Megjelent
Niki
március 16, 2011
0 Hozzászólás

Eva házassága romokban hever, majd kiderül, hogy a férje csalja is. Méghozzá nem mással, mint a 6 éves kisfiúk óvónőjével.
A történet elején nem értettem, hogy fog Jonas szerepe kapcsolódni Eva-éhoz, de azt már az elején érezni lehetett, hogy a fiatal férfival nincs minden rendben.
Megjelenés: Svek (2003.)/ Árulás (2010. Animus Kiadó)
Tegnap elkezdtem az Aranykönyvre leadni a szavazataimat, de jó pár könyv besorolásánál enyhén szólva is megdöbbentem. Ez mióta szépirodalom? Ez miért nem az ifjúsági irodalomnál van? És így tovább.

"2006-ban Paulo Coelho spirituális válságba került: úgy érezte egyedül van, és lelki fejlődése megakadt. Ha követi Mesterének tanácsát - menjen egy olyan helyre, "ahová a szíve vágyik" -, talán rátalál a megoldásra és az előre vezető útra.
Több országban megfordult, végül Oroszországban találta magát. Úgy döntött, a hatalmas, 9288 kilométeres távolságot vonaton teszi meg. Három ember kísérte útján: egy Tao mester, orosz kiadója és egy különleges török nő, Hilal...
Útja az első állomástól kezdve spirituális kutatássá válik. A vonaton Coelho és Hilal hamarosan felfedezik, hogy sorsuk egyszer régen, egy másik időben és térben már összefonódott. "Hilal zöld szemébe tekintve" rátalál az "alef"-nek nevezett pontra, amelyben tér és idő egyesül. A vonaton Coelho ismét önmagára talált. Legújabb regényében a világszerte elismert szerző újra felfedezi az életet oly gyönyörűvé tevő csodákat és kincseket. Egy időn kívüli helyre követi a tökéletes szerelmet, és végigjárja a lélek útját."

Cammie 15 éves, a Kivételes Ifjú Hölgyek Gallagher Akadémiájának tanulója. Az akadémia külsőleg a tehetős lányok magániskolája, de a falak mögött kémek tanítása folyik.
Megjelenés: I'd Tell You I Love You, But Then I'd Have to Kill You (2007.)/ Ha megtudnád, hogy szeretlek, meg kellene öljelek (2010. Kelly Kiadó)"Nem fúj már és nem havaz,
Itt van, itt van a tavasz!
Gyere, tavasz, várva várlak,
Hozz zöld ruhát fűnek, fának!"
Megjelenés: Tavaszi mondókák (2011. Manó Könyvek)
Az erdő mélyén van egy kis falu, ami kerítéssel van elzárva a külvilágtól. A kerítésen belül, mondhatni átlagosan telnek a lakók napjai. Dolgoznak, megházasodnak, gyereket nevelnek. De kint Elátkozottak élnek. Zombik, akik időnként próbálnak betörni a faluba, friss húsra vágyva.
Megjelenés: The Forest of Hands and Teeth (2009.)/ Kezek és fogak erdeje (2010. Athenaeum Kiadó)
Nagyon szeretem Robin Maxwell könyveit és már csak a Signora da Vinci hiányzik, hogy elmondhassam, olvastam az összes művét. Zseniálisnak tartom, ahogy meg tudja az olvasó előtt jeleníteni a múltat, a történelmi szereplőket. Ahogy megragad a történet elején és egyszerűen nem enged el. Falod, falod a sorait, szinte kín letenni, elszakadni az olvasásától. Majd mikor befejezed, szomorúan sóhajtasz fel, mert olvastad volna még tovább is."- Dante és az ő Beatricéje-mormolta.- Egy tökéletes világban a lány nem halt volna meg, s ők ketten összeházasodtak volna."Egy tökéletes világban, tán Rómeó és Júlia sorsa is másként alakult volna.
A 18 éves Júliának kilátásban van az eljegyzése, ami rettegéssel tölti el. Viszolyog a leendő férjétől, de tenni semmit se tud. Az apjának és a férfinak az üzleti egyesülésének a megpecsételése lenne ez a házasság, ami mind a 2 családnak fellendülést okozna.
Megjelenés: O, Juliet (2010.)/ Ó, Júlia! (2010. Tericum Kiadó)
A napokban fejeztem be Robin Maxwell: Ó, Júlia! c. könyvének az olvasását. Aztán eszembe jutott, hogy még nem láttam a Gnómeó és Júlia c. animációs filmet, ami szintén Shakespeare tragédiáját dolgozta fel, csak kicsit másként. ;o)

Szórakoztató volt a történet, nem az a fajta, aminek mondanivalója igazán nincs. Elgondolkodtat. Mind a 3 nő keresi a boldogságot, de vajon mi lehet az? Megtalálják mindannyian? Hogy fog alakulni az életük?
Megjelenés: Sushi for Beginners (2000.)/ Szusi kezdőknek (2003. Ulpius-ház Könyvkiadó)
"A hajnalban a templomba siető ministránsfiú állítja, hogy gyilkosságot látott, de a kisvárosi rendőrök nem hisznek neki, hiszen se holttest, se vérnyom, se másik szemtanú. Az éjszaka közepén csöng a telefon a rendőrség központjában. A telefonáló a rendőröket szidalmazza, majd lövés dörren. A nyilvános telefonfülke közelében egy gyémántkereskedő holtteste hever, mellette pisztoly, zsebében gyémántok. Egy családapát lőnek le este az ablakon át, miközben lefekvéshez készülődik. Vagyona és haragosa nincs, ahogy indíték sincs. A párizsi kávézó a szokott időben kinyit, és a korán érkező vendég egész nap nem mozdul a helyéről. Alig fogyaszt, nem beszél, csak ül és figyel, mindössze egyszer telefonál, és rövid időre egy nő ül le mellé. Záráskor nehezen akar távozni, majd abban a pillanatban lövés dörren, ahogy kilép a kávézóból. Az összesereglő járókelők lába előtt azonban egy másik férfi holtteste hever. Négy, eddig magyarul meg nem jelent rejtélyes történet, amelyekben Maigret a tőle megszokott komótos következetességgel gombolyítja fel a szálakat."

"Sascha Duncan mentál. Mint fajának minden képviselőre, ő is különleges mentális képességekkel rendelkezik és minden érzelmet, érzést száműzött az életéből. Sascha azonban más, mint népe többi tagja, és ezt a hibáját rejtegetnie kell. Lucas Hunter alakváltó. Egyszerre ember és leopárd; az ösztönei, érzelmei és falkája iránti szeretet vezérli. A két faj eddig békében élt egymás mellett, most azonban háború fenyeget: egy mentál sorozatgyilkos szedi áldozatait az alakváltó nők között. Lucas meg akarja találni a tettest, és ehhez Saschán keresztül szeretné megismerni az ellenség féltve őrzött titkait."

"Bogyó és Babóca a hosszú, hideg tél után boldogan áll neki napraforgókat ültetni. De jaj, szegény virágok szárát megrágcsálja a hörcsög. A végén aztán minden jóra fordul, a kis bogarak enni adnak a hörcsögnek, és persze azt sem hagyják, hogy ház nélkül maradjon szegény!
A második mesében a gombának eltűnik a kalapja. Bogyó, Babóca és a barátaik rögtön szaladnak, és szebbnél szebb fejfedőket próbálnak a gombára, de a gomba persze a saját pöttyös kalapját szeretné. A mese végére az is megkerül, a szú bogarak pedig gombacsónak helyett madárháton repülnek látogatóba a bolhákhoz."
"A szerteágazó, de elsősorban négy szálon futó cselekmény az angol parlament mindennapjaiba enged bepillantást, miközben négy képviselő családi élete bontakozik ki a szemünk előtt. A grófi származású Charles Seymour, az ügyvédi őssel rendelkező Simon Kerslake, valamint Andrew Fraser, a konzervatív képviselő munkáspárti fia, illetve Raymond Gould párharca jól szimbolizálja az egész angol közéletet, az észak-ír helyzetet, a politikusok, képviselők kisebb-nagyobb üzelmeit, előbbre jutásukhoz igénybe vett tisztességes és tisztességtelen előnyöket, beleértve olykor egymás szemrebbenés nélküli átverését is, lepaktálva bankárokkal, újságírókkal. A mosolyogva gyilkolás árnyéka természetesen családjaikat sem kíméli, az egyszeri és egyszerű félrelépéstől a nagyszabású csalásig, a véletlen gyermekbalesettől a szándékos gyilkosságig. Szerelem, házasságtörés, hagyománytisztelet és botránykövek kísérik a végig hallatlanul izgalmas történetet, amelyben lelepleződik a korrupt politikusok és képviselők harca a tisztelt Házban 1964-től napjainkig."
"NEM MINDEN PIRULA KESERŰ…
…ha van egy csodálatos fagylaltszínű öltönyünk, amely megváltoztatja viselőjét.
…ha egy eldugott, sivatagi hotelban várjuk az enyhet adó esőt, amely különös alakban érkezik.
…ha telepesek vagyunk a Marson, és szörnyen hiányzik a Föld. Alkonyatkor a tenger kisodor elénk egy csodálatos lényt, kinek puszta léte is varázslat.
…ha…"
"HHhH – a furcsa cím a náci Németországban keringő poén rövidítése: Himmlers Hirn heisst Heydrich, azaz Himmler agyát Heydrichnek hívják. Himmler irányította a náci terror szervezetét, de alárendeltje, Reinhard Heydrich eszelte ki a módszereket; kulcsfigurája volt a wannseei konferenciának is, ahol az európai zsidóság kiirtását mérnöki pontossággal eltervezték. Bizonyára a kivitelezésnél is öregbítette volna mintanáci hírnevét, ha 1942. május 27-én nem esik merénylet áldozatául Prágában; a hitleri Németország által megszállt Csehország "Reichsprotektora" is volt ugyanis. Hónapokig készült a rajtaütésre két ellenálló, a szlovák Jozef Gabčík és a cseh Jan Kubiš. Angliában bízta meg őket a küldetéssel Edvard Beneš, az emigráns cseh kormány feje, s ejtőernyősként érkeztek vissza az 1938-as müncheni egyezmény értelmében megcsonkított hazájukba. A merénylet valóban fordított az eseményeken, de nem úgy, ahogyan bárki gondolta volna előzőleg."

"A XVI. századi Franciaországot, a hugenották viharos, vérzivataros századát felelevenítő, nagyszabású tizenhárom kötetes regényfolyam hatodik kötetében Pierre de Siorac márki, aki hűségével, bátorságával, leleményességével többször kitüntette magát a király szolgálatában, IV Henrik egyik legfőbb bizalmasává válik és kényesebbnél kényesebb megbízatásokat kap tőle. A királynak szüksége is van talpraesett és rettenthetetlen hősünk segítségére, hiszen hiába ismerte el III. Henrik még halála előtt törvényes örökösének, erőszakkal kell elfogadtatnia magát országában. IV Henrik ádáz ellenségei, a vakbuzgó, dölyfös Guise-ek, a pártütő nagyurak, az ármánykodó jezsuiták, az országra törő spanyolok ellen - hol nyílt sisakkal, hol összeesküvő módjára - harcolva a márkinak ismét izgalmas kalandokban van része, míg végre megszületik a békét megszilárdító nantes-i ediktum. Közben lovagiasságával elnyeri a kis Guise hercegné kegyeit, s persze több más főrangú hölgyet és tűzrőlpattant szolgálólányt is sikerrel ostromol."
"Calla Tor, a félig ember, félig farkas tizenéves lány egy hozzá hasonló fiatalokból álló falka vezetője. Napközben iskolába járnak, mint bárki más, ám néha farkas alakot öltenek, hogy teljesítsék feladatukat, a hegyen lévő szent helyek védelmét a betolakodóktól. Calla vőlegényét szülei már születésekor kijelölték, egy másik falka alfahímének személyében, és hamarosan sor kerül az esküvőre. A fiatal pár együtt fogja irányítani az új falkát. Egy napon a lány megment egy kirándulót járőrözés közben, és szoros kapcsolat szövődik köztük. Új barátja révén Calla akaratlanul is szembefordul eddigi világával, a szigorú szabályok által kormányzott farkasközösséggel. Kedveli rámenős vőlegényét és büszke rá, ám a titokzatos új fiú is vonzza. Egyre többször találkoznak, kutatásba kezdenek, és kiderítik, mennyi mindent titkoltak el a farkasok elől saját uraik a küldetésükkel kapcsolatban. Calla rájön, hogy eddig biztonságosnak hitt világában minden másképp van, mint hitte. Ráadásul egyre közeleg esküvőjének időpontja, és választania kell a két fiú közül."
"A vámpírok köztünk élnek. Az aktuális trendeket figyelemmel kísérni igyekvő újságíróként erre akkor döbbentem rá először, amikor kezdtem úgy érezni, mintha mindenhonnan hegyes fogú, vértől csöpögő mosolyok villannának rám. És ez ma sincs másképp. Ha metrózni akarok, a mozgólépcső két oldalán egymással versengve próbálnak rávenni a legújabb vérszomjas regény megvásárlására cseppet sem burkoltan erotikus címek. Ha autóba ülök, az utamat óriásplakátok szegélyezik, rajtuk vérszomjas szeretőjük karjában üdvözült arccal elaléló lányok. A különféle tévécsatornák jóvoltából naponta akár több vérfagyasztó filmet is megnézhetek, ha pedig feltévedek az internetre, a választék végképp kimeríthetetlen. Szorgos mozirajongók már a világ hetven legjobb vámpíros filmjének rangsorát is összeállították, és ha belegondolunk, hogy ez a hetven csak a termés legjava, fogalmat alkothatunk róla, milyen hatalmas kínálatból válogathat a borzongásra vágyó néző.
A dolog komolyságát azonban akkor fogtam fel igazán, amikor környezetem ifjú hölgytagjait sorra hatalmába kerítette a vérszívó-vírus. Az egyikük, megtekintve az Alkonyat-széria első darabját, csupa nagybetűvel hozta ország-világ, és persze a Facebook-közösség tagjainak tudtára: VÁMPÍR PASIT AKAROK! A másikuk kedvéért majdnem extra díjat kellett fizetnünk a londoni repülőtéren, mert az ajándékba kikönyörgött, magyarul akkor még nem kapható Twilight-könyvek miatt túlsúlyos lett a bőröndünk. A harmadik hosszasan és hősiesen ellenállt a kísértésnek, aztán egy reggel mégis arra mentem be a szobájába, hogy pizsamában üldögél az ágyon és az Alkonyat jóképű főhősének, Edwardnak (pontosabban az őt alakító színésznek) a teljes oldalas fotóit vagdossa kifelé az egyik amerikai magazinból. Kérdésemre, hogy mégis mihez szeretne kezdeni az ágyán máris kupacban gyűlő képekkel, elárulta, eltávolítja a szobájából az összes korábbi poszterét, és helyükre a drága Edwardot aggatja fel. A helyzet azóta annyiban változott, hogy a szívdöglesztő vámpír mellé felkerült a falra a film egyik további szereplője, egy szívdöglesztő vérfarkas személyében. Sajátságos. Mindez számomra világossá tette, hogy a vámpírmánia több átmeneti és mulandó divathóbortnál. Ezért is kérdeztem meg olyan szakértőket a témáról, mint Dr. Csernus Imre, Dr. Szondy Máté, Feldmár András, Jakabffy Éva pszichológus, filozófus, Prof.Dr. Bagdy Emőke, Soma Mamagésa, Singer Magdolna tanatológus."

"A Határvidék-trilógia véres nyitánya
Cormac McCarthy - a Véres délkörök, a "Nem vénnek való vidék" és "Az út szerzője" - "Vad lovak" című regényében a tizenhat éves texasi rancher, John Grady Cole felnőtté válásnak szívszaggató, véres és olykor hátborzongató történetét meséli el.
Barátjával, a nála egy évvel idősebb Rawlinsszal titokban szöknek át Mexikóba, hogy munkát vállaljanak a számukra ismeretlen, ám izgalmas kalandokat ígérő országban. De mire felocsúdnak, egy gyönyörű és kegyetlen világban találják magukat, ahol az embernek gyakran a vérével kell fizetnie az álmaiért.
A kritikusok a McCarthy-életmű egyik csúcspontjaként tartják számon a "Vad lovak"-at, a Határvidék-trilógia első részét. E modernkori westernben a szerző újraalkotja a cowboyok mítoszát. Sodró, kegyetlenül pontos mondatai által az olvasó is beavatást nyerhet a vadnyugat varázslatos, könyörtelen világába.
A regény, több más rangos elismerés mellett, megkapta a Nemzeti Könyv-díjat, és immár a XX. századi amerikai próza faulkneri és hemingwayi hagyományait továbbörökítő klasszikusaként tartják számon."

"Rosemarie Hathaway soha nem a nyugodt természetéről volt híres, de most különösen nagy bajba keveredik. Pedig olyan jól indul minden. A Montana erdejében megbúvó Szent Vlagyimir Akadémián sikerrel és figyelemre méltó eredményességgel teszi le gyakorlati záróvizsgáját, megszerezvén az értettségét és elkötelezettségét bizonyító hűségjelet, mely a morákat vigyázó dampyr testőrök büszkesége. Ezt követően azonban megindul a lavina Lissa Dragomir hercegnő segítségével annak a Viktor Daskovnak a kiszabadítását tervezi, akit ők maguk juttattak a vámpírok börtönébe. A vállalkozást bonyolítja, hogy az élőhalott strigává lett Dmitrij nem csak szerelmével üldözi Rose-t, hanem egyenesen az életére tör. Vajon sikerül-e Rose-nak kiderítenie, miként lehet a strigává vált vámpírokat visszahozni az életbe? S ha igen, eltűnik-e belőlük nyomtalanul a gyilkos ösztön? És vajon képes-e felőrölni a strigáktól való örökös félelem a morák és dampyrok közti szoros kapcsolat erejét? Richelle Mead Vámpírakadémia-sorozatának ötödik, egyben utolsó előtti kötete nem véletlenül szerepelt szerte a világban a sikerlisták élén. Az újabb izgalmak és váratlan fordulatok egészen biztosan lenyűgözik majd a hazai rajongók széles táborát is."
"A Cuba Libre hősnője is volt gyerek...:)
Miután megírtam a Cuba Librét, a regény egyik hősnőjétől, Havasi Dalmától nem tudtam "elszakadni”. Kíváncsi voltam, milyen lehetett a gyerekkora – ezért megírtam. Alighogy befejeztem a Cuba Librét, azonnal belevetettem magam ebbe a történetbe, és éjszakákon át ki sem szálltam belőle, addig, míg Dalma gyerekkora ki nem bontakozott a monitoron.
Ajánlom ezt a könyvet minden felnőttnek, aki még emlékszik rá, milyen volt gyereknek lenni (azoknak is, akik már kezdik elfelejteni), illetve minden tininek, aki még az út elején jár... Külön ajánlom a facebookos csapatomnak a Dalmát, azoknak a nőknek-férfiaknak, akik folyamatosan megmutatják ezen az internetes oldalon, hogy a virtuális ismeretségek hogyan alakulhatnak barátságokká, akik mindig tudják, mikor kell a mélyponton lévőknek néhány jó szóval segíteni. Remek érzés, hogy ilyen támogató, elfogadó, segítőkész csapat vesz körül – és nem csupán virtuálisan!"
"Tíz évvel ezelőtt Luciana sugárzó szépségű fiatal lány volt – most csak árnyéka önmagának: örökös rettegésben él, mióta meghalt a szerelme, majd őrjítő véletlenek sorozata kezdte elpusztítani mindazokat, akik közel állnak hozzá. Egyre erősödik benne a gyanú, hogy módszeres bosszú áldozata: egyszer durván megsértette Klostert, a híres írót, akinek a gépírónője volt, s aki azóta ördögi ügyességgel álcázza véletlennek a gyilkosságait."

"Az élet nem az, amit élünk, hanem az, amiről úgy képzeljük, hogy éljük. Raimund Gregorius berni latintanár egy titokzatos nővel való furcsa találkozástól felzaklatva, önmaga számára is váratlanul elhatározza, hogy kilép addigi életéből. Felül az első Lisszabonba induló vonatra, poggyászában egy könyvvel, amelyre véletlenül akadt rá egy antikváriumban. A könyv Amadeu de Prado portugál orvos és költő-filozófus feljegyzéseit tartalmazza magányról, halálról, szerelemről, hivatásról. Gregorius teljesen a könyv és szerzője hatása alá kerül, és Lisszabonba érve, akár egy detektív, felkutatja Prado családját, szerelmeit, barátait és ellenségeit. S miközben keresztül-kasul bejárja a varázslatos portugál fővárost, egy nagyon tehetséges és érzékeny ember küzdelmes, magányos és boldogtalan élete bontakozik ki előtte, jórészt a Salazar-diktatúra idején. A svájci író különleges hangulatú regénye, amelyet sokan Carlos Ruiz Zafón nagy sikerű könyvéhez, A szél árnyékához hasonlítanak, voltaképpen két férfi, két nem mindennapi egyéniség párhuzamos életrajza. Művében Mercier arra keresi a választ, vajon megérthetjük-e egy másik ember életét, s ha igen, akkor ezáltal közelebb tudunk-e kerülni önmagunkhoz is, vagy végleg elveszítjük addigi énünket. Akár így, akár úgy, a megismerés külső és belső útjai tekervényesek és a nyomozás izgalmas."
"Sookie-t kegyetlenül megkínozták a rövid, de véres tündérháborúban, és több rokonát is elvesztette. Most nagyon meg van bántva, és halálosan dühös. Egyetlen vigasza és öröme az a szerelem, amelyet a vámpír Eric Northman iránt érez, akit azonban éppen e miatt a kapcsolat miatt tart szigorú megfigyelés alatt az új vámpírkirály. Ericet más oldalról is nagy baj fenyegeti: felbukkan teremtője és vele új "testvérkéje", aki mindenkinél veszélyesebb. A legrosszabb pedig az, hogy bár a tündérvilág kapuját örökre lezárták, maradt néhány tündér az emberi oldalon, az egyikük pedig haragszik Sookie-ra. Nagyon-nagyon haragszik…"

"Neferet visszatér Tulsába, hogy beteljesítse bosszúját, de addig nem tudja megvalósítani nagyra törő terveit, míg egyszer és mindenkorra meg nem szabadul Zoey-tól. A Túlvilágon kudarcot vallott Kalona most már a rabszolgája, de nem csak ő az egyetlen fegyvere Zoey ellen."
Kérlek, csak engedéllyel másolj vagy linkkel hivatkozz a blogra! Köszönöm!