Follow Us @nikikonyvesem

2014. január 19., vasárnap

Jaci Burton: A tökéletes játék

Play by Play #1

Na jó bevallom, azért került fel a könyv a Kívánságlistámra, mert lássuk be, nem semmi a borító. ;o) Viszont, ahogy egyre többször nézegettem, úgy kezdett egyre jobban zavarni a tökéletes, szoborszerű izomzat, az ágyéknál levő ér, amiről megtudtam, hogy izom, de számomra lényegtelen, mert a víz is kiver tőle, és a láttára halálfélelmem van (nem olyan, mintha egy Alien kúszna fel a pasi ágyékánál a testében?). Szóval addig-addig nézegettem a borítót, amíg rájöttem, hogy még sem tetszik. Aztán Csengének köszönhetően, egyre többször jött fel frissben a molyon, és olyan szinten beégett a memóriámba, hogy amikor rábukkantam a barátnőm polcán, még szép, hogy gondolkodás nélkül kaptam utána. Csak miattad Csenge. :oP

Miről is szólt a történet?
Adva van Mick Riley, aki 30 éves, sikeres, népszerű, gazdag focista (amerikai fociról van szó, nyilván). Két méter magas, jól megtermett, fekete haja, és szúrós, kék szeme van. A nők odáig vannak érte, a sajtó pedig imádja, köszönhetően az ügynökének, aki mindent megtesz azért, hogy Mick a reflektorfényben maradjon. Modellekkel, színésznőkkel jelenteti meg a rendezvényeken, így gondoskodva arról, hogy folyamatosan helye legyen a sajtóban.
Tara, szintén 30 éves rendezvényszervező. Karcsú, ugyanakkor mégis szép gömbölyű alakja van. Szőke hajú, arca keskeny, ajka telt, és övé a legszebb barna szem, amit a pasi valaha is látott. Viszont a nőnek van egy 14 éves fia, akit egyedül nevel.
Mick és Tara egy rendezvényen találkoznak, és még aznap egymásnak is esnek, Mick lakosztályában. Tara nem vágyik kapcsolatra, viszont Mick ezt másképp gondolja, és mindenre kész, hogy megszerezze magának a nőt. Ez az ügynökének nem nagyon tetszik, hisz Tarat senki se ismeri, egy mezei rendezvényszervező, és ennyi. Vajon a kapcsolatuk átvészel mindent? Mit fog az új kapcsolathoz szólni Tara fia? ...

Már a könyv olvasása elején felkészítettek arra, hogy vulgáris lesz, néhol már erőltetetten, így igyekeztem felkészülni ezekre. Problémám sokáig nem is volt a vulgaritással, viszont a vége felé, elég rendesen elegem lett már a p*ncikázásból. A megbokrosodva élvezésen pedig még mindig vigyorgok. ;o)

Ha röviden össze kéne foglalnom a könyvet, akkor tudnám egy szóval is jellemezni: erotika. Rengeteg ágyjelenet van benne, és biza bár nincs problémám az ilyen jelenetekkel, mégis úgy éreztem, hogy itt már erőltetett, túl sok van belőle. Amivel probléma nem lenne, ha változatos, ha valami újdonságot tud nyújtani az írónő, na de a sablonos 88 menet után a 89. már elég uncsi tud lenni.

Annak ellenére, hogy elég vegyesek a könyvvel kapcsolatban az érzéseim, mégis van benne pozitívum, amit ki kell emelnem.Végre egy olyan erotikus könyv, amiben a sztár emberi, a főszereplő nő nem játssza meg, hogy azt se tudja kicsoda a pasi, a kapcsolatuk pedig, amolyan modern kori Hamupipőke, némi extrával. Mick sztárallűrök nélküli híresség, akit nem vakít el a csillogás. Egyszerűségre, hétköznapiasságra vágyik, mert tudja, hogy a csillogás csak a látszat, nincs mögötte semmi. Az pedig, ahogy Tara fiához viszonyult, számomra nagyon pozitív volt. Ráadásul eléggé feldobta a történetet Tara története. Mármint az, hogy van egy harmadik fél ebben a történetben, méghozzá a fia személyében, aki nyilván egy édesanyának a legfontosabb az életében. Nagyon sokszor gondoltam arra, hogy ugyanannyi idős vagyok, mint Tara, de ha lenne egy 14 éves fiam ... ó, el se tudom képzelni!
Persze kiszámítható a történet, néhol elég idegesítő, de mégis azt kell írnom: nem rossz. Szerintem túl hosszú lett, és emiatt untatott. Lehetett volna rövidebb, kevesebb ágyjelenettel.
________________
Eredeti címe: The Perfect Play (2011.)
Kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2013.)
Oldalszám: 364
Sorozat: Play by Play #1
Ára: 3999
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:

6 megjegyzés:

mayertimi írta...

Múltkor szemeztem ezzel a könyvvel az ulpiusban, de akkor valami mást kerestem, mert nem sokkal előtte erotikus maratont tartottam és kicsit most elég volt egy időre. De már várom az Eredendő bűnösök 4. részét, nem kell megijedni :-DDDD

(Ja a könyvről is ... nekem elsőre kicsit olyan volt, mintha 2 könyvből gyúrták volna össze, Örökké a csajom és a Játék a házassággal ... legalábbis így elsőre ;) )

zakkant írta...

A könyvről nincs véleményem, nem tervezem elolvasni, engem kifejezetten taszít, még a borító is. Csak úgy eszembe jutott, hogy azt az izmot, amiről írtál, a barátnőimmel (bocsi vulgáris lesz) f@sztartó izomnak hívjuk :D

Niki írta...

@mayertimi: Hát, lehet hiába várjuk az Eredendő bűnösök 4. részét, mert állítólag az Egmont kivonul. :oS
http://ujkonyvpiac.hu/index.php/component/k2/item/484-egmont-off

Niki írta...

@zakkant: Ez mekkora már! :oDDDD

mayertimi írta...

Hát ez nem jó hír :-(

Niki írta...

@mayertimi: Hát nagyon nem. :o( Szeretem a sorozatokat, de mindig benne van a pakliban, hogy a kiadó nem tudja folytatni a kiadásukat, vagy nem akarja, aztán folytatások nélkül, hoppon maradnak a rajongók. :oS