2016. november 11., péntek

Katja Reider - Leopé: Dinótörténetek

november 11, 2016 0 Hozzászólás
Kiadta: Fabula Stúdió (2006.)
Ajánlott korosztály: 6 év +
Oldalszám: 43

Miről szólt?

"Ez a tojás más, mint a többi! Panni éles szemét a legapróbb részlet sem kerüli el. És valóban! Éjszaka a tojásból egy aranyos kis dinó bújik elő. Panni öröme határtalan. Hiszen él-hal a dinókért! A 2. A-ban nagy az öröm. Az osztály múzeumlátogatásra megy. De nem akármilyen múzeumba! Egy dinókiállítást fognak megnézni. Marci ördögi tervet eszel ki, hogyan tréfálhatná meg Lacit az őslények segítségével. Négy vidám történet a dinók szerelmeseinek!"

Hogy tetszett?

Mint a legtöbb könyvmoly anyuka, én is epekedve várom azt a percet, amikor már úgy igazán együtt tudunk majd olvasni a Gyerkőccel. És ez nem azt jelenti, hogy én olvasok, ő meg közbeszól, hogy milyen betűket ismer fel és próbálja azokat összefűzni, hanem amikor úgy igazán együtt tudunk olvasni.

Gyerkőcöm idén kezdte az iskolát és bár nagyon szerette volna, ha már az oviban megtanítjuk olvasni, úgy döntöttünk, hogy az írás és az olvasás megtanítását az első osztályra hagyjuk. És ezt a döntést annak ellenére hoztuk meg, hogy visszaemlékezve én is rimánkodtam a szüleimnek, hogy tanítsanak meg olvasni, mert nagyon szerettem volna én is az olvasás varázslatának birtokába jutni. Anno az én szüleim is ezt az iskolára bízták és visszagondolva úgy éreztem, hogy ez a mi esetünkben is így lesz a helyes. Emlékeztem arra, hogy pár osztálytársam már tudott írni és olvasni első osztályban és ők lazán végigunták az első két évet, unalmukban vagy elaludtak vagy épp rosszalkodtak. Nem bántam meg anyukaként sem a döntésemet.
Gyerkőcöm fantasztikus tanító néniket kapott, akik nagyon alaposak, nagyon átgyakorolják velük a betűket, így itthon már csak egy kis könnyed ismétlésre van szükség.
Élvezem a pillanatokat amikor úgy jön haza az iskolából, hogy
- Anya, tanultunk ma egy új betűt!
- Na és melyiket?
- Hát a p betűt.
Aztán hazamegyünk, este olvasgatunk az olvasókönyvükből és kiélvezem a pillanatokat, amikor szavakat fedez fel a könyvében és tudja már összeolvasni őket
- Anya, ezt el tudom olvasni! Pa-pa. Papa! És nézd, ezt is tudom! Ci-ca!
Bár azt is meg kell említenem, hogy az egyik este nem túl sok kedve volt gyakorolni, rámutattam egy szóra, ami a pipi volt, nyilván az iskolában begyakorolták már a szavakat, így reflexből rávágta, hogy csirke. Mindezt úgy, hogy a cs-nél még nem is tartanak. :oD

Na de visszakanyarodva a Fabula Stúdió Olvasólétra sorozatához.
A sorozat korosztályokra van bontva, így 5 éves kortól egészen 8 éves korig megtalálhatóak kötetek a gyerekeknek. Kezdődik a sorozat a szülők általi felolvasással, folytatódik a rövid kis önállóan olvasós történetekkel.
A Dinótörténetek az Olvasólétra szerint a Kis Olvasó Tigris sorozat tagja, vagyis amit 6 éves kortól ajánlanak, az első önálló olvasáshoz. A kötetben négy rövid, nagy betűkkel írt, nagy képekkel illusztrált, érthető, egyszerű mese található, melyek tényleg ideálisak az első önálló olvasáshoz. Csak ajánlani tudom a figyelmetekbe!

És a Gyerkőc véleménye?

Tetszett neki. Kíváncsian várta hogyan szövi a szálakat a szerző a rövid kis történetekben és az illusztráció is elnyerte a tetszését. 

2016. november 10., csütörtök

Gregus Gábor: Pillanatnyi ​elmezavar

november 10, 2016 0 Hozzászólás
Kiadta: Underground (2013.)
Oldalszám: 518
Forrás: szerző
Értékelésem:

Miről szólt?

Egy napon a főszereplő férfink elalszik a fürdőkádban és amikor felébred, valahogy semmi sem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Ajtót lát ott, ahol emlékei szerint nincs is. Érthető módon mire gyanakszik? Hát hogy bekattant. Elmegy egy orvoshoz segítséget kérni, de ez a segítségnyújtás kb. annyi volt, mint a mai magyar egészségügyben sokszor lenni szokott, vagyis a nesze neked, fogd meg jól.
Aztán a főszereplőnk úgy dönt, hogyha már látja az ajtót, akkor belép rajta és egy másik világba érkezik. Úgy, mint Alice Csodaországban.

Hogy tetszett?

Megmondom őszintén, hogy zavarban vagyok most. Még nem találkoztam Gregus Gábor munkásságával eddig, nem tudom, hogy ez az első könyve avagy sem, de sajnálom, hogy korábban nem hallottam még róla.
A Pillanatnyi elmezavar olyan, mintha több más ismert történetre épülne, csak másképp.
Vegyük pl. az Alice Csodaországbant. Itt a főszereplő nem a nyúl üregébe pottyan, hanem egy ajtón lép át, de ugyanúgy egy másik világban találja magát, mint Alice. De meg lehetne említeni A kis herceget is. Ha úgy tetszik, itt is van "fogadóbizottság", csak nem egy nyúl szerepében, hanem egy rókáéban, aki beszél is.

"-Hello.
Ez ki volt…?
Körbehordozta a tekintetét, a hang elölről érkezett. Pedig ott nincs senki más, csak a….
– csak a róka.
Domán rámeredt az állatra, aki újra kinyitotta a pofáját:
-Elnézést uram, segíthetek esetleg valamiben? Kissé…. elveszettnek tűnik.
Dománnak nyitva maradt a szája."

De ha már hasonlóságokat keresünk, az Óz, a csodák csodájára is emlékeztetett. Ugyanis minden rendben volt ebben a világban addig, amíg nem érkezett valaki és összekuszálta a szálakat.
Természetesen mindezektől a kis hasonlóságoktól függetlenül Gregus Gábor egyedi történetet alkotott. Mindenféle fura külsejű lények szerepelnek a könyvében, van a bizonyos hullám, ami ha úgy tetszik egyfajta varázserő és természetesen megvan ebben a világban a két táborra szakadás, ugyanis háború van.

Nagyon megijedtem amikor megkaptam a könyvet és megláttam, hogy több mint 500 oldal, mert be kell vallanom, szkeptikus vagyok a mai magyar szerzőkkel kapcsolatban egy pöttyet és hát az 500 oldal néha nagyon sok tud lenni. De ebben az esetben szerencsére nem így éreztem. :o)
Izgalmas volt, jól felépítette a történetét a szerző, alapos volt, odafigyelt a részletekre, a leírásokra, segített abban, hogy az olvasó előtt meg tudjon elevenedni a kitalált története, úgyhogy olvasmányos, izgalmas könyvet hozott össze. 

Amivel viszont nagyon nem vagyok kibékülve: a borító. Hátborzongató és a Pillanatnyi elmezavar nem ilyen, nem adja vissza azt, amiről igazán szól. Inkább gondolok a borítóból kifolyólag arra, hogy egy pszichopata őrült szedi majd benne áldozatait, mint arra, hogy egy másik világban találja magát a főszereplő, mindenféle csodalényekkel együtt.

Kiknek ajánlanám a figyelmükbe?

Azoknak, akik kíváncsiak egy hazai fantasyra, melyben mindenféle fura lény van és izgalmas az elképzelés: mi lenne, ha hirtelen egy másik világban találnád magadat? Mit tennél? Próbálnál beilleszkedni vagy mindent megtennél azért, hogy hazajuss? Egyáltalán hol van az igazi otthon?

2016. november 9., szerda

A postás mindig kétszer csenget (39.)

november 09, 2016 0 Hozzászólás
Mi is az A postás mindig kétszer csenget?: Ez az esemény külföldi blogok mintája alapján indult. A résztvevő bloggerek hetente, havonta -kinek, hogy- beszámolnak egy-egy bejegyzésben arról, hogy az adott héten/hónapban milyen könyveket vettek, kaptak recenzióra, kölcsön, cseréltek, kölcsönöztek a könyvtárból, stb.


A hónapban négy recenziós könyvet kaptam, melyek közül kettőnek az olvasását már be is fejeztem -Száz évvel utánad, Pillanatnyi elmezavar-, hamarosan olvashattok róluk az oldalon is. A Száz évvel utánad azért különleges olvasmány, mert egy hazai szerzőpáros munkájáról van szó, a Pillanatnyi elmezavar pedig azért, mert a szintén hazai szerző egy nagyon jól felépített, érdekes fantasyt hozott össze, ami számomra kellemesen megdöbbentő volt. Jelenleg a Vesalius titkát és a Lebegést olvasom, de úgy érzem az eddigiek alapján, hogy ebben a két történetben se fogok csalódni.

Már a hónap elején elzarándokoltam a könyvtárba, mivel lejárt a nálam levő könyvek kölcsönzési ideje és természetesen nem tértem haza üres kézzel. A Liverpool Street és a Sir Richard Kenworthy titkai jöttek velem haza, de még nem kerültek sorra. Pedig lassan vissza kell vinnem őket, így vagy belehúzok az olvasásukba vagy pedig hosszabbítás lesz ebben a hónapban még belőlük, ha lehet. ;o)

2016. november 8., kedd

Kitekintő 41.

november 08, 2016 0 Hozzászólás
A Kitekintőben olyan könyvekre próbálom felhívni a figyelmet, melyek kis hazánkban még nem jelentek meg, de jónak tűnnek a külföldi értékelések alapján.

Angolul megjelent: 2016. szep.
Nadia Kánaánban él, ahol az élet biztonságos és strukturált, de fehér falakkal van körülzárva a város. Minden 12 évben viszont eljön a felejtés ideje, amikor a lakosok mindent elfelejtenek, hacsak nem írták le az emlékeiket. Kivéve Nadia, mert ő nem felejt. A lány elkezdi használni az emlékeit, hogy megoldja Kánaán rejtélyeit.

2016. november 7., hétfő

Ti kérdeztétek (120.)- Előfordult-e már, hogy egy történet főgonoszát jobban megkedvelted, mint a főhősét?

november 07, 2016 0 Hozzászólás
Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.
Tavaly a rovatfrissítéseknek köszönhetően sok kérdés érkezett hozzám, így egyenlőre ezekre fogok válaszolni. De mindezektől függetlenül ne fogjátok vissza magatokat, az utánpótlásra szükség van. ;o) Így ha kérdeznétek, akkor bátran írjatok nekem ERRE az e-mail címre.
"Előfordult-e már, hogy egy történet főgonoszát jobban megkedvelted, mint a főhősét?"
(uborka)

Hű, de megfogtál most ezzel a kérdéssel! Mert biztos vagyok abban, hogy valamelyik könyv olvasásánál éreztem ezt, de akárhogy gondolkodom is, egyszerűen nem ugrik be, hogy melyiknél is volt az. :o(
Amúgy pl. a Harry Potterben Pitont kimondottan kedveltem az elejétől kezdve annak ellenére, hogy elviekben rossznak volt végig beállítva. Annyira érezni lehetett rajta a sérülést, hogy lehetetlen volt utálnom.

2016. november 6., vasárnap

Októberi összefoglaló

november 06, 2016 1 Hozzászólás
Unalmas leszek már azzal a kijelentésemmel, hogy hihetetlen milyen gyorsan repülnek ebben az évben a hónapok, de tényleg így érzem. Egészen pontosan inkább azt mondanám, hogy valahogy május-júniustól pörögtek fel a napok és szinte magamhoz se térek, de már el is telt egy hónap vagy épp egy évszak. Tessék, már november is van. Még csak most volt Karácsony, erre meg hamarosan megint itt van! :o) (Vagy épp nem olyan rég ért véget a fűtés szezon és tessék, a franc essen belé, már megint itt van.) :o(

Igazából szeretem az őszt, de az ideire még se tudom azt mondani, hogy szeretem, vagy csak olyan viharsebesen telik az idő, hogy nem tudtam eddig igazán kiélvezni és mire magamhoz tértem, már lehullottak a falevelek és sárosan, piszkosan hevernek az úton, amit pont utálok. Azt az időszakot kedvelem, amikor sárgán-pirosasan még a fákról lógnak, amíg kellemesen süt a Nap és elég egy kis mellény vagy egy vékonyabb kis kabát a sétálásokhoz. Most meg minden olyan szürke, piszkos és reggelente megfagyok, amikor indulok a munkába. ...

A hónap képe

saját készítésű fénykép
Készült: Fővárosi Nagycirkusz
Ludas Matyi c. előadás

3 gondolat, ami októberben történt velem

  1. Még a nyár folyamán megnéztük a Fővárosi Nagycirkuszban Az atlantisz gyermekei c. előadást, mely teljesen megbabonázott minket. Így nagyon vártam már, hogy újabb műsor kerüljön porondra, ez pedig a Ludas Matyi lett, amire a hónapban el is mentünk. Nem mondhatom azt, hogy csalódtam, de az tény és való, hogy - bár olvastam, hogy nem tipikusan cirkuszi műsor lesz, inkább amolyan zenés színdarab egy kis cirkuszi mutatvánnyal, de ettől függetlenül - nem épp pozitív érzésekkel távoztam a műsorról. Hiányoztak az igazi mutatványok. Szépnek szép volt, különleges volt, de valahogy nem az igazira sikeredett.
  2. Mindenszentek. Mindenkinek ugyanaz az ünnep, de valahogy még sem. Mióta az édesapám elhunyt, az ünnep valahogy átértékelődött bennem. Amíg élt, évről évre elmentünk a halott rokonok sírjaihoz, meggyújtottuk a gyertyákat, vittük a koszorúkat, de mióta ezen a napon hozzá is menni lehet már, sokkal mélyebben érint az egész. Este ott állni a gyertyafényben, amikor korom sötét van már, de mégis fényárban úszik a temető. Egyszerre gyönyörű, ugyanakkor szomorú is. De hogy vidám dologról is írjak, már mentünk ki a temetőből, amikor egy kb. 2-3 éves kisfiú jött velünk szemben a szüleivel. A kisfiú nagyon kis pöttöm volt, a sapkájára pedig bányászlámpa volt erősítve, hogy lásson is valamit a sötétben. Hatalmas kaland lehetett neki az egész, mert vidáman odaszólt az anyukájának: Anya, nem látok semmit a sötétben, szellemeket sem. Mire az anyukája mosolyogva válaszolt: Ha nem látsz szellemeket, az jó.
  3. Ebben a hónapban nem sok könyvet olvastam, de volt 1 közülük, ami szinte darabokra tört, majd újraragasztotta a  darabjaimat. Egyszerre érzem azt, hogy összességében nem egy nagy szám történet, UGYANAKKOR annyira magamra találtam benne, annyira éreztem az átvitt hasonlóságot a főszereplők és a saját életem közt, hogy szinte újra meghaltam és újraszületettem az olvasása közben. És hogy melyik könyvről van szó? Természetesen Brittany C. Cherry Lebegés c. történetéről.

Top3 könyv, amit a hónapban olvastam

Azt hittem visszaemlékezve, hogy októberben kevés könyv olvasását kezdtem el ill. fejeztem be, erre döbbentem tapasztaltam átnézve a moly.hu-n az olvasmánylistámat, hogy egyáltalán nem így történt, ugyanis 9 könyvről van szó. :o) 
A Top3 pedig ezek közül:
Brittainy C. Cherry: Lebegés
Julia Quinn: Hogyan fogjunk örökösnőt
Kody Keplinger: The DUFF – A pótkerék

Blogélet a hónapban

11 könyves bejegyzést tettem közzé a hónapban, ami szerintem nem is olyan rossz végeredmény nálam mostanság. ;o) Nehéz lenne döntenem, hogy ezek közül melyik tetszett a legjobban - mert több 5 csillagos is volt közöttük -, de annak a kiválasztása, hogy melyik nyerte el legkevésbé a tetszésemet nem nehéz. A ​bolyongó lélek hatalmas csalódás volt. :o(
Nyereményjáték is kezdetét vette a hónapban, méghozzá az Ajánlj könyvet a figyelmembe! Még november 25-ig lehet küldeni ajánlókat, úgyhogy hajrá! Sok jó és érdekes ajánló érkezett be eddig, de ez senkit se lombozzon le, mert egy szuper könyvből lehet 1 példányt nyerni.
És nézzük akkor a statisztikát:
A 11 közzé tett bejegyzés közül az Üvegszilánkon ​táncolni-t olvastátok a legtöbben.
A hónapban a legolvasottabb könyves bejegyzésem az augusztusban közzé tett Zárt ajtók mögött volt. 
Forgalom tekintetében természetesen itthonról érkezett a legtöbb látogatás, de a Top3-ban benne van az USA és Németország is.

3 gondolat, amit novembertől remélek

  1. Nagyon-nagyon szeretnék valamit ebben a hónapban megkapni a sorstól, ami októberben nem jött össze. Tudom, elég titokzatos vagyok, de ha megkapom, időben úgy is megosztom majd, hogy miről is hablatyoltam ebben a bejegyzésben. ;o)
  2. Bele kellene húznom a Várólista csökkentésbe, ugyanis sajnos eddig vesztésre állok. :o( 3 kihívást vállaltam be erre az évre, ebből 2-t (Olvassuk el 2014 kedvenc könyveit, Gyereknek lenni jó) teljesítettem, de a Csökkentsd a várólistádat 2016-ban a kiválasztott 12 könyv közül eddig csak 7-et olvastam el. Végülis ha belehúzok, még van rá esély. :oP
  3. Lassan itt a december, így akarva akaratlanul az ember már elkezd készülődni az ünnepekre főleg úgy, hogy az üzletekben még el se pakolták a Halottak napjára kikészített koszorúkat, mécseseket, művirágokat, már kipakolva vannak a csoki Mikulások és a játékok. Számítok arra, hogy novemberben már kezdetét fogja venni bennem a karácsonyi készülődés. Az ajándékok nézegetése, tervezgetése, esetleg egy-kettőnek a beszerzése már.

2016. november 4., péntek

Sienna Cole - Laura Porter: Száz ​évvel utánad

november 04, 2016 0 Hozzászólás
Kiadta: Publio (2016.)
Oldalszám: 272
Forrás: szerző
Értékelésem:

Miről szólt?

Kate a férjével Londonba költözik, miután a férfi ott kapott egy remek álláslehetőséget. A kapcsolatuk jelenleg nem épp a legjobb időszakát éli, ugyanis hiába próbálkoznak jó ideje a babával, egyenlőre nem jártak sikerrel. Kate, hogy elterelje a figyelmét, beleveti magát az új otthonuk felújításába. A felújítás kellős közepén pedig igazi kincsekre bukkan: egy férfi ruhájára a XIX. századból, melynek a zsebében egy operajegy van, egy levelezésre, valamint egy naplóra. Nem kis megdöbbenésére egy szerelem bontakozik ki a szemei előtt olvasva a sorokat, mely sajnos a kezdetektől fogva halálra volt ítélve a társadalmi különbségek és az ármány, hatalom megszerzése miatt. 
Miközben Kate egyre jobban elmerül a múltban és úgy érzi, hogy a múltbéli férfi egyre közelebb férkőzik a szívéhez a szavaival, gondolataival, a kapcsolata a férjével fokozatosan úgy romlik meg még jobban. A férfi félrelép, majd Kate rájön erre. Vajon mit fog lépni? Harcol a házasságáért vagy épp ellenkezőleg, hagyja hogy a múlt teljesen maga alá temesse?

Hogy tetszett?

Vegyesek az érzéseim a történettel kapcsolatban, mert maga az elképzelés nagyon tetszett. Mármint ki ne találna izgalmasnak egy olyan történetet, melyben a főszereplő nő az új otthonában több, mint 100 éves levelezésre és naplóra bukkan? Ha ti lennétek a helyében, nem ugrálnátok örömötökben, hogy valakinek az életébe ennyi idő elteltével belekukkanthattok? Mert én igen. Izgalmas és bizseregtető egy ilyen elképzelés.

"Néha úgy érzem, hogy túl nagy fába vágtuk a fejszénket, és összeroppanok a változás súlya alatt. De aztán azzal nyugtatom magam, hogy ennek így kellett lennie; hogy ez a rengeteg új dolog talán végre egy új életet is hoz magával." 

És akkor jöjjön a történet megvalósítása.
A karakterek számomra nem voltak maximálisan kidolgozva. Fogalmam sincs arról, hogy például hogyan néztek ki a szereplők. Vagy nem történt erre utalás, vagy átsiklottam felette, vagy elfelejtettem, de semmi se maradt meg bennem ezzel kapcsolatban. Olyanok voltak, mintha csak a gondolataikat hallanám és a cselekedeteiket látnám, de az arcukat egyszerűen nem. Ezen a téren nagy hiányérzetem maradt.
A leveleknek és a naplónak köszönhetően a történet két idősíkon játszódik. Az egyikben a jelenben vagyunk, a másikban a múltban. A történet elején egy ideig zavart a jelen modern nyelvezete összevetve a múlt régi nyelvezetével. Tetszik az ötlet, hogy a szerzőpáros a régi kort nem a mai nyelvezettel fogalmazta meg, hanem próbáltak egy kis régiséget belevinni, mintha tényleg egy XIX. századi leveleket, naplót olvasnánk, de ettől függetlenül ki kell hangsúlyoznom, hogy időbe tellett amíg nem találtam furának az ellentéteket és sikerült megszoknom, ráállnám a stílusra.
Ami tán a legnagyobb fejtörést okozta számomra, az Kate és a XIX. századi "lovag" közti "kapcsolat" volt. Úgy érzem, hogy a szerzőpáros azt szerette volna elérni nálam, mint olvasónál, hogy úgy érezzem Kate beleszeretett ebbe a férfiba, de ezt nem sikerült elérniük. Erőltetettnek éreztem azt egészet és furának ezt a légbőlkapott rajongást. Valahogy másképp kellett volna ábrázolni, részletesebben, mélyebben a Kateben kialakuló érzelmeket, mert így számomra csak az erőltetettség maradt meg bennem.

Mindezektől függetlenül a történet nem rossz, sőt. Van benne izgalom, titokzatosság, pusztán csak úgy érzem, hogy még finomítani kellene rajta, még egy kicsit dolgozni a karaktereken és az érzelmeken és akkor egy nagyon jó hazai történetet tarthatnának az olvasók a kezükben. Számomra így ebben a formában, közepes volt a történet.

Kiknek ajánlanám a figyelmükbe?

Azoknak akik kedvelik a könnyed, romantikusabb történeteket, valamint kíváncsiak egy hazai szerzőpáros munkájára.

Beszélgessünk

* Ha olvastad a könyvet, neked hogy tetszett?
* Hazai vagy külföldi szerzők munkáit olvassátok inkább? Ki a kedvenc hazai szerzőtök?

2016. november 3., csütörtök

Julia Quinn: Hogyan ​fogjunk örökösnőt

november 03, 2016 0 Hozzászólás
Eredeti címe: To Catch an Heiress (1998.)
Kiadta: GABO (2015.)
Oldalszám: 300
Sorozat: A korona szolgálatában #1
Forrás: könyvtár
Értékelésem:

Miről szólt?

Blake a titkosszolgálatnak dolgozik és azt hiszi amikor elfogja Caroline-t, hogy egy kémnőt fogott el.
Caroline pedig úgy dönt, hogy inkább nem árulja el a szívdöglesztő férfinak, hogy azt se tudja miről beszél, mert így lehetősége van minél messzebb kerülnie az otthonától, ahonnan épp menekült, amikor a férfi elfogta. Caroline ugyanis egy gazdag, árva örökösnő, akinek a vagyonára a gyámja nagyon feni a fogát, a lánynak viszont már csak 6 hetet kell valahogy kibírnia, akkor betölti a 21. életévét és megkapja a vagyonát, "felszabadul". Így úgy dönt, hogy hagyja magát "elrabolni", ezzel is eltöltve valahogy a 6 hetet.
Blake a birtokára viszi a lányt és próbál mindent megtenni, hogy megeredjen a lány nyelve. Aztán persze kiderül, hogy Caroline nem a hírhedt kémnő, amire Blake egyik fele megnyugszik, mert akkor nem egy kémet kíván már jó ideje, ugyanakkor a feje is főni kezd, mert kezd valamit érezni a lány iránt, de ezt nem akarja bevallani önmagának sem.

Hogy tetszett?

Nagyon örültem amikor a könyvtárban megláttam ezt a könyvet, ugyanis a Hogyan fogjunk márkit nagyon tetszett, ráadásul a történet végén feltűnt Blake és Caroline, akik már akkor nagyon szimpatikusak voltak, kíváncsi lettem a történetükre.
Nem csalódtam Quinnben, szerintem a leghumorosabb történetét hozta össze ezzel a történettel, pedig aztán nem egy kötetét olvastam! :o)

"– Azt mondja, nem minden nap lakhat egy fedél alatt egy márkival.
– Hiszen egy gróf a férje – mondta James. – Mit számít az neki?
– Nem is érdekli igazán – felelte Blake –, csak össze akar minket hozni.
– Kit kivel?
– Minket egymással.
– Mindhármunkat? – kérdezte Caroline. – Az nem illegális?"

Imádtam a főszereplőket! Caroline nagyon édes, nagyon humoros. Blake egy fatuskó, de a múltját megismerve ez valahol érthető is.
A cselekmény is kellemes, izgalmas volt, úgyhogy csak áradozni tudok erről a kötetről. ;o)

Kiknek ajánlom a figyelmükbe?

Quinn rajongóknak mindenképp! De ha nem olvastatok még semmit az írónőtől, akkor úgy érzem, hogy ez a kötet tökéletes kezdés lehet az ismerkedéshez.

Beszélgessünk

* Ha olvastátok már a könyvet, nektek hogy tetszett?
* Van kedvenc kötetetek az írónőtől?

2016. november 2., szerda

Várólistára 111.

november 02, 2016 0 Hozzászólás
Várható megjelenése: 10.25.

Miről szól?

Harry Potter élete sosem volt könnyű - és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskolás korú gyermek apjaként kell helyt állnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, ami nem hagyja magát eltemetni, legkisebb fiának, Albusnak meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel.
A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.

Miért?

Sokat hozzáfűznöm szerintem nem is kell: imádom a Harry Potter sorozatot, így érthető módon kihagyhatatlan ez a kötet is. :o)

2016. október 31., hétfő

Ti kérdeztétek (119.)- Melyik volt az a könyv, amit a legtöbb ideig tartott elolvasnod? És az mennyi idő volt?

október 31, 2016 0 Hozzászólás

Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.
Tavaly a rovatfrissítéseknek köszönhetően sok kérdés érkezett hozzám, így egyenlőre ezekre fogok válaszolni. De mindezektől függetlenül ne fogjátok vissza magatokat, az utánpótlásra szükség van. ;o) Így ha kérdeznétek, akkor bátran írjatok nekem ERRE az e-mail címre.

"Melyik volt az a könyv, amit a legtöbb ideig tartott elolvasnod? És az mennyi idő volt?"
(Benke Lili)

Sokat gondolkodtam azon, hogyan tudnák erre a kérdésre valós, tényszerű választ adni, aztán beugrott, hogy a moly.hu-n vezetve vannak az olvasások. Nem rágtam át, hogy ténylegesen ezt a bizonyos könyvet olvastam-e a legtovább, de az biztos, hogy nagy eséllyel igen.
Ez a könyv pedig nem más, mint Rodolphe Kasser – Marvin Meyer – Gregor Wurst: Júdás evangéliuma. 2009 augusztusában kezdtem el olvasni és 2010 februárjában fejeztem be. És ami fura, hogy tetszett a könyv, vagyis időhiány lehetett az oka. (2009 januárjában született a kisfiam amúgy, így nyilván babáztam és az alváshiány miatt nem volt időm az olvasásra.)

2016. október 29., szombat

Mary Chamberlain: A ​dachaui varrónő

október 29, 2016 0 Hozzászólás

Miről szólt?

A 18 éves Ada Londonban él és varrónőként dolgozik. Álma, hogy elismert divattervező legyen, amihez a tehetsége is megvan, de hogy elérje az álmát ki kell törnie a szegénységből, amiben él a családjával.
Aztán egy napon megismerkedik egy elbűvölő magyar származású gróffal, Stanislaus von Liebennel és a férfi elvarázsolja. Stanislaus ráveszi a lányt, hogy utazzanak el egy hétvégére Párizsba. És bár Ada aggódik az utazás miatt a kitörni készülő világháborúra való tekintettel, a kalandvágya és a szerelme nagyobb, mint a félelme és igent mond a férfinak. Igen ám, de a hazautazásuk napján kitör a háború és Párizsban rekednek, ráadásul egy idő után Stanislaus eltűnik, mint szürke szamár a ködben. A lány kezdetben apácáknál lel menedékre, de a háború őket sem kíméli, végül Ada a dachaui koncentrációs táborba kerül a tábornok házába, ahol két dolga van: túlélni és ruhákat varrni.
A lány éhezik, látástól mikulásig dolgozik, fogva tartják, fogalma sincs arról, hogy mi történik a táborban. Majd jön a felszabadító sereg, Ada kiszabadul és visszatérhet Londonba. Igen ám, de az édesanyja nem várja tárt karokkal és a sors nem épp a megfelelő férfi karjába vezeti, már megint. Szerencsétlen lány a végzete felé rohan, amit nem tud elkerülni.

Ha a rövid véleményemre vagy csak kíváncsi, akkor kattints IDE. :o)

Hogy tetszett?

Eredeti címe: The Dressmaker of Dachau (2015.)
Kiadta: Könyvmolyképző (2015.)
Oldalszám: 336
Forrás: könyvtár
Értékelésem:
Nagyon nem arra számítottam a történet olvasása előtt, mint amit kaptam. Azt hittem, hogy Ada dachauisága nagyobb hangsúlyt fog kapni, arról olvashatunk majd, hogy ő miket tapasztalt a táborban, hogyan élt túl. Erre meg szerencsétlen végig egy bezárt szobában tengődött, fogalma se volt arról hol van, mi történik a falakon kívül. Természetesen ő is sokat szenvedett, hisz éhezett, fagyoskodott, de ő nem úgy járta meg a tábort, mint a többi fogoly.

Nagyon sajnáltam a fiatal Adat, tele volt álmokkal és vágyakkal, de annyira naiv volt, hogy hagyta magát behálózni. Szorítottam amikor Stanislaus magára hagyta, hogy valahogy megmeneküljön, túléljen és a fogvatartása során is végig bíztam abban, hogy megéli a felszabadítást.

Kicsit olyan a történet, mintha három részből állna. Az elsőben Ada Londonban van és Stanislaus udvarol neki. A másodikban fogoly Dachauban és a cél a túlélés. A harmadik rész pedig arról szól, ami utána következett. Hogyan állt talpra, hogyan próbálta elérnie a célját és mi lett a végzete.
Az első két "résszel" bajom nem volt, bár ismétlem újra önmagamat, másra számítottam. Viszont a harmadik "rész"!
Igazából valahogy nem értem a szerző történetszövését. Olyan kesze-kusza és egyszerűen nem értem miért úgy alakította a szálakat, ahogy tette.
Ada végzete pedig számomra egyszerűen megemészthetetlen. Ez a szerencsétlen nő eleget szenvedett az elmúlt évei során, miért kellett, hogy az legyen a vége, ami lett?

Kiknek ajánlanám a figyelmükbe?

Bárkinek, akinek felkeltette az érdeklődését a könyv, de azt mindenki tartsa szem előtt, nehogy csalódás legyen a vége: sok szó Dachauról nem fog esni a kötetben.

Kedvenc idézet

"– A háború – folytatta – összevisszaság. Zűrzavar. A háború alatt abban sem hiszünk, hogy túléljük azt a napot. A háborúban nincs holnap."

A véleményem röviden

Beszélgessünk

* Ha olvastátok már a könyvet, nektek hogy tetszett?

2016. október 28., péntek

Kody Keplinger: The ​DUFF – A pótkerék

október 28, 2016 0 Hozzászólás

Miről szólt?

Bianca 17 éves és a legjobb barátnői mellett ő a DUFF. És hogy mi a fenét is jelent ez?
DUFF ​​= Designated Ugly Fat Friend, magyarul kb. Ügyeletes Ronda Dagi Barátnő
A lánynak nincs könnyű élete, az édesanyja anno lelépett, hogy a karrierjét építgesse és azóta az édesapjával él, aki egyszerűen nem akarja felfogni, hogy a felesége soha nem fog visszatérni hozzá, ő továbbra is hűségesen várja. Aztán jön a nagy krakk, apuka kézhez kapja a válókeresetet, amire lelkileg nem volt felkészülve és összetör. Ráadásul felbukkan a színen Bianca volt pasija is, aki nem más, mint az egyik barátnőjének a bátyja és nem is egyedül érkezik, hanem a menyasszonyával.
Bianca természetesen kiborul, figyelemelterelésre van szüksége. Ez a figyelemelterelés pedig nem más lesz, mint az iskola szexi sráca, Wesley. A fiú nem ígér neki semmit, a lány nem is akar tőle semmit, sőt Bianca utálja a nagyképű Wesleyt. Ennek ellenére pár menetet lenyomnak az ágyban és a lány terve beválik: legalább addig nem agyal az életén, amíg a sráccal van.
Igen ám, de aztán kiderül, hogy a menő srác megkedvelte a DUFF-ot és Bianca se biztos már abban, hogy Wesley akkora egy szemét állat.

Ha csak a rövid véleményemre lennél kíváncsi, akkor kattints IDE! :o)

Hogy tetszett?

Be kell vallanom, hogy a könyvet második nekifutásra tudtam befejezni. Történt, hogy kb. olyan fél éve egyszer nekikezdtem már, de nem sokáig jutottam vele, kb. a 30. oldalig. Egyszerűen nem tetszett, nem tudott lekötni és nem értettem, hogy mások miért áradoznak úgy róla, amikor arra nem volt képes, hogy lekössön egy picit.
Aztán most valahogy jött bennem a gondolat, hogy adok neki még egy esélyt és nekikezdtem. Most pedig láss csodát, teljesen másképp alakult minden és nem értem miért volt az, hogy az első alkalommal nem tudott lekötni, mert most meg alig tudtam letenni. :o)

Eredeti címe: The DUFF (2010.)
Kiadta: Könyvmolyképző (2014.)
Oldalszám: 300
Forrás: saját
Értékelésem:
Szíven ütött a DUFF-iság, mint a legtöbb olvasót aki egy kicsit is úgy érzi, hogy valamikor az élete során rá is illett ez a jelző, mert hát életem során nekem is volt olyan életszakaszom, amikor magamra ismertem benne. Az egyik legrosszabb dolog tán így visszaemlékezve, hogy tiniként/gyerekként minden más, mint felnőttként. Akkor úgy érezzük, hogy minden olyan végleges. Mindig ilyen leszek, sose lesz barátom, sose fogok semmit elérni, stb. Aztán természetesen ez nem így lesz, mert ahogy telik az idő, felnövünk. Így visszatekintve ha tehetném, szeretném a kétségbeesett és szomorú tizenéves önmagamat megvigasztalni, hogy ami akkor végelegesnek és halálosnak tűnik, egyáltalán nem az. Csak meg kell erősödni, edződni kell a pofonoktól és mindig menni előre. Aztán minden jó lesz, hisz én a jövőben már a "jó"-nál tartok. Ha úgy tetszik, egy DUFF a sok közül és nagyjából minden úgy alakult az életemben, ahogy elképzeltem régen. Amit pedig még nem értem el, azt el fogom, hisz időm még van remélhetőleg. :o)

A mai világban hatalmas elvárásoknak vannak kitéve a fiatalok a külsőségek terén. Nem mindenki született a mai divat szerint vékonynak és felnőtt fejjel úgy gondolom, hogy nem is kell. Miért kellene mindenkinek XS-es ruhákat hordania? Miért kellene bárkinek is sanyargatnia önmagát, megvonni magától az ételt, csak hogy beleférjen egy XS-es ruhába, amikor egy M-es, L-es ruhában is mesésen nézne ki? A divat miatt? Kit érdekel a divat? Az igazi felnőttek másképp nézik már a "divatot". Tiniként a minél kisebb számú ruha jelenti azt, felnőttként a "jól érzem magam" állapot az. Mert ha jól érzem magamat egy L-es ruhában, egészséges vagyok, nem okoz problémát pl. egy 80 kg-os testsúly, akkor csinos, divatos vagyok, mert jól érzem magamat és ez sugárzik rólam. De ha nem vagyok egészséges, nem tudok felsétálni a 3. emeletre meghalás nélkül, akkor nyilván tennem kell az ügy érdekében. De nem a divat miatt, mint ahogy a tizenévesek gondolják, hanem önmagamért, a családomért.
Na de abbahagyom a papolást, rátérek inkább a történetre.

Tetszett a történet és különösen az ötlet, hogy arról szólt, amiről, arra hívta fel a figyelmet a szerző, amire. Igen, beszélni kell erről. Rengeteg DUFF él a világon, akiket lenéznek, megaláznak. De miért? Hisz ugyanolyan, mint a csini pomponlány vagy a menő focista fiú. Ugyanúgy érzelmei vannak és lehet, hogy mélyebbek is a sok pofon miatt.

Amiért mégis az 5 csillag helyett 4 csillagot adtam, az a figyelemelterelés miatt volt. Nem tetszett Bianca megoldása, hogy összefeküdt az "ellenségével", csak hogy addig se gondoljon az életére. Szerintem nem feltétlenül ez ebben a szituációban a legjobb megoldás és az üzenet a fiatalabb olvasók részére.
De ha arra koncentrálok, hogy én, mint felnőtt olvasó hogyan állok ehhez az összefekvéshez olvasói szempontból akkor el kell ismernem, hogy elnyerte a tetszésemet. Adott egy kis izgalmat és el is felejtettem az olvasás közben, hogy basszus, nem felnőttek együttlétéről olvasok, hanem tizenévesekről. És amikor eljutottam idáig a felismerésben, akkor meg kényelmetlenül éreztem magamat és visszatértem újra a gyökerekhez: biztos, hogy egy 17 éves lánynak ezt a menekülési utat kellett választania? Nem alakíthatta volna a szerző úgy a szálakat, ha már mindenképp ágyjeleneteket akart beleszőni a történetébe, hogy kicsit másképp és mondjuk egyetemista főszereplőkkel?
Na de nem kötözködök tovább, mert el kell ismernem, hogy a DUFF elnyerte a tetszésemet, szerettem olvasni a fentiek ellenére is. :o)

Kiknek ajánlanám a figyelmükbe?

Tizenéves olvasóknak akik úgy érzik, hogy vagy rájuk illik a DUFF jelző vagy a környezetükben van egy DUFF.

Kedvenc idézet

"Nem számít, hova mész, vagy hogyan próbálod meg elterelni a figyelmedet, a valóság előbb-utóbb utol fog érni."

Röviden a véleményem


Beszélgessünk

* Ha olvastad már a könyvet, neked hogy tetszett?
* Érezted valaha is úgy, hogy illene rád is a DUFF jelző?

Érdekesség

2015-ben film is készült a könyv alapján, melyet még nem láttam, de az olvasott vélemények alapján nem lett rossz. Abba viszont bele lehet kötni, hogy állítólag több minden is átírásra került a könyvhöz képest.

2016. október 26., szerda

Julia Quinn: Egy ​csók… és minden más

október 26, 2016 0 Hozzászólás

Smythe-Smith Kvartett #3


Nem olyan rég olvastam az írónőtől a Hogyan fogjunk márkit - ami nagyon tetszett - így ezzel a friss élménnyel szándékosan sétáltam el a könyvtárban az írónő nevéhez. Igazából a Hogyan fogjunk örökösnőt szerettem volna kivenni - ki is vettem amúgy -, de akkor rám kacsintott ez a könyve is.
Miért is vettem ki?
Ad1: Aki olvasott már Quinntől, biztos hallott már a rettegett Smythe-Smith zenés estékről, mint ahogy én is. Eddig még nem olvastam a sorozat egyetlen részét sem, de mivel ez a kötet volt bent és tudtam, hogy nem lesz folytatásos, így ezt vettem ki.

"Házasság vagy halál: kizárólag ez a két ok létezik a Smythe-Smith-kvartettből való kimaradásra. Vagy talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy csak házasság vagy halál révén lehet szabadulni a kvartett karmaiból."

Ad2: Annyira szörnyűnek találtam ezt a zöld borítót - és tartom jelenleg is annak -, hogy már csak emiatt is "muszáj" volt kivennem.

(Megjegyzés: A biztonság miatt a bejegyzésem írásának ennek a pontján felmentem a molyra és láttam, hogy bizony olvastam már a szériából, méghozzá az első részt. Lehet, hogy azért nem maradt meg bennem az emléke, mert sajnos nem épp pozitívan értékeltem. Az oldalon ITT írtam róla.)

Eredeti címe: The Sum of All Kisses (2013.)
Kiadta: GABO (2014.)
Oldalszám: 392
Forrás: könyvtár
Értékelésem:
Hol is kezdjem a mesélést? Tán ott, hogy hol volt, hol nem volt, volt egyszer Lord Hugh Prentice, aki bár nemesi származású volt, de másod szülött fiú, amivel sokra nem tudott menni. Ráadásul kemény gyerekkora volt és egy szörnyű apja. A fiatal Lord nagyon értett a számokhoz és ezt a szerencsejátékokban kamatoztatta, ami a végzete is lett. Ugyanis egy játék során a nyerő szériáját Daniel Smythe-Smith megszakítja és ezen annyira feldühödik Lord Hugh, hogy kihívja a barátját párbajozni. Igen ám, de a párbajon véletlenül Daniel eltalálja, méghozzá nagyon rossz helyen. Hugh lába végzetesen megsérül. Az apja ezen annyira feldühödik, hogy egészen Franciaországig kergeti Danielt.
És itt csatlakozik a képbe a női főszereplőnk. Lady Sarah Pleinsworth (Daniel unokahúga) abban az évben kezdte volna meg a szezonját, de a botrány miatt erre nem kerülhetett sor. Ezt pedig nem tudja megbocsátani Lord Hughnak.
Természetesen Lord Hugh eléri az apjánál, hogy a barátja visszatérhessen Angliába, így minden folytatódik tovább. Aztán a férfi meghívást kap egymás után két esküvőre is, ahol találkozik Lady Sarahval. Bár a kapcsolatuk nem indul valami fényesen, hisz Lady Sarah nem titkolja a véleményét Lord Hughról, de aztán valahogy minden átalakul és a fiatalok egymásba szeretnek. Aztán boldogan élnek természetesen, míg meg nem halnak.

Kellemes olvasmány volt az írónőnek ez a munkája is. Kedveltem a két főszereplőt, közel kerültek hozzám és szorítottam nekik, hogy összejöjjenek. :o) 
Olvassátok el, ha szeretitek a könnyed, történelmi romantikus történeteket! Amúgy ezek után nagyon kíváncsi vagyok Frances részére.

2016. október 25., kedd

Nyereményjáték: Ajánlj könyvet a figyelmembe!

október 25, 2016 0 Hozzászólás
Elfogytak a könyvajánlások, így most újra itt a lehetőség segíteni abban, hogy a rovat ne haljon ki. ;o) Minden egyes könyvajánlásotokkal lehetőségetek nyílik 1 példányt nyerni a Lebegésből. :o)

Mi is a feladat akkor?
A rovatnak ITT utána tudtak olvasni!
- írj egy vagy több könyvajánlót és küldd el nekem e-mailben az alábbi címre: konyvesem@gmail.com
- az e-mail "tárgy" mezőjébe írd be: Ajánlok egy könyvet a figyelmedbe

Amire figyelj!
1. a könyvajánlónak levél formátumúnak kell lennie
2. nincs minimum és maximum hosszúság, de ne csak annyit írj, hogy "Ajánlom ezt és ezt a könyvet." Arra vagyok kíváncsi én is és az olvasók is, hogy miért ajánlanád a figyelmünkbe.
2. ha több ajánlót küldesz, a neved annyiszor kerül bele a sorsoláskor a kalapba, ahány ajánlót küldtél

A nyereményjáték mától, 2016. november 25-én éjfélig tart, sorsolás 26-án (szombaton). A nyertessel e-mailben veszem fel a kapcsolatot és postán juttatom el a könyvet a részére ajánlott küldeményként!

Hajrá, árasszatok el könyvajánlókkal! :o)

A könyvről 

Óva intettek Tristan Cole-tól. Azt mondták, kegyetlen, jéghideg, durva. Elítélték a múltja miatt. Ha csak ránéztek, egy szörnyeteget láttak, akinek bűnhődnie kell. Én tehetetlennek és dühösnek láttam, mert bennem is hasonló erők dolgoztak. Üresek voltunk. A múlt sebei a földre húztak minket, pedig mi lebegni szerettünk volna. Ő mennydörgés volt, én villámfény – soha nem volt még ilyen tökéletes vihar. Tristan csókja haragos volt, és szomorú. Bocsánatkérő és gyötrelmes. Nyers és valódi. Mint az enyém.
Lizzie és Tristan torokszorító szerelmi története éppúgy szól veszteségről és újrakezdésről, mint a bennünk rejlő démonok legyőzéséről. Brittainy C. Cherry Az vagy nekem sorozata már milliók szívéhez talált utat. Engedd be te is!

Néhány vélemény róla a moly.hu-ról 

_Eriii: "Brittainy C. Cherry – Lebegés könyve volt angolul a legelső amelyen bőgtem, amely igazán megérintett. Az ő könyve után kezdtem keresni azokat a könyveket, amelyek a mélyebb, fájdalmasabb érzésekről szólnak. Az ő könyve után változott egy hatalmas nagyot az ízlésem, mert sajnos, most már nem igazán tudok élvezni egy YA/NA könyvet amelybe nincsenek meg azok a faktorok, amitől kisírom a belem, amelytől boldog leszek, amelytől nagyokat nevetek. Egyszóval a síros könyvekbe találtam meg a hozzám legközelebb állót. Egyszerűen csodaszépnek találom, amikor a sötétségben elveszett lelkek újra a fény fele veszik útjukat. ... "
perpetua: "Tudom, hogy szörnyen elcsépelt, de igenis kellenek ilyen történetek, amik bebizonyítják, hogy a szeretet és a szerelem tényleg képes csodát tenni és segít mindent feldolgozni, mindenen túllendülni, még ha ehhez sokszor több idő is kell. Ha a padlón lettem volna, azt hiszem ez a könyv segített volna kicsit összeszedni magamat, de a nélkül is borzasztóan jól esett a lelkemnek elolvasni. ... "

Még több értékelést ITT olvashattok róla!

2016. október 24., hétfő

Ti kérdeztétek (118.)- Neked mi a kedvenc könyved? Van olyan ami nagyon megfogott?

október 24, 2016 0 Hozzászólás

Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.
Tavaly a rovatfrissítéseknek köszönhetően sok kérdés érkezett hozzám, így egyenlőre ezekre fogok válaszolni. De mindezektől függetlenül ne fogjátok vissza magatokat, az utánpótlásra szükség van. ;o) Így ha kérdeznétek, akkor bátran írjatok nekem ERRE az e-mail címre.

"Neked mi a kedvenc könyved? Van olyan ami nagyon megfogott?"
(Bartók Viktória)

Nagyon sok kedvenc könyvem van. Többnyire, ha ilyen kérdést tesznek fel nekem, akkor a Harry Pottert szoktam válaszul mondani, de most inkább egy másik választ adok. :o)
A moly.hu-n, ha épp nem felejtem el, vezetek egy polcot a kedvenc könyveimről, ITT meg tudjátok nézni, hogy melyek azok.