Könyvesem

Egy év telt azóta, hogy olvashattam a trilógia második kötetét. Akkora függővéggel ért véget, hogy elképzelni se lehetett volna. Nagyon kíváncsian vártam, hogyan is fog folytatódni a történet.

Ha összességében nézem a trilógiát - ami ezzel a kötettel egész kerekké vált -, azt kell mondanom, hogy nem kimondottan pörgős történet. Lassú, néhol hosszabb, mint lennie kellett volna, de fordulatokban nem szűkölködik. 

Sylvain Neuvel elképzelése, hogy egy másik bolygó lakói egyszer hatalmas gigászi robotok maradványait rejtették el itt a Földön, már eleve érdekes és izgalmas kiindulópont. Mi célból? Mikor? Hogyan fog reagálni az emberiség erre a hatalmas erőre? Természetesen úgy, ahogy megjósolható. Kapzsi, hatalomra éhes módon. A robot lehetőséget ad arra, hogy egy nemzet tényleg a Világ Ura legyen.

Aztán a második kötetben hipp-hopp több ilyen robot bukkan fel a Földön az égből és emberek millióival végez. Vajon miért? Most ki fog törni egy hatalmas űrháború?

Aztán jön a harmadik kötet, az utolsó. Páran bent ragadnak Themiszben és hirtelen egy másik bolygón találják magukat, ahol 9 évet töltenek el, mire vissza tudnak jönni a Földre. Hogyan élték meg ezt a 9 évet? Milyen volt az a bolygó és a lakossága? Mi történik miután visszajöttek a Földre?

Izgalmas, fordulatos a harmadik kötet, de kicsit úgy érzem, hogy hosszabbra lett írva, mint lennie kellett volna. 

Izgalmas belegondolni, hogy 4-en, köztük egy 9 éves kislánnyal, hirtelen egy másik bolygón találják magukat. Ráadásul nem egy lakatlanon, hanem egy népessel. Már eleve találkozni az "űrlényekkel", amikor bizonyossá válik, hogy léteznek rajtunk kívül más értelmes (értelmesebb) ember-féle lények is ... nos már ez eleve ütős. És akkor ott van, hogy hogyan illeszkedtek be, mi történt velük ez idő alatt.

Aztán a menekülésük és az az időszak, amikor Themisszel visszatérnek a Földre. És minden kezdődik elölről. A harc a hatalomért, bi-bi-bi, most már nekem is van robotom, leigázlak, ha nem hajolsz meg ... nos, semmit se változott az emberiség 9 év alatt. Lényegében ugyanazt a kört futjuk le, mint az előző kötetekkel. Aki birtokolja a robotot, a Világ Ura akar lenne. És persze az űrlények megint közbe szólnak, egyszer csak megjelennek újra a Földön. 

Egyik szereplőt se éreztem közel magamhoz. Bíztam abban, hogy az Ébredő istenekben felbukkant Evat kedvelni fogom, de olyan kis hisztis p.csa lett, na jó, tini, megölik a szerelmét, értem én, de akkor is. Nyavajog, hogy az apja tönkretette az életét, aztán meg könyörög, hogy mentse már meg. Persze, nem különbözik más tini lányoktól, akik millió számra teszik meg ugyanezt, de akkor is kicsit kiakasztó volt. 

A cselekmény? Izgalmas, fordulatos volt, de vontatott is. Ráadásul úgy érzem, mintha a szerző ugyanazt a kört futotta volna még egyszer, csak némi változtatással.

Ugyanakkor elégedett vagyok a történet alakulásával és a végével. Igen, így volt jó, jó vége lett. A kérdés az, hogy tanult-e belőle hosszabb távon vajon az emberiség?

A borítóra muszáj kitérnem, mert nagyon jól sikerült és nagyon jól mutatja, hogy miről is fog szólni a befejező rész. Ahogy áll ott egymással szemben a női és a férfi robot, köztük pedig a hegycsúcson egy alak. Nos igen.

Ami fölött szintén nem lehet elsiklani az az, hogy rengeteg a szerkesztési hiba a könyvben. Egészen pontosan szóközök lettek elfelejtve és nagyon sok szó egyben lett írva. NAGYON SOK! Ez nem kicsit zavaró és fájdalmas, mert eléggé hanyag, nem törődöm érzetet keltett bennem. Túl sok volt ahhoz, amit el tudtam volna fogadni és rántani egyet a vállamon. Ha ezt kellene külön értékelnem, bizony egy csillag lenne. 

Miután befejeztem a Gyönyörű nyár olvasását (írok majd erről is hamarosan), vágytam egy olyan mai ifjúsági regényre, mely tényleg ifjúsági. Nincsen benne eltúlozva a korosztály és a szereplők tényleg azt teszik, amit a tizenéveseknek tenniük kellene. Lágyságra, varázslatra, frissességre vágytam. És amikor elolvastam a Beépített hercegnő fülszövegét úgy éreztem, hogy ez a könyv ilyen lehet. 

Nagyon nehéz a mai YA könyvek között olyat találni, amit bátran mernék egy fiatal tizenéves olvasó kezébe adni. Azért mert úgy érzem, hogy a legtöbb ilyen történetben a fiatal tizenévesek úgy viselkednek, mintha bőven a húszas éveikben járnának. Ezt pedig én nem szeretem. 

Azt vallom, hogy mindennek megvan a maga ideje. Egy 14-15 éves lánynak még a rózsaszín álomról kellene olvasnia. Hogy eljön majd érte a szőke herceg, hogy olyan szerelem vár rá, mint a mesékben. Nem pedig csalódásokról, árulásról, szexről esetleg és minden olyanról, amivel a korosztályának még nem kellene megismerkednie.

A Beépített hercegnő viszont egy olyan történet, amit bátran tudok ajánlani a fiatal tizenéves olvasóknak. Megvan benne a mese, a varázslat és bár a főszereplők itt is kicsit koravének, de legalább nem a szexualitásukban ütközik ez ki.

Lottie 14 éves és ebben a kötetben kezdi a tanulmányait a híres és elit Rosewood Hall bentlakásos iskolában ösztöndíjasként. A hátterét egyenlőre homály fedi, annyit tud meg csak róla az olvasó, hogy az édesanyja elhunyt és nemzedékek óta kötődnek ehhez az intézményhez. Az édesapjáról csak sejteni lehet, hogy mi történt vele. Szóval a lány nem az elithez tartozik, de kivételes módon (bár nagyon okos) felvételt nyer ebbe az elit intézetbe, ahol örökösök, iparmágnások, leendő trónörökösök, gazdagok csemetéi járnak. Vajon miért?

Aztán ott van Ellie, aki a Maradova trónörököse. Míg Lotti tipikus hercegnő-féle, lágy, kedves, csendes, addig Ellie vadóc, hangos, agresszív. Egyáltalán nem olyan, mint amilyennek lennie kellene egy leendő uralkodónak. A lány kiharcolja, hogy a Rosewoodba járhasson, de még az igazgató előtt se fedik fel a valódi kilétét. Vajon tényleg nem tudja? A két lány szobatárs lesz, majd meglepő módon elindul a pletyka az iskolában: Lottie a trónörökös. Ezzel pedig veszélybe kerül az élete.

A cselekmény nagyon kis könnyed, kb. a könyv felét hipp-hopp befaltam. Amikor viszont képbe került az egész testőrséges mizéria, eszembe jutott, hogy 14 évesekről van szó, az egész kicsit fura és elképzelhetetlen még akkor is, ha filmekben és könyvekben minden elképzelhető. Innentől kezdve kicsit lassabban csúszott a történet, de ez biztos a korom miatt van. Ha fiatal tizenéves lennék, ezt a fordulatot nagyon izgalmasnak találtam volna, ebben biztos vagyok.

Kicsit olyan érzésem volt, mintha egy átírt Harry Pottert és Vámpírakadémiát olvastam volna. Persze itt nincs szó varázslatról, meg vámpírokról, de a felépítésben itt-ott mégis érezhető a két könyv hatása. 

Itt van először is a bentlakásos iskola, aminek a neve szintén R betűvel (Rosewood-Roxfort) kezdődik. Aztán van D betűs professzorunk, akinek a szobájának a felépítése eléggé hajaz Dumbledoréra. Itt is a tanulók egyfajta csapatokra oszlanak és megvan a titok is benne.

Ami meg a Vámpírakadémiát illeti, ott Rose volt Lissa testőre, aki a mora (Mora-Maradova) uralkodó család örököse volt. És bár a romantikus szál itt nem egy mentorral jön létre, hanem egy Partizánnal, de akkor is nagy a hasonlóság.

Van a történetben nagyon enyhén szerelem is, amit egyenlőre ebben a kötetben nem tudok hová tenni, ugyanis nem tudom, hogy az illető kinek az érzelmeit is viszonozza. Nyilván ez a folytatásokban ki fog derülni, kellene ennek a tisztázásához még pár információ Ellie múltjából.

Szóval összességében a cselekmény gördülékeny, kellemes, olvasmányos, de a könyv második felében kicsit koravénekre sikeredtek a főszereplők, ugyanakkor a mai Világban úgy érzem, hogy erre van igény és ezt Connie Glynn megadta. Amúgy úgy kezdtem neki a könyv olvasásának, hogy fogalmam sem volt, hogy ki is az írónő (ha miden igaz, egy elég népszerű youtuber. Már eleve ez a fogalom is sejteti, hogy halad a korral rendesen ez a rózsaszín hajú lány.).

Ami pedig a szereplőket illeti. Megkedveltem mind a kettőjüket, de a szívem mélyén nagyon vágyom arra, hogy a folytatásban kiderüljön, hogy Lottie ereiben királyi vér csörgedezik. 

Úgy érzem, hogy ezt a könyvet bátran a fiatal tizenévesek kezébe lehet nyomni.

Amikor én voltam ennyi idős és nem épp az akkori korosztály szépirodalmát faltam, mielőtt belekezdtem egy új könyvbe, évekig az anyukám elolvasta a fülszövegét, beleolvasott, ha ő esetleg nem olvasta. És csak miután rábólintott, akkor kezdhettem el olvasni. Persze a mai tizenévesek teljesen mások, mint én voltam 10-12 éve, de a Beépített hercegnő olyan történet, amit bátran a kezébe adnék a 13-14 éves lányomnak. 

Olvasmányos, izgalmas, mesés, varázslatos. Kicsit olyan, mint a vattacukor. Rózsaszín, édes, aztán történik valami ezzel a vattacukorral és minden felpörög benne. Legalábbis egy 13-14 éves biztos így érezne. Nagyon kellemes olvasmány lehet ennek a korosztálynak!

A borító pedig mesés!

Mi az a moly TOP10?: Elhatároztam, elkezdem vezetni hónapról-hónapra, hogy a molyon mely 10 könyv volt a legolvasottabb. Biztos érdekes lesz majd visszanézni a polcokat alkalomadtán, hogy mely könyvek voltak itthon a legnépszerűbbek.

Khm. Khm. ... Nos hát igen. .... Ez a könyv, ez a könyv ... egy f.s. 

Mélységesen meg vagyok döbbenve az értékelésein a molyon. Mindig azt hangoztatom, hogy minden ember más, mindenkinek más könyv nyeri el a tetszését, nem tetszhet minden könyv egyformán mindenkinek, de most tényleg értetlenül nézek magam elé. Van amikor annak ellenére, hogy nem tetszett egy könyv, megértem a pozitív értékeléseket. De van, amikor nem értem. És így van most ez ezzel a könyvvel kapcsolatban is.

Ha olvasom, hogy hű de romantikus volt King és Doe kapcsolata, King micsoda egy pasi és wááá milyen vége lett ... háááát. ....

De nézzük akkor részletesebben.

Másodjára sikerült elolvasnom, első nekifutásra abbahagytam. Nagyon nem jött be King viselkedése és Doe szerencsétlenkedése sem. DE mégis adtam neki egy esélyt, mert sokan jól értékelték a molyon, akiknek adni szoktam a véleményükre. Úgy voltam vele, hogy lehet olyan lesz, mint az Alapos kétely. Azt is majdnem abbahagytam, aztán a végén meg befaltam. Hátha a King is ilyen, mondogattam magamnak. Lassan indul, de aztán befalom. ... Nos, nem faltam be.

King gyilkosság miatt 3 évet ült börtönben. Igen, már ez se piskóta, ha valaki gyilkosságért 3 évet kap. Jelzi, hogy a pasi börtönön kívül se piskóta. Szóval kiengedt, a haverjai pedig bulit rendeznek neki.

Ezen a bulin jelenik meg Doe, hogy áruba bocsássa a testét (milyen szépen fogalmaztam). De nem igazán a pénzért, hanem azért, mert a lány éhezik és védelemre szorul. Egy balesetből kifolyólag teljesen elvesztette az emlékezetét. Nem tudja, hogy kicsoda, honnan jött, hány éves, hogy szűz-e egyáltalán, semmit. És bár végig nyavajog a sztoriban, hogy ő nem feküdhet le Kinggel, mert mi van, ha a lány (ahogy hívja magát) szűz még. Ennek ellenére azért megy el a buliba, hogy valakit felszedjen és akkor még nem zavarta, hogy mi van, ha a lány szűz.

Szóval a bulin akadnak egymásba és Kinget azonnal megfogja Doe kislányossága (azért a sztori végén lehidaltam, hány éves is a csaj). Aztán úgy adódik, hogy a csaj Kinggel marad. Húzzák egymás agyát, aztán a történet vége felé végre összegyűrik a lepedőt, majd próbál krimisre váltani az írónő és elég furán lezárja a sztorit. Nem kicsit megdöbbentem, aztán rájöttem, hogy lesz folytatása, mert miért is ne. 

Azon már csak felvihogtam, amikor láttam a molyon, hogy ez a könyv jelenleg a 81. legjobb KRIMI. Oda ne b.ssz! Kb annyira krimis, mint a Hófehérke!

Na de térjünk vissza a sztorira!

Utáltam King karakterét. Van egy nagydarab, börtönviselt, kivarrt állat, akinek a farmerjában folyamatosan áll az a bizonyos. És bár eddig csak használta a nőket, most tisztelje érte az olvasó, hogy ő kivárja, amíg Doe azt mondja, hogy le akar vele feküdni. Bakker, nagyon gáz! Ez a pasi egy nulla. Próbált az írónő egy kis érzelmet csempészni belé, a vége felé kiderül, hogy a gyilkosság milyen gyilkosság volt és milyen kis titka van, de wáááááá. Nulla az egész.

Aztán ott van Doe. Ó b.sszus. Sajnálnom kéne szegény pici csajszit, aki nem emlékszik semmire, éhezik, ezért áruba is bocsátaná magát, de nem megy. Utálom amikor egy női szereplőt, minden szart eltűr, mert odáig van egy pasiért! Miért kell így megalázkodni? Miért kell elviselni minden szart? Miért nincs bennük egy kis gerinc és ha vérzik is a szív, odabaszni egyet, aztán tovább állni? Nem picsogni és rinyálni. Nem volt szimpatikus a csaj.

A cselekmény? Próbálkozott az írónő ezt elismerem, de nekem ez nem jött össze.

Ami a legelképzelhetetlenebb, hogy a sztori végén kiderül: a csaj egy szenátor lánya! Értitek, egy SZENÁTORÉ! És senki se keresi, nincsenek vele tele a hírek, holott az ilyenekre ráröppennek a keselyűk. Még a szülők se keresik, úgy vannak vele, hogy csak megszökött, mert ez tőle természetes. Király szülők! 

A sztori vége? Nem mondom, hogy nem hidaltam le, de mindez kevés ahhoz, hogy esélyt adjak a folytatásnak. Még akkor sem, ha gondolom sok minden kiderül Doe életéről az amnéziája előttről.

Nagyon gyenguska a King. Senkinek se ajánlanám jó szívvel. Még azoknak sem, akik kedvelik az erotikus irodalmat. Van ennél jobb is!

Nagyon őszinte leszek ezzel a könyvvel (mondjuk mindig az vagyok, de tán most egy kicsit nyersebb a szokásosnál) kapcsolatban most. Amiért nekikezdtem az olvasásának, az a kíváncsiság volt. Nagyon sok olyan könyvet olvastam el az évek során, melyekre azért voltam kíváncsi, mert láttam, hogy a molyon rettentően olvasottak. Ebből levontam a következtetést, hogy biztos jó is. (Mondjuk erre sok ellenpélda is volt az évek során, de mindegy.) Ez a könyv pedig már 4 hónapja volt benne a TOP10-ben, majdnem 400 értékelés alapján 88%-on, az azért nem olyan rossz.
Maga a fülszöveg azonnal kivágta nálam a biztosítékot, el is könyveltem magamban, hogy íme egy újabb erotikus könyv, amiben a pasinak mérföldes f.rka van, ami egy hadsereggel is végezne. Ennek ellenére úgy gondoltam, kap egy esélyt. Azért 4 hónapig benne lenni több ezer könyv közül a TOP10-ben, jelenthet valamit.

Nos, az első 16 oldal után azt mondtam, hogy én ezt nem olvasom el. Újra egy p.cs főszereplő, aki csak használja a nőket, tuti van valami lelki mizériája, én most erre nem vagyok ráhangolódva.

Aztán történt, hogy a molyon egy figyeltem nagyon jóra értékelt egy olyan könyvet, amit én félbe hagytam hónapokkal ezelőtt. És ez elindított bennem valamit: én félbehagytam, mert nem tetszett, ő mégis jóra értékelte. Lehet, hogy csak időt kellett volna hagynom még neki.

Ahogy így végigfutott bennem ez az egész, gondoltam, hogy adok még az Alapos kételynek pár oldal esélyt. És ez volt a szerencse.

A könyv kettős nézőpontból épül fel. Hol Andrew, hol Aubrey szemén keresztül látjuk a történteket. Andrew szemén keresztül pedig néha visszareppenünk 6 évet a múltban. 

A sztori lényege annyi, hogy 6 évvel ezelőtt valami történt a pasi életében. Sokáig nem tudja meg az olvasó, hogy mi is, majd a vége felé persze minden kiderül. Nem lepődtem meg, az Alapos kétely nem egy krimi. Az elejétől kezdve sejthető, hogy mi a "poén", csak persze a körítésre kellett várni az olvasás közben. Szóval a pasi valamit rejteget a múltjából és nem mellesleg valami lelki mizériája is van (micsoda meglepi, ugye?), mert egyszerűen képtelen a tartós kapcsolatra. Ismerkedik a neten, de egy éjszakánál tovább senkivel se marad.

Aztán itt van Aubrey, akivel nagyon fura kapcsolatban állnak. A neten ismerkedtek meg, kimondottan jogászoknak létrehozott fórumon. A nő jogi tanácsokat kért a pasitól, majd a rendszeres üzenetváltásaik egyre forróbbak lettek, de ennek ellenére sokáig nem találkoztak.

Majd úgy hozza a véletlen, hogy a nő felvételizett a pasi irodájába és a pasi is ott volt a meghallgatásán. Ismétlem, sose találkoztak egymással, egymás igazi nevét se tudták, képeket se cseréltek, így nem tudták, hogy ki is ül a másikkal szemben. Aztán Andrewnak leesett.

És egy valamit tudni kell róla: utálja a hazudozókat.

"Ne jöjjön az íróasztalom közelébe, és ne szóljon hozzám! – tettem hozzá.
– Miért ne?
– Mert megint meg fogom baszni, ha megteszi.
Elpirulva lépett ki az ajtón.
Amint eltűnt, a székemre rogyva megráztam a fejemet.
Kevesebb, mint huszonnégy óra alatt kétszer? Jézusom… "

Igazából nagyon vegyesek az érzéseim a történettel kapcsolatban annak ellenére is, hogy 4 csillagra értékeltem.

Nem kicsit elcsépelt az egész, sok újdonságot nem nyújtott a műfajban. Van a lelkileg sérült pasi főszereplő, aki hajkurássza a nőket, majd megismerkedik a női főszereplővel, akivel persze minden más az ágyban, a nő meg akarja javítani a pasit, a pasi menekül, aztán menekül a nő, közben kiderül, hogy mi a baj a pasival és a végén ott a szép happy end felirat. Nem volt más ezzel a történettel sem.

Nem kedveltem különösebben egyik karaktert sem. Sőt, nekem Andrew nyersessége sokszor túl sok is volt. De Aubrey se fogott meg annyira. Értem én, hogy egy nő küzd egy pasiért, akibe szerelmes, na de azért legyen már méltóság benne egy határt követően. Mondom ezt akkor is, hogy a végén egymásra találtak. Nagyon sokszor megalázta magát a csaj és ez nekem annyira nem jött be.

Ami a lelki mizériát illeti, amint először felbukkant az a bizonyos név és hogy kicsoda is volt az illető (akik olvasták, azok tudják biztos, hogy kire gondolok, akik még nem, azok előtt meg nem szeretném lelőni a dolgot, de a név kezdőbetűje E.), azonnal tudtam, hogy mi történt, mi baja a pasinak. Kismilliószor olvastam már NA storykban ezt a fordulatot. De mégse volt elcsépelt. A fene se érti, hogy miért. 

Ami viszont bejött, az a kettőjük közti heves kapcsolat és a kíváncsiság, hogy hogyan lesz vége, meddig fogja még a szálakat keverni az írónő és mikor kerül minden kibogozásra.

Szóval. Meglepetés nem ért, az agyamat nem dobtam el, ennek ellenére jó volt olvasni és szerintem a műfajában egészen jól összehozott történet.
Voltak benne zavaró elemek (ami eléggé fura nekem, az a csajszi szülei és a velük kapcsolatos fordulat. Hirtelen anyucika jó útra tér, mintha a csaj nem mondta volna el addig 120X, hogy sz.r szülök, de mindegy. Ez nem volt életszagú egyáltalán.), elég sok vulgaritás, állandó p.ncizás és f.rkazás, de mégis nem volt egyáltalán rossz!
A műfaj kedvelői ne hagyják ki!

Rég volt már nyereményjáték, így egyből egy nyereményjáték sorozattal indítok! 😃

Első körben a blog Facebook oldalán lesz a játék. Aztán a második körben (egy teljesen új játékban) itt a blogon. A harmadik körben az Insta oldalamon, a negyedik körben pedig a Twitteremen. 

Mindegyik körnél természetesen a választott könyv lekerül a polcról, így azokból lehet választani majd, melyek megmaradtak.

A mai napon a blog Facebook oldalán vette kezdetét a nyereményjáték, ITT. 

Erről a polcról választhat a nyertes szabadon egy könyvet. 😇

A nyereményjáték november 30-ig (Péntek) éjfélig tart. 

A hozzászólásokat ennél a bejegyzésnél azért kapcsoltam ki, nehogy valaki ide kommenteljen. 

Ha szeretnél részt venni a játékban, akkor kérlek az adott Facebook bejegyzésnél tedd ezt meg! 

Csak az ottani hozzászólásokat tudom figyelembe venni a sorsoláskor. Köszönöm!

Játékra fel! 👋

Már a megjelenése előtt kíváncsi lettem erre a könyvre és amint beszereztem, azonnal neki is kezdtem az olvasásának. Pontosan 1 nap kellett ahhoz, hogy végezzek vele. Szerdán, a Kicsi délutáni alvásakor kezdtem neki és olvastam kb 2 órán át, majd folytattam este is, amikor mind a két gyerkőc aludt már, Csütörtökön pedig befejeztem a Kicsi délutáni alvásakor. Szó szerit befaltam ezt a könyvet és ha tehettem volna, akkor megszakítás nélkül olvastam volna el.

Legutóbb tán az Evely hét férjénél volt ugyanilyen HŰHA érzésem, csak nyilván más a két könyv.

Nagyon sok olyan történetet olvastam, mely ilyen-olyan formában a holokausztot dolgozta fel vagy visszaemlékezés volt. DE soha nem olvastam még olyat, ami az egyik haláltáborokban játszódik és nem csak a pokol szerepel benne, hanem mint egy kis kinyíló virág a hóban, a szerelem és a remény. Ilyet még nem olvastam.

Lale 22 éves (ha jól emlékszem), amikor Auschwitzbe kerül. Nagyon művelt, jól kiállású, több nyelvet beszélő fiatalember. Tán emiatt is szúrja ki azonnal magának a Tetováló (az a férfi, aki a rabok karjára tetoválja a számokat) és teszi a segédjévé. Ezzel megmenti lényegében a férfi életét.
Lale megtanulja, hogyan éljen túl. Lényegében olyan, mint egy macska. 9 élete van és a 3 év alatt, melyet táborokban töltött, nagyon sokszor volt a halál közelébe.
Gita 16 éves volt, amikor Auschwitzbe került. Lale tetoválta rá a számát a karjára és azonnal megfogta valami a lányban, pedig egy szót se válthattak.
A könyv az ő szerelmük kibontakozásáról szól a pokolban, de ne egy romantikus történetre számítsátok. Ez a véres valóság. Amikor egyik napról a másikra emberek tűnnek el, amikor egy teljes barakkot a gázkamrába küldenek, amikor valaki csak azért is meghallhatott, mert épp olyan kedve volt a kápónak. Éhezés, verések, halál és az állandóan működő kohók. Amikor az emberek élőholttá válnak és csak a holnapban bíznak. Ilyen időben talált egymásra a két fiatal és lettek szerelmesek.

"Lesz holnapunk. Azon az éjszakán, mikor megérkeztem, megesküdtem, hogy túlélem ezt a poklot. Túléljük, és felépítjük az életünket, amelyben szabadok leszünk, akkor csókolózunk, amikor akarunk, és akkor szerelmeskedünk, amikor akarunk."

Nagyon megkedveltem Lalet és Gitát a sorokon keresztül. 
Lalet a bátorsága, az állandó segítségnyújtása miatt. És azért, mert nem tagadta meg a múltat. Nem tagadta azt, hogy valamilyen fura barátság alakult ki közte és az egyik őr között. Félt attól, hogy nehogy együttműködőnek tartsák majd őt és ezért elítéljék, de tetszett, ahogy leírta, hogy ő csak túl akart élni. Akkor is, ha néha ezért le kellett hajtania a fejét és becsukni a szemeit. Nem feltétlenül az a bátor, aki nekimegy egy őrnek azért, mert megölték a társait. Az is egyfajta bátorság, aki túl akarja élni ezt a poklot. Mert sokáig tart ebben a pokolban élni.
Kedveltem Gitát, ezt a fiatal, tönkretett lányt. Akinek a szemén keresztül láthatja az olvasó, hogy a nők mennyire is erősek lelkileg. Vannak persze, akik összetörnek. De vannak, akik kart karba öltve, még ha nehezen is, de tovább mennek. És nem sírnak, nem adják könnyen a könnyeiket. És túlélnek. Ó szegény Cilka! Hogy ítélhették még 12 év kényszermunkára Szibériában? Hát nem látták, hogy ez a szerencsétlen lány is csak áldozat volt? Annyira, de annyira örülnék annak, ha valaki feldolgozná a történetét! Annyira elolvasnám, hogy mi történt ezzel a szerencsétlen lánnyal!

Minden olyan történet rettentően felkavaró, ami ebben az időszakban játszódott. Sose fogom tudni megérteni, hogyan történhetett meg és rettegek attól, hogy nehogy újra megtörténjen. Nehogy újra kiszúrjunk egy népet a vallása, bőrszíne, nemi hovatartozása vagy csak mondvacsinált árulás miatt és újra működni kezdjenek a kohók vagy épp a kápók.

A könyv igaz történetet dolgoz fel és rettentően megható volt látni a végén a képeket Laleról és Gitáról, akik igen, hála az égnek túlélték a poklot és utána egymásra találhattak. És bár utána se volt könnyű az életük, de együtt voltak és öregedtek meg.

"Ha reggel felébredsz, az a nap már jó nap."

Sokszor leírtam, elmondtam, de elmondom újra: nagyon tudom ajánlani ezt a könyvet is mindenki figyelmébe. Olvassunk a holokausztról, hogy miken mentek keresztül az emberek és tanuljunk a történelemből!

Mi is az A postás mindig kétszer csenget?: Ez az esemény külföldi blogok mintája alapján indult. A résztvevő bloggerek hetente, havonta -kinek, hogy- beszámolnak egy-egy bejegyzésben arról, hogy az adott héten/hónapban milyen könyveket vettek, kaptak recenzióra, kölcsön, cseréltek, kölcsönöztek a könyvtárból, stb. 

A hónapban kénytelen voltam már könyvtárba menni, így landolt nálam A lányunk férje és a Kinek a lánya? Beleolvastam már mind a két könyvbe, de úgy érzem, hogy egyikőjük se fog nekem mostanság tetszeni, így szerintem olvasatlanul fognak visszakerülni majd.

Recenziós példány a Második esély és a Gőzkorszak. Az előbbinek az olvasását már be is fejeztem, kemény 1 nap alatt befaltam a hosszú hétvége során, ez szerintem mindent elárul róla. 😀 Az utóbbinak még folyik az olvasása, de eddig jónak tűnik. Eléggé lassú, vontatott, de kivételesen egyenlőre ez nem zavar.

A Briliáns barátnőm, Az új név története, valamint Az Auschwitzi tetováló saját szerzemény. Az elsőről már írtam ITT, a második rész olvasásának nagy hévvel kezdtem neki, majd ugyanakkora lendülettel abba is hagytam. Nem ment, nem tetszett.  A legutolsót viszont olvastam és nagyon tetszett, hamarosan írok is majd róla.

Ha még nem árultam volna el magamról, nagyon szeretem a rendet, amikor mindennek megvan az adott helye, a rendszerezést, hogy mindent átlátok. Én vagyok az az ember, aki rendesen rosszul tud lenni, ha valami nem úgy áll, ahogy kellene, ha valami nem ott van, ahol eredetileg a helye van, ha nem látok át dolgokat. Rettentően tudok feszengeni ilyenkor és nem tudok leállni, muszáj rendet tennem. 

Így nem jelentek be nagy újdonságot most: rendszeresen vezetem a bevételeket és a kiadásokat is, mert ezt is szeretem átlátni. Szeretek tervezni és kivédeni a kellemetlen meglepetéseket. Eddig a bevételeket és a kiadásokat egy excel táblázatban vezettem és folyamatosan naprakészen frissítve volt. 😁 Aztán Dórinál olvastam először a Kakeboról és már a bejegyzése alapján teljesen levett a lábamról, így nagyon örültem annak, hogy a kiadó révén én is hozzájuthattam egy példányhoz.

Fantasztikus egy kiadvány és már ahogy össze van hozva, zseniális. Tökéletes! 

De nézzük akkor, hogy mi a kakebo, mint fogalom, önmagában! Ez egy kiadástervező napló vagy módszer a kiadások követésére, melyet egy japán újságírónő talált ki és tervezett meg 1904-ben. 

Lényegében a kiadásokat 4 fő csoportba sorolja (alapvető szükségletek, másodlagos szükségletek, kultúra és szabadidő, extra és váratlan kiadások) és ha ezeket rendszeresen vezetjük, akkor látni lehet, hogy a céljaink elérése érdekében hol lehet megszorításokat végezni. 

Aki hasonlóan szereti vezetni a kiadásait, mint ahogy én is vagy eddig nem vezette, de szeretné vagy úgy érzi, hogy megszorításokra lenne szüksége, de nem tudja, hogy ezt hol tudná elérni, annak nagyon ajánlom ezt a könyvet a figyelmébe!

Nagyon jól meg van szerkesztve, mindennek megvan a kis helye, nagyon szuper! És ami még nem elhanyagolható, hogy a grafikája is szuper!

Nagyon tudom a figyelmetekbe ajánlani ezt az 1 éves kiadástervezőt! Nálunk a konyhapulton van a helye. Minden vásárlás után eddig is mindig eltettem a blokkot, hogy be tudjam vezetni az Excel táblázatba, most már ebben a naplóba vezetem. 😊

Különösebben nem szoktam foglalkozni azzal, hogy épp mennyi könyvről írtam az oldalon, de minden hónapban, amikor elkészítem a havi összefoglalót, itt oldalt frissítem a számokat. ➤

Már akkor, mikor közzétettem az októberit és frissítettem 999-re, már akkor egy kicsit elméláztam itt a laptop előtt. 1 könyves bejegyzésre voltam az 1000-től.

Aztán közzétettem A budapesti nyakékről szóló szöszömet és elfelejtettem, hogy ez lett az ezredik bejegyzés. Pont twitteltem, amikor leesett, hogy TE JÓ ÉG! MEGVAN AZ 1000. KÖNYVES BEJEGYZÉSEM!

Majdnem 9 év és 1000 elolvasott könyv, 1000 bejegyzés erről.

Mindig amikor frissítettem a számokat, kellemes borzongás futott végig bennem, de ez valahogy teljesen más érzés. Annyira kerek! És annyira 4 jegyű! És eleve csak belegondolni a számba ... sok. Ezt akárhogy nézzük, de sok könyv. 

Vannak, akik az én koromban ennél többet olvastak már el, de vannak, akik szerintem élhetnek 100 évig is, de akkor se fognak ennyit elolvasni. Súlya van ennyi könyvnek bennem annak ellenére is, hogy eddig minimum 3000-et olvashattam el 9 éves korom óta, szóval ilyen téren fura, hogy pont az 1000-nél állok meg elmélázni. Tán azért, mert ennyi olvasást látok itt. Ennyinek van nyoma, nem csak bennem, hogy olvastam. Durva.  

Na, ennyi elég is az érzelgősségből, nem akarok jönni statisztikákkal, hogy ebből mennyi volt kellemes olvasmány és mennyi volt csalódás, de azt azért megjegyzem, hogyha jól számoltam ezek közül csak 51-et kedvenceltem. Bővebb statisztikával amúgy is jövök majd vagy az év végén vagy a blogszületésnapkor, majd visszanézem, hogy is szoktam csinálni, mert most nem is rémlik.😅

Annyira, de annyira csalódott vagyok! Itt van egy történet, ami annyira izgalmas lehetne és jó is volt kb az 1/3-ig, de aztán minden annyira el lett fuserálva. Ráadásul olyan, mintha nem is lenne befejezve. Mintha a szálak nem is futnának össze! Hogy lehetett ennyire elcseszni? Pedig olyan jól indult!

Már a megjelenése előtt kíváncsi voltam rá, eléggé kívánságlistás is volt, így nagy hévvel kezdtem neki az olvasásának.

A történet 3 szálon és idősíkban fut.

Először vagyunk a múltban, a II. vgh befejeztekor. Jack az amerikai hadsereg hadnagya volt, akit megbíztak az Aranyvonat őrzésével. Eközben találkozott egy erdélyi, zsidó lánnyal, aki nem rég szabadult az egyik haláltáborból és a testvérét kereste. Szerelmesek lettek egymásba, de ez a kapcsolat nem jól alakult.

Aztán hirtelen a jelenbe csöppen az olvasó, amikor is Jack haldoklik, de halála előtt az unokájára hagy egy medált és kéri, hogy adja vissza a tulajdonosának. Így a nő Magyarországra utazik, aztán Erdélybe, hogy felkutassa a medál múltját.

És a kutatása közben kibontakozik egy fiatal, zsidó lány élete az 1910-es évekből. Aki feminista volt, orvos szeretett volna lenni, aki küzdött. 

Aztán hopp, vége szakadt a történetnek és az olvasónak egyrészt fogalma sincs arról, hogy mi történt a lánnyal később, de azt se tudjuk, hogy Jack unokájának az élete hogyan folytatódott. Egyszerűen csak olyan volt, mintha az író fogott volna egy ollót és levágta volna a történetének mondjuk az utolsó 30 oldalát. Mert kb ennyi hiányzott volna még.

Eléggé olyan érzésem van, hogy Waldman olyan történetet szeretett volna írni, amire majd azt mondják az olvasói, hogy mind a 3 szála megállná a helyét egy-egy külön történetben is. Ez végülis igaz, csak nem úgy, ahogy ő ezt összehozta.

Az első szál, mely a II. vgh. végén zajlott volt a "kedvencem". A legjobban, legizgalmasabban összehozott a 3 közül. De olyan hülyén ért véget, hogy rendesen ki voltam akadva.
A középső szál, a "jelen", a nyomozás, nagyon gyenge volt. Míg a fiatal Jack és a zsidó lány karakterét úgy ahogy kidolgozottnak éreztem, megértettem őket, a jelenben Jack unokája és a pasi aki segít neki, csak úgy lógtak a levegőben. Kellettek, mert velük ível ált a múlt, mondhatni ők a hidak, mely felvezeti a II.vgh. előtti életet a II.vgh-ival és azzal, ami utána következett. Semmilyen karakterek voltak. Arra sem emlékszem már, hogy is hívták őket.
Ami meg az utolsó szálat illeti, teljesen homály van most előttem. Hogyan is kapcsolódnak össze? Összesen ennyi a kapcsolódási pont? De mi van akkor a zsidó lánnyal, akivel a fiatal Jack találkozott? Nekem valahogy a szálak nem értek össze. Csak úgy vannak, fityeg a fejem felett 3 szálacska, aminek össze kellene érnie a buksimban, de nem, nem érnek össze, csak fityegnek felettem és ez nagyon idegesít. Szívem szerint jól megráncigálnám őket és görcsöt kötnék a végükre.

Csalódott vagyok! Annyira jó lehetett volna ... de nem lett.

Forrás

Ahogy a múlt havi összefoglalóban írtam, jól indult a hónapunk: egyből betegséggel, de ami a legkirályabb, én azóta is brekegek. Nem tudom mit nyeltem be, de az nagyon gyilkos, az tuti. 

Mi is történt ebben a hónapban? Hm.

Nem tudom mi van velem, de októberben kimondottan kötözködős voltam az olvasott könyveimmel. Öt könyvet olvastam el, de ebből csak 2-t értékeltem jóra. A másik három vagy csak enyhén verte ki nálam a biztosítékot, vagy szerettem volna falhoz vágni őket. A másik meg, hogy több könyvet is félbehagytam.

És ha már félbehagyott könyvek, a blog Facebook oldalán indítottam egy szavazást, hogy írjak-e a félbehagyástól függetlenül ezekről a könyvekről is, hogy miért hagytam félbe őket? A 237 szavazónak a 95%-a azt jelölte be, hogy igen, így fogok ilyen bejegyzéseket is írni alkalomadtán. Terveim szerint egy bejegyzésben 3 félbehagyott könyv lesz, már készül is az első ilyen.

És ha már ennyire belejöttem a szavazósdiba, belevágtam egy felmérésbe is. Miért nem olvasunk több szépirodalmat? címmel. Sok minden kavarog a fejemben ezzel kapcsolatban.
A felmérés során kaptam több olyan megjegyzést, ami segítő szándékú volt. Ezt így kellett volna csinálni, kellett volna bele egy ilyen lehetőség is, ezt másképp kellett volna fogalmaznod, ott másképp kellett volna a lehetőségeket elnevezni, mert nem egyértelmű, stb. Egy részüknek így utólag igazat adok. Szeretem azt mondani magamról, hogy elég széles látókörrel rendelkezem, de most a hozzászólásoknál rá kellett jönnöm, hogy nem láttam egészen széles körben ezt a témát és ezt köszönöm a hozzászólóknak! Ha még egyszer lesz hasonló szavazás, figyelembe fogom venni az hozzászólásukat.

Na de akkor térjünk vissza a hó végi összegzéshez.

 

Amiket jelenleg olvasok

Kemény vagyok most, mint a vídia, így a hónapban kemény döntést hoztam: minden könyvnek 30 oldal esélyt adok! Ha 30 oldalon keresztül nem tud meggyőzni arról, hogy érdemes tovább olvasnom, akkor ennyi volt C'est la vie. Ez persze nem jelenti azt, hogy az életben soha nem fogom elolvasni végig, de mostanában annyi olyan könyvbe kezdtem bele vagy épp olvastam el, ami nem tetszett, hogy egyszerűen elegem van.
Ha egy könyv jó, érdekes, 30 oldal bőven elég ahhoz, hogy ez megmutatkozzon! Ha pedig ennyi oldalon keresztül semmi se pislákol ebből, akkor nagy eséllyel egy vontatott sztoriról van szó, amihez mostanában nagy kedvem amúgy sincs.
Úgyhogy a hónapban sok könyvnek nekikezdtem, sokat félbe is hagytam (ezekből mint ahogy fentebb is említettem, hármasával lesz egy-egy külön bejegyzés), most jelenleg ezeket olvasom és tetszenek is eddig. Mindegyiken túl vagyok már a 30. oldalon. 😋

Blogélet a hónapban

A hónapban a leglátogatottabb könyves bejegyzésem  Kelemen Anna: Harminc ​nap a nép szolgálatában volt. Amúgy meg az első 4 helyen az egyéb pötyögéseim vannak. Élen a Nem megy itthon a könyves meglepetésdobozás? című bejegyzésemmel.
A TOP3 látogatás hely alapján: Magyarország, USA és Románia. De 185 látogatás érkezett "Ismeretlen körzetből". Ez érdekes. Mi tekinthető Ismeretlennek, amikor a legapróbb országot is képes mérni a statisztika? 51-es körzet?
Vicces keresőkifejezésről nem tudok beszámolni, azt viszont látom, hogy ebben a hónapban kimondottan sokan néztek utána annak, hogy mit írtam magamról a Rólam fülecske alatt. Lehet frissítenem kellene, ha ennyire érdekel titeket. Mondjuk arra is kíváncsi lennék, hogy melyik bejegyzésem váltotta ki ezt a nagy érdeklődést hirtelen! 😝