2017. április 19., szerda

Julianne Donaldson: Blackmoore

április 19, 2017 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Blackmoore
Kiadta: Könyvmolyképző (2016.)
Oldalszám: 340
Forrás: saját
Értékelésem: 4

A fülszöveg

„Kate Worthington jól tudja, hogy soha nem mehet feleségül kiszemeltjéhez, ezért elhatározza, Indiába utazik, hogy megzabolázza nyughatatlan lelkét, és megszabaduljon kellemetlen családjától. Kotnyeles édesanyjának azonban más tervei vannak. Az asszony alkut köt Kate-tel: elutazhat Indiába, de csak akkor, ha egymás után három házassági ajánlatra is nemet mond.
Kate, hogy teljesítse a megállapodást, az impozáns Blackmoore-i kastélyba utazik, és kedves gyerekkori pajtásához, Henry Delafieldhez fordul segítségért. Ám ha szívügyekről van szó, nincs helye alkudozásnak, és a legalaposabb tervek is dugába dőlhetnek. A zord, szeles észak-angliai partvidéken Kate végül kénytelen szembenézni az igazsággal, amit még saját maga előtt is titkolt.
Lehet, hogy éppen az a házassági ajánlat szabadítja meg a szenvedéseitől, amit feltett szándéka elutasítani?
Az 1820-as években játszódó Blackmoore igazi romantikus regény, egy fiatal nő magával ragadó története, aki komoly áldozatok árán tanulja meg, hogy a szívére kell hallgatnia.”

Hogy tetszett?

Moniquetem-től kaptam Karácsonyra ezt a könyvet és mint mindig, most is remek ajándékot választott számomra.
A Blackmooreról elmondható lenne, hogy a szokásos kis történelmi romantikus tingli-tangli, de mégis van benne olyan bájosság, ami miatt kiemelkedőbbnek tartom, mint a megszokott történelmi romantikusokat. Bátran kijelenthetem, hogy kedvelem Donaldson stílusát annyira, mint Quinnét. Maximálisan kiszámítható a történet már csak a fülszöveget olvasva. Sokat szerintem senkinek se kell azon agyalnia, hogy vajon Kate titkos szerelme ki lehet és mi lesz a történet vége. Túl sok titokzatosság, meglepetés nem volt a sztoriban, na de ismerjük el, van amikor nem is kell. Van amikor pont a kiszámíthatóság miatt jó olvasni egy romantikus történetet. Amikor tudjuk előre, hogy történjen bármi is, de ez a nő és férfi az utolsó oldalakra tuti össze fog jönni, mert már az első sorokból sejteni lehet.
Kedveltem, szerettem ezt a történetet és bízom abban, hogy olvashatunk magyarul még mást is az írónőtől.

2017. április 17., hétfő

Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek

április 17, 2017 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Salt to the Sea
Kiadta: Maxim (2016.)
Oldalszám: 384
Forrás: kiadó
Értékelésem: 5

A fülszöveg

„A háború a végéhez közeledik Kelet-Poroszországban. Több ezer kétségbeesett menekült igyekszik a szabadság felé. Viszik magukkal a szenvedés és megpróbáltatás terhét, remélve, hogy egy jobb élet vár rájuk. De vannak páran, akik rejtegetnek valamit… Három élet, három sors keresztezi egymást: Joanáé, a szép és segítőkész litván nővéré, aki súlyos bűntudattal küzd; Floriané, a titokzatos fiatalemberé, aki mindenáron szeretné eltitkolni valódi kilétét, és Emiliáé, a várandós lengyel lányé. Egyetlen közös van bennük: menekülniük kell. Joana, Florian és Emilia úti célja a kikötő, ahol a Wilhelm Gustloff hajóra akarnak feljutni, amely civileket és sebesült katonákat menekít a front elől. A biztonság felé megtett minden lépéssel egyre erősebbek, bátrabbak és egyre jobban bíznak egymásban. A szerelem, az összetartozás és az emberség érzéseibe kapaszkodnak. De ezzel együtt egyre sebezhetőbbé is válnak.
Már úgy tűnik, hogy közel járnak a szabadsághoz, amikor megtörténik a tragédia. Nem számít sem nemzetiségi hovatartozás, sem kultúra, sem rang; a fedélzeten lévő mind a tízezer embernek – felnőtteknek, gyerekeknek – ugyanazért kell harcolni: a túlélésért.”

Hogy tetszett?

Eddig minden magyarul is megjelent történetét olvastam az írónőnek, így természetesen kihagyhatatlanná vált számomra a Tengerbe veszett könnyek is. Imádtam. Alig tudtam letenni. Egyszerre faltam volna, ugyanakkor húztam volna az olvasását, hogy még tovább tartson.
Nagyon megható történet, melyben egyszerre szerepel a halál, a veszteség, a kiábrándultság és az élet, a remény.

„Sírtam mert nem volt cipőm, aztán találkoztam egy emberrel, akinek lába nem volt.” 

Három olyan fiatal élete kereszteződik a történetben, akik valószínűleg ha nincs háború, nem nagyon találkoztak volna. De a sors összehozza őket, bajtársakká válnak és együtt próbálnak menekülni a szovjetek elől. Ugyanis ebben a történetben a betörő szovjetek a rémek, akik nőket erőszakolnak meg, gyermekeket ölnek meg. Mind a hárman ugyanarra felé menekülnek, a céljuk az, hogy feljussanak egy hajóra, ami reményeik szerint megmenti őket. Nem könnyű az útjuk a kikötőig, de végül elérik. És itt jön el az a pont, amikor az olvasó szíve összeszorul. Bíztam abban, hogy ennyi megpróbáltatás után végre minden rendben lesz a főszereplőkkel, de a fenéket. Jön az újabb sorscsapás, olyan hajóra szállnak fel, mely halálra van ítélve. Hallottatok már a Wilhelm Gustloffról? Nem? Hát én sem. És a Titanicról? Igen? Én is. Miért van az, hogy a Titanic katasztrófájáról nincs olyan felnőtt, aki nem hallott még, de a Wilhelm Gustlofféról, mely katasztrófájának során 6X annyian vesztették életüket, mint a Titanic katasztrófájaként, szinte alig-alig lehet hallani? A hajót egy szovjet tengeralattjáró elsüllyesztette 1945. január 30-án. Több, mint 9000 ember végezte a jeges vízben, ugyanis naná, hogy szintén nem volt elegendő csónak. …

2017. április 14., péntek

Jeanne Ryan: Nerve – Idegpálya

április 14, 2017 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Nerve
Kiadta: GABO (2016.)
Forrás: könyvtár
Értékelésem: 3

A fülszöveg

„Amikor a kissé visszahúzódó Vee egyszer csak belecsöppen egy interneten követhető bátorságpróba-játékba, hirtelen azzal szembesül, hogy a névtelen irányítók mindent tudnak róla. Olyan nyereményekkel kecsegtetik, melyek után az EzVagyokÉn oldalán vágyakozott, majd a számára tökéletes pasival, a dögös Iannel szervezik egy csapatba. Először jó mókának tűnik a dolog – a rajongók buzdítására egyre kockázatosabb feladatokat hajtanak végre, egyre értékesebb jutalmakért. De az események komoly fordulatot vesznek, amikor öt másik játékossal egyetemben egy titkos helyszínre irányítják őket, ahol a fődíjért kell harcba szállniuk, s a mindent vagy semmit játékban már az életük a tét.”

Hogy tetszett?

Amikor elolvastam a könyv fülszövegét nekem az jött le, hogy a Nerve amolyan ValóVilág/Big Brother és az Éhezők Viadala keveréke. Kíváncsi lettem. Aztán csalódtam.

A könyv műfaja YA. Lehet, hogy ezért nem tudott megnyernie magának, mert mostanság ez a műfaj egyre távolabb kerül tőlem, egyre inkább kevés az, amit nyújtani tud, kiszerettem belőle. De az is benne van a pakliban, hogy tényleg elég gyenguska, jó indulattal közepes a történet.
Kezdjük akkor ott, hogy valakik, valahol (kilétük nagyon titokzatos), kitalálnak amolyan Youtube játékot. A játékosoknak mindig valami hülye feladatot kell teljesíteniük, majd az erről készült felvételeket megosztani, melyeket aztán a nézők like-olni tudnak. És aki teljesíti a feladatot, szintről szintre egyre értékesebb ajándékokat kap. Vee bár amolyan szürke egérke, gondol egy merészet és benevez a játékba. Kezdetben heccnek fogja fel, de hamar ráérez a játék ízére és az értékes, hőn vágyott ajándékok ízére. Így szintről szintre halad, egészen a főjátékig, ami aztán kicsit más, mint az addigiak. Komollyá, véressé, halálossá válhat. És itt jött el az a pont, amikor nagyon elképzelhetetlenné vált számomra a történet.
Elismerem, hogy a TV-nek, netnek butító hatása van, sok hülyeségre képesek az emberek és sajnos nem csak a fiatalok, hogy pár perc hírnévre tegyenek szert, sokan pedig egyszerűen like függők.

„MINDIG LESZNEK, AKIK SZERETNEK NYERNI. ŐK JÁTSZANI IS FOGNAK.” 

Ettől függetlenül elképzelhetetlennek tartottam, hogy egy valóságos világban bármely szerv engedélyezte volna, senki se próbálta volna megakadályozni egy olyan játékot, melyben tizenévesek egymás életével játszhatnak a kamerák előtt. A szerző nagyon próbált rámenni arra, hogy mindez valóságos, megtörténhet (amúgy maximálisan elképzelhetőnek tartom, hogy a közeljövőben lehet ehhez hasonló játék), de úgy érzem, hogy a történet vége felé átlépett egy határt és ezzel azt érte el, hogy pont nem lett valóságos az egész.
Összességében annyira nem rossz a sztori, mert egy részét kimondottan élveztem -kb. az 1/3-át-, de közepesnél jobbra akkor se tudom értékelni és inkább fiatalabb, tizenéves olvasóknak ajánlanám, szigorúan azzal a kikötéssel, hogy tanuljanak a történet adta hibákból és tanulságokból.

2017. április 11., kedd

Eoin Dempsey: Rebecca nyomában

április 11, 2017 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Finding Rebecca 
Kiadta: Maxim (2016.) 
Oldalszám: 280 
Forrás: kiadó 
Értékelésem: 4

A fülszöveg:

„Christopher és Rebecca szerelmének semmi sem állíthat akadályt. Ám amikor berobban a második viláháború, a lányt pedig elszállítják egy koncentrációs táborba, Christophernek minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy megmentse…” 

Hogy tetszett?

Sokszor tettem említést már arra, hogy nagyon szeretem a II.vgh. ideje alatt játszódó történeteket, különösen a koncentrációs táborok poklával foglalkozóakat. Így nagyon hangsúlyoznom sem kell, mennyire is kíváncsi voltam erre a könyvre. Nem csalódtam. A Rebecca nyomában könnyed hangvételű, romantikus történet, mely nagyon komoly témát dolgoz fel. 

Először is ott van Rebecca, aki bár maga nem zsidó, de zsidó származású és nem kerülheti el a koncentrációs táborok poklát. 
Aztán ott van Christopher, aki német, de angol területen lakik és szerelmes Rebeccaba. Természetesen nem hagyja annyiban a dolgot amikor megtudja, hogy a szerelmét koncentrációs táborba szállították, a nyomába ered. Sikerül bekerülnie egy táborba, ahol megjátssza, hogy tökéletes náci, hű Hitlerhez, de közben próbál segíteni a rabokon és Rebecca nyomára akadni. 
A történet vége egyszerre szomorú, ugyanakkor nagyon megható is. Ha én lettem volna a szerző lehet, hogy másképp keverem a szálakat, mert nem tartom „igazságosnak” a véget, na de ez az írói szabadság és sajnos maga az élet se mindig igazságos. Olvassátok el! Nem az a fajta történet, ami tényleg nagyon tárgyilagosan és tényszerűen dolgozza fel a koncentrációs táborokat, maga a műfaj inkább szórakoztató irodalom, de akkor is mélysége van és elgondolkodtató.

2017. április 5., szerda

Napló a babám első évéről

április 05, 2017 0 Hozzászólás
Kiadta: Napraforgó (2015.) Oldalszám: 128
Forrás: kiadó
Értékelésem: 5
„Ezek a csodálatos kivitelű, ugyanakkor praktikus könyvek a kismamákhoz szólnak: a naplók segítségével akár napról napra is dokumentálhatják előbb a magzatuk, majd a kisbabájuk fejlődésének minden mozzanatát. A könyvek a napló funkció mellett rengeteg érdekes tudnivalót is tartogatnak, amelyek a váradós és kisgyerekes anyukák számára fontosak vagy érdekesek lehetnek, praktikákkal, ötletekkel segítik átvészelni ezeket a csodaszép, de néha embert próbáló napokat.”

Hogy tetszett?

A pocakos napló folytatása lehet ez a napló. Nagyon hasonló a kivitelezése és a felépítése, sőt, egészen pontosan ugyanarra a sémára épül.
Gyűrűs, színes, masszív, szép.
Naponként lehet pár sorocskát írni a piciről és ugyanúgy információk, okosságok találhatóak benne, mint a pocakos verzióban. 
Viszont az egyetlen negatívum is ugyanaz: hiányolok pár kis helyet a fényképeknek. Azzal lett volna igazán tökéletes, de így is szerintem nagyon jó választás, aki emellett a napló mellett dönt. Bátran merem a szülők figyelmébe ajánlani, nem fogtok csalódni benne! ;o)

2017. április 4., kedd

Napló a babavárás 9 hónapjáról

április 04, 2017 0 Hozzászólás
Kiadta: Napraforgó (2015.)
Oldalszám: 128
Forrás: kiadó
Értékelésem: 5
„Ezek a csodálatos kivitelű, ugyanakkor praktikus könyvek a kismamákhoz szólnak: a naplók segítségével akár napról napra is dokumentálhatják előbb a magzatuk, majd a kisbabájuk fejlődésének minden mozzanatát. A könyvek a napló funkció mellett rengeteg érdekes tudnivalót is tartogatnak, amelyek a váradós és kisgyerekes anyukák számára fontosak vagy érdekesek lehetnek, praktikákkal, ötletekkel segítik átvészelni ezeket a csodaszép, de néha embert próbáló napokat.”

Hogy tetszett?

Igazán jó, praktikus és szép kivitelezésű várandós naplót nem egyszerű találni. Mert vagy túl kicsi vagy túl csúnya vagy olyan a minősége, hogy az kriminális. Nos, a Napló a babavárás 9 hónapjáról szerintem majdnem tökéletes várandós napló. 
Gyönyörű a kivitelezése. Masszív, erős, gyűrűs, élénk, jó ránézni, egyszerűen szép.
Tetszettek a kis információs szövegek benne, melyek tényleg nagyon praktikusak és hasznosak főleg azoknak a kismamáknak, akik az első gyermeküket várják.
Nem hetekre, hónapokra, trimeszterekre van osztva 1 oldal, hanem napokra. Így akár minden nap tud a kismama pár sort megörökíteni a pocakosságáról.
Egyetlen problémám volt csak a naplóval: nincs hely az ultrahang képeknek, pocakfotóknak. Jobban mondva egy kis ügyeskedéssel, illusztrációk letakarásával megoldható, de tán praktikusabb lett volna ha 4 hetente lett volna hely kihagyva az ultrahang képeknek, pocakfotóknak is.

Mivel már a második babánkat várom elhihetitek, hogy sok babanapló megfordult a kezeim között az évek során, de bátran merem állítani, hogy eddig ennek van a legszebb és legpraktikusabb kivitelezése. Ha babát vártok, akkor ne hagyjátok ki!

2017. április 3., hétfő

Kurt Hörtenhuber: Oups sorozat (1-4.)

április 03, 2017 0 Hozzászólás
Kiadta: Reálszisztéma Dabasi Nyomda (2016.)
Forrás: kiadó
Értékelésem: 5

1. kötet- A szeretet nagykövete 

„Oups története Oups érdeklődéssel figyelte távcsövén keresztül a Földön élő embereket. Csakhogy minden egyes alkalommal szomorúan kellett megállapítania, hogy odalent egyre nagyobb méreteket ölt az elégedetlenség: „Vajon miért rohannak folyton a földlakók? És minek marakodnak annyit? Hiszen olyan gyönyörű bolygón élnek, aminél szebbet senki sem kívánhatna magának!" Nem értette, hogyan különbözhetnek annyira az emberek az ő bolygójának lakóitól. A Szívbolygón ugyanis a szeretet a legnagyobb érték – a veszekedésről, az irigységről, a rosszakaratról Oups honfitársai hírből sem hallottak. Éppen ellenkezőleg: az ott élők számára az jelenti a legnagyobb boldogságot, ha másoknak örömet szerezhetnek, és segíthetik egymást. Nem is ismerik a szomorúságot! Hát igen, azt csak a kicsi Oups ismeri, aki saját magának barkácsolt távcsövet, hogy elláthasson vele az emberek szépséges bolygójáig… Most azonban nagy elhatározásra jutott: elutazik a Földre, hogy kiderítse, miért nehezítik meg a saját életüket az ott élő zaklatott, rohanó emberek, és mi az oka a folytonos háborúskodásnak…”

2. kötet- Kényeztetés szívnek és léleknek 

„Ebben a kötetben Oups, a kis földönkívüli szeretetnagykövet arra biztat téged, hogy ne csak a testeddel tégy jót, hanem a szíveddel és a lelkeddel is. Ha ezt nem mulasztod el, növekedni fog a gyógyító erőd, javulni a közérzeted, és a boldogság forrására is rálelsz majd – méghozzá önmagadban. Ha még nem ismernéd Oupsot… A Szívbolygón, azon a távoli helyen, ahol hősünk él, a szeretet a legnagyobb érték. Az ő hazájában nem ismerik a veszekedést, az irigységet, sem a rosszakaratot. Éppen ellenkezőleg: e bolygó barátságos lakóinak az okozza a legnagyobb boldogságot, ha örömet szerezhetnek másoknak. Oups ezért kíváncsi volt rá, hogy a Földön élő emberek többsége miért gondolkodik másképp – miért nehezítik meg a saját életüket és másokét az állandó veszekedésükkel, háborúzásukkal. Elhatározta, hogy ellátogat a Földre, és visz magával két ajándékot is: a szeretetet és az örömöt… Barátságot kötött a Föld lakóival, akiket azóta is szívesen felkeres. Így tett ebben a történetben is…”

3. kötet- Szívünk ragyogása 

„Ebben a kötetben Oups, a kis földönkívüli szeretetnagykövet elárulja neked, hogyan gyűjthetsz minél több napsugarat a szívedbe. Ha még nem ismernéd Oupsot… A Szívbolygón, azon a távoli helyen, ahol hősünk él, a szeretet a legnagyobb érték. Az ő hazájában nem ismerik a veszekedést, az irigységet, sem a rosszakaratot. Éppen ellenkezőleg: e bolygó barátságos lakóinak az okozza a legnagyobb boldogságot, ha örömet szerezhetnek másoknak. Oups ezért kíváncsi volt rá, hogy a Földön élő emberek többsége miért gondolkodik másképp – miért nehezítik meg a saját életüket és másokét az állandó veszekedésükkel, háborúzásukkal. Elhatározta, hogy ellátogat a Földre, és visz magával két ajándékot is: a szeretetet és az örömöt… Barátságot kötött a Föld lakóival, akiket azóta is szívesen felkeres. Így tett ebben a történetben is…”

4. kötet- Szívvel-lélekkel a sikerért 

„Oups története mindenkinek szól: fiataloknak és idősebbeknek, diákoknak és tanároknak, nappal álmodozóknak és éjszakai baglyoknak. Akárki is vagy, ebben a könyvben sok-sok szeretetteli gondolatot és értékes életbölcsességet találsz. Ez a kis mese mindazokat bártorítja, akik új célokat szeretnének kitűzni maguk elé, akik valamilyen nehéz feladat előtt állnak, akik változtatni szeretnének az életükön, vagy egyszerűen csak keresik az élet értelmét. Ha még nem ismernéd Oupsot… A Szívbolygón, azon a távoli helyen, ahol hősünk él, a szeretet a legnagyobb érték. Az ő hazájában nem ismerik a veszekedést, az irigységet, sem a rosszakaratot. Éppen ellenkezőleg: e bolygó barátságos lakóinak az okozza a legnagyobb boldogságot, ha örömet szerezhetnek másoknak. Oups ezért kíváncsi volt rá, hogy a Földön élő emberek többsége miért gondolkodik másképp – miért nehezítik meg a saját életüket és másokét az állandó veszekedésükkel, háborúzásukkal. Elhatározta, hogy ellátogat a Földre, és visz magával két ajándékot is: a szeretetet és az örömöt… Barátságot kötött a Föld lakóival, akiket azóta is szívesen felkeres. Így tett ebben a történetben is…”

Nehezen tudnám megfogalmazni, hogy az Oups sorozat igazán kiknek szól. Gyerekeknek? Felnőtteknek? Úgy érzem, hogy tán leginkább mindenkinek, mert mindegyik korosztály úgy is azt fogja leszűrni belőle, amit a korából, érettségéből, élettapasztalatából le tud szűrni. Nyilván teljesen más a sorozatot olvasni gyermekként, mint pl. édesanyaként. Figyelemfelkeltőnek és hiánycikknek tartom a sorozatot a magyar könyvpiacon. Nem találkoztam még csak hasonló könyvecskével sem eddig, ami olyan lett volna, mint Oups kalandjai.

Itt van nekünk ez a kis földönkívüli, akinek a segítségével egy pillanatra megáll az idő és elgondolkodunk az élet fontosságáról. A szeretetről, az egymás iránti odafigyelésről. Apróságokról az élet monotonitásában, melyekről nem veszünk tudomást, mert annyira természetesnek vesszük, hogy nem is foglalkozunk velük, aztán amikor meg már késő akkor észhez kapunk és átkozódunk, hogy miért is nem tértünk hamarabb észhez.
Oups elgondolkodtat, megállítja pár pillanatra az időt. Mintha légüres térbe kerülnénk, mintha lebegnénk, mintha nem számítana semmi más, csak amit üzenni akar.
Nem az a fontos, hogy miket halmozunk fel életünk során. Nem attól leszünk értékes emberek, hogy mekkora házunk van, milyen autónk és milyen nyaralásokról osztunk meg képeket a Facebookon. Mert amikor el kell hagynunk ezt a Földet, ezeket úgy se vihetjük magunkkal. Egyedül az számít, hogy milyen értékeket hagyunk magunk után és ez nem a tárgyi javakra vonatkozik. Hanem az érzelmi dolgokra. Milyen nyomot hagyunk gyermekeinkben, a szeretteinkben. Hogyan fognak ránk emlékezni. Mik azok, melyeket megtanítottunk nekik és ezzel jobbá tettük az életüket és ez által a Világot is.

2017. április 1., szombat

Sylvain Neuvel: Alvó óriások

április 01, 2017 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Sleeping Giants
Kiadta: Agave (2016.)
Oldalszám: 286
Forrás: kiadó
Értékelésem: 

Themis Akták #1.

 A fülszöveg

 „Deadwood, Egyesült Államok: egy kislány oson ki sötétedés előtt kipróbálni az új biciklijét, hirtelen azonban eltűnik a lába alól a talaj. Egy mély veremben ébred, miközben a mentőcsapat épp ereszkedik le érte. De azok, akik a gödör pereméről néznek le rá, valami sokkal különösebbet látnak egy egyszerű kislánynál…
A kislány felnő, és Dr. Rose Franklin lesz belőle: zseniális tudós, kutatási területének az egész világon elismert szakértője. Ez a terület pedig nem más, mint kislánykori felfedezése: egy óriási, díszes kéz, amelyet hihetetlenül ritka fémből készítettek jóval korábban, mint hogy a kontinensen bármilyen emberi civilizáció kialakult volna.
Olyan tárgy ez, melynek eredete és rendeltetése egyszerre lesz a leghatalmasabb rejtély, amelyet eddig az emberiségnek meg kellett oldania. Származásának titkát felfedve talán megváltozik minden, amit eddig az életről hittünk. És még hány hasonló darabra bukkanhatunk a nagyvilágban…
Mi lehet ez a szerkezet? Ki készíthette? Hogyan lehetséges, hogy anyaga a bolygón előforduló legritkább fém? Vajon képes lesz valaha irányítani az ember? Mi van, ha nem is annyira a véletlen műve, hogy rátaláltunk? És mi történik majd, ha végül az utolsó darabot is a helyére illesztjük ebben a gigantikus, globális kirakóban?”

Hogy tetszett?

Már a megjelenése előtt nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre és nagy izgalommal vártam, hogy végre a kezemben tarthassam. Nem csalódtam a történetben bár azt azért el kell ismerni, hogy a lelkesedésem a vége felé már lanyhult, nem tudta a szerző végig fenntartani a kíváncsiságomat.
Képzeljétek el, hogy egyszer hatalmas véletlen folytán egy „szobor” eltemetett testrészére akad valaki. Majd kiderül, hogy ez a „szobornak” csak egy része és szét-szórva a Világon megtalálhatóak a többi darabjai is. De ez még mind semmi, ez a „szobor” amolyan robot/katona/csodagép, ami csodafegyver lehet a katonaságnak. Akinek a birtokában van, a Világ ura lehetne.
Egyszerre folyik a kísérlet annak céljából, hogy a gépet életre tudják kelteni, ugyanakkor meg egyfajta „harc” is azért, hogy melyik ország is birtokolhatja. De a történet nagy kérdése, mik ezek a robotok és hogy kerültek a Földre? Mi célból? Miért? És egyáltalán mikor kerültek ide? És miért van darabokra szedve, a részei pedig elszórva?

„Úgy fest, közelharcra szerkesztették. Gőzöm sincs, mi ellen kellett harcolnia, de az biztos, hogy nagy volt. A kard összpontosítottenergia-fegyver. Mint egy fénykard, csak szélesebb, dupla élű, olyan középkori. Amikor A Gyűrűk Ura belecsöppen a Csillagok háborújába.”

Érdekes és nagyon olvasmányos volt a könyv, de a vége felé már elég erősen azt éreztem, hogy igazából már véget ért a story, de a szerző egyszerűen nem tudja lezárni, így egy kicsit húzott még rajta, mint a rétes tésztán. Ez van amikor jól jön egy regénynek, de ebben az esetben szerintem ez a hátrányára vált. Én olyan kb. 30-40 oldallal korábban lezártam volna az egészet.
Ettől függetlenül ez senkinek se szegje kedvét, mert az Alvó óriások egy nagyon lebilincselő történet. Izgatottan várom a sorozat második részének a hazai megjelenését.

2017. március 30., csütörtök

Renée Rosen: Babaarc

március 30, 2017 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Dollface 
Kiadta: I.P.C. (2014.) 
Oldalszám: 368 
Forrás: könyvtár 
Értékelésem: 

A fülszöveg

„A tizennyolc éves Vera Abramowitz elhatározza, hogy kitör a szegény környékről, ahol gyermekkorát töltötte, és sokkal izgalmasabb életet fog élni, mint az őt egyedül felnevelő édesanyja. Rövidre vágatja a haját, és a térdét látni engedő ruhákban, vastagon kirúzsozott ajkakkal beleveti magát a chicagói éjszakába. Ilyenkor a nappal gépírónőként dolgozó lány vad charlestont jár, és csinos pofikájával kiérdemli a Babaarc becenevet.

Álma hamarosan beteljesülni látszik: egyszerre két fiatalembert is meghódít – az egyik egy jóképű és gazdag bártulajdonos, a másik nem annyira gazdag, de annál sármosabb szerencsejátékos. Mellettük végre bejut abba a csillogó világba, amelyről mindig is ábrándozott. Úgy gondolja, legnagyobb problémája az, hogy a két férfi közül melyiket válassza. Ám egy nap rádöbben, hogy mindkét szeretője gengszter, ráadásul két szemben álló banda tagjai. Vera váratlanul a szesztilalom idején kirobbanó gengszterháború kellős közepén találja magát – az Al Caponéval szemközti oldalon.”

Hogy tetszett?

Ezt a könyvet kimondottan azért emeltem le a könyvtár polcáról, mert amikor megpillantottam beugrott, hogy olvastam a molyon egy olyan értékelést róla, mely szerint zseniálisan meg tudja eleveníteni a 20-as évek Chicagóját. Nem csalódtam a történetben, mert tényleg nagyon izgalmas és olvasmányos volt. Egy fiatal lány, aki többre vágyik annál, mint amit az élettől remélhet, megismerkedik egy sármos,titokzatos pasival, aki nem is akárki, Al Capone ellensége.

„Ők pedig nem tudták, hogy a bíborvörös a kedvenc színem, mint ahogy azt sem, hogy egész életemben arról álmodtam, hogy beleszeretek egy lélegzetelállítóan jóképű férfiba, aki egy nap fél térdre ereszkedve szerelmet vall nekem, gyémántgyűrűt húz az ujjamra, és segít, hogy örökre magam mögött hagyjam a szörnyű múltat. Lehet, hogy túl sok lányregényt olvastam, túl sok romantikus filmet láttam, de akkor is úgy gondoltam, hogy egy történetnek boldog véget kell érnie.”
Pénzről, vérről, gengszterekről, háborúról, állandó félelemről és keménységről szól a Babaarc, aminek sajnos a vége előre borítékolható. Van ebben a könyvben aztán minden. Nem csak izgalom és félelem, hanem mély érzelmek és könnyek is. Renée Rosen szerintem is remekül megelevenítette ezt az időszakot, így bátran merem a könyvet a figyelmetekbe ajánlani.

2017. március 29., szerda

Lakatos Levente: Felhasadó sebek

március 29, 2017 0 Hozzászólás
Kiadta: Magánkiadás (2016.)
Oldalszám: 116 
Forrás: szerző 
Értékelésem: 

Szigor #5

A fülszöveg

„Ha véletlenek nincsenek, egészen biztosan a sors akarja úgy, hogy Liza és Igor újra találkozzanak. Pusztán azért, hogy packázhasson velük… A páros megpróbált egymás nélkül élni és úgy tűnt, hogy ha botladozva is, de sikerült új utakra találniuk. A józan ész viszont most újra összecsap a lüktető vággyal, miközben az árnyékban meglapul és sunyi módon, ugrásra készen figyel a legádázabb ellenfél: a politikai érdek.
Ez az e-könyv rész a kétszeres Aranykönyv-díjas szerző Szigor sorozatának második, A pillangók ébredése című papírkötetében is szerepel.”

Hogy tetszett?

Egy kis túlzással, de szerintem bátran állíthatom, hogy egész jól végigkövettem eddig Levente munkásságát, jóformán a kezdetektől. Fantasztikusnak tartom, ahogy a történeteiről történeteire folyamatosan fejlődött az évek alatt. Nem tapasztaltam a könyvei minőségében hullámzást, csak emelkedést. Az i-re a pontot pedig egyértelműen feltette a Szigor sorozata, melyet egyszerűen imádok.
Mivel e-könyvben olvasom a részeket, így részletekben jutok az információkhoz és tán így annyira nem izgalmas az egész, mintha egyben tudnám olvasni a történteket, nem kellene várnom 100akárhány oldal után, hogy megjelenjen az újabb rész, folytatni tudjam a sorozatot, de ugyanakkor ennek is megvan a varázsa. A várakozás, az izgalom, a titokzatosság, hogy hogyan fogja Levente keverni a szálakat, mire számíthatok majd a folytatásban? Nagyon kitérni erre a kis 116 oldalas részre kitérni nem akarok, pusztán csak annyit jegyeznék meg, hogyha szeretitek a romantikus, erotikusabb történeteket, akkor semmiképp se hagyjátok ki ezt a sorozatot, nem fogtok csalódni! Én kicsit szkeptikus vagyok a mai hazai szerzőkkel szemben, de Levente az egyik olyan írónk, akinek a munkásságára véleményem szerint oda kell figyelni. Úgyhogy hajrá, olvassátok! ;o) 

2017. március 28., kedd

Zakály Viki: Egyszeregy

március 28, 2017 0 Hozzászólás
Kiadta: Libri (2016.)
Oldalszám: 336
Forrás: kiadó
Értékelésem:

Gábriel-duológia 1.


Miről szólt?

"Van ​​egy srác, akit bármikor felhívhatsz. Egy srác, akinek sok lány tudja a számát, aki egyetlen éjszakára a Tiéd lehet, és egyszeriben megváltozik az életed. Tudja, ki vagy, mit szeretsz, hová tartasz. Szigorú szabályokat kell betartanod, ha vele akarsz lenni. Soha többé nem találkozhattok, nem hív, nem válaszol, egyszerűen eltűnik az életedből. Egyetlenegyszer lesz csak a Tiéd. De teljesen soha nem kaphatod meg.
Liza, egy női magazin újságíró gyakornokaként próbál boldogulni, de a vérmes főszerkesztőasszony mindent megtesz, hogy megkeserítse a napjait. Egyedül segítőkész kollégájára, Barnira számíthat, akinek mindig kisírhatja magát. A sármos ex, Adrián újra feltűnik a lány életében, de csak szerelmi pótléknak tartja Lizát, aki így sem tud ellenállni neki…
Amikor a lány egy riport kapcsán felhívja azt a bizonyos számot, és találkozik a titokzatos Gábriellel, tudja, hogy nagyobb a tét, mint holmi újságírói babér. Mindketten súlyos titkot őriznek, mindketten kaptak már halálos sebet, és mindkettőjüknek szüksége van arra, amit a másik adhat… csak egy a gond, az éjszaka véget ér, és soha többé nem találkozhatnak. Vagy mégis?
Zakály Viktória a nagy sikerű Szívritmuszavar és Hanna örök fiatal írónője legújabb regényében egy izgalmas városi legenda nyomába ered: vajon tényleg megválthatja az életedet valaki, akivel csak egyetlenegyszer találkozol? És lehet belőle örök szerelem
Ébren tart a vágy, az izgalom, a szenvedély. Ez az INSOMNIA könyvek birodalma. Ne várd a hajnalt, olvasd ki az éjszakát!"

Hogy tetszett? 

Az írónőtől korábban már megjelent 2 könyvét (Hanna örök, Szívritmuszavar)  is olvastam, de ami a legfontosabb, hogy nagyon tetszettek, mély nyomot hagytak bennem, így nem volt kérdéses, hogy az Egyszeregyet is olvasnom kell. Azt már a fülszöveg elolvasásakor is éreztem, hogy Viki nagyon nagy fába vágta a fejszéjét, a Gábriel-dualógia teljesen más, mint a Szívritmuszavar és hát jól éreztem. Nem mondhatom azt, hogy csalódtam, de azért valamilyen szinten másra számítottam.

Elég lassan indult be a történet, az elején elég nyögve-nyelősen haladtam vele. Fura volt elképzelnem az egész szituációt, hogy van egy pasi akit ha felhívsz, akkor egyetlenegyszer a tiéd lehet és hű, meg há, olvadsz majd a gyönyörtől. És mindezt persze nem prostitúció keretében, hanem tök egyszerűen csak jót akar tenni a nőknek. (Hm?????) És akkor itt jön képbe a női főszereplőnk, aki hatalmas véletlen folytán hall erről a srácról és a nyomába ered. Aztán ahogy lennie kell, naná, hogy beleszeret, majd jön a nagy sírás-rívás.
Ha kőszívű lennék nyugodtan mondhatnám azt, hogy na de mégis mi a fenét gondoltál kislányom? Hogy majd PONT TE, naná, hogy pont te megváltoztatod majd a srácot, feladja a múltját és a "karrierjét", hogy csak a tiéd lehessen? Ugyan már! Ilyen a tündérmesékben van! És hát persze a regényekben. ... Úgyhogy én is számítottam a boldog végre, mert miért is ne.

Félre ne értsen senki, nem volt rossz az Egyszeregy, de az tény és való, hogy más, mint a szerző előző két kötete. Más a téma, merészebb, jóval kevesebb maradandó érzést, gondolatot hagyott bennem és emiatt hiányérzetem is maradt. Szerettem azt Vikiben, hogy a sorai elgondolkodtattak, sebet ejtettek rajtam. Az Egyszeregy inkább volt tucattörténet, mint bármely téren is kiemelkedő mű.

"-Csodálatos a magyar nyelv. Tudtad, hogy a basz ige minden egyes igekötővel értelmes szót alkot? Próbáld ki!
Lenyelem az utolsó falatot, és az égre nézek, úgy gondolkodom. Végigsorolom, és tényleg, igazából mindegyiknek van értelmes, és ami még megdöbbentőbb egyiknek sincs köze a szexhez."

Szórakoztatott, nem volt rossz, de a Szívritmuszavart jóval erősebbnek érzem. Nem rossz, de egyszerűen nem tudom nem összehasonlítani a három kötetet. Tán, ha nem olvastam volna azokat akkor jobban áradoznék erről, de ez van.
Ettől függetlenül ajánlom a figyelmetekbe!

2017. március 25., szombat

Amy Kathleen Ryan: Szikra

március 25, 2017 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Spark
Kiadta: Maxim (2014.)
Oldalszám: 384
Forrás: könyvtár

Ragyogás 2.


Miről szólt?

"Waverly, Kieran és Seth versenyt futnak az idővel – és mivel az emberiség jövője a tét, nem hibázhatnak…
Miután az életét kockáztatva sikerült megmenekülnie az ellenséges hajóról, Waverly végül visszajut az Empyreanre. Az utolsó hónapokban egyedül az otthon emléke tartotta életben… csakhogy ez az otthon semmiben sem emlékeztetett arra, amit maga mögött hagyott. Fogságba esett szüleit az Új Látóhatáron kellett hagynia, most pedig szembesülnie kell azzal, hogy Kieranból szigorú vezető lett, aki Seth ellen hangolta a legénységet. Mi történt a régi Kierannal? Waverly immár nem tudja, kiben bízhat. És az egyetlen ember, akiben hinni szeretne, az a hajó ellenségének kikiáltott ragyogó rosszfiú, Seth. Waverly pontosan tudja, hogy minden még rosszabbra fordul, ha nem szabadítják ki a szüleiket, de fogalma sincs, hogyan csinálják…"

Hogy tetszett?

Hm. (És akkor most itt megtorpant a gépelés közben. Hol is kezdjem?) Miért is vettem kézbe? Egyértelműen csak azért, mert haladni akartam a 2016-os Várólista csökkentésemmel, hátha sikerül behoznom a lemaradásomat és teljesítenem a kihívást, de ez végül nem jött össze. Szóval emiatt határoztam el, hogy nekikezdek az olvasásának, na meg emlékeztem arra is, hogy az első rész tetszett, kíváncsi voltam, hogy így lesz-e ez a folytatással is. Hát nem lett így.
Vagy azért, mert volt bennem egy kis muszáj érzés az olvasása során és emiatt haragudtam rá tudat alatt. (Nem hiszem, de ki tudja, mostanában a hormonjaim nem kicsit szórakoznak velem.)
Vagy a műfaj megfigyelhetően kezd egyre távolabb állni tőlem, egyre inkább úgy érzem, hogy a YA jelenleg kevés nekem, más olvasmányok felé hajlok inkább.
Vagy teljesen egyszerűen a folytatás igenis gyengébb lett.

Egyszerűen egyik szereplőt se tudtam igazán közel érezni magamhoz. Kieran egy hatalmaskodó dög lett, aki az agyamra ment. Megértem én, hogy valakinek át kellett venni a parancsnokságot, ha már felnőttek nélkül maradtak és ez nem kis felelősség, teher egy fiatalnak, de akkor se tudtam megkedvelni a srácot és szorítani neki, hogy ne hibázzon.

"– Hihetetlen, mit meg nem úsznak azok, akiknek elég hatalmuk van."

Waverly. Hát. Megmaradt bennem egy munkásruhát viselő, csavarkulcsot a kezében tartó lánynak, aki a földeken gépeket szerel és ennyi. Az meg, hogy néha röpköd és veszélyes magánakciókba kezd, ha úgy hozza a dolog ... hát. Nem lett a szívem csücske na.
Seth. Tán még ő volt a legszimpibb szereplő a hármasból. Kár, hogy semmi emlékem nem maradt az első részből azzal kapcsolatban, hogy akkor melyik srác volt a szimpatikusabb.

"Seth egész életében meg volt győződve róla, hogy mindenkinek van egy sötét oldala, és hogy mindenkiből elő lehet hozni az embertelenséget."

Összességében a második rész megközelítőleg se tudott lekötni annyira, mint az első rész és a tetszésemet se nyerte el, úgyhogy szerintem én ennyiben is hagytam a széria olvasását. El kell fogadnom, hogy évekkel ezelőtt a YA le tudott kötni, de már kezd idegesíteni és távol állni tőlem.
De mindezektől függetlenül a tizenéves, fiatal huszonéves olvasók figyelmébe tudnám ajánlani a trilógiát!

2017. március 23., csütörtök

Zlata Filipović: Zlata ​naplója

március 23, 2017 0 Hozzászólás
Kiadta: Victoria (1994.)
Oldalszám: 196
Forrás: könyvtár

Miről szólt?

A fülszöveg

"Az ​​utóbbi hónapok legnagyobb könyv-világszenzációját tartja kezében most az olvasó: egy tizenhárom éves szarajevói kislány naplóját, amelyből a szemtanú hitelességével végigkísérhető az ott dúló háború, annek kitörésétől egészen napjainkig. Érdekes és felkavaró könyv, az „Anna Frank naplója” méltó és örökérvényű társa. Néhány rövidített részlet belőle:
1991. szeptember 29. vasárnap
Tegnap Ivana születésnapját ünnepeltük. Szuper buli volt. Teleettük magunkat kiflivel, szendviccsel, és ami a legfontosabb: tortával. Ivana fiúkat is meghívott. Táncversenyt rendeztünk, és én győztem. Jutalmul egy ékszeres dobozt kaptam.
1992. április 4. szombat
Ma van a muzulmánok nagy ünnepe, a Bajram. Az utcán alig van ember. Biztosan az ágyúktól félnek, pedig nem is volt semmiféle támadás. Úgy látszik, Anyunak volt igaza, és csak rémhír az egész.
1992. április 18. szombat
Lőnek, mindenfelé gránátok hullanak. Anyu állandóan sír. Megpróbálja titkolni előlem, de én mindent látok. A békének lőttek. A háború váratlanul berobbant a városunkba, a házunkba, az agyunkba, az életünkbe.
1993. január 26. kedd
Katasztrófa. Nem bírom tovább, mindenből elegem van. Én is emberi lény vagyok, az én értelmemnek is van határa. Talán megölöm magam, ha azok az őrültek ott kint nem előznek meg.
1993. október 19. kedd
Alexandra elment Párizsba, és elvitte a naplómat. Ki fogják nyomtatni, az emberek elolvassák, és legalább néhány órára velem lesznek itt, Szarajevóban. Én pedig tovább írom feljegyzéseimet nyomorúságos életemről."

Hogy tetszett?

Bevallom őszintén, hogy erről a könyvről nem hallottam addig, amíg véletlenül a könyvtár polcán meg nem pillantottam. Nem tudnám megmondani, hogy miért szúrt szemet, szerintem a mérete miatt, mert annyival kisebb volt, mint más könyv a sorban, aztán meg a címe nem hagyott nyugodni. Imádom a naplókat és még jobban azt, ha a napló igazi napló. Zlata naplója pedig az. Egy 13 éves kislány sorai arról, hogyan éli meg a szarajevói háborút.

Még egy vallomással tartozom: bár már olyan kicsi nem voltam, amikor a háború kezdetét vette (1992.), ettől függetlenül jóformán semmi nem maradt meg bennem ezzel kapcsolatban. Sőt, valamiért van egy olyan érzésem is, mintha történelemből se nagyon tanultuk volna vagy ha mégis, akkor csak futólag érintettük. Így egyszerűen nem rendelkeztem sem történelmi ismerettel, sem emlékkel a napló elolvasása előtt a háborúról.

De nap csak amiatt landolt végül a kosaramban, hogy egy tényleges naplóról van szó, hanem maga a tudat miatt, hogy egy olyan kislány sorai vannak megörökítve az oldalakon, aki háborús övezetben élte a mindennapjait. Természetesen egyből a szíriai háború jutott eszembe (ami jelenleg nagyon aktuális), a netet elárasztó felvételek sérült gyerekekről, lerombolt házakról, romokról mindenfelé. Jelenleg is rengeteg gyerek él ezen a területen, akik tán ugyanazokon mennek keresztül, mint Zlata, ha nem rosszabb dolgokon.

Így hát hazavittem és nekikezdtem.
Nehéz értékelni, hisz egyrészt egy 13 éves kislány sorairól van szó.
Másrészt ez nem regény, hanem a valóság.
A napló célja nem az volt, hogy egyszer kiadásra kerüljön és másokat "szórakoztasson", hanem egy kislány magának írta emlékül.
Így hogyan lehetne értékelni? Nehezen. A gondolatok, az írásmód olyan, amilyennek szerintem egy 13 éves kislánynak lennie kell. A napló a sajátja. Úgy fogalmaz benne, ahogy akar. Nyilván, ha szórakoztató irodalom lenne, akkor lehetne benne hibákat találni, de nem az. Amiről pedig szól. ... Abba szintén nem lehet belekötni, hisz a valóság.

Nem egy olyan napló, ami maximálisan le tudott volna kötni, de ettől függetlenül nagyon kíváncsi voltam Zlata és a családja sorsának az alakulására, így nagyon sajnáltam, hogy minden megszakadt, amikor a naplót külföldre vitték, hogy kiadják. Kíváncsi lettem volna arra, hogy mi történt a háború végéig velük és utána.

2017. március 21., kedd

Julia Quinn: Sir Richard Kenworthy titkai

március 21, 2017 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Secrets of 
Sir Richard Kenworthy (2015.)
Kiadta: GABO (2015.)
Oldalszám: 414
Forrás: könyvtár
Értékelésem:

Smythe-Smith Kvartett 4.

Miről szól?

A fülszöveg

"Sir ​​Richard Kenworthynek kevesebb, mint egy hónapja van, hogy feleséget találjon magának. Tudja, hogy nem lehet túl válogatós, de amikor meglátja a csellója mögött elbújó Iris Smythe-Smitht a hírhedt családi zeneesten, úgy véli, kincsre bukkant. Iris pontosan az a fajta lány, akit első pillantásra észre sem vesz az ember… sőt másodikra sem, de mégis van benne valami… valami forr a felszín alatt, és Sir Richard tudja, hogy ő az igazi.
Iris Smythe-Smith megszokta, hogy alábecsülik. Szalmaszőke hajával és csendes, visszafogott intelligenciájával hajlamos beleolvadni a környezetébe, és számára ez így nagyon is megfelel. Így aztán, amikor Richard Kenworthy ragaszkodik hozzá, hogy bemutassák, Iris gyanakodva fogadja. A férfi udvarol neki, elbűvöli, és minden szempontból olyan benyomást kelt, mintha beleszeretett volna, de Iris nem igazán tudja elhinni, hogy ez így lenne. Amikor pedig a férfi házassági ajánlatát követően a lány kompromittáló helyzetben találja magát, amely után nem marad választása, kénytelen azt hinni, hogy a férfi titkol valamit… Bár a szíve azt súgja, mondjon igent."

Hogy tetszett?

Mivel már olvastam a sorozat előző köteteit, így természetesen nem maradhatott ki a sorból a következő sem. Főleg azok után, hogy a 3. részben Iris többször feltűnt, így nagyon kíváncsi lettem az ő történetére. Csalódtam-e? Nem.

Miközben olvastam a történetet többször felötlött bennem a gondolat, hogy a fenébe csinálja Quinn, hogy a történeteinek a főszereplőit, a szálakat, így tudja keverni és fel-felemlegetni őket a köteteiben. Itt pl. szóba kerülnek a Bridgertonok, de a Bevelstokeok is, de még a Minden és a holdban feltűnt Henriett is. Hihetetlen, hogy ennyire egyben tudja tartani a kitalált szereplőinek a történeteit, így keverni a szálakat és felemlegetni őket. Kalapomat emelem előtte, hogy nem zavarodik össze. :oD

De térjünk vissza a történetre.
Iris is a szerencsétlen Smythe-Smitht család sarja, így akik ismerik őket nem kell bővebben kifejtenem, hogy ez mit is jelent. :oD

"  – És a csellónál… – húzta végig az ujját Winston a műsorfüzet lapjain, míg megtalálta a megfelelő helyet. – Miss Iris Smythe-Smith.
    – És vele mi a baj? – kérdezte Richard, mert valószínűtlennek tűnt, hogy semmi gond ne legyen a lánnyal.
    Winston vállat vont.
    – Amennyire tudom, semmi.
    Ami nyilván azt jelenti, hogy jódlizik a szabadidejében. Amikor éppen nem állatokat töm ki.
    Krokodilokat."

Aztán megjelenik a színen Richard, akinek valamiért sürgősen feleséget kell találnia és úgy gondolja, hogy Iris lesz a tökéletes ara. Az olvasónak fogalma sincs arról, hogy a férfi miért siet ennyire, de azt sejteni lehet, hogy valamit nagyon titkol és a célja eléréséhez szüksége van egy feleségre. Attól se riad vissza, hogy a kiválasztottat kompromittáló helyzetbe hozza, ezzel sürgetve meg a házasságot.
Ettől függetlenül nem éreztem ellenszenvet a férfi iránt, mert éreztem, hogy bár rejteget valamit, de az valami olyasvalami lehet, amit Iris meg fog neki bocsátani, mert hogy szerelem lesz ebből az egészből, az nem volt kérdéses.
Aztán természetesen kiderül Richard hatalmas titka és hát igen. ... Nem számítottam arra, hogy az lesz a helyzet, ami lett, de annak örülök, hogy a történet végére minden jó és szép lett. :o)

Kedveltem a főszereplőket, a cselekmény is kellemes volt, bár most a humor véleményem szerint háttérbe húzódott.

2017. március 19., vasárnap

Jelentem: vagyok és élek 2.0

március 19, 2017 2 Hozzászólás
Tudom, január nem épp mostanság volt és akkor megígértem, hogy igyekszem újra rendszeresen jelentkezni és hát ez nem jött össze. Olyan szinten nem, hogy még a blog 7. születésnapjáról is elfeledkeztem. :o( Pedig aki a molyon követ az láthatja, hogy olvasni ugyanúgy olvasok, csak mostanság valahogy az írás nem ment.

Januárban megosztottam veletek a jó hírt, hogy kisbabát várunk. Az első kb. 3 hónapban sem energiám, sem kedvem nem volt leülni az egész napos irodai munka után még itthon is a gép elé és pötyögni, így csak halmozódtak az elolvasott könyveim számai. Aztán amikor az energiám visszatért (vagyis nagyjából amikor elkezdődött a második trimeszter), a kedvem ettől függetlenül nem jött meg. Olvasni olvastam, de egyszerűen akárhányszor leültem hétvégente, hogy akkor most pötyögök, összehozok pár ép kéz-lábnak megfelelő gondolatot -vagy legalábbis valami olyasmit- kb. addig jutottam, hogy megnyitottam a blogon egy üres bejegyzés sablont. Egyszerűen nem ment. Csak néztem az üres oldalt, majd a billentyűzetet, de akármit is pötyögtem le, valahogy nem tűnt jónak, igazinak. Aztán eljutottam odáig is, hetek teltek el, de magát a blogot se nyitottam meg, hogy egyáltalán létezik-e még. A lehető legtávolabb kerültem a blogomtól, a könyves blogok világától. Egyszerűen csak visszavedlettem olvasóvá és odalett a blogos. Hogy jó volt-e így? Igen. Akkor erre volt szükségem. Sorban faltam a könyveket, még a molyon se jutottam el az értékelésekig -igyekszem majd pótolni azért őket-, nem hogy a bejegyzésekig. Persze néha végigfutott bennem, hogy mit tudnék erről írni itt, de aztán amikor végigfutott bennem az is, hogy na akkor megpróbálod? végül mégis megingattam a fejemet és hagytam az egészet a csudába.
Most mégis miért vagyok itt újra? Mert pótolni szeretnék. Újra kezdem érezni az ingert, hogy írnom kell, megosztanom a véleményeimet az olvasmányaimról. Ahogy nő a pocak -kezdek én is elnehezedni, túl vagyunk már a 2az1ben felén- , kezdek lassulni, újra elmélkedni, kicsit magamba fordulni. Így hát nekiálltam a pótlásoknak és a folytatásnak. ;o) Még pár hónapom van a Kicsi születéséig. :oD