Follow Us @nikikonyvesem

2011. január 7., péntek

2010. legsikeresebb gyerekkönyvei közül

Gondoltam, ha már írtam 2010. sikerkönyveiről, akkor kitérek egy kicsit a tavalyi év legsikeresebb gyerekkönyveire.
Most nem vetettem össze listákat azonosságokat keresve, egyszerűen csak több sikerlistát is átnéztem és ezek közül választottam ki szabadon 10 gyerekkönyvet. Szóval ezek nem a tavalyi év legsikeresebb gyerekkönyvei, hanem a legsikeresebbek közül szabadon kiválasztott 10.

"Varró Dániel, korunk sztárköltője írt már verset felnőtteknek, kamaszoknak, kisgyerekeknek - ám kisgyerekes szülőknek még soha. Saját tapasztalatait sűríti ezekbe a vicces kis mondókákba, hiszen Misi fia alig múlt egy éves. A versek közt van altató (többféle is, az egyik arra az esetre, amikor az apuka már nagyon ideges), öltözető, büfiztető, pelenkázó és fürdető. Minden szülő felszabadultan kacagva fogja olvasni ezt a szépen illusztrált könyvet, mert "Varró Dani" mindennapi örömeiket énekli meg, a tőle megszokott tréfás, finom eleganciával."


"Bogyó és Babóca most mindkét mesében épít. Az elsőben dinnyehéjon jutnak el Homokszigetre, ahol természetesen homokvárat építenek és megismerkednek Hubával, a homokbogárral. A második mesében építőkockákból építik meg a legmagasabb várat."


"Emlékszel még Galléros Fecóra, Rumini barátjára, a Szélkirálynő bátor, mindig vidám, agyafúrt matrózára? Az ő titkos naplóját tartod most a kezedben, amit száműzetése izgalmas éveiben írt. Mi történt Fecóval Datolyaparton? Hogy került az északi Ércszi­get­re? Hányan törtek az életére és kikkel kötött életreszóló barátságot?
Izgalmas kalandok, életveszélyes csetepaték, pókerpartik, kalózok, rablók, beszélő papagájok, vérszívó denevérek és rengeteg különleges alak bukkan fel Fecó feljegyzéseiben. És mellesleg az is kiderül, hogy néha a mindig vidám, mindig barátságos matrózfiúnak is vannak szo­morú percei."


"Van nekem egy régi barátom, Máté Anginak hívják, még sohase láttam. Csak a hangját hallom ki mindig a betűk mögül. Most megjelenő meséinek kiváltképp örülök, mert végigujjonghattam születésüket, ahogy szépen, levelenként zizzentek be a postaládámba. Ezekben a történetekben vonatra száll a nyár, és őrölt kekszet eszeget málnaszörppel. A nap leszöszmögi bajszáról a pihepuhákat. Az almák gömbölyeket énekelnek. A sün muszog a ribiszkebogyós hátával. Fagylaltok gombóckodnak szép illatozással. Máté Angiból ősi regemondók hangja szól, világa mégis friss és új nekünk. Nem csoda, hogy így csillog-villog, varázslat hívta létre! És a mesék terét tágítják Szulyovszky Sarolta tenger-lendülettel könyvlapra kicsapó illusztrációi." - írja fülszövegében Lackfi János."


"Lenka, a dundi kislány naphosszat csak magányosan rajzolgat. Egy nap elindul barátokat keresni, de nem jár szerencsével: a gyerekek kicsúfolják, mindenhonnan elzavarják. Bánatában végül rajzolni kezd az aszfaltra, amikor Palkó, a rolleres kisfiú álmélkodva megáll mellette..."





