Könyvesem

Liza, egy női magazin újságíró gyakornokaként próbál boldogulni, de a vérmes főszerkesztőasszony mindent megtesz, hogy megkeserítse a napjait. Egyedül segítőkész kollégájára, Barnira számíthat, akinek mindig kisírhatja magát. A sármos ex, Adrián újra feltűnik a lány életében, de csak szerelmi pótléknak tartja Lizát, aki így sem tud ellenállni neki…
Amikor a lány egy riport kapcsán felhívja azt a bizonyos számot, és találkozik a titokzatos Gábriellel, tudja, hogy nagyobb a tét, mint holmi újságírói babér. Mindketten súlyos titkot őriznek, mindketten kaptak már halálos sebet, és mindkettőjüknek szüksége van arra, amit a másik adhat… csak egy a gond, az éjszaka véget ér, és soha többé nem találkozhatnak. Vagy mégis?
Zakály Viktória a nagy sikerű Szívritmuszavar és Hanna örök fiatal írónője legújabb regényében egy izgalmas városi legenda nyomába ered: vajon tényleg megválthatja az életedet valaki, akivel csak egyetlenegyszer találkozol? És lehet belőle örök szerelem
Ébren tart a vágy, az izgalom, a szenvedély. Ez az INSOMNIA könyvek birodalma. Ne várd a hajnalt, olvasd ki az éjszakát!"

Hogy tetszett? 

Az írónőtől korábban már megjelent 2 könyvét (Hanna örök, Szívritmuszavar)  is olvastam, de ami a legfontosabb, hogy nagyon tetszettek, mély nyomot hagytak bennem, így nem volt kérdéses, hogy az Egyszeregyet is olvasnom kell. Azt már a fülszöveg elolvasásakor is éreztem, hogy Viki nagyon nagy fába vágta a fejszéjét, a Gábriel-dualógia teljesen más, mint a Szívritmuszavar és hát jól éreztem. Nem mondhatom azt, hogy csalódtam, de azért valamilyen szinten másra számítottam.

Elég lassan indult be a történet, az elején elég nyögve-nyelősen haladtam vele. Fura volt elképzelnem az egész szituációt, hogy van egy pasi akit ha felhívsz, akkor egyetlenegyszer a tiéd lehet és hű, meg há, olvadsz majd a gyönyörtől. És mindezt persze nem prostitúció keretében, hanem tök egyszerűen csak jót akar tenni a nőknek. (Hm?????) És akkor itt jön képbe a női főszereplőnk, aki hatalmas véletlen folytán hall erről a srácról és a nyomába ered. Aztán ahogy lennie kell, naná, hogy beleszeret, majd jön a nagy sírás-rívás.
Ha kőszívű lennék nyugodtan mondhatnám azt, hogy na de mégis mi a fenét gondoltál kislányom? Hogy majd PONT TE, naná, hogy pont te megváltoztatod majd a srácot, feladja a múltját és a "karrierjét", hogy csak a tiéd lehessen? Ugyan már! Ilyen a tündérmesékben van! És hát persze a regényekben. ... Úgyhogy én is számítottam a boldog végre, mert miért is ne.

Félre ne értsen senki, nem volt rossz az Egyszeregy, de az tény és való, hogy más, mint a szerző előző két kötete. Más a téma, merészebb, jóval kevesebb maradandó érzést, gondolatot hagyott bennem és emiatt hiányérzetem is maradt. Szerettem azt Vikiben, hogy a sorai elgondolkodtattak, sebet ejtettek rajtam. Az Egyszeregy inkább volt tucattörténet, mint bármely téren is kiemelkedő mű.

"-Csodálatos a magyar nyelv. Tudtad, hogy a basz ige minden egyes igekötővel értelmes szót alkot? Próbáld ki!
Lenyelem az utolsó falatot, és az égre nézek, úgy gondolkodom. Végigsorolom, és tényleg, igazából mindegyiknek van értelmes, és ami még megdöbbentőbb egyiknek sincs köze a szexhez."

Szórakoztatott, nem volt rossz, de a Szívritmuszavart jóval erősebbnek érzem. Nem rossz, de egyszerűen nem tudom nem összehasonlítani a három kötetet. Tán, ha nem olvastam volna azokat akkor jobban áradoznék erről, de ez van.
Ettől függetlenül ajánlom a figyelmetekbe!

Miután az életét kockáztatva sikerült megmenekülnie az ellenséges hajóról, Waverly végül visszajut az Empyreanre. Az utolsó hónapokban egyedül az otthon emléke tartotta életben… csakhogy ez az otthon semmiben sem emlékeztetett arra, amit maga mögött hagyott. Fogságba esett szüleit az Új Látóhatáron kellett hagynia, most pedig szembesülnie kell azzal, hogy Kieranból szigorú vezető lett, aki Seth ellen hangolta a legénységet. Mi történt a régi Kierannal? Waverly immár nem tudja, kiben bízhat. És az egyetlen ember, akiben hinni szeretne, az a hajó ellenségének kikiáltott ragyogó rosszfiú, Seth. Waverly pontosan tudja, hogy minden még rosszabbra fordul, ha nem szabadítják ki a szüleiket, de fogalma sincs, hogyan csinálják…"

Hogy tetszett?

Hm. (És akkor most itt megtorpant a gépelés közben. Hol is kezdjem?) Miért is vettem kézbe? Egyértelműen csak azért, mert haladni akartam a 2016-os Várólista csökkentésemmel, hátha sikerül behoznom a lemaradásomat és teljesítenem a kihívást, de ez végül nem jött össze. Szóval emiatt határoztam el, hogy nekikezdek az olvasásának, na meg emlékeztem arra is, hogy az első rész tetszett, kíváncsi voltam, hogy így lesz-e ez a folytatással is. Hát nem lett így.
Vagy azért, mert volt bennem egy kis muszáj érzés az olvasása során és emiatt haragudtam rá tudat alatt. (Nem hiszem, de ki tudja, mostanában a hormonjaim nem kicsit szórakoznak velem.)
Vagy a műfaj megfigyelhetően kezd egyre távolabb állni tőlem, egyre inkább úgy érzem, hogy a YA jelenleg kevés nekem, más olvasmányok felé hajlok inkább.
Vagy teljesen egyszerűen a folytatás igenis gyengébb lett.

Egyszerűen egyik szereplőt se tudtam igazán közel érezni magamhoz. Kieran egy hatalmaskodó dög lett, aki az agyamra ment. Megértem én, hogy valakinek át kellett venni a parancsnokságot, ha már felnőttek nélkül maradtak és ez nem kis felelősség, teher egy fiatalnak, de akkor se tudtam megkedvelni a srácot és szorítani neki, hogy ne hibázzon.

"– Hihetetlen, mit meg nem úsznak azok, akiknek elég hatalmuk van."

Waverly. Hát. Megmaradt bennem egy munkásruhát viselő, csavarkulcsot a kezében tartó lánynak, aki a földeken gépeket szerel és ennyi. Az meg, hogy néha röpköd és veszélyes magánakciókba kezd, ha úgy hozza a dolog ... hát. Nem lett a szívem csücske na.
Seth. Tán még ő volt a legszimpibb szereplő a hármasból. Kár, hogy semmi emlékem nem maradt az első részből azzal kapcsolatban, hogy akkor melyik srác volt a szimpatikusabb.

"Seth egész életében meg volt győződve róla, hogy mindenkinek van egy sötét oldala, és hogy mindenkiből elő lehet hozni az embertelenséget."

Összességében a második rész megközelítőleg se tudott lekötni annyira, mint az első rész és a tetszésemet se nyerte el, úgyhogy szerintem én ennyiben is hagytam a széria olvasását. El kell fogadnom, hogy évekkel ezelőtt a YA le tudott kötni, de már kezd idegesíteni és távol állni tőlem.
De mindezektől függetlenül a tizenéves, fiatal huszonéves olvasók figyelmébe tudnám ajánlani a trilógiát!

1991. szeptember 29. vasárnap
Tegnap Ivana születésnapját ünnepeltük. Szuper buli volt. Teleettük magunkat kiflivel, szendviccsel, és ami a legfontosabb: tortával. Ivana fiúkat is meghívott. Táncversenyt rendeztünk, és én győztem. Jutalmul egy ékszeres dobozt kaptam.
1992. április 4. szombat
Ma van a muzulmánok nagy ünnepe, a Bajram. Az utcán alig van ember. Biztosan az ágyúktól félnek, pedig nem is volt semmiféle támadás. Úgy látszik, Anyunak volt igaza, és csak rémhír az egész.
1992. április 18. szombat
Lőnek, mindenfelé gránátok hullanak. Anyu állandóan sír. Megpróbálja titkolni előlem, de én mindent látok. A békének lőttek. A háború váratlanul berobbant a városunkba, a házunkba, az agyunkba, az életünkbe.
1993. január 26. kedd
Katasztrófa. Nem bírom tovább, mindenből elegem van. Én is emberi lény vagyok, az én értelmemnek is van határa. Talán megölöm magam, ha azok az őrültek ott kint nem előznek meg.
1993. október 19. kedd
Alexandra elment Párizsba, és elvitte a naplómat. Ki fogják nyomtatni, az emberek elolvassák, és legalább néhány órára velem lesznek itt, Szarajevóban. Én pedig tovább írom feljegyzéseimet nyomorúságos életemről."

Hogy tetszett?

Bevallom őszintén, hogy erről a könyvről nem hallottam addig, amíg véletlenül a könyvtár polcán meg nem pillantottam. Nem tudnám megmondani, hogy miért szúrt szemet, szerintem a mérete miatt, mert annyival kisebb volt, mint más könyv a sorban, aztán meg a címe nem hagyott nyugodni. Imádom a naplókat és még jobban azt, ha a napló igazi napló. Zlata naplója pedig az. Egy 13 éves kislány sorai arról, hogyan éli meg a szarajevói háborút.

Még egy vallomással tartozom: bár már olyan kicsi nem voltam, amikor a háború kezdetét vette (1992.), ettől függetlenül jóformán semmi nem maradt meg bennem ezzel kapcsolatban. Sőt, valamiért van egy olyan érzésem is, mintha történelemből se nagyon tanultuk volna vagy ha mégis, akkor csak futólag érintettük. Így egyszerűen nem rendelkeztem sem történelmi ismerettel, sem emlékkel a napló elolvasása előtt a háborúról.

De nap csak amiatt landolt végül a kosaramban, hogy egy tényleges naplóról van szó, hanem maga a tudat miatt, hogy egy olyan kislány sorai vannak megörökítve az oldalakon, aki háborús övezetben élte a mindennapjait. Természetesen egyből a szíriai háború jutott eszembe (ami jelenleg nagyon aktuális), a netet elárasztó felvételek sérült gyerekekről, lerombolt házakról, romokról mindenfelé. Jelenleg is rengeteg gyerek él ezen a területen, akik tán ugyanazokon mennek keresztül, mint Zlata, ha nem rosszabb dolgokon.

Így hát hazavittem és nekikezdtem.
Nehéz értékelni, hisz egyrészt egy 13 éves kislány sorairól van szó.
Másrészt ez nem regény, hanem a valóság.
A napló célja nem az volt, hogy egyszer kiadásra kerüljön és másokat "szórakoztasson", hanem egy kislány magának írta emlékül.
Így hogyan lehetne értékelni? Nehezen. A gondolatok, az írásmód olyan, amilyennek szerintem egy 13 éves kislánynak lennie kell. A napló a sajátja. Úgy fogalmaz benne, ahogy akar. Nyilván, ha szórakoztató irodalom lenne, akkor lehetne benne hibákat találni, de nem az. Amiről pedig szól. ... Abba szintén nem lehet belekötni, hisz a valóság.

Nem egy olyan napló, ami maximálisan le tudott volna kötni, de ettől függetlenül nagyon kíváncsi voltam Zlata és a családja sorsának az alakulására, így nagyon sajnáltam, hogy minden megszakadt, amikor a naplót külföldre vitték, hogy kiadják. Kíváncsi lettem volna arra, hogy mi történt a háború végéig velük és utána.

Zsófia története egy szerelmi dráma súlyos következményei miatt Párizsban folytatódik, ahol az ő és a családja sorsa akarata ellenére is összekapcsolódik a Habsburgokéval – József császár után Marie Antoinette-ével is. A francia forradalom kitörése előtti években a királyi udvar látszólag fényűző élete mögött rejtett tragédiák sora húzódik meg, amelyekről csak az uralkodók bizalmasai tudhatnak. Közöttük van Zsófia is, aki hiába is próbálna kívülálló maradni, az egyre baljósabb események őt is magukkal sodorják, és hamarosan már a saját és a családtagjai életéért kell küzdenie."

Hogy tetszett?

Nagyon kedvelem Fábián Janka történeteit, mert véleményem szerint annyira egyedi stílusban tudja a történelmet visszaadni az olvasóknak, hogy egyszerre érezzük azt tényleg szórakoztató irodalom amit olvasunk, ugyanakkor olyan történelem tudásra teszünk szert az olvasása során, ami miatt mégis csak több lesz a története, mint egyszerű "szórakozás". Így volt ez most Az utolsó boszorkány lányával is. Könnyed, szórakoztató történet, de annyira élethűen van beleszőve a történelem, hogy jóval többet kaptam, mint az egyszerű szórakoztató irodalom olvasása során. Már-már bátran merem azt írni, hogy az írónő stílusa és cselekményszövése Dumasra emlékeztet. Főleg a franciaországi résznél.

De akkor kezdjük a legelején: kézbe vehettem a könyvet. És tátva maradt a szám. :o) Gyönyörű, csodálatos kivitelezés. Kemény kötés, lágy, finom, nőies és mégis egyszerű borítóval valamint belső könyvjelzőcskével, aminek nagy hasznát tudjuk venni.
És amikor nekikezdtem az olvasásának? Azonnal megbabonázott és magával sodort. Reggelente munkába menet a vonaton és hazafelé jövet szintén a vonaton olvastam. Mindig alig vártam, hogy végre vonatra szállhassak és folytathassam az olvasását. :o) Imádtam minden sorát! Imádtam a szereplőket, imádtam a cselekményt és imádtam, hogy a megkedvelt szereplőkkel 1760-tól 1793-ig maradhattam együtt.

A történetünk kezdetén Zsófia még csak egy kis csinos bakfis, aki után a férfiak megfordulnak, a lány pedig élvezi ezt a figyelmet. Kérőkben se szűkölködik, de eddig mindenkit kikosarazott. Aztán egy napon, mivel az édesanyja bejáratos Mária Teréziához, váratlanul összetalálkozik  a leendő királlyal és azonnal fülig beleszeret.
Ez a szerelem plátói, de a lány annyira nem lát, nem hall, hogy bár új udvarlója akad, fittyet se hány rá igazán. Aztán felbukkan egy újabb lovag, aki erőszakosabb, mint a kedves Kolosy és mindent összekuszál.
Telik-múlik az idő, végül a sors úgy hozza, hogy Zsófia álma teljesül, József felfigyel rá. Így a sorsát pedig nem kerülheti el a fiatal lány.  ...

"- Rájöttem, honnan volt olyan ismerős a szeme - mondta a fiú, miközben Marie arcát bámulta.
- Micsoda?
- Tudja, a múltkor azt mondtam, mintha már láttam volna valahol. Most rájöttem, hol.
- Éspedig?
- A királynénak van hasonló szeme."

Nem folytatom tovább a cselekmény szövésének a rövid bemutatását, mert annyi kis apró meglepetés van benne, hogy lehetetlen úgy összefoglalnom, hogy ne lőjem le előre ezeket.
Így röviden csak annyi: olvassátok el ezt a könyvet! Annyira bájos, annyira könnyed, annyira szeretni való és annyi történelem van benne! Nagyon sok mindent meg lehet tudni Mária Teréziáról, az akkori életről.
Egyetlen dolgot sajnálok csak: túl korán véget ért! Még egy kicsit szőhette volna tovább Fábián Janka a szálakat. ;o)