Szubjektíven könyvekről, adaptációkról és miegymásról

Kurt Hörtenhuber: Oups sorozat (1-4.)

Kiadta: Reálszisztéma Dabasi Nyomda (2016.)
Forrás: kiadó
Értékelésem: 5

1. kötet- A szeretet nagykövete 

„Oups története Oups érdeklődéssel figyelte távcsövén keresztül a Földön élő embereket. Csakhogy minden egyes alkalommal szomorúan kellett megállapítania, hogy odalent egyre nagyobb méreteket ölt az elégedetlenség: „Vajon miért rohannak folyton a földlakók? És minek marakodnak annyit? Hiszen olyan gyönyörű bolygón élnek, aminél szebbet senki sem kívánhatna magának!" Nem értette, hogyan különbözhetnek annyira az emberek az ő bolygójának lakóitól. A Szívbolygón ugyanis a szeretet a legnagyobb érték – a veszekedésről, az irigységről, a rosszakaratról Oups honfitársai hírből sem hallottak. Éppen ellenkezőleg: az ott élők számára az jelenti a legnagyobb boldogságot, ha másoknak örömet szerezhetnek, és segíthetik egymást. Nem is ismerik a szomorúságot! Hát igen, azt csak a kicsi Oups ismeri, aki saját magának barkácsolt távcsövet, hogy elláthasson vele az emberek szépséges bolygójáig… Most azonban nagy elhatározásra jutott: elutazik a Földre, hogy kiderítse, miért nehezítik meg a saját életüket az ott élő zaklatott, rohanó emberek, és mi az oka a folytonos háborúskodásnak…”

2. kötet- Kényeztetés szívnek és léleknek 

„Ebben a kötetben Oups, a kis földönkívüli szeretetnagykövet arra biztat téged, hogy ne csak a testeddel tégy jót, hanem a szíveddel és a lelkeddel is. Ha ezt nem mulasztod el, növekedni fog a gyógyító erőd, javulni a közérzeted, és a boldogság forrására is rálelsz majd – méghozzá önmagadban. Ha még nem ismernéd Oupsot… A Szívbolygón, azon a távoli helyen, ahol hősünk él, a szeretet a legnagyobb érték. Az ő hazájában nem ismerik a veszekedést, az irigységet, sem a rosszakaratot. Éppen ellenkezőleg: e bolygó barátságos lakóinak az okozza a legnagyobb boldogságot, ha örömet szerezhetnek másoknak. Oups ezért kíváncsi volt rá, hogy a Földön élő emberek többsége miért gondolkodik másképp – miért nehezítik meg a saját életüket és másokét az állandó veszekedésükkel, háborúzásukkal. Elhatározta, hogy ellátogat a Földre, és visz magával két ajándékot is: a szeretetet és az örömöt… Barátságot kötött a Föld lakóival, akiket azóta is szívesen felkeres. Így tett ebben a történetben is…”

3. kötet- Szívünk ragyogása 

„Ebben a kötetben Oups, a kis földönkívüli szeretetnagykövet elárulja neked, hogyan gyűjthetsz minél több napsugarat a szívedbe. Ha még nem ismernéd Oupsot… A Szívbolygón, azon a távoli helyen, ahol hősünk él, a szeretet a legnagyobb érték. Az ő hazájában nem ismerik a veszekedést, az irigységet, sem a rosszakaratot. Éppen ellenkezőleg: e bolygó barátságos lakóinak az okozza a legnagyobb boldogságot, ha örömet szerezhetnek másoknak. Oups ezért kíváncsi volt rá, hogy a Földön élő emberek többsége miért gondolkodik másképp – miért nehezítik meg a saját életüket és másokét az állandó veszekedésükkel, háborúzásukkal. Elhatározta, hogy ellátogat a Földre, és visz magával két ajándékot is: a szeretetet és az örömöt… Barátságot kötött a Föld lakóival, akiket azóta is szívesen felkeres. Így tett ebben a történetben is…”

4. kötet- Szívvel-lélekkel a sikerért 

„Oups története mindenkinek szól: fiataloknak és idősebbeknek, diákoknak és tanároknak, nappal álmodozóknak és éjszakai baglyoknak. Akárki is vagy, ebben a könyvben sok-sok szeretetteli gondolatot és értékes életbölcsességet találsz. Ez a kis mese mindazokat bártorítja, akik új célokat szeretnének kitűzni maguk elé, akik valamilyen nehéz feladat előtt állnak, akik változtatni szeretnének az életükön, vagy egyszerűen csak keresik az élet értelmét. Ha még nem ismernéd Oupsot… A Szívbolygón, azon a távoli helyen, ahol hősünk él, a szeretet a legnagyobb érték. Az ő hazájában nem ismerik a veszekedést, az irigységet, sem a rosszakaratot. Éppen ellenkezőleg: e bolygó barátságos lakóinak az okozza a legnagyobb boldogságot, ha örömet szerezhetnek másoknak. Oups ezért kíváncsi volt rá, hogy a Földön élő emberek többsége miért gondolkodik másképp – miért nehezítik meg a saját életüket és másokét az állandó veszekedésükkel, háborúzásukkal. Elhatározta, hogy ellátogat a Földre, és visz magával két ajándékot is: a szeretetet és az örömöt… Barátságot kötött a Föld lakóival, akiket azóta is szívesen felkeres. Így tett ebben a történetben is…”

Nehezen tudnám megfogalmazni, hogy az Oups sorozat igazán kiknek szól. Gyerekeknek? Felnőtteknek? Úgy érzem, hogy tán leginkább mindenkinek, mert mindegyik korosztály úgy is azt fogja leszűrni belőle, amit a korából, érettségéből, élettapasztalatából le tud szűrni. Nyilván teljesen más a sorozatot olvasni gyermekként, mint pl. édesanyaként. Figyelemfelkeltőnek és hiánycikknek tartom a sorozatot a magyar könyvpiacon. Nem találkoztam még csak hasonló könyvecskével sem eddig, ami olyan lett volna, mint Oups kalandjai.

Itt van nekünk ez a kis földönkívüli, akinek a segítségével egy pillanatra megáll az idő és elgondolkodunk az élet fontosságáról. A szeretetről, az egymás iránti odafigyelésről. Apróságokról az élet monotonitásában, melyekről nem veszünk tudomást, mert annyira természetesnek vesszük, hogy nem is foglalkozunk velük, aztán amikor meg már késő akkor észhez kapunk és átkozódunk, hogy miért is nem tértünk hamarabb észhez.
Oups elgondolkodtat, megállítja pár pillanatra az időt. Mintha légüres térbe kerülnénk, mintha lebegnénk, mintha nem számítana semmi más, csak amit üzenni akar.
Nem az a fontos, hogy miket halmozunk fel életünk során. Nem attól leszünk értékes emberek, hogy mekkora házunk van, milyen autónk és milyen nyaralásokról osztunk meg képeket a Facebookon. Mert amikor el kell hagynunk ezt a Földet, ezeket úgy se vihetjük magunkkal. Egyedül az számít, hogy milyen értékeket hagyunk magunk után és ez nem a tárgyi javakra vonatkozik. Hanem az érzelmi dolgokra. Milyen nyomot hagyunk gyermekeinkben, a szeretteinkben. Hogyan fognak ránk emlékezni. Mik azok, melyeket megtanítottunk nekik és ezzel jobbá tettük az életüket és ez által a Világot is.

0 megjegyzés: