Szubjektíven könyvekről, adaptációkról és miegymásról

2010. sikerkönyveiből

A tavalyi év vége felé a Bookline és az Alexandra készített egy listát a 2010-es év legsikeresebb könyveiről.
Érdekes volt egybevetni a 2 listát, és különbségeket keresni bennük. Az Alexandra listáján több olyan könyv nem szerepel, amikre azért számítottam, mert szerintem az olvasottabb könyvek közé tartoznak, ill. nyilván az akcióknak köszönhetően, de az Alexandra listáján több Agatha Christie és Nora Robert könyv is volt, míg a Bookline-én egy sem.
Év közben is leginkább ennek a 2 webáruháznak a sikerlistáit figyeltem, így kiemeltem 10 olyan könyvet, amik mind a 2 listán szerepelnek a legsikeresebb könyveik között, és év közben is szerepeltek a TOP10es listájukon. (A lista nem a tavalyi év 10 legnépszerűbb könyvét tartalmazza, hanem a legnépszerűbbek közül szabadon kiválasztott 10-et.)

"Konspiráció, szerelem, hatalom, pénz, tündöklés és leszámolás - Frei Tamás kalandregénye új műfajt képvisel a magyar könyvpiacon. Igazi újdonság! A napjainkban játszódó "kőkemény" thriller kitalált szereplőkkel, de valós helyszínekre röpíti el az olvasókat. A könyv izgalmas "utazás" egy szövevényes összeesküvés kulisszái mögé. Oligarchák, miniszterelnökök, exlégiósok, Londonban élő magyar modellek és párizsi kémek a főszereplői a Teherántól Budapesten át egészen a francia fővárosig ívelő történetnek."


"Nem azért írtam könyvet, mert kijöttem a villából, és nem azért, mert most bevallok valamit, esetleg mindent. Nem vagyok író, költő, még csak Havas Henrik sem. Csupán egy humorista, akit rengetegen kerestek meg azzal, hogy látták/hallották a műsort, isteni volt, de szeretnének valami kézzel fogható kissádámot otthonra.
Úgy gondoltam, ez a Szütyiő lesz az, amit a kezedben, esetleg válladon tartasz. Jobb, mint egy hűtőmágnes. Ebbe a szütyőbe dobáltam írásaimat, elmélkedéseimet, kalandjaimat, véleményemet, fantáziálásaimat, magamat, hogy Te, kedves olvasó, néző, fiú vagy lány, férfi vagy nő és a többiek kapj, kapjatok egy kiss darabot belőlem. Ami szintén én vagyok.
Csak nem színpadon, hanem papíron, Nektek, otthonra."


"Galántai Zsófi úgy érzi, célba ért. Sikeres a munkájában, és végre összeköltözhet szerelmével. Aztán jön egy furcsa, szégyenteljes, mégis emlékezetes éjszaka egy messziről jött idegennel, és Zsófi jól felépített élete összeomlik. Mindent hátrahagyva elindul a mexikói után, aki titokzatos jeleket hagy neki szerte a világban… Szerelem? Kalandvágy? Zarándoklat? – vajon mi hajtja a magyar lányt egyre egzotikusabb tájak, egyre veszélyesebb kalandok, és önmaga számára is ismeretlen énje felé?"


"Leslie L. Lawrence-t fontos megbízással Srí Lankára küldi "balesetben elhunyt" hajdani professzornője. Vajon mi köze lehet Miss Cunninghamnek Srí Lanka őslakosaihoz, a veddákhoz; miért őrzi Miss Shauna egy cserépedény mézben testvére levágott fejét; miért vadászik a vedda Handuna egy tésztából készített pávára, és miért követ gyilkosság gyilkosságot Mr. Dzsajaszundra teaültetvényén? Milyen titkot rejteget az őserdő mélye? Megannyi kérdés, amely nem kis fejtörést okoz a tapasztalt kutatónak. Hősünk azonban áll a kihívás elé: kezébe veszi 38-as Smith and Wessonját, és addig nem nyugszik, amíg fényt nem derít a teaültetvény titkára."


"Vajon miért kezd el beszélni, aki egész életében hallgatott? Miért mondja el mindazt, amit három évtizednyi televíziózás alatt tapasztalt, ha nem mondta el eddig? Hogyan maradt sikeres harminc éven át, mit tett és nem tett meg ezért? Kik gáncsolták? Mit jelent számára a gazdagság? Valóban csaltak-e a nagy vetélkedőkben? Hogyan lopnak a tévékben? Igazak-e a pletykák és valóban megszámol minden fillért? Mit mondott neki Déri János a halálos ágyán? Miért olyan rossz a viszonya több hírességgel? Miért nem állt szóba évtizedeken át legközelebbi tévés kollégáival? Miért akarták főpolgármester jelöltnek és miért nem lett végül az? Miért politizál? Nem érzi-e úgy hogy felesleges volt a nyílt kiállás? Miért kockáztat mindent, pénzt, sikert, szeretetet, most, amikor már senki sem várja tőle? Miért nyílt meg, számomra is váratlanul, miért adta ki a legféltettebb titkait is a beszélgetéseink során... Miért hittük, hogy ismerjük, csak azért, mert harminc éve látjuk?
Egy könyv politikáról, szerelemről, féltékenységről, pénzről, lopásról, züllöttségről és vakmerőségről, egy könyv az elmúlt évek és a ma Magyarországáról. Egy könyv az egyik legnépszerűbb magyar tévésről, Vágó Istvánról."


"Amikor Bella Swan ráébred, hogy visszavonhatatlanul beleszeretett egy vámpírba, az élet hirtelen veszedelmesen izgalmas lesz számára: tündérmese és rémálom keveréke. Mivel érzései két irányba rángatják: - szenvedélyesen szerelmes Edward Cullenbe, ugyanakkor mély barátság fűzi Jacob Blakchez, a vérfarkashoz -, viharos, küzdelmekkel és lemondásokkal teli évet tudhat maga mögött, míg végre eljut a végső fordulópontig. Rövid időn belül döntenie kell: a halhatatlanok sötét, de csábító világát választja-e, vagy a teljes emberi életet? Márpedig ez a döntés lesz az a hajszál, amelyen két törzs élete is múlik."


"Elena: az üdvöske. A királylány, aki minden fiút megkaphat, akit akar.
Stefan: komoly és rejtélyes. Szemlátomást az egyedüli, aki ellen tud állni Elenának, még ha próbálja is védelmezni saját múltjának kísértő retteneteitől.
Damon: szexi és veszélyes. Hajtja a bosszúvágy Stefan ellen, aki elárulta. Elszántan próbálja megszerezni Elenát, és gyilkolni is hajlandó érte."



"Varró Dániel, korunk sztárköltője írt már verset felnőtteknek, kamaszoknak, kisgyerekeknek – ám kisgyerekes szülőknek még soha. Saját tapasztalatait sűríti ezekbe a vicces kis mondókákba, hiszen Misi fia alig múlt egy éves. A versek közt van altató (többféle is, az egyik arra az esetre, amikor az apuka már nagyon ideges), öltöztető, büfiztető, pelenkázó és fürdető. Minden szülő felszabadultan kacagva fogja olvasni ezt a szépen illusztrált könyvet, mert "Varró Dani" mindennapi örömeiket énekli meg, a tőle megszokott tréfás, finom eleganciával.
Maros Krisztina illusztrációival."

"Elizabeth harmincas, sikeres nő – volt. Gazdag férj, álomház, fényes karrier. Egyik pillanatról a másikra az élete mégis romokban hevert, látszólag ok nélkül. Egy szörnyű válás és az azt követő depresszió után, megmérgezett kapcsolatokkal a háta mögött nekivágott a nagyvilágnak, hogy végre rájöjjön, ki is ő, és mit akar az élettől.
Zarándoklata Itáliába, Indiába és Indonéziába vezet, ahol olasz dzsigolók, indiai guruk, indonéz gyógyítók között bizonyítja, hogy mind a boldog pillanatokat keressük, akármelyik szegletében élünk is e világnak."


"Bécs, 1711. Atto Melani, az egykor híres, ám mostanra már megöregedett, félig vak, kasztrált énekes a városba érkezik. Célja hogy titokban eljuttassa I. Józsefnek a Napkirály levelét, melyben a francia uralkodó egy ellene irányuló összeesküvésre figyelmezteti az ifjú és haladó szellemű császárt. Vele szinte egy időben érkezik az udvarba a Fényes Porta küldöttsége is, és megjelenésüket furcsa és megmagyarázhatatlan események követik. Mindez vajon csak véletlen egybeesés?"


A listákon láthatjuk, hogy tényleg a vámpírok voltak porondon.
Az Akinek a lába hatos-ra számítani lehetett, hogy szerepelni fog, viszont a Hamis gyönyörön egy kicsit megdöbbentem. Itt írtam róla, és nem gondoltam volna, hogy ekkora sikere lesz. Szinte a megjelenése óta szerepel az Alexandra Top10 felnőttkönyvei között és vezette is a listát.

Frissítve: Mire megírtam a bejegyzést, megérkezett a Líra hírlevele is. Ők is elkészítették a tavalyi év TOP15-ös listájukat, de már nem frissítek a 3 listát összevetve. Itt megnézhetitek a listájukat külön:

7 megjegyzés:

Timi és Blanka írta...

A toplistából 4-et magaménak tudhatok :-)

Niki írta...

Én 2-t. De másik 4-re meg kíváncsi lennék. ;o)

sajtosrolo írta...

Hát azért lehetett munka azzal, hogy így összeszedted...! Köszi, érdekes látni így a könyveket.

Nem csodálom, hogy AC bekerült az Alexandrához, év végén az az akciójuk kihagyhatatlan volt, kapásból vettem hármat.:)

Vágó István könyve érdekelne.

Kiss Ádám könyvére is kíváncsi vagyok, és KAP könyvére is. Fura, hogy az övé nem került be, egy árban vannak, és KAP-é vastagabb kötet, az ránézésre szerintem emiatt jobban megéri. A Showder klubot szeretem, kb. az egyetlen amit nézek a kereskedelmi csatornákról, ezért mind a kettőt el szeretném majd olvasni.

Az Ízek, imák szerelmektől kicsit tartok, állítólag a film se valami jó. Bár a könyv általában jobb, mint a film.:)

Niki írta...

Igen, nagy A.C.-s akció volt az Alexandránál. :o)
KAP könyve fent van a Bookline és az Alexandra listáján is, de szabadon választottam ki az egyezések közül 10-et, és nekem Kiss Ádámé szimpatikusabb. ;o) A Líráén viszont egyik sincs fent a TOP15-ben.
Ami meg az Ízek, imák, szerelmeket illeti, láttam és olvastam is. Nem könnyű olvasmány, de egyszer próbálkozz vele, hátha. Megjárhatod vele a poklok poklát (nyilván kiből mit hoz ki, kit mire emlékeztet), de valahogy másként is nézel utána a múltra. Elengedni segít.

sajtosrolo írta...

Ja, érten. Igen, emlékszem, hogy írtál róla, amiatt kezdtem el egyáltalán gondolkodni azon, hogy elolvassam.:)

elhaym írta...

Örülök, hogy Ward is bekerült a Bookline legjobb 50 könyve közé. :)

Niki írta...

Én is örültem. :o)