"Hozzáértők szokták elemezni, boncolgatva bizonygatni, hogy egy vers, rajz, festmény, bármi, amit alkotásnak, vagy éppen műalkotásnak nevezünk, az mitől szép, jó vagy éppen zseniális, esetleg csapnivaló. Magamat ilyesmire alkalmatlannak tartom. Nem tudom megmondani, hogy Bartos Erika az olvasni se tudó óvódásoknak ajánlott (valójában az édesanyáknak vagy éppen a fölolvasni inkább ráérő nagyiknak, dédiknek szánt) versei mitől olyan talpraesettek, megtanulásra ingerlők.
Tessék végigfutni a rajzos tartalomjegyzék csupa egyszavas címein! Villamosra, trolibuszra, még utcaseprő-autóra is kapaszkodhatsz, ha a belefáradnál a szemlélődésbe. Hernyó, Csacsi, Tücsök, Szarvasbogár... Mi mindent összehordott a Bárányfelhő alá a szerző, a nem mindennapi képességgel, képességekkel megáldott Édesanya. Talán még zenét is tudna kottázni a versek fölé.
Szépség, tisztaság, gyermeki őszinteség ragyog ránk ezekből a városi, nagyvárosi fogantatású versekből, rajzokból. De azt, hogy a benzingőzös nagykörúti Dugó mitől lényegül át mosolyogtatóan kedves verssé, azt fejtse meg az olvasó, vagy az olvasni még nem tudó verset hallgató." (Kányádi Sándor)"


"Ezt a rózsaszín ruhás tündérlánykát Pankának hívják. Az erdő közepén él, egy öreg tölgyfa első emeletén. Puha mohából van az ágya, virágszirom a ruhája. A tündérfiú neve Csiribí. Ő is az erdőben lakik, egy odvas fenyőfában. Panka és Csiribí barátok." - kezdődik a mese. Tündérekről van tehát szó, no meg mókusokról, borzról, nyestről és szarvasbogárról, napról, szélről és felhőről Berg Judit új mesekönyvében. (A szerző Hisztimesék című könyvét sokan ismerik, szeretik és haszonnal forgatják...) Most pedig itt van Panka, a mindig vidám tündérlány, aki imád sütni-főzni, öltözködni, játszik mindenféle hangszeren, de repülni sajnos nem tud; és itt van Csiribí, az ezermester tündérfiú, aki mindenféle szerkentyűt képes megjavítani, de nem birkózik meg a forró csoki elkészítésével - és itt van öt vadonatúj mese, amely a két kis tündér kalandjait meséli el mindenféle időben - nevezetesen szélben, napban, esőben, ködben és hóban."


"A Micsoda idő napos-szeles-esős meséi után Panka, a tündérlány és Csiribí, a tündérfiú kalandjai folytatódnak! Berg Judit meséiben ezúttal járművekről esik szó -- olvashatunk biciklis, vonatos, léghajós, motorcsónakos, repülős, sőt, még mentőautós mesét is. Éjszakai virágmentés, kisvasút-építés az erdőben, cseresznye szállítás léghajóval, egy városi tündérfiú betoppanása -- csupa új, vidám és izgalmas tündér-történet Pásztohy Panka tündéri rajzaival, óvodásoknak."


"Samu, a kis nyuszi unatkozik, mert kint esik az eső és fúj a szél, nem mehet játszani. Ezen az esős napon együtt van a család, mégis olyan unalmas minden. De egyszercsak Samunak támad egy jó ötlete, és vidáman ér véget a nap. Rofusz Kinga illusztrációi művészi élményt nyújtanak a kicsiknek, a mese segíti őket, hogy a hétköznapi történéseket újra és újra átéljék."


"Terka egy cserfes, négyéves kislány. Önálló véleménye van mindenről, szüntelenül kérdez, és más szemmel nézi a világot, mint a felnőttek. A nagyvilágról azonban - fiatal kora miatt - még sok tanulnivalója van. Erre egyszeriben lehetősége nyílik, mikor két új kislány érkezik az óvodába. Terka rögtön összebarátkozik velük, és együtt izgalmas, világraszóló kalandokat élnek át."

2 megjegyzés:

Timi és Blanka írta...

A Bárányfelhőket mi is nagyon szeretjük. De tökre érdekes, mert az én kislányom, alapjában véve nincs oda a most divatos mesekönyvekért, mint Bogyó és Babóca; Anna, Peti; Boribon ...
A nagyobb gyerkőcöknek való mesekönyveket szereti. Nem is bánom!

Niki írta...

Nálunk meg most valami hullámvölgy lehet, mert Gyerkőcöt egyáltalán nem érdeklik a mesekönyvek, pedig nagy Boribon rajongó volt, és a Zsákbamacskát is nagyon szerette, de most nem.
Bár, most amúgy is az akaratos korszakát éli, mindegy, hogy mit csinál, csak ne azt amire én kérem vagy én csinálnám vele. :oD