Lisa Heathfield: Papírpillangók

Eredeti címe: Paper Butterflies (2016.)

Kiadta: Cicero (2017.)

Oldalszám: 284

Forrás: saját

Értékelésem:

Teljesen megbabonázott a könyv fülszövege. Imádom az olyan könyveket, melyek titkokat rejtegetnek. Egyszerűen olyan szinten kíváncsi természet vagyok, hogy titkok tudója akarok lenni. 😏 Így amikor elolvastam és szembe találtam magamat azzal, hogy "sötét titkokat rejt", hát nem is kellett több nekem.

A fülszöveg:

"Törött szárnnyal tudnál-e repülni?
June otthona az apjával, a mostohaanyjával és a mostohatestvérével sötét titkokat rejt. Csapdába esett, mint a hálóban rekedt pillangó.
De aztán June megismeri Blistert, a fiút az erdőből. És benne felfedezi a remény aprócska sugarát, amely képes őt elrepíteni messze az otthonától. Képes őt szabaddá tenni. Mert a világon minden lény megérdemli a szabadságot. A kérdés csak az, milyen áron."

Hogy tetszett?

Hm. A borító olyan, mint maga a történet is. Tiszta, egyszerű, szép. Első pillantásra csak a pillangót láttam, az arcot nem is benne. És ilyen a történet is. Sokan csak azt látták June körül, amit látni lehetett, de mögé nem néztek vagy nem tudtak nézni vagy csak nem is akartak.

Rettentően sajnáltam ezt a fiatal félárva lányt, akit a mostohaanyja enyhén szólva is bántalmazott. A nő egyszerűen nem normális, egy pszichopata és ami különösen szörnyű, hogy a rémtetteibe belevonja a saját lányát is, hogy a segítségére legyen June bántalmazásában. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy mi baja is van szegénnyel. Ennyire piszkálja, hogy a férjének van másik gyereke is? Vagy June félvér származását nem tudja elfogadni? Aztán persze a történet végén kiderül, hogy mi lehetett a gyűlöletének az igazi oka.

June pedig tűr, sokáig hallgat. Ami különösen dühített az az, hogy a saját apja se vett semmit észre az egészből. Hogy miért? Mert tán nem is akarta.

Aztán June találkozik egy fiúval és szép lassan szerelmesek lesznek. A lány lázadni kezd, majd egy véletlen a feje tetejére állítja a világát.

A történet 2 részre oszlik. Van az ELŐTTE és az UTÁNA. Hogy mi előtt és mi után vagyunk, csak a történet kb. 2/3-nál derül ki. Addig ide-oda ugrálunk a jelen és a múlt között, míg eljutunk arra a pontra, amikor a lány élete örökre megváltozik. 

Úgy érzem, hogy miután kiderül a kiindulópont, mintha az írónő elkezdte volna összecsapni a történetét. Hirtelen minden annyira felgyorsult, megemészthetetlenné vált.

Az évek teltek és eljutottunk a történet végéhez. Meglepődtem-e? Igen és ez a meglepődés kellemes megkönnyebbüléssel is járt. Igaz, hogy a szerző konkrétan nem zárta le a történetét, de az olvasó mégis sejti, hogy mi mi történt és ki/kik vannak a háttérben.

A Papírpillangók egy könnyed történet. Maga amiről szól, az már velősebb. 

"A megbocsátáshoz nagy bátorság kell."