Könyvesem

Olyan fura belegondolni, hogy újra elröppent egy év, ráadásul milyen gyorsan! Nem tervezek év végi összefoglalót, hamarosan úgy is itt a blogszülinap, majd akkor. Viszont itt az év utolsó könyves bejegyzése, már egy ideje "tartozom" vele. :o)


Az Árnyak után nagyon megjött a kedvem a skandináv krimikhez és szerencsés módon 3 könyv közül tudtam választani. A Burundi hercegnője volt az, ami egyből szemet szúrt a címe miatt. Egyszerűen nem tudtam hova tenni, tippelni tudtam mi is az a Burundi. Magam elé képzeltem egy afrikai hercegnőt aki majd gyilkosság áldozata lesz valahol Svédországban. Aztán elolvastam a fülszöveget, amiben szó se volt semmilyen hercegnőről, sőt, egészen a történet végig nem is sejtettem mire akar utalni a cím.

Kiadó: Animus Kiadó Megjelenés: 2011. Oldalszám: 320 Ára: 2980 Esemény, kihívás hozzá: Skandináv krimisorozat Értékelésem: 4*

Kicsi John gyilkosság áldozata lesz Karácsony előtt. A férfi munkanélküli volt és bár fiatalabb korában voltak "balhéi", de egy ideje visszavonultan élt a feleségével és a fiával. Vajon ki és miért ölte meg? A múltja szerepet játszhatott a gyilkosságban? A nyomozás során kiderül, hogy a férfi nagy összeget nyert pókeren. ...

Így röviden leírva minden olyan egyszerűnek tűnik, ugye? Nos, a történet ennél azért jóval szövevényesebb.
Kjell Erikssont leginkább Jo Nesbohoz tudnám hasonlítani.

Megjelenése: Prinsessan av Burundi (2002.)

A történet remekül felépített, a gyilkosra nem is gondoltam, aztán persze a végén már megint nyugtáznom kellett magamban, hogy márpedig annyira egyértelmű volt, hogy ki tehette el láb alól, de mindegy.
Izgalmas, fordulatos és szerencsére nem érzem úgy, hogy sokáig lett volna húzva az a bizonyos mézesmadzag. Pont a megfelelő idő után derült ki minden és került lezárásra.
Kjell Eriksson 2002-ben ezzel a regényével elnyerte a Swedish Crime Academy díjat.

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Megjelenés: 2010. Oldalszám: 300 Ára: 2999 Esemény, kihívás hozzá: Vörös és arany pöttyös- Könyvmolyképzős könyvek Értékelésem: 5*

Az írónő oldala ITT

Mindig olyan furának tartom, ha egy könyvről csak áradozásokba botlok. Vagy meghozza ez a kedvemet az elolvasásához vagy pedig eltaszít tőle. A csodálatos Waverley-kertről bár rosszat nem hallottam még, sőt, inkább csak nagyon pozitív véleményeket, mégse jött meg valahogy a lendület, hogy ténylegesen el is akarjam olvasni. Várakozott így a Kívánságlistámon, hogy majd egyszer rátaláljak, ha eljön az ideje.
Aztán Mónika gondolt egyet, jön a Karácsony, biztos tetszene nekem és meglepett vele. :o) És ahogy olvastam a kedves sorait éreztem, hogy most jött el az ideje.

Magáról a történetről sok minden nem maradt meg bennem mások bejegyzéseiből. Rémlett egy almafa, ami alá sok olvasó lefeküdt volna, meg egy fura női főszereplő is és ennyi. Így aztán szinte majdnem teljesen ismeretlenül kezdtem neki az olvasásának. Ráadásul hiába fordítottam meg a borítót, hogy majd a fülszövegből megtudok valamit, ott csak ajánlásokat olvashattam.
Aztán kinyitottam és éreztem, hogy ez a könyv most más lesz, mint a többi. ... Igazam lett. ...

Nehéz szavakba önteni, hogy miért is tetszett, mi fogott meg benne igazán, de nagyon élveztem az olvasását. Fura, mert igazán maga a történet nem nagy szám, de mégis van benne valami varázslatos, ami elbűvöl és a hatása alá kerülsz. Egyszerűen nem tudom megfogalmazni, nagyon tetszett. :o) Olyan volt, mintha az olvasása közben hazatértem volna.

Claire-nek hányatott gyermekkora volt, az édesanyja nem tudott egy helyben maradni. Így lényegében a kislány folyamatos utazások, félelem közepette élte a napjait. Aztán minden megváltozott, amikor megszületett a húga. Az édesanyja rájött arra, hogy most már le kell telepedniük, ezért visszatértek a szülői házba. De sokáig nem tudott maradni, lelépett, magára hagyva a két gyermekét.
Claire bár elveszítette az édesanyját és ezt a sebet mindig magában hordozta, de biztonságban érezte magát a Waverleyk otthonában. A nagymamája megmutatott neki mindent, megosztotta vele a Waverleyk csodálatos örökségét, ami másnak lehet átok lenne. A kislány felnőtt, a húga elhagyta a kisvárost, a nagymama meghalt, ő pedig élte a Waverleyk különc, magányos életét.  A kertben termő növényekből süteményeket készített, amik csodálatos hatással voltak az elfogyasztójukra, így a lakosok rendszeresen kértek tőle segítséget az ügyes-bajos problémájuk megoldásaiban.
Teltek múltak az évek, Sydney (ő lenne a húgica) menekülni kényszerült a kislányával a brutális férje mellől. És hova máshova mehetne, hol bújhatna el, ha nem a testvérénél, a rég nem látott Claire-nél?
A találkozásuk egyikőjüknek se volt olyan egyszerű, hisz sose volt jó a kapcsolatuk és már évek óta semmit se tudtak egymásról. Ráadásul Claire a sebeit továbbra is magában hordozza, Sydney pedig titokzatoskodik. De a kisváros sem felejt. Sydney visszatér és ezzel felborít mindent. ...

Megszerettem Claire-t és valahogy sajnáltam is. Olyan, mint egy sebzett kis madárka, aki aztán a felépülése után nem meri próbálgatni a szárnyait, mert fél attól, hogy újra megsérül. Az igazi kedvencem Evanelle volt. Olyan, mint egy jóságos nagymama. Magam elé képzeltem és arra vágytam, bárcsak én is kaphatnék tőle valamit és vajon mi lenne az?

Megjelenése: Garden Spells (2007.)

A Waverleyk örökségét szintén elég nehéz megmagyarázni. Kicsit emlékeztetett a Méregnaplókra ilyen téren a történet. Szerettem volna magamba szívni a növények illatát, szerettem volna megdézsmálni az almafa gyümölcsét. És elgondolkodtam azon milyen jó lenne, ha lenne itthon mindig Búzavirág (pl. kapszulában), hogy megtaláljam a kulcsomat, amit az utóbbi időben folyamatosan elkeverek itthon. ;o)  
Milyen jó lenne, ha mindenre ott lenne a megoldás egy varázslatos kertben!

Érdekesnek tartottam az ecsetelgetést a különböző növényekből készült ételekről, a kedvem nem jött meg a megkóstolásukhoz. :o) Valahogy nem tudom elképzelni, hogy rózsaszirmot vagy ibolyát egyek.

A történet zseniális. Nehéz tényleg megfogalmazni, hogy miért is tartom annak, egyszerűen van egy varázsa, ami magába szippantott. Tessék elolvasni! :o)

Nektek van olyan írótok, akinek a munkáinak mindig félve álltok neki? Dickens valahogy ilyen nekem. Tán azért, mert gyerekkoromban több történetét olvastam mesefeldolgozásban vagy láttam mesefilmben, filmben, szerettem őket, hogy amikor viszont kedvet kapok az eredeti olvasásához bennem van a félsz: mi van, ha csalódni fogok, nem fog tetszeni, pedig tetszenie kéne? És hogy miért kéne? Igazán magam se tudom, de érzem, hogy így kell lennie.

Megjelenés: Karácsonyi ének prózában,  avagy karácsonyi kísértethistória Kiadó: Európa Könyvkiadó Oldalszám: 96 Ára: 950 Értékelésem: 4*

Charles Dickens (1812.-1870.)

A Karácsonyi ének c. prózáját először a 90-es évek elején olvastam mesében. Később láttam több feldolgozását is, így értelem szerűen tudtam miről szól, mi a vége, de most, hogy közeledik a Karácsony és Európás akció volt, nem tudtam a webáruházban hagyni. ;o) Mikor pedig kézbe vettem, láttam magam előtt az elmúlt Karácsonyaimat, leginkább a gyermekkoromban eltöltötteket.
A hóesést, ahogy a nagy napon az ebéd utáni kötelező alvásomat megejtettem és amikor felébredtem, már ott állt a feldíszített fa, alatta az ajándékok. Mintha a fák is szebbek lettek volna, mint manapság! ... És ahogy ezek eszembe jutottak, éreztem, hogy nekem a Karácsonyi éneket el kell olvasnom, muszáj, érezni akarom a Karácsony hangulatát.

Tán azért, mivel már tudtam miről fog szólni, tán, mert már annyi feldolgozását láttam, túl nagy meglepetés nem ért. Sőt, kicsit csalódott is vagyok. Abban reménykedtem, hogy jobban meg fog hatni, jobban magam elé tudja majd festeni a téli tájat, a szellemeket.
Jó volt, szép volt, tanulságos volt, de nekem hiányérzetem maradt. :o(

És hogy miről szólt?

Megjelenése: A Christmas Carol (1843.)

Adva vagyon Scrooge úr, a házsártos, nem épp barátságos idős bácsika, aki a fogához veri a garast rendesen. Az emberek valamilyen szinten félnek tőle, ugyanakkor meg is vetik, de az öreg úr erre minden okot meg is ad. Karácsony előtti éjjelen meglátogatja halott üzlettársa szelleme és figyelmezteti, hogy meg fogja látogatni három szellem.
Az elmúlt Karácsonyok, a jelen Karácsony és a jövő Karácsonyainak szellemei időben megérkeznek és teljesítik küldetésüket. Természetesen ahogy lennie kell, Scrooge úr szembesül a hibáival, látva a jövőjét pedig elhatározza, hogy ez így nem mehet tovább. A kérdés már csak az, hogy van-e lehetősége változtatni?

Kiadó: Alexandra Kiadó Megjelenése: 2008. (6. kiadás 2011.) Oldalszám: 225 Ára: 2374 Kapcsolódó esemény, kihívás: - Más az írónőtől: Anna és Peti- Irány az óvoda!; Anna, Peti és Gergő- Megmondalak! Bogyó és Babóca a levegőben Bogyó és Babóca ünnepel Dotti kalandjai Zénó a Zorix bolygón Zsákbamacska; Százlábú Zakatoló Mesék száma a kötetben: 16

Az írónő oldala ITT

Az egész azzal kezdődött, hogy karácsonyi bevásárló körúton voltam, amikor szembe találtam magamat ezzel a kötettel. Belelapozgattam, beleolvasgattam, megvegyem? ne vegyem?- gondolatok cikáztak át a fejemben.
Gyerkőcömnek eddig túlzottan nem jöttek be Bartos Erika meséi. A versei igen, de akárhányszor próbálkoztam egy Bogyó és Babócás vagy egy Anna, Peti és Gergős kötettel, nem tudtam vele lekötni addig, hogy végig tudjam neki olvasni. Végül a kosárban landolt, hátha Jézuska meghozza majd a kedvét hozzá. Aztán a Jézuskából semmi se lett, ugyanis figyelmetlen módon lazán a konyhaasztalra dobtam a szatyrokat, a könyv pedig egyenesen szembe találkozott Gyerkőcöm kíváncsi tekintetével. Mi mást tehettem volna, mesekönyv elő a szatyorból és magam is megdöbbentem, amikor Gyerkőc azonnal el is vonult az új szerzeményével. És azóta minden nap 66X mesélni kell a kötetből. :o)
A kedvenc része az, amikor apa lába megsérül, ugyanis nem olyan rég a Sürgősségin kötöttünk ki egy szem fiammal, azóta is állandóan visszamenne, a fene se érti. :o) Amint csak beüti egy picit a lábát, már jön szólni, hogy irány a kórház. :o)
Sokan nem szeretik Bartos Erika történeteit, rajzait, én a másik táborba tartozom. Szeretem a mindennapi történteket így röviden leírva, szeretem az egyszerű rajzokat, szeretem Bartos Erika munkáit. És úgy tűnik, most már Gyerkőc is velem együtt szereti. ;o)

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Megjelenés: 2011. Oldalszám: 367 Ára: 2999 Értékelésem: 5*

Az írónő oldala ITT

Lehet még a holokausztról újat írni? Lehet még több könnyet hullajtani, amikor ezekről a szörnyűségekről olvasunk? Lehet. ... Amikor ilyen témájú könyvet olvasok, egyszerre érzek rettenetet és kavarognak a fejemben a kérdések. Rettegek, mert sose lehet tudni, hogy a történelem nem fogja-e egyszer megismételni önmagát. Kérdések kavarognak a fejemben: hogy történhetett mindez meg? Nem értem. ... Vagy jobban mondva értem, csak nem tudom elfogadni. ...

Amikor olvastam a könyv fülszövegét, egyből összeszorul a torkom. Nagyon érdekelnek azok a történetek, amik ebben a sötét korszakban játszódnak és a holokauszt a fő témájuk. Azt hittem, hogy a már sokszor emlegetett tényekkel fogom újra szembe találni magamat, de Tatiana de Rosnay-nak sikerült teljesen újat mutatnia. Egy olyan részét mutatta meg a holokausztnak, amiről még sose hallottam. És vajon kis hazánknak is mennyi és mennyi elhallgatott vagy épp csak csendben elsuttogott "titkai" lehetnek.

Vélodrome d'Hiver. Rémlik bármi is nektek ezzel kapcsolatban?

Kép forrása

Kép forrása

Kép forrása

A helyszín Párizs, 1942. júliusa. A német csapatok elfoglalták Franciaországot és kiadták a zsidók begyűjtését. A franciák pedig maguk gyűjtöttek össze a sárga csillaggal rendelkező lakosaikat. 1942 júliusában több ezer zsidót szállítottak a Vélodrome d'Hiverbe, vagyis a Téli Kerékpárstadionba. 4000 2-12 éves gyermek volt közöttük. Több nap embertelen körülmények közötti fogvatartás után marhavagonokba terelték őket, majd egy ideglenes táborba szállították őket. ... A 4000 gyermekből egy sem tért haza.
A férfiakat az ideiglenes táborban azonnal elválasztották a nőktől és a gyermekektől. Pár nappal később az anyákat is elszakították a kicsiktől. Hiába rimánkodtak, védték őket, kegyetlenül elválasztották tőlük. Gondoljatok bele, mit érezhettek, mit tehettek meg kétségbeesésükben! ... A felnőtteket haláltáborokba küldték, a gyermekeket pedig teljesen magukra hagyták. Nem vizsgálták, hogy ki az erős, ki az egészséges, ki lenne esetleg alkalmas a munkára vagy a későbbiekben a munkára, mindegyiket gázkamrába küldték később.
A történet 2 idősíkon játszódik. Az egyikben 2002-ben vagyunk. Julia 45 éves újságírónő, aki Franciaországban él a férjével és a 11 éves kislányával. A Vélodrome d'Hiverben történtek 60. évfordulója alkalmából azt a feladatot kapja, hogy írjon cikket a történtekről. Miközben nyomozni kezd rájön, hogy a férje családja is titkokat rejteget.
A másik szálon 1942-ben vagyunk. Egy napon a 10 éves Sarah arra ébred, hogy a rendőrség dörömböl az ajtajukon. A kislány édesapja egy ideje már bujkált, így az édesanyja rémülten nyit ajtót. Azt a parancsot kapják, hogy azonnal szedjék össze a holmijukat. A kislány bezárja az öccsét a rejtett szekrényükbe, a kulcsot elteszi és megígéri neki, hogy visszajön érte, biztonságban lesz, ahol van. De Sarah nem tudja, hogy ahová vinni készülnek őket, onnan nincs visszatérés. És mindeközben a testvére a szekrényben kuporog és várja, hogy érte jöjjön. ...

Rettentően fájdalmas, emberséges történet. Tatiananak sikerült nagyon szépen megfogalmaznia az érzéseit, olyanok voltak Sarah gondolatai, mint a sajátom megfogalmazva. A kérdések, a döbbenet, a fájdalom.
Ezt a könyvet nem lehet pityergés nélkül elolvasni, nagyon szép és döbbenetes. Faltam az írónő sorait, nagyon jól sikerült összehangolnia a múltat a jelennel. Hol 1 fejezet erejéig az egyikben, hol 1 fejezetig a másikban találjuk magunkat. Vártam mindig, hogy Sarah története folytatódjon, majd szinte kétségbeesve nyugtáztam amikor egy idő után elfogyott a kislány története. Hol vagy Sarah, mi történt veled? Szinte kiáltottam magamban, ó ne, írj még róla könyörgöm! Mi lett veled kicsi lány, ne menj el!

Megjelenése: Elle s'appelait Sarah (2006.)

A szívemhez nőtt. Rettegve olvastam, hogy miken ment keresztül, fájdalom hatolt a szívembe a reménytelenség miatt. Összeszorult a torkom, ahogy magam elé képzeltem a négyezer 2-12 éves gyermeket a szüleik nélkül. ... Édesanya vagyok és ahogy belegondoltam, hogy elszakítják tőlem a gyermekemet, kitépik a karomból, hogy végig kell néznem, ahogy elviszik ki tudja hová, hogy még nála kisebbek is totyogva, értetlenkedve tipegtek be a gázkamrába, keresték az édesanyjukat, miközben ha még éltek, az őrület szélén állhattak az anyák. Gyermekek, ártatlanok. Nem értem. :o( Vajon hány édesanya téphette ki magát a fogvatartói kezei közül, dacolva az azonnali lelövéssel, hogy a gyermekét átkarolva védelmezze amíg tudja? Az a rengeteg könny, a félelem, a kétségbeesés. Hogy történhetett meg? ... Kétségbe estem az emberi gonoszságtól, attól, hogy újra szembesülnöm kellett azzal, hogy képesek vagyunk lealacsonyodni az állatok szintjére. ...

Igazán Sarah szála volt a hangsúlyosabb, de Juliaé sem elhanyagolható. Rajta keresztül szembesülhetünk azzal, hogy vajon mennyi család rejteget fájdalmas titkokat. Továbbá bepillantást kaphatunk a magánéletébe, a házassága válságába és egy hatalmas ajándék megszületésébe. Nem egyszerű az ő története sem. Más, máshogy elgondolkodtatóbb.

Fantasztikus könyv, nagyon-nagyon tetszett! Szerintem sose fogom elfelejteni a Téli Kerékpárstadionban történteket. Ne hagyjátok ki!
A könyvből 2010-ben film is készült. Julia szerepét Kristin Scott Thomas, Sarahét pedig Mélusine Mayance játszotta.

Olvasva a könyv fülszövegét, amolyan Bridget Jones történetet vártam. Magam elé képzeltem egy nőiesebb idomokkal megáldott húszas évei végén járó nőt, aki nagymama bugyit hord, menetrendszerűen galibába és kínos pillanatokba keveredik. A pasik átverik, kihasználják, stb., de persze a végén happy endnek kell lennie. Aztán jó szokásomhoz híven, hátulról belekukkantottam a könyvbe, hátha lesz pár sor a szerzőről és igazam lett. Így tudtam meg, hogy Maria Murnane a saját tapasztalatait öntötte papír formába. Nézve a fényképét kicsit kedvemet is vette, hisz az írónőről mindent lehet mondani csak azt nem, hogy a súlya miatt Bridget Jones-os problémái lehetnének. Na de a legtöbb ember szereti a humorosabb történeteket, így belevetettem magam én is.

Kiadó: CorLeonis Kiadó Megjelenés: 2010. Oldalszám: 306 Ára: 2990 Értékelésem: 3*

Az írónő oldala ITT

Waverly a 20-as évei végén jár. Van 2 jó barátnője, remek állása, sőt, még egy vőlegénye is, aki aztán az esküvő előtt szakít vele. A nő persze mély letargiába esik, hallani sem akar a férfiakról, "Édesem-üzenetekkel" szórakoztatja magát. És, hogy mik is ezek az "Édesem-üzenetek"? Elárulni nem szeretném, de ne gondoljatok nagy dologra. Mindenesetre néha nekem se ártana, ha bizonyos szituációkban ilyen kis "okosságokkal" találnám szembe magamat, hátha akkor kicsit világosabban látnám az adott helyzetet. Ahogy persze lennie kell, a pasi mentesség nem tarthat örökké, Waverly újra beleveti magát az életbe. Ez persze nem mindig olyan egyszerű. ...

Waverly leginkább azokra a nőkre emlékeztetett, akiknek véget ér egy kapcsolatuk, majd pedig pánik szerűen látják magukat magányosan, gyermektelenül meghalni egy elhagyott kunyhóban, ahol senki feléje se néz. Átéreztem azt a fájdalmat és félelmet, amit a meghiúsult házasság után érzett, de olvasóként könnyű volt képzeletben megsimogatnom a fejét., hogy "Ugyan már te lány, minden helyre fog jönni, csak fel a fejjel! Hisz annyi pasi rohangál szabadlábon." Megértettem, átéreztem és sajnáltam őt.

Megjelenése: Perfect on Paper (2008. 2010.)

Mindezektől függetlenül maga a történet nem tetszett annyira. Közepes volt, néhol untatott. Az "Édesem-üzenetek" mindig kicsit felvillanyoztak, de nem sikerült az írónőnek megfognia, nem sikerült elérnie, hogy humorosnak találjam a történetét. Olvastam, kellemes volt, néhol aranyos, néhol mosolyogtam, voltak benne tényleg jó kis dolgok (pl. nagyon tetszett amikor a lányok a félresikerült randikról beszélgettek. Ilyenkor tudtam jóízűen nevetni, hogy miktől mentett meg a sors, hála az égnek), de összességében közepes volt. Jobb, humorosabb történetre számítottam.

Amikor megtudtam az Angyaltánc után, hogy hamarosan megjelenik a kiadónál egy kötet, amiben olvasható lesz Nalini Singh egyik angyalos novellája, oda és vissza voltam az örömtől, imádom az angyalos sorozatát!
Magáról a másik 3 szerzőpárosról semmit se tudtam, bár Ilona Andrews nevén azonnal megakadt a szemem. Valahogy nem tudtam magam elé képzelni egy amerikai írónőt, akit így hívnak minden magyar felmenő nélkül. Ha úgy nézzük, végülis igazam lett. Ilona Andrews írói álnév, ami egy házaspárt takar. Ilona és Andrew Gordont. Ilona Oroszországban született és tinédzser korában költözött Amerikába, így valamennyire az Ilona név magyarázatot nyert.
Meljean Brookról igazán sokat nem tudtam meg. 2 sorozata van, a "The Iron" széria és a "The Guardian". Épp úgy, mint Singh, a romantikus fantasy műfaját részesíti előnyben.
Sharon Shinn szintén teljesen ismeretlen volt számomra. Sorozatai, regényei és novellái vannak. Eddig 3 díjat zsebelt be a munkáival.
Mind a 4 szerzőtől 1-1 novella olvasható a kötetben. Bár igazán Naliniére voltam kíváncsi, a többiek története is elnyerte a tetszésemet.

Kiadó: Egmont Kiadó Megjelenés: 2011. Oldalszám: 414 Ára: 3999 Értékelésem: 4,5*

   Az Angyal és farkasa (Nalini Singh) c. novellában amolyan kis mellékszálát olvashatjuk Az angyali vadász sorozatnak. Raphael, Nimra birtokára küldi Noelt. A vámpír először arra gondol, hogy azért lett "száműzve", mert már nincs rá szüksége az arkangyalnak, de hamar kiderül, hogy okkal került Nimra birtokára, ugyanis valaki az angyalnő életére tört. Ahogy lennie kell, felizzik a szenvedély kettőjük között.
   Az Alfák: A kezdetek (Ilona Andrews) volt tán a legizgalmasabb történet. Igazából azt nem látom át, hogy milyen emberfeletti lényekről is volt szó, kik is ők, teljesen belezavarodtam ebben az univerzumos mesébe. Mindenesetre nagyon tetszett, ahogy Karina hirtelen egy másik világban találja magát a kislányával. Egy olyan oldalon, ahol táplálnia kell a veszélyes, de nagyon vonzó Lucast. Kicsit (na jó, nagyon) sajnáltam, hogy olyan hű de izgalmas lepedőgyűrögetős jelenetet nem olvashatunk ebben a novellában, de ennek ellenére mégis ez tetszett a legjobban.

Megjelenése: Angels of darkness (2011.)

   Az Éji dal (Sharon Shinn) újabb angyalos történet. Egy iskola menedékében lábadozik az egyik angyal, akire rettentően kíváncsi lesz az iskola egyik dolgozója. Addig ügyködik a nő, amíg sikerül a férfi közelébe kerülnie, innentől kezdve szoros kapcsolat alakul ki közöttük és mindeközben megtudhatjuk a titkukat.
   A Mennybemenetel (Meljan Brook) volt tán a 4 közül a leggyengébb. Nem volt rossz, de közelről se nyerte el annyira a tetszésemet, mint a másik 3. Szó van a történetben egy angyalról, egy vámpírról és természetesen szerelemről, de nem olyan egyszerű ám a kapcsolatuk. ...

Aki szereti ezt a műfajt, annak ajánlom figyelmébe a szerzők antológiáját. Heves, romantikus, szenvedélyes, különleges mind a 4 a maga módján. Leginkább a kis romantikus füzetecskékhez tudnám hasonlítani, csak romantikus fantasy műfajában. Tessék elolvasni, nem fogtok csalódni! :o) Singh rajongóknak pedig egyszerűen kötelező. ;o)

A kiadót továbbra is csak dicsérni tudom, piros pont amiért maradt az eredeti borító (gyönyörű), nagyon-nagyon tetszik, hogy a végén nincs 88 előzetes más regényekből (nem szeretem az ilyeneket), igényes kiadás, semmi hibát nem találtam benne.
Még van időtök beszerezni a fa alá. ;o)

Mivel már 2 másik regényét olvastam Karin Alvtegennek és mind a kettő elnyerte a tetszésemet, így nem kis elvárással kezdtem neki a legújabb magyarul megjelent történetének. Az Árulásnál írtam, hogy igazán nem a krimi szála volt hangsúlyosabb a történetnek, hanem a lélektana. A kitaszítottban pedig a múlt kapott nagyobb szerepet. Nos, az Árnyakban ez a kettő ötvözve lett. A lélektan és a múlt kettőse adja meg a könyv hangulatát és valami zseniális, az eddigi legjobb az írónőtől!

Kiadó: Animus Kiadó Megjelenés: 2011. Oldalszám: 285 Ára: 2980 Az eddig olvasottak az írónőtől: Árulás A kitaszított Értékelésem: 5*

Az írónő oldala ITT

Amikor kezdtem rájönni az elején, hogy mi is lehet a történet lényege, felcsillant a szemem mert azt gondoltam, hogy maga a II. vgh. nagy szerepet fog majd kapni és ez újdonság lett volna az írónőtől. Bár II. vgh-s cselekmények is szerepelnek, igazán a múlt szálai a 70-es évek végig fontosak.
A történetben ide-oda csapongunk a jelen és a múlt között. A jelenben megtalálják a 92 éves Gerda Persson holttestét. Átkutatva az otthonát, a fagyasztójában megtalálják a híres Axel Ragnerfeld több dedikált kötetét is. A kérdés csak az, hogy kerültek oda és mi köze van a nőnek a jelenleg bénán ágyban fekvő férfi között? Viszonylag elég hamar kiderül, hogy Gerda a híres író és felesége házvezetőnője volt és ennek megfelelően több olyan dologról is tudott, amiről bizony hallgatnia kellett.

Megjelenés: Skugga (2007.)

Így folyamatosan visszatekinthetünk a múltba, feltárul előttünk Axel sikere, Gerda titka. ...

Maga az egész történet jóval egyszerűbb, mint amire először gondoltam. Ebben a regényében sincs vérengzés, nem krimi olyan értelemben, inkább lélektani szintén.
Izgalmas, lebilincselő, felkavaró. A maga módján elgondolkodtató, hogy mire lehet képes egy ember a sikerért és az elismerésért. A legjobb eddig az írónőtől!

Az Athenaeum Kiadónál Édes percek névvel egy sorozat vette kezdetét, aminek az első könyve Eleanor Brown Nyakunkon a boldogság c. könyve, ami a New York Times bestseller listájára is felkerült.
Nagyon kíváncsi voltam a történetre. Az Édes percekből kiindulva humoros, könnyed, csajos regényre számítottam, amit így télen kellemes lesz esténként olvasni, bekucorogva a takaró alá. Minden jól is indult, de aztán azon kaptam magamat, hogy nem tud lekötni a történet. Ide-oda csapongtak a gondolataim, a három lány testvér problémáit nem tudtam igazán sajnálni és idegesíteni kezdtek.

Megjelenés: Nyakunkon a boldogság Kiadás éve: 2011. Kiadó: Athenaeum Kiadó Oldalszám: 408 Ára: 3990 Értékelésem: 3,5*

Az írónő oldala ITT

3 testvér a főszereplő. Rose, a család angyalkája, aki mindenben segít a szüleinek, közel lakik hozzájuk, házasságra készül, egyetemen tanít, szóval kívülről ő a "tökéletes" gyerek. Igen ám, de közben pedig nem találja a helyét és össze van zavarodva, maga se tudja, hogy igazán mit szeretne. Babb az, aki karrierre vágyott, minél messzebb a szülői fészektől. Ezt sikerült is elérnie, de kicsit átesett a ló túloldalára és olyan hibát követett el, aminek következtében arra kényszerült, hogy visszatérjen az unalmas kisvárosba. Nagyvárosi nő létére ez nem is olyan egyszerű. És akkor ott van a 27 éves Cordy, a legkisebb, az örök lázadó, aki meg pláne nem találja a helyét. Nincs munkája, folyamatosan vándorol az országban, hol ezzel a pasival eltöltve egy éjszakát, hol azzal kettőt. Aztán beüt a mennykő, rájön, hogy kisbabát vár. Mit tehet mit nem, kénytelen ő is hazamenni.
Gondolhatna arra az olvasó, hogy már így se unalmas a történet, a 3 lány hazatér, majd jókat civakodnak, persze mindenki rendezi az életét a végére. Csak hogy van még egy probléma a családban, az édesanyjuknál mellrákot diagnosztizáltak. Így bár a testvérek hazatérnek, igazán mindegyik magában próbálja tartani a problémáját, de aztán persze minden kiderül.

Megjelent: The Weird Sisters (2011.)

A kérdés csak az, hogy Rose képes lesz-e meghozni élete legnagyobb döntését? Babb helyre tudja hozni az elkövetett hibáit? Elmenekül a kisvárosból vagy otthonra lel? És mi lesz a szeleburdi, "otthontalan" Cordyval? Benő végre a feje lágya?

Igazán jól indult a történet, a fülszöveg is sok izgalomra adott okot, de egy idő után eljutottam arra a pontra, hogy zavarni kezdtek a lányok problémái és a nyavajgásaik. Nem tudtam sajnálni őket, hisz ők voltak a problémáik kovácsai, az édesanyjuk betegségéhez képest eltörpült mindegyik szerencsétlenkedése. Ugyanakkor persze szorítottam, hogy a végére mindenki helyzete rendeződjön, de nem tudott lekötni maximálisan a történet.
Könnyed volt, csajos volt, néhol humoros, de őszintén szólva jobbra számítottam.
Kíváncsi leszek, hogy a kiadó sorozatában mely könyv lesz majd a következő. ;o)

A Második Atlantisz kisebb fejtörést okozott nekem, ugyanis az volt az első olyan olvasott történetem, ami fantasy, egyes szereplői magyarok és hazai szerző tollából született meg. (A folytatása ráadásul egy részben Magyarországon is játszódik.) Fura volt olvasni, hogy magyar szereplők futnak össze sellőkkel, tündérekkel, hisz valahogy így az egész közelebb került hozzám, kézzel foghatóbb lett, ugyanakkor pont emiatt kicsit nehéz volt megemészteni. De mikor sikerült ezt "feldolgoznom", magam is megdöbbentem, hogy mennyire a cselekmény hatása alá kerültem. Pörgős, fordulatos volt, néhol úgy éreztem, hogy túl fordulatosra is sikeredett. Ezek után érthető módon nagyon kíváncsi voltam arra, hogy vajon mivel fog előrukkolni az írónő a folytatásban. Titkon féltem attól is, hogy a második kötetben veszít a lendületéből, de hála az égnek ez nem következett be.
Az elveszett tündérfalut nem tartom sem jobbnak, sem rosszabbnak, mint A tízezer éves varázst. Ugyanolyan pörgős, fordulatos, az olvasó nem nagyon unatkozik az olvasása közben. Tán, jobban kidolgozott, jobban felépített is.

Kiadó: Aba Könyvkiadó- Atlantic Press Kiadó Megjelenés: Az elveszett tündérfalu- Második Atlantisz II. (2011.) Oldalszám: 566 Ára: 2690 Az első részről ITT írtam Értékelésem: 4*

Az írónő oldala ITT

Az első kötetben lelepleződik előttünk a nagy titok, Atlantisz nem pusztult el, pusztán csak egy varázslat miatt a sziget elsüllyedt és a lakói sellőké változtak át. A tündérek sem a mesekönyvek kitalált szereplői, hanem bizony az atlantisziak rabszolgái voltak, akik fellázadtak uraik ellen. Ez vezetett a sziget elsüllyedéséhez és a lakók sellővé alakulásához. Ezen a szálon megismerhettük a macsó sellőherceget Azaészt, akit én magamban csak AzÉsznek szoktam hívni. ;o)
A másik szálon folytatódott a tündérek története, akik Írországba menekültek és telepedtek le. A folytatásban olvashatunk egy kisebb kolóniáról is, akik még Atlantisz elsüllyedése előtt megszöktek és a Pilisben leltek otthonra. Az írországi tündérek közül a fontos szereplőnk a tündérherceg Aengus. A nagy dumás, csajozós kis hercegecske, aki a folytatásban szerelembe esik a pilisi Csengével. Na de persze ez se fog ám olyan könnyen és minden fordulattól mentesen bekövetkezni, mindenesetre a romantikát kedvelő olvasók romantikus igényei kicsit kielégülhetnek Aengus és Csenge történetét olvasva.
A harmadik szálon pedig az embereket követhetjük nyomon. Elelt, az édesapját és Ricsit, a lány beképzelt barátját.
Az elveszett tündérfalu cselekményét tekintve 10 év telt el az első rész óta. Elel felnőtt, összeházasodtak Azaésszel, gyermekük egyelőre nincs, de a herceg nem is nagyon vágyik egy kis sellőbébire. Mint már említettem, Aengus találkozik Csengével, de a történetet bonyolítja, hogy Azaészt meg akarják ölni, na meg Spiro feltalál amolyan teleportáló szerkentyűt és feltűnik a színen a féltestvére, akinek a létezéséről eddig nem is tudott. Ipari kémkedés, árulás, cselszövés, szerelem, izgalom, az elveszett tündérfalu, bébik, halottak feltámasztása, varázserő elvesztése, mindezekről olvashatunk a második részben. ...

Egy kicsit akadozva indult a történet, meg is ijedtem, hogy ez végig így fog majd maradni, de úgy a 200. oldal környékén felpörgött a cselekmény, onnantól kezdve már észre se vettem, hogy milyen gyorsan haladtam az olvasásával. Eltekintve az elején a mélyponttól- ami leginkább abból fakadt, hogy meg kellett emésztenem, 10 év telt el az első rész óta, a szereplőink felnőttek és ez olyan fura volt-, jó kis történet. Kimondottan tetszik, hogy nagyon sok fordulat van benne, több szálon fut a cselekmény és szerintem mindegyik jól ki van dolgozva. A karakterek most se jöttek annyira át, még mindig inkább a cselekményt érzem kidolgozottabbnak, de mivel egyik se volt már ismeretlen számomra, így könnyebben magam elé tudtam képzelni őket.

Így utólag nagyon örülök annak, hogy a szereplőink felnőttekké váltak, ennek megfelelően felnőttes problémákkal találták szembe magukat. És az is nagyon tetszett, hogy Ricsi újra felbukkant. Nélküle valahogy üres lett volna a kötet. A vége is szuper lett, erre vártam, ezt szerettem volna olvasni az első résztől kezdve. ;o)
Bár a szereplőink ebben a részben felnőtt éveiket töltik már, mégis valahogy megmaradt ifjúsági irodalomnak a történet. Nincs benne olyan esemény, amit az ifjú olvasók ne olvashatnának.
Olvasva a kis kitekintőt, hogy mire lehet számítani majd a trilógia befejező kötetében, készüljetek arra, hogy ott plusz 6 évvel kell majd számolnunk. ;o) Én már előre dörzsölöm a tenyeremet, hogy vajon milyen izgalmakkal és fordulatokkal fog minket meglepni az írónő. Remélem, hogy szerelmi téren is minden úgy alakul majd, ahogy remélem. ;o)

Amikor megláttam, hogy az Egmont Kiadó belekezd egy borzongatósabb sorozatba, aminek az egyik könyve nem is olyan soká megjelenik majd (ez volt a Hamvak), izgatottan vártam, hogy végre eljöjjön a megjelenés perce. A Hamvak fülszövege azonnal elnyerte a tetszésemet, a borítóról nem is beszélve. Zombik, borzongás, egy új világ, hm, micsoda szórakozás!
Sokáig úgy gondoltam, hogy a zombis történeteket filmben nézni jó, de ez a második olyan regény, ami erre rácáfolt. Igenis kérem, könyvben is nagyon jól át tudnak jönni a zombis elemek.

A történet egy kicsit unalmasan indult, nagyon vártam, hogy felpörögjenek az események, viszonylag gyorsan be is következik ez. Izgalmas volt, bár azt nem mondhatnám, hogy fordulatos. Voltak benne olyan elemek, amikkel nem nagyon értettem egyet miért úgy vannak ahogy, volt, hogy végigfutott a fejemben, hogy lehet rövidebbnek kellett volna lennie a történetnek, de összességébe nézve tetszett.

Megjelenés: Hamvak- Kegyetlen új világ Kiadó: Egmont Kiadó (2011.) Ára: 3999 Oldalszám: 557 Értékelésem: 4*

Az írónő oldala ITT

Kezdődik minden azzal, hogy a 17 éves Alex megszökik otthonról. Miután a szülei meghaltak, ő pedig kemény harcot folytatott az agydaganat ellen, fogja magát, magához veszi a számára fontos dolgokat és elindul kirándulni a hegyekbe, hogy át tudja gondolni a vele történteket. Mit ad Isten, miközben barangolgat, találkozik egy nagypapával és a kicsit elviselhetetlen 8 éves unokájával. Mindeközben eljön a világvége, Alex úgy érzi, hogy felrobban a feje, nagypapa holtan esik össze, a Hold is kék színűvé válik, sehová se tudja tenni a történteket. Bonyolítja a helyzetet, hogy a kislány így magára maradt, nem sokat tehet, együtt kell folytatniuk az útjukat. Igen ám, de aztán emberevő fiatalokba botlanak és vérengző kutyákba. Szerencsére a sors az útjukba sodorja az épp Afganisztánban szolgáló, de pihenőidejét töltő Tomot. Így hármasban folytatják az utat és próbálnak rájönni arra, hogy mi történhetett. ...

Elképzelésem se volt, hogy vajon milyen katasztrófa fogja érni a szereplőinket, aminek köszönhetően a régi civilizáció elpusztul, a "túlélők" egy része, meg zombivá válik. Mindenre gondoltam már, de igazán arra az elméletre amit levezetett az írónő, nem. Hogy van-e benne igazság, előfordulhatna-e, fogalmam sincs, mindenesetre így olvasva, teljesen elfogadhatónak tartottam.
Persze joggal fordul meg az olvasó fejében, hogy mitől függ, hogy egyesek zombivá válnak, mások meg egészségesek maradnak, nos, a magyarázat egyszerűbb volt, mint amire első körben gondolni lehetne.

Ha túlélőkről, zombikról hallunk, én egyből magam elé képzelem a filmekből ismert jeleneteket, amikor az életben maradottak bezárkóznak egy rakás fegyverrel pl. egy áruházba, ahol szerencsére van jó pár csokiautomata, ezzel kihúzzák egy ideig. Elbarikádozzák magukat, felváltva őrködnek, miközben az átváltozottak próbálnak bejutni hozzájuk. Többnyire ezekben a filmekben ott a jóképű és persze nagyon talpraesett férfi főszereplő, a női párja, akivel a romantika nem maradhat ki és egy gyerek se árt a történetből. Aztán előszeretettel vesznek bele a forgatókönyvírók időseket, kismamákat is, de a bekattant figura se maradhat ki, aki aztán tömegmészárlásba kezd, mert nem bírja a bezártságot, végül magára szabadítja az emberevőket. Ennyit a filmekről. ...

Megjelenés: Ashes (2011.)

És akkor visszatérve a könyvre. A jóképű, talpraesett férfi és a női megfelelője nem hiányzik a Hamvakból sem, a gyerek is adva vagyon, sőt, áruház helyett egy városka a központ, ahol a lakók felveszik a harcot, szóval minden adva van a sikerhez és ahhoz, hogy az olvasó kellő képpen maga elé tudja képzelni a cselekményt. Nekem legalábbis sikerült.

Olvasmányos, pörgős, valamilyen szinten kiszámítható, vannak mélypontjai, de összességében nézve jó történet. A karakterek kidolgozottak, a cselekmény szintén, a világkép jól fel van építve, Ilsa J. Bick mindent megmagyaráz (aztán az olvasó vagy elfogadja vagy kötekedni kezd, de ez van), szóval ha egy borzongatósabb történetre vágytok, akkor ajánlom figyelmetekbe. De készüljetek arra, hogy egy trilógiáról van szó és ahogy lennie kell, a legizgalmasabb résznél ért véget az első kötet. ;o) És hogy mikorra várható a folytatása? Egyelőre még angolul se jelent meg.

Ahány véleményt olvastam már erről a könyvről, szinte mindegyikben szerepelt így vagy úgy megfogalmazva, hogy másra számítottak. A történet megdöbbentette, sokkolta őket és nem olyan kis ártatlan, mint amilyennek első körben gondolni lehetne.
Én először azt hittem, hogy egy sima kis ifjúsági regényecske lesz, ami majd előre ugrál a jövőbe. Olyan kis lájtos, egy kicsit sokkoló, hogy azért mégis csak, de semmi extra. Erre pedig mit kaptam? Thrillert, a szó szoros értelmében. Borzongató, félelmetes. Az idén olvasott könyvek közül a legnagyobb pozitív csalódás.

Megjelenés: 13 1/2 Magyarul: 13 1/2 Kiadó: Cor Leonis Kiadó Oldalszám: 323 Ára: 2990 Az írónő oldala ITT Értékelésem: 5*

Érdeklődve kezdtem neki az olvasásának, de semmi extrára nem számítottam. Viszont már az első oldalakon érezni lehetett, hogy erre a könyvre bizony figyelni kell.
Kezdődött minden egy fiatal lány életének a bepillantásával. Polly 15 éves, egy lakókocsiban él a 28 éves, alkoholista anyjával és a ki tudja hanyadik nevelőapával. Egy napon megunja a kilátástalan jövőt, fogja magát és elszökik.
Aztán a következő oldalon már arról olvashatunk, hogy egy bizonyos John List, hogyan ölte meg a feleségét, anyját és három gyerekét. Itt hirtelen elkerekedett a szemem, hisz annyira nem illett Polly életének alakulásához. Úgy éreztem, mint aki elveszítette a fonalat.
A következő oldalon meg sokkot kaptam, ugyanis arról olvashatunk, hogy a 11 éves Dylan egy baltával lemészárolta a teljes családját, kivéve a 14 éves bátyját. A fiút persze elkapják, de ő semmire se emlékszik a történekből, mindenesetre számítani lehet arra, hogy mi lesz a sorsa.
A következő fejezetben már 2007-ben vagyunk (a gyilkosság 68-ban történt), Polly elvált, 2 gyerekes anyuka, aki megismerkedik Marshallal és bizony egymásba szeretnek. De a hátborzongatós jelenetek újra kezdetüket veszik. ...

Nagyon jól felépített, borzongatós történet. Nem volt egyszerű elaludnom, miután befejeztem az olvasását.
Igazán a borító nem harmonizál a történettel, amikor először rápillantottam, megerősítette bennem, hogy ez ifjúsági irodalom (nem az, ne lepjük meg vele a 11-14 éves gyerekünket!). Valahogy nem adja vissza ezt a nagyon komoly, véres, sokkoló hangulatot. Inkább olyan, mint valami árnyékos profibb gyerekrajz.
A történet viszont zseniális! Ha borzongásra vágysz, ne hagyd ki, nem fogsz csalódni! Tőlem megkapta az év legnagyobb meglepetése és legnagyobb pozitív csalódása díjat. ;o)

Megjelenés: Alle sieben Wellen (2009.) Magyarul: Hetedik hullám (2010.) Kiadó: Park Könyvkiadó Oldalszám: 246 Ára: 2900 Első rész: Gyógyír északi szélre Értékelésem: 4*

Mint ahogy a Gyógyír északi szélbenről szóló bejegyzésemben írtam, kész szerencsének tartom, hogy itthon várt rám a folytatása, mert nem tudom, mihez kezdtem volna. Így mindenkit arra biztatok, hogy a két kötetet egyszerre szerezzétek be, mert meg fogtok őrülni, ha nem folytathatjátok azonnal a másodikkal, olyan izgis résznél ér véget az első.

A Gyógyír északi szélbenben sajnos megszakad Emmi és Leo kapcsolata, igazán sejteni se sejtettem, hogy ennek mikor lesz folytatása és hogyan. 9 hónap telik el, mire végre Leo újra válaszol a nőnek és innentől kezdve szerencsére fordulat következik be, találkoznak. Hogy alakul a nagy találkozás? Jó kérdés. Nekem úgy jött le, hogy annyira szuperül nem, egy kicsit meg is akad a kapcsolatuk. Ráadásul Leonak barátnője lesz, ami bonyolítja a helyzetet, Emmi kicsit titokzatosan viselkedik, hogy mi a helyzet a férjével, de aztán szép lassan minden révbe ér. A szerelmük fellángol, végre már nem csak a monitor túloldalán, de a kérdés végig ott függ az olvasó feje fölött: mi lesz ebből? Happy end vagy életük végéig el levelezgetnek így, miközben élik külön-külön az életüket?

Nem tartottam annyira izgalmasnak már ezt a részt, de ezzel együtt lett kerek a történet, tuti begolyóztam volna, ha még csak várni lehetne a magyar megjelenésre. :o)

Daniel Glattauer nagyon jól ír. Olyan szépen fogalmaz, hogy néha simogatta a lelkemet.
A figyelmemet ebben a kötetben se tudta maximálisan fenntartani, hol teljesen odáig voltam érte, hol kicsit nyögvenyelősen fogytak azok az oldalak. Mindezektől függetlenül egy nagyon kellemes, nagyon finom olvasmány, amit egyszerűen jó olvasni és kell is, szóval csak bátran vágjatok bele!

Az Angyalcsók után izgatottan vártam az Angyali vadász sorozat 3. kötetét és nem kellett csalódnom. Nalini Singh továbbra is zseniális, imádom ezt a sorozatát! Olyan szinten sikerült elém festenie az angyalokat, hogy szinte láttam, éreztem a tollakat és egyáltalán nem találtam furának a világképet, maximálisan elfogadtam, nem idegenkedtem tőle. Ez pedig szerintem nagy dolog, ha ezt egy író el tudja érni az olvasónál. És piros pont, hogy ebben a kötetben nem volt 88X megismételve bizonyos elem, mint pl. a második részben az angyalok ruhája és a székek. :o)

Megjelenés: Guild Hunter 3.- Archangel's Consort (2011.) Magyarul: Angyali vadász 3.- Angyaltánc (2011.) Kiadó: Egmont Kiadó Oldalszám: 440 Ára: 3999 A sorozat további részeiről: Nalini Singh: Angyalvér Nalini Singh: Angyalcsók Értékelésem: 5*

A második rész végén egy kicsit fellélegezhetett az olvasó, arra számított, hogy innentől kezdve Elena és Raphael élik majd az életüket boldogan, de nem. Egy ősöreg ébredni készül és ez felbolygatja a bolygónkat. Földrengések, szökőárak, az elemek szinte az emberek ellen fordulnak és a vámpírok is fellázadnak.
Raphael sejti, hogy ki lehet mindezek hátterében, de megtalálni az adott ősöreget nem is olyan egyszerű. Feltámad a múlt, az érzelmeket nem lehet mindig magunkban tartani, majd pedig az arkangyal szemben találja magát azzal a lénnyel, akit egyszerre szeret a kezdetek óta és gyűlöl ugyanannyira. A harc kezdetét veszi. ...

Míg az Angyalvérben igazán az erotika volt középpontban, az Angyalcsókban az akció került előtérbe. Az Angyaltáncban már érezhető az arany középút, mind a kettőből bőven kaphattunk.
Ráadásul végre Elena múltjáról is többet megtudhat az olvasó, kezd összeállni a kép, de azért a történet végén sikerült az írónőnek fityiszt mutatnia, "Nesze nektek, reszkessetek a következő részért!". :oP Én pedig így is teszek, jöhetne már magyarul is!

Igazán mást nem is tudok írni erről a kötetről, egyszerűen imádom! A karakter, cselekményábrázolás tökéletes, a világkép szintén, aki szereti az erotikusabb fantasyt, az tényleg ne menjen el emellett a sorozat mellett, kár lenne érte.

