2018. október 15., hétfő

Nem megy itthon a könyves meglepetésdobozás?


Tavaly novemberben toppant be a könyvmolyok életébe a Book a Sloth Club csapata, mely itthon is megvalósította a külföldön annyira elterjedt könyves meglepetésdobozokat. Hatalmas izgalommal fogadtam a megjelenésüket, két dobozukról is írtam ITT és ITT. Elégedett voltam a csomagok tartalmával és ahogy néztem a folytatásokat, azokkal is. Tetszett a csapat kommunikáció, hogy pozitívan fogadták az észrevételeket és próbáltak ötleteket gyűjteni, milyen meglepetések is tetszenének a leendő vásárlóknak. Maximálisan szimpatikus volt a kommunikációjuk.

Aztán tavaly decemberben megpróbálkozott a Könyvmolyképző is ezzel a meglepetésdobozosdival. Bevallom, nagyon megijedtem, hogy lenyomja majd a kiadó a piacról a BASC-t. Itthon a YA és az NA korosztályban szerintem a Könyvmolyképző a legnépszerűbb és őszintén merem leírni, hogy úgy voltam vele, ha ők is kijönnek egy ilyen dobozzal, akkor esélye sincs a BASC-nak. Aztán magam is megdöbbentem, hogy mennyire nem sikerült az övéké és mennyire csalódottak voltak a vásárlók. Elnézve a dobozok tartalmáról készült képeket, én se voltam oda érte. Számomra eléggé olyan beütése volt az egésznek, hogy csak kaszálni akart a kiadó pár milliót az ünnepek előtt. Azóta se jelentkeztek újabbal, de szerintem félve is vásárolnának az emberek.

Aztán szinte egyszerre toppant be a piacra 2 újabb csapat is. Ők voltak a MyBooKz és a BubbleBook
Kíváncsi voltam, hogy mit fog a MyBooKz alakítani, hisz prémium szolgáltatást ígértek és hát ők adták legdrágábban a dobozokat. ITT írtam a tesztdobozukról. Nem voltam maradéktalanul elégedett. Emlékeim szerint 1 éles dobozzal kijöttek még, aztán a csapat eltűnt, nem lehet rendelni újabb dobozt az oldalukról. Véleményem szerint nem tudták hozni azt, amit ennyiért ígértek. 
A BubbleBook már a tesztdobozával levette a molyokat a lábukról és ő volt az, akit igazi vetélytársnak tekintettem a BASC-nak a Könyvmolyképző kiesése után. Mert igen, nézve az eddigi dobozaikat, mindegyik jól sikerült. A kommunikációjukról nyilatkozni nem tudok, mert annyira nem figyelem ezt, inkább csak a dobozaik tartalmát szoktam megnézni és a témákat, melyek alapján összehozzák azokat. És jól választanak.

De van még egy ilyen csapat, ez pedig a TABOOX- nak a Reader doboza. ITT írtam az egyikről. Nem volt rossz a doboz, de azért nem tekintettem sem a BASC-nak, sem a BubbleBook-nak ellenfélnek.

Nem olyan rég a BASC megosztotta a hírt először az FB oldalukon, majd Instán is, hogy bezár a bazár, kilépnek. 
Hazudnék, ha azt mondanám nem volt érezhető, hogy valami nem stimmel. Először akadoztak a szállítások, probléma volt a termékekkel, majd elterjedt a pletyka, hogy csőd közelébe jutottak, de ezt cáfolták. Érezhetően nem voltak már azok, mint az induláskor. Próbálkoztak a fennmaradni a felszínen, új ötletekkel előrukkolni, de mint ahogy a búcsúzásuknál is írták, ez nem sikerült. Én pedig nagyon sajnálom, hisz mégis csak ők voltak azok, akik mertek itthon belevágni ebbe, egy teljesen ismeretlen terepbe és megszerettetni itthon a könyves meglepetésdobozokat a molyokkal. Úgy gondolom, hogy igazi úttörők voltak!

A kérdés ami felmerült bennem: vajon a hazai piac mennyi ilyen könyves meglepetésdobozos csapatot bír el? Mennyire van igény?
Én azt látom, mintha többen olvasnának manapság, mint mondjuk 5-10 éve. Mintha újra kezdene divatba jönni az olvasás, ez pedig nagyon jó dolog. Nyilván, ha vannak könyvmolyok, van igény ilyen dobozokra is.
Egy cég nem elég, hisz konkurenciára szükség van. Ez serkenti a csapatokat a harcra a vásárlók kegyeiért, ez tartja az árakat szinten. Ettől lesznek a dobozok jók. Most úgy tűnik, hogy a BubbleBook maradt az élen és nagyon konkurenciája jelenleg nincs. Ezt eléggé bajosnak tartom, mert nagyon a dobozok minőségének romlásához vezethet. Hisz aki ilyen dobozt akar, lényegében ők vannak vagy a TABOOX, de az utóbbi más kategória. Vagy esetleg létrehoz saját konkurenciát. De ez már más tészta.
Az se mindegy nyilván, hogy milyen árban vannak a dobozok. Arányosnak kell lenni a hazai fizetésekkel, kifizethetőnek kell lennie, különben nem fogják tudni megvenni az emberek. Ugyanakkor nyilván a csapatnak is meg kell élnie valamiből.

Kíváncsi vagyok arra, hogy fel fog-e bukkanni még más ilyen csapat, de arra is, hogy a BASC vissza fog-e térni. Én szorítok nekik!

Frissítés!

A bejegyzésből kimaradt - így utólag írom bele -, hogy volt/van még egy ilyen könyves meglepetésdoboz, a Candy Book, Lakatos Levente által készített könyves doboz.
Szégyen nem szégyen, de totál elfelejtettem, hogy csinált ő is ilyen dobozt, a legutolsó eddig a júniusi doboza volt.
Hogy lesz-e folytatása ezeknek nem tudom, mindenesetre visszanézve a dobozok tartalmát, akkora hátast nem dobtam tőlük.
Az egyediségük a sok édesség volt a könyves meglepetés mellett. Ha ezek az édességek külföldről rendelt egyediségek lettek volna, akkor bukfenceztem is volna, de eléggé olyan bemegyek a Tesco-ba és megveszem feelingje volt nekik.

6 megjegyzés:

  1. A BubbleBook szerintem nem véletlenül maradt fenn. Nagyon kedvesek, figyelnek a kommunikációra, és náluk azt érzem, nem szálltak el. Minden dobozt limitált példányszámban adnak ki, ami mutatja, tisztában vannak a határaikkal. Többen vannak, nem egy ember vezeti a céget, így segíthetik, ellensúlyozhatják egymást. Minden dobozon érezni, olvasták a könyvet, és pl az írói levelek, jegyzetek, mint extrák jelzik, hogy a könyveket szeretik, figyelmesek a vásárlóikkal. Így ez egy közösségi élménynek is érződik, és személyes figyelemnek.
    A BASC egy ideje már csak a mennyiségre ment, egyre több új ötletre figyelt, ami a régiek kárára ment. Közben valahogy elvesztette azt, amiről eredetileg szólt, plusz a kommunikációja az ügyfelekkel felháborító lett. Ezek az apró figyelmességek, a személyes hangvétel eltűnt, és egyre nagyobb problémák maradtak megoldások nélkül. Részemről a (nem)kommunikációjuk, és a megengedett hangvétel volt az egyik ok, ami miatt nem érzek sajnálatot. A másik, hogy ha elkezdi a vásárló nézni, mennyibe is került ez vagy az, már rég rossz. A vevőnek azt kell éreznie, többet kapott, mint amennyit fizetett.
    Én remélem, hogy a jóval józanabb BubbleBook nem veszít a minőségből, hanem inkább tanul a konkurencia hibáiból.... Az eddigiek alapján ezt tartom valószínűbbnek.
    Szerintem biztos, hogy Magyarországon van igény meglepetésdobozra (jó példa, hogy a BASC megszűnése után a BubbleBook következő dobozai egy nap alatt elfogytak), de az is, hogy egy-két ilyen cégnél több nem tud fennmaradni, mert a magyar fizetésekhez képest a havi egy még kifizethetőbb egy embernek, de több már nem. Minőség kell, hogy fenntartsa valaki az érdeklődést.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A BubbleBook kommunikációjához hozzászólni nem tudok, mivel tényleg nem figyelem a csapat kommunikációját, egyedül az Instán szoktam megnézni az aktuális dobozok tartalmát és ennyi. Rendelni MÉG nem rendeltem tőlük, de nagyon tervben van már. Szerintem a sikerük annak köszönhető, hogy mint ahogy te is írtad, a vásárló megkapja azt az érzést látva a dobozaikat, hogy megérte kiadni érte a pénzt.
      Sajnálom, hogy a BASC kiszállt, én elégedett voltam velük. Mindig gyorsan, kedvesen válaszoltak az üzeneteimre, negatívat személy szerint nem tudok írni a kommunikációjukról, de nyilván nem olvastam minden hozzászólásukat, minden velük történt beszédfolyamot az FB-n, Instán, stb., hogy másokkal hogyan kommunikáltak.
      Nagy piaci verseny alakult ki köztük és a Bubik között, tán emiatt volt az, hogy inkább a friss ötleteket fogadták meg és nem a régebbieket. Tán úgy érezhették, hogyha a frisseket fogadják meg, akkor nagyobb esélyük van, mintha a régebbiek, mondhatni "elavult" tanácsokat követik.
      Bízom abban, hogy fog vetélytársa akadni a BubbleBooknak, mert vetélytársra szükség van a vásárlók miatt is.

      Törlés
    2. A BASC az utolsó hónapokban a nyilvános kommunikációt egyszerűen befejezte. Csak zárt csoportban kommunikáltak, illetve privátban. Nekem több problémám is akadt velük, de amíg az elején kedvesek, figyelmesek voltak a válaszok, a végén már tényleg hibát hibára halmoztak, és nem a vevő problémája érdekelte őket, hanem mondták, majd megtudom, miért hibáztak...
      Félreértettél, nem megfogadott ötletekről beszéltem, hanem a sajátjaikról: Detektív doboz, zsákbalajhár, extrák, fandom doboz... Egyre több új ötlet jött, és közben valahogy az alapokra, a három dobozra nem szántak figyelmet. Ha vissza is jönnek, én biztos nem veszek tőlük még egyszer semmit.
      A vásárlóknak valóban jó a változatosság, a cégeknek nem feltétlenül jó, ha túl sokan vannak. Bár most egy visszaesés van, többen kiestek. A taboox szerintem elég szűk rétegnek szól, így nem hiszem, hogy valóban konkurencia lenne, Lakatos Levente dobozát nem ismerem.
      Még a Világok lángja indított most fandom dobozt, kis átfedés van ebben is, mivel könyves gyertyákat árulnak elsősorban, így a doboz témája könyves, de nincs benne könyv. Mint fandom doboz viszont jól működhet.

      Törlés
    3. Ó, a Detektív doboz szerintem nagyon jóóóó ötlet volt, bár én már utólag vettem észre, hogy lett volna ilyen is.
      A könyves gyertyákat nem figyelem, engem különösebben nem fogtak meg annak ellenére sem, hogy elég nagy gyertyás vagyok. Csak azért mert egy gyertyának köze van valamelyik könyvhöz, nem fizetném a többszörösét egy sima illatgyertyának. Ehhez már sóher vagyok. :D

      Törlés
  2. Van még egy elég privát doboz is, a BiBox, amit instán hirdet a kitalálója :D Kevesebbet kínál, mint a többiek, de cserébe olcsóbb is. Nyilván teljesen más minőség

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Róluk még nem is hallottam. Ugyanilyen könyves meglepetésdobozosdi?

      Törlés