Szubjektíven könyvekről, adaptációkról és miegymásról

A postás mindig kétszer csenget (40.)

Mi is az A postás mindig kétszer csenget?: Ez az esemény külföldi blogok mintája alapján indult. A résztvevő bloggerek hetente, havonta -kinek, hogy- beszámolnak egy-egy bejegyzésben arról, hogy az adott héten/hónapban milyen könyveket vettek, kaptak recenzióra, kölcsön, cseréltek, kölcsönöztek a könyvtárból, stb.


Tudom-tudom, szép termésem volt a hónapban. :o)
Saját szerzemény a Sorok között, Szulejmán és magyar udvarhölgy, Az Ékkő, 11 botrány egy herceg meghódításához és az Egy másodperccel később. Bár még egyiket se olvastam, de utólag se bántam meg egyik beszerzését sem, mert mindegyik könyv nagyon-nagyon érdekelt. Remélem, hogy így fogok nyilatkozni akkor is, amikor elolvastam már őket. ;o)

Recenzió keretében érkezett hozzám a Libritől Az utolsó boszorkány lánya és az Egyszeregy. Nem csalódtam Fábián Jankában, ez a története is nagyon tetszett. Bár Viki történetével még nem végeztem, de az eddigiek alapján ki merem jelenteni, hogy ő se okozott most sem csalódást.
Az Agavetől érkezett az Alvó óriások, melyre nagyon vágytam, így nagyon örültem annak, hogy a kiadó révén kézhez kaphattam.
A Felhasadó sebeket Leventétől kaptam és mivel az előző részek is nagyon tetszettek, így nem kis elvárásom van a mostani rész irányába. ;o)
A Művelt Nép Kiadótól érkezett a November előtt. Hogy mi keltette fel az érdeklődésemet a könyv irányába? A fülszöveg vagy a borító? Már nem is tudom, de kíváncsi leszek a végeredményre.

Természetesen nem maradhatott ki a hónapban a könyvtár sem, onnan érkezett velem haza a Zlata naplója, A Sötétség Rendje, Babaarc, Anasztázia. A Zlata naplóját kivégeztem már, nehezen fogom találni a szavakat a bejegyzés írása közben majd. A másik 3 kikölcsönzött könyvre is nagyon kíváncsi vagyok, a kérdés már csak az, hogy el fogom-e tudni őket olvasni a kölcsönzési idő letelte előtt? ;o)

0 megjegyzés: