Könyvesem

Tegye fel az a blogger a kezét, akinek volt már szerencséje trollhoz, ahogy nevezni szokták azokat, akik ... hogy is fejezzem ki magamat ... akik többnyire névtelenül, arctalanul, egy nick név és avatar mögé bújva megmondják a frankót a bloggernek! (Na jó, ez most így kicsit furán jött ki, hisz én is egy nick név és avatar mögé bújva mondom meg a frankót a könyvekről, de szerintem kulturált stílusban. Ha épp nem, akkor kikészített a könyv.) És a frankó mellett nem a tündi-bündi de jól írsz-imádom minden sorodat-miért csak egy van belőled hozzászólásokra gondolok, hanem azokra, hogy ide figyelj te csipszar, nagyon gáz vagy - bakker, anyád minek szült meg - okosnak hiszed magadat? Megsúgom, nem vagy az. Na, ilyenekre gondolok, kicsit persze eltúlozva a stílust. Többnyire csak fikáznak, próbálják alázni a bloggert, mert hát nyilván az csak hülyébb lehet nála.

Szóval, ki találkozott már trollal?

Szerintem nincs olyan blogger, aki legalább egyszer még ne futott volna bele ilyenbe. Ha esetleg még nem, akkor majd fogsz, ne örülj most!

De nézzük azt, hogy ilyen esetben, a blogger nekiállhat-e rinyálni! De köcsög ez a hozzászóló! Miért írt nekem ilyet? Ez nem is igaz! Hülyének néz? Engem? De van X diplomám és lehet az anyja is lehetnék! Én már akkor colas nyalókát nyaltam, amikor rá még az anyja se gondolt! Rinyálhatunk-e, mi bloggerek, ha bántanak minket?

A blogger ugyanúgy kiteszi magát az olvasóknak, mint ahogy mondjuk a celebek is.
A celebek kitesznek mindenféle cuki vagy épp ciki képet magukról mondjuk az Instára, ami alá mennek a szívecskék vagy épp a hozzászólások, hogy te mekkora tehén vagy, megműttethetnéd a fejedet, akciós a zsák a madaras boltban, miért nem veszed magadat észre, stb. Rinyálhat a celeb, hogy de bunkó vagy te Jóska és nézzél inkább tükörbe, a Pistike azt írta, hogy én vagyok álmai nője, de ez nem változtat azon, hogy ő tette ki saját magát ennek.
Hisz ha nem tenne ki magáról semmit a netre, a kutya se foglalkozna vele.

A bloggerekkel is hasonló a helyzet, csak mi írunk. És azzal, hogy ezt nem maguknak a cuki kockás füzetben, bizony kitesszük magukat annak, hogy szívecskék helyett "szarságokat" kapjunk. És ezt el kell viselni, hisz a jelenlétünkkel kitettük magunkat ennek. Vállalni kellett ezt, amikor rákattintottunk a blog létrehozása fülecskére és amikor a beállításoknál azt állítottuk be, hogy nyilvános.

Miért is jött ez most szóba? Szerencsésnek mondhatom magamat, mert az elmúlt majdnem 9 év alatt, én nem futottam bele IGAZI trollba. Mások blogján hozzászólásokból láttam, hogy nem csak a mesékben léteznek, illetve olvastam olyan bejegyzéseket, melyek reakciók voltak egyes trollok hozzászólásaira, de engem nem találtak meg igazán. (Ami késik, nem múlik!) Ugyanakkor természetesen nem csak pozitív kommenteket vagy e-maileket kaptam az évek során. Volt 1-2 ember, akik kíméletlenül megmondták, hogy húzzam le magamat a klotyón, mert szar amit csinálok. Na hopsz!

Mi fut ilyenkor végig a bloggerben? Első körben hirtelen sokkot kap és elrohan zsepiért. Mi? Én szar vagyok? Szar amit csinálok? Te mit csinálsz? Gyorsan próbálja megnézni a hozzászóló profilját, hátha kiderül, hogy ismeri vagy ha nem, akkor legalább az anyját és jól beárulhatja. Aztán rájön, hogy nem tudott meg róla semmit, mert az ritka, hogy valaki úgy szól hozzá, hogy Szia Blogger, Kovács Pistike vagyok és a Z gimibe járok, most fogok érettségizni és szerintem ultragáz, amit most írtál! Anyám neve Jakab Borbála és a XXVII. kerületben lakom, a Segged-alja utca 0. Számom: 0670/00000 Na ilyen nincs. Pistike neve Einsten88, az avatarja pedig egy tetkós faszi. Olyan igazi benga, kivarr állat és még így is megáll benned az ütő tőle. Na de a blogger.

Szóval a blogger telesírt egy százas zsepit, lenyomozta a trollját, aztán mérges lesz, amiért fikázták élete művét. Majd bosszút esküszik. Majd én olyan bejegyzést írok erről, hogy összehugyozza magát Einsten, ráadásul mindezt 100 ezren fogják olvasni! Belépek még 100 Fb-s csoportba, hogy még több helyen tudjam megosztani. Kicsinállak Einsten! Ez tart kb fél óráig. Már neki is áll egy bejegyzésnek, írja, írja, aztán közben kezd lehiggadni. Mi a szar? Csináljak magamból hülyét? A fenéket! Nem szeret mindenki egyformán minden könyvet, mert nem vagyunk egyformák. Így lesznek, akik odáig lesznek egy bloggerért, másokat hidegen hagy a létezése, megint más meg utálni fogja. (Persze van olyan blogger, aki nem jut el a Mi a szarig és közzé teszi a bejegyzést.)

Mit lehet tenni? Ezt elfogadni. Te ugyanúgy szereted azt a szőke plasztikcicát, mint a Zsuzska barátnőd? Nem irritál a nyávogása? A baromi hosszú műkörme, ami miatt mindig elgondolkodsz azon, hogyan törli meg aztabizonyosat? Nos, nyilván nem. Téged se szerethet mindenki. .... Vagy épp engem.

Mit lehet tenni? ... Nézzük csak, megvan! ... ELFOGADNI.

És nézzük akkor a trollokat. Mi vesz rá valakit arra, hogy vad idegen embert bántson? És itt a bántásnál kiemelném azt, hogy teljesen más tészta, ha valaki kulturált stílusban megfogalmazza, hogy te figyi már, valamit nem veszel észre, mint az, hogy odabassza, hogy húzd már le a rolót.

Mi vesz rá bárkit arra, hogy már-már alpári stílusban hozzászóljon egy kép, egy bejegyzés alá? Kisebbségi komplexus? Otthon kuss van, akkor a neten pofázhatok? A főnökömnek nem merek okoskodni, majd most megmondom a frankót, ki szarta a spanyol viaszt? Tök hülye vagyok, de itt van mellettem egy lexikon, most megmondom a tutit, mert a nick nevem alapján mindenki azt hiszi, hogy feltaláló vagyok? Kis pöcs vagyok, de nagy a szám és senki se tudja még mit tartogatok a kis fecskémben? Nem tudom mi vesz rá valakit arra, hogy alpári stílusban véleményt nyilvánítson. És akkor sem, ha az esetek elenyésző részében meri ehhez az arcát vállalni (jobb esetben a sajátját, nem pedig a netről lopott képet biggyesztette oda). De mindenképp valami gikszer van vele.

Mert az, aki normálisan nyilvánít negatív véleményt, annak otthon nincs kuss, vissza mer pofázni a főnökének, nem kell neki lexikon, senki nem hiszi róla, hogy feltaláló, mert tudják ezt és boxert hord, nem fecskét, mert nem férne el benne a tudjukmi. Vagyis mi a lényeg? A stílus.

Jolánka szépen megfogalmazza bloggernek, hogy te figyi már, nem értem mit akartál ezzel a bejegyzéseddel, nekem nem jött át. Magyarázd már el még egyszer.

Blogger persze kiakad első körben, mert nem hülye, lelőtte azonnal, hogy mi van burkoltan közölve vele, mi nem volt érthető ba.d +. De azért elmagyarázza, miután ezt kitörölte a válaszból és igyekszik higgadtan válaszolni.

De ha ott van Gizike, aki faszán odamond szerinte, hogy figyi már, össze-vissza szövegelsz, ép mondatod nincs, miért nem a kockás füzetedbe írsz otthon? Nos ilyenkor a blogger telesírja a zsepit, nyomoztat utána a neten és vagy hasonló stílusban, de korántsem olyan szépen, mint Jolánkának  megfogalmazza, hogy húzz vissza még 9 hónapra fejlődni vagy küld el mosolygós szmájlit, aminek a jelentése ugyanez, csak szavak nélkül ebben az esetben. Vagy csak fogja, ránt egyet a vállán, hogy nagy dolog volt, lépjünk tovább.

És ez a nagy dolog bloggerek! Tovább lépni! Tanulni a hibákból, az építő kritikákat megfogadni és tovább menetelni!

A trollok pedig legyenek választékos trollok. Tudjátok, a mesékben csúnyák, sárosak, rémisztőek, de ez is kb olyan, mint az AZ. Abból táplálkozik, hogy rémisztgeti a gyerekeket. De mi van, ha a gyerek már kiröhögi és nem fél tőle? Akkor elveszíti a varázsát és új mezőkre kell lépnie. Mondjuk választékos troll lesz, akinek a jól megfogalmazott észrevételeitől, építő jellegű kritikáitól összepisálja magát a blogger. És onnantól kezdve nem is troll, hanem "csak" hozzászóló.

⟾ azzal, hogy nyilvánossá teszed a posztjaidat, lényegében engedélyt adsz arra, hogy beléd köthessenek. Három dolgot tehetsz így. Vagy megszünteted a blogod láthatóságát és akkor csak te láthatod. Vagy kikapcsolod a hozzászólások lehetőségét. Vagy moderálod és csak a neked tetszőek kerülnek nyilvánosságra. (Bár ettől függetlenül látod azokat is, amiket az olvasóiddal megosztani nem szeretnél.)
⟾ ha valaki fikáz, ránts egyet a válladon és lépj tovább

⟾ küldj neki mosolygós szmájlit

⟾ az építő jellegű véleményeken gondolkodj el legalább

⟾ készíts ki egy százas zsepit és ne szégyelld, ha sírsz
⟾ próbálj meg olyan bejegyzéseket készíteni, melyekben kevés támadási felületet hagysz
DE AZÉRT ÉLVEZD A BLOGOLÁST! 😄

Ha troll vagy

Ha "csak" hozzászóló vagy

⟾ senki nem várja el tőled, hogy csupa tündi-bündiséget írj. Ne értsd félre a bejegyzésemet még csak véletlenül sem! Légy őszinte mindig és ne feledd, hogy mi különböztet meg a trolloktól!

Ez volt az a könyv, amit szinte minden könyvmoly elolvasott 2013-ban. Amiért nálam mégis ennyire elhúzódott az olvasása ... igazán nem is tudom. Tán féltem attól, hogy annyira népszerű volt és mi van, ha én nem azt fogom érezni, mint a többiek és úgy fogom érezni, hogy bennem van a hiba. Mert népszerűnek igen népszerű volt akkor. 

A történet? Erzsi 30 éves és Angliában él, dolgozik, egy kicsit távol az apjától. Folyamatosan bontakozik ki az élete és a múltja a történetben.
Minden azzal kezdődött, hogy egy fényképalbumot kapott Magyarországról, mely 7 évet ölelt át. Az első fényképen 9 éves, az utolsón 16 volt. És bár Erzsi szerette volna magában eltemetni a múltat, ahogy elkezdi átlapozni a könyvet (vagyis a fényképalbumot), a fényképek nézegetése közben visszarepül az időben és így tudjuk meg, hogy mi történt vele Magyarországon és miért csak 7 év fényképeit látja az albumban.

Nyarak könyve. Egyszerű cím, ugyanakkor az olvasó egyből összeköti a szerelemmel. Szinte biztos voltam abban, hogy Erzsi első szerelméről fog szólni a történet, ami csúnyán fog véget érni. Tán meghal a fiú? Vagy csak elhagyja? Mindegy is, biztos voltam abban, hogy egy kis lájtos, szerelmes, nyári történethez lesz szerencsém. És bár van egy kis tini szerelem a könyvben, igazán nem is erről szólt.

Jó volt olvasni a történetet, mert végig kíváncsi voltam arra, hogy mi lesz a csattanója. Biztos voltam abban, hogy lennie kell majd. És bár lett is, egyáltalán nem az, amire számítottam és nem is tetszett. 

A Nyarak könyve egy nagyon könnyed, olvasmányos könyv, de nem azt kaptam, amire számítottam.

Jó volt olvasni Magyarországról egy külföldi szerző szemén keresztül - aki magyar származású -, de azt kell mondanom, hogy nem sikerült azt a Magyarországot leírnia, amilyen valójából volt a 90-es években. Bíztam abban, hogy olvasva a könyvet, a külföldiek jobban megismerik majd az országot és kedvet kapnak meglátogatni, de ennyi erővel játszódhatott volna Kínában is. Azon kívül, hogy van egy tavunk, ami tenger is lehetne és vajas vízben főzik a kukoricát, valamint szegénység van, nem sokat tudtam meg az országról. 

Ja! Még annyit, hogy itt mindenki olyan más. Hangos, pipacsos ruhákban rohangálnak a nők, gulyást főzünk és ennyi. Ezt megtudhatja kb bárki egy útikönyvből. 

Nem volt rossz olvasmány, de nagyon felejtős.

Nem kedveltem meg a szereplőket annak ellenére sem, hogy sajnáltam az Erzsivel történteket. 

Maga a cselekmény? Fordulat volt benne, de mégis csalódást éreztem, mert a szerző végig tévútra vezetett, aztán jól képen törölt az igazsággal. Ez pedig nem tetszett.

Mi az a moly TOP10?: Elhatároztam, elkezdem vezetni hónapról-hónapra, hogy a molyon mely 10 könyv volt a legolvasottabb. Biztos érdekes lesz majd visszanézni a polcokat alkalomadtán, hogy mely könyvek voltak itthon a legnépszerűbbek.

Winterborne választottja ➤ 1 hónapig bírta a TOP10-ben

Érzéketlen aranyifjú ➤ szintén 1 hónapig bírta

Harry Potter és a titkok kamrája ➤ most 3 hónapig volt a listán, de így 9 nappal később újra amúgy benne van a TOP10-ben

Harry Potter és az azkabani fogoly ➤ 1 hónapig volt

A vadállat ➤ szintén 1 hónapig

Mi vagyunk a medvék

A csábítás szabályai (visszatérő)

Rókák esküvője

Leányrablás Budapesten (visszatérő) 

A szolgálólány meséje (visszatérő)

Csúf szerelem ➤ 4. hónapja

Alapos kétely ➤ 3. hónapja

Harry Potter és a bölcsek köve ➤ 4. hónapja

Hollywoodi mocsok ➤ 3. hónapja

Ellopott babácskák ➤ 3. hónapja

Ó a francba, de dühít ez a könyv! Jobban mondva nem is a könyv, hanem az, hogy nekem nem tetszett annyira, mint számítottam rá. A molyon jelenleg 129 értékelés alapján 90%-os, tele van 4, de leginkább 5 csillaggal. Engem miért nem nyert meg magának ennyire? Mi a baj velem? 

Azt a fajta erőszakos dühöt érzem most, amikor rendesen agresszívan estem neki a második résznek. És csak zakatol a fejemben: mi a baj velem? Nekem miért nem tetszett?

Igazából nem volt kívánságlistás egyáltalán a Briliáns barátnőm. Egyszerűen csak pont néztem az HBO-t, amikor egy előzetesben felhívták a filmsorozatra a figyelmemet és említést tettek arra, hogy könyvből készült. Addig arról se tudtam, hogy létezik.  Aztán beszereztem, elkezdtem olvasni és csak haladtam, haladtam vele, de nem tetszett különösebben.

A történet két barátnő, Lila és Elena életét követi nyomon, ha jól rémlik tán 9 éves koruktól, 16 éves korukig.
A helyszín Nápoly, a II. világháború után. Teljesen más világot mutatott be Ferrante ezzel a történetével, mint amilyenben jelenleg mi élünk. A háború után vagyok, volt mindenben részük a nápolyiaknak. Háborúban, éhezésben, terrorban.

"Ilyen volt a világunk, teli gyilkos szavakkal: torokgyík, vérmérgezés, tífusz, gáz, háború, esztergagép, sitt, munka, bombázás, bomba, tüdővész, genny. Azt hiszem mindaz a sok félelem, ami egész életemben végigkísért, ezekből a szavakból, ezekből az évekből származik."

Ráadásul akkoriban másképp is működtek a dolgok, mint manapság. 14 éves a lányod? Lazán el lehet őt jegyezni, 16 évesen meg férjhez mehet. Kidobja az apja a lányát az ablakon, mert az átkiabált a szomszéd kislánynak? Ma valószínűleg jönne egyből a gyámügy, akkoriban rá se hederítettek erre. Minden annyira más volt. Erőszakosabb, nyersebb. És erre nagyon jól rávilágított a Briliáns barátnőm.
Eszembe jutott, hogy még kislányként láttam egy Sophia Loren filmet. Már nem tudom melyik volt az, de a háború után játszódott.  Loren fiatal, gyönyörű volt és ahogy olaszul veszekedni tudott a szomszéd nővel! Annyi erő, élet volt benne. Ez sütött át ebből a könyvből is.
Szóval van a két kislány, akik külsőleg és a családi körülményeikben annyira másik, egyben viszont hasonlóak, rettentően vág az eszük. Csak míg Elena lenne a jókislány, neki a tudásért tanulnia kell, Lilának valahogy eredendően ez megvan.
Képzeljetek el egy lányt, aki mindig tiszta, jól nevelt, okos, de ezért tanul is. Ő Elena.
És most képzeljetek el egy koszos, kimondottan fiús, vagány, verekedős, semmitől se félő lányt. Ő Lila. És egyszerűen eredendően mindent tud. Viszont a szülei megrekesztik, nem engedik tovább tanulni, a lány hiába rettentően okos, visszafogják. Elena viszont tanulhat.
A barátságuk hol nagyon mély, hol viszont tragikus. Van itt féltékenységtől kezdve minden.
A sorozat első részének a vége pedig ott ér véget, hogy furcsa módon elsőnek a vadóc, immár 16 éves Lila férjhez megy.

"– Bármi történjen is, te folytasd a tanulást.
– Még két év, leérettségizem, és vége.
– Nem, ne hagyd abba, majd adok pénzt, neked mindig tanulnod kell.
Idegesen felnevettem, aztán azt feleltem:
– Köszönöm, de egy idő után az ember befejezi a tanulást.
– De te nem: te vagy az én briliáns barátnőm, a legjobbá kell válnod, nem érhet a nyomodba se nő, se férfi."

Miért is nem tetszett a könyv? Van amikor jó, ha egy történet lassú, de ez most nekem nem tetszett. Lassan felnőttek a lányok. Olvashattunk erről, az első szerelemről, bosszúról, haragról, de nekem még se nőttek a szívemhez. Igazából elképzelésem se volt, mivel fog befejeződni az első rész. Nekem olyan fura volt, és sokszor nagyon unalmas is.

A történet úgy van megírva, mintha Ferrante lenne Elena és elmeséli a vele történteket. Érdekes ez a fajta önvallomás. Már csak azért is, mert nem lehet tudni, hogy ki Ferrante, teljesen homály fedi a valódi kilétét. És persze lehet, hogy az önvallomás se önvallomás, pusztán csak egy így megírt történet.

Amikor befejeztem a könyvet, azonnal nekiugrottam a folytatásnak. De mint ahogy fentebb is írtam, ez egyfajta agresszió volt. Kíváncsi leszek, hogy ez a kötet mennyire fog tetszeni.


És íme a sorozat előzetese.

Eredeti címe: The Girl with the Make-Believe Husband (2017.) Kiadta: GABO (2017.) Oldalszám: 376 Forrás: saját

Uh, nem épp most olvastam a könyvet, viszont semmiképp se szerettem volna kihagyni itt az értékelését.
Számomra az írónő a történelmi romantikus könyvek királynője, egyszerűen nem emlékszem arra, hogy valaha is mellényúltam volna a könyveivel. Azt viszont el kell ismernem, hogy vannak olyan történetei, melyek évek múlva is eszembe jutnak és vannak olyanok, melyekről csak annyi ugrik be, hogy igen, elolvastam. A sorozat első része, a Miss Bridgerton miatt is ilyen felejtős volt. Akárhogy erőltettem a fejemet, egyszerűen nem ugrott be azonnal, hogy miről is szólt a sorozat első része, inkább úgy jutottak eszembe az abban történtek, hogy olvastam ezt a részt.

Megszokhattuk, hogy az írónő, mindig egy-egy család szerelmi életét hozza össze a köteteiben, de ezek sosem folytatásosak. Az előző részben, a legidősebb Rokesby fiú esett szerelembe, most pedig követte ezzel a kötettel a második.

A főszereplő hölgyünk Cecilia, akinek a testvére együtt szolgál a hadseregben Edwarddal. A fiatal nő és Edward sose találkoztak még, de nagyon szimpatikusak lettek egymásnak a nő és a fivére levelezései közben. Lényegében ide-oda üzengettek egymásnak a sorokon keresztül.

Aztán egy amerikai "bevetés" során Cecilia testvére eltűnik, a lány pedig fogja magát, tengerjáróra száll és elindul felkutatni Thomast. Viszont helyette a megsebesült Edwardra talál. Hogy a férfit ápolhassa, azt hazudja, hogy a felesége. És elindul a lavina, amint Edward magához tér.

Bájos történet volt a Szerelem postafordultával. Olyan kis könnyed, romantikus, de már most tudom, hogy ugyanolyan felejtős lesz, mint a Miss Bridgerton miatt. Szimpatikus volt Cecilia karaktere, megmondom őszintén, hogy még a hazugságát is megértettem, tetszett a cselekmény folytatása azután, hogy Edward magához tért, kellőképpen romantikus, heves lett a viszonyuk, de annyira nem vagyok oda. 

Igazából nem is tudom, hogy miért, pedig Qiunn hozta a megszokott formáját. Nem tudom. Tán azért, mert nem a megszokott Angliai terepen játszódott, mert nem voltak bálok (ó, azok a bálok!), anyás cselszövések férjkerítés céljából, ... nem tudom. ... Mindenesetre kíváncsi vagyok a sorozat következő kötetére is.

Tavaly novemberben toppant be a könyvmolyok életébe a Book a Sloth Club csapata, mely itthon is megvalósította a külföldön annyira elterjedt könyves meglepetésdobozokat. Hatalmas izgalommal fogadtam a megjelenésüket, két dobozukról is írtam ITT és ITT. Elégedett voltam a csomagok tartalmával és ahogy néztem a folytatásokat, azokkal is. Tetszett a csapat kommunikáció, hogy pozitívan fogadták az észrevételeket és próbáltak ötleteket gyűjteni, milyen meglepetések is tetszenének a leendő vásárlóknak. Maximálisan szimpatikus volt a kommunikációjuk.

Aztán tavaly decemberben megpróbálkozott a Könyvmolyképző is ezzel a meglepetésdobozosdival. Bevallom, nagyon megijedtem, hogy lenyomja majd a kiadó a piacról a BASC-t. Itthon a YA és az NA korosztályban szerintem a Könyvmolyképző a legnépszerűbb és őszintén merem leírni, hogy úgy voltam vele, ha ők is kijönnek egy ilyen dobozzal, akkor esélye sincs a BASC-nak. Aztán magam is megdöbbentem, hogy mennyire nem sikerült az övéké és mennyire csalódottak voltak a vásárlók. Elnézve a dobozok tartalmáról készült képeket, én se voltam oda érte. Számomra eléggé olyan beütése volt az egésznek, hogy csak kaszálni akart a kiadó pár milliót az ünnepek előtt. Azóta se jelentkeztek újabbal, de szerintem félve is vásárolnának az emberek.

Aztán szinte egyszerre toppant be a piacra 2 újabb csapat is. Ők voltak a MyBooKz és a BubbleBook. 

Kíváncsi voltam, hogy mit fog a MyBooKz alakítani, hisz prémium szolgáltatást ígértek és hát ők adták legdrágábban a dobozokat. ITT írtam a tesztdobozukról. Nem voltam maradéktalanul elégedett. Emlékeim szerint 1 éles dobozzal kijöttek még, aztán a csapat eltűnt, nem lehet rendelni újabb dobozt az oldalukról. Véleményem szerint nem tudták hozni azt, amit ennyiért ígértek. 

A BubbleBook már a tesztdobozával levette a molyokat a lábukról és ő volt az, akit igazi vetélytársnak tekintettem a BASC-nak a Könyvmolyképző kiesése után. Mert igen, nézve az eddigi dobozaikat, mindegyik jól sikerült. A kommunikációjukról nyilatkozni nem tudok, mert annyira nem figyelem ezt, inkább csak a dobozaik tartalmát szoktam megnézni és a témákat, melyek alapján összehozzák azokat. És jól választanak.

De van még egy ilyen csapat, ez pedig a TABOOX- nak a Reader doboza. ITT írtam az egyikről. Nem volt rossz a doboz, de azért nem tekintettem sem a BASC-nak, sem a BubbleBook-nak ellenfélnek.

Nem olyan rég a BASC megosztotta a hírt először az FB oldalukon, majd Instán is, hogy bezár a bazár, kilépnek. 

Hazudnék, ha azt mondanám nem volt érezhető, hogy valami nem stimmel. Először akadoztak a szállítások, probléma volt a termékekkel, majd elterjedt a pletyka, hogy csőd közelébe jutottak, de ezt cáfolták. Érezhetően nem voltak már azok, mint az induláskor. Próbálkoztak a fennmaradni a felszínen, új ötletekkel előrukkolni, de mint ahogy a búcsúzásuknál is írták, ez nem sikerült. Én pedig nagyon sajnálom, hisz mégis csak ők voltak azok, akik mertek itthon belevágni ebbe, egy teljesen ismeretlen terepbe és megszerettetni itthon a könyves meglepetésdobozokat a molyokkal. Úgy gondolom, hogy igazi úttörők voltak!

A kérdés ami felmerült bennem: vajon a hazai piac mennyi ilyen könyves meglepetésdobozos csapatot bír el? Mennyire van igény?

Én azt látom, mintha többen olvasnának manapság, mint mondjuk 5-10 éve. Mintha újra kezdene divatba jönni az olvasás, ez pedig nagyon jó dolog. Nyilván, ha vannak könyvmolyok, van igény ilyen dobozokra is.

Egy cég nem elég, hisz konkurenciára szükség van. Ez serkenti a csapatokat a harcra a vásárlók kegyeiért, ez tartja az árakat szinten. Ettől lesznek a dobozok jók. Most úgy tűnik, hogy a BubbleBook maradt az élen és nagyon konkurenciája jelenleg nincs. Ezt eléggé bajosnak tartom, mert nagyon a dobozok minőségének romlásához vezethet. Hisz aki ilyen dobozt akar, lényegében ők vannak vagy a TABOOX, de az utóbbi más kategória. Vagy esetleg létrehoz saját konkurenciát. De ez már más tészta.

Az se mindegy nyilván, hogy milyen árban vannak a dobozok. Arányosnak kell lenni a hazai fizetésekkel, kifizethetőnek kell lennie, különben nem fogják tudni megvenni az emberek. Ugyanakkor nyilván a csapatnak is meg kell élnie valamiből.

Kíváncsi vagyok arra, hogy fel fog-e bukkanni még más ilyen csapat, de arra is, hogy a BASC vissza fog-e térni. Én szorítok nekik!

Frissítés!

A bejegyzésből kimaradt - így utólag írom bele -, hogy volt/van még egy ilyen könyves meglepetésdoboz, a Candy Book, Lakatos Levente által készített könyves doboz.
Szégyen nem szégyen, de totál elfelejtettem, hogy csinált ő is ilyen dobozt, a legutolsó eddig a júniusi doboza volt.
Hogy lesz-e folytatása ezeknek nem tudom, mindenesetre visszanézve a dobozok tartalmát, akkora hátast nem dobtam tőlük.
Az egyediségük a sok édesség volt a könyves meglepetés mellett. Ha ezek az édességek külföldről rendelt egyediségek lettek volna, akkor bukfenceztem is volna, de eléggé olyan bemegyek a Tesco-ba és megveszem feelingje volt nekik.

A bejegyzés írásakor igyekeztem elvonatkoztatni a jelenkori "menekült helyzettől", ezzel kapcsolatban a személyes véleményemet nem szeretném kifejteni! A könyvet igyekeztem maximálisan TÖRTÉNETKÉNT feldolgozni magamban.

Gondolta volna a fene, amikor nekikezdtem ennek a könyvnek, hogy ennyire a hatása alá fogok kerülni. Megmondom őszintén, hogy túl sok jóra a kiadótól nem szoktam számítani, szerintem ők kimondottan a könnyedebb műfajt részesítik előnyben és nem épp a velősebb témájú történeteket. A Menedék egy kakukktojás ebben a sorban. Még mindig kattogok rajta és keresem az összefutó szálakat.

3 gyerek a történet főszereplője. 3 különböző korban és helyszínen.

Ott van Josef, aki egy zsidó fiú 1939-ben, Németországban.

Isabel egy kubai kislány 1994-ben.

Mahmud egy szír kisfiú 2015-ben.

Mind a hárman menekülnek.

Josef a zsidó mivolta miatt a szüleivel Kuba felé.

Isabel Kubából az USA-ba.

Mahmud pedig Németországba. Abba a Németországba, ahonnan Josef 1939-ben menekülni kényszerült.

A szálak a történet végére összefutnak. 

Nehezen találom a szavakat. Évek óta a csapból is a menekült kérdés folyik, de hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ez nem amolyan "új dolog". Menekültek mindig voltak és mindig lesznek sajnos. 

Josef Hitler elől menekül. Nagyon ecsetelnem nem kell, hogy a holokauszt mennyi áldozatot szedett. Aki időben ébredt és volt rá lehetősége, értelemszerűen megpróbálta elhagyni Németországot. Hisz ki szerette volna leélni az életet Dávid csillaggal felcímkézve vagy épp egy haláltáborban végezve? Én is elmenekültem volna, ha tudtam volna, mentettem volna a családomat. Ki ne tette volna ezt, tudva már, hogy mit tett Hitler?

De ott van Isabel. Emlékszem a hírekre melyek arról szóltak, hogy a kubaiak menekülnek az USA-ba tömegesen, Fidel hatalma elől. Évekkel később láttam dokumentumfilmeket az akkori Kubáról. Az éhségről, az erőszakokról, a bujkálásról, a csöndről. Voltak akik maradtak és voltak, akik többre vágytak és úgy érezték, hogy ezt az USA-ban érhetik el.

És itt van Mahmud, mondhatni mai története. A szíriai menekültek, akik hajókon, csónakokon, az életüket kockáztatva keltek át a tengeren (sokan oda is vesztek), akik "áttrappoltak" az országon, a Keletinél sátrakat vertek, kerítést emeltünk ellenük stb. Nem szeretnék belemenni, hogy személy szerint mi a véleményem erről. Már csak azért sem, mert a történelmet még nem látjuk egészben, távolról, hogy mindez hová fog vezetni.
Mindenesetre milyen fura a történelem azért, nem? Ott van Németország, aki kivetette maguk közül a zsidókat. Azok vagy elmenekültek vagy táborokban végezték. Majdnem egy teljes népet irtottak ki. Most pedig itt van a jelenkori menekült helyzet. Az a Németország jelentette ki először, hogy befogadja őket, egy teljesen más népcsoportot, más kultúrát, akik annó egy másik népet szerettek volna eltörölni a föld felszínéről. Milyen fura!

És milyen fura, ahogy összefutnak a szálak! Josef Németországból menekül Kubába. Isabel Kubaból az USA-ba, amiben a szebb jövőt látják. Mahmud Németországba, a "szebb jövőbe", ugyanakkor abban az országba, ami elüldözte Josefet.

A történet megható és elgondolkodtató két oldalról is. Elgondolkodtató a menekültek szemszögéből, de elgondolkodtató a befogadók vagy épp a nem befogadók oldaláról is. 

A szerző Mahmud története során kitért Magyarországra is. Nem mondom, hogy nem szorult össze a szívem, mit fog írni rólunk, mennyire leszünk bántva/megalázva (hisz támadták eleget az országot a kerítés-ügy miatt és erre számítottam a könyvben is), de úgy gondolom, hogy sikerült tárgyilagosnak maradnia és nem támadónak. Valahol tán megértőnek is.

A szereplők kitalált karakterek, de történelmileg hiteles mind a három szál, több valós személyt is felvonultatott a szerző vagy utalt rá. Úgy gondolom, hogy érdekes olvasmány lehet mindenkinek.

 
Ennél a bejegyzésemnél felvetődött a kérdés: vajon miért nem lehet a könyves blogokon több szépirodalmú műről olvasni, egyáltalán miért nem olvasunk több szépirodalmat? 

Az alábbi felmérés teljesen NÉVTELEN.

Kérlek segíts a kitöltésével, hogy erre a kérdésre választ tudjunk adni! 😊 Megosztani, hírét terjeszteni nem tilos, szeretnék egy átfogó, minden korosztályra kiterjedő felmérést végezni, hogy valós információt kaphassanak a blog olvasó ezzel a témakörrel kapcsolatban!

Ha bármilyen észrevételed adódik, kérlek jelezd!

Köszönöm mindenkinek a segítségét! A felmérésben a hónap végéig lehet részt venni, aztán összesítek és természetesen megosztom az eredményt itt az oldalon is.

Miután befejeztem a könyvet, az első gondolatom csak egy hümmögés volt. Lényegében azt kaptam, amire számítottam.

Pár hónapja egy boltban épp a kasszánál pakoltam ki a bevásárlókocsiból a termékeket, amikor az épp fizető nőre tévedt a tekintetem. Rettentően ismerős volt, de profilból egyszerűen nem esett le, hogy ki is az. Nem volt kihívóan öltözve egyáltalán, de mégis úgy állt rajta a ruha, hogy kihívóvá tette. Pedig esküdni mertem volna arra, ha más nő veszi fel ugyanezt a hosszú nadrágot és felsőt, nem keltett volna feltűnést, de rajta, ahogy feszült a nem épp kicsi melleinél, valahogy teljesen másképp mutatott. Néztem, gondolkodtam, hogy hol láttam már, ki is ez a szőke hajú nő. Aztán azt vettem észre, hogy bámulják őt a mellettünk levő sor kasszájánál levő többnyire férfiak, sőt, rendesen megálltak a bepakoláshoz létrehozott pultoknál és úgy nézték. Éreztem, hogy valami nem stimmel vele. Lehetetlen, hogy ennyi pasi felfigyelne egy szimplán csak csinos nőre. Az rendben, ha 1-2-en megnézik, na de hogy ilyen sokan? Aztán megfordult, teljesen diszkréten volt kifestve, először fel se ismertem, aztán belém csapott az érzés: ő Kelemen Anna. Elköszönt az eladótól, nem nézett senkire, csak kitolta a bevásárlókocsiját. Én pedig piszkosul sajnáltam őt. 

Ahogy a könyv is leírja, Annácska lényegében magát hozta létre. A sajtószereplései, az ottani megnyilvánulásai létrehozták a médiából ismert Annácskát. Nekem ugyanakkor valahogy mindig olyan kettősség volt bennem, amikor láttam a képernyőn. A külseje rettentően kihívó, számomra túlszilikonozott, butácskának tűnni akaró külsejű nőt láttam, de mégis amikor megszólalt azzal a hatalmasra duzzasztott szájával, valahogy nem tudtam összerakni a külsejét a mondandójával. 

Nem ismerem személyesen, de merem állítani, hogy több van benne, mint amit mutat magáról. És a könyv olvasása előtt bíztam abban, hogy többet fogok megtudni róla.

Nehéz értékelni egy önéletrajzi ihletésű könyvecskét. Mi igaz belőle és mi az, ami fel lett tupírozva, hogy jobban eladható legyen? Mert maga Anna is leírja, hogy a pénzért sok mindenre képes.

Maga a könyv rettentően provokatív, vulgáris. Anna vállalja benne a múltját (a drogokat, a prostitúciót) és több "híres" ember is felismerhető benne, egy kis utánajárás után.

Nem szól másról lényegében, mint arról, hogyan bocsátotta áruba magát, mi történt vele, ami a lejtőn elindította, hogyan állt talpra és megint csak, hogy kik fizettek neki azért, hogy velük töltsön 1 órát és mindezért mennyit. Hogy megvolt neki a kamionsofőr, a kölcsönt erre felvevő fiatal srác, a komoly üzletember, külföldi lovagok, sportolók, stb.

Érdekes. Számomra fura, hogy valaki ilyen szinten bevallja, hogy miből él(t). Nem fogok pálcát törni felette, mert nem szokásom. Leírta, hogy ő szereti ezt, szeret idegen férfiakkal együtt lenni. Engem megrémiszt a tudat, hogy valakivel ismeretlenül, hisz az együttlét nagyon bensőséges dolog, de nem vagyunk egyformák. Abba pedig belegondolni se akarok, hogy családos apákról is szó van, akik aztán hazamennek a semmit se sejtő feleségükhöz és gyerekeikhez.

Igazából nem is az a gyomorforgató, amit Anna tesz. Hisz egyedülálló és vállalja önmagát. A gyomorforgató az, hogy a férfiak fizetnek ezért. Hisz ha nem lenne rá igény, Annácska se Annácska lenne, csak mondjuk Kelemen Anna az egyik bolt pénztárosa pl. 

És ha már pénztáros. Az a baj, hogy csak egy bizonyos ideig lehet űzni ezt az ipart. Amíg fiatal az ember, amíg jól néz ki. Persze az, hogy ki hogy néz ki, meddig tűnik fiatalosnak is, az pénz kérdése. De képzeljünk el egy 50 éves Annácskát és egy 30 éveset. Hiába tűnhet fiatalosnak majd, hiába segíthet a sebész kése, ki a franc akar majd egy 50 éves nőnek fizetni a szolgáltatásaiért? Lehetnek ilyenek, de az a korosztály, akik ma odáig vannak érte, kiöregednek, felnőnek addigra. A fiatalabbak meg találnak majd abban az időben, egy akkori Annácskát. Aki fiatal lesz valójában, fszes bőrű, nem pedig totál mű a műtétek miatt és az akkori divat szerint menő lesz vele lenni. Úgyhogy gyűjteni kéne a nyugdíjra és nem rosszból mondom. Repül az idő. ...

Amiért 3 csillagosra értékeltem, az a nagyon sok kicsapongás miatt van. Egyszer erről mesél, majd a múltban vagyunk, aztán hirtelen megint előrébb, majd hirtelen belevág a 30 napba (amúgy mi is volt ez?). Nagyon kicsapong, ide-oda cikázik a történetben. Ezeket a szerkesztők valahogy összemoshatták volna, hogy az átmenetek ne legyenek ennyire élesek, na de hát az Ulpiusról van szó.

Mi is az A postás mindig kétszer csenget?: Ez az esemény külföldi blogok mintája alapján indult. A résztvevő bloggerek hetente, havonta -kinek, hogy- beszámolnak egy-egy bejegyzésben arról, hogy az adott héten/hónapban milyen könyveket vettek, kaptak recenzióra, kölcsön, cseréltek, kölcsönöztek a könyvtárból, stb.

A hónapban könyvtárban nem jártam, hosszabbítottam a nálam levő könyveket.

Recenziós példány a Védtelen halandók, melyre nagyon kíváncsi voltam a trilógia első 2 része alapján.

Saját szerzemény A budapesti nyakék, a Menekültek, Lady Jane és A béranya. Mindegyikre nagyon kíváncsi voltam vagy már a megjelenésük előtt vagy amint megjelentek és tudomásomra jutott, hogy léteznek. 😁 A Lady Jane annak ellenére is érdekel, hogy inkább negatív véleményt olvastam eddig róla. 

A Menekülteket és A béranyát már olvastam. A Menekültek tetszett, A béranya viszont nem éppen, ITT írtam is már róla.

A budapesti nyakék és a Védtelen halandók olvasása van jelenleg folyamatban, a Lady Jane még várat magára.

Nem és nem, nem jól indult számunkra az ősz. Kezdett a férjem nátházni még a nyár vége felé, aztán az iskola első napjaiban már náthásan jött haza a Nagy is. Folytatta a Kicsi, akit egy oltás teljesen kiütött és utána vagy 1 hétig betegeskedett. Mire felgyógyult a Nagy, újra beteg lett.
Most ott tartunk, hogy a Kicsi jól van és a Nagy is újra meggyógyult. A férjem és én viszont napok óta alig alig kapunk levegőt, olyan szinten náthásak vagyunk.
Éljen a szutyok idő és a vírusok! Na meg a tömegközlekedés, amikor az ember kis térben be van zárva egy rakás prüszkölő, beteg emberrel!

Amúgy meg szép évszak az ősz. Szép, amikor a fák felveszik az új ruhájukat, amikor a zöldet felváltja a sárga, piros, narancssárga, barna. Aztán mondjuk minden rettentően csúnya, amikor ledobják a leveleket és minden olyan kopasz, tar. 

A budapesti nyakék kivételével befejeztem minden könyvet múlt hónapról. Jelenleg most csak ez a kettő van folyamatban és szerencsére tetszenek is. A Védtelen halandókat olvasom napközben, A budapesti nyakéket pedig lefekvés előtt. Kb mind a kettőnél ugyanott tartok jelenleg. 

El se hiszem, de 9 könyvet olvastam el szeptemberben! Visszatértem. 😂 Ennek ellenére csak 4 könyves bejegyzésem született a hónapban, a közzétett 10-ből. De írok majd a többiről is.

A legolvasottabb könyves bejegyzésem az Ellopott babácskák volt. A könyv über-brutál, tudom a figyelmetekbe ajánlani!

Legtöbben itthonról, az USA-ból és Romániából kattintottatok a hónapban az oldalra, de még Indonéziából is jött 104 látogatás a TOP10 statisztika szerint.

Volt aki a "lajháros bögre" keresőkifejezéssel jutott el az oldalra, ami nagyon véletlen lehetett, mivel ilyenről nem írtam, de amúgy láttam ilyen bögrét múlt hétvégén a KIK-ben. Cuki volt. És láttam poháralátétet, dobozt is lajhárosban. 😊

Megrendelni ⟶  ITT ⟵ tudjátok a könyvet.

A moly-on pedig ⟶  ITT ⟵ tudtok utána olvasni.

Eredeti címe: The Surrogate Kiadta: Művelt Nép (2018.) Oldalszám: 382 Forrás: saját

Hát ... Most írjam azt, hogy jól átb.szott a szerző ezzel a könyvvel? Egye-fene leírom. Ezt a sztorit olvastam már Brittainy C. Cherry tollából, csak kicsit más körítéssel. Nem is tudom mit írjak róla. Mondhatni annyira evidens a sztori, csak mégis olyan balf.sz lett az eredménye. Mérges vagyok. Nagyon átvágott Jensen.

Kíváncsi voltam erre a könyvre már a megjelenése előtt. Már maga a címe is sugallja, hogy a leendő szülők elértek a tűrésük határára. Nincs más megoldás, csak a béranyaság. És milyen kettős dolog már ez! Hisz a béranya segít a leendő szülőkön, megadja nekik azt, amire vágynak, ugyanakkor mégis kihord egy gyermeket és lemond róla. Hogy tudja megtenni?
Arra számítottam, hogy ez a könyv majd választ ad a kérdéseimre, de nem így lett. Teljesen más a történet.

A történet két szálon fut. Van a női főszereplőnk (Kat), akivel 10 éve valamilyen tragédia történt, mely során valaki meghalt és emiatt megszakadt a kapcsolata a gimis legjobb barátnőjével. Aztán ott van a férje (Nick), akinek szintén van mit takargatni a múltjából. Ez mondhatni izgalmas, de amikor egy könyv 382 oldalas és az utolsó 80 oldalban kezdi el felvezetni az írónő, hogy mi történt 10 évvel ezelőtt, az nem izgalmas, hanem idegesítő. Addig az olvasó csak részinformációkat kap, a puzzle darabokból felépíti, hogy mi is történt, de aztán a végül odab.sz azért az írónő, hogy sokkolja az olvasóját. De nem, engem nem sokkolt. Engem felháborított az egész. Ez a vége? Ez történt 10 éve? De én ezt már olvastam! És gondolom Jensen is.

Na de visszatérve a könyvre. Katnek és Nicknek nem lehet gyerekük és sajnos az örökbefogadással se jártak eddig szerencsével. Aztán felbukkan a színen Kat gimis legjobb barátnője és felajánlja, hogy béranyaként kihordja Nick gyerekét. A csaj teherbe is esik, de ekkor Katet meg elkezdi kísérteni a múlt. Valaki ólálkodik a ház körül, furcsa csomagot kap, furcsa telefonhívások, a szomszéd nőnél megtalálja Nick sálját, aki mostanság furán viselkedik, a béranyával mindig úgy alakul a helyzet, hogy Kat nem tud ott lenni az UH-kon, csak képeken látja a magzatot és mindeközben feltárul a múlt. Lényegében zötykölődünk és az utolsó 80 oldalban meg felpörög minden és a végén ott a nagy pofon.
Az olvasó meg az első 300 oldalban elképzeli, hogy a férj félrelép a szomszéd nővel, tán a kislánya is az övé. Hogy Katet valaki megerőszakolta. Hogy a béranya leszbikus és nem is terhes. Á ....

"Pozitív. Milyen ártalmatlan szó, de mekkora jelentősége van."

Tipikusan az a könyv amit olvasol, olvasol és bízol abban, hogy hátha most, hátha most kiderül minden, közben meg nem is.

Gyengék voltak a karakterek, a cselekmény még úgy ahogy elzötykölődött. Senki nem nőtt a szívemhez, de szorítottam, hogy teljesüljön Kat álma és mama lehessen. A vége pedig mégis olyan kurta-furcsa. Nem is értem hogy lett vége. Most mi lett a babával a babakocsiban?

Összességében csalódott vagyok, még se tudtam 3 csillagnál kevesebbet adni rá. Mert nem volt annyira rossz. Tipikusan egy közepes fogalmazás dolgozat az általános iskolában. Tán, ha nem emlékeztetett volna annyira a vége egy másik történetre, megkaphatta volna a négyes alát is!