Megjelenés: Gut gegen Nordwind (2008.) Magyarul: Gyógyír északi szélre (2010.) Kiadó: Park Könyvkiadó Oldalszám: 238 Ára: 2500 Az író oldala ITT Értékelésem: 4*

Egy könyv, amiről csak áradozásokat olvastam.
Egy történet, ami a PestiEst Kult Toplistáján 2010-ben az év legjobb könyve lett.
Egy színdarab, ami ebből a könyvből készült és alig lehet jegyet kapni rá, olyan gyorsan elkapkodják.
Ez a könyv pedig nem más, mint a Gyógyír északi szélre.

Sokat gondolkodtam azon, mit is írjak róla. Terveztem, hogy én is e-mailt írok Leonak, de olyan sokan tették már meg, hogy újdonságot igazán nem is tudnék megfogalmazni.
Tetszett az ötlet, hogy egy rossz címzettnek küldött e-mail üzenetnek köszönhetően szerelem szövődhet két fiatal között, mert egyáltalán nem tartom ezt lehetetlennek a mai világban.
Tetszett, ahogy mindezt Daniel Glattauer megfogalmazta, összehozta.
Tetszettek a karakterek annak ellenére, hogy Emmi néha az agyamra ment. Szorítottam nekik, néha kupán vágtam volna őket, néha már sírni támadt kedvem, néha épp emiatt eluntam magamat, néha meg a körmömet rágtam értük. Röviden így tudnám jellemezni a történettel a kapcsolatomat.

Kedvesen, humorosan indult, élveztem az olvasását. De amikor az elolvasott oldalak száma csak nőtt és nőtt és még mindig nem találkoztak, akkor legszívesebben rájuk kiáltottam volna, hogy mit totojáznak már, könyörgöm! Felnőtt emberek, ha kíváncsiak egymásra, akkor minek húzzák az időt?
Értettem Emmit, akiről már az elején kiderül, hogy akármennyire nem akar róla beszélni, de a házassága már csak úgy van, éldegélnek együtt, de igazán semmit se érez már a tiszteleten kívül a férje iránt. Persze ebben az esetben se könnyű megtenni azt a bizonyos lépést, hisz a biztonság mindig biztonság, a bizonytalan meg bizonytalan. Főleg akkor nehéz, ha még gyerekek is vannak a családban. Szóval megértettem őt és igazán nem is tudom, hogy egy ilyen szituációban én mit tettem volna, de így kívülállóként néha már a fejemet vertem tőle a falba.
Megértem, hogy sokan egy picit beleszerettek Leoba. Nagyon intelligens, talpig úriember, akivel nagyon kellemes lehet beszélgetni.

Az egész könyv e-mail üzenetekből épül fel. Emmi ír, Leo válaszol. Hol igen, hol nem. Aztán Emmi vagy reagál, vagy nem. Mindezt bonyolítja, amikor Leonak döntenie kell, hogy ez a kapcsolat meddig mehet így tovább. Nyilvánvaló, hogy szép lassan egymásba szerettek, de vajon ebben az esetben elég, ha csak a monitor túloldalán érinthetik meg egymást?

Voltak a történetben mélypontok, amikor az időhúzás nagyon az agyamra ment, de a végén mégis összeszorult a szívem. Ha nem várt volna már rám itthon a folytatása, nem is tudom mihez kezdtem volna.
Ha tudjátok, nézzétek meg a színdarabot is, de siessetek, mert már alig lehet jegyet foglalni! Íme egy kis videó a balatonföldvári előadásról:

Eddig 3 Gaiman regényhez volt szerencsém és bár annyira hű de nagyon egyik könyve miatt se voltam elájulva, rosszat mégse tudok írni az alkotásairól. Az író jól ír, jól felépíti a történeteit, de egyszerűen mindig beleestem a hullámvölgybe az olvasások során. Vagy a történet eleje nem jött be, vagy a vége, nem tudta végig fenn tartani maximálisan az érdeklődésemet. Így izgatottan vártam a novelláskötetét és reménykedtem abban, hogy most más lesz a helyzet. Hátha a rövidebb terjedelem miatt sikerül megfognia és teljesen elbűvölnie. Ráadásul a 98-ban megjelent kötete itthon egy ideje hiánycikknek számított, az új megjelenését pedig izgatottan várták sokan, ami rám is rám ragadt.

Megjelenés: Smoke and Mirrors ( 1998.) Magyarul: Tükör és füst (2011.) Kiadó: Agave Könyvek Oldalszám: 330 Novellák száma: 29 Ára: 2980 Az író oldala ITT Olvastam még tőle: Anansi fiúk Sosehol Elveszett próféciák Értékelésem: 4*

Már maga a borító is nagyon tetszett első pillantásra. Így utólag pedig tudom azt is nyilatkozni, hogy nagyon illik az egész novellagyűjteményhez, ami alapból olyan "mesés".
Nagyon kis aranyosan indult, egy bevezetővel. Tetszett, hogy az író összefoglalta, hogyan keletkeztek ezek a novellák, röviden mindegyiket bemutatta, bejöttek a kis zárójeles megjegyzések, szinte láttam magam előtt őket, ahogy megszülettek. Található közöttük hosszabb, rövidebb, versbe szedett, izgalmasabb, elgondolkodtatóbb, rémisztőbb, erotikusabb, unalmasabb és amolyan semmilyen novella is. Szóval nagyon hullámzó volt ez a kis gyűjtemény.
Amelyik a legjobban tetszett az a Lovagkor, ami legjobban elgondolkodtatott az Egy élet, Moorcock korai stílusában, ami szerintem a legszebben lett megfogalmazva, az Az álomseprő és amitől a víz is kivert, az a Hó, üveg, alma.

A Lovagkorban egy idős hölgy megveszi egy üzletben magát a Szent Grált, mondván jól fog mutatni a kandallópárkányon. Aztán hamarosan megjelenik Galahad lovag, aki bármit megadna az idős hölgynek, csak magával vihesse a végre megtalált ereklyét. Vajon mit tud felajánlani, amiért cserébe Mrs. Whitaker megválik új díszétől?
Az Egy élet, Moorcock korai stílusában igazából csak egy gondolat miatt fogott meg nagyon:

"- Farkas szeretnék lenni. Nem állandóan. Csak néha-néha."
...
"Csak örökké loholnék a holdfényben a fák között, és soha nem fáradnék ki és zihálnék, és sosem kellene megállnom. Ez szeretnék lenni, amikor felnövök..."

Nem tudom másnak, hogy jön le ez a kis idézet, de szerintem annyi fájdalom van benne. Mintha a fiatalság segélykiáltása lenne, "Úgy szeretnék ez meg az lenni, ... de igazán esélyem sincs rá." (Butaság.)
A Hó, üveg, alma pedig Hófehérke kicsit más verzióban. Brrrrrrr... Még az emlékétől is libabőrös leszek. A herceget pedig szeretném teljesen kiverni a fejemből. Főleg így A nekrofil elolvasása után.

Összességében nézve voltak benne nagyon jó novellák, voltak kevésbé sikerültek és elég unalmasak is. Mindezektől függetlenül csatlakozom azokhoz akik úgy érzik, hogy Gaimannak igazán a novellák "állnak jól". Aki még nem próbálkozott a szerzővel, ez a gyűjtemény tökéletes indulópont lehetne, aki meg már igen és szerette, annak kötelező, aki nem szerette, annak meg próba szerencse, hátha. :oP