2013. október 7., hétfő

Nyereményjáték: Mitch Albom- Az Idő Ura

Van egy könyv, amit még a nyáron olvastam, de írni nem írtam róla és lehet, hogy sose fogok. Nem azért, mert nem tetszett -sőt-, hanem azért, mert túl fájdalmas volt számomra.
Amiről szól, az nagyon aktuális az életünkben, és emiatt az olvasása néha olyan volt, mint egy megtisztulás. Nem állítom azt, hogy minden egyes embernek bejönne, de akiknél van egy pici aktualitása, vagy volt, azokat biztos nagyon meg fogja hatni, el fogja gondolkodtatni, esetleg földhöz fogja vágni.

"Egy férfi egyedül ül egy barlangban.
A haja hosszú. A szakálla a térdéig ér. Állát a tenyerébe támasztja. 
Lehunyja a szemét.
Hallgat valamit. Hangokat. Véget nem érő hangokat. A hangok a barlang sarkában sötétlő tóból törnek elő.
A Föld lakóinak hangjai.
Csupán egyetlen dolgot akarnak.
Időt."

Történt, hogy nagyon szerettem volna elolvasni a szerző egyik másik könyvét, a Csak egy kis hit kell-t, de véletlenül ugyancsak Az Idő Urát kaptam meg. Így 2 példányom lett, az egyiket pedig egy nyereményjáték során, most szeretném felajánlani egy szerencsés nyertesnek. :o) Úgyhogy hajrá! Igaz, úgy terveztem, hogy játék majd csak az 500.000 látogatás elérésekor lesz, de most előre vettem.
Számomra nagyon sokat jelentett ez a történet, szerintem minél több embernek el kéne olvasnia, úgyhogy ne hagyjátok ki a lehetőséget. ;o)

A feladat:
1. töltsétek ki a lenti űrlapot!
2. Nem kitétel, hogy kövessétek a blog FB oldalát, de ha így tesztek (legyetek akár régi vagy új követők), akkor a nevetek duplán szerepel majd a sorsoláskor. 

ez már csak az illusztráció!
 A nyereményjáték véget ért, köszönöm a részvételeket! Hamarosan jövök a nyertes nevével!
_______________
* Csak azok vehetnek részt a sorsolásban, akik az űrlapot kitöltötték!
** A nyertesnek -Magyarországon belül- postázom a könyvet.
*** Amennyiben a nyertes nem reagál a megkeresésemre 14 napig, úgy új sorsolást hajtok végre.
****Természetesen az e-mail címeket és a nyertes postai címét, harmadik félnek nem adom ki.
***** Mivel Nita ebben a játékban nyert, így amennyiben szeretne részt venni a nyereményjátékban, +1X kerül bele a neve a tarsolyba a sorsoláskor.
****** 1 névvel csak 1 jelentkezést fogadok el!
******* A nyertes nevét itt is közzé teszem, de e-mailben is megkeresem majd, így mindenki olyan e-mail címet adjon meg, amit rendszeresen nézni is szokott!

1 megjegyzés:

  1. Ezer örömmel veszek részt a játékban Niki! A blogod Fb oldalát is követem.
    Eddig soha nem volt szerencsém egy nyeremény játékban sem,hátha most mellém szegődik Fortuna...

    VálaszTörlés