Phyllis T. Smith: Én, Livia

Szeretem a történelmi regényeket, de azt el kell ismernem, hogy az ókor nem épp a kedvenc időszakaim közé tartozik. Már általánosban, majd gimiben is untam a történelemórákat és az irodalmat is, amikor ez az időszak volt a téma. Az ókori Itáliáról meg kb. annyi maradt meg bennem, hogy volt Ceasar, Nero, gladiátorok, keresztényüldözés és kb. ennyi. Mindezek ellenére mégis, amikor megjelent ez a könyv, felkeltette az érdeklődésemet. Kíváncsi lettem ki is volt Livia Drusilla, mert nagyon úgy emlékszem, hogy nem tanultam róla a történelemórákon. Vagy épp hiányoztam. Vagy esetleg épp aludtam. ;o)

"Minden erény alapja a saját véredhez való hűség."

Eredeti címe: I am Livia (2014.)

Kiadta: Agave (2016.)

Oldalszám: 384

Forrás: kiadó

Értékelésem:

Ha röviden kellene Liviat bemutatnom akkor azt mondanám róla, hogy "nemesi" családba született. Fiatal korában fültanúja lesz annak, ahogy az apja és néhány társa megszervezik Julius Ceasar megölését és ezzel egy lavinát indítanak el Itáliában. 
Livia férjhez megy (koránt sem szerelemből, hanem politikai érdekből) Tiberius Nerohoz, az egyik nagy köztársaságpári reménységhez. Bár a fiatal lány nem szerelmes a férfiba, ettől függetlenül kiegyensúlyozott, már-már boldognak mondható házasságuk van. Egészen addig a pillanatig, amíg egy játékok során a fiatal feleség meg nem ismerkedik Ceasar fogadott fiával, Octavianusszal (a későbbi Augustus császár). A fiatal férfi megjelenésével, viselkedésével azonnal leveszi a lábáról, de aztán hosszú ideig nem találkoznak újra.
Mindeközben Octavianusz egyre nagyobb hatalomra tesz szert és természetesen megszerzi magának Liviat is.
A házasságuk boldog lehetne, hisz szeretik egymást, de Livia nem tud teherbe esni, ráadásul Octavianusz szerencsecsillaga is hol erősen ragyog, hol nem. ...

Tetszett a történet, kellemes volt olvasni, gyorsan is haladtam vele. Végig az zakatolt a fejemben, hogy igaz a mondás: minden nagy ember mögött egy nő áll és így volt ez Augustus császár esetében is.
Livia nagyon okos, sok mindent átlát, irányítja a férjét, hatalomra tesz szert. Azt nem értem, hogy miért tekintene rá szörnyetegként bárki is, mert semmi olyat nem tett, bár nyilván nem előnyére mondható, hogy terhesen képes volt egyik férfi házából a másikéba vándorolni, de maga az ókori élet elég szabados volt szerintem ilyen téren. ;o)
Többször eszembe jutott az olvasása során Napóleon Joséphine-je is. Olvastam róla szóló több történelmi regényt és furcsa módon eléggé hasonló élete volt, mint Livianak, sok köztünk a hasonlóság. De lehet, hogy minden hatalommal rendelkező történelmi személyiség hátszeléül szolgáló feleség hasonló problémákkal, gondolatokkal küszködött az évek során, mint ők.

"– Néha az ember olyan pontra ér, ahol csak egy nagy szakadék tátong előtte. Onnan már nem lehet meghátrálni. Ugrani kell."

Milyen is akkor összességében az Én, Livia? Egy nagyon kellemes, jól megírt történelmi regény. Tudnám ajánlani azoknak a középiskolásoknak a figyelmükbe, akik épp az ókort tanulják, hátha akkor nem éreznék olyan száraznak, töménynek, megfoghatatlannak, mint én anno. ;o)
Olvassátok el a könyvet, szerintem nem fogjátok megbánni!