néhány kelta ülepet, és megszabadítsa magát a gonosztól…"  

A Vasdruida Krónikái #1

Nocsak-nocsak, ez jó lesz, érzem!- gondoltam magamban már a történet legelején. Hisz itt van nekünk Atticus, a látszólag 21 éves ír kölyök, de közben meg több ezer éves druida, aki már az első fejezetben remekül bemutatja a világát. Egy olyan világot, ami lényegében a miénk, annyi kiegészítéssel, hogy vannak tündérek, boszorkányok, vérfarkasok, istenek, [nem is folytatom a sort] csak mi szegény halandók, nem vagyunk képesek látni az orrunktól. Szóval Atticus, aki az örök fiatalság titkával dicsekedhet, egy kis könyvesboltot ill. gyógynövényboltot üzemeltet. Mert hát hiába druida, be kell illeszkednie a társadalomba. Ráadásul minél jobban láthatatlannak kell lennie, lévén, hogy egy bizonyos valaki vadászik rá, mert ellopta tőle a varázskardját. Így a fiú próbál elvegyülni, de már a történet legelején kiderül, hogy elég rosszul.
Ugyanis az a bizonyos valaki, rátalált. Tündéreket, boszorkányokat vet be, és elindul Atticus ellen. Viszont ő se marad egyedül, mert hát civakodás még az istenek közt is van, így bizony van aki mellé áll.
Varázslatok, bűbáj, harc, mindez hatalmas humorral fűszerezve. Hogy ez hogy lehetséges? Komolyan, eddig én se hittem!

Van ugyanis ennek az Atticusnak egy fantasztikus kutyája (Oberon, ír farkaskutya. Ha nem tudjátok milyen kutyáról van szó, keressetek rá a neten, aztán szedegessétek fel az állatokat a padlóról.), akivel gondolatban tud kommunikálni. Nos, ez a kutya hatalmas fazon, szakadtam a gondolataitól. Imádni való, zseniális ötlet volt a szerzőtől, hogy belevette a szerepét. Számomra ő a történet központi figurája. És lehet, hogy ez fura, hisz egy kutyáról beszélünk, de addig ne is gondoljatok erre, amíg nem olvastátok a könyvet, mert ha egyszer szembe találjátok magatokat egy kutya gondolataival, hát akkor majd megértitek, hogyan is lehetett számomra ő a főszereplő.
Ráadásul Atticusnak van egy haláli öregasszony szomszédja is! A nő beszarás, olyan beszólásai vannak, hogy egyből kiérdemelte Oberon után a második helyet a ranglistámon.
Úgyhogy bár Atticus sok mindent látott röpke élete során, lévén, hogy idősebb, mint a kereszténység, nem épp unalmas hétköznapi életet él, most nagy harcra készül. És hogy győzni fog-e? Meg mi lesz a történet vége? Annyit előrevetítek, hogy a sorozat 6. része idén jelent meg angolul és még lesznek folytatások. ;o)

Nagyon jó fantasy regény! Kicsit tartottam tőle a műfaja miatt, de felesleges volt, ráadásul újdonságot is nyújt, hisz nem a már megszokott vámpírok, vérfarkasok, angyalok, stb. állnak a történet középpontjában, hanem egy druida.
A druidákról egy rövid kis kitérő erejéig annyit, hogy a kelta vallás papi rendjét alkották az ókorban. Több istenben is hittek és egyszerre voltak papok, gyógyítók, tudósok, döntőbírók. A történet remekül visszaadja a kelta mondakört, és átvette a Tuatha Dé Danann egyes isteneit is. (forrás: wikipédia)

Cseppet se tartom zsúfoltnak a sok "mondabeli" lény miatt a történetet, végig nagyon jól eltalálta az egyensúlyt a szerző. A stílusa, a humora, ráadásul nagyon kellemes. A történet olvastatta magát, faltam, másfél nap alatt végeztem is vele. Majd pedig nagyon sajnáltam, hogy egy kicsit várni kell a hazai második rész megjelenésére.
Úgyhogy, ha szeretitek ezt a műfajt, akkor ne hagyjátok ki semmiképp!


______________
Eredeti címe: Hounded (2011.)
Kiadja: Könyvmolyképző Kiadó (2013.)
Sorozat: A Vasdruida Krónikái
Ára: 2499
Forrás: kiadó- előolvasás
Értékelésem:

Bár az írónő nem győzött meg a Shiverrel, ettől függetlenül amikor láttam, hogy új története veszi kezdetét magyarul, felkerült a Majd listámra. Nem olvastam utána, így sok fogalmam nem volt arról, hogy mire számíthatok, félre is vezettem magamat egy kicsikét, de mindez úgy se ront vagy épp javít a helyzeten.

A Shiverből kiindulva azt hittem, hogy ez is amolyan fantasztikus elemekkel tűzdelt történet lesz. Arra gondoltam, hogy A Hollófiúk biztos képesek az átalakulásra, stb. Viszont amikor kiderült, hogy erről szó sincs, sőt, valamilyen szinten "normális" a történet, nincs benne semmi megemészthetetlen (gondolok a farkassá alakuló emberekre vagy épp a vámpírokra ... na jó, egy kis furcsaság ebben is volt, de ez még mindig jobban megemészthető, mint hogy pl. vámpírok élnek az emberek közt), annak azért örültem.

A nyaralásunk során kezdtem neki, mivel erre szavaztatok a legtöbben. Nem voltak elvárásaim. Lefeküdtem hol a plédre, hol a nyugágyba, és miközben próbáltam napszemüveg hiányában nem megvakulni, nekikezdtem az olvasásának. Nem jegyzeteltem, komolyabban nem is szándékoztam megjegyezni abban a pillanatban a zavaró elemeket, egyszerűen csak olvastam. ... És néha bealudtam rajta. :o( Többször is előfordult, mintha kómából tértem volna magamhoz, ránéztem az oldalszámra, Jé, már itt tartok! El is olvastam 30 oldalt? De basszus, miről is olvastam? És alig tudtam feleleveníteni. Szóval volt pár ilyen mélyrepülésem. Pedig maga a történet nem rossz, sőt, érdekes, de a figyelmemet még se tudta az írónő végig fenn tartani. Elkalandoztak a gondolataim, nem kapott el a hév, többször nyögve kezdtem neki és lapoztam a végére, hogy még mennyi is van hátra belőle. Pedig tényleg egyáltalán nem rossz, csak tán kicsit hosszabb, mint lennie kellett volna.

A történet igazi fő-főszereplője Blue, akinek az anyja látó. Szegény lányon pedig egy átok ül, ő fogja okozni az igaz szerelme halálát.
Aztán Szent Márk éjszakáján olyan dolog történik vele, ami addig még sose, lát egy szellemet. Igen ám, de elviekben ez csak akkor lehetséges, ha az illető az igaz szerelme vagy ő öli meg. A szellem pedig nem más, mint Gansey (aki igazából még él, szóval nem szellem, csak értitek, ez amolyan előrevetítés volt, hogy meg fog halni 1 éven belül), aki a Hollófiúk egyik tagja.
A Hollófiúk pedig egy elit iskola tagjai.
A lényeg a lényeg, hogy 4 Hollófiú valami után nyomoz. Egy kis történelmi rejtély, misztikum nyomába eredtek, Gansey már-már megszállottja az egésznek. Blue pedig segíteni tud nekik. De vajon megteszi? És valóra válik a jóslat, hogy megöli a szerelmét? ...

A történet inkább a misztikumra és a történelemre épül, és mint ahogy említettem, érdekes volt alapjáraton. Csak hát az is igaz, hogy néha bealudtam rajta. Tán lehetett volna pörgősebb, még izgalmasabb. És így utólag, valahogy a karakterek sincsenek a helyükön. Egyiket se érzem hangsúlyosnak, egyiket se látom igazán magam előtt. Egyszerűen nincsenek készen. De mivel sorozatról van szó (aminek a 2. része szeptemberben jelenik meg angolul, a 3. jövőre, a negyedik meg 2015-ben), végülis még bármi lehet belőle. Olyan hű de nagy dolog ebben a kötetben nem történik, inkább csak felvezetőnek tartom.

És hogy ajánlom-e elolvasásra? Az írónő rajongói semmiképp se hagyják ki, bár gondolom amúgy se szándékozzák. ;o) Akik még nem próbálkoztak ezzel, vagy a Shiver sorozatával, hogy melyiket ajánlanám inkább a figyelmükbe? Tán, inkább ezt.

_______________
Eredeti címe: The Raven Boys (2012.)
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó (2012.)
Oldalszám: 414
Sorozat: A Holló Ciklus #1
Ára: 2999
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:

Kiadja: Atlantic Press Kiadó Várható megjelenése: május Oldalszám: 320 Sorozat: Pokolháború trilógia #1 Ára: 3490 Forrás: kiadó (előolvasás) Értékelésem:

"- Nincsenek jófiúk -feleltem.- Csak rosszfiúk vannak. Mindössze annyi a különbség, hogy egyesek jobban játsszák a szerepeiket, mint mások."


A könyv legelőször a molyon "sétált velem szembe", amikor is az egyik moly megírta karcban, hogy hamarosan várható a megjelenése. A borítója azonnal megvett magának, a címe szintén elég figyelemfelkeltő volt, aztán jött a meglepetés. Történt, hogy a hírre sokan felkapták a fejüket, összecsapták a kezeiket, hogy jaj de jó, mennyire várják és hogy az írója amúgy fenn van a molyon, @Wee személyében. Én meg csak ültem a monitor előtt és úgy éreztem, hogy eldőlt a sorsa a könyvnek, ezek után pláne nem hagyhatom ki, már csak a kíváncsiságom miatt sem. Végül a kiadó jóvoltából, még a megjelenése előtt szerencsém lehetett a történethez.

Leszögezem az elején, mivel első könyves szerzőről van szó, nem voltak különösebb elvárásaim, ráadásul tudjátok: elég szkeptikus vagyok a mai, hazai szerzőkkel szemben. Így inkább számítottam egy lagymatag, közepes történetre indulásként. Igazam lett-e? Majd meglátjátok. ;o)

A történetről röviden: Lilian kishúga halálos beteg, csontvelőrákja van. A lány már nagyon elkeseredett, úgy érzi, hogy nem bírja tovább. Kilép a húga kórterméből, amikor is elé toppan egy aktatáskás fazon, aki előránt egy szerződést, majd közli vele, hogyha ezt aláírja, akkor 50 évre az Ördög szolgálatába szegődik, de cserébe a kishúgát, Lucifer megmenti. Lilian sokat nem gondolkodik, aláírja.
A következő pillanatban pedig már a jövőben is találjuk magunkat. Eltelt 64 év, a lány még mindig Lucifernek dolgozik lélektolvajként, bérgyilkosként, ki hogy akarja nevezni. Vagyis megkapja a feladatát, meg kell szereznie egy adott lelket, a lány visszatér a Földre, alakot vált, elkezdi becserkészni az áldozatot, randizik vele, megbabonázza és amikor az illetékes férfi már a kezeiből eszik, elintézi és megszerzi a lelkét az Ördögnek. De vajon hogy lett az 50 évből 64 év szolgálat?
Miután a lány teljesítette az épp aktuális feladatát, Lucifer új munkával bízza meg. A következő áldozata Greg lenne. Lilian meg is jelenik a férfi életében, külsőleg-belsőleg pont olyanná változtatja magát, amilyen a tökéletes nő a szemében, és gyorsan úgy is alakítja a szituációt, hogy találkozzanak, valamint persze mély benyomást tegyen rá.
Közben megjelenik a színen Gabriel (igen, az angyal), kiderül, hogy miért is "hosszabbították meg" Lilian szerződését, mi történt a szerződést követő 13. évben. De nem csak Gabriel bukkan fel a színen, hanem Lucifer örökösei is, akik nem fogadják csillogó, boldog szemekkel, hogy az apjuk azt tervezi, beállítja melléjük a sorba Liliant is.  ...

A véleményem:

Az írónő nem lacafacázott sokat, egyből belevágott a sűrűjébe. Ez igazából nem zavart, gyorsan felpörgött a cselekmény. Kicsit olyan volt, mintha 0-ról azonnal 120-ra gyorsult volna egy autó. Viszont nehéz volt megemésztenem az aktatáskás szituációt. Próbáltam elképzelni, ahogy megjelenik a lány előtt egy táskás fazon, előveszi a szerződést, Lilian pedig komolyabb kérdezés nélkül aláírja. El se olvasta, nem is kérdezett (mármint nem úgy, ahogy vártam volna), csak firkantott. Elhiszem, hogy lehet olyan pont az életben, amikor az ember már nem gondolkodik, minden segítséget elfogad, csak valaki segítsen, de ez akkor is nagyon fura volt nekem.
Amikor ezen túllendültem, nagyon gyorsan és gördülékenyen sikerült ráhangolódnom a történetre. Olvastatta magát, nagyon kellemes stílusa volt.

Kedveltem Lilian végzet asszonya karakterét, ahogy mindig változott az adott szerepéhez (nagyon tetszett az alakváltás képessége, beleszőve a történetbe), de mégis érezni lehetett, hogy milyen is ő valójában. Nem romlott, csak nincs más választása, mert már elbukott. Eladta a lelkét, hogy megmentse a kishúgát. Egyszerre hideg bérgyilkos, ugyanakkor érző szívű lány, aki képes volt egy szerette életéért lemondani a sajátjáról. De vajon van-e számára menekülés?

kép forrása

Rajta kívül más szereplő, különösebben nem fogott meg. 
Érdekesnek tartom a történet szemszögéből, hogy az ördögök mellett megjelenik egy angyal is, de nyilván ez valamilyen formában kapcsolódni fog a Pokolháborúhoz. ;o)
Tán a cél az is volt, hogy az olvasót egy kicsit elvarázsolja Gabriel, próbálja összeboronálni a képzeletében a lánnyal, de én mégis inkább Liliannak és Gregnek szorítottam. Pedig egyáltalán nem lángol köztük a lamúr, Lilian végig szinte érzelemmentes, de én akkor is ebben reménykedtem.
Féltem, hogy őt is olyan lazán elintézi majd, mint az előtte levő munkáját, mert éreztem, hogy olyan titka lehet a férfinak, ami meg fogja dobogtatni a szívemet és így is lett. A történet kb. utolsó 50-60 oldala nagyon ütött! És bár nem úgy ért véget, ahogy szerettem volna, de mégis jó és szép volt így.

Nagyon jól, logikusan felépített történet. Miközben olvasunk a jelenről, folyamatosan visszaemlékszik a lány, így kapunk választ a miértekre és tárul fel a múlt.
Maga a világkép is szépen ki van dolgozva. Sőt, igazából semmi nem lóg a levegőben, minden a helyén van.
Nem hagyja az írónő, hogy az olvasó elveszítse az érdeklődését az olvasás közben, fordulatot fordulatra halmoz. Elkezd egy cselekményt, szépen levezeti, majd amikor már úgy érezhetné az olvasó, hogy kéne ide valami izgalom, már ott is van, üt is egy új munkával vagy épp az örökösök felbukkanásával vagy épp egy kis bosszúval vagy épp Greg titkával vagy épp a történet szempontjából a legnagyobb poénnal. Nem enged minket, olvastatja magát és kellemes stílusa van, csipkelődő humorral fűszerezve.

Olvasmányos, fordulatos, jól felépített, szépen kidolgozott történet, remek karakter és cselekményábrázolással. Csak ajánlani tudom a figyelmetekbe! Megvett magának, kíváncsi vagyok a Pokolháború-trilógia második részére is.
Indulásnak szerintem nagyon jó volt. Sőt, jobb, mint amire számítottam. :o)

_________________________
* Abban azért romantikus szívecském reménykedik, hogy a folytatásban lesz egy kis lamúr. :oP

Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó (2012.) Oldalszám: 356 Ára: 2999 Forrás: könyvtár Értékelésem:

"– A barátnőd épp megszegi az Úr tizenegyedik parancsolatát – mutattam az asztaluk irányába, ahol Cilia Alex tányérjából lopkodta a sült krumplit. Már majdnem kiléptem az ajtón, amikor utánam szólt:
– Hé, Lena! Mi a tizenegyedik?
– Hát, ami a napi szénhidrátbevitelt szabályozza! – mondtam magától értetődően, aztán kimenekültem az ajtón. A kocsi felé menet még hallottam, ahogyan hangosan felnevet."


Nagyon lemaradhattam valamiről, mert egészen addig fogalmam se volt arról, hogy ennek a könyvnek a szerzője magyar, amíg ki nem nyitottam. Igaz, az feltűnt, hogy a külföldi blogokon nem botlottam bele a könyvbe, de még se gondoltam arra, hogy hazai lenne a szerzője, hanem inkább arra, hogy nem volt olyan népszerű.
Aztán amikor kinyitottam és megláttam, akkor már előre megsajnáltam szegény könyvecskét, mert éreztem ahogy megkeményedik a szívem. Bizony, nagyon kritikusan kezdtem neki az olvasásának. Ez van, írtam már, hogy nagyon szkeptikus vagyok az új hazai írókkal szemben.

A tartalomról röviden: Lena 17 éves, nem rég érettségizett. A szüleivel New Yorkban élt, de sajnos egy repülőgép szerencsétlenségben mind a kettőjüket elveszítette, így arra kényszerül, hogy Coloradóba költözzön a sose látott nagybácsikájához -apja öccséhez-, Victorhoz.
A történet persze nem ilyen egyszerű, ugyanis Lena egy érző. Vagyis egy olyan ember, aki az érintés útján látja a másik fél múltját vagy épp a jövőjét. Ettől zaklatott, ráadásul magát okolja a szülei haláláért, szóval totál kiborulva érkezik a sose látott nagybácsihoz. Már az út során összeismerkedik Zoe-val, aki szintén New Yorkból tér haza, és a birtokuk szomszédos Victor birtokával. Szóval a fiatalok összebarátkoznak.
Aztán Lena megérkezik és megdöbbenve tapasztalja, hogy a házban megszűnik a képessége. Vajon miért? És miért szakította meg az apja évekkel ezelőtt Victorral a kapcsolatot?
Na meg ott van Zoe bátyja is, Alex, aki első pillantásra eldönti, hogy a lány biztos rosszat akar. Ahogy sejteni lehet, összeakadnak majd, de addig is van a történetben kérem szépen minden: egy őrült, a múltból előtűnő emlékek, vérrel átitatott ház, titok és persze szerelem. ...

A véleményem:

kép forrása

Nagyon nehezen sikerült ráhangolódnom a történetre, és ez első körben a nevek miatt volt. Megfigyeltem már, hogyha magyar író ír "külföldiként", valahogy a nevek nem az igaziak (persze nem mindig, csak bizonyos esetekben). Beszélőseket akarnak ráaggatni a szereplőkre, de ettől valahogy nevetségessé válnak. Ebben a történetben is szerepel Wall, Tree, World. Komolyan, én még ilyen névhalmazba nem futottam külföldi szerző könyvében, és nagyon zavartak. Egyszerűen nem illettek bele.

Szóval, nagyon nehezen csúszott, igazából legszívesebben úgy a 20. oldal környékén már feladtam volna. Egyedül az tartott vissza, hogy "én ezt most akkor is befejezem, ha törik, ha szakad, mert magyar az író és kész". Aztán egy idő után fordulat következett be benne és egész jó lett. Élveztem az olvasását, érdekelt, megkockáztattam előre, hogy a végén 4 csillagot fogok rá adni.
Aztán újra hanyatlani kezdett. Először úgy voltam vele, hogy ennek 3 csillag lesz a vége, de aztán sorozatban idegesítő dolgokba botlottam és ez lejjebb vitte a csillagokat.

A problémáim (SPOILER lehet köztük):
- a vezetéknevek
- idegesítő volt Zoe állandó nyuszikázása, Alex hercegnőzése, Victor kölykezése. I-d-e-g-e-s-í-t-ő! Utálom az ilyen ismétléseket, az agyamra mennek a 3. után.
- egy bankrabló csak úgy hagyja, miközben épp készül bankot rabolni, hogy egy 17 éves csaj odasétáljon hozzá és megérintse a fejét? Hát milyen bankrabló az ilyen? ... Képzelj el egy jelenetet: bankrabló átmegy az úttesten, ő most kirabolja a bankot, erre elé toppan egy fiatal lány "Hé bácsi!", mire a bankrabló megáll, és hagyja, hogy a csaj megsimogassa a fejét. Na ne már! Az ilyen bankrablót tuti a nyugdíjas néni egy csapással leterítette volna a bankban.
- nem lehet érezni, hogy Alex annyira odalenne Lenaért, de aztán hipp-hopp, már rá is veti magát és lángol a szerelem.
- Lenan kívül minden szereplő nagyon gyengén van kidolgozva.
- az i-re a pontot az tette fel, amikor kiderül, hogy Alex volt barátnője terhes lett, elveszi a csajt és megesketi Lenat, hogy nem lesz másé. És persze egy 17 éves lányról beszélünk! Ó, persze!

Ami tetszett:
- Lena egész jól fel volt építve, a legkidolgozottabb karakter a történetben.
- maga az alapsztori érdekes.

Az egyik legnagyobb hibát az írónő ott követte el, hogy nagyon meg akarta mutatni, hogy tud. Amivel bajom nincs, hisz első könyves, még jó, hogy bizonyítani akart. De nem elég, hogy az egész érzőségen kívül bekerült még egy love story, szerelmi háromszög a múltból, meg egy hatalmas titok, belevett egy pszichopatát is. A végén ott tartottam már, hogy azt se tudom ki vagyok és hol vagyok. Én megértem őt, de a kevesebb néha akkor is több. Ettől nem hogy jobb, izgalmasabb lett volna a történet, hanem számomra kicsit már kínosan zavaró, nevetséges.
Ugyanakkor úgy érzem, hogy indulásnak nem rossz. Ha az írónő kap arra lehetőséget még, hogy megjelenhessen más története is, szerintem ki fog majd forrni.

Eredeti címe: The Taker (2011.) Kiadta: Agave Könyvek (2012.) Oldalszám: 466 Sorozat: The Taker #1 Ára: 3980 Forrás: saját Értékelésem:

"- A szépségnek nem egy mértékegysége van, Lanore. A vörös rózsát mindenki imádja, de az mégis csak a szépségnek egy közönséges formája."


Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, még a Jézuskának is felírtam a listájára, hátha ezzel lep meg. ;o) Végül kicsit csúszott a megérkezése, ugyanis a Nyuszi hozta a szánkón.

A fülszöveget olvasva vámpíros- romantikus regényre számítottam. Így utólag nem értem miért hittem azt, hogy pont vámpíros lesz, de más megoldás akkor nem jutott eszembe arra a problémára, hogy a főszereplő nő 200 éve él már. Szóval amolyan visszaemlékezős sztorira számítottam, amiben a vámpír csaj visszaemlékszik az első és igaz szerelmére, aztán annyi is.
Hogy jó volt-e a sejtésem? Van amiben igen, van amiben nem.
Igen, visszaemlékezős, de nem vámpírokról van szó és nem is rózsaszínűen romantikus. Hanem inkább durván és nyersen.

A történetről röviden: Luke az ügyeletes orvos, amikor bevisznek a kórházba egy fiatal nőt, akit gyilkossággal vádolnak. A férfi megvizsgálja Lanoret, majd a lány olyat mutat és mond neki, amitől tátva marad a szája. (nem, nem AZT)
Lanore története 1809-ben veszi kezdetét, amikor is 12 éves kislány volt még, és fülig szerelmes a településük vezetőjének 14 éves fiába, Jonathanba. A fiatal fiú szépsége még a felnőtt nőket is megbabonázta, a fiatal fiúk irigykedtek rá, a férfiak tartottak tőle. Aztán egy napon összeszedte a fiatal lány a bátorságát és megcsókolta őt. Barátság szövődött kettőjük közt, amit Lanore elfogadott, csak a fiú közelében lehessen.
Évek teltek el, felnőttek, barátok maradtak, mindent tudott Jonathan hódításairól. Aztán ahogy lennie kellett, egyszer csak egymás szeretői lettek. Igen ám, de a lány teherbe esett, a fiúnak pedig más lányt kellett feleségül vennie. Lanorenak nem maradt más választása, mint mentenie magát és a családját is a szégyentől, így Bostonba utazott, hogy ott hordja ki a gyermekét és úgy térjen vissza a településükre, mintha mi se történt volna. De a dolgok nem úgy alakultak, ahogy kellett volna.
Megismerkedik Adairral, aki megismerteti vele a szenvedély sötét oldalát és halhatatlanná teszi. Aztán a lány hazatér, hogy Jonathant magával vigye. Ez pedig egy lavinát indít el közte és Adair közt. ...

A véleményem:

A történetet átlengi a mágia, a nyers szexualitás és az a fajta romantika, ami egyáltalán nem habos-babos, hanem inkább valóságos. Szó van viszonzatlan szerelemről, árulásról, félrelépésről, erőszakról, brutalitásról, nyers szerelemről, gyilkosságról, menekülésről. Mindenről.
Körbelengi a könyvet a komor, sötét, nyomott hangulat. A visszaemlékezés során nem csak Lanore és Jonathan történetét ismerjük meg, hanem rápillantást nyerünk Adairra is. Aki egy magyarországi cigánykaraván tagja volt, mielőtt egy orvos a szolgájává tette volna. 

kép forrása

Mindig amikor egy külföldi könyvben szembe találom magamat Magyarország megemlítésével, az jut egyből eszembe, hogy honnan jött az ötlet az írónak, hogy belevegye kis hazánkat a történetébe? Miért épp minket? Mennyire ismer minket? Hisz sokan azt se tudják hol van Magyarország és tessék, Alma Katsu mégis a mi országunkat szőtte bele a történetébe. Persze nem részletesen, hanem inkább csak említés szintjén, de az egyik főszereplő magyar származású és kész.

Nehéz erről a könyvről írni, mert annyira más, mint amire számítottam, de ezt mégis nagyon nehéz megfogalmazni.

Kimondottan egyik szereplő se nőtt a szívemhez.

1. Lanoret kedveltem meg tán a legjobban, végig olyan ártatlan maradt. 
2. Jonathantól a víz is kivert.
3. Ami pedig Adairt illeti, vele valahogy nem sikerült tisztába jönnöm. Kőkemény, hideg, de közben annyira sérült is, hogy nem lehet gyűlölni. Viszont az a fajta szerelem, amit Lanore iránt érzett, borzongással töltött el és nem épp pozitív értelemeben.

Ami tetszett a könyvben:

• a visszaemlékezések
• hogy Adairt is jobban megismerhettük
• hogy beleszőtte az írónő Magyarországot
• a hangulata
• a könyv felépítése
• és maga a történet úgy, ahogy volt.

Ami nem tetszett:

• az erőszak. Tény és való, hogy ezzel érzékeltetni tudta az írónő a szenvedély másik oldalát, ami a célja is volt nyilván, de mégis amikor olvastam, legszívesebben elmenekültem volna. 

Olvasmányos, nagyon jól felépített történet, borús, sötét hangulattal. Csak ajánlani tudom a figyelmetekbe és kíváncsian várom a folytatást.

Kedvenc szereplő: Lanore
Címszavakban: borús, komor, nyers szexualitás, erőszak, szerelem, halhatatlanok, trilógia, visszaemlékezés
Kinek ajánlom a figyelmébe?: ha korhatárt kéne írnom, akkor 18-as karikát tennék rá. Na nem azért, mert annyi és olyan ágyjelenet lenne benne -mert nem-, hanem a benne olvasható erőszak miatt tán jobb lenne, ha fiatalabbak nem olvasnák. De amúgy csak ajánlani tudom!

Kiadta: Decens Magazin Média Kft. (2013.) Oldalszám: 464 Sorozat: Összetört glóriák #2 #1 Elveszett lelkek Ára: 3990 Forrás: írónő Értékelésem:

"- Sophiel, őszinte meggyőződéssel hinni sokkal nehezebb, mint azt bárki gondolná! Az igazi hit nem azt jelenti, hogy tudod, van Isten, hanem azt, hogy elhiszed, ő mindig veled van, és minden körülmények között számíthatsz rá!"


Egy jó sorozatnál nincs is idegesítőbb dolog annál, mint amikor hosszú hónapokat, ne adj Isten akár 1-2 évet is várni kell a folytatással. Szerencsére A. O. Esther nem váratott minket sokáig az Összetört glóriák második részével, a Hívogat a fény márciusban megjelent.
Lehetőségem adódott az írónő jóvoltából hamar kézhez kapni, így a megjelenése után nem sokkal a kezemben tarthattam a fehér borítékot. Izgatottan bontottam ki.

A külsejéről ódákat tudnék zengeni, gyönyörű. Kemény kötetes, védőborítós és maga a borító is nagyon szép. Akkora az ellentét az első rész fehérsége, tisztasága, angyalisága és a fekete, titokzatos, vörös szemű női alak közt, hogy az olvasóban már a láttára egyfajta izgatott borzongás fut végig: Vajon miről fog szólni? Belül is ennyire titokzatos, ellentétes lesz?
De nem csak a külsejét lehet dicsérni, hanem a belső díszítő elemeket is. A fekete belső lapot, az iniciálékat -amik nagyon feldobták a fejezeteket-, a könyv közepe felé a pauszpapíron az imát és a mögötte levő grafikát, valamint persze a fekete könyvjelzőt. Számomra ilyen a tökéletes kivitelezésű könyv. Igényes, gyönyörű, látszik rajta, hogy nagy odafigyeléssel és szeretettel gondozták, a célja pedig az olvasók szépérzetének a kielégítése volt. Egyszerűen csillagos ötös, imádom! Bárcsak minden könyv ennyire igényes kiadás lenne, bárcsak több ilyen kivitelezést tarthatnánk a kezünkben!

A tartalomról röviden: (Most nem én foglalom össze, hanem a fülszöveget másolom be, mert nagyon jól össze van foglalva benne minden, röviden.)
A válasz a könyvben… Kedves Olvasó, Hívogat a Fény!"

A véleményem:

kép forrása

Ott tartottam, hogy kibontottam a borítékot és megcsodáltam mennyire szép.
Szokásom, hogy az olvasás előtt hátulról belelapozok a könyvekbe. Így botlottam az olvasói véleményekbe, amiket nagyon jó volt olvasni, nagyon jó ötletnek tartom. És persze nagyot dobbant a szívem, amikor megtaláltam köztük az enyémet, mert hatalmas meglepetésként ért. Ezután előre lapoztam és szembe találtam magamat az ajánlóval, ami könnyeket csalt a szemembe és nagyon megalapozta a hangulatomat. Komolyan, én még ilyen szép ajánlót szerintem még sose olvastam!
Utána jött az Emlékeztető, amiben 2 oldalban összefoglalták az Elveszett lelkek eseményeit. Ennek is nagyon örültem és nagyon jó dolognak tartom. Újra csak azt tudom írni: bárcsak minden sorozatnál lenne ilyen Emlékeztető! Főleg akkor jönne nagyon jól, amikor sokat kell várni az újabb rész megjelenésére és bizony megkoptak már az emlékek.
Ezt követően pedig kezdetét vette a mese.

Sokáig gondolkodtam a könyv befejezte után, hogyan is lehetne röviden megfogalmazni, milyen is volt olvasni, hogyan tudnám megfelelően átadni azt a hangulatot, érzést, amit bennem keltett. Végül úgy döntöttem, hogy úgy fogalmazom meg, ahogy a letisztulása után éreztem.
A Hívogat a fény olyan, mint a Gyűrűk Ura és egy Walt Disney-féle mese keveréke. Tudom, hogy nagy bátorság az írónő stílusát Tolkienhez hasonlítani, hisz Tolkien bácsi Tolkien bácsi, de mégis amikor olvastam a könyvet, teljesen Gyűrűk Ura hangulatom volt. Szerintem az írónő nagyon jó úton halad afelé, hogy nagy mesélővé váljon és ezért megérdemli a kiemelt figyelmet.

Milyen a könyv stílusa?: Különleges, inkább szép-, mint szórakoztató irodalmi.
És a felépítése?: Nagyon jól felépített, kidolgozott, az írónő nem sietett el semmit. Mindent szép részletesen ábrázol. Látszik a történeten, hogy nincs elsietve, elkapkodva, sok idő, energia van belefektetve.
A karakterek?: A karakterek is szépen ki vannak dolgozva, egyikkel se volt problémám. Nagyon örültem annak, hogy Sahranfert ebben a részben jobban meg lehetett ismerni: miért lett olyan amilyen, milyen volt a gyerekkora, stb. Ebből is látszik, hogy senki se születik gonosznak, gyilkosnak, bűnösnek, mindenki azzá válik, valamilyen okból kifolyólag. De mi lehet ez az ok? Ez az egyik nagy kérdése is a történetnek.
De nem csak Sahranfer szála dobta fel a történetet, hanem a három boszi felbukkanása is. Bebizonyította az írónő, hogy lehet egyszerre utálni a szereplőket, ugyanakkor mégis várni a felbukkanásukat és ez nagy dolog.

kép forrása

Mi a helyzet a romantikus szállal?: Ebben a kötetben kicsit bonyolódtak a dolgok ezen a téren. Hisz egyfelől felbukkant egy angyalunk, aki kicsit összekuszálta a saját érzelmeit és az angyallányunk érzelmeit is. Másrészt felbukkant 3 boszorkány is, akik nem restek bevetni csáberejüket (vagy jobban mondva varázserejüket), hogy elérjék a céljukat, ezzel pedig hatalmas fájdalmat okozva Sophielnek.
Na és az erotika?: Akik rendszeresen olvassák a bejegyzéseimet azok tudják, hogy én bizony nem vetem meg az erotikus történeteket. ;o) Így érthető módon nagyon reménykedtem az Elveszett lelkek olvasása után, hogy ebben a részben forrósodni fognak legalább egy kicsit a jelenetek. Ugyanakkor úgy érzem, hogy ez egy nagyon kényes pont, hisz ha átesik az írónő a ló túloldalára, akkor valami teljesen mássá alakul át a története. Ha viszont nem esik szó a "vibrálásról", akkor pedig hiányérzet alakulhat ki az olvasóban. Szerencsére A. O. Esther remekül megoldotta ezt. Igen, voltak enyhébb forró pillanatok a könyvben, de nagyon szolidan, finoman ábrázolva. Amolyan adok is, de odafigyelek arra, hogy ne vigyem túlzásba stílusban. Nekem ez így teljesen megfelelt.
És maga a cselekmény?: Ha egy szóval kéne jellemeznem, akkor: fordulatos. Nagyon fordulatos. A szereplőink egy percre se pihennek meg, mindig történik velük valami, mindent bevetett az írónő, hogy nehogy egy percre is lankadjon az olvasó figyelme. Nagyon sok minden történik a Hívogat a fényben. És mivel több szálon fut, így még több mindenre kaphatunk rápillantást.

Jó-jó, eddig csak dicsértem, de volt ám problémám is. Két furcsaságot éreztem az olvasás során.
1.) Joshua szerepe a történetben. Egy kisfiúról van ugyebár szó, aki mindeközben olyan, mintha igazából felnőtt lenne, gyermek testbe zárva. A történet elején nagyon zavart, mintha felcserélődtek volna a szerepek Joshua és Sophiel közt. Mintha Joshua lett volna a felnőtt és Sophiel a gyermek, aki segítséget kér a felnőttől.
Eddig még nem olvastam olyan történetet, amelyben "egy küldetés" végrehajtásakor a főszereplő mellé, fiatalabb segítő szegődik segítőtársnak. Inkább az a megszokottabb, hogy a segítő, a mentor egy idősebb szereplő. A Hívogat a fényben ez fordítva volt. Egy gyermek volt a történet elején a segítő, ez pedig nagyon zavart, mert a felnőtt hirtelen elveszítette felnőttségét és gyengének láttatott.
2.) a nézőpont váltások egyes fejezetekben. Többnyire E/3 személyben íródtak az események, de volt amikor váltás történt és hirtelen E/1 személyben találtam magamat. Ez alapjáraton nem szokott zavarni a történetekben, most viszont volt, amikor kicsit összekuszált. Mint amikor pl. az egyik fejezetben Sophielről E/3 személyben olvasunk, egy másik fejezetben viszont már a gondolataival találjuk szembe magunkat. Engem ez néhol egy kicsit kibillentett az eseményekből.

Összességében olvasmányos, jól felépített, fordulatos történet, méltó folytatása az Elveszett lelkeknek.
Amit még úgy érzem, hogy ki kell emelni, az maga a történelmi és mitológiai szálak. Nagyon tetszettek ezeknek a beleszövése a történetbe. Kíváncsian várom Az Életfa megjelenését, amire előre láthatóan májusban fog sor kerülni.

Ha olvastad az Elveszett lelkeket, ne hagyd ki a folytatását sem! Ha még nem kezdtél neki a sorozatnak, de szereted az angyalos, fantasy történeteket, enyhébb romantikával fűszerezve, akkor ajánlom az Összetört glóriákat a figyelmedbe!