Follow Us @nikikonyvesem

2018. április 15., vasárnap

Marék Veronika: Boribon, ​a bajnok


Emlékszem, hogy a Nagy mennyire szerette a Boribon köteteket, amikor kicsi volt. Főleg a lufisat! Mindig akkorákat kacagott, amikor azt olvastam fel, hogy "Bumm, bumm, bumm". 😍
Most pedig újra aktuálissá váltak a könyvecskék, csak most a Kicsinek olvasom fel őket. És igen, a mi példánk is mutatja, hogy nem lehet elég korán elkezdeni az olvasást a kicsiknek. Még csak 8 hónapos, de ha meghallja, hogy Boribon, már skerázik is oda hozzám, mert tudja, hogy mesélés jön. Leülök mellé a szőnyegre, kezemben az épp aktuális könyvecskével, ő rámászik a lábamra és szépen hallgatja, ahogy felolvasok neki. Na jó, néha próbálkozik elvenni tőlem. 😋

Forrás
Annipanni azon kapja a barátait (Boribont, nyuszit, mókust és békát), hogy unatkoznak. Így kitalálja, hogy rendezzenek futóversenyt. Boribon biztosra veszi, hogy ő fog nyerni, de futás közben letér az útról és megsérül. Így a nyuszi lesz a győztes.
Boribon bár próbál örülni, azért nagyon szomorú. Ezért a többiek kitalálják, hogy legyen még egy verseny, méghozzá célba dobás.  Az nem derül ki, hogy szándékosan hagyják-e nyerni Boribont vagy sem, mindenesetre ő lesz a győztes, aminek nagyon örül.

A sorozatnak a 14. része a Boribon, a bajnok és tán kicsivel hosszabb, mint az eddig olvasott részek, de ugyanannyira tetszett.
Boribon továbbra is aranyos, bájos, jószívű és Marék Veronika újra tanítja a gyerekeket a történetével. 

"Ne duzzogj! Versenyezni jó! Akár nyersz, akár veszítesz!"

Gondolom a legtöbb szülőnek nem ismeretlen a szituáció, amikor a Gyerkőc elsírja magát vagy rosszabb esetben toporzékolni kezd, ha mondjuk a társasjáték végén nem ő lesz a győztes. Ilyen szituációk orvoslására ajánlanám ezt a mesét!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése