2011. január 31., hétfő

Tonya Hurley: Szellemlány

"Én istenem, jó istenem, lecsukódik már a szemem.
És ha meghalnék reggelre, legyek népszerű szellemke!"


Tonya Hurley Ghostgirl c. könyvével szinte berobbant a sikerlisták élére. A trilógia első része 2008-ban jelent meg angolul, a folytatása, a Homecoming 2009-ben, a befejező kötet, a Lovesick pedig 2010 júliusában. Jelenleg 22 nyelvre fordították le a köteteket és itthon is nagy sikere lett az első résznek.

A Szellemlány egy nagyon bájos ifjúsági regény, amolyan "gótikus" mese. A borítója kívül-belül gyönyörű és nagyon egyedi. Képen annyira nem jön át, de olyan vizuális érzést kelt, hogy a koporsóban BENNE fekszik a lány, a szalag pedig a koporsón KÖRBEFUT. A szürke (vagy fémszínű) lapszélek pedig nagyon feldobják a külcsínt.
A történet olvasása során azon gondolkodtam, hogyha nem ilyen lenne a borító, hanem csak egy szimpla/egyszerű, ami az ifjúsági irodalomhoz illik (most így hirtelen Sarah Dessen könyve jutott eszembe, ezzel a borítóval), akkor tán más szemmel, sokkal kritikusabban olvastam volna. De így végig uralkodott rajtam egy MESE olvasásának az érzete, így nem is úgy néztem a történetre, mint ifjúsági irodalomra, hanem, mint egy mesére.

Charlotte, amolyan láthatatlan diák a gimnáziumban. Nem foglalkozik vele senki, mintha nem is létezne.
Új év kezdődik, elhatározza, hogy most minden más lesz és meg fogja hódítani a kiszemelt fiú szívét, aki nem más, mint a suli legmenőbb lányának és Charlotte példaképének a barátja. Minden viszonylag jól alakul, de ekkor egy gumimaci sajnos közbeavatkozik.

A lány nem akarja elfogadni, hogy meghalt, nem tud beilleszkedni a túlvilági osztálytársai közé (igen, nincs menekvés, a suli még a halál után is folytatódik). Talál egy segítőtársat, akinek a segítségével próbálja továbbra is meghódítani a fiút, de egy kis gubanc alakul ki.
Minden a feje tetejére áll és Charlotte-nak döntenie kell, hová is tartozik igazán.


Olvasmányos volt, elvarázsolt a bája, de mégis volt egy kis hiányérzetem. Nem tudom megfogalmazni, hogy pontosan mi is hiányzik a történetből, de úgy érzem, mintha valami nem lenne a helyén.

Zavart, hogy 100%-ban kimaradtak a szülők, a családtagok. Egyszerűen meg se fordult a lány fejében, hogy megnézze mi van a szüleivel, elmenjek hozzájuk. Nekem ez nagyon fura volt.

A legtöbb ifjúsági regénynek a maga módján megvan az üzenete. Próbáltam rájönni, hogy ebben a könyvben mi is az, de igazán nincs neki. Inkább egy érzést próbál sugallni a tiniknek (és a nem tiniknek), akiknek egy része sokszor ugyanúgy láthatatlannak érzi magát, mint Charlotte.
Aranyos történet egy lányról aki meghal, hogy dolgozza fel, milyen a másvilág és hogyan próbál foggal-körömmel az élők között maradni és hogyan változik.
Könnyed, szórakoztató, néhol megmosolyogtató, egyszerű, bájos történet, gyönyörű kivitelezéssel. Átmenet a mese és azok között az ifjúsági regények között, amik sugallni szeretnének valami okosságot az olvasónak. Én szívesen adnám a 13-14 éves lányom kezébe.

Gigi blogján elolvastam, miről fognak szólni a folytatások, itt ti is megtehetitek, ha gondoljátok.




Megjelenés: Ghostgirl (2008.)/ Szellemlány (2010. Pongrác Kiadó)
Oldalszám: 324
Az írónő oldala.
Ghostgirl oldala.

9 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy neked is tetszett!:)
    A szülőket én is hiányoltam, de majd talán a következő kötetekben szerepet kapnak ők is (de nem akarok tudni előre semmit:).
    Tényleg annyira szép, és a külseje szorosan hozzátartozik nekem a könyvhöz, más borítóval már el sem tudnám képzelni, idegen lenne tőle..:)
    Nekem talán azért nem volt hiányérzetem, mert az volt bennem, hogy ez még nem az egész, lesz folytatás.

    VálaszTörlés
  2. Tetszett, aranyos ifjúsági regény volt. OK, akkor még csak célozni se célzok semmire. ;o) És amúgy én se tudnám elképzelni más borítóval.

    VálaszTörlés
  3. Án úgy emlékszek, hogy Charlotte árva volt, ezért nem hiányolta a szüleit.
    Az írónő szerintem kiköpött Evangeline Lilly.:)

    VálaszTörlés
  4. Árva volt? Erre nem is emlékszem. Nem emlékszel rá, hogy hol említette ezt a könyvben az írónő?

    VálaszTörlés
  5. Mintha úgy rémlene, hogy valamelyik siránkozós résznél csak úgy mellesleg megemlítettem de nem vagyok benne biztos:S

    VálaszTörlés
  6. :o)
    Ha valaki esetleg tudja, hol derül ez ki, szóljon már! Nagyon idegesít ez most. :oS Én teljesen átsiklottam felette, és nem is értem, hogy történhetett ez meg.

    VálaszTörlés
  7. Engem is nagyon furdalt a kíváncsiság, ezért megkérdeztem most facebookon, hogy akkor hogy is van ezt:D
    http://www.facebook.com/agavekonyvek#!/pongrackonyvek/posts/180011988703130?notif_t=feed_comment

    VálaszTörlés
  8. Okosabb nem lettem csak akkor tényleg árva volt. :o)

    VálaszTörlés
  9. Azt hiszem neki esek majd még egyszer, mert nagyon idegesít, hol siklottam el efölött. ;oP
    De köszönöm, hogy szóltál!

    VálaszTörlés