2018. március 23., péntek

Bemutató: David Levithan

Március 22-én kezdték el vetíteni a hazai mozik David Levithan Nap nap után c. könyvéből készült adaptációt. A könyvet itthon 2014-ben adta ki először a Maxim Könyvkiadó, de idén újra megjelentették filmes borítóval.
Gondoltam, hogy a mozifilm vetítése alkalmából röviden bemutatom nektek a szerzőt, akinek a kezei alatt megszületett maga a könyv.


David Levithan

1972 szeptember 7-én született.

19 éves korában kezdett el dolgozni a Scholastic Corporation-ben (amerikai multinacionális kiadó, oktatási és médiavállalat, amely az iskolák, tanárok, szülők és gyermekkönyvek és oktatási anyagok kiadásával, értékesítésével és terjesztésével foglalkozik), a The Baby-sitter clubbon (1986 és 2000 között kiadott regénysorozat, amely 176 millió példányban értékesítettek).
Levithan a PUSH alapító szerkesztője, mely a fiatal felnőttekre összpontosít.
Az első regénye 2003-ban jelent Boy Meets Boy címmel. A Nap nap után a 11. regénye, mely 2012-ben jelent meg.

2016-ban Levithan elnyerte a Margaret A. Edwards Díjat a The Realm of Possibility, Boy Meets Boy, Love Is the Higher Law, How They Met and Other Stories, Wide Awake, és a Nick and Norah's Infinite Playlist c. munkáival.

(forrás: wikipédia)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése