"Vannak olyan könyvek, amelyek álmodni hívnak, és vannak olyanok, amelyek megmutatják a valóságot."

Paulo Coelho

2010. április 19., hétfő

Anne Gracie: Tudorok- A király, a királyné és a szerető

"Henrik nem tudta levenni a szemét Annáról; olyan tűz égett benne, hogy majd elhamvasztotta."


Nem szoktam pontozni itt a blogban a könyveket, de ha ez tenném, akkor biztos 5-ből 5-öt adnék. Nagyon tetszett!

Kb. 2 évvel ezelőtt, még a kismama blogos időszakomban áradozott az egyik blogerina a sorozatról. Addig nem is hallottam róla, bár azóta se láttam egy részét sem.
Már nem tudom, hogy a könyvről hol hallottam először, valószínűleg vagy a molyon vagy egy könyves bejegyzésénél, de elég gyorsan felkerült az elolvasandó listámra. Majd úgy alakult, hogy csere lévén a kezeim közé is került.

2 nap alatt végeztem vele, egyszerűen alig tudtam letenni.
Amint Gyerkőc lefeküdt este aludni, én már estem is neki és olvastam akár hajnalig is. ...

Nagyon szeretem a történelmi regényeket, csak az olvasásuk során azt nem szabad elfelejteni, hogy bár valós történelmi személyek is szerepelhetnek a történetben, azért mégis csak egy regény, amely történetet az író a kénye-kedve szerint alakíthat.
VIII. Henrik és a Boleyn család gondoskodott arról, hogy a nevük beivódjon a történelembe, több történelmi regény is szól róluk, épül köréjük. (pl.: Philippa Gregory: A másik Boleyn lány; Robin Maxwell: Boleyn Anna naplója; stb.)

A könyv a filmből készült, a borítón .. nos hát igen, kicsit Henrik és Boleyn Anna másképp néz ki, mint ahogy a történelem könyvek írtak róluk. ;o) Íme, ők lennének azok a történelem könyvekből:














És ők a filmből:














Bár tény és való, hogy olvasva a könyvben a rengeteg intim jelenetet, így jobban érthető.


A történet tele van árulással, szenvedéllyel, cselszövéssel, végig ébren tartja a figyelmet.
Csak hát a legvégét azért sejteni lehet. ...

VIII. Henrik 1509-ben lépett a brit trónra, és vette feleségül az elhunyt fivére feleségét, Aragóniai Katalint.
A házasságból több gyermek is született, de csak Mária maradt életben.
A király háta mögött cselszövések folynak, szeretői száma növekszik-növekszik, majd megismerkedik Boleyn Annával és szerelmes lesz belé.
Eddig akárhány regényt olvastam Annáról, mindegyikben sikerült elérni, hogy pozitívan nézzek rá, de ebben a könyvben nagyon nem volt szimpatikus.
Ugyebár Anna nem hajlandó behódolni a királynak, közli vele, hogy csak akkor lesz az övé, ha feleségül veszi. Ami azért kicsit nehézkes, mivel Aragóniai Katalin a királyné. ...

"Miközben a király két asszony közt őrlődik, birodalma a szakadék szélére kerül... Az ifjú VIII. Henrik nagy uralkodó, de még nagyobb élvhajhász: a tivornyák és a könnyű flörtök egymást érik a nyüzsgő királyi udvarban. A csillogó felszín alatt azonban vérre menő harc folyik a hatalomért és a vagyonért. A nemes lordok egyike saját leánygyermekét, Boleyn Annát használja fel az előremenetele érdekében. Aragóniai Katalintól hiába remél fiú utódot Henrik, így végül nem az európai háborúknak, hanem egy varázsos női szempárnak esik áldozatul. Mi mindent dob sutba a tehetséges, okos uralkodó az igaz szerelemért - józanságot, hitet, vallást, vagy akár egy országot? Az intrikákkal átszőtt, erotikus és humoros regény a sikeres Tudorok filmsorozat első évadának könyvváltozata. Románcok, cselszövések, négyszemközt elsuttogott szavak, uralkodók és méregkeverők, talpnyalók és lázadók, álszent papok és hithű nemesek; ez a Tudorok világa."


Anne Gracie díjnyertes történelmi regény-szerző.
A könyv, The Tudors- The King, the Queen and the Mistress címmel 2007-ben jelent meg, itthon 2008-ban.
Hivatalos oldala: www.annegracie.com

A regény folytatását Elizabeth Massie írta meg. Tudorok 2.- Végzetes játszma címmel jelent meg itthon.

2 megjegyzés:

Szanik írta... [Válasz erre...]

Pont ez az egyetlen "problémám" a történelmi regényekkel: minden szavát elhiszem.:)(hiába tudom, h az apró részleteket az író találja ki) Ezt a könyvet pedig mindenképpen elolvasom.(bár A másik Boleyn lány a kedvencem, úgyhogy kemény verseny lesz!):)

Niki írta... [Válasz erre...]

Szerintem tetszeni fog neked. A Tudorok, A másik Boleyn lány és a Boleyn Anna naplója, mintha összefutna, pedig más-más szerzők írták őket.