Szubjektíven könyvekről, adaptációkról és miegymásról

Baráth Katalin: A fekete zongora

"Bolond hangszer: sír, nyerit és búg. Fusson, akinek nincs bora, Ez a fekete zongora.
Vak mester tépi, cibálja, Ez az élet melódiája. Ez a fekete zongora.
Fejem zúgása, szemem könnye, Tornázó vágyaim tora, Ez mind, mind: ez a zongora.
Boros, bolond szívemnek vére Kiömlik az ő ütemére. Ez a fekete zongora."


Annyi jót hallottam Baráth Katalin eme regényéről, hogy úgy éreztem kezd kötelező olvasmánnyá válni. :o) 2009-ben jelent meg először magánkiadásban, aztán az Agave Könyvek meglátta benne a lehetőséget és tavaly a Könyvhétre megjelentették újra, kibővítve immár. Nagyon sok dicséretet, pozitív véleményt tudhat magáénak a 32 éves írónő, nekem mégis egy kicsit vegyesek az érzelmeim.

A könyv műfaját tekintve krimi, de úgy érzem, mégsem ez az igazi erőssége. Nem tudott mindig lekötni, főleg az elején és a közepe felé, ide-oda csapongtak a gondolataim. A vége felé éreztem, hogy lendületbe jött a történet, kezdtem élvezni és falni a sorokat, mégis azt kell mondanom, túl sokszor nem tudott magával ragadni.

Az igazi erőssége a korrajz. Egyszerűen zseniális, fantasztikus volt! Nem tudom, hogy csinálta az írónő (kezdek az időutazásban gyanakodni). Mesterien sikerült elénk festenie az 1900-as évek Ókanizsáját. Láttam az épületeket, szinte a szemem előtt szerepeltek a szereplők, láttam az út porát, amit a lovak felvertek. Fantasztikus volt, egy élmény! És olyan fura volt belegondolni, hogy abban az időben, amikor a történet játszódott, még a dédikém se született meg, csak pár évvel később. :o)
Az egyik kedvenc részem az volt, amikor Adyról írt, ugyanis nekem Ady az egyik nagy kedvencem. Láttam magam előtt, fejből szavaltam az Elbocsátó, szép üzenetet. Imádtam, csodálatos volt! Mintha ott lehettem volna, mintha hallhattam volna. Ezt igazán így sorokon keresztül nem is tudom visszaadni, hihetetlen élmény volt. Nagyon ritkán tapasztaltam eddig, hogy egy író ennyire jól át tudja adni a kort. Zseniális volt.

Joggal kérdezhetitek, hogy akkor miért 4-est adtam rá? Ha külön értékelhetném a krimi szálát és a hangulatát, akkor a krimi 3 csillag lenne, a hangulat pedig csillagos 5-ös. De mivel csak összességében értékelek, és bár a hangulata tényleg maximális volt, krimiként annyira nem jött be, így lett 4 csillag.
A korrajz, a leírások, azonban vittek mindent.

Az 1900-as évek elején járunk, Ókanizsán. Dávid Veronika 23 éves eladókisasszony, akinek természetesen mindig mindenről megvan a véleménye és esze ágában sincs férjhez menni, pedig lenne jelentkező. ;o)
Egy napon, épp a szerelmes regényét írja, amikor beesik a boltba Vili, hátából pedig kés áll ki. Ezzel teljesen felborul a kis város nyugodt élete. Veron és "társai" nyomozásba kezdenek, közben a halottak száma csak nő és nő, továbbá képbe kerül Ady Endre egyik verse, A fekete zongora.
Mi köze van a versnek az áldozatokhoz?
És a gyilkoshoz?
Egyáltalán ki lehet az és miért?


Ady Endre emlegetett verse 1907-ben jelent meg a Vér és arany verseskötetben.
"Nem értem, de gyönyörű."
- így jellemezte Ignotus.

Tagadni se lehet, hogy Baráth Katalin nagyon jól ír, élmény volt a könyv olvasása, de elég sokszor nem tudott lekötni, mint krimi. Valószínűleg én inkább úgy fogok erre a regényre visszaemlékezni emiatt, mint egy fantasztikus korrajzra az 1900-as évek elejéről, ami kihagyhatatlan.

Az Olvasóterem oldalán olvastam, hogyha minden igaz, idén olvashatjuk Veron történetének a folytatását, Türkizkék hegedű címmel. Nagyon kíváncsi vagyok, mit fog alakítani a cserfes kisasszony és remélem, hogy az írónőnek sikerül újra ilyen fantasztikus hangulatot teremtenie. ;o)

Az írónő blogját itt találhatjátok meg.

2 megjegyzés:

koalány írta...

Imádom Adyt!!!!
Ezt nekem is el kell olvasnom!!!

Könyvmoly írta...

Ady a Nr1. költő nálam, és ezt a versét is szeretem, ezért szemezgetek már egy ideje ezzel a könyvel. Előbb-utóbb sorra kerül :)