Szubjektíven könyvekről, adaptációkról és miegymásról

Gabi Gleichmann: A halhatatlanság elixírje

Kiadta: Athenaeum Kiadó (2013.)
Oldalszám: 728
A Spinoza család az ősidőktől fogva zsidó volt, talán inkább a körülményeknek, mint a meggyőződésüknek következményeként. Egy váratlan felfedezést követően a család egyik tagjának birtokába kerül az örök élet receptje, ami isteni adomány, de ördögi örökség is egyben. Ari Spinoza az utolsó sarj, kezében a múlt és a jövő: 36 generáció mágikus, vérrel és szenvedéllyel teli krónikája. Ősöké, akik ott voltak Európa történelmének legfontosabb pillanatainál, és döbbenetes titkok ismerői. A halhatatlanság elixírje egyszerre torokszorító és humoros családregény az emlékezés erejéről, és mindazokról, akik leigázhatták volna a halált, de megelégedtek az örökkévalósággal…



Senki ne ijedjen meg első pillantásra a „féltégla” mérettől, mert bár néhol picit vontatott a történet, ennek ellenére nagyon olvasmányos és érdekes.
Fantasztikusan van felépítve, ahogy több száz évre visszamenőleg mutatja be egy dinasztia történetét. Néhol picit elveszítettem a fonalat, mert számomra kicsit tán túl sok volt a szereplő, túlságosan ide-oda ugrálunk az időben, de mindezek ellenére szerettem olvasni.


"– Fájdalmad van, nagyapa? – kérdeztem. – Fáj valami?
Habozás nélkül válaszolta:
– Az élet."

A történet ott kezdődik, hogy az utolsó Spinoza visszaemlékszik a családja történetére. Mivel nem tudja teljesíteni a család küldetését, így az olvasónak adja át az emlékeit. Visszavisz a messzi múltba és így mutatja be több száz év történetét.
Érdekes olvasni, ahogy a történelem megismétli önmagát. Ahogy bemutatja, hogy a zsidókat évszázadokra visszamenőleg hogyan üldözték, ítélték el őket, miken mentek keresztül. Nagyon érdekes olvasmány emiatt is.

"Nagyonnagybátyám elmagyarázta Sashának és nekem, hogy kevés dolog hagy annyira mély nyomot az emberben, mint gyerekkorának első olyan történetei, melyek utat találnak a szívéig. Átkísérnek az életen, és szigeteket hoznak létre az emlékezetünkben ahová mindig vissza-visszatérhetünk."

Az egyetlen problémám az volt, hogy több valós történelmi személyt is felvonultat a szerző a történetében és nem tudtam, hogy amit tesznek, ami történik, az most valóság vagy csak fikció. Néha azt éreztem, hogy mindez megtörtént, néha meg azt, hogy annyira el vagyunk rugaszkodva a valóságtól, hogy visszamenőleg is elgondolkodtam a könyv hitelességén. Persze tudatában vagyok annak, hogy ez egy szórakoztató irodalom, nem pedig tudományos munka. A szerzőnek joga van elrugaszkodni a valóságtól, de mégis néha olyan érzésem volt, hogy annyira el van rugaszkodva, ami zavaróvá tette a benne történteket.

Ettől függetlenül nagyon érdekes és lebilincselő olvasmány, amit mindenkinek ajánlani tudok a figyelmébe.

0 megjegyzés: