2011. március 30., szerda

Christine Nöstlinger: Szép kis család

írta: Niki közzétéve: március 30, 2011

Amikor kézbe vettem a könyvet és láttam, hogy az Andersen-díjas Christine Nöstlinger írta, egyből eszembe jutott A cseregyerek c. könyve, ugyanis nagy kedvencem.
Nöstlinger bája egyszerűen utánozhatatlan. Ez a regénye pedig nagyon fájdalmas, de ugyanakkor nagyon elgondolkodtató is. Olyan, amivel nem árt meglepni a gyerkőcöket, ha hasonló problémák vannak a családban vagy nekünk elolvasni, hogy tudjuk, mit érezhetnek.

A könyv központjában a válás van és az, hogy éli meg ezt a 3 gyerek. Jelen esetben a 15 éves Karli (aki lány), a 13 éves Ani (aki pedig fiú) és a 7 éves Speedi (aki szintén fiú). Az ő szemükön keresztül olvashatunk a szülők megromlott házasságáról, majd a válásról. Finoman, de nagyon elgondolkodtató sorok is találhatóak a könyvben:

"... a szülők szabadon örökbe adhatják a gyermeküket, ha nem óhajtják megtartani. De ha egy gyermek nem akarja a szüleit, nem adhatja örökbe őket és nem kereshet újakat."

"A jó megoldás valószínűleg az lenne, ha a házasságot fontolgató párok előbb kiállnának egy próbát, amely során letesztelnék, képesek-e hosszú távon együtt élni. És csak megfelelő eredmény esetén lenne szabad gyereket vállalniuk."

Magyarországon évente 24-25 ezer válás történik. Míg az 1980-as években 1000 házasságkötésre 346 válás jutott, a 2000-es években már 562. Több, mint a fele a házasságoknak válással végződik. És akkor volt egy nagyon szívszorító mondat a könyvben, amit egyszerűen nem találok most meg, de a lényege az volt, hogy a szülők akarnak elválni, a gyerekek nem feltétlenül akarnak a szüleiktől.

A Szép kis család egy család felbomlását akarja bemutatni. Hogyan élik meg a gyerekek? Az anyuka, aki a megcsalt fél? És az apuka az új barátnőjével? És felvetődik a kérdés, hogy megéri-e?

"... egy csendes, náddal körülölelt tó végső soron sokkal többet ér, mint egy hegyi patakocska szerelem nélkül. Mire megyek a vonzerővel meg a szívdobogással, ha egyébként az egész teljesen üres?"

Nincs szó a történetben tettlegességről, durván elfajult problémákról. Egyszerűen csak a szülők kapcsolata kihűlt. Állandóan vitáztak, apuka beújított egy barátnőt, majd eljött az a pont, amikor összeszedte a cuccait és elköltözött. Nagyon jól rámutatott arra, hogy igazán ez a kapcsolat már menthetetlen volt és csak a gyerekek miatt bírták ennyi ideig. És felvetődött a kérdés, hogy a gyerekeknek hogy jobb? Ha a szülők elválnak, vagy ha együtt maradnak és folytatódnak a viták? Az örök kérdés.

Kicsit idealizálva is érzem a történetet, hisz bár a szülők útjai külön váltak, de a végére mégis minden jó lett úgy, ahogy volt. Azért ez nem mindig alakul a valóságban is így. Nem mindig szereti meg a gyerkőc a másik fél új párját, sőt, haraggal fordul felé. Nyilván, az új barátnő karakterén keresztül akarta az írónő megmutatni, hogy senkinek se egyszerű az ilyen helyzet, de adjanak esélyt maguknak arra, hogy megkedvelhessék a "pótanyukát", hisz senki se sárkánynak született. ;o)

Mind a 3 gyerkőc a szívemhez nőtt. A kis Speedi az ártatlanságot képviseli, Ani már reálisabban látja a történteket, Karli pedig a határvonal. Amikor már átkacsingat az élete a felnőttek világába, de igazán még gyerek.
És megdöbbentő volt, hogy mennyire tisztán látnak, mennyi mindent észlelnek, amikről a szülők nem is tudnak.

Bár a regény gyermek-ifjúsági irodalom, úgy érzem felnőtteknek is érdekes olvasmány lehet, főleg ha hasonló cipőben járnak.