2013. június 17., hétfő

Mi a véleményed a "könyv trendekről"? Befolyásolnak az olvasásban?

Kérdezz! Felelek! (44.)

Úgy érzem, hogy az első "trendi" hullám a könyvek terén a Harry Potter sorozattal vette kezdetét. Divat lett varázslós gyermek-, ifjúsági regényeket írni. Aztán jött a Twilight és olyan lavinát indított el, amire szerintem nem is számított Meyer.
Nyilván nem ő kezdte el foglalkoztatni a vámpírokat, vérfarkasokat a lapokon keresztül, mert előtte is jelentek meg olyan történetek, amikben ezek a mitikus lényeg kapták a főszerepet, de a Twilight saga sikere után, divathullám söpört végig a könyvpiacon. Jöttek a romantikus vámpírok, vérfarkasok, angyalok, végül még a zombik is. Aztán pedig megjelent E. L. James a porondon, akit szintén Meyer ihletett meg. Gondolta, hogy a kemény erotikával még jobban oda tud vágni a döglődő könyvpiacnak, és igaza lett. Jelenleg az erotikus trendi hullámot éljük.
Persze eddig is lehetett erotikus könyveket találni a könyvespolcokon, de az Ötven árnyalat trilógiával jobban az emberek szeme elé kerültek az ilyen könyvek, és most fű, fa, virág, mindenki erotikus regényt ír. Ez lett a divat.


Az már más kérdés, hogy ezzel a divattal a minőség is romlani kezdett, de ez szerintem az amúgy is haldokló könyvkiadásnak köszönhető.
Azoknak nem mondok újat, akik rendszeresen olvassák a blogomat: kedvelem az erotikus regényeket. Miért? CSAK. Ugyanakkor elismerem azt, hogy különbség van regény és regény közt.
Most leginkább az Ulpius-ház Könyvkiadó állt rá erre a műfajra itthon, minden háttérbe szorul miattuk, elárasztják az erotikus történetekkel a piacot. Rendben, megértem. Azt kell adni az olvasóknak, amire igényük van.
Döglődik a könyvpiac világszinten. Egyre kevesebb könyvet vesznek az emberek (mondjuk nem is csodálom, amikor itthon már 3.000 alatt nem is lehet új könyvet találni és az élet se olcsóbb. Tudom-tudom ördögi kör, mert a kiadóknak is nőnek a kiadásaik, fizetni kell az alkalmazottakat valamiből, stb., értem én, ördögi az egész), így érthető, hogy amikor van egy trend, akkor kapaszkodni kell ebbe a szalmaszálba, és addig ütni a vasat amíg meleg, mert ezeket legalább veszik és ki tudja meddig. Aztán persze így lesz pénz más könyvekre is.
Na de visszatérve igazából a kérdésemre, mert elkalandoztam.
Szóval, az erotikus divathullámot éljük jelenleg. Nincs vele problémám. Azzal már igen, hogy a sz*rt is ugyanannyiért adják el, mint a jót (és lehetne arról is beszélni, hogy vajon a jogdíja ugyanannyi-e, mint a már befutott könyveknek, de nyilván nem. És mégis ugyanannyiért adják). A töménytelen mennyiségű ilyen könyv közül, egyszerűen nem lehet válogatni, megtalálni az igazán jót. De legyünk pozitívak, legalább van miből válogatni.
És hogy befolyásolnak-e az olvasásban? Egyértelműen nem mondhatom azt, hogy igen, mert már a trend előtt is olvastam romantikus-erotikus történeteket és akkor is kedveltem őket. De valamilyen szinten mégis, hisz jönnek az új megjelenések, amikre felhívják a figyelmet a hírlevelekben, akciókban, nem lehet elsiklani felettük. Ha pedig az olvasó kedveli a műfajt, akkor nyilván hatással lesznek rá az újdonságok és olvasni is fogja őket. A lényeg az én oldalamról nézve pedig pont ez: csak akkor tud befolyásolni egy divathullám, ha amúgy is kedvelem az adott "hullámot". Lehetne a trendi az űrben röpködős love storyk, lehet, hogy elolvasnék 1-2-t, mert kíváncsi ember vagyok azért, de 4-5-6-7-et tuti nem. Mert nem szeretem az ilyen történeteket! Mindenki maradjon a Földön, ne röpködjön nekem. ;o)

Veletek mi a helyzet? Mi a véleményetek ezekről a trendekről? Befolyásolnak titeket az olvasásban?

_______________
* Az illusztráció forrása

6 megjegyzés:

  1. Azt hiszem, hogy az Éhezők viadala is elindított egy ilyen disztópiás hullámot, bár ebben nem vagyok biztos, hogy az volt a nagy úttörés, de én mondjuk leginkább erre figyeltem fel.

    Az a nagy helyzet, hogy én az ilyen őrült nagy divatkönyvek esetén, először olvasatlanul is lemondom a könyvet, ilyen volt az Éhezők viadala, meg a Szürke ötven árnyalata is, aztán meg én vagyok a legnagyobb rajongók egyike olvasás után. :D

    Erotika jöhet minden mennyiségben, de tényleg nehéz kiválogatni, hogy mi a jó, meg mi nem. :)

    VálaszTörlés
  2. @Kristina. Ó igen, a disztópia őrület, majdnem kihagytam, pedig imádom. :o) Tán azért se jutott most eszembe, mert bár jelentek meg ebben a műfajban itthon is szép számmal történetek, de valahogy még sem uralkodott el a piacon. Olyan kellemes számmal fellelhetőek, többnyire nem csalódások. :o)

    VálaszTörlés
  3. ha már a válogatásról van szó, megbízom az oldaladban.:) Így én szerencsére el tudom kerülni, hogy botrányosan rossz könyvekbe kezdjek bele.:D
    Egyébként meg nem túlzottan hatnak rám a trendek. Mert bár ugye most tombolnak az erotikus könyvek, és szeretem is olvasni őket, szóval jó, hogy vannak, de... De nekem a kedvemtől függ, hogy mit olvasok. Van, hogy csak történelmi romantikust, vagy csak VP-s langyos kis könyveket... mikor mi.:)

    VálaszTörlés
  4. Szerencsére azért ki lehet szűrni a gagyikat is a könyvpiacon. Aki figyeli a könyves blogokat vagy a molyt, az nagyjából rájön hogy mik azok amik "koppintások" és mi az amik jók vagy amik elindították a hullámot, hiszen erről másol mindenki. Persze találni jó erotikus/vámpíros/varázslós regényt is csak mazsolázni kell :) Aki erre sajnálja az időt, az meg is érdemli, ha megvesz egy könyvet 3 ezerért aztán dobhatja a kukába.

    VálaszTörlés
  5. @~Johanna.: Ó köszi! :o) Most arra gondolok, hogy csak értetek, olvasókért szenvedtem végig magamat A rabul ejtett szüzön, hogy le tudjam majd írni: meg ne vegyétek! Igaz, hogy 2 nappal megrövidítettem az életemet, de értetek mindent. :oP

    VálaszTörlés
  6. @zakkant: Na igen, valamilyen szinten szűrni lehet, de azért nem biztosan.
    Itt van pl. a Cinder (nem, nem erotikus, nehogy valaki azt higgye!), azzal van tele a moly és a könyvesblogok is, hogy ez valami szuper könyv. Nekem más a véleményem. :oS Nyilván, valamennyit igen, segítenek a pofára esésen ezek az oldalak. De kicsit a trendi hullám mindig együtt jár a marha effektussal, csak megyünk előre, aztán orra bukunk a saját sz*runkba.
    Viszont totál egyet értek veled, nem kell hipp-hopp minden ilyen könyvet felvásárolni, utána lehet nézni hazai pályán a véleményeknek, külföldi oldalakon is, így tompítani lehet a csalódásokat valamilyen szinten. :o)

    VálaszTörlés