2010. június 8., kedd

június 08, 2010 3 Hozzászólás
Nagy nap volt a mai: beírattam Gyerkőcöt a könyvtár gyerekrészlegére, így 16 hónaposan babaolvasó lett. ;o)
Irtó édes volt, ahogy bóklászott a könyvespolcok között, nézelődött, majd megérkezett egy kb. 2 éves kisfiú, azonnal odarohant hozzá, átölelte, De jó, hogy te is itt vagy haver! Erre a kisfiú ijedtében elrohant, Gyerkőc meg kergette a polcok között. :o) Alig tudtam rávenni, hogy most már induljunk haza.

Úgyhogy mostantól sűrűbben várható gyermekkönyvekről is bejegyzések.

2010. június 7., hétfő

Komfortos mennyország- film

június 07, 2010 2 Hozzászólás
Katako ajánlotta a könyvet, de most hamarabb néztem meg a filmet, mint olvastam el. (Ha elolvastam majd, visszatérek erre a bejegyzésre.)
Potyogtak a könnyeim.

Annyira szépek voltak a mennyországos jelenetek! Olyan festményszerűek, varázslatosak.
Mindig totál kibukok, ha azt látom, meghal egy gyerek és mennyire szenvednek az itt maradtak. Ez olyan fájdalom lehet, amit nem lehet szavakba önteni, és igazán visszaadni sem a képernyőn.
Meghatott a burjánzó, ártatlan szerelem.
A film alatt többször összerándult a gyomrom, "Hány ilyen állat lehet szabadon?". Hiába mondjuk a gyermekeinknek, hogy "Idegenekkel ne állj szóba! Iskola után azonnal gyere haza!", mégis bármikor történhet hasonló. ...

A film lényege, hogy meggyilkolnak egy 14 éves lányt, aki felkerül a mennyországba és onnan látja a történteket. Néha sikerül is kapcsolatot teremtenie a másik oldallal, de neki is feladata van. El kell fogadnia a halálát.
A családja nem tudja feldolgozni a veszteséget, az apja és a nővére nyomoz a gyilkosa után, aki közelebb van hozzájuk, mint gondolnák. ...

A filmet Peter Jackson rendezte, akinek a nevéhez A Gyűrűk ura trilógia is fűződik. Alice Sebold azonos című regénye alapján készült. Itthon 2010 márciusában kezdték vetíteni.


szereplők:
Saoirse Ronan
Mark Wahlberg
Rachel Weisz
Stanley Tucci
Susan Sarandon
Michael Imperioli
Jake Abel
Amanda Michalka

2010-ben jelölték 2 BAFTA-díjra, 1 Golden Globe-ra, és 1 Oscar-ra.
forrás: port.hu

2010. június 6., vasárnap

Böszörményi Gyula: 9... 8... 7...

június 06, 2010 2 Hozzászólás
Tipikusan olyan regény, amiről aztán tényleg semmit se hallottam, egyszerűen csak felhívta a figyelmemet a borítója, na meg a "Rémálom könyvek" felirat. Néha egyszerűen borzongani akarok.
Vajon milyen lehet egy ifjúságnak szóló rémálom könyv?
"El sem tudom neked mondani, micsoda érzés, mikor elfészkeli magát benned. Lassan mozog, óvatosan, majd egyre magabiztosabbá válik.Végül megszólal, de ezt ne úgy képzeld, int mikor valaki más duruzsol a füledbe. Az ő szava belülről, a saját fejedből jön."
Az első pár oldalnál totál nem voltam képben, egyszerűen nem akart összeállni a kép, de aztán minden helyreállt, és magával ragadott a történet.
Olyan volt, mint egy HP kötet, csak itt nem varázslók voltak, hanem démonok.
És különösen tetszett, hogy a helyszín Budapest volt. Izgalmas volt magam elé képzelni a démonok lakta fővárost. :o)

A történet főszereplője a 14 éves Lilith, akit az alkoholista édesapja nevel, miután meghalt az édesanyja.
Démonok uralják és irányítják az embereket. Mindenkinek 16 éves korában magába kell fogadnia egy démont.
Lilith démon-mentes szeretne maradni.
Természetesen vannak harcosok, akik harcolnak a démonok ellen, és tényleg az egész olyan, mint egy rossz rémálom. Vártam, hogy a végén kiderül, mindezt csak álmodta. És hogy álom volt-e? Olvasd el! ;o)
Jó nagy csavar volt a végén, tetszett nagyon!

"A gruftik másként látják a világot, talán, mert feketére festik a szemhéjukat. Hihetőbb azonban, ha azt mondjuk: a gruftik azért festik feketére a szemhéjukat, hogy jelezzék: ők látják a köztünk-bennünk élő démonokat!
2007. Budapest. Rohamosan fejlődő, olykor forrongó európai nagyváros, melynek lakói számos olyan démont hordoznak önmagukban, melyről még a felnőttek sem szoktak beszélni. Különösen gyerekek előtt nem. Szeretnék hinni, hogy a gyerekek örökké megmaradnak tisztának, gondtalannak és mesésen naivnak. Szeretnék hinni, hogy ehhez nem kell más, csupán elhallgatni előttük a felnőttekben lakó démonok létezését."
A 14-es karikát én azért komolyan venném. ;o) És nagyon jó ötlet volt, hogy nem a szokásos fekete betűkkel nyomtatták a könyvet, hanem barnával.

Tartalom: *****
Borító:
*****
Megjelenés: 2007.
A cím magyarázata: visszaszámlálásokra van osztva a történet.
Az íróról: Böszörményi Gyula 1964-ben született író, újságíró.
A Rémálom könyvek 3 kötetből áll.

2010. június 4., péntek

Lisa See: Hóvirág és a titkos legyező

június 04, 2010 0 Hozzászólás
Egy kedvenc született most, nagyon jó történet. Annyira összetett, annyi gondolatot ébreszt az olvasóban, hogy elég nehéz róla nem túl hosszan írni.
Nem sokszor hívtam fel a figyelmet arra, hogy "Ezt tényleg olvassátok el!", tán csak A szél árnyékánál, a Tizenkilenc percnél és A tea színénél, de ezt is tegyétek fel a listára.
"A mi hazánkban az ilyen anyai szeretetet tengajnak nevezzük. A fiam azt mondta, ez a szó férfiírással két írásjegy; az első fájdalmat, a második szeretetet jelent. Ez az anyai szeretet."


Biztos mindannyian hallottatok már arról hogy Kínában hagyomány volt a nők lábának az elkötése.
Olyan 12-13 éves lehettem, amikor először láttam erről egy műsort a TV-ben, és rendesen sokkolt a tudat, hogy tehette ezt a társadalom velük.
Hogy gerjedhet arra egy férfi, hogy esténként láthatja a felesége pici, megnyomorított lábát?
Hogy kényszeríthet egy társadalom arra a női tagjait, hogy megnyomorítsák magukat egy életre?
A könyv részletesen leírja, hogy is történik ez, komolyan mondom, még olvasva is fájt.

Először a lábujjakat hátrahajlítják és odakötözik a talphoz. De persze az sem mindegy, hogy a sarok és az így hátrahajlított ujjak között mekkora a mélyedés, stb. És akkor így álljanak lábra, és járjanak.
Majd pár nap elteltével, szépen eltörnek a lábujjak.
Fájdalom, könnyek, és mindez a férfiakért.

Kihagyni nem tudom, meg kell itt említenem Jean Sasson A fátyol mögött c. regényét, ahol meg a nők nemi megcsonkításáról esik szó, hogy így a férfiaknak szexuálisan nagyobb örömöt tudjanak szerezni, és bebiztosítsák magukat, hogy a fájdalom miatt az asszony nem fog félrelépni. ... Szörnyű. :o(
Vagy ott vannak az afrikai nők (nem tudom Afrika mely részén), akik nyújtják a nyakukat. Az is micsoda fájdalom lehet! És ha a férj úgy gondolja, hogy asszonyka félrelépett, vagy egyszerűen csak megunta, joga van ezeket a nyakpereceket levenni az asszony nyakáról, akinek így összeroppan a nyakcsigolyája.
Ilyenkor hálát adok, hogy ide születtem.

A másik dolog, ami mélyen érint, az a "lányt szülni szégyen, és a lányok semmire se jók" téma. :oS
Ugyebár nem rég olvastam a Tudorokat, ahol szintén ment a "küzdelem", hogy fiú foganjon, és ha ez nem jött össze, akkor csakis a nő lehetett a hibás.
Hiába tudjuk már, hogy a kicsi neme, pont az apától függ, szerintem még a mai napig megvan ez a hülye berögződés.
Na meg miért is szégyen? A lányból, anya lesz, az anya gyermeket szül, fiút is. Hol lennének akkor nélkülünk? Na meg megnézném én, hogy vajon egy férfi is úgy bírná-e a szüléssel járó fájdalmakat, stb.
Teljesen kijött a feminista énem. :o) De ezek tényleg olyan felháborítóak.

A regény a XIX. században játszódik. Két barátnő, Liliom és Hóvirág barátságán keresztül kapunk bepillantást a kínai családok szokásaiba, leginkább ami a nőket illeti.
Merev szabályok, ahol lányt szülni szégyen, ahol nem szerelemből házasodnak a párok, ahol a nő először alá van rendelve a szüleinek, majd a férjének, majd a saját fiának.
Ahol barátnőket is szinte közvetítőkön keresztül keresnek, találnak egymásnak a lányok, nők. (Milyen kellemes lehet.) :oS
Ahol a férfiaknak és a nőknek külön írásuk van.
Ahol minden a hagyományokra épül. ...
Ugyanakkor úgy gondolom, hogy lehet, lenne mit tanulnunk tőlük. Nagyra becsülöm a nők kitartását. Én nem tudom, hogy mindezeket el tudnám-e viselni.

Liliom egy egyszerű családból származó lány, akire köszönhetően a formás, pici lábának, szép jövő vár házasság terén.
Hóvirágnak gazdag szülei vannak, az ő igazi, élete végéig szóló barátnője, a laotoungja.
Teljesen mások, de így egészítik ki egymást. Mind a ketten tanulnak egymástól.
Hóvirág segítségével lesz Liliom igazi hölgy, míg Liliom segítségével lesz Hóvirág olyan feleség, aki ért a háztartáshoz. Itt azért sejteni lehet, hogy nem véletlenül vannak így kialakítva a karakterek.
Gyermekéveik alatt sokszor találkoznak, együtt élik meg a házasság felé vezető rögös utat, együtt várják a gyerekeiket, együtt menekülnek amikor lázadás tör ki az országban.
Barátságuk sok mindent kibír, de aztán jön egy félreértés, évekre eltávolodnak egymástól. De az igaz barátság örök életű, még ha néha szünetel is. ...

Liliom elbeszéléséből áll össze a történet.
A könyv leírja egy kínai nő életét.
- a gyermekkor gondtalanságát (a szívem szorult össze, mikor a nagynéni mondja az anyukának, hagy menjenek a lányok szaladgálni, amíg tudnak. Amíg nincs elkötve, megcsonkítva a lábuk.)
- majd a lábelkötés gyötrelmeit (Liliomnak 7 cm hosszú lett a lába. Belegondolni is szörnyű szerintem. Kisebb, mint a 16 hónapos Gyerkőcömnek.)
- a házasságra való felkészítést (annyira szomorú, hogy közvetítőkön keresztül kerestek párt a fiataloknak, nem pedig szerelemből házasodhattak. Beleképzelve magamat az helyükbe, mikor az esküvő napján látom meg először a férjemet, akinek gyerekeket kell szülnöm, le kell mellette élnem az életemet. Hát, nem valami jó belegondolni.)
- majd a gyermekvárás izgalmait, hogy fiú szülessen.
- végül az öregséget.

"Két élet, két női sors lenyűgöző krónikája a regény s a Kínában életre hívott titkos női civilizációé. Két kislány hat éves korától egymásban találja meg azt az esélyt, amit máskülönben megtagadott volna tőlük az élet. Kapcsolatuk meleg, szívderítő, felkavaró és drámai, szinte erotikus. Az erős kötődés a házasságuk után, az anyaság örömei és tragédiái közepette is megmarad, mígnem közéjük áll egy félreértés. Fájdalmasan gyönyörű történet szeretetről, bánatról, barátságról, egy letűnt, titkos világról."


Tartalom: *****
Borító:
****
Megjelenés: 2006/2005
Eredeti címe: Snow Flower and the Secret Fan
A cím magyarázata: Liliom és Hóvirág egy legyezőn "keresztül" leveleztek jó ideig.
Az írónőről: Lisa See 1955-ben született Franciaországban.

2010. június 2., szerda

Stefan Niemayer: Titkos kísérletek a náci birodalomban

június 02, 2010 2 Hozzászólás
Nem tudok erről a dokumentumregényről mit írni, mert egyszerűen nincsenek szavak azokra a szörnyűségekre amikről szó esik benne.
A könyv egy szerzői figyelmeztetéssel kezdődik:
"Csak akkor fogjon e könyv olvasásának, ha önmagát eléggé erős idegzetű, józan és sokat kibíró embernek tartja."

Döbbenetes kísérletekről olvashatunk. Belegondolni sem akarok ennél mélyebben. ...

Én mindig azt mondom, hogy a történelmet ismerni kell és el kell fogadni, megérteni, hogy tanulni tudjunk belőle. De amikről ebben a könyvben olvastam. ... Egyszerűen nem tudom felfogni, megemészteni. ...

"A cím tökéletesen fedi a tartalmat. Elsősorban a koncentrációs táborokban végrehajtott orvosi és fizikai kísérletekről van szó, amelyek során a náci orvosok és tudósok (?) sok tízezer szerencsétlen foglyot „használtak fel”. Döbbenetes erejű dokumentum-munka."


A könyvet Nemere István írta, írói álnéven.
Nemere István 1944-ben született.
Több álnéven nagyon sok művet publikált.
forrás: wikipédia

2010. június 1., kedd

10/50

június 01, 2010 0 Hozzászólás
Most döbbentem rá, hogy nagyon le vagyok ám maradva a mesekönyvekkel. Ebből a listából összesen 8-at olvastam már (na jó, ha a sorozatokat is 1-nek vesszük). :o( Azt hiszem ideje lesz beiratkoznom a gyerek részlegre is. ;o)

81. Ünnepi Könyvhét és 9. Gyermekkönyvnapok

június 01, 2010 0 Hozzászólás
Június 3.-ától 7.-éig a könyvekről szól minden.

http://www.unnepikonyvhet.hu

Most Csütörtöktől Hétfőig lesznek könyves programok országszerte.

Ha jól emlékszem, utoljára 3 éve voltunk a Könyvhéten, akkor is csak úgy benéztünk, ha már arra jártunk. Én persze totál odáig voltam, órákig nézegettem, de Apa már a vége felé elég nehézkesen bírta. Ha jól emlékszem, egy Dan Brown könyvvel tudtam csak lecsitítani ;o) Nem, nem úgy, hogy fejbe vertem vele (bár arra is alkalmasak lehetnek). :o)
Úgyhogy, aki tud az menjen, nézelődjön, lapozgasson, vásároljon. (Mi a szülinapok miatt biztos nem megyünk.)

Változtatások

június 01, 2010 4 Hozzászólás
Közelítve a blog első 100 napos fordulójához (az ezelőtti bejegyzéseimet a Könyvfalók közös blogunkból másoltam át), néhány változtatást eszközöltem és fogok is:
- mint a molyon is, csillagokkal jelzem, mennyire tetszett az adott könyv, kiegészítve ezt a borító "értékelésével", természetesen csak "olvasói" üzemmódban. Nem vagyok kritikus, sem hozzáértő, csak olvasó. Max. 5 csillag adható.
pl.:*****
- a blog végén jelzem a könyv magyar és eredeti megjelenését is. Először a magyar megjelenést, majd utána az eredeti évét.
pl.: 2007/1999
- a könyv címének a magyarázatára kitérek, ha nem egyértelmű.

Eddig többnyire könyvekről írtam, ezentúl, ha úgy adódik, írni fogok
- könyvből készült filmekről, adaptációkról, amiket láttam.
- szerzőkről bővebben, mint eddig. Nem agyba-főbe, minden íróról, hanem csak azokról, akiknek a könyveit kimondottan szeretem. Ezek a bejegyzések forrásmunkák, más irodalom felhasználásai alapján fognak készülni.
- könyves programok, akciók is fel fognak tűnni. Természetesen nem az összes napi-heti akcióról fogok "szólni", hanem azokról, amik valamiért érintenek engem is, beléjük botlottam.

Folytatódik:
- pötyögetés , számítani lehet alkalmanként, 1-1 rövidebb, személyesebb bejegyzésre, de nem úgy, mint a babablogos időben. (Miattad is kicsi Beóm.) ;o)
- 1-2 újdonság, olyan könyvek, amiket szeretnék majd elolvasni, megjelenések.
- kommentek: Névtelen hozzászólást nem lehet küldeni.

Szeretném, ha mindenki tisztába lenne azzal, hogy ez nem olyan "könyves blog", ami maximálisan, minden könyves téren, a lehető legjobban szeretné tájékoztatni az ide tévedőket.
Az olvasás nekem a hobbim, a szenvedélyem, szeretek írni, de már nem szeretnék olyan "mélyen", mint a babablogos időszakomban, így ötvöztem a könyveket és az írást, így lett ez amolyan könyves blog, az én módomra. Szórakozás.
Olvasok egy könyvet, leírom róla a gondolataimat. Ha nagyon megérint, akkor mélyebben, ha annyira nem, akkor lazán. Kiegészítem (többnyire a Libri oldalán található) a fülszöveggel, és 1-2 mondattal a szerzőről, ezeket inkább már az olvasóknak. Ennyi.

Édesanya vagyok, egy 16 hónapos Gyerkőccel vagyok itthon.
Sokat olvasok. Mikor este lefeküdt aludni a Gyerkőc, órákig. Akár sok-sok órán át. Többnyire 2-3 nap alatt végzek egy történettel (mármint olyan 2-300 oldalassal), de írni lassabban írok. Elmaradásaim vannak jó ideje.
Oldalt láthatjátok, hogy mely könyvek vannak nálam, de még nem olvastam őket (Ezekkel folytatom), ill., hogy miket olvastam már és valamikor készül róla a bejegyzés (Ezekről pedig fogok). Van, hogy hetek telnek el, mire megírom, sorra kerül egy olvasott könyv bejegyzése, de ez van. ;o) Sorban haladok. Amikor jön az "ihlet", na meg amennyire az energiám engedi, gondolni lehet, milyen az élet egy ilyen korú, aktív, nagyon trükkös, veszélyhelyzetet kereső gyerkőccel. :o)

2010. május 31., hétfő

Már megint könyvtár 5.

május 31, 2010 8 Hozzászólás
Múltkor elfelejtettem feltenni, hogy miket vettem ki a könyvtárból, de most direkt emlékeztettem rá magamat. ;o) Ezekről várhatóak majd (az elmaradtak mellett persze) a bejegyzések, ha végeztem az olvasásukkal.

























Igen, itt van nálam a Csodaidők 2. része. ;o)
A leszármazottra kíváncsi vagyok. Egyszerűen semmit se találtam a neten az írójáról, ilyet azért még nem pipáltam. Mint valami "szellemíró". Mivel nincs utalás fordításra, így magyar alkotás lenne?

2010. május 30., vasárnap

Gaál Viktor: A tea színe

május 30, 2010 3 Hozzászólás
"... nem az a fontos, hová mész. Az a fontos, hogy járd az utat, és megélj minden egyes, az úton töltött pillanatot."

Ennek a könyvnek mesebeli hangulata van, egyszerűen szenzációs. Minden szavát, mondatát élveztem, varázslatos egy történet. És a finoman beleszőtt örök igazságok, szíven ütnek, elgondolkodtatnak.

Képzeld el (igen, már megint), hogy 1773-ban élsz. (Ekkoriban uralkodott pl. Mária Terézia is) Az óceánokat, tengereket hatalmas hajók járják, mennek Ázsiába, Afrikába, Amerikába.
A tea meghódította a világot, sorban nyílnak a teaházak, ahol a vendégek kipróbálhatják a különleges meleg italokat.
És akkor egy napon feltűnik a kedvenc teaházadban egy különös fiatal férfi, aki olyan teát készít, mint amilyet addig még senki sem, és mesél. Elvarázsolja a vendégeket a teája, magával ragadja őket a meséi, amik mintha az 1001 éjszaka történetei lennének.
Rendszeresen betérsz a teaházba, hallgatod a meséit, iszod a teáit és közben betekintést nyerhetsz az akkori politikai helyzetbe.
Közben érzed, hogy szerelem is van a színfalak mögött, hevesen, szomorúan. ...

Olyan, mintha 3 könyv lenne egyben, így alkotva egy egészet.
Az egyik szálon olvashatunk a fiatal fiúról, akinek a szemén keresztül megismerjük a várost, az embereket, a politikai helyzetet.
A második szálon folytatja a meséit.
És ott a harmadik szál, egy szerelmes nő monológja, aki erre a fiatal fiúra várt már évek óta. Szerelem, szenvedély, szex.
Ezt a könyvet tényleg ne hagyjátok ki! :o) Magával ragad, elvarázsol. ...

"1773-at írunk; a nyugati világ a tea bűvöletében él. Kereskedőhajók százai vágnak neki a Kínába vezető hosszú és veszélyes zarándoklatnak. Egyetlen céljuk, hogy megszerezzék az úgy áhított teafüvet. Az út nem mentes a veszélyektől, számtalan hajó veszett már oda. Aki viszont szerencsével jár, busás nyereség és hírnév vár rá. Van azonban néhány különös kereskedő, akikről úgy hírlik, a pénznél sokkalta nagyobb kincs miatt járják az utat. Ők a teavándorok. A kevesek, akik már találkoztak velük, csodálattal vegyes félelemmel beszélnek róluk. Rebesgetik, a teavándorok ősi bölcsességek tudói – és hogy birtokukban van a világ legtökéletesebb teája, amely egyenesen varázserővel bír..."
Kíváncsian vártam a teakészítés titkait.
Szinte láttam magamat ülve egy teaházban, magamba szívva a teák különleges illatát, miközben körbevesz egy varázslatos, keleti érzésvilág.
Nem vagyok egy nagy teázós, többnyire csak gyorsan összedobom, de a könyv olvasása közben többször megkívántam egy csésze igazi teát. :o)

Tartalom: *****
Borító: *****
Megjelenés: 2005.
A cím magyarázata: Az igazi tea készítésének egyik titka, hogy figyelni kell a tea színét.
Az íróról: Gaál Viktor 1979-ben született író, forgatókönyvíró, pszichológus. Jelenleg Londonban él, tanácsadó pszichológusként és íróként dolgozik. (forrás: wikipédia)

2010. május 28., péntek

Szeretném majd

május 28, 2010 0 Hozzászólás
Tudor lázam még mindig tart, találtam is az Alexandra oldalán egy könyvet, amit még nem olvastam. Érdekesnek tűnik. ;o)

"1541 ősz. Mérföldnyi hosszú menet halad York felé. VIII. Henrik király egy, a trónja megdöntésére irányuló összeesküvés leleplezése után pompázatos körutat szervez északra, hogy lenyűgözze lázadó alattvalóit. Ezer katona, a nemesség krémje és ötödik felesége kíséretében a király fogadja a yorki előkelőségek látványos behódolását. Cranmer érsek megbízásából Matthew Shardlake is Yorkba utazik. A jogi munka mellett Shardlake vonakodva, de elvállalja egy fontos, de veszélyes összeesküvő Londonba szállítását. Egy yorki üveges mester halála után azonban egyre átláthatatlanabb rejtélyekbe keveredik, amelyek nem csak a yorki vár foglyával, de magával a királyi családdal is összefüggnek. Amikor a hatalmas menet megérkezik a városba, Shardlake titkos dokumentumokba botlik, amelyek napvilágra kerülése megrendítheti a Tudor trónt."


Még csak "most" fejeztette le Boleyn Annát, de itt már az 5. feleségét "fogyasztja", Catherine Howardot, de ugyebár Henriknek 6 felesége volt. :oS

2010. május 27., csütörtök

Elizabeth Massie: Tudorok 2. - Végzetes játszma

május 27, 2010 0 Hozzászólás
"Sokkal nehezebb, ha az embernek mindene megvan, mint hogyha semmije sincs."

Nem is tudom, hogy sajnáljam vagy "ne szeressem" Boleyn Annát.
Robin Maxwell Boleyn Anna titkos naplója az egyik kedvenc regényem. Már az első olvasásakor megsajnáltam, hogy pont VIII. Henrikbe lett szerelmes, és hogy bármit tett, a nép nem fogadta őt el.
De ez a könyv kicsit jobban rámutat arra a korra, a történésekre, és bizony most már nem épp a szívem csücske. Még akkor sem, ha tudom, ez csak egy regény, 1-2 valós történelmi szállal.
Ugyanakkor néha meg sajnálom őt, hisz szerette Henriket, de nagyon irányította őt az apja hatalomvágya, ő hajtotta a végzete felé, és kétlem, hogy emiatt ne szenvedett volna, ne rettegett volna, hogy mi lesz vele, ha nem teljesíti a király álmait.
De mégis ott van a sok ártatlanul lefejezett ember. ...

Képzeld el, hogy te vagy Katalin, VIII. Henrik felesége. (Azért ne Anna helyébe képzeld magadat, mert a lefejezésre való gondolás nem biztos, hogy örömmel töltene el.) Elveszítetted az első férjedet, majd férjhez mész a testvéréhez. Születik egy kislányotok, Mária. Bár nem lehet mondani, hogy nagy boldogságban éltek, hisz a várva várt trónörökös nem érkezik meg, tudsz a férjed kicsapongásairól, de azért éldegéltek.
Majd megjelenik a színen Boleyn Anna, és a férjed szerelmes lesz.
Tudod, hogy a fiatal nő és a családja taktikázik, próbálnak eltávolítani a király mellől, de te küzdesz. Henrik próbálja érvényteleníteni a házasságotokat, elkezdi az egyház megreformálását, elszakít a lányodtól, majd téged is száműz az udvarból és elveszi Boleyn Annát. Te pedig távol, szegénységben tengeted a hátra levő életedet.
Mivel hű keresztény vagy, nem vigasztal a tudat, hogy a várva várt trónörökös nem érkezik meg a házaspárnál. Kislányuk születik, Erzsébet, és kezdenek eltávolodni egymástól.
Anna próbálja a szálakat irányítgatni, de a végzetét ő se kerülheti el.
Henrik szerelmes lesz Lady Jane-be, kapva kap a pletykákon, hogy Anna vérfertőző viszonyt tart fenn a testvérével és másokkal is megcsalta, így a vérpadra küldi őt.
Vigasztalna, hogy ezek után a lányodat visszafogadják az udvarba és Erzsébet lesz a fattyú? Ha látnád előre a jövőt, biztos nem. ...

Döbbenetes számomra, hogy amilyen nagy szerelemnek indult Henrik és Anna kapcsolata, képes volt ilyen véget érni. Egyáltalán szerelem volt? Nem csak vágy, amit Anna ügyesen égve tudott tartani egy ideig?
Belegondolva, hogy hány nő végezte még a vérpadon Henrik parancsára, borsódzik a hátam.

Az első rész is nagyon tetszett, ez is elnyerte a tetszésemet.
A sorozatba azóta se néztem bele. Először elolvasni szerettem volna majd utána látni, de most már a sorozat fog jönni. ;o)

Egy kicsit érezni lehet a stíluson, hogy ezt a részt egy másik írónő írta meg, illetve sajnáltam, hogy elég rövidre sikeredett a könyv terjedelméhez képest annak az időszaknak a felvázolása, amikor Annát börtönbe vetették, majd kivégezték. Ez a fejezet egy kicsit összecsapott, gyorsan lezárt lett. (Na jó, tudom, a könyv a filmből készült, és bár a filmet nem láttam, de azért jobban ki lehetett volna térni erre az időszakra is. Engem legalábbis érdekelt volna.)


"VIII. Henrik és Boleyn Anna – egy hangos, botrányos és szenvedélyes uralkodópár. Röviddel az új királyi pár első gyermekének, Erzsébet hercegnőnek a születése után meghal a kegyvesztett királyné, Katalin. Az uralkodó által bevezetett törvények kimondják, hogy bárki, aki a király ellen szól vagy cselekszik, a legsúlyosabb büntetést kapja. A király egykori kegyeltjei sorra elbuknak, és a hatalommámor ismét sokakat vezet a vérpadra, miközben Henrik egyre türelmetlenebb, és a világ tudtára kívánja hozni felesége végzetes bűnét, miszerint képtelen fiú utódot szülni neki. Miként képes egyetlen ember hat év alatt elpusztítani a szerelmét, a lelkiismeretét és országának hitét?"



Tartalom: *****
Borító:
****
Megjelenés: 2008.
Eredeti cím: The Tudors 2- King, takes Queen
Az írónőről: Elizabeth Massie 1953-ban született, több novella, sorozat köthető a nevéhez. Bram Stoker díjas írónő.
honlapja: http://www.elizabethmassie.com/

2010. május 25., kedd

Vaszary János: Kaland a vörös hajú lánnyal

május 25, 2010 5 Hozzászólás
"Amikor az ismeretlen vörös hajú lányt megpillantottam az Északi pályaudvaron, szinte önkéntelenül irányt változtattam, és megindultam utána."


Most először olvastam Vaszary regényt és nyert nálam. :o)
Könnyed, humoros, régimódi, aranyos.
A "piszkos szívatásoknál" és a "szellemes szópárbajoknál", na meg az ügyefogyott szerelemnél bevillant nekem Lőrincz L. László, Leslie L. Lawrence néven írt történetei. Azokban is többnyire fel lehet fedezni ezeket az elemeket.

"A Vaszary- recept: humor+ szerelem+ kaland+ Párizs" (ebben a spanyol tengerpart), teljesen jól jellemzi röviden a történetet, szerintem senki se hagyja ki. 1-2 nap önfeledt szórakozás, nevetés, egy kis bűncselekmény, nyomozás, és persze humor, és humor minden mennyiségen, néha már szinten fájóan. :o)

Adott egy férfi, aki egy pályaudvaron megpillant egy vörös hajú nőt, és követi mindenhová. Legyen az akár egy eldugott szálloda, ahonnan a vendégek minél előbb elmenekülnek, de ők felveszik a harcot.
Adott egy vörös hajú nő, aki tán okosabb, trükkösebb, mit amilyennek tűnik. ;o)
És persze fontos szereplő a kecske is, aki a kedvenc kis házi ebeket megszégyenítő ragaszkodással rendelkezik.
Na meg van egy gyilkosságunk is a maga egyszerű, "humoros" módján.

"A Vaszary-recept: humor + szerelem + kaland + Párizs (na jó, esetünkben legyen inkább a spanyol tengerpart).
Mindehhez vegyünk még egy szemtelen és szemérmetlenül vörös hajú lányt, egy szállodatulajdonost, aki mindent elkövet, hogy vendégei fejvesztetten meneküljenek, egy bírósági szakértőt, aki örökölni szeretne, és ezért bármire képes, és persze nem utolsósorban egy kecskét, amely viszontagságos úton gyilkosság áldozata lesz. Helyszínül pedig képzeljük el a sziklacsúcson terpeszkedő Hotel de la Playát, ahol megérkezvén be kell törni a kastélyszálló ablakát, hogy bemászhassunk, ahol a szakácsnő a vendégektől kunyerált kölcsönből finanszírozza a reggelit, és ahol egy mindenki ellen és mindenki egy ellen, de közben Vaszary (vagy alteregója) azért leginkább Matért, a vörös hajú lányért van oda."

Tartalom: *****
Borító: ****