2011. március 19., szombat

Ide nekem mindet!

Most úgy érzem, legszívesebben egyszerre olvasnám az összes könyvet, ami itthon vár rám.
Az utóbbi napokban sikerült szert tennem Juliette Benzoni Marianne sorozatára (aki nem olvasott az írónőtől még, az nem tudja milyen az igazán jó történelmi regény, egy kis romantikával fűszerezve), sikerült 3 olyan könyvet is beszereznem, amiket rég óta szeretnék elolvasni: Férjek és hazugságok, Veszélyes játék, A szabadulás. Továbbá itt vár rám életem első könyves nyereménye A Turista személyében, aminek hamarosan jön a második része, szóval jó lenne elolvasni már. Aztán egy cserének köszönhetően várom a Katherine első részét, kölcsönnek köszönhetően a Jó az ágyban-t. És akkor itt van még az események közül az Anna Karenina (igaz, ez újra olvasás lesz majd), ill. a Csökkentsd a várólistádat 2011.!, amik közül még 10 könyv vár rám. Aztán szeretném elolvasni a Rubinvörös folytatását a Saphirblau-t, bár mire végzek vele megjelenik magyarul. :o)

13 megjegyzés:

  1. Hú ezzel nem vagy ám egyedül. :) Itt van körülöttem rengeteg jó könyv és még jön is majd hozzá pár, én meg hol egyikhez hol másikhoz nyúlok, mert mindet most akarom elolvasni. ;)

    VálaszTörlés
  2. Csatlakozom, nálam is ez van. De rájöttem, ha sikerül végre az Anna Kareninát befejezni, akkor megint megy majd gyorsabban az olvasás.

    VálaszTörlés
  3. Mónika: Na mesélj, miket vársz, szeretek álmodozni. :o)

    Andiamo: Nem csúszik az A.K.? Én anno pár nap alatt végeztem vele, szinte befaltam.

    VálaszTörlés
  4. Úgy jártam, mint a borravaló :$. Nagyon tetszik, szeretem is olvasni, csak most kicsit sok volt Levin gazdaságfilozófiája...

    VálaszTörlés
  5. Kicsit félek tőle amúgy, hogy így, "pár év" után már nem fog annyira tetszeni, mint akkor tizenévesen. :oD

    VálaszTörlés
  6. Én is így vagyok most, egyszerre mindent olvasnék.:)

    VálaszTörlés
  7. Nem is csodálom, amilyen jó könyvek várnak rád. ;o)

    VálaszTörlés
  8. Én kb karácsony óta vagyok így.. főleg amikor valami vaskosabb könyvbe kezdek ,pl legutóbb a Házirend-akkor még inkább kétségbe vagyok esve,hogy mennyi másik könyv vár:-(( arról már nem beszélve,hogy kitört rajtam a vásárlási láz is...

    VálaszTörlés
  9. Van egy csomó Könyvmolyképzősöm, aztán a boltkóros könyvek, meg még sok-sok más. :)

    VálaszTörlés
  10. csenga: Juj légy erős, tarts ki és kerüld az akciókat! Én is visszafogom magamat fogakat összeszorítva. ;o)

    Mónika: A boltkórosokkal én is szemezek. Bár igazán csak a férjes, a babás meg az új pöttömös érdekelne, a többi nem. :oD Az első részt meg láttam filmben.

    VálaszTörlés
  11. Nálam is halomban állnak az olvasásra váró könyvek.... legszívesebben a két szememmel 2 könyvet olvasnék:) Ráadásul a könyvtárból is mindig felpakolok.

    VálaszTörlés
  12. ja, és ezzel a Benzonival most még rátettél egy lapáttal, mert már régen szemezek vele a könyvtárban, de eddig nem volt meg a lökés.

    VálaszTörlés
  13. Én nagyon szeretem Benzonit. Szerintem bűn nem próbálkozni valamelyik művével. ;o) Én személy szerint vagy az Államtitok vagy a Marianne sorozatát ajánlom, de majd fogok is írni a napokban a Marianne első részéről.

    VálaszTörlés