Amikről júliusban írtam
A Csokoládéimádók Klubja (4 *) kellemes kis olvasmány volt, de semmi extra.
A mennyország várhatra (3*) nagyon kíváncsi voltam, de nem nyerte el annyira a tetszésemet, jobbat is ki lehetett volna hozni belőle. Aranyos volt, de elég kiszámítható, amolyan egyszer elolvashatós.
Az Angyalokról (4*) meg kiderült, hogy a Görögdinnyében szereplő Claire húgának a története. Utólag nem is értettem, hogy miért vártam ennyit az olvasásával.
A Ki nem mondott szavaink (3*) megjelenését nagyon vártam. Hasonló élmény volt, mint A mennyország várhat. Jobb történetre számítottam, nem volt szerintem kerek és hiányérzetem maradt a végén.
Nagyon kíváncsi voltam a Hamis gyönyörre (1*), hisz hosszú ideig vezette az Alexandra sikerlistáját. Csalódtam? Igazán nem, számítottam arra, hogy egy jól meglovagolt téma lesz. Ami bosszantott, az egyrészt a stílus és a főszereplő arroganciája.
A kitaszított (4,5*) Alvtegen új regénye és tán jobban kiforrott, mit az Árulás. Pörgős, izgalmas.
Tasha Alexander Gyöngyként hulló könnyek (4*) c. regényét csak "ízig-vérig női krimiként" tudom jellemezni.
A könyvtolvajról (4*) sok jót olvastam, így nagyon örültem, amikor csere révén sikerült szert tennem rá. Tán, túl nagy elvárásaim is voltak feléje, maximálisan nem nyerte el a tetszésemet.
A Jumurdzsák gyűrűjéért (5*) viszont odáig voltam, kedvenc született. Azoknak, akik szerették az Egri csillagokat, kihagyhatatlan. Na de persze ettől függetlenül, akik nem szerették, azok is tegyenek vele próbát, hátha.
A szellemidézőre (4*) sokan lettünk kíváncsiak, tán, túl nagy elvárásaim voltak. Jó volt, jó volt, de a többiek értékelése alapján jobbra számítottam.
Az Üvegváros (5*) viszont tarolt. A sorozat eddigi legjobb részének tartom.
Gyermekirodalomról mindig nehéz írnom, hisz nyilván mást látok én bennük, mint egy gyerek, így próbálok a Gyerkőcöm reakcióira hagyatkozni. A Szegény Gombóc Artúr napokig a választott esti mese volt, míg A Nagy Ho-ho-ho horgász a nappali alvásánál volt a kiválasztott. A Filc és az Öreg Kút titka inkább nagyobb gyerkőcöknek való felolvasásra vagy önálló olvasásra, Gyerkőcömnek kis részleteket olvastam csak fel belőle, Filc anyukájának pöszés utánzása nagyon elnyerte a tetszését. ;o) Az Öcsi és Bátyó szintén bejött neki. Rövid kis történetek, bár, egyre jobban érzem, hogy a szövegnek inkább a képek alatt lenne a helyük. A Halálkönyv nekem egy kicsit morbid volt, de szerintem az idősebb gyerekek biztos megértik a mondanivalóját, a kisebbeknek másképp kéne azért adagolni. A kékpöttyös elefánt kellemes emlékeket ébresztettem bennem, szerintem 80-as évekbeli hangulata van és nagyon jó ötletnek tartom, hogy a Vivandra Könyvek előszedte a 60-as évekbeli Marék Veronika meséket. A Pötty könyv pedig egyszerűen zseniális, szerezzétek be! :o)
A július többnyire a gyermek- és ifjúsági irodalom hónapja volt és szerencsére többnyire jó könyveket olvastam, olvastunk Gyerkőccel. A legnagyobb kedvenc a Jumurdzsák gyűrűje és a Pötty könyv lett. A legrosszabb olvasmány pedig a Hamis gyönyör.
És amiket júliusban kaptam, cseréltem, vettem, vagyis egyszer majd ezekről is írok (bár a Gyöngyként hulló könnyek már sorra került):
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh3Kko7jZwgJFIPTInc2Vd_tjNduf-gnwOe1yaRpE_s1PdXQLUec5KZUEmHSdaMs-LfAbrGTcgZ0D2ZsrrwU3nm8DJF8IKHLvyUZqiV9T8B1SBI14RIl1jvO5J6WBxO8y1bwihUsR5isaE/s200/827872_4.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjETJC5NK_lfMKiJMW3U8pSA-U_6YORikQjDIpez9pl_h-oL8QCxSjazsJUxjVYg16VH_67qEfhEISw8MSdMUL0KFM2FcFMiRSyiDbJkgAp5lPt1h8iKjifDu48Ad68VnxTnb_scLrzgos/s200/Egy+kisfi%25C3%25BA.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiGiSLRcjA9oY5Km9jV-XDIsdvElBpebPWpQyJk_qHKlQA8FCW2NE4Hx2nYtnJdfoOv-PMTMyImkJj-NAswumz7U-HPfawn5zrJaasTfkgMATHvzt5u9XrCAeGPEcg4P69JRBKVeCJ1-40/s200/827093_4.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjXg6vkCOkyj6gwfdQqiwjD90_I6wCtJjt3-uE1foEuaaKako-G7hIXw7xFVLfRJkjSK2etWPwNLiJs1r6fKSkNop9KJh0JJpA31n6l_u41RsZQx2uPg7o1dy522eVA1thEJYaUGsyxmh0/s200/826997_4.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhqoCY7AE9s8fn5vOvuPN1NCRT9LdmC9Mu8ym660hX6CoQ5Gf-PAnuNXib062UiSF6BPaSO5QJc4WCP-GfFyMfzODYUCmGH1o6BEVSIBoxLL3qsprRdhoBC4m2zVHMKDOO13TKF5YMRNKI/s200/819366_4.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEigllug8omM_XHGSq-9gIroaSHIfK6_eIwlJ87Yw5oByE8ueYAK35ssWY6HdHkCDlPcVHpCEzZLi00hkNEW_UN-f0wj8yZ7ABKhatwYvvhcRRKUWltJPP81lzReclvZ3SDdcboIlcZ8G1w/s200/680651_4.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjWHzAQ0PT6H-WOdK2fS_wf1eXkudmvfFrsoudkcBVlLvMcclwXgvXiqG3w4BmSN-WrRC-__JtQ4D3cgoE8G86Bk1vKyG6SUyaUc9s8ASgUOtovaFoI917iZx_wsovTfoE1GFkbj2wdMVQ/s200/827728_4.jpg)
Ami meg a "blog életet" illeti, a szokásos hónap eleji itthoni megjelenéseken kívül lesz bejegyzés a külföldi megjelenésekről és könyves hírek is várhatóak.
Az olvasás 7 hete esemény is kezdetét vette, eddig 4 bejegyzésem született. Ezekről a témakörökről írtam:
Hogy mi várható augusztusban? Mesekönyvek biztos lesznek, de már elolvastam A csíkos pizsamás fiút, a Kémnőket, a Csúfokat Westerfeld-től, így bejegyzések ezekről is várhatóak. Most az Adrian Mole és a tömegpusztító fegyvereket ill. A szamarkandi amulettet olvasom